Kétnapos meccsdömping a békéscsabai Árpád fürdőben

Ismét meccsekben gazdag hétvége következik, ráadásul több csapatunk is hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben mutatja meg tudását.

OB II-es felnőtt egyletünk éppen kivétel ez alól, ugyanis ők Szegedre látogatnak, hogy az idei pontvadászat harmadik dupla fordulójában gyűjtögessenek pontokat. Szombaton a Tiszavirág Sportuszodában előbb a harmadik helyen álló fővárosból érkező MAFC-Infinityn együttesével veszik fel a harcot, majd a mieinkkel azonos ponttal álló Szentesi Üdülőközpont gárdája következik. A forduló játékvezetői: Bujka János és Pintér János.

A program. November 11., szombat, 11.00 óra: Szegedi VTK–Szentesi Üdülőközpont. 12.10: MAFC-Infinityn–Swietelsky-Békéscsaba. 13.20: Szegedi UVTE–Szegedi VTK. 14.30: MAFC-Infinityn–Csongrádi VVSE. 15.40: Swietelsky-Békéscsaba–Szentesi Üdülőközpont. 16.50: Csongrádi VVSE–Szegedi UVTE.

Az állás négy forduló után: 1. Csongrádi VVSE 12, 2. Szegedi UVTE 7, 3. MAFC-Infinityn 6, 4. Szegedi VTK 4, 5. Swietelsky-Békéscsaba 3, 6. Szentesi Üdülőközpont 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés rangsorol, majd a gólkülönbség.)

A gyermek III. korosztályos fiatalok Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnoksága harmadik körének (5-6. forduló) Békéscsaba ad otthont szombaton. Mondhatni reggeltől estig pezseg a víz az Árpád fürdő 50 méteres versenymedencéjében, ugyanis nem kevesebb, mint kilenc találkozót rendeznek ezen a napon. A Katona Péter edző vezette társaság az első és az utolsó derbin ugrik vízbe, ellenfeleik a Szegedi Vízipóló Suli és a Hódmezővásárhely alakulata lesz.

A program. November 11., szombat, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Legrand Szentesi VK–Szolnoki Dózsa. 12.00: Csongrádi VVSE–Kecskeméti Sportiskola. 13.00: Szolnoki Dózsa–Invictus SC. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli. 15.00: Legrand Szentesi VK–Spartak-Patent Subotica, Szabadka (szerb). 16.00: Invictus SC–Kecskeméti Sportiskola. 17.00: Spartak-Patent Subotica, Szabadka–Csongrádi VVSE. 18.00: Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC.

Az állás négy forduló után: 1. Spartak-Patent Subotica 12, 2. Szolnoki Dózsa 9, 3. Legrand Szentesi VK 9, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 5. Csabai Csirkefogók VK 6, 6. Szegedi Vízipóló Suli 6, 7. Csongrádi VVSE 3, 8. Kecskeméti Sportiskola 0, 9. Invictus SC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportjában a hetedik fordulóra kerül sor vasárnap. Csapataink ismét egy „izmos” alakulattal találkoznak, a miskolciak triója érkezik a Viharsarokba. A két egylet régi rivális, váltakozó sikerrel veszik egymás ellen az akadályokat. Edzőink bíznak abban, hogy nem maradnak pontok nélkül az Árpád fürdőben zajló találkozók után.

A program. Gyermek korcsoport. November 12., vasárnap, 10.00 óra: Hódmezővásárhely VSC–Legrand Szentesi VK. 10.00: Angyalföldi Sportiskola DSE–Ceglédi VSE. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–PannErgy MVSC Miskolc (jv.: Szabó Xénia, Berki András). 11.15: Szegedi Vízipóló Suli–Budafóka XXII. ker. SE. 14.00: Váci VSE–Aqua SE Nyíregyháza. 17.30: Oázis SC Budapest–Polo Academy SC Budapest.

Az állás hat forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 18, 2. PannErgy MVSC Miskolc 16, 3. Legrand Szentesi VK 14, 4. Ceglédi VSE 12, 5. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 6. Budafóka XXII. ker. SE 9, 7. Hódmezővásárhely VSC 9, 8. Váci VSE 6, 9. Aqua SE Nyíregyháza 6, 10. Szegedi Vízilabda Suli 3, 11. Oázis SC Budapest 3, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. November 12., vasárnap, 10.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Budafóka XXII. ker. SE. 11.30: Hódmezővásárhely VSC–Legrand Szentesi VK. 11.30: Angyalföldi Sportiskola DSE–Ceglédi VSE. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba–PannErgy MVSC Miskolc (jv.: Berki András, Juhász Tibor). 15.15: Váci VSE–Aqua SE Nyíregyháza. 16.00: Oázis SC Budapest–Polo Academy SC Budapest.

Az állás hat forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 18, 2. Ceglédi VSE 15, 3. Swietelsky-Békéscsaba 15, 4. Legrand Szentesi VK 12, 5. Szegedi Vízipóló Suli 12, 6. Váci VSE 12, 7. Aqua SE Nyíregyháza 9, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 9. Oázis SC Budapest 6, 10. Angyalföldi Sportiskola DSE 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. November 12., vasárnap, 12.30 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Budafóka XXII. ker. SE. 13.00: Hódmezővásárhely VSC–Legrand Szentesi VK. 13.00: Angyalföldi Sportiskola DSE–Ceglédi VSE. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–PannErgy MVSC Miskolc (jv.: Juhász Tibor, Szabó Xénia). 14.30: Oázis SC Budapest–Polo Academy SC Budapest. 16.30: Váci VSE–Aqua SE Nyíregyháza.

Az állás hat forduló után. Ifjúságiak: 1. Ceglédi VSE 18, 2. Swietelsky-Békéscsaba 15, 3. Legrand Szentesi VK 15, 4. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 4. Oázis SC Budapest 12, 6. PannErgy MVSC Miskolc 9, 7. Polo Academy SC Budapest 9, 8. Szegedi Vízilabda Suli 6, 9. Hódmezővásárhely VSC 3, 10. Váci VSE 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 3, 12. Aqua SE Nyíregyháza 3. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Éles küzdelmek várhatók vasárnap Szentesen

November első hétvégéjén csupán az országos bajnokságban szereplő csapataink lesznek érdekeltek a pontvadászat során, akik az A2 Keleti csoportjának 6. fordulójában Szentesre látogatnak vasárnap.

Mint ismert, mindhárom korosztályos gárdánk az idei bajnokságban ragyogóan vette eddig az akadályokat, egyik csapatunk sem szenvedett vereséget az első öt fordulóban, vagyis százszázalékos a mérlegük. Ahogy haladunk az időben előre, egyre nehezebb ellenfelek várnak a folytatásban a mieinkre, miként ezen a hétvégén is, amikor a Kurca-parti város dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodájában mérik össze tudásukat a helyiekkel.

A szentesiek erejét mutatja, hogy tavaly még az A1 osztályban vitézkedtek, onnan csak a kvalifikációs torna (osztályozó) elbukásával estek ki, így találkozhatunk most velük az A2 osztályban. Az is alátámasztja erejüket, hogy például a gyermek korosztályban a csabaiakhoz hasonlóan százszázalékosak, együtt vezetik a tabellát a mieinkkel 15-15 ponttal. Serdülőik már elszenvedtek két vereséget, míg az ifjúsági gárdájuk egy alkalommal hagyta el vesztesen a medencét az idei szezon alapszakaszában.

– Van keresnivalónk a szentesiekkel szemben – mondta a legutóbbi győzelem után Fodor Ádám vezetőedző, aki egyben a gyermek korcsoport felkészítője is. – Korábban is mindig nagy csatákat vívtunk velük, úgy gondolom, ha kitart csapataink lendülete, megmarad a kellő önbizalom, akkor most is begyűjthetünk pontokat.

A program. Gyermek korcsoport. November 5., vasárnap, 10.00: Polo Academy SC Budapest–Szegedi Vízilabda Suli. 11.00: PannErgy MVSC Miskolc–Angyalföldi Sportiskola DSE. 11.15: Legrand Szentesi VK–Swietelsky-Békéscsaba (Piti László, Tóth Sándor). 11.15: Ceglédi VSE–Oázis SC Budapest. 13.15: Aqua SE Nyíregyháza–Hódmezővásárhely VSC. 14.30: Budafóka XXII. ker. SE–Váci VSE.

Az állás öt forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Legrand Szentesi VK 15, 2. Swietelsky-Békéscsaba 15, 3. PannErgy MVSC Miskolc 12, 4. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 5. Ceglédi VSE 9, 6. Hódmezővásárhely VSC 9, 7. Budafóka XXII. ker. SE 6, 8. Váci VSE 6, 9. Oázis SC Budapest 3, 10. Aqua SE Nyíregyháza 3, 11. Szegedi Vízilabda Suli 0, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

A program. Serdülők. November 5., vasárnap, 10.00 óra: Legrand Szentesi VK–Swietelsky-Békéscsaba (Szabó Nándor, Piti László). 10.00: Ceglédi VSE–Oázis SC Budapest. 12.00: Aqua SE Nyíregyháza–Hódmezővásárhely VSC. 12.30: PannErgy MVSC Miskolc–Angyalföldi Sportiskola DSE. 13.00: Polo Academy SC Budapest–Szegedi Vízilabda Suli. 16.00: Budafóka XXII. ker. SE–Váci VSE.

Az állás öt forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 15, 2. Swietelsky-Békéscsaba 15, 3. Ceglédi VSE 12, 4. Legrand Szentesi VK 9, 5. Váci VSE 9, 6. Szegedi Vízipóló Suli 9, 7. Aqua SE Nyíregyháza 6, 7. Oázis SC Budapest 6, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 10. Angyalföldi Sportiskola DSE 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

A program. Ifjúságiak. korcsoport. November 5., vasárnap, 11.30 óra: Polo Academy SC Budapest–Szegedi Vízilabda Suli. 12.30: Ceglédi VSE–Oázis SC Budapest. 12.30: Legrand Szentesi VK–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: Tóth Sándor, Szabó Nándor). 14.00: PannErgy MVSC Miskolc–Angyalföldi Sportiskola DSE. 14.30: Aqua SE Nyíregyháza–Hódmezővásárhely VSC. 17.30: Budafóka XXII. ker. SE–Váci VSE.

Az állás öt forduló után. Ifjúságiak: 1. Ceglédi VSE 15, 2. Swietelsky-Békéscsaba 15, 3. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 4. Oázis SC Budapest 12, 5. Legrand Szentesi VK 12, 6. PannErgy MVSC Miskolc 6, 7. Szegedi Vízilabda Suli 6, 8. Polo Academy SC Budapest 6, 9. Hódmezővásárhely VSC 3, 10. Váci VSE 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Aqua SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Meglesz a Nyíregyháza ellen is a kilenc pont?

Október utolsó hétvégéje ismét mozgalmas lesz klubunk életében, ugyanis két hét után ismét hét találkozón lesznek érdekeltek csapataink. Ezúttal az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk mellett a gyermek I. korosztályúak és a babyk meccselnek.

Gyermek I. korosztályosaink a Délkeleti területi vidékbajnokság Zöld csoportjában a második fordulónak veselkednek neki. A szombati eseménysornak Baja városa ad otthont. A csoportban élen álló fiataljaink az Erzsébeti SMTK-vak és a Mórahalom „kettes” gárdájával mérik össze tudásukat.

A program. Október 28., szombat, 12.30 óra: Mórahalom VSKؘ II.–Újszilvás KSE. 13.30: Invictus SC–Sugovica VSE, Baja. 14.30: Csabai Csirkefogók VK–Erzsébeti SMTK, Budapest. 15.30: Újszilvás KSE–Invictus SC. 16.30: Csabai Csirkefogók VK–Mórahalom VSKؘ II. 17.30: Sugovica VSE, Baja–Erzsébeti SMTK, Budapest.

Az állás két forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 6, 2. Mórahalom VSKؘ II. 6, 3. Újszilvás KSE 4, 4. Erzsébeti SMTK, Budapest 1, 5. Invictus SC 0, 6. Sugovica VSE, Baja 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

A baby korosztályosok Szolnokra utaznak szombaton, ahol ugyancsak a második körre kerül sor. A gyulai fiókcsapatunk legfiatalabb pólósai a hódmezővásárhelyiekkel, majd a kecskemétiekkel játszanak mérkőzéseket.

A program. Október 28., szombat, 10.00 óra: Mórahalom VSKؘ–Szolnoki Dózsa. 10.50: Gyulai VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 11.40: Csongrádi VVSE–Mórahalom VSK. 12.30: Gyulai VK–Kecskeméti Sportiskola I. 13.20: Hódmezővásárhelyi VSC–Csongrádi VVSE. 14.10: Szegedi Vízipóló Suli–Legrand Szentesi VK. 15.00: Kecskeméti Sportiskola I.–Kecskeméti Sportiskola II. 15.50: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli. 16.40: Kecskeméti Sportiskola I.– Legrand Szentesi VK.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportjában az ötödik fordulóhoz érkeztek a csapatok. Három együttesünk hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben fogadja vasárnap a nyíregyháziakat. Papírforma szerint ismét begyűjtheti három egyletünk a kilenc pontot, talán a serdülőknek lehet nehezebb dolga, hiszen a százszázalékos csabai gárda mellett a vendégek eddig ötvenszázalékos teljesítményt nyújtottak.

A program. Gyermek korcsoport. Október 29., vasárnap, 10.00 óra: Angyalföldi Sportiskola DSE–Legrand Szentesi VK. 11.00: Hódmezővásárhely VSC–Budafóka XXII. ker. SE. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE Nyíregyháza (jv.: Juhász Tibor, ifj. Kádár József). 11.15: Ceglédi VSE–Polo Academy SC Budapest. 14.00: Váci VSE–Szegedi Vízipóló Suli. 14.30: Oázis SC Budapest–PannErgy MVSC Miskolc.

Az állás négy forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Legrand Szentesi VK 12, 2. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 3. Swietelsky-Békéscsaba 12, 4. PannErgy MVSC Miskolc 9, 5. Hódmezővásárhely VSC 9, 6. Ceglédi VSE 6, 7. Váci VSE 3, 8. Budafóka XXII. ker. SE 3, 9. Oázis SC Budapest 3, 10. Aqua SE Nyíregyháza 3, 11. Szegedi Vízilabda Suli 0, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. Október 29., vasárnap, 10.00 óra: Ceglédi VSE–Polo Academy SC Budapest. 11.30: Angyalföldi Sportiskola DSE–Legrand Szentesi VK. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE Nyíregyháza (jv.: ifj. Kádár József, Berki András). 12.30: Hódmezővásárhely VSC–Budafóka XXII. ker. SE. 15.15: Váci VSE–Szegedi Vízipóló Suli. 16.00: Oázis SC Budapest–PannErgy MVSC Miskolc.

Az állás négy forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 12, 2. Swietelsky-Békéscsaba 12, 3. Váci VSE 9, 4. Ceglédi VSE 9, 5. Legrand Szentesi VK 6, 6. Aqua SE Nyíregyháza 6, 7. Oázis SC Budapest 6, 8. Szegedi Vízipóló Suli 6, 9. Angyalföldi Sportiskola DSE 3, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. Október 29., vasárnap, 12.30 óra: Ceglédi VSE–Polo Academy SC Budapest. 13.00: Angyalföldi Sportiskola DSE–Legrand Szentesi VK. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE Nyíregyháza (jv.: Berki András, Juhász Tibor). 14.00: Hódmezővásárhely VSC–Budafóka XXII. ker. SE. 16.30: Váci VSE–Szegedi Vízipóló Suli. 17.30: Oázis SC Budapest–PannErgy MVSC Miskolc.

Az állás négy forduló után. Ifjúságiak: 1. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 3. Ceglédi VSE 12, 3. Swietelsky-Békéscsaba 12, 4. Oázis SC Budapest 9, 5. Legrand Szentesi VK 9, 6. PannErgy MVSC Miskolc 6, 7. Polo Academy SC Budapest 6, 8. Szegedi Vízilabda Suli 3, 9. Váci VSE 3, 10. Hódmezővásárhely VSC 0, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Aqua SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Szombaton Szentesen meccselnek Katona Péter fiataljai

Az október 23-ai ünnep körüli napokban a sport ugyanúgy „lélegzik”, mint bármely más hétvégén vagy ünnepnapon. Ez alól kivétel a vízilabda, ahol évek óta rendszeres nincsenek események. Az idei egy kicsit eltér a korábbiaktól, ugyanis egy korcsoportban vízbe szólítják a fiatalokat.

Mégpedig a gyermek III. korosztályban, akiknek szombaton fordulót rendeznek a Délkeleti regionális bajnokságban Szentesen. A sorban a másodikat, ahol ismét dupla meccsen csobban vízbe a Katona Péter vezette alakulat. Először a szerbiai Spartak-Patent Subotica (Szabadka), majd az Invictus SC vár a mieinkre.

A program. Október 21., szombat, 9.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Legrand Szentesi VK. 10.00: Csabai Csirkefogók VK–Spartak-Patent Subotica (szerb). 11.00: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC. 13.00: Spartak-Patent Subotica–Szolnoki Dózsa. 14.00: Kecskeméti Sportiskola–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: Csongrádi VVSE–Invictus SC. 16.00: Kecskeméti Sportiskola–Legrand Szentesi VK. 17.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Csongrádi VVSE.

Az állás az első két forduló után: 1. Szolnoki Dózsa 6, 2. Legrand Szentesi VK 6, 3. Spartak-Patent Subotica 6, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 5. Szegedi Vízipóló Suli 3, 6. Csabai Csirkefogók VK 3, 7. Kecskeméti Sportiskola 0, 8. Csongrádi VVSE 0, 9. Invictus SC 0.

Ismét hétmeccses hétvége vár csapatainkra

Miként az előző héten, ezúttal is hét olyan találkozót követhetünk október 14-én és 15-én, ahol érdekeltek lesznek csapataink. Mégpedig a következő kategóriákban: felnőtt OB II, országos utánpótlás-bajnokság és gyermek IV. korosztályos vidékbajnokság.

Felnőtt OB II-es gárdánknak szombaton Szentesen lesz jelenése, ahol az A csoport alapszakaszának második fordulóját rendezik meg. Az egy győzelemmel és egy vereséggel álló alakulatunk ezúttal a csongrádiakkal és a Szegedi VTK egyesületével találkozik. A Csongrád hatpontos, a szegediek viszont még nem gyűjtöttek egyetlen egységet sem. Mindez azt jelenti, hogy nem lesz sétagalopp ez a hétvége sem „obé kettes” csapatunk számára.

A program. Október 14., szombat, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Szentesi Üdülőközpont. 11.10: MAFC-INFINITYN–Szegedi UVTE. 12.20: Swietelsky-Békéscsaba–Csongrádi VVSE. 13.30: Szegedi VTK–Szegedi UVTE. 14.40: MAFC-INFINITYN–Szentesi Üdülőközpont. 15.50: Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi VTK.

Az állás két forduló után: 1. Csongrádi VVSE 6, 2. Szentesi Üdülőközpont 3, 3. MAFC-INFINITYN 3, 4. Swietelsky-Békéscsaba 3, 5. Szegedi UVTE 3, 6. Szegedi VTK 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés rangsorol, majd a gólkülönbség.)

Gyermek IV. korcsoportosaink is Szentesen kísérlik meg a pontok begyűjtését szombaton. Míg az „öregek” a 33 1/3 méteres medencében viaskodnak, fiataljaink az új fedettben játszanak a Délkeleti területi bajnokság alapszakaszának második körében. Mégpedig a hódmezővásárhelyiekkel, majd három órával később a mórahalmiakkal.

A program. Október 14., szombat, 10.00 óra: Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli I. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Szegedi Vízipóló Suli I.–Szegedi Vízipóló Suli II. 13.00: Csongrádi VVSE–Szolnoki Dózsa. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Mórahalmi VSK. 15.00: Csongrádi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 16.00: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli II. 17.00: Mórahalmi VSK–Legrand Szentesi VK.

Az állás az első két forduló után: 1. Szolnoki Dózsa 6, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 3. Legrand Szentesi VK 3, 4. Mórahalmi VSK 3, 5. Szegedi Vízipóló Suli I. 3, 6. Csongrádi VVSE 3, 7. Csabai Csirkefogók VK 0., 8. Szegedi Vízipóló Suli II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés rangsorol, majd a gólkülönbség.)

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportjában a negyedik fordulóra kerül sor vasárnap. Ezúttal a három csapatunk a fővárosi BVSC Szőnyi úti uszodája felé veszi az irányt. Igencsak korán kell kelniük fiataljainknak, ugyanis az első találkozót délelőtt 10 órára írta ki a házigazda Budafóka XXII. ker. SE. A papírforma mindhárom kategóriában mellettünk szól, legalábbis az eddigi eredmények alapján, ugyanis a csabaiak veretlenek mindhárom korosztályban, míg a vendéglátóknál az ifjúsági és a serdülő gárda nyeretlen, a gyermek korcsoportosok pedig hárompontosak. Egy érdekesség: a forduló egyik játékvezetője az a dr. Szilágyi Kristóf lesz, aki néhány évvel ezelőtt még Békéscsabán volt vezetőedző.

A program. Ifjúságiak. Október 15., vasárnap, 11.30 óra: Polo Academy SC Budapest–Váci VSE. 12.30: Budafóka XXII. ker. SE–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: Sándor Péter, dr. Szilágyi Kristóf). 12.30: Legrand Szentesi VK–Oázis SC Budapest. 14.30: Aqua SE Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola DSE. 15.00: PannErgy MVSC Miskolc–Ceglédi VSE. 16.30: Szegedi Vízilabda Suli–Hódmezővásárhely VSC.

Az állás három forduló után. Ifjúságiak: 1. Oázis SC Budapest 9, 2. Angyalföldi Sportiskola DSE 9, 3. Ceglédi VSE 9, 4. Swietelsky-Békéscsaba 9, 5. PannErgy MVSC Miskolc 6, 6. Legrand Szentesi VK 6, 7. Váci VSE 3, 8. Polo Academy SC Budapest 3, 9. Hódmezővásárhely VSC 0, 10. Szegedi Vízilabda Suli 0, 11. Aqua SE Nyíregyháza 0, 12. Budafóka XXII. ker. SE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. Október 15., vasárnap, 10.00 óra: Legrand Szentesi VK–Oázis SC Budapest. 11.15: Budafóka XXII. ker. SE–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: Madarasi Gyula, Sándor Péter). 12.00: Aqua SE Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola DSE. 13.00: Polo Academy SC Budapest–Váci VSE. 13.15: PannErgy MVSC Miskolc–Ceglédi VSE. 14.00: Szegedi Vízilabda Suli–Hódmezővásárhely VSC.

Az állás három forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 9, 2. Ceglédi VSE 9, 3. Swietelsky-Békéscsaba 9, 4. Oázis SC Budapest 6, 5. Váci VSE 6, 6. Legrand Szentesi VK 3, 7. Aqua SE Nyíregyháza 3, 8. Angyalföldi Sportiskola DSE 3, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 10. Szegedi Vízipóló Suli 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Gyermek korcsoport. Október 15., vasárnap, 10.00 óra: Budafóka XXII. ker. SE–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: dr. Szilágyi Kristóf, Madarasi Gyula). 10.00 óra: Polo Academy SC Budapest–Váci VSE. 11.15: Legrand Szentesi VK–Oázis SC Budapest. 12.00: PannErgy MVSC Miskolc–Ceglédi VSE. 13.15: Aqua SE Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola DSE. 15.15: Szegedi Vízilabda Suli–Hódmezővásárhely VSC.

Az állás három forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Legrand Szentesi VK 9, 2. Angyalföldi Sportiskola DSE 9, 3. Swietelsky-Békéscsaba 9, 4. PannErgy MVSC Miskolc 6, 5. Ceglédi VSE 6, 6. Hódmezővásárhely VSC 6, 7. Oázis SC Budapest 3, 8. Budafóka XXII. ker. SE 3, 9. Aqua SE Nyíregyháza 3, 10. Váci VSE 0, 11. Szegedi Vízilabda Suli 0, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)