ímkézett bejegyzés

Újabb fejlődésről adtak tanúbizonyságot legkisebbjeink

Hol van az ellenfél? Bár ezt ránézésre mindenki tudja, de talán legjobban Szaszák Milán (képünkön), aki „eltüntette” riválisát, egy kissé a víz alá tessékelte

Legkisebbjeink, a baby korosztályosok Szegedre utaztak szombaton. A Gyulai VK fiókcsapatunk is a hetedik kör forgatókönyve szerint két találkozó erejéig ugrottak a Tiszavirág Sportuszoda vizébe.

Szilvásy Attila és Csabai Zoltán edzők fiataljai a mórahalmiakkal és a kecskemétiekkel tesztelték, hogy miben léptek előre a legutóbbi forduló óta.

Szilvásy Attila helyszíni összefoglalója a csapat napi teljesítményéről: – Két igazán jó mérkőzést játszottunk ma. Mindkét ellenfelünktől ősszel még simán kikaptunk, most viszont két szoros csatában bizonyítottak fiataljaink. Mivel ebben a korosztályban még nem számolják a gólokat, magánértékelésünk szerint az egyik picit mínuszos, a másik plusszos lehetett. Az viszont biztos, hogy sokat fejlődtek a gyerekek már az elmúlt egy hónapban is, és mindkét sorunk jó teljesítménnyel rukkolt elő. Kevés hibával játszottak, jó volt a védekezés, szépek voltak a támadások is. Fizikailag is utolértük ellenfeleinket. A látottak alapján kimondottan jól éreztük magunkat Csabai Zoltán edzőtársammal együtt.

A szegedi fordulóban a következő játékosok kaptak szerepet a két mérkőzésen: Bátorfi Ádám, Csapó Ákos, Geszner Balázs, Kálmán Milán, Köves Pál, Lipták Levente, Matei Alexander, Mórocz Dávid, Orosz Bertalan, Restye Botond, Súr Zétény, Szabó Máté, Számfira Kristóf, Szaszák Milán.

Ellentétes irányba buszoznak csapataink a hétvégén

Ezen a hétvégén két korosztályos egyletünk lesz érdekelt, nevezetesen szombaton a gyermek I. korcsoportosok és a babyk szállnak vízre a Délkeleti területi vidékbajnokság soros fordulójában.

A Fodor Ádám edző által gardírozott gyermek I. korcsoportosok szombaton a főváros felé veszik az irányt, azon belül is Pesterzsébetig buszoznak, ugyanis az Erzsébeti Spartacus Munkás Testedző Kör (ESMTK) lesz a házigazdája a Délkeleti területi vidékbajnokság Zöld csoportja 7. körének, azaz a 13–14. fordulónak. Fiataljaink ezúttal a házigazdákkal, majd az éllovas Mórahalommal csatáznak.

A program. Április 20., szombat, 13.00 óra: Újszilvás KSE– Invictus SC. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Erzsébeti SMTK, Budapest. 15.00: Mórahalom VSK–Újszilvás KSE. 16.00: Invictus SC–Sugovica VSE, Baja. 17.00: Mórahalom VSK–Csabai Csirkefogók VK. 18.00: Sugovica VSE, Baja–Erzsébeti SMTK, Budapest.

Az állás hat kör (12 forduló) után: 1. Mórahalom VSK 36, 2. Csabai Csirkefogók VK 28, 3. Invictus SC 16, 4. Erzsébeti SMTK, Budapest 16, 5. Újszilvás KSE 10, 6. Sugovica VSE, Baja 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, másodsorban a gólkülönbség dönt.)

Fiókcsapatunk, a Gyulai VK baby korosztályos csapata Szeged felé veszi az irányt szombaton. Miként az idősebbek, a legkisebbek is a hetedik körhöz érkeztek az idei Délkeleti területi vidékbajnokságban. Ennek során Szilvásy Attila és Csabai Zoltán edzők fiataljai a mórahalmiakkal és a kecskemétiekkel tesztelik tudásukat és a fejlődést.

A program. Április 20., szombat, 10.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Sportiskola II. 10.50: Hódmezővásárhelyi VSC–Szolnoki Dózsa. 11.40: Kecskeméti Sportiskola II.–Csongrádi VVSE. 12.30: Kecskeméti Sportiskola I.–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.20: Szolnoki Dózsa–Legrand Szentesi VK. 14.10: Gyulai VK–Mórahalom VSK. 15.00: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli. 15.50: Kecskeméti Sportiskola I.–Gyulai VK. 16.40: Mórahalom VSK–Legrand Szentesi VK.

 

A baby korosztályosok jó szájízzel tértek haza

Geszner Balázs és társai a második meccsen sokat gyakorolhatták a szoros emberfogásból megszerzett labdákkal való megúszást

Baby korosztályos fiókcsapatunk, a Gyulai VK Hódmezővásárhelyre utazott, hogy a Délkeleti területi vidékbajnokság hatodik fordulójában újabb két találkozó erejéig megmutassa, hogy az elmúlt egy hónapban hová fejlődött.

Csabai Zoltán és Szilvásy Attila edzők tanítványai, a legkisebbek szombaton először a házigazdákkal, majd rövid pihenő után a kecskemétiek fiatalabb együttesével vették fel a küzdelmet.

Csabai Zoltán edző összefoglalója a hódmezővásárhelyi forduló után: – Egy nehéz és egy könnyű mérkőzés várt ma ránk. Először a hódmezővásárhelyiekkel játszottunk, akikről tudott, hogy ebben a korcsoportban erősek. Ettől függetlenül szépen helyt álltak a gyerekek, egy negyed nem volt az igazi, de a másik háromban nagyjából ikszre hoztuk a derbit. Attól is függ, miként alakulnak a dolgok, hogy az edzők hogyan állítják össze az első és második sorukat. Tény, akadtak hibáink, de végül is jól szerepelt a gárda az első meccsen is. A folytatásban a kecskemétiek 2014-es együttesével találkoztunk, itt sokat gyakorolhatták a gyerekek a szoros védekezést, labdaszerzést és az abból való lefordulást, leúszást. Ezt folyamatosan és szépen megvalósították. Ezen a találkozón már a cseresorunk is több játéklehetőséget kapott. Összességében jó szájízzel tértünk haza.

A hódmezővásárhelyi fordulóban a következő játékosok kaptak szerepet a két mérkőzésen: Bátorfi Ádám, Belinczky Zsombor, Geszner Balázs, Kálmán Milán, Lipták Levente, Molnár Sándor, Mórocz Dávid, Orosz Bertalan, Petrina Gábor, Restye Botond, Súr Zétény, Szabó Máté, Számfira Kristóf, Szaszák Milán.

Március idusát követően kilenc meccs vár csapatainkra

Kemény hétvége vár klubunk aprajára, nagyjára: nem kevesebb, mint kilenc mérkőzésen kell helyt állnia csapatainknak, a legkisebb baby korosztálytól a felnőtt OB II-es bajnokságig.

OB II-es gárdánk a rájátszás második köréhez érkezett az 5. csoportban, amely a 17–21. helyért zajlik. A fiatalokkal megerősített felnőtt csapatunk szombaton Szentesen ugrik vízbe a pontok reményében, ellenfelei az Invictus SC és a Dunaújváros együttesei lesznek. A forduló játékvezetői: Horváth József, Szabó Nándor, Tóth Bendegúz.

A program. Március 23., szombat, 11.00 óra: Szentesi Üdülőközpont–Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via. 12.00: Swietelsky-Békéscsaba–Invictus SC Szolnok. 13.00: PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls–Szentesi Üdülőközpont. 14.00: Swietelsky-Békéscsaba–Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via. 15.00: PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls–Invictus SC Szolnok.

Az állás az első kör (1-2. forduló) után: 1. Szentesi Üdülőközpont 6, 2. Swietelsky-Békéscsaba 3, 3. PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls, 4. Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via 3, 5. Invictus SC Szolnok 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, másodsorban a gólkülönbség dönt.)

Gyermek I. korosztályosaink hazai környezetben bizonyíthatnak, a békéscsabai Árpád fürdőben fogadják a Délkeleti területi vidékbajnokság Zöld csoportjának öt csapatát szombaton. Fiataljaink az első és az utolsó találkozón ugranak a medencébe, ellenfelük az Invictus SC és a Baja együttesei lesznek.

A program. Március 23., szombat, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC. 11.00: Erzsébeti SMTK, Budapest–Újszilvás KSE. 12.00: Invictus SC–Mórahalom VSK. 13.00: Újszilvás KSE–Sugovica VSE, Baja. 14.00: Mórahalom VSK–Erzsébeti SMTK, Budapest. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Sugovica VSE, Baja.

Az állás öt kör (tíz forduló) után: 1. Mórahalom VSK 30, 2. Csabai Csirkefogók VK 22, 3. Invictus SC 16, 4. Erzsébeti SMTK, Budapest 13, 5. Újszilvás KSE 7, 6. Sugovica VSE, Baja 0.

Baby korosztályosaink is szombaton meccselnek, a legkisebbek Hódmezővásárhely felé veszik az irányt. A Délkeleti területi vidékbajnokság hatodik fordulójában fiókcsapatunk, a Gyulai VK a házigazdákkal és a kecskemétiek fiatalabb együttesével találkozik.

A program. Március 23., szombat, 10.00 óra: Gyulai VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 10.50: Legrand Szentesi VK–Kecskeméti Sportiskola I. 11.40: Gyulai VK–Kecskeméti Sportiskola II. 12.30: Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli. 13.20: Mórahalom VSK–Csongrádi VVSE. 14.10: K Kecskeméti Sportiskola II.–Kecskeméti Sportiskola I. 15.00: Csongrádi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.50: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa. 17.00: Szolnoki Dózsa–Mórahalom VSK.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportja rájátszásnak 4. fordulója következik vasárnap (összességében a 8.). A három korosztályos csapatunk a főváros felé veszi az irányt, ahol a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában az Ybl Waterpolo Club Budapest vendégeként igyekeznek behúzni minél több bajnoki pontot. Az esélyeket nézve a kilencből akár a többséget is hazahozhatják. A forduló érdekessége, hogy a háromból két találkozón a békéscsabai klub egykori vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf fújja a sípot.

A program. Gyermek korcsoport. Március 24., vasárnap, 13.00 óra: GYVSE UNI-Győr–PannErgy MVSC Miskolc. 14.00: Ybl Waterpolo Club Budapest–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: Varga Márk, dr. Donauer Márk). 16.30: Ceglédi VSE–UVSE. A Kanizsa VSE Nagykanizsa–Legrand Szentesi VK mérkőzést hétközben lejátszották, a végeredmény: 5–15.

Az állás hét mérkőzés után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy MVSC Miskolc 16, 2. GYVSE UNI-Győr 15, 3. Legrand Szentesi VK 14, 4. Swietelsky-Békéscsaba 12, 5. Kanizsa VSE Nagykanizsa 6, UVSE 6, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Ybl Waterpolo Club Budapest 3.

Serdülők. Március 24., vasárnap, 14.30 óra: GYVSE UNI-Győr–PannErgy MVSC Miskolc. 15.00: Ceglédi VSE–UVSE. 15.15: Ybl Waterpolo Club Budapest–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: dr. Donauer Márk, dr. Szilágyi Kristóf). A Kanizsa VSE Nagykanizsa–Legrand Szentesi VK mérkőzést hétközben lejátszották, a végeredmény: 14–15.

Az állás hét forduló után. Serdülők: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 18, 2. GYVSE UNI-Győr 15, 3. PannErgy MVSC Miskolc 15, 4. Ybl Waterpolo Club Budapest 9, 5. Ceglédi VSE 6, 6. UVSE 6, 7. Legrand Szentesi VK 6, 8. Swietelsky-Békéscsaba 0.

Ifjúságiak. Március 24., vasárnap, 16.00 óra: GYVSE UNI-Győr–PannErgy MVSC Miskolc. 16.30: Ybl Waterpolo Club Budapest–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: dr. Szilágyi Kristóf, Varga Márk). 18.00: Ceglédi VSE–UVSE. A Kanizsa VSE Nagykanizsa–Legrand Szentesi VK mérkőzést hétközben lejátszották, a végeredmény: 10–15.

Az állás hét forduló után. Ifjúságiak: 1. Ceglédi VSE 18, 2. UVSE 18, 3. Szentesi VK 15, 4. PannErgy MVSC Miskolc 9, 5. Swietelsky-Békéscsaba 6, 6. Ybl Waterpolo Club Budapest 6, 7. GYVSE UNI-Győr 3, 8. Kanizsa VSE Nagykanizsa 0.

Egyre jobban belelendülnek a kicsik

Csapatunk egyik erőssége Szabó Máté (sötét sapkában) volt, akit ellenfele a nyakánál fogva sem tudta megakadályozni, hogy célba vegye a szegedi kaput

Reggel kilenc órakor kezdett benépesedni a Gyulai Várfürdő sátortetős uszodája apró vízilabdázókkal, összesen kilenc csapat érkezett, és a nap folyamán kilenc találkozón ugrottak vízbe (minden egylet két találkozót játszott), az utolsó pólós palánták majdhogynem sötétedéskor hagyták el a létesítményt.

A fürdővárosi komplexum adott otthont a baby korosztályosok Délkeleti területi vidékbajnoksága 5. fordulójának, amelynek során Szilvásy Attila és Csabai Zoltán tanítványai jeleskedtek. A legfiatalabb korosztály sajátos játékszabályai szerint rendezett, torna jellegű fordulóban a Gyulai VK az első és az utolsó meccsen bizonyíthatta, hogy az elmúlt időszakban sokat léptek előre. A Csabai Csirkefogók VK gyulai fiók csapatának ifjú palántái két erős, nagy hagyományokkal és OB I-es háttérrel rendelkező egylettel vette fel a harcot, nevezetesen a Szegedi Vízipóló Suli és a Szolnoki Dózsa alakulataival.

A nap végén Szilvásy Attila így foglalta össze tapasztalatait: – Nagyszerű hangulatban telt a forduló a Gyulai Várfürdőben, hálásak vagyunk azért, hogy befogadtak bennünket egy ilyen remek, sok gyereket és szülőt felvonultató eseményre. Ami pedig a meccseinket illeti, az első találkozón a szegediek ellen – ha nem is számolják hivatalosan a gólokat, az edzők, a szülők azért nyilvántartják – kikaptunk, de végig partiban voltunk ellenük. A gyerekek, amit kértünk tőlük, a legtöbb dolgot betartották, ennek is volt köszönhető, hogy szoros lett a találkozó. A szolnokiaktól korábban súlyos vereséget szenvedtünk, most viszont az elején még vezettünk is, majd a Tisza-partiak fölénk kerekedtek, de ez a meccs is szorosan alakult. A vendégek annak köszönhetik győzelmüket, hogy a kispadjuk erősebb volt a miénknél. A lényeg, hogy fegyelmezetten játszott a csapat minden tagja, de az is tény, a meccs végére kissé elfáradtak. Érdekes, hogy mindig a második derbin játszik jobban a gárda, miként most is, amit annak tulajdonítok, hogy egyre jobban belelendülnek a játékba a nap folyamán.

A gyulai fordulóban a következő játékosok kaptak szerepet a két mérkőzésen: Bátorfi Ádám, Belinczky Zsombor, Bereczki Igor, Csapó Ákos, Geszner Balázs, Kálmán Milán, Köves Pál, Lipták Levente, Matei Alexander, Molnár Sándor, Mórocz Dávid, Orosz Bertalan, Petrina Gábor, Restye Botond, Súr Zétény, Szabó Máté, Számfira Kristóf, Szaszák Milán.