Éllovas veretlenek csatáját hozza a negyedik forduló

A felnőtt OB I B-s csapatunk a negyedik forduló keretében, az utánpótlás három korosztálya a második fordulóban ugrik medencébe a hét végén. Az előbbiek hazai környezetben az Újpest ellen szeretnék folytatni az idei jó sorozatot, a fiatalok Ceglédre látogatnak.

OB I B-s csapatunk három forduló után százszázalékos teljesítménnyel vezeti a Keleti csoport tabelláját. Eddig sem voltak könnyűek az ellenfelek, a szombati találkozó azonban most túltesz a korábbiakon, hiszen az éppen a Csirkefogókat követő, jó játékerőkből álló, fiatal Újpest érkezik a Viharsarokba szombaton. A fővárosiak is veretlenek az idei sorozatban, a két győzelmük mellett egy döntetlent jegyeznek. Így aztán mindenképpen jó, és izgalmas meccset láthatnak a szombaton 16 órakor, a békéscsabai Árpád fürdőbe kilátogatók. Ahol természetesen csapatunk szeretné megőrizni veretlenségét, sőt, százszázalékos teljesítményét. A fordulóban egyébként négy mérkőzést szombaton játszanak le, egyet pedig október 20-ára halasztottak. A békéscsabai találkozó játékvezetői: Tóth Sándor, Lehmann István lesznek.

A program. Október 15., szombat, 10.00 óra: Szolnoki VSC—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.00: Debreceni VSC—Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger. 11.00: Ceglédi VSE—Ybl Waterpolo Club. 16.00: Csabai Csirkefogók VK—Újpesti VSE. Október 20., csütörtök, 19.30: MAFC—BVSC-Zugló.

Az állás három forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 9, 2. Újpesti VSE 7, 3. Ybl Waterpolo Club 6 (37—21), 4. BVSC-Zugló 6 (32—30), 5. Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger 4, 6. Ceglédi VSE 3 (29—31), 7. Debreceni VSC 3 (27—34), 8. Szolnoki VSC 3 (24—32), 9. MAFC 1 (23—29), 10. Hódmezővásárhelyi VSC 1 (24—36).

Az országos utánpótlás-bajnokságok Keleti csoportjában a második fordulót vasárnap rendezik. Ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályos csapataink ezúttal Ceglédre látogatnak. Mint emlékezetes, elig egy hónappal ezelőtt, szeptember 18-án, ugyancsak Cegléden az OB I-es osztályozó keretében már összemérte tudását a három-három csapat. Akkor az ifjúsági és gyermek csapatunk szoros mérkőzésen alul maradt a Pest megyeiekkel szemben (9—10 és 5—8), serdülőink viszont 14—7-re nyertek. Most a korábbi két vesztes csapatunk itt a lehetőség a javításra, a serdülők pedig szeretnék hagyományossá tenni ceglédi szereplésüket. A játékvezetők: Elekes Bálin, Horváth József, Ercse Norbert.

A program. Ifjúságiak. Október 16., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK. 13.45: Csongrádi VVSE—A-Híd-OSC-Újbuda. 17.15: Vasas—Oázis SC.

Serdülők. Október 16., vasárnap, 11.00: Váci VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.30: Aqua SE, Nyíregyháza—MVLC Miskolci VC. 12.30: Csongrádi VVSE—A-Híd-OSC-Újbuda. 12.30: Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK. 14.45: Vasas—Oázis SC.

Gyermek korcsoport. Október 16., vasárnap, 10.00: Váci VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 10.00: Aqua SE, Nyíregyháza—MVLC Miskolci VC. 11.15: Csongrádi VVSE—A-Híd-OSC-Újbuda. 11.15: Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK. 16.00: Vasas—Oázis SC.

A felnőtt után rajtol az utánpótlás országos bajnokság is

A felnőtt csapatok a másodosztályú bajnokság harmadik fordulójában ugranak medencébe, míg az utánpótlás, az ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályos együttesek ezen a hét végén kezdik meg a 2016—2017. évi pontvadászatot az országos bajnokság keretében.

OB I B-s csapatunk ismét idegenben igyekszik begyűjteni a pontokat. Az eddig két mérkőzésből két győzelemmel rajtoló gárdának nem kell messzire utaznia, szombaton a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában lesz vendége a helyi alakulatnak. A vásárhelyiek a nyári szünetben „fazon átalakításon” estek át, erősödött csapatuk, amit bizonyít, hogy egy felkészülési tornán, egy gólokban gazdag összecsapáson, egygólos vereséget mértek a mieinkre (16—15). Igaz, azon a derbin nem teljes csapattal álltak ki a mieink. Így most aztán itt a visszavágás lehetősége a szombaton 11 órakor kezdődő bajnokin. A találkozó kijelölt játékvezetői: Szénászky Zsolt, Berki András.

A hét vége programja, OB I B, harmadik forduló, október 8., vasárnap, 10.00: Szolnoki VSC—Debreceni VSC. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK. 12.00: BVSC-Zugló—Ceglédi VSE. 16.45: Ybl Waterpolo Club—Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger. 19.00: Újpesti VSE—MAFC 110.

Az állás két forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 6, 2. Újpesti VSE 4 (19—15), 3. Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger 4 (17—16), 4. Ybl Waterpolo Club 3 (24—17), 5. BVSC-Zugló 3 (18—17), 6. Ceglédi VSE 3 (16—17), 7. Szolnoki VSC 3 (17—19), 8. Hódmezővásárhelyi VSC 1 (18—21), 9. MAFC 1 (15—19), 10. Debreceni VSC 0.

Az országos bajnokságban szereplő utánpótlás csapataink hazai környezetben csobbannak vízbe, ellenfelük ugyancsak a Hódmezővásárhely csapatai lesznek. Egyébként a Keleti csoportban az ifjúságiak mezőnyében nyolc, a serdülő és gyermek korosztályban tíz csapat verseng idén az érmekért és a helyezésekért.

Az első forduló programja. Ifjúságiak. Október 9., vasárnap, 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.30: MVSC Miskolci VC—Vasas Continental II. 15.30: Oázis SC—Ceglédi VSE.

Serdülők. Október 9., vasárnap, 10.00: MVSC Miskolci VC—Vasas Continental II. 11.15: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 13.30: Csongrádi VVSC—Váci VSE. 15.45: A-Híd OSC-Újbuda—Aqua SE, Nyíregyháza. 18.00: Oázis SC—Ceglédi VSE.

Gyermek korosztály. Október 9., vasárnap, 11.15: MVSC Miskolci VC—Vasas Continental II. 12.15: Csongrádi VVSC—Váci VSE. 12.30: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 14.30: A-Híd OSC-Újbuda—Aqua SE, Nyíregyháza. 16.45: Oázis SC—Ceglédi VSE.

Első csapatunk Szolnokra, a második Szegedre tart

A felnőtt OB I B-s csapatunk elmúlt heti sikeres szezonkezdete után újabb erőpróba vár rájuk, ezúttal Szolnokra látogatnak. Sőt, OB II-es együttesünk is megkezdi a 2016—2017. évi bajnokságot, az első körben Szegedre látogatnak, ahol a szokásoknak megfelelően kettős mérkőzéssel nyitnak — ugyancsak szombaton.

OB I B-s gárdánk eredetileg ismét hazai környezetben játszott volna a régi rivális, a Szolnok ellen, ám a békéscsabai Árpád fürdő téliesítése (sátorállítása) miatt felcserélte a két csapat a pályaválasztói jogot. Így szombaton 10 órai kezdettel a Tisza-parti város új sportlétesítményében csapa össze a két gárda a bajnokság második fordulójában. A találkozó kijelölt játékvezető párosa: Bereczki Miklós, Balázs Gergely.

A program. Október 1., szombat, 10.00: Szolnoki VSC—Csabai Csirkefogók VK. 13.30: Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger—BVSC-Zugló. 14.00: Debreceni VSE—Ybl Waterpolo Club. 15.30: Újpesti VSE—Ceglédi VSE. 18.30: MAFC 110—Hódmezővásárhelyi VSC.

Innen folytatják: 1. Csabai Csirkefogók VK 3 (11—7), Szolnoki VSC 3 (7—3), 3. Ceglédi VSE 3 (9—6), 4. BVSC-Zugló 3 (10—8), 5. Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger, Újpesti VSE 1 (8—8), 7. Ybl Waterpolo Club 0 (8—10), 8. Hódmezővásárhelyi VSC 0 (6—9). 9. Debreceni VSC 0 (7—11), 10. MAFC 0 (3—7).

OB II-es együttesünk Szegedre látogat a bajnoki nyitány keretében szombaton. Először a Szentes második csapatával, majd egyórányi pihenő után a Szegedi TE EHÖK gárdájával veszi föl a küzdelmet. Az első két forduló játékvezetői: Berki András, Pásztor Antal.

A program. Október 1., szombat, 10.00: Szegedi UVTE—Szegedi TE EHÖK. 11.00: Csabai Csirkefogók VK II.—Szentesi VK II. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC II.—Szegedi VTK. 13.00: Csabai Csirkefogók VK II.—Szegedi TE EHÖK. 14.00: Szegedi UVTE—Hódmezővásárhelyi VSC II. 15.00: Szegedi VTK—Szentesi VK II.

Rajt előtt az OB I B: meg lehet ismételni az előző szezon remek helyezését?

polob1-ajtai-cspHolnap kezdetét veszi a 2016-2017. évi felnőtt férfi OB I B-s pontvadászat. Csapatunk első ellenfele a Debrecen második gárdája lesz, a velük való találkozóra a még nyitott medencéjű békéscsabai Árpád fürdőben kerül sor, mégpedig szombaton 14 órától.

Megszokott körképünk során arra keressük a választ, milyen átalakuláson esett át csapatunk, és milyen elvárások fogalmazódtak meg a gárdával szemben az új évadra. Aki pedig erre választ ad, a régi mester, Kádár József.

A nyár folyamán változott a csapat összetétele?

Sokkal kevesebbet, mint a korábbi években. Igaz, akadtak most is távozók, de az érkezők oldal is hasonló nagyságú volt. Szabó I. Levente Franciaországban folytatja sportolói pályafutását, a fiatal, még serdülőkorú, de a felnőtt csapatban is már bemutatkozott Sajtos József Szegedre igazolt. Ugyanakkor a Tisza-parti városból érkezett a bal kezes, 29 esztendős Szabó Zoltán, valamint az OSC fiatal kapusa, a 22 éves Szentesi Máté. Folyamatban van még két ifjúsági korú szélső leigazolása, ők kettős játékengedéllyel szerepelhetnek csapatunkban. Mindketten szentesiek, egyikük Flajsman Dávid 17 éves, a másik pólós Tóháti Ádám 18 esztendős. Ők még az első fordulóban nem játszhatnak, „papírjaik rendezés alatt”.

Milyen lesz az idei mezőny az OB I B-ben?

Azt előre kijelenthetjük, sokkal nehezebb év vár ránk, mint tavaly, nehéz lesz megismételni a felsőházba jutást. A mezőny egy része jelentősen megváltozott, így erősebb és hosszabb kispaddal rendelkezik az Eger. Láttam az Újpestet a nyáron egy tornán, nagyon sokat fejlődtek. De a BVSC és az Ybl is igazolt néhány remek vízilabdázót. Kevesebbet tudok a Szolnokról és a Ceglédről, de ők mindig is jó játékerőt képviseltek. A MAFC, a Debrecen új csapat a csoportunkban, hagyományosan erősek. Végül a Hódmezővásárhely, amelytől egy góllal kikaptunk nemrégiben egy felkészülési tornán.

Ha már szóba került a felkészülés, hogyan zajlott?

Idestova egy hónapja találkozik rendszeresen a csapat. Szentesen négy felkészülési meccset vívtunk ez alatt, továbbá az említett hódmezővásárhelyi tornán tesztelhettük a felkészülést. Az utóbbira visszatérve, a szentesiek fiatal csapatát 20-16-ra vertük, a házigazdáktól 16-15-re kikaptunk. Igaz, ekkor még egyik csapat sem volt komplett.

Mi az elvárás a csapattól az idei szezonban?

Mint már említettem, nehéz lesz megismételni az előző év remek helyezését, nagy fegyverténynek tartanám, ha ismét az ötödik helyen kötnénk ki. De természetesen most is az a célunk, hogy a húsz csapat közül a felsőházba jussunk az évről évre kiegyensúlyozottabb mezőnyben.

Az utóbbi években egyre több fiatal épült be a csapatba. Várható a saját nevelésű ifisták további beépítése?

Az előző szezonban szépen beépült és sok játéklehetőséget kapott Szeles Ákos. Ő viszont egyetemista lesz a fővárosban, ott készül tovább, nagy kérdés, ez hogyan hat a további fejlődésére. Említettem, hogy sokadikként egy újabb fiatalt, Sajtos Józsefet elcsábították Szegedre, ami viszont azt mutatja, tovább izmosodik az utánpótlás Békéscsabán. Zsilák László is kapott már szerepet az előző bajnokságban. Sajnos, a kettős igazolással rendelkező, saját nevelésű, de már a Vasasban pólózó Hajdu Attila ebben az évben már nem vállalja csapatunkban a szereplést, nagy teher számár a fővárosiak ifjúsági és felnőtt együttesében helyt állni, ráadásul csabai színekben is játszani. Idén viszont a balkezes Péter Szabolcsnak szeretnék minél több lehetőséget adni, továbbá a balszélső Tifrea Ovidiut is beépíteni a csapatba.

Címlapképünkön az előtérben Ajtai Miklós, aki nemcsak utánpótlásedző klubunkban, hanem a felnőtt gárda egyik játékos erőssége is

Osztályozót játszanak utánpótláscsapataink szeptemberben

serdülő polo1 cspIlyen még nem volt. Mint ismert, az ifjúsági, a serdülő és a gyermek országos bajnokságban szereplő csapataink évek óta — miként a felnőttek — a hazai élvonal második sorában, kvázi az OB I B-ben küzdenek. Most viszont lehetőségük nyílt a felsőházba kerülni.

Érdekes és sok hasznos mutatóval rendelkező a hazai utánpótlás-bajnokság. Valamennyi csapat a saját korosztályában harcol a pontokért és a helyezésekért, ám amikor véget ér egy szezon, készül egy különleges számítás is. A három, fent nevezett korosztály egyesített mutatójáról is készül egy kimutatás. Ennek értelmében klubunk fiataljai remekül helyt álltak a 2015—2016. évi bajnokságban, egész pontosan az első hat közé kerültek.

A Magyar Vízilabda-szövetség kiírása értelmében ezért a második vonal legjobb hat gárdája és az előző bajnokság felsőházának két kiesője, két csoportban, egy háromfordulós torna keretében eldönti, hogy az új szezonban melyik két együttes kezdheti a 2016—2017. évi bajnokságot a legmagasabb osztályban és melyik négy az „OB I B-ben”. Ebben a szeptemberi tripla körben is együtt lesz érvényes egy számítás alapján az ifjúsági, a serdülő és a gyermek korcsoport eredménye — már ami a feljutást illeti.

Egy biztos, az osztályozón résztvevő egyesültek egyike a Csabai Csirkefogók VK, amely így szeptember 17-én megkezdheti a mérkőzéssorozatot. A két csoportban a következők szerepelnek. A csoport: Szolnoki Dózsa Közgép (mint a felsőház kiesője), Híd OSC Újbuda, Pécsi SN, Hódmezővásárhelyi VSC (az utóbbi három, mint a második vonal legjobbjai). B csoport: Kaposvári VK (mint a felsőház kiesője), Ceglédi VSE, Csabai Csirkefogók VK, Fehérvár VSE (az utóbbi három, mint a második vonal legjobbjai).

A mieinkre a következő mérkőzések várnak. Szeptember 17., szombat: Csabai Csirkefogók VK—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. Szeptember 18., vasárnap: Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK. Szeptember 25., vasárnap: Kaposvári VK—Csabai Csirkefogók VK. A csoport első helyezettje az első osztályban, a 2—4. a második vonalban kezdheti az idei, októberben rajtoló pontvadászatot.

Címlapképünkön a serdülőcsapatunk Csabai Zoltán edző irányításával a nyári Diapolo Kupákkal hangolódtak az osztályozóra