Ismét erős csoportban az OB II-es csapatunk

Nem, Ajtai Miklós, a tavalyi év legeredményesebb békéscsabai játékosa nem fuldoklik, csak masnit köt az álla alatt sapkájára. Bízunk benne, idén is megszórja az ellenfeleket – fotó – Such Tamás

Holnap két egységünk is belehasít a 2025–2026. évi bajnoki sorozatba. Nevezetesen a felnőtt OB II-es csapatunk, valamint a gyermek II. korosztályúak, az utóbbiak a Délkeleti területi vidékbajnokságba.

OB II-eseink az első körben Hódmezővásárhelyre utaznak szombaton, ahol a Gyarmati Dezső Sportuszodában az egyik szegedi alakulattal, majd a szentesiekkel mérik össze erejüket a Délkeleti csoport alapszakaszának első fordulójában.

– Az idei alapszakasz sem lesz sétagalopp számunkra, hiszen ezúttal is a legerősebb csoportba nyertünk besorolást – vetítette előre Fodor Ádám vezetőedző. – Ha a területi elveket tekintjük, érhető, viszont, ha egy másik csoportba kerültünk volna, jóval nagyobb esélyünk lenne az alapszakaszból jó helyezéssel tovább lépni. Ám, miként minden évben, most is megkíséreljük. De elvünk továbbra is az, hogy a nagy öregek mellett mind több ifjúsági és serdülő korú játékost beépítsünk a fejlődésük érdekében.

Mit lehet tudni a mezőnyről?

– A két Tisza-parti csapat közül a tudományegyetemiek kimondottan erősek. A Szentes gárdája úgy tűnik, hasonló, mint az előző évben. Az OB I B-ből kieső Hódmezővásárhely alapból erős, ráadásul ide még átigazolt néhány szegedi játékos. A Szegedi VTK talán kicsit gyengült a tavalyihoz képest. Nyitányként rögtön két húzós ellenfél vár ránk.

A program. Délkeleti csoport. Szeptember 20., szombat, 11.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK. 12.15: Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Békésút-Békéscsaba. 13.30: Szegedi VTK–Hódmezővásárhelyi VSC. 14.45: Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK–Békésút-Békéscsaba. 16.00: Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Szegedi VTK. Mindkét csabai mérkőzést ifj. Kenéz György vezeti.

Gyermek II. korosztályosaink Újszilvás felé veszik az irányt, ahol a Délkeleti területi nemzetközi bajnokság első fordulóját rendezik meg. Katona Péter legényei két romániai egylettel, a nagyváradiakkal és az aradiakkal találkoznak.

A program. Szeptember 20., szombat, 10.00: Csabai Csirkefogók VK–Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad (román). 11.15: Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb). 12.30: Csabai Csirkefogók VK–AMEFA Arad (román). 13.45: Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka. 15.00: AMEFA Arad–Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ.

A hétvégén elrajtolnak az idei bajnokságok

A hagyományos szentesi Diapolo Kupán idén is részt vettek az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapataink, ahol nemcsak szép eredményeket értek el, hanem szakmailag sok területen előre is léptek – fotó: Such Tamás

A fél évszázaddal ezelőtt újra életre kelt klubunk immár az 51. bajnoki idénynek vág neki szeptember második felében. Bár ezekben a napokban az edzéslehetőségek a békéscsabai strandon zajló őszi átállás és sátorfelhúzás miatt korlátozottak, azért a hétvégén a felnőtt csapatra, valamint a gyermek II. korcsoportosokra már két-két ellenfél vár.

Július közepe óta vannak fedélzeten csapataink, mintegy tízhetes felkészülési időszak után kezdődnek a bajnokságok a különböző korosztályokban és kategóriákban. Az eltelt időszakról, az új szezon elvárásairól beszélgettünk Fodor Ádám vezetőedzővel.

Kezdjük azzal, idén hány csapatot neveztünk a bajnokságokba?

– Miként tavaly és azelőtt, ezúttal is nyolcat. A felnőtt OB II-esek mellett hasonlóképpen ott lesz három korosztályos fiatal gárdánk az országos utánpótlás-bajnokság A2-es mezőnyében. A területi bajnokságba ugyancsak négy csapatot neveztünk: a tavalyi gyermek „egyesek” helyett most a gyermek „kettesek” lesznek ott a pontvadászatban. Az elmúlt évihez hasonlóan a három legalacsonyabb korcsoportosaink is rendre megküzdenek ellenfeleikkel a Délkeleti területi bajnokságban.

A legutóbbi bajnokságban elsősorban az országos utánpótlásban szereplő három egységünk volt dicsérhető. Most is tőlük várható a legjobb eredménysor?

– Kezdjük azzal: klubunk elsősorban utánpótlás-nevelő közösség. De az is tény, felnőtt szinten is szeretnénk évről évre előre lépni, amit segíthet, hogy manapság már nagyobb megtartó erővel rendelkezünk az ifjúságiak közül kiöregedők tekintetében. Bár az érettségik utáni továbbtanulás most is sokszor keresztülhúzza számításainkat. De visszatérve az országosban szereplő utánpótlásunkra: tavaly is azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy feljussunk a felsőházba. Nagyon minimális pontszám hiányzott hozzá, éppen felettünk húzták meg a vonalat. Akkor a három közé kellett volna jutnunk, idén sem lesz könnyebb, mert csak a Keleti és Nyugati csoport első két helyezettje kerülhet oda. A nehézség ellenére most is ezt a célt tűztük ki magunk elé. Magyarul: fel van adva a lecke.

A mezőny mennyiben változott?

– E pillanatban még nem tudható, hiszen éppen ezen a hétvégén lesznek a kvalifikációs küzdelmek. Az viszont biztos, hogy a leggyengébbek már nem az A2 osztályba kapnak besorolást, sőt, a tavalyival szemben már csak nyolc-nyolc klub kerül ebbe a kategóriába. Ennek az a nagy előnye a fejlődésünk szempontjából, hogy valamennyi ellenfelünk az erősebb kategóriába tartozik majd, ahol különösen lehet előre lépni, tanulni. Ami biztos eddig, a Keleti csoportba rajtunk kívül a Cegléd, a Debrecen és a Nyíregyháza kap besorolást, várhatóan a Gödöllő is ide kerülhet, a továbbiakról a kvalifikáció után, hétfőn tudhatunk többet.

S akkor nézzük a legfiatalabbakat…

– Esetükben továbbra is elmondható, hogy nem a helyezés a fő cél, hanem a fiatalok egyéni fejlődése és csapattá formálása. Most úgy tűnik, szépen formálódó gyermek „kettes” csapatunk van, akik Katona Péter edző kezei alatt pallérozódnak. A létszám is megfelelő, hiszen tizenketten alkotják ezt a korosztályt, akikhez további tíz egy évvel fiatalabb társulhat, sőt, egy-két 2014-ben született is számításba jöhet a mérkőzéseken. Az Ajtai Miklós edző vezette gyermek harmadik korosztályban akadnak tehetséges gyerekek, de talán még nekik kell a legtöbbet tanulniuk és érniük. A tavaly még a baby korcsoportot alkotók most gyermek „négyesként” versenyeznek, tőlük már jobb eredmények is remélhetők. Itt is Ajtai Miklós fejleszti a gyerekek tudását. A baby korcsoportosok Csabai Zoltán és Szilvásy Attila kezei között fejlődhetnek tovább.

Végül összegezd, milyen volt a nyári felkészülés?

– Röviden fogalmazva: olyan, mint a legutóbbi három-négy év, és eredményes. Mindenki tette dolgát, sokat úsztunk, labdáztunk, gyakoroltuk a taktikai elemeket. Edzőtáborozásra nem futotta, ez a költségvetés kérdése, mostanában ennyire telik. Felkészülési torna is kevesebb volt, de ez már nemcsak rajtunk múlt. Most, hogy ezekben a napokban éppen sátorállítás van az Árpád fürdőben, s a megszokott helyünkön nem tudunk edzeni, igencsak előtérbe került, hogy csapataink más városokba utaznak rendre edzőmérkőzéseket játszani. Ezzel igyekszünk átmenteni a nyáron megszerzett alapokat, hogy aztán a hétvégeken eredményesen szerepeljenek egységeink.

Jávor Péter

Újabb felkészülési torna vár 11 éveseinkre

Számfira Kristófra (szemben) és társaira újabb kihívás vár, ezúttal Cegléden egy egynapos felkészülési tornán tesztelik, hol is tartanak a vidékbajnoki rajt előtt – fotó: Balázs Lajos

Alig két hete arról írtunk, milyen szépen helyt álltak a gyermek IV. korosztályos fiataljaink a Szarvason lezajlott Fodor Rajmund Kupán. Most újabb kihívás vár Ajtai Miklós edző legényeire: a hétvégén Cegléden van jelenésük.

A szarvasi felkészülési tornán veretlenül végzett az élen a 2014-ben születettekből álló csapatunk. Akkor legyőzték a gödöllőieket, a soproniakat és az Angyalföld együttesét. Ezúttal új ellenfelekkel szemben próbálgathatják, hol is tartanak a felkészülés során, nem sokkal az idei vidékbajnoki rajt előtt. Nevezetesen Cegléden holnap, szombaton a házigazdákon kívül a Kecskemét és a Győr gárdája lesz az ellenfél az egynapos tornán, amelynek Kisméhecske vízilabdatorna a neve, és második alkalommal rendezi meg a Pest vármegyei klub.

A program. Szeptember 6., szombat, 9.30 óra: Ceglédi VSE–Kecskeméti Sportiskola. 10.30: Csabai Csirkefogók VK–Győri VSE. 12.30: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola. 13.30: Ceglédi VSE–Győri VSE. 15.30: Ceglédi VSE–Csabai Csirkefogók VK. 16.30: Győri VSE–Kecskeméti Sportiskola.

A tornára a következő csapattal kel útra Ajtai Miklós edző: Bátorfi Ádám, Kis Vajk, Kiszely Milán, Kolarovszki Dénes, Matei Alexander, Molnár Sándor, Mórocz Dávid, Pécsi Alex, Petrina Gábor, Restye Botond, Számfira Kristóf, Szaszák Milán, Szekera Balázs, Szilágyi Kolos, Szirbuly Ádám.

Hétfőtől három napon át ismét a Fodor Rajmund Kupáért küzdenek a fiatalok Szarvason a Szent Klára Gyógyfürdőben

Címlapképünkön a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund, aki manapság már játékvezetőként és a fiatal vízilabdázók mentoraként is ismert

Akárcsak a korábbi esztendőkben, idén is megrendezik az utánpótlás korúak számára a Fodor Rajmund Kupa felkészülési tornát, amelynek a korábbiakhoz hasonlóan a szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő fedett 25 méteres versenymedencéje ad otthont.

A kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund visszavonulása után először a hazai és a nemzetközi játékvezetésből vette ki részét, az utóbbi években mindez kiteljesedett azzal, hogy utánpótlásképzésre is egyre több energiát fordít. Éppen fél évtizede hívta életre első ízben a fiataloknak kiírt felkészülési tornát, amelynek rendre Szarvas városa ad otthont.

Így lesz ez az idén is, amikor augusztus 25–27-e között sok fiatal lepi el a Szent Klára Gyógyfürdő fedett 25 méteres versenymedencéjét, és három napon át reggeltől estig mérkőznek egymással a hétfőtől szerdáig tartó eseményen. Mégpedig a gyermek III. (2013-ben születettek) és a gyermek IV. (2014) korosztályosok mérik össze tudásukat. Idén négy egyesület küld egy-egy korosztályos csapatot a Békés vármegyei városba, összesen nyolc gárda küzd a minél jobb helyezésekért. Mindkét korcsoportban körmérkőzésekre kerül sor. A háromnapos eseménysort színesíti, hogy az első két napon egy másik vizes sportággal, a kajak-kenuval is megismerkedhetnek a gyerekek, a gyakorlatban is belekóstolhatnak ebbe a Körösökön, mégpedig a délelőtti és délutáni mérkőzések között. Kedden pedig az esti órákban bográcsozásra is sor kerül.

A Csabai Csirkefogók VK mindkét korosztályban indít csapatot. A két gárda edzője, Ajtai Miklós érdeklődéssel várja a háromnapos tornát, annál is inkább, mert a nyár közepe óta ő vette át a békéscsabai két fiatal egylet felkészítését, akikkel ez lesz az első megmérettetése.

Ami pedig a résztvevő gárdákat illeti, itt lesznek a Csabai Csirkefogók VK két csapata mellett az Angyalföldi Sportiskola Oxigén DSI Budapest, a MATE Gödöllői EAC, a Soproni VSE fiataljai.

A program. Augusztus 25., hétfő, 10.00 óra: Békéscsaba–Sopron (2014-ben születettek). 11.15: Békéscsaba–Sopron (2013). 16.00: Gödöllő–Angyalföld (2014). 17.15: Gödöllő–Angyalföld (2013).

Augusztus 26., kedd, 10.00: Sopron–Angyalföld (2014). 11.15: Sopron–Angyalföld (2013). 15.00: Békéscsaba–Gödöllő (2014). 16.15: Békéscsaba–Gödöllő (2013).

Augusztus 27., szerda, 9.30: Békéscsaba–Angyalföld (2014). 10.45: Békéscsaba–Angyalföld (2013). 12.00: Gödöllő–Sopron (2013). 13.15: Gödöllő–Sopron (2014). 14.30: Eredményhirdetés.

Augusztus utolsó szombatján családi Nap az Árpád fürdőben úszással vízilabda-mérkőzéssel fűszerezve

Rendhagyó napra készülnek augusztus utolsó szombatján a vizes sportágak képviselői. Ugyanis ezen a napon a békéscsabai Árpád fürdőben családi napot tartanak, ahol a sport is főszerepet kap.

A békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdőben a családi nap keretein belül a vízi sportok mutatják be magukat. Békéscsabai Sporthét egyik állomása, ahol az érdeklődők szombaton bátran kipróbálhatják magukat az úszó és vízilabda bemutató foglalkozáson.

Nem mellesleg az első 50 regisztrált gyereknek (plusz egy felnőtt kisérőjének), ingyenes lesz az uszodába való belépés. (Regisztrálni a plakáton megadott e-mail címen tudtok, amelyet ide is leírunk: szarvasjanos69(at)gmail.com). Az eseményekre elsősorban az 5–10 éves fiúk, lányok jelentkezését várják a szervezők.

Íme a három egyesület – a Békéscsabai Előre Úszó Klub, a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub és a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület – programjai:

Augusztus 30., szombat, 10.00-11.00 óra: A három egyesület bemutató tréninget, oktatást tart az élménymedencében szakképzett edzők irányításával, amely bárki számára kipróbálható.

11.00-11.30: A két úszóegyesület bemutató edzést tart, idősebb versenyzők által.

12.00-14.00: két vízilabda klub bemutató mérkőzést játszik, a békéscsabaiak ellenfele a romániai Arad csapata lesz. Ezen a 2008-ban született ifjú pólósok és fiatalabb játékosok mérik össze tudásukat.

Alighanem nagy élmény lehet ez a nap mindenki számára, amelyre a rendezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.