Évzáró, évnyitó, faültetés és több négyzetméternyi sütemény

Minden év júniusában hagyomány már, hogy klubunk év, illetve szezonzárót tart. Így volt ez ma, június utolsó napján is, ám ezúttal jó néhány kisebb-nagyobb eltéréssel zajlott az esemény. A helyszín azonban változatlanul a „sportolói otthonunk”, a békéscsabai Árpád fürdő volt.

A „napirend” első p ontja máris eltérő és rendhagyó volt. Késő délután, fél hat órakor a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub nevében elnökünk, Borsos Pál és ügyvezető elnökünk, Balázs Lajos egy szomorú eperfát ültetett a nemrégiben elhunyt vízilabdázó ikon, az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Benedek Tibor emlékére. Ezt követően a csaknem kétszáz fős plénum előtt Balázs Lajos emlékezett meg Benedek Tiborról, kiemelve, hogy a remek pólós mindig is híve volt annak, hogy a hangzatos dolgokat kerülje, ugyanis a munkában hitt. A háromszoros olimpiai bajnok több aranyéremmel a zsebében is úszóleckéket vett még, hogy tovább fejlessze úszótudását.

A faültetést követően a csonka év értékelőjére került sor, ez alkalommal korosztályonként két-két fiatal elismerésben részesült, elsősorban azok, akik a legszorgalmasabbak voltak az év folyamán, illetve akik a koronavírus-járvány ideje alatt az öltözők felújításában is serénykedtek. No és elismerően beszélt ügyvezetőnk a saját nevelésű játékos és edző, Mucsi Zsoltról, aki – remélhetőleg csak átmeneti jelleggel – visszavonul a trénerkedéstől.

Korábban évzáróként vonult be a nyári, bajnoki szezont lezáró buli, most azonban rendhagyó módon egyben évnyitóként is kezelhetjük, ugyanis a „pihenő időszak” kényszerből a vírusjárvány idejére, tavaszra esett, ahol nem mellesleg azért klubunk apraja és nagyja otthoni körülmények között dolgozott, szárazföldi edzéseket tartottak edzőink az online felületek segítségével. Ebből máris kiviláglik, hogy a nyár végig munkával fog eltelni, azaz nincs pihenő. Annál is inkább, mert már a szövetség elkészítette az utánpótláskorúak számára minden korosztályban a Nyári Kupa kiírását, amelynek rajtja júliusban lesz. Ez klubunkból előreláthatólag 120 fiatalt érint, hiszen az országos bajnokságokban szereplő három korosztályunk mellett a vidékbajnoki sorozatban résztvevő valamennyi korcsoportot érinti. Balázs Lajos azt is elárulta, sok szülő jelezte, hogy idén nem terveznek nagy nyaralásokat, ezért a legtöbb pólósunk folyamatosan hadra fogható lesz a mérkőzéseken is.

Végül a szülők jóvoltából készült több négyzetméternyi süteménynek, azt megelőzően a hot dog hegyeknek nekiesett a „sisere had”, majdnem az utolsó kockáig befalták a rengeteg finomságot.

Címlapképünkön: Borsos Pál elnök (balra) és Balázs Lajos fát ültet Benedek Tibor emlékére a békéscsabai Árpád fürdőben