Serdülőink ismét tornagyőztesek a Diapolo Kupán

diapolo csabaNégy nemzet, tizenhét csapat, három korosztály, három nap, 300 utánpótlás korú fiatal — ez lehetne a nyers statisztika az idei, sorrendben harmadik békéscsabai Diapolo Kupa nemzetközi felkészülési tornáról. Ám ennél sokkal több rejlik a minden nap kora reggeltől késő estig zajló eseményben.

„Csak azért volt mindössze 17 csapat, mert a három napba ennyi fért bele, pedig jött volna sokkal több együttes is a lassan hagyományossá váló tornánkra — tudtuk meg Kádár József vezetőedzőtől. — Még így is le kellett rövidíteni a játékidőt, hogy minden együttesnek biztosítsunk négy-öt mérkőzést. Ezért 4×5 perces meccseket vívtak a fiatalok.”

Tény, napestig pólóztak a gyerkőcök, már minden reggel 8 órakor sípjába fújt a három játékvezető, ifjabb Kádár József, Pásztor Antal és Popovics Gergő, akik este 19 óráig vezényelték a mérkőzéseket. Dicséretükre, hogy a rekkenő kánikulában, a tűző napsütésben, a 36-38 fokos hőségben rendületlenül álltak a medence partján.

A torna három korosztálynak, a serdülőknek (1999-2000-ben születettek), a gyermek I. (2001-2002) és Gyermek II. (2003-2004) korcsoportnak biztosított jelentős felkészülési lehetőséget szerdától-péntekig. Izraeli, román és szlovák csapatok színesítették a mezőnyt, és igyekeztek ellenállni a magyaros rohamoknak. Sokszor nem is sikertelenül.

Ami a mieinket illeti: a serdülők a szentesi torna után most a békéscsabai eseményen is százszázalékos teljesítmény nyújtva lettek elsők. A gyermek I. korcsoport bronzérmes lett, ám kis szerencsével akár előrébb is végezhettek volna. A gyermek II. korosztályúaknak voltak szép meccsei is, de halványabb teljesítményű találkozói is, így a nyolc csapat közül a hatodik helyen kötöttek ki.

Végeredmények. Serdülők (1999-2000-ben születettek: 1. Csabai Csirkefogók VK (csapata legjobbja: Zsilák László), 2. Hódmezővásárhelyi VSC (lj.: Benkő Martin), 3. Hapoel Petach Tikva (izraeli, lj.: Aviv Bodeg), 4. Bajai Sugovica VSE (lj.: Hahn Kristóf).

Gyermek I. kcs. (2001-2002): 1. Hódmezővásárhelyi VSC (lj.: Arany Kevin), 2. Viitorul Cluj CSS Napoca, Kolozsvár (román, lj.: Bodea Victor), 2. 3. Csabai Csirkefogók VK (lj.: Zahorán Márk), 4. Hapoel Petach Tikva (izraeli, lj.: Alon Raz), 5. SKP Kosice, Kassa (szlovák. lj.: Kavecanky Simon).

Gyermek II. kcs. (2003-2004): 1. Hódmezővásárhelyi VSC (lj.: Kasza Dániel), 2. Szegedi Vízipóló Suli (lj.: Lakatos Soma), 3. Budapest Honvéd UVK SE (lj.: Przybytek Olivér), 4. Progress Oradea, Nagyvárad (román, lj.: Insinna Tommaso), 5. Dinamo Oradea, Nagyvárad (román, lj.: Haivas Adrian), 6. Csabai Csirkefogók VK (lj.: Vidovenyecz Zsombor), 7. SKP Kosice, Kassa (szlovák, lj.: Novacek Gabriel), 8. Bajai Sugovica VSE (lj.: Schaffer Ákos).

A részletes eredmények megtekinthetők a http://www.szentesinfo.hu/wp-tour/css_jegyzokonyv_bcs_hun.xhtml weboldalon.

S akkor nézzük, hogy a különböző korosztályos csapataink edzői hogyan látták a háromnapos tornát, amelynek során egy kicsit visszapillantottak a korábbi szentesi eseményre is, hiszen a két Diapolo Kupa végül is szorosan összefügg egymással.

Csabai Zoltán, a serdülő csapat (1999-2000-ben születettek) edzője: Egy kicsit tanácstalan vagyok, pedig a két tornán a tíz mérkőzés során öt-öt győzelmet arattunk, vagyis százszázalékos teljesítménnyel mindkétszer megnyertük a sorozatot. Azért vagyok tanácstalan, mert igazán nincs összehasonlítási alapom, hiszen korábban csak a hódmezővásárhelyiek ellen játszottunk a bajnokságokban. Igaz, most minden alkalommal elég nagy fölénnyel vertük őket, ami nem mindig volt így. De hozzáteszem: ők gyengültek, két meghatározó játékosuk eligazolt. Ám ha azt is hozzáteszem, hogy a mi utánpótlás-válogatott centerünk, Hajdu Attila is nyár óta a Vasas játékosa, akkor mi is gyengültünk. A többi ellenféllel lejátszott találkozónk azért nem igazán mértékadó, mert többségük külhoni volt, akikkel korábban sohasem játszottunk, miként a bajaiakkal sem. Ugyancsak bezavar a képbe, hogy az előző szezon csapatából négyen kiöregedtek, most már ifisták, alulról pedig heten érkeztek, akiket be kell építeni a csapatba. Ettől függetlenül azt állíthatom, hogy inkább erősödött az együttes a tavalyihoz képest, de ez igazán majd az ősszel induló új országos bajnokságban derül ki. Egy biztos, nagyon hasznos, és előremutató volt a két nagyszabású nemzetközi torna.

Kádár József a gyermek I. korcsoport (2001-2002) edzője: A legfontosabb, hogy a szentesi tornával együtt sok mérkőzést játszhattak a gyerekek. Már az előző szezon végén tudtuk, hogy gyengül a csapat, hiszen a serdülőkhöz hasonlóan mi is elvesztettük a centerünket, miután eligazolt. Egyelőre nem találtuk meg az utódját, pedig tudott dolog a sportágunkban, hogy a centerjáték a póló alapja. E miatt támadásink vérszegények voltak, amiből fakadt, hogy kevés gólt értünk el. Ugyanakkor a védekezésünk sokat javult, ennek köszönhetően nem is kaptunk sok gólt. Végül a kettő összegzése, hogy minden alkalommal szoros meccseket játszottunk, nem szenvedtünk nagy gólkülönbségű vereségeket, de az is tény, nem söpörtünk le egy ellenfelet sem a pályáról. Összességében pozitív benyomást tettek rám a fiatalok, de a centerkérdést mindenképpen meg kell oldanunk.

Ajtai Miklós, a gyermek II. korcsoport (2003-2004) edzője: A szentesi tornán jól játszottak a gyerekek, ami után elutaztunk egy közel egyhetes kolozsvári edzőtáborba. Itt napi öt edzést tartottam szárazföldön és vízben. Volt futás, sok úszás, technikai és taktikai edzés, no meg minden nap edzőmeccsek. Volt rá példa, hogy reggel hatkor már az uszodában voltunk. Ez a nagy terhelés meg is látszott tanítványaimon, a békéscsabai tornán, amelyre nem sokkal az edzőtábor után toppantunk be. Le is voltak időnként „fagyva” a gyerekek. De ez nem baj, hiszen a nagy munka később kamatozik. Ám összességben elmondhatom, hogy a védekezésünk, amely eddig is jó volt, tovább erősödött. Ugyanakkor egyénileg is sokat fejlődtek a gyerekek. Pedig eléggé megváltozott a csapat összetétele, hiszen a gyulai fiókcsapatunkból kilenc játékos érkezett, akik közül hárman-négyen már be is épültek, de a többiek is jó úton haladnak a beilleszkedésben, szépen dolgoznak. A szentesi harmadik helyezéssel elégedett vagyok, ám a békéscsabai torna magasabb színvonalú volt, sokkal erősebb csapatok érkeztek hozzánk, a Viharsarokba, ezért nehezebb dolgunk is volt.

Címlapképünkön Balázs Lajos (balra), a klub ügyvezető elnöke adja át a kupát a serdülő aranyérmes együttes csapatkapitányának, Zsilák Lászlónak, aki egyben átvehette csapata legjobb játékosának járó különdíjat is

Diapolo Kupa után, Diapolo Kupa előtt — Szentestől-Békéscsabáig

diapolo01 csabapoloNégyhetes pihenő után idestova egy hónapja kezdték meg csapataink a felkészülést az új évadra. E napokban már minden utánpótlás korú együttesünk a fedélzeten van, sőt, fiataljaink többsége túl van az első rangos felkészülési tornán, és a legfiatalabbak egy romániai edzőtáborozáson.

A július 31—augusztus 2-a között megrendezett szentesi 12. Diapolo 2015 Kupa, amely nem mellesleg Olimpiai Reménységek Vízilabda Tornája néven is fut sikeresen zárult csapataink számára. A legfiatalabbak estében igencsak népes volt a mezőny, számtalan külföldi klub is indított csapatot. Így a magyarok mellett brit, dán, egyesült államok-beli, finn, izraeli, litván együttesek merültek meg a Kurca-parti város remek strandjának medencéiben. Íme, a korosztályok, illetve a csoportok végeredményei:

Az 1999-2000-ben születettek, A korcsoportjának végeredménye: 1. Commerce Aquatics Waterpolo (USA, a csapat legjobb játékosa: Daniel Velazquez), 2. Szentesi Vízilabda Klub (lj.: Katona Péter), 3 Hapoel Beit Yitzhak (izraeli, lj.: Ron Nisan), 4. Hapoel Petach Tikva (izraeli, lj.: Ido Binkovich), 5. Zempléni VK (lj.: Sisán Balázs), 6. National Team of Great Britain A (brit, lj.: Finlay Parnell), 7. KPM Dainava Kaunas (litván, lj.: Jurijus Golinok)

1999-2000-ben születettek, B korcsoport: 1. Csabai Csirkefogók VK (lj.: Tifrea Ovidiu), 2. SSK Slagelse (dán, lj.: Laupitz Reintoft), 3. Crystal Palace London (brit, lj.: Ben Curtis), 4. National Team of Great Britain B (brit, lj.: Sammy Lear), 5. Turun Uimarit Turku (finn, lj.: Otto Niinivirta), 6. Bajai Sugovica VSE (lj.: Pahor Ádám).

2001-2002-ben születettek: 1. Szentesi Vízilabda Klub (lj.: Bozó Péter), 2. Hapoel Petach Tikva (izraeli, lj.: Roy Gortler), 3. Csabai Csirkefogók VK (lj.: Nyakó Levente), 4. Dzukijos Vandenis-ASRC Alytus (litván, lj.: Laurynas Sickus), 5. Turun Uimarit Turku (finn, lj.: Wiljam Laiho), 6. SSK Slagelse (dán, lj.: Frederik Binderuid), 7. Hapoel Beit Yitzhak B (izraeli, lj.: Ziv Goren), 8. Hapoel Beit Yitzhak A (izraeli. lj.: Ofir Carmy), 9. Zempléni VK (lj.: Pásztor András), 10. Polo Sport Club (lj.: Pipek Olivér).

2003-2004-ben születettek: 1. Hódmezővásárhelyi VSC (lj.: Kovács Kristóf), 2. Szentesi Vízilabda Klub (lj.: Takács Krisztián), 3. Csabai Csirkefogók VK (lj.: Gellény Zétény).

A részletes eredményekről itt olvashatnak: http://www.szentesinfo.hu/wp-tour/css_jegyzokonyv_szentes_15_hun.xhtml

„Mindenképpen dicséretet érdemel serdülő csapatunk, Csabai Zoltán együttese a B csoportban az élen végzett, és öt győzelmet aratott — tudtuk meg Kádár József vezetőedzőtől. — A gyermek korosztályúak ugyancsak öt győzelmet arattak, Ajtai Miklós fiataljai pedig hatszor hagyták el győztesen a medencét. Összesen a lejátszott 16 mérkőzésből tizenhármat megnyertek együtteseink, vagyis volt sikerélményük a gyerekeknek. A célnak megfelelt a torna, hiszen sok meccset játszhattak tanítványaink, nem beszélve arról, hogy mindhárom gárdánk a dobogón végzett. Ám nekünk, edzőknek akadt egy kis problémánk, hiszen a serdülő és a gyermek I. korcsoportból, vagyis az országos bajnokságokban szerepelő együtteseinkből eligazoltak centereink, Hajdu Attila, illetve Szabó Simeon. Keressük helyükre a megfelelő embereket, ám ezen a tornán még nem igazán találtuk meg azokat, akik pótolhatnák a távozókat.”

A hét végén, augusztus 8-án, szombaton is vár egy esemény fiataljainkra. A Békéscsabán, egy héten át edzőtáborozó finn Turun Uimarit Turku együttesei (serdülő és gyermek I. korcsoport) búcsúzóul egy-egy felkészülési, illetve barátságos mérkőzést játszanak a mieinkkel. Az 1999-2000-ben születettek 20 órakor, a fiatalabbak (2001-2002-ben születettek) azt megelőzően, 19 órától játszanak a finnekkel.

És még ezzel sincs vége, hiszen a szokásoknak megfelelően folytatódik a Diapolo Kupa, ezúttal a békéscsabai Árpád fürdőben méri össze tudását számtalan csapat, köztük több határon túli. Erre az eseményre jövő héten kerül sor, mégpedig augusztus 12—14-e között, szerdától-péntekig.

A résztvevők. Serdülők: Csabai Csirkefogók VK, Bajai Sugovica VSE, Hódmezővásárhelyi VSC, Hapoel Petach Tikva (izraeli).

Gyermek I. kcs. (2001-2002): Csabai Csirkefogók VK, Hódmezővásárhelyi VSC, Hapoel Petach Tikva (izraeli), Viitorul Cluj CSS Napoca, Kolozsvár (román), SKP Kosice, Kassa (szlovák).

Gyermek II. kcs. (2003-2004): Csabai Csirkefogók VK, Hódmezővásárhelyi VSC, Budapest Honvéd, Bajai Sugovica VSE, Szegedi Vízipóló Suli, Dinamo Oradea, Nagyvárad (román), Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román), SKP Kosice, Kassa (szlovák).

A békéscsabai tornán (nem lévén, csak egy medence) a mérkőzések 4×5 percig tartanak, hogy minden csoportban körmérkőzéseket rendezhessenek a három nap során.

Ötven százalékos mérleggel zárták az évet a gyermek korcsoportosok

halassy kupaGyermek korosztályos csapatunk is befejezte az idény a hét végén. Mint ismert, a bajnoki zárásra már korábban sor került, amit követett a Halassy Olivér Kupa. A három selejtező, illetve csoportkör után csapatunk a 25—28. helyért szállhatott vízbe. Fiataljaink Leányfaluig utaztak, ahol két mérkőzést játszottak vasárnap. Az elsőn az MTK-tól vereséget szenvedetek, így a páros csata másik vesztesével, a Balaton Vízilabda Klub együttesével folytatták, akiket legyőztek. Összességében a 27. helyen kötöttek ki. Kádár József edző autóbalesete miatt ezúttal Ajtai Miklós ült a mieink kispadjára.

Csabai Csirkefogók VK—MTK 1888 VÚS 3—9 (1—2, 1—2, 1—2, 0—3)

Halassy Olivér Kupa gyermek korcsoportos döntő a 25—28. helyért, Leányfalu. V.: ifj. Kenéz György. Békéscsaba: Nyakó — Krisán, Sajtos 1, Fazekas Zs. 1, Szabó S., Barta 1 (1), Darabos. Cs.: Csuvarszki D., Zahorán, ifj. Lukácsi S., Török, Bacsa, Fazekas S. Megbízott edző: Ajtai Miklós. MTK: Kánai — Petőváry Luca, Kerekes 3, Varga B. 5 (1), Gesztesi, Szponi, Petrik. Cs.: Kovács D., Molnár 1. Edző: Pecz Gábor.

Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 2/1. Büntetők: 3/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Petrik.

Csabai Csirkefogók VK—Balaton VK 14—7 (4—2, 4—3, 4—2, 2—0)

Halassy Olivér Kupa gyermek korcsoportos döntő a 27—28. helyért, Leányfalu. V.: ifj. Kenéz György. Békéscsaba: Nyakó — Krisán 1, Sajtos 5, Fazekas Zs. 1, Szabó S. 3 (1), Barta 1, Darabos 3. Cs.: Csuvarszki D., Zahorán, ifj. Lukácsi S., Török, Bacsa, Fazekas S. Megbízott edző: Ajtai Miklós. Balaton VK: Nagy D. — Zigó, Pászti 2 (1), Bendicsek B., Pongrácz 2 (1), Maszarek, Nagy Z. 1. Cs.: Nagy B. (kapus), Varga Klaudia, Bendicsek M. 2, Schreiner D., Schreiner L. Edző: Kerekes Csongor.

Gól emberelőnyből: 4/3, ill. 7/3. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Maszarek.

Az elődöntő másik mérkőzésén: Fehérvár Póló Sport Egyesület—Balaton Vízilabda Klub 9—3. A 25. helyért: MTK 1888 VÚSE—Fehérvár Póló Sport Egyesület 10—6.

A végeredmény a 25—28. helyért: 1. (25.) MTK 1888 VÚSE, 2. (26.) Fehérvár Póló Sport Egyesület, 3. (27.) Csabai Csirkefogók VK, 4. (28.) Balaton VK.
 

Eredményes hét vége a gyermek III. korcsoportban

mucsi csapat03 mjPótoltak a gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokságban, ám most sem sikerült lezárni az idei bajnokságot. Fiataljaink az ötödik fordulót befejezték, mégpedig egy pazar, váciak elleni győzelemmel, majd a második forduló küzdelemire került sor Szegeden. Ide nem érkezett meg a nagyváradi csapat, így a csapatok csak három mérkőzést játszottak. A mieink összmérlege: 3 győzelem, egy vereség.

Csabai Csirkefogók VK—Váci VSE 25—0 (7—0, 6—0, 8—0, 4—0)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, 5. forduló, Szeged. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Illyés — Oláh Z. 4, Schaffer 2, Schindler 2, Demeter 1, Oláh A. 5, Paksi 1. Cs.: Beharóczki M. (kapus), Lukácsi M. 3 (1), Kiss D. 2, Beharóczki Z. 4, Kozma, Ottlakán, Diós 1. Edző: Mucsi Zsolt, Dobra Róbert. Vác: Kettler — Pálfai, Király, Cserni, Varga Csilla, Szabó B., Bagyinszki. Cs.: Forgács (kapus), Pál, Fenyvesi, Mátyás. Edző: Pintér Richárd.

Gól emberelőnyből: 1/1, ill. 7/0. Büntetők: 2/1, ill. 1/0.

Csabai Csirkefogók VK—Váci VSE 20—0 (5—0, 5—0, 4—0, 6—0)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, 2. forduló, Szeged. V.: Varga Árpád. Békéscsaba: Illyés — Kiss D. 2, Oláh Z. 2, Schindler 5, Demeter 2, Oláh A. 3, Paksi 1. Cs.: Beharóczki M. (kapus), Beharóczki Z. 3, Kozma, Ottlakán 2, Diós, Edző: Mucsi Zsolt. Vác: Kettler — Pálfai, Király, Cserni, Varga Csilla, Szabó B., Bagyinszki. Cs.: Forgács (kapus), Pál, Fenyvesi, Mátyás. Edző: Pintér Richárd.

Gól emberelőnyből: 1/1, ill. 1/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

Csabai Csirkefogók VK—Kiskunfélegyházi VSE 18—2 (3—0, 4—0, 8—0, 3—2)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, 2. forduló, Szeged. V.: Keller László. Békéscsaba: Beharóczki M. — Ottlakán 2, Oláh Z. 1, Schaffer, Schindler 5 (1), Demeter 1, Beharóczki Z. 3. Cs.: Kiss D. 1, Oláh A. 3, Paksi 2, Kozma, Diós. Edző: Mucsi Zsolt. Kiskunfélegyháza: Nagy M. — Pozsár, Molnár Nóra, Czombos, Ficsor 2 (1), Kürti, Zoltai Liliána. Cs.: Szabó B., Cseszkó, Kecső, Zoltai Z., Vadkerti-Tóth. Edző: Goria Imre.

Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 2/0. Büntetők: 1/1, ill. 3/1. Kipontozódott: Kozma.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli 2—10 (1—4, 0—2, 0—3, 1—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, 2. forduló, Szeged. V.: Keller László. Békéscsaba: Beharóczki M. — Kiss D., Oláh Z., Schaffer, Schindler, Demeter 1, Oláh A., Cs.: Illyés (kapus), Ottlakán 1, Beharóczki Z. Paksi, Kozma, Diós. Edző: Mucsi Zsolt. Szeged: Katona — Lakatos 2 (1), Hegyközi 1, Antal 1, Kresák 1, Markulik, Vojnár. Cs.: Kaszás, Berkó, Kőrffy 2, Paczuk 1, Tanács, Inokai, Csóka, Molnár, Mikházi 2, Kun. Edző: Éles Vilmos.

Gól emberelőnyből: 7/0, ill. 6/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/1.

További eredmények: Kiskunfélegyházi VSE—Szegedi Vízipóló Suli 4—19. Szegedi Vízipóló Suli—Váci VSE 27—1. Egri VK—Kiskunfélegyházi VSE 20—7. Szegedi Vízipóló Suli—Egri VK 8—4. Egri VK—Váci VSE 19—5. Elmaradt mérkőzések: Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad (román)—Egri VK. Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad. Váci VSE—Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad. Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad—Kiskunfélegyházi VSE.

Az állás: 1. Szegedi Vízipóló Suli 66, 2. Egri Vízilabda Klub 52, 3. Csabai Csirkefogók VK 43, 4. Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad 24, 5. Váci VSE 21, 6. Kiskunfélegyházi VSE 0.

Egy győzelem, egy vereség a Vízvári György Kupa fináléjában

A hét végén rendezték meg a Vízvári György serdülő korosztálynak szóló kupa-sorozat fináléját. Csapatunk a korábbi selejtezőkben, illetve a csoportmérkőzéseken elért eredmények alapján a 25—27. helyért játszhatott, amelynek összecsapásait a fővárosban, a Komjádi Uszodában bonyolították le vasárnap.

Csabai Csirkefogók VK—Hírös Sport, Kecskemét 6—5 (1—1, 1—2, 2—1, 2—1)

Vízvári György Kupa serdülőtorna döntő a 25—27. helyért, Budapest, Komjádi Uszoda. V.: Kovács Soma, Nóvé Gyula. Békéscsaba: Stamcu — Vesa, Sajtos, Hajdu A. 3, Popovics B. 1, Zsilák 1, Tóth F. Cs.: Tóth K., Szabó S. 1. Edző: Csabai Zoltán. Kecskemét: Sztanojev — Tóth Á., Nagypál 1, Bóbis 3, Sendula, Holka 1, Kochán. Cs.: Szabó M. Edző: Monostori Attila.

Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 4/3. Büntetők: 1/0, ill. 0/0.

Csabai Csirkefogók VK—Honvéd Kölyök Póló Suli 10—12 (4—1, 2—1, 0—3, 2—3, 0—0, 0—0, 2—4)

Vízvári György Kupa serdülőtorna döntő a 25—27. helyért, Budapest, Komjádi Uszoda. V.: Kovács Soma, Nóvé Gyula. Békéscsaba: Paluska — Vesa, Sajtos 1 (1), Hajdu A. 4, Popovics B. 1, Zsilák 2 (1), Tóth F. Cs.: Tóth K., Mayer, Szabó S. 1 (1), Darabos 1. Edző: Csabai Zoltán. Honvéd: Zsámboki — Meizl 1, Martin 4 (1), Kovács D. 1, Rohály 2 (1), Utassy 1 (1), Pázsy R. Cs.: Nagy D., Tóth P., Pázsy D., Pusztai, Gergely 1 (1), Csurgó 2 (1). Edző: dr. Tóth Frank.

Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 4/2. Büntetők: 5/3, ill. 5/5. Kiállítás 4 percre: Zsilák.

A rendes játékidő 8—8-ra végződött, végül a büntetőkkel a fővárosiak bizonyultak jobbnak.

További eredmény: Hírös Sport, Kecskemét—Honvéd Kölyök Póló Suli 13—8.

A végeredmény: 1. (25.) Hírös Sport, Kecskemét 3, 2. (26.) Csabai Csirkefogók VK 3, 3. (27.) Honvéd Kölyök Póló Suli 3.