Nem bírtak csapataink a listavezetővel

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportjának éllovasait fogadta három csapatunk vasárnap. Különösen a gyermek korosztály mérkőzésére lehettek kíváncsiak az érdeklődők, hiszen 10 forduló után a két veretlen találkozott a békéscsabai Árpád fürdőben. Sajnos, ez a nap nem hozott áttörést, mindhárom egyletünk vesztesen hagyta el a medencét.

Swietelsky-Békéscsaba–Ybl Water Polo Club Budapest 6–18 (2–3, 0–6, 0–4, 4–5)

Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak, A2 Keleti csoport, alapszakasz, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Juhász Tibor. Békéscsaba: Beregszászi – Budai, Dobos 3, Hajdu A., Gémesi 1, Szanyi, Fodor Zs. 2. Cs.: Korcsok P. (kapus), Kovács B., Freiberger, Tasnádi, Pojendán, Zimbran. Edző: Ajtai Miklós. Ybl: Orosz A. 1 – Butacu 1 (1), Békési, Szekeres 2, Varga B. 3, Franyó 5, Csepeli 4 (1). Cs.: Szloszjár D. 1, Erdősi, Prior 1 (1). Edző: Köllő Attila. Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 6/2. Büntetők: 0/0, ill. 3/3. Kipontozódott: Budai, Zimbran.

Az első és az utolsó negyedben egyenrangú felek küzdöttek egymással, a két középsőben azonban kidomborodott a fővárosiak fölénye.

Ajtai Miklós: – Sajnos, az történt, ami az elmúlt bajnoki meccseken… Az első és az utolsó negyedben elfogadható teljesítményt nyújtott a csapat, a köztesekben nem, és megint csak azért, mert a srácok kilencven százaléka nyolc negyedet játszott vasárnap nagyon rövid pihenővel. Persze, ez nem von le semmit az Ybl győzelméből, mert hát a bajnokság legerősebb triója volt a mai ellenfelünk. Készülünk a hajrára, mert a következő két hét meccseit mind meg szeretnénk nyerni!

További eredmények. Ifjúságiak: Váci VSE–Aqua SE Nyíregyháza 11–13. Polo Academy SC Budapest–Angyalföldi SI DSE 7–13. Hódmezővásárhelyi VSC–Aquaworm Waterpolo Sződleget 19–3. Ceglédi VSE–PannErgy-MVLC-Miskolc 8–20. Oázis SC Budapest–Budafóka XXII. ker. SE 10–4. Szabadnapos: Szegedi Vízipóló Suli II.

Az állás a 11. forduló után. Ifjúságiak: 1. Ybl Water Polo Club Budapest 30, 2. PannErgy-MVLC-Miskolc 27, 3. Oázis SC Budapest 24, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 24, 5. Budafóka XXII. ker. SE 21, 6. Ceglédi VSE 18, 7. Angyalföldi SI DSE 15, 8. Szegedi Vízipóló Suli II. 12, 9. Swietelsky-Békéscsaba 9, 10. Aqua SE Nyíregyháza 6, 11. Aquaworm Waterpolo Sződleget 4, 12. Váci VSE 3, 13. Polo Academy SC Budapest 2. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Swietelsky-Békéscsaba–Ybl Water Polo Club Budapest 6–10 (0–4, 4–1, 2–1, 0–4)

Országos vízilabda-bajnokság, serdülők, A2 Keleti csoport, alapszakasz, Békéscsaba. V.: Szabó Xénia, Pásztor Antal. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai 1, Hajdu A., Tasnádi, Szanyi 1, Fodor Zs. 3, Freiberger 1. Cs.: Beregszászi (kapus), Szathmáry Zs., Bazsó, Pojendán, Kovács B., Szatmári L., Rácz. Edző: Fodor Ádám. Ybl: Fiser Á., – Szloszjár D. 2 (1), Melke 1, Farkas 1, Závodszky 1 (1), Subasitz 3, Windisch 1. Cs.: Matula (kapus), Fiser T., Mikes 1, Vatay-Nemere, Kovács-Siklósi. Edző: . Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 7/3. Büntetők: 1/0, ill. 2/2. Kiállítás cserével: Kovács B. Kipontozódott: Budai.

Repülőrajtot vettek a vendégek, ám a négygólos hátrányt szívós munkával ledolgozta a csapatunk (6–6). Az utolsó negyed gólképtelensége végül eldöntötte a pontok sorsát a fővárosiak javára.

Fodor Ádám: – Az elejét nem jól kezdtük, akadt néhány figyelmetlenségből elkövetett hibánk, amit a listavezető Ybl kegyetlenül ki is használt. Aztán elkezdtünk feszesebben, fegyelmezettebben játszani, és a negyedik negyedet már 6–6-ról kezdtük. A végére egy kicsit elfáradt a csapat az eredmény utáni „futkosásban”, ezért a finisre ismét kinyílt az olló, de nagyon büszke vagyok a srácokra! Sok ilyen rangadót kívánok magunknak, ebből tudunk a legtöbbet tanulni.

További eredmények. Serdülők: Ceglédi VSE–PannErgy-MVLC-Miskolc 9–12. Váci VSE–Aqua SE Nyíregyháza 14–8. Polo Academy SC Budapest–Angyalföldi SI DSE 9–17. Hódmezővásárhelyi VSC–Aquaworm Waterpolo Sződleget 8–5. Oázis SC Budapest–Budafóka XXII. ker. SE 24–5. Szabadnapos: Szegedi Vízipóló Suli II.

Az állás a 11. forduló után. Serdülők: 1. Ybl Water Polo Club Budapest 33, 2. Ceglédi VSE 27, 3. Oázis SC Budapest 24, 4. Angyalföldi SI DSE 23, 5. Swietelsky-Békéscsaba 21, 6. PannErgy-MVLC-Miskolc 19, 7. Aqua SE Nyíregyháza 15, 8. Váci VSE 12, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 10. Szegedi Vízipóló Suli II. 6, 11. Aquaworm Waterpolo Sződleget 6, 12. Polo Academy SC Budapest 3, 13. Budafóka XXII. ker. SE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol).

Swietelsky-Békéscsaba–Ybl Water Polo Club Budapest 3–9 (1–1, 1–3, 0–2, 1–3)

Országos vízilabda-bajnokság, gyermek korosztály, A2 Keleti csoport, alapszakasz, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, Szabó Xénia. Békéscsaba: Krizsán – Szatmári L. 1, Szathmáry Zs., Zimbran, Rácz, Pónya O. 1, Nánási. Cs.: Such, Suhajda Z., Bazsó 1, Csüllög. Edző: Katona Péter. Ybl: Maráz – Bittsánszky, Nagy M., Szloszjár I. 3, Szebeni 4, Hódi, Jánossa. Cs.: Mógor, Csuka, Szentandrási 2, Rákosi, Herich, Rajna. Edző: Dorogi Balázs. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 4/2. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

A második negyed közepéig nyílt volt a találkozó (2–2), a folytatás már kevésbé volt sikeres csapatunknak, amely így elvesztette veretlenségét az idei bajnokságban.

Katona Péter: – Az elejétől a végéig nagyon kemény, harcos mérkőzést játszottunk. Úgy gondolom, hogy a végeredmény nem tükrözi a valóságot. Nagyon fájó, hogy ezen a rangadón két meghatározó játékost is nélkülöznöm kellett. Lehet, hogy ha számíthattam volna rájuk, akkor nem ez az eredmény születik. Nem ez a reális kép arról, hogy valójában hol is tartunk a munkával. A védekezésünkkel teljes mértékben elégedett vagyok, bár csúsztak be hátul hibák, de összességében, amit kértem, azt viszontláttam a mérkőzés alatt. A három lőtt gól viszont nagyon kevés, de tény, nem találtuk meg az ellenszert a fővárosiak védekezése ellen. Mindettől függetlenül gratulálok a fiúknak, nagyot küzdöttek ma is. Folytatjuk tovább a munkát.

További eredmények. Gyermek korosztály: Váci VSE–Aqua SE Nyíregyháza 23–9. Polo Academy SC Budapest–Angyalföldi SI DSE ?. Hódmezővásárhelyi VSC–Aquaworm Waterpolo Sződleget 14–10. Ceglédi VSE–PannErgy-MVLC-Miskolc 15–4. Oázis SC Budapest–Budafóka XXII. ker. SE 24–2. Szabadnapos: Szegedi Vízipóló Suli II.

Az állás a 11. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Ybl Water Polo Club Budapest 33, 2. Ceglédi VSE 27, 3. Swietelsky-Békéscsaba 27, 4. Oázis SC Budapest 21, 5. PannErgy-MVLC-Miskolc 21, 6. Angyalföldi SI DSE 13, 7. Aquaworm Waterpolo Sződleget 12, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 9. Váci VSE 11, 10. Szegedi Vízipóló Suli II. 9, 11. Budafóka XXII. ker. SE 6, 12. Polo Academy SC Budapest 3, 13. Aqua SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol).

Címlapképünkön: serdülő csapatunk, amikor még a szárazföldön bemelegít, készül a derbire – fotó: T. Petka Anita

Nem termett babér csapatainknak a fővárosban

udapesten volt jelenése az országos utánpótlás-bajnokságban szerepelő ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályos csapatainknak. Ezúttal a felsőházi rájátszás során az Oázis SC Budapesttel játszották le vasárnap a visszavágókat. Nem kísérte siker együtteseinket, mindhárom alakulat vesztesen hagyta el a Hajós Alfréd uszoda medencéjét.

Oázis SC Budapest–Swietelsky-Békéscsaba 24–9 (5–3, 4–2, 7–3, 8–1)

Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak, A2 csoport, rájátszás, felsőház, Budapest. V.: Füzesi Zsolt, Tóth Sándor. Oázis SC: Szotta-Nyári – Kikindai, Mérth 1, Jakab L. 1, Árvai 6 (2), Szaló 8 (1), Matesz 5. Cs.: Kanász, Frey 1, Kocsis 1, De Isidro 1, Szalay, Csomortány. Edző: Szabó Gábor. Békéscsaba: Vozár M. – Dobos 1, Bozgán 1, Kvasz 2, Osgyán 3 (1), Csatári, Károlyi 1. Cs.: Budai, Gémesi, Kiss Z., Szanyi, Fodor Zs. 1. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 10/5, ill. 9/2. Büntetők: 4/3, ill. 3/1. Kiállítás cserével: Kvasz. Kiállítás négy percre: Gémesi. Kipontozódott: Jakab L., ill. Osgyán, Csatári.

A második negyed végén 9–4-et mutatott az eredményjelző, innen még feljött csapatunk 10–8-ra, ám ezt követően annyi minden történt a medencében (kiállítás négy percre, kiállítás cserével, kipontozódás), ami meghatározta a végeredményt. Az annyi minden történt döntően a mieinket sújtotta.

Ajtai Miklós: – Nagyon sajnálom az ifjúságiak mérkőzését, ugyanis 10–8-nál még bármi megtörténhetett volna. Tulajdonképpen két egyforma csapat küzdelmét követhettük, ám a kétgólos hazai előny után jött a „brutaliti”, a piros lap, kiállítások, amelyek között volt egy négyperces is. Innen kedve végig emberhátrányban játszottunk, ami által elfogyott az oxigén, ezért kissé elborultak az agyak is, ami végül törvényszerű vereséghez vezetett. De nem volt ekkora különbség a két csapat között, mint amit a végeredmény mutat.

További eredmények. Ifjúságiak: Budafóka XXII. kerületi SE–PannErgy Miskolc 4–21. UVSE II.–Ybl Waterpolo Club Budapest 7–9. Tatabányai VSE–Fehérvár VSE Székesfehérvár 11–7. Szabadnaposak: KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu és Ceglédi VSE.

Oázis SC Budapest–Swietelsky-Békéscsaba 22–8 (8–1, 4–1, 6–5, 4–1)

Országos vízilabda-bajnokság, serdülők, A2 csoport, rájátszás, felsőház, Budapest. V.: Pölös Gábor, Füzesi Zsolt. Oázis SC: Szotta-Nyárai – Czeglédy 4, Kikindai 3, Jakab L. 3 (2), Frey 2, Sámuel 3, Szalay 1 (1). Cs.: Kovács K. (kapus), Kanász 4, Kocsis 1, Bellák, Csomortány, Pisano, Antal 1. Edző: Ádám Zsolt. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Kiss Z., Hajdu A., Bozgán, Kvasz, Fodor Zs. Cs.: Beregszászi (kapus), Gémesi, Szanyi, Horváth Sz., Sajtos, Pálenkás. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 10/5, ill. 9/3. Büntetők: 5/4, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Kiss Z., Kvasz. Kipontozódott: Szanyi.

Az első percben egy-egy gól esett, azt követően azonban 11 alkalommal voltak eredményesek a házigazdák, így a félidőre el is dőlt a találkozó sorsa. A harmadik negyed szorosnak bizonyult, de ez már nem segített csapatunkon.

Ajtai Miklós: – A serdülők esetében egyértelműen az Oázis SC a jobb. Gondoltam, hogy nehéz találkozóra van kilátás, de arra nem, hogy könnyelműen fog játszani a csapat. Mintha előre elkönyvelték volna a vereséget. Ha csak a múlt heti produkciót nyújtják fiataljaink, jóval tisztességesebb lehetett volna az eredmény. Nem adott bele mindent a gárda, kevesebb akarást láttam részükről.

További eredmények. Serdülők: Budafóka XXII. kerületi SE–PannErgy Miskolc 9–16. UVSE II.–Ybl Waterpolo Club Budapest 10–5. Tatabányai VSE–Fehérvár VSE Székesfehérvár 3–1. Szabadnaposak: KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu és Ceglédi VSE.

Oázis SC Budapest–Swietelsky-Békéscsaba 9–6 (1–1, 2–0, 2–3, 4–2)

Országos vízilabda-bajnokság, gyermek korosztály, A2 csoport, rájátszás, felsőház, Budapest. V.: Tóth Sándor, Füzesi Zsolt. Oázis SC: Gőz – Tuma 1, Stribik 1, Kollár 3, Jakab B., Hoffer 1, Hetzmann 1. Cs.: Istók, Pápay, Dobai, Török 1, Káldy, Arányi 1, Kopácsi. Edző: Irmes Máté, Kovalik Gergő. Békéscsaba: Pribojszki – Korcsok N., Szatmári L., Pallag, Rácz, Komlódi 5, Bujdosó A. Cs.: Beregszászi (kapus), Zimbran, Kovács B., Bazsó, Pónya O., Szalai 1. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 10/2, ill. 12/1. Büntetők: 1/0, ill. 3/0. Kiállítás cserével: Kopácsi. Kipontozódott: Tuma.

Hiába dobta az első gól csapatunk az egyébként a meccsen végig gólerős Komlódi Marcell révén, zsinórban három válasz érkezett (3–1). Ezt követően négyszer is kiegyenlítettek Fodor Ádám legényei (3–3, 4–4, 5–5, 6–6), a finisben azonban a jobban koncentráló házigazdák ismét háromszor eredményesnek bizonyultak, így behúzták a találkozót.

Fodor Ádám: – Már az utazás sem úgy sikerült, ahogy terveztük, kisebb késéssel érkeztünk az uszodába. Így aztán az a koncentráció sem sikerült, amelyet már megszokhattunk az utóbbi időszakban, ugyanis még nyolcvan százalékot sem érte el. Tulajdonképpen semmi sem működött hibátlanul, talán még a védekezésünk volt valamennyire elfogadható. Támadásaink hatékonyságára jellemző: 25 lövésünk volt, az ellenfél kapusa 40 százalékon védett. Ebből könnyű kiszámolni, hogy 15 alkalommal a kapufát találtuk telibe. Összegezve: kimondottan rosszul játszott a csapat, ez a legfájóbb a mai vereségben.

További eredmények. Gyermek korcsoport: UVSE II.–Ybl Waterpolo Club Budapest 7–25. Budafóka XXII. kerületi SE–PannErgy Miskolc 8–17. Tatabányai VSE–Fehérvár VSE Székesfehérvár 16–6. Szabadnaposak: KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu és Ceglédi VSE.

Címlapképünkön az ifjúságiak mérkőzésén három gólig jutó Osgyán András – fotó: Tasnádiné Petka Anita

Győzelmével újra a tabella élén csapatunk

polo-szeles-akos-4-jozsa-tibor-7-01-2016-foto-kiss-dani-cspA Tisza-partiak kérésére szombat helyett már pénteken késő este sor került a 11. forduló első mérkőzésére, a Békéscsaba—Szolnok találkozóra. Csapatunk, ha nem is könnyen, de hozta a papírforma eredményt. S miután az egriek kikaptak a fővárosban, a Keleti csoportban újra élre álltak a Csirkefogók.

Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki VSC 12—9 (4—2, 3—3, 1—2, 4—2)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Keleti csoport, 11. forduló, Békéscsaba, 100 néző. V.: Berki András, Pásztor Antal. Békéscsaba: Gál — Tóháti 1, Szeles, Szabó Z. 2 (2), Józsa 1, Ajtai 1, Németh D. 1. Cs.: Szentesi (kapus), Rácz 2, Mucsi 1, Flajsman, Péter, Tifrea 3. Edző: Kádár József. Szolnok: Balangó — Stefanidesz 2, Kotlár, Bodoróczki 1, Monostori, Hangay 3, Soltész 1. Cs.: Menkó 1, Melkuhn, Bukta, Kovács M. 1. Edző: Kis Tamás.

Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 11/2. Büntetők: 3/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Tóháti, ill. Soltész. Az eredmény alakulása: 0—1, 1—1, 1—2, 5—2, 7—4, 7—6, 10—9.

Miután hétköznapra esett a találkozó, kissé tartalékosan állt ki a gárda a Tisza-partiak ellen. A gyógyszer-kémikus kutató dr. Makra Zsolt Kínában van e napokban egy konferencián, ugyancsak munkahelyi elfoglaltság miatt hiányzott Bodor Csanád, az ebben a tanévben érettségiző Zsilák Lászlónak pedig pénteken volt a szalagavatója.

Kissé döcögve kezdődött a mérkőzés békéscsabai szempontból, a fiatal, tehetséges és gyors szolnokiak az első negyed közepéig vezettek. Ezt követően egy jó szériát fogott ki csapatunk és Szabó Zoltán két büntetőből esett góljával, valamint Rácz Norbert és Józsa Tibor egy-egy találatával 5—2-re alakították az eredményt. A félidőig meg is maradt a két-háromgólos előny, ám ezt követően egy találatra felzárkóztak a szolnokiak. Innen kezdve egészen az utolsó percig csupán egyetlen gól volt a Csirkefogók előnye, miután a vendégek a hazaiak minden góljára mindig tudtak válaszolni. Az utolsó percben azonban az egyik legrutinosabb, majd legfiatalabb játékosunk, Németh Dániel és Ovidiu Tifrea akcióból betalált, így magabiztosabbnak tűnő győzelemmel zárt csapatunk. Mint a mezőny szinte minden tagja, a szolnokiak is zónavédekezéssel igyekeztek operálni, így arra kényszerült csapatunk, hogy átlövésekkel próbálkozzon. Voltak a mérkőzésnek olyan szakaszai, amikor ezek nem voltak sikeresek, de ugyanakkor dicséret illeti a játékosokat azért különösen, hogy a két büntetőgólon kívül valamennyi találat akcióból esett.

Mestermérleg. Kádár József: — Kicsit nehezebben sikerült győznünk, de a lényeg, hogy megvan az újabb három pont. Ha a légiósainkkal több közös edzést tudnánk tartani, minden bizonnyal jobban mennének az átlövések is. Annak különösen örülök, hogy mindenki sok játéklehetőséget kapott és a fiatalok éltek is a lehetőséggel.

További eredmények: BVSC-Zugló—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 10—9. Ceglédi VSE—Újpesti VSE 8—6. Hódmezővásárhelyi VSC—MAFC 110, Budapest 16—11. Ybl Waterpolo Club—Debreceni VSE 15—8.

Az alapszakasz Keleti csoportjának állása a 11. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 25, 2. Ybl Waterpolo Club 23, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 23, 4. Ceglédi VSE 20, 5. Újpesti VSE 19, 6. BVSC-Zugló 19, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 8. MAFC 110, Budapest 9, 9. Szolnoki VSC 6, 10. Debreceni VSE 4. (A sorrendben azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt).

Címlapképünkön Józsa Tibor (fehér 7) az ellenfél szorításában, Szeles Ákos (4) beavatkozásra készen – fotó: Kiss Dani

Hamar eldőlt a pontok sorsa, utána már az élményért játszottak

polo-kispad-01-2016-foto-kiss-dani-cspDebrecenben vizitelt szombaton csapatunk, ebéd helyet mérkőzéssel töltötte a harangszót követő egy órát, ellenfele a helyiek sereghajtó gárdája volt. Az eredményből látszik, nem feküdte meg a Csirkefogók hasát a hajdúsági alakulat.

Debreceni VSE—Csabai Csirkefogók VK 8—12 (1—3, 1—4, 4—2, 2—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Debrecen, 100 néző. Békéscsaba. V.: Madarasi Attila, Sándor Péter. Debrecen: Gergely — Patócs 1, Módy, Smitula, Szarvas 1, Kőrösi 1, Macsi. Cs.: Somorjai (kapus), Orosz 1, Dienes, Borbély, Kardos 3, Rózsa 1, dr. Vass. Edző: Fehér László. Békéscsaba: Gál — Szabó Z. 2, Józsa 2, Ajtai 3, Makra, Zsilák 2, Németh D. Cs.: Szentesi (kapus), Tóháti, Bodor, Szeles 1, Rácz 2, Mucsi, Flajsman. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 13/5, ill. 6/2. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Józsa. Kipontozódott: Németh D. Az eredmény alakulása: 0—1, 1—1, 1—5, 2—5, 2—7, 3—7, 3—8, 4—8, 4—9, 6—9, 6—11, 8—11.

Nem volt nehéz dolga a békéscsabai gárdának a mérkőzés elején: remekül szaladt a szekér, szinte minden próbálkozás bejött, ráadásul az első félidőben a medencében lévő Gál Lajos remek napot fogott ki, hiszen 78 százalékos hatékonysággal védett (kilenc debreceni lövésből hetet hárított). Így aztán nem véletlen, hogy tetemes előnyre tett szert csapatunk, a félidőben már 2—7-et mutatott az eredményjelző. A házigazdák — mint ellenünk a legtöbb csapat — zónázással próbálkozott, kevés sikerrel. A második félidőben kicsit kevesebb gondot fordított a csapat a védekezésre, annak tudatában, hogy rendre sikerrel veszik be a túloldalon a pályaválasztó kapuját. A mérkőzés folyamán nemcsak hogy mindenki szóhoz jutott a csabai együttesből, hanem nagyjából egyforma időt töltött mindenki a medencében. És még így is folyamatosan tartotta a viharsarki alakulat a három-ötgólos előnyét. Végül egy sima mérkőzésen könnyedén húzták be a három pontot a Csirkefogók a sereghajtóval szemben.

A csapat újabb győzelmével őrzi ezüstös helyét a tabellán, mindössze egyetlen ponttal lemaradva az egriektől.

Mestermérleg. Kádár József: — Könnyed győzelmet arattunk a hajdúságban, remélem, így folytatjuk az idei utolsó két mérkőzésen is.

További eredmények: Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—Újpesti VSE 12—11. Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 9—7. MAFC 110, Budapest—Szolnoki VSC 10—8. Ybl Waterpolo Club—BVSC-Zugló 13—7.

Az alapszakasz Keleti csoportjának állása tíz forduló után: 1. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 23, 2. Csabai Csirkefogók VK 22, 3. Ybl Waterpolo Club 20, 4. Újpesti VSE 19, 5. Ceglédi VSE 17, 6. BVSC-Zugló 16, 7. MAFC 110, Budapest 9, 8. Szolnoki VSC 6, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 10. Debreceni VSE 4. (A sorrendben azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt).

Címlapképünkön: nem volt feszült a hangulat a kispadon, könnyedén győztek a Csirkefogók a 10. fordulóban is – fotó: Kiss Dani

Felnőtt csapat: egy sikeres esztendő margójára

vízilabda ob1b ötödik helyzett csapat 2016Öt napja fejeződött be a 2015—2016. évi OB I B-s bajnokság, s mint ismert, ötödik helyen kötött ki csapatunk a húszfős mezőnyben. Milyen jó ízlelgetni: ötödik! Idestova két évtizede nem tudott ilyen magasságokba emelkedni a békéscsabai vízilabda.

A sikeres esztendő hátteréről beszélgettünk Kádár József vezetőedzővel, aki tavaly nyáron már azzal állt elő: jobb lesz ez a csapat, mint a korábbi esztendőben, amely ugyancsak szép helyezést ért el, amikor nyolcadikként zárt.

Miben volt jobb az idei csapat? — kérdeztük a vezetőedzőt.

Nehéz megmondani, hiszen a korábbiban is voltak meghatározó, rutinos, az OB I-et megjárt játékosok, mint dr. Szécsi Dávid és Cseh Attila. Akik viszont tavaly nyáron távoztak a klubból. Az elmúlt év közepén érkezett viszont Németh Dániel, aki aztán az új bajnokságban igazán meghatározó játékosunk lett. Általa sokkal stabilabb lett a védekezésünk és volt karmesterünk is. Az is fontos volt, hogy a 26 mérkőzésből huszonöt alkalommal vízbe is ugrott. Védekezésünket ugyancsak erősítette Szabó Levente érkezése, valamit ott volt a kapuban Gál Lajos. A három játékos által a védelem nyugodtabb játékot produkált, mint a korábbi években. Fontos volt, hogy a két fiatal, Tinka Norbert és Bodor Csanád is hamar beilleszkedett, és ők is meghatározóvá váltak. Így aztán a tavaly távozók hiányát igazán nem éreztük meg, még akkor sem, ha ők is meghatározók voltak, fazont adtak a csapatnak. Sőt, erre mondtam korábban, hogy jobb csapatunk lesz.

Nem attól léptek előre a Csirkefogók, hogy gyengült az OB I B mezőnye?

Nemhogy gyengült volna, hanem sokkal inkább erősödött. Az Újpest, a BVSC, a sok öreg rutinos rókát felvonultató Neptun VSC, és az Ybl Water Polo Club egyaránt jól igazolt, miként a Nagykanizsa is. Az utóbbi például a hetedik helyről a negyedikre rukkolt előre. Nem mellesleg éppen hozzájuk igazolt dr. Szécsi Dávid és Cseh Attila is. A mezőny erejét mutatja, hogy a harmadik helyezett Ybl elindult a Magyar Kupában és csak minimális gólkülönbségű vereséget szenvedett az OB I-esektől. Egyszóval nagyon erős bajnokság volt az idei. Ennek tudatában még nagyobb fegyvertény az ötödik hely kiharcolása.

Ebben az esztendőben egyre nagyobb szerepet kaptak a fiatalok.

Így van. És nagyon jól teljesítettek, egyre többet lehet rájuk rakni. Valamennyien megállták a helyüket. A 18 esztendős Szeles Ákos, a valamivel fiatalabb Zsilák László szinte minden mérkőzésen szerepet kapott, és egyre több időt töltött a vízben, amit gólokkal háláltak meg. A tavaly nyáron az első osztályú Vasashoz igazolt, de a szabályok értelmében az OB I B-be visszajátszó Hajdu Attila is meghatározó volt, amikor rendelkezésünkre állt. Ő 11 alkalommal erősített bennünket, a Vasastól ennyiszer engedték el, hiszen új egyesületében is egyre többet számoltak vele. Mi több, a Vasas felnőtt csapatában is bemutatkozhatott már. Hasonlóképpen mind több játékalkalmat kapott a még fiatalabb Sajtós József, Péter Szabolcs, Tifrea Ovidius, valamint az OB I B–ben bemutatkozott Mayer Andrej is.

Elmondható, hogy jól ötvöződik a fiatalok és idősek aránya?

Nyilvánvaló, hogy kellenek a rutinos, tapasztalt vízilabdázók, hiszen csupa fiatalokból álló gárdával nem juthattunk volna el az ötödik helyig. Nem beszélve arról, hogy az egykori első osztályú pólósok, mint Németh Dániel és Józsa Tibor, nemcsak meghatározóak, hanem óriási segítséget adnak a fiataloknak azzal, hogy sokat és türelmesen magyaráznak nekik, tanítják őket, bepillantást adnak a sportág mélyebb rejtelmeibe.

Korai beszélni arról, hogy együtt marad-e a csapat?

Az utolsó bajnokit követően már elkezdtünk beszélgetni a jövőről. Minden remény megvan rá, hogy ezzel az együttessel vághatunk neki ősszel az új bajnokságnak. Szóban legalábbis mindenki igent mondott. Csupán két kérdőjel akad. Szabó Leventéről elképzelhető, hogy Franciaországba költözik, de ez is még a jövő zenéje. Szeles Ákos pedig felvételizett a Közgazdasági Egyetemre a fővárosba, így jövőbeni játéka még kérdéses ehet.

Július 11-éig az összes, a felnőtt és utánpótlás csapatok pihenőt kaptak, majd megkezdik a felkészülést a 2016—2017. évi szezonra. Leghamarabb a fiatalok mutatkoznak be, a háromnapos, júliusi szentesi, majd augusztusi békéscsabai Diapolo Kupán.

Címlapképünkön az OB I B-ben ötödik helyet kiharcoló felnőtt csapatunk Kádár József vezetőedzővel (a felvétel bal oldalán, elől). A képről hiányzik Mucsi Zsolt, Hajdu Attila és Mayer Andrej