Szerényebb kínálat, de nagyon kiélezett mérkőzések várhatók

Az előző hetekhez képest jóval szerényebb lesz a hét végi meccskínálat, ugyanis az OB I B-s felnőtt csapatunk mellett csak a gyermek I. korcsoportosok szállnak vízre a nemzetközi vidékbajnokság keretében.

OB I B-s felnőtt csapatunkra egy újabb ki-kimeccs vár, amikor hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben fogadják a Dunakanyar Waterpolo, Szentendre alakulatát a kilencedik fordulóban. Vendégeink jelenleg a hatodik helyről várják 12 ponttal a folytatást. Egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak eddig, mivel a szegediek elleni találkozójukat még az ötödik fordulóból elhalasztották (december 12-én pótolják). Így négy győzelemmel és három vereséggel rendelkeznek, miután sikerrel zárták bajnokijukat a Székesfehérvár (12—8), a Cegléd (16—9), a MAFC 113 (16—7), a Kaposvár (16—12) ellen, ugyanakkor kikaptak a BVSC-Zugló (14—20), az OSC (8—11), a Vasas (4—13) csapataitól. Ebből is látszik, hogy az élmezőny ellen nem sok babér termett számukra, ám az alsó ház ellen eddig jól muzsikáltak. Mindeközben a mieink nyolc forduló után két győzelemmel és hat vereséggel rendelkeznek, a hat pont jelenleg a nyolcadik helyhez elegendő. Az előzményeket tekintve éles találkozó várható szombaton (kezdés 17 óra, játékvezetők: Berki András, Vörös Viktor).

Klubunk vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf így gondolkodott a szombat esti találkozó előtt: — A tavalyihoz képest egy-két poszton jól erősített ellenfelünk, és ha az OSC ellen nem szenvedtek volna vereséget, akár a dobogón is állhatnának. Ez jól mutatja erejüket, és az említett egy meccset leszámítva kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak eddig. Mindezek ellenére szeretnénk egy végletekig kiélezett, harcos, háromesélyes mérkőzést játszani velük. Úgy gondolom, ez csak rajtunk múlik, annak ellenére, hogy akadnak kisebb sérülések a csapatban, ráadásul a Kaposváron kiállított Takács Gellért kétmérkőzéses eltiltást kapott. Remélem, hogy sérültjeink „összedrótozzák” magukat erre a nagyon fontos találkozóra. Azért is bizakodó vagyok, mert a csütörtökök esti, nagyváradiak elleni felkészülési meccs második felénél csak jobban játszhatunk szombaton este. Nem beszélve arról, hogy klubtársunk, a Swietelsky-Békéscsabai RSE szerdai szenzációs és bravúros győzelme magasra teszi a lécet a többi Békés megyei gárda előtt, sikerük minket is kötelez a maximális erőbedobásra a Dunakanyar Waterpolo ellen.

A 9. forduló programja. December 8., szombat, 16 óra: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Kaposvári VK. 17.00: Swietelsky-Békéscsaba—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. December 12., szerda, 19.30: Vasas SC—A HÍD OSC Újbuda. 20.00: MAF 113—BVSC-Zugló. A Ceglédi VSE—Szegedi FVCS mérkőzést pénteken késő este játsszák.

Az állás a nyolcadik forduló után: 1. BVSC-Zugló 22, 2. Szegedi FVCS 18, 3. Vasas SC 18, 4. Ceglédi VSE 13, 5. A HÍD OSC Újbuda 13, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12, 7. Kaposvári VK 10, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 10. MAFC 113 0.

A gyermek I. korcsoportosaink a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti, azon belül is a Zöld csoportjában ismét Bajára utaznak. Mint emlékezetes, az első kör két mérkőzését két győzelemmel zárták. Most is jelentős az elvárás velük szemben, bár az első találkozón egy viszonylag könnyű ellenféllel játszanak, ám a folytatásban az eddig két veretlen találkozik.

A program. December 8., szombat, 12.30: Csabai Csirkefogók VK—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. 13.30: Sugovica VSE, Baja—Szolnoki Dózsa. 14.30: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC, Mezőtúr. 15.30: Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki Dózsa. 16.30: Túri Fullánkok Invictus ÚVSC, Mezőtúr—Sugovica VSE, Baja.

A Zöld csoport állása két forduló után: 1. Szolnoki Dózsa 6, 2. Csabai Csirkefogók VK 6, 3. Sugovica VSE, Baja 3, 4. Túri Fullánkok Invictus ÚVSC, Mezőtúr 0, 5. Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza 0.

Szerdától nagyüzem lesz a békéscsabai Árpád fürdőben

Sűrű hét elé néz a békéscsabai vízilabdaklub: nemzetközi felkészülési mérkőzésekkel, kimondottan fontos felnőtt OB I B-s bajnoki találkozóval és tehetséggondozó edzésekkel tarkított lesz december első tiszta hete.

Szerdán a 2006-ban születettek, illetve fiatalabbak kétkapus találkozójával kezdődik a program, amikor Csabai Zoltán edzővel Gyulára mennek a fiatalok.

Csütörtökön a felnőtt OB I B-s gárda kétórás kétkapus felkészülési mérkőzést játszik a békéscsabai Árpád fürdőben 19 órától a Nagyvárad román első osztályú együttesével.

Pénteken a 2006-os születésűeknek tehetséggondozó edzést tartanak a szövetségi edzők, miközben Békéscsabán 19 órától az országos gyermek bajnokságban szereplő csabai csapatunk edzőmérkőzést játszik az ukrán Uzsgorod gárdájával.

Szombaton a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti csoportjában, a gyermek I. korcsoportban lesz érdekelt a korosztályos együttes, akik Baján két találkozó erejéig ugranak vízbe. Amíg a fiatalok a Duna-parti városban vitézkednek, egy, a középházba jutás szempontjából nagyon fontos találkozóra kerül sor a megyeszékhelyi Árpád fürdő sátortetős medencéjében 17 órától, amikor a Swietelsky-Békéscsaba felnőtt gárdája a Dunakanyar Waterpolo Szentendre csapatát fogadja.

— Az egyik legfontosabb őszi meccsünk lesz, ezért bízom benne, hogy klubunk apraja és nagyja kijön szurkolni, miként a városban a sportágat szeretőket is várjuk, hogy minél többen jöjjenek szorítani nekünk — mondta dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző.

December első hét végéje az utánpótlás csapatoké

Ezen a hét végén csak az utánpótlás csapataink közül akadnak olyanok, amelyek érdekeltek a bajnokságokban. Mégpedig az OB I B-ben a három, ifjúsági, serdülő és gyermek csapat, amely a kilencedik fordulóval folytatja, valamint a gyermek IV. korcsoportosaink, akik a vidékbajnokságban most kezdik meg a pontvadászatot.

Az OB I B-ben szereplő utánpótláscsapataink ismét hazai környezetben játszanak, mégpedig vasárnap, amikor a Dunakanyar Waterpolo, Szentendre trióját fogadják. A papírforma szerint akár hármas győzelmet is arathatnak csapataink, bár nem lesz olyan egyszerű. Az ifiknél eddig nyeretlenek vendégeink, miközben a mieink már kétszer győztesen hagyták el a medencét, így hat pont a különbség jelenleg a két együttes között. A serdülőknél már nem ennyire egyértelmű a helyzet, hiszen a Dunakanyar kilencpontos, szemben a mieink által gyűjtött hattal. Itt a lehetőség, hogy pontszámban beérjük őket. Gyermek csapatunk esetében tűnhet a legkönnyebbnek a feladat, bár ők sem mehetnek „tuttira”. Az elvárás mindenképpen a győzelem az eddig veretlen fiataljainktól, de a Dunakanyar sem olyan gyenge, amit az eddig begyűjtött 15 pontjuk sejtet.

A program. Ifjúságiak. December 2., vasárnap, 12.30: Tatabányai VSE—Hírös Sport, Kecskemét. 13.00: A HÍD OSC-Újbuda—Oázis SC, Budapest. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Újpesti VSE II. 16.30: Ybl Water Polo Club, Budapest—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 17.30: Ceglédi VSE—Kaposvári VK. 17.30: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Koelner-Csongrádi VVSE.

Az állás nyolc forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 24, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 21, 3. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 18, 4. Tatabányai VSE 18, 5. A HÍD OSC-Újbuda 15, 6. Ceglédi VSE 15, 7. Oázis SC, Budapest 12, 8. Koelner-Csongrádi VVSE 12, 9. Újpesti VSE II. 9, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 9, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 6, 12. Swietelsky-Békéscsaba 6, 13. Hírös Sport, Kecskemét 3, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 0.

A program. Serdülők. December 2., vasárnap, 10.00: A HÍD OSC-Újbuda—Oázis SC, Budapest. 11.15: Tatabányai VSE—Hírös Sport, Kecskemét. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Újpesti VSE II. 15.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Koelner-Csongrádi VVSE. 15.15: Ybl Water Polo Club, Budapest—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 16.15: Ceglédi VSE—Kaposvári VK.

Az állás nyolc forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 24, 2. Kaposvári VK 21, 3. Koelner-Csongrád VVSE 21, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 18, 5. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 18, 6. Ybl Water Polo Club, Budapest 12, 7. Hírös Sport, Kecskemét 12, 8. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9, 9. Tatabányai VSE 9, 10. Ceglédi VSE 6, 11. Oázis SC, Budapest 6, 12. Újpesti VSE II. 6, 13. Swietelsky-Békéscsaba 6, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Gyermek korcsoport. December 2., vasárnap, 10.00: Tatabányai VSE—Hírös Sport, Kecskemét. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Újpesti VSE II. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 11.30: A HÍD OSC-Újbuda—Oázis SC, Budapest. 14.00: Ybl Water Polo Club, Budapest—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 15.00: Ceglédi VSE—Kaposvári VK. 16.15: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Koelner-Csongrádi VVSE.

Az állás nyolc forduló után. Gyermek korosztály: 1. Hírös Sport, Kecskemét 24, 2. A HÍD OSC-Újbuda 24, 3. Swietelsky-Békéscsaba 24, 4. Tatabányai VSE 18, 5. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 15, 6. Ceglédi VSE 15, 7. Oázis SC, Budapest 15, 8. Újpesti VSE II. 12, 9. Ybl Water Polo Club, Budapest 6, 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 6, 11. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 3, 12. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 3, 13. Kaposvári VK 3, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A gyermek IV. korcsoportosok nemzetközi vidékbajnoksága dél-keleti régiója Zöld csoportjában két napon át küzdenek fiataljaink. A szentesi első körben négy mérkőzés erejéig csobbannak vízbe, itt összesen nyolc csapatot jegyeznek az idei szezonra.

A program. December 15., szombat, 10.00: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 11.00: Spartak Szabadka (szerb)—Szentesi VK Leányok. 12.00: Dinamo Ungvár (ukrán)—CS Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 13.00: Csabai Csirkefogók VK—Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok. 14.00: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—Dinamo Ungvár. 15.00: Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr—Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok. 16.00: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK Leányok. 17.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad—Spartak Szabadka. December 2., vasárnap, 9.00: Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok—Szentesi VK Leányok. 10.00: Csabai Csirkefogók VK—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 11.00: Dinamo Ungvár—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 12.00: Spartak Szabadka—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. 13.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad—Spartak Szabadka—Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok. 14.00: Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr—Szentesi VK Leányok. 15.00: Csabai Csirkefogók VK—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. 16.00: Dinamo Ungvár—Spartak Szabadka.

Ismét tíz mérkőzés vár csapatainkra november utolsó hét végéjén

Miként az előző, ez a hétvége is mozgalmas lesz csapataink számára, ugyanis az ob-s négy együttesünk mellett az ifjúságiakra dupla nap vár, az úgynevezett baby korcsoportos békéscsabaiak és gyulaiak pedig szombaton vitézkedhetnek a megyeszékhelyen, illetve Hódmezővásárhelyen. Csapataink az ország különböző pontjain „bukkannak” majd föl, így itthon, Békéscsabán, valamint Kaposvárott, Baján és Hódmezővásárhelyen.

OB I B-s felnőtt csapatunkra hosszú, oda-vissza mintegy 660 kilométeres út vár szombaton, amikor az idei bajnokság nyolcadik fordulójában Kaposvárra látogat. A papírforma szerint vendéglátóink hasonló játékerőt képviselnek, amit a tabellán elfoglalt helyezések, illetve mérleg is alátámaszt. A Somogy megyei alakult hét ponttal a hetedik helyen áll, két győzelem és egy döntetlen mellett négy vereséget jegyeznek. Legnagyobb fegyvertényük a listavezető BVSC-Zugló csapatával elért 12—12-es döntetlen volt, amelyet hazai pályán harcoltak ki még a harmadik fordulóban. A csabai mérleg pedig így fest: két győzelem és öt vereség, amivel éppen a rivális mögött a nyolcadik helyről várják a hét végi folytatást. Ebből is kitűnik, ki-kimérkőzésre van kilátás Kaposvárott.

A nyolcadik fordulót megelőzően klubunk vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf így latolgatta az esélyeket: — A múlt héten egy jó mérkőzést játszottunk a bajnokaspiráns Szegeddel, de ez már a múlt, itt van az újabb találkozó a nyakunkon, a szombati Kaposvár elleni mérkőzés. Idegenbeli ellenfelünk igazi kétarcú csapat, mert nem mindig ugyanabban a felállásban állnak ki, ami a hektikus eredményeikből is látszik. Képesek döntetlent játszani, miként ez sikerült nekik a BVSC-Zuglóval szemben, de viszonylag simán kikaptak Szegeden, a Komjádi uszodában, vagy éppen Cegléden. Biztos vagyok abban, hogy szombaton, hazai pályán a legerősebb összeállításban szállnak majd medencébe ellenünk. Munkahelyi elfoglaltság miatt ezúttal nem számíthatok Páll Bencére, valamint Mucsi Zsolt és Ajtai Miklós más utánpótlás csapataink mellett „teljesítenek majd szolgálatot” edzőként. Ezért ezúttal is több fiatal kap lehetőséget szombaton a felnőttek mezőnyében. De az ő szerepeltetésüket nagyon patikamérlegen kell majd adagolni, hiszen vasárnap az UVSE II. elleni országos bajnoki párharcokban is fontos feladataik lesznek. Éppen ezek — valamint a nem mellékes hosszú utazás miatt, — a Kaposvár számít a mérkőzés egyértelmű esélyesének, de bízom abban, hogy a múlt szombati játékunkból és lelkesedésünkből sok pozitív elemet sikerül „becsomagolnunk” szombaton a hosszú útra.

A program, November 24., szombat, 10.00 óra: BVSC-Zugló—Ceglédi VSE. 11.00: Szegedi FVCS—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 15.30: A HÍD OSC Újbuda—MAFC 113. 17.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Vasas. 17.00: Kaposvári VK—Swietelsky-Békéscsaba.

Az állás a hetedik forduló után: 1. BVSC-Zugló 19, 2. Szegedi FVCS 15, 3. Vasas SC 15, 4. Ceglédi VSE 13, 5. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12, 6. A HÍD OSC Újbuda 10, 7. Kaposvári VK 7, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 10. MAFC 113 0.

OB I B-s utánpótláscsapataink az újpestiek három alakulatát látják vendégül vasárnap a békéscsabai Árpád fürdőben. Az ifjúságiak esetében két hatpontos együttes csapa össze, a serdülőknél is két hasonszőrű gárda feszül egymásnak, a fővárosiak hat, a mieink három ponttal rendelkeznek hét forduló után. A papírforma az eddig veretlen gyermek csapatunk sikerét sugallja, ám fiataljainknak azért résen kell lenniük, hiszen a fővárosi lila-fehérek mérleg jobb mint ötvenszázalékos, ugyanis négy győzelmet jegyeznek a három vereség mellett.

A program. Ifjúságiak. November 25., vasárnap, 12.30: Hírös Sport, Kecskemét—Ybl Water Polo Club, Budapest. 12.30: Tatabányai VSE—Kaposvári VK. 12.30: Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Koelner-Csongrádi VVSE. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba—Újpesti VSE II. 16.30: Oázis SC, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 17.30: A HÍD OSC-Újbuda—Fehérvár VSE, Székesfehérvár.

Az állás hét forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 21, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 18, 3. Tatabányai VSE 18, 4. A HÍD OSC-Újbuda 15, 5. Ceglédi VSE 15, 6. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 15, 7. Oázis SC, Budapest 9, 8. Koelner-Csongrádi VVSE 9, 9. Újpesti VSE II. 6, 10. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 6, 11. Ybl Water Polo Club, Budapest 6, 12. Swietelsky-Békéscsaba 6, 13. Hírös Sport, Kecskemét 3, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 0.

A program. Serdülő korosztály. November 25., vasárnap, 10.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Koelner-Csongrádi VVSE. 11.15: Hírös Sport, Kecskemét—Ybl Water Polo Club, Budapest. 11.15: Tatabányai VSE—Kaposvári VK. 11.15: Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba—Újpesti VSE II. 14.30: A HÍD OSC-Újbuda—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 15.15: Oázis SC, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre.

Az állás hét forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 21, 2. Kaposvári VK 18, 3. Koelner-Csongrád VVSE 18, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 18, 5. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 18, 6. Ybl Water Polo Club, Budapest 12, 7. Tatabányai VSE 9, 8. Hírös Sport, Kecskemét 9, 9. Oázis SC, Budapest 6, 10. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 11. Újpesti VSE II. 6, 12. Ceglédi VSE 3, 13. Swietelsky-Békéscsaba 3, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Gyermek korosztály. November 25., vasárnap, 10.00: Hírös Sport, Kecskemét—Ybl Water Polo Club, Budapest. 10.00: Tatabányai VSE—Kaposvári VK. 10.00: Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Újpesti VSE II. 11.30: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Aeroprodukt-Csongrádi VVSE. 14.00: Oázis SC, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 16.00: A HÍD OSC-Újbuda—Fehérvár VSE, Székesfehérvár.

Az állás hét forduló után. Gyermek korosztály: 1. Hírös Sport, Kecskemét 21, 2. A HÍD OSC-Újbuda 21, 3. Swietelsky-Békéscsaba 21, 4. Tatabányai VSE 15, 5. Oázis SC, Budapest 15, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12, 7. Ceglédi VSE 12, 8. Újpesti VSE II. 12, 9. Ybl Water Polo Club, Budapest 6, 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 6, 11. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 3, 12. Kaposvári VK 3, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Ifjúsági gárdánk egy nappal korábban, szombaton is vízre száll, ezúttal a vidékbajnoki második körben, azaz a harmadik-negyedik fordulóban. A Baján rendezett eseményen két alkalommal veszik fel a versenyt ellenfeleikkel, az Újszilvással és a Kecskeméttel.

A program. November 24., szombat, 10.30: Szentesi VK—Szolnoki Dózsa. 11.45: Sugovica VS, Baja—Zempléni VK-MVLC, Sárospatak. 13.00: Újszilvás—Szolnoki Dózsa. 14.15: Kecskeméti JSN—Aqua SE, Nyíregyháza. 15.30: Zempléni VK-MVLC, Sárospatak—Szentesi VK. 16.45: Csabai Csirkefogók VK—Újszilvás. 17.30: Aqua SE, Nyíregyháza—Sugovica VS, Baja. 18.45: Csabai Csirkefogók VK—Kecskeméti JSN.

Az állás két forduló után: 1. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 2. Szentesi VK 6, 3. Szolnoki Dózsa 6, 4. Zempléni VK-MVLC, Sárospatak 4, 5. Kecskeméti JSN 1. 6. Sugovica VS, Baja 0, 7. Csabai Csirkefogók VK 0, 8. Újszilvás 0.

A legfiatalabbak, baby korosztályúak szombaton lesznek érdekeltek, mégpedig a békéscsabai gárda mellett a Gyulai VK fiataljai is vízbe ugranak két mérkőzés erejéig. A fürdővárosi csapatunk Békéscsabán, a megyeszékhelyi alakulat pedig Hódmezővásárhelyen bizonyíthatják rátermettségüket.

A program. Baby korosztály, Zöld csoport. November 24., szombat, 11.00: Gyulai VK—Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 11.50: Szentesi Leányok—Szolnoki Dózsa. 12.40: ZF Eger—Aqua SE, Nyíregyháza. 13.30: Crisul Oradea, Nagyvárad—Szentesi Leányok. 14.20: Aqua SE, Nyíregyháza—Szolnoki Dózsa. 15.10: Gyulai VK—ZF Eger.

Piros csoport. November24., szombat, 13.30: Szegedi Vízipóló Suli II.—Szegedi Vízipóló Suli I. 14.20: Vojvodina KV Novi Sad, Újvidék (szerb)—Koelner-Csongrádi VVSE. 15.10: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 16.00: Szentesi VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 16.50: Hódmezővásárhelyi VSC—Vojvodina KV Novi Sad, Újvidék. 17.40: Csabai Csirkefogók VK—Koelner-Csongrádi VVSE. 18.30: Szentesi VK—Szegedi Vízipóló Suli I.

Tíz mérkőzésen bizonyíthatnak csapataink a hét végén

Nem kevesebb, mint tíz mérkőzés vár ezen a hét végén csapatainkra. A felnőtt és utánpótlás OB I B-s gárdáink a soros fordulóban, a gyermek I. korcsoportos békéscsabai, valamint a gyermek III. korcsoportos gyulai egyleteink pedig a nemzetközi vidékbajnokságban igyekeznek pontokat gyűjteni.

OB I B-s felnőtt csapatunkra újabb kemény hétvége vár, hiszen azzal a Szegeddel veszik föl a harcot a hetedik fordulóban, amelyik tavaly még a legmagasabb osztályban szerepelt, és nem titkolt céljuk, hogy mihamarabb szeretnének ugyanoda visszakerülni. Jó úton járnak a Tisza-partiak, hiszen eddig öt alkalommal viaskodtak az idei bajnokságban, négyszer nyertek (MAFC 113, A HÍD OSC Újbuda, Kaposvári VK, Vasas), egy alkalommal vesztesen hagyták el a medencét (BVSC-Zugló), a Dunakanyar Waterpolo, Szentendre elleni találkozójukat pedig egy későbbi időpontban játsszák, és még így is az ezüstérmes helyen állnak a B csoportban. Miközben a mieink az eddigi hat fordulót követően két győzelemmel és négy vereséggel a nyolcadik helyről várják a szombati, hazai környezetben rendezendő folytatást.

— Nagyon nehéz dolgunk lesz a Tisza-partiak ellen — kezdte mondandóját klubunk vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf. — A héten “szagoltunk” egy kis Csongrád megyei levegőt, ugyanis Hódmezővásárhelyen játszottunk egy felkészülési mérkőzést, ám a tavaly még első osztályú Szeged teljesen más szintet képvisel. Mostani keretük erősebb, mint a tavalyi, jelentős anyagi háttérrel rendelkeznek, és tudjuk, hogy minden vágyuk visszajutni az OB I-be. Játékosainak nagy része profi státuszban van. Ha a múlt heti ellenfelünkről, a BVSC-ről elmondhattuk, hogy jól úszó, fiatal, képzett vízilabdázókból áll, akkor ez a szegediekre még inkább igaz, ráadásul fizikailag is nagyon erősek. Nagyon sűrű hét vége vár utánpótlás csapatainkra is, ezért most nem is nagyon tudok meríteni a fiatalok közül, akiknél egyébként az ilyenkor szokásos kisebb nagyobb betegség is előfordul. Mindezek ellenére elsődleges célunk, hogy minél jobban megnehezítsük vendégeink dolgát.

A hetedik forduló programja. OB I B, felnőtt. November 17., szombat, 10.00 óra: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—A HÍD OSC Újbuda. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Szegedi FVCS. 11.00: Ceglédi VSE—MAFC 113. 11.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—BVSC-Zugló. 12.00: Vasas SC—Kaposvári VK.

Az állás a hatodik forduló után: 1. BVSC-Zugló 16, 2. Szegedi FVCS 12, 3. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12, 4. Vasas SC 12, 5. Ceglédi VSE 10, 6. Kaposvári VK 7, 7. A HÍD OSC Újbuda 7, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 10. MAFC 113 0.

OB I B-s utánpótlás gárdáink a hetedik fordulóban Hódmezővásárhelyre utaznak. Ifjúsági együttesünkre vár a legnehezebb feladat, hiszen a vendéglátók eddig egy kivételével valamennyi meccsüket megnyerték. A serdülők esetében két nyeretlen alakulat méri össze tudását, a gyermek csapatok esetében a mieink vannak óriáso lépéseéőnyben, ugyanis a miein veretlenk, a hódmezővásárhelyiek nyeretlenek.

A program. Ifjúságiak. November 18., vasárnap, 11.00: Kaposvári VK—Oázis SC, Budapest. 12.30: Ceglédi VSE—Koelner-Csongrádi VVSE. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Swietelsky-Békéscsaba. 16.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Tatabányai VSE. 16.30: Ybl Water Polo Club, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 17.30: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Hírös Sport, Kecskemét. 17.30: Újpesti VSE II.—A HÍD OSC-Újbuda.

Az állás hat forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 18, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 15, 3. Tatabányai VSE 15, 4. A HÍD OSC-Újbuda 12, 5. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 6. Ceglédi VSE 12, 7. Koelner-Csongrádi VVSE 9, 8. Oázis SC, Budapest 9, 9. Újpesti VSE II. 6, 10. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 6, 11. Swietelsky-Békéscsaba 6, 12. Ybl Water Polo Club, Budapest 3, 13. Hírös Sport, Kecskemét 3, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 0.

A program. Serdülők. November 18., vasárnap, 11.15: Ceglédi VSE—Koelner-Csongrádi VVSE. 12.15: Kaposvári VK—Oázis SC, Budapest. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Swietelsky-Békéscsaba. 13.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Tatabányai VSE. 14.30: Újpesti VSE II.—A HÍD OSC-Újbuda. 15.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Hírös Sport, Kecskemét. 15.15: Ybl Water Polo Club, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre.

Az állás hat forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 18, 2. Koelner-Csongrád VVSE 15, 3. Kaposvári VK 15, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 15, 5. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 15, 6. Tatabányai VSE 9, 7. Ybl Water Polo Club 9, 8. Hírös Sport, Kecskemét 9, 9. Oázis SC, Budapest 6, 10. Újpesti VSE II. 6, 11. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 12. Ceglédi VSE 3, 13. Swietelsky-Békéscsaba 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Gyermek korcsoport. November 18., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE—Aeroprodukt-Csongrádi VVSE. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: Kaposvári VK—Oázis SC, Budapest. 14.00: Ybl Water Polo Club, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 14.30: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Tatabányai VSE. 16.00: Újpesti VSE II.—A HÍD OSC-Újbuda. 16.15: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Hírös Sport, Kecskemét.

Az állás hat forduló után. Gyermek korosztály: 1. Hírös Sport, Kecskemét 18, 2. A HÍD OSC-Újbuda 18, 3. Swietelsky-Békéscsaba 18, 4. Újpesti VSE II. 12, 5. Tatabányai VSE 12, 6. Oázis SC, Budapest 12, 7. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9, 8. Ceglédi VSE 9, 9. Ybl Water Polo Club 6, 9. 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 6, 11. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 3, Kaposvári VK 3, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A gyermek I. korcsoportos békéscsabai B csapatunk e hét végén mutatkozik be a nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjában. Fiataljaink két mérkőzést játszanak le egy nap alatt Baján.

A program. November 17., szombat, 12.30: Csabai Csirkefogók VK—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 13.30: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—Szolnoki Dózsa. 14.30: Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VSE, Baja. 15.30: Szolnoki Dózsa—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 16.30: Sugovica VSE, Baja—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza.

Gyermek III. korcsoportos gyulai fiókcsapatunk a békéscsabai Árpád fürdőben fogadja csopoprtbeli ellenfelit az első négy fordulóban szombaton és vasárnap a Dél-keleti nemzetközi vidékbajnokság Piros csoprtjában.

A program. November 17., szombat, 12.30: CS Crisul Oradea, Nagyvárad (román)—Szegedi Vízipóló Suli. 13.30: Gyulai VK—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen. 14.30: ZF Eger—Szolnoki Dózsa. 15.30: Szegedi Vízipóló Suli—Szentesi VK. 16.30: Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen—Szolnoki Dózsa. 17.30: Szentesi VK—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 18.30: Gyulai VK—ZF Eger. November 18., vasárnap, 9.00: Gyulai VK—Szolnoki Dózsa. 10.00: Szentesi VK—

Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli—ZF Eger. 12.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad—Szolnoki Dózsa. 13.00: Szegedi Vízipóló Suli—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen. 14.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad—ZF Eger. 15.00: Gyulai VK—Szentesi VK.