Mindkét kiscsapatunk az egyik mérkőzésen hozta magát

Legkisebbjeink, a baby korcsoportos gyulai és békéscsabai csapataink is belehasítottak az idei esztendőbe: mindkét tizenéves gárdánk a nemzetközi vidékbajnokság harmadik körében ugrott vízbe. A Piros csoportos, Dobra Róbert és Túri Gergő vezette békéscsabaiak Szegeden, a Zöld csoportos, Béládi Csaba és Tóth Szilárd irányította gyulaiak Szolnokon játszottak két-két meccset.

Békéscsabai csapatunk egyik edzője, Dobra Róbert így értékelte a látottakat: — Az előző fordulóhoz képest nem láttam nagy változást fiataljainkon, nem beszélve arról, hogy a mostani első mérkőzésen még magukat is sikerült alulmúlniuk. Persze az is tény, hogy a szentesiek a csoport legjobbjai, de az azért a gyenge teljesítményünket támasztja alá, hogy nem sikerült ellenük gólt lőnünk, miközben tizenötöt kaptunk. Utólag úgy látom, nagyon megszeppent a csapat, végig ijedten játszott, ami rányomta bélyegét a találkozóra, ráadásul egyik meghatározó fiatalunk, Szatmári Levente betegség miatt hiányzott. A második meccsen, az újvidékiek ellen már jobban teljesített a gárda, többet úsztak, és helyenként már visszaköszöntek azok az elemek, amiket az edzéseken gyakoroltunk. Bár itt is kikaptunk, hiszen a kapott 13 gólra csak néggyel válaszoltunk, de több volt a mozgás, harcosabb a csapat, a védekezés és a támadás is hatékonyabbnak bizonyult, mint a Szentes ellen.

A következő csapat játszott a szegedi harmadik fordulóban: Such Bertold, Szabó Imre (kapusok), Bazsó Máté, Csaba, Csüllög Csongor, Gál László Barnabás, Korcsok Nándor, Nagy Ákos, Pallag Nándor, Pónya Olivér, Puha Zalán Zoltán, Rácz Domonkos, Szathmáry Zsombor, Tóth Ádám Sándor, Zimbran Milán.

A gyulai küldöttség edzője, Tóth Szilárd pedig így foglalta össze a szolnoki szereplést: — Elöljáróban annyit, a tavaly novemberi előző fordulóhoz képest sokat fejlődtek a gyerekek. Különösen emberfogásban, úszásban, és egyre jobban koncentrálnak a játékra a vízben. Igaz, a nagy múltú Szolnok ellen kevésbé voltunk hatékonyak, de mégis jobb teljesítményt nyújtottak ellenük, mint tavaly, hiszen bátrabban és jobban küzdöttek, le a kalappal előttük. A szentesiek most egy jóval erősebb leánycsapatot állítottak ki, velük szemben egy kicsit fejben és fizikálisan is elfáradt a gárda, de itt is hősiesen küzdött minden játékos. Külön ki szeretném emelni Nagy Mártont, aki leginkább centerként játszik, de most az előírásnak megfelelően a kapuba is beállt, ahol nagyon jó teljesítményt nyújtott, több nagy lövést hárított. Továbbá Csukás Réka dicsérhető, aki gólerősnek bizonyult.

A Szolnokon a következők alkották a gyulai csapatot: Roxin Olivér (kapus), Csukás Réka, Demkó Boldizsár Szabolcs, Borbély Ferenc, Földi Márk Maxim, Kováts Hunor, Laurinyecz Gergő, Nagy Márton, Nánási Hunor, Orosz Regő Sólyom, Szlúka Ádám.