Tornarendszerű fordulóval folytatják serdülőink és az ifik

Csendes hét vége vár klubunkra, egyedül a serdülő és ifjúsági csapatunk lesz érdekelt február első hét végéjén, amikor Leányfalura látogatnak.

Mindkét utánpótláscsapatunk az országos bajnokság Keleti csoportjában szerepel. Mint korábban írtunk róla, mivel ebben a két korosztályban kevesebb együttes nevezett, ezért a szokásos menetrend mellett időnként egy-egy tornarendszerű fordulót is beiktatnak, ezzel is több játéklehetőséget biztosítva a csapatoknak. A február 7-ei nemcsak az idei első megmérettetés lesz ebben az esztendőben, hanem a 2015—2016. évi szezon második tornarendszerű köre, amelyet az MTK 1888 VÚS klubja rendez vasárnap.

A program. Ifjúságiak. Február 7., vasárnap, Leányfalu, 12.30: Hírös Sport Iskola, Kecskemét—MTK 1888 VÚSE. 13.45: Oázis SC, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC. 17.30: MVLC Miskolci VC—Csabai Csirkefogók VK. 18.45: Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE.

Az ifjúsági korcsoport állása hét forduló után: 1. MVLC Miskolci VC 21, 2. MTK 1888 VÚSE 18, 3. Ceglédi VSE 15, 4. Csongrádi VVSE 12, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 6. Csabai Csirkefogók VK 6 (82—88), 7. Oázis SC, Budapest 6 (61—116), 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 0.

Serdülők. Február 7., vasárnap, Leányfalu, 10.00: Hírös Sport Iskola, Kecskemét—MTK 1888 VÚSE. 11.15: Oázis SC, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: MVLC Miskolci VC—Csabai Csirkefogók VK. 16.15: Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE.

A serdülő korosztály állása hét forduló után: 1. MTK 1888 VÚSE 21, 2. Ceglédi VSE 18, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 15, 4. Csabai Csirkefogók VK 12, 5. MVLC Miskolci VC 6 (60—61), 6. Oázis SC, Budapest 6 (74—82), 7 Hírös Sport Iskola, Kecskemét 5, 8. Csongrádi VVSE 1.

Rangadókat vívnak csapataink Miskolcon és Szentesen

Az újesztendő első hónapjának utolsó hétvégéjén két korosztályban érdekeltek csapataink a nemzetközi vidékbajnokságban. A serdülők Miskolcon, a gyermek III. korcsoportosok Szentesen igyekeznek minél több ponttal gyarapodni.

Serdülő csapatunk szombaton két mérkőzés erejéig csobban vízbe Miskolcon a Kemény Dénes Sportuszodában. Az eddigi két forduló után százszázalékos gárda először a bajaiakkal, majd az ugyancsak veretlen Sárospatak (Zempléni VK) együttesével veszik föl a harcot. Csabai Zoltán edző legényeire a papírforma alapján két nehéz találkozó vár.

A program. Január 30., szombat, 11.00: MVLC Miskolci VC—Gyöngyösi AVC. 12.15: Csabai Csirkefogók VK—Sugovica Vízilabda Sportegyesület, Baja. 13.30: Gyöngyösi AVC—Zempléni VK. 14.45: Sugovica Vízilabda Sportegyesület, Baja—MVLC Miskolci VC. 16.00: Csabai Csirkefogók VK—Zempléni VK.

Az állás az első kör (két forduló) után: 1. Csabai Csirkefogók VK 6 (51—14), 2. Zempléni VK 6 (33—10), 3. Sugovica Vízilabda Sportegyesület, Baja 3, 4. MVLC Miskolci VC 0 (12—30), 5. Gyöngyösi AVC 0 (18—44).

Gyermek III. korcsoportos együttesünkre két nap alatt négy mérkőzés vár. A Szentesen megrendezendő sorozat előtt Ajtai Miklós edző csapata négy forduló után három győzelemmel és egy vereséggel várja a szombat-vasárnapot a Zöld csoportban. A csoport rangadójára, a Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad összecsapásra vasárnap 10 órakor kerül sor.

A program. Január 30. szombat, 12.00: Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad (román)—Szentesi VK II. 13.00: Csabai Csirkefogók VK—SKP Kosice, Kassa (szlovák). 14.00: Csongrádi VVSE—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár (román). 15.00: SKP Kosice, Kassa—Szentesi VK II. 16.00: Csabai Csirkefogók VK—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár. 17.00: Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—Csongrádi VVSE. Január 31., vasárnap, 9.00: SKP Kosice, Kassa—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár. 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad. 11.00: Szentesi VK II.—Csongrádi VVSE. 12.00: Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—SKP Kosice, Kassa. 13.00: Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár—Szentesi VK II. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE.

Az állás a 4. forduló után: 1. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad 12, 2. Csabai Csirkefogók VK 9 (43—11), 3. SKP Kosice, Kassa 9 44—20), 4. Csongrádi VVSE 3 (32—26), 5. Szentesi VK II. 3 27—40), 6. Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár 0.

Háromfrontos hétvége: Kalocsán, Békéscsabán és Debrecenben

Ismét a nagyüzembe kanyarodnak a bajnoki fordulók a nemzetközi vidékbajnokságban. Az elmúlt heti IV. korcsoportos kör után ezen a hét végén már az ifjúságiak, a gyermek II. és a gyermek V. korosztályosok is érintettek.

Ifjúsági együttesünk a második körben (harmadik-negyedik forduló) Kalocsára látogat. A sorozat öt mérkőzéséből kétszer érintett a csabai egylet, először az ugyancsak hárompontos, ötvenszázalékos házigazdákkal, majd a hasonló mutatókkal rendelkező szentesiekkel küzd meg a pontokért. A szombati esemény játékvezetői: László Gábor és Pásztor Antal.

A program. Január 23., szombat, 10.00: Kalocsai ÚVE—Szentesi Üdülőközpont. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VS, Baja. 12.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román)— Kalocsai ÚVE. 13.00: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Üdülőközpont. 14.00: Sugovica VS, Baja—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad.

Az állás az első kör (1-2. forduló után: 1. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad 6, 2. Csabai Csirkefogók VK 3 (25—13), 3. Szentesi Üdülőközpont 3 (23—13), 4. Sugovica VS, Baja 3 (12—24), 5. Kalocsai ÚVE 0.

A gyermek II. korcsoportosok a második körhöz, a harmadik-negyedik fordulóhoz érkeztek, amelyet Békéscsabán, az Árpád fürdőben rendeznek meg szombaton. Fiataljaink az eddig lezajlott két forduló után pontazonossággal, ám rosszabb gólkülönbséggel a második helyen állnak a nagyváradiak mögött a Kék csoportban. Nos, ezen a szombaton újabb hat mérkőzésen jut túl a hat csapat, a mieink két derbi erejéig csobbannak vízbe az Árpád fürdő sátortetős medencéjében. A mérkőzések játékvezetői: Berki András és ifjabb Kádár József.

A program. Január 23., szombat, 11.00: Csabai csirkefogók VK—Kiskunfélegyházi VSE. 12.00: Dinamo Prosper Oradea CS Nagyvárad (román)—Aqua SE Nyíregyháza. 13.00: Octopus Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház—Viitorul Cluj CSS Kolozsvár (román). 14.00: Kiskunfélegyházi VSE—Aqua SE Nyíregyháza. 15.00: Dinamo Prosper Oradea CS Nagyvárad—Viitorul Cluj CSS Kolozsvár. 16.00: Csabai Csirkefogók VK—Octopus Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház.

Az állás az első kör (a 2. forduló után: 1. Dinamo Prosper Oradea CS Nagyvárad 6 (51—8), 2. Csabai Csirkefogók VK 6 (27—12), 3. Viitorul Cluj CSS Kolozsvár 3 (24—28), 4. Kiskunfélegyházi VSE 3 (21—31), 5. Aqua SE Nyíregyháza 0 (19—30), 6. Octopus Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 0 (8—51).

A legkisebbek, a gyermek V. korcsoportosok Debrecenbe utaznak szombaton, ahol a harmadik kör, az ötödik-hatodik fordulóra kerül sor. A hét gárda összesen hét mérkőzést játszik. Az eddig nulla pontos csapatunk reményeink szerint most eredményesebb fordulót zár, de esetükben most is illik megjegyezni: a többieknél fiatalabb korosztály veszi fel a harcot ellenfeleivel az újabb két mérkőzésen. A mérkőzéseken Kardos Sándor és Madarasi Attila fújja a sípot.

A program. Január 23., szombat, 8.30: Progress Oradea, Nagyvárad (román)—Debreceni VSC. 9.30: Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC. 10.30: Szolnoki VSC—ZF Eger. 11.30: Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár (román)—Debreceni VSC. 12.30: Csabai Csirkefogók VK—ZF Eger. 13.30: MVLC Miskolci VC— Progress Oradea, Nagyvárad. 14.30: Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár—Szolnoki VSC.

Az állás a második kör (3-4. forduló) után: 1. Progress Oradea, Nagyvárad 12, 2. Debreceni VSC 9 (58—32), 3. Szolnoki VSC 9 (48—42), 4. ZF Eger 6 (31—34), 5. Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár 6 (28—38), 6. Csabai Csirkefogók VK 0 (24—59), 7. MVLC Miskolci VC 0 (15—51).

A csabaiak Szegeden, a gyulaiak Szentesen bizonyíthatnak

Nem bizonyult hosszúnak a karácsonyi ünnepeket és az újévet magába foglaló szünet a vízilabda-bajnokságban, tavaly december 19-én az V. korcsoportosok búcsúztatták az évet, január 16-17 én pedig az eggyel idősebb korosztály, a gyermek IV. korosztályosok már nyitják a 2016-ot.

A gyermek IV. korosztályban két csapatunk is érdekelt lesz a hét végén a nemzetközi vidékbajnokságban. A Zöld csoportban még csak most kezdődik a 2015-2016. évi bajnokság, ahol a Csabai Csirkefogók VK fiataljai igyekeznek helyt állni az első dupla körben, Szegeden. Szombaton és vasárnap két-két mérkőzés erejéig csobbannak vízbe. A Kék csoportban fiókcsapatunk, a Gyulai VK érdekelt, ők a második kör 5-8. fordulójának keretében Szentesen igyekeznek ismét bizonyítani, hogy jó úton járnak, hiszen az első körben három győzelmet és egy döntetlent jegyeztek, ezzel az eredménysorral, pontazonossággal az élen állnak a tabellán a csoportjukban a Csongrádi VVSE-vel.

A Zöld csoport programja. Január 16., szombat, 11.00: Szolnoki VSC—Szegedi Vízipóló Suli. 12.00: Csabai Csirkefogók VK—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 13.00: Aqua SE, Nyíregyháza—Szegedi Vízipóló Suli, 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki VSC. 15.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad—Aqua SE, Nyíregyháza. Január 17., vasárnap, 9.00: Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli. 10.00: Aqua SE, Nyíregyháza—Szolnoki VSC. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad. 12.00: Csabai Csirkefogók VK—Aqua SE, Nyíregyháza. 13.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad—Szolnoki VSC.

A Kék csoport programja. Január 16., szombat, 10.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Szentesi VK II. 11.00: Csongrádi VVSE—Kiskunfélegyházi VSE. 12.00: Gyulai VK—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház. 13.00: Szentesi VK II.—Csongrádi VVSE. 14.00: OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház—Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: Gyulai VK—Kiskunfélegyházi VSE. Január 17., vasárnap, 9.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Csongrádi VVSE. 10.00: Szentesi VK II.—Kiskunfélegyházi VSE. 11.00: Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház—Kiskunfélegyházi VSE. 13.00: Gyulai VK—Szentesi VK II. 14.00: Csongrádi VVSE—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház.

Az állás az első kör (négy forduló) után: 1. Csongrádi VVSE 10 (42—7), 2. Gyulai VK 10 (57—23), 3. OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 9, 4. Szentesi VK II. 3 (21—37), 5. Kiskunfélegyházi VSE 3 (30—49), 6. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A legkisebbek karácsonyi hangulatban utaznak Miskolcra

Mielőtt átadhatnánk magunkat a karácsonyi ünnepek kellemes hangulatának, egyetlen korosztályunkra, az V. korcsoportosokra még nagy feladat vár a hét végén a nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjában.

A legfiatalabbak, a gyermek V. korcsoportúak az idei bajnokságban a második körre készülnek holnap, vagyis a 3-4. forduló küzdelmei során két mérkőzés vár rájuk Miskolcon. Az első, egri körben nem volt sikerélményük a zömében 8-10 évesekből álló csapatunknak, hiszen kikaptak a szolnokiaktól és a kolozsváriaktól. De talán érthető a vereség, többségük jóval fiatalabb, mint az ebben a csoportban szerepelők átlaga. De talán most nagyobb lehetőség adódik a győzelemre.

A program. December 19. szombat, 10.00: MVLC Miskolci VC—ZF Eger. 10.50: Progress Oradea, Nagyvárad (román)—Szolnoki VSC. 11.40: Debreceni VSC—Csabai Csirkefogók VK. 12.30: Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár (román)—ZF Eger. 13.20: Csabai Csirkefogók VK—Progress Oradea, Nagyvárad. 14.10: Szolnoki VSC—Debreceni VSC. 15.00: Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár—MVLC Miskolci VC.

Az állás az első kör (első-második forduló) után: 1. Progress Oradea, Nagyvárad 6 (29—4), 2. Debreceni VSC 6 (32—10), 3. Szolnoki VSC 6 (28—15), 4. Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár 3, 5. Csabai Csirkefogók VK 0 (16—27), 6. ZF Eger 0 (10—27), 7. MVLC Miskolci VC 0 (9—29).