Hosszú utazás után kettős győzelemmel zárt felnőtt csapatunk

Címlapképünkön a nagy öreg harcos, Csendes Csaba célozza meg a kaput. Csapatunk a hosszú utazás után Sopronban kettős győzelemmel zárta a napot – fotó: Balázs Lajos

Alig több, mint egy hónappal ezelőtt már megfordult Sopronban OB II-es csapatunk, akkor a rájátszás középszakasza egyik fordulójának volt házigazdája a hűség városa. A végső roham első fordulóját most ugyancsak bevállalták a soproniak, akik ellen újra játszhattak a mieink. Rajtuk kívül ma egy eddig ismeretlen alakulat várt még a csabaiakra, nevezetesen a Csepel VSE. A végjátékban ezek a csapatok, valamint a gödiek a 21–24. helyért folytatnak háromkörös harcot május végéig. Jól kezdődött számunkra a rájátszás: hat ponttal térhetett haza az egylet.

Békésút-Békéscsaba–Csepel VSE 13–9 (4–1, 0–1, 8–3, 1–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, rájátszás, Sopron. V.: Csányi Márk, Tátrai Bálint. Békéscsaba: Korcsok P. – Csendes Cs. 1, Laczó P., Szatmári L. 2, Mucsi, Zsilák 4 (1), Ajtai 5 (1). Cs.: Krizsán (kapus), Bazsó 1, Such, Zimbran, Pallag, Pónya O. Edző: Ajtai Miklós, Csendes Cs. Csepel: Traier – Magosi, Wikhardt, Yazdani, Takács 1, Náfrádi 2, Rostás 2. Cs.: Turcsán, Bulya 1, Cserhalmi, Temesvári, Váczi 3. Edző: Pásztor Balázs. Gól emberelőnyből: 4/2 ill. 8/5. Büntetők: 2/2, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 3–0, 5–3, 10–3, 12–6, 12–8.

Egy teljesen ismeretlen csapattal vette fel a küzdelmet a csabai egylet, amely két negyedet jobban megnyomott, ami elegendő volt a három pont begyűjtéséhez.

SMAFC1860 Soproni Egyetem–Békésút-Békéscsaba 9–12 (4–2, 2–2, 1–4, 2–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, rájátszás, Sopron. V.: Tátrai Bálint, Veilandics Zoltán. Sopron: Bikali – Holpár 3, Berényi, dr. Váradi 4, Szili 1, Fent, Gátas. Cs.: Tóth Á. (kapus), Galambos, Mauczka 1, Szántó, Kucselata, Ruszka, Tátrai. Edző: Barna Péter. Békéscsaba: Krizsán – Csendes Cs., Laczó P. 1, Szatmári L. 3, Mucsi, Zsilák 2, Ajtai 4 (1). Cs.: Korcsok P. (kapus), Bazsó, Such 2, Zimbran, Pallag, Pónya O. Edző: Ajtai Miklós, Csendes Cs. Gól emberelőnyből: 10/3, ill. 5/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Such. Az eredmény alakulása: 2–0, 4–1, 6–5, 7–9, 8–11.

Lendületesen kezdtek a házigazdák, csapatunknak a mindössze félórás pihenő kevésnek bizonyult. Ám, ahogy telt az idő, egyre jobban magukra találtak, megfordították az állást, és végül magabiztos győzelmet arattak.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Mostanában ránk jár a rúd a sok hosszú utazással. Kicsit meggyötrődve érkeztünk meg Sopronba, ami az első mérkőzés elején kissé meg is látszott, de aztán egyre magabiztosabban játszottunk, és behúztuk a találkozót. A következő meccsig nem sok pihenőnk volt, ez is meglátszott a találkozó elején, hiszen a legnagyobb riválisnak tűnő házigazdák némi előnyre tettek szert. A fordulás után alaposan feljavult a csapat, remek volt a védekezésünk, jók voltak a kapusok, így újabb három ponttal rögtön az élre ugrottunk a tabellán a végső rájátszás első körében.

További eredmények: SMAFC1860 Soproni Egyetem–Gödi SE Vízilabda 13–8. Csepel VSE–Gödi VE Vízilabda 10–8.

Az állás: 1. Békésút-Békéscsaba 6, 2. SMAFC1860 Soproni Egyetem 3, 3. Csepel VS 3, 4. Gödi VE Vízilabda 0.

Kettős győzelemmel zárták a rájátszás első felvonását

Ajtai Miklós (kezén a labda) egyenletes teljesítményt nyújtott, mindkét mérkőzésen négyszer volt eredményes, és egyet-egyet büntetőből ért el – fotó: Such Tamás

A fővárosban folytatódott az OB II-es felnőtt vízilabda-bajnokság rájátszása. A harmadik fordulóban csapatunk a miskolciakkal és a házigazdákkal találkozott az Erzsébethelyi Sportuszodában. Erősen tartalékos együttes kelt útra a fővárosba, ugyanis Zsilák László még betegséggel küszködik, Mucsi Zsolt pedig a héten az egyik edzésen megsérült, így két kivételtől eltekintve csak serdülő és ifjúsági játékosok alkották csapatunkat.

Békésút-Békéscsaba–MEAFC Miskolc 13–7 (3–1, 4–2, 3–2, 3–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, a 21–28. helyért, 5. csoport, Budapest. V.: Pintér János, Csanádi Zsolt. Békéscsaba: Korcsok P. – Suhajda Z. 2, Szatmári L. 2, Szanyi 1, Zimbran 1, Ajtai 4 (1), Such. Cs.: Krizsán (kapus), Bazsó 1, Laczó P. 2, Fölker. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Miskolc: Juhász – Kiss K. 2, Székács, Csordás 2, Koncz 1, Szarka 1, Kovács Á. 1. Cs.: Csapó. Edző: Csapó Balázs, Bakk Márton, Debreczeni Lóránt. Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 6/1. Büntetők: 2/1, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 2–0, 4–1, 4–3, 9–3, 11–5.

Erősen tartalékos csapatunk az első másfél negyedtől eltekintve egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy ki az úr ezen a napon a medencében. Végül egy könnyű győzelem után másztak ki a vízből fiataljaink és a két nagy öreg.

Békésút-Békéscsaba–Erzsébeti SMTK Budapest 12–8 (4–2, 2–2, 5–1, 1–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, a 21–28. helyért, 5. csoport, Budapest. V.: Csányi Márk, Pintér János. Békéscsaba: Krizsán – Suhajda Z., Szatmári L. 4, Szanyi, Zimbran 1, Ajtai 4 (1), Such 3. Cs.: Korcsok P. (kapus), Bazsó, Laczó P., Fölker. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. ESMTK: Sajti – Balázs, Gecsei 2, Bodorovics 1, Végső, Mlatilik 1, Vajda 2. Cs.: Garai, Miló, Szilágyi 1, Glanczi, Csörköl 1, Sihelnik. Edző: Szabó Dénes. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 7/3. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 2–0, 4–1, 6–4, 10–4, 11–7.

Akárcsak az első találkozón, a kezdetben itt is szorosan alakult az eredmény, majd robbantott csapatunk, a térfél csere után zsinórban lőtt négy góllal tekintélyes előnyre tett szert, így újabb győzelemmel zárta a napot, és újra a csoport élére ugrott.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – Ma úgy ugrottunk neki az ötödik csoport záró fordulójának, hogy én csak leülök a kispadra, hagyom kibontakozni a csapatot, maximum a cserékbe szólok bele, bárhogy alakuljon a nap, legyen örömjáték a vasárnapi sorozatunk. A papírformát tekintve már az első mérkőzés előtt szinte elkönyvelhettük, hogy a miskolciak ellen behúzzuk a három pontot. Ez bejött, bár nem olyan hőfokon küzdöttünk, ahogy reméltem. Pontatlan volt a játék, rosszak voltak a befejezések, végül a hatgólos gólkülönbség ellenére igazán csak a három pontnak örülhettünk. Érdekesen alakult a nap, hiszen némi meglepetésre a házigazdák legyőzték a soproniakat, így hirtelen nyílttá vált a csoport sorrend. El is mondtam a srácoknak: van másfél óra pihenőtök, szedjétek össze magatokat, akár csoport elsők is lehetünk. Bár azt is tudtuk, hogy második ellenfelünk egy fiatal, hajtós társaság. Úgy tűnik hatott a hegyibeszéd, ugyanis nagyon összeszedetten, feszesen játszott a gárda, remekül segítették egymást, s ha nem is egy szépségdíjas találkozón, de újra behúztuk a három pontot. Látszott is az ESMTK játékosainak arcán a csalódottság.

További eredmények: Erzsébeti SMTK Budapest–SMAFC 1860 Soproni Egyetem 12–11. MEAFC Miskolc–SMAFC 1860 Soproni Egyetem 9–18.

Az 5. csoport végeredménye: 1. Békésút-Békéscsaba 15, 2. SMAFC 1860 Soproni Egyetem 12, 3. Erzsébeti SMTK Budapest 9, 4. MEAFC Miskolc 0.

Ezzel csapatunk a csoportban az élen végzett, a folytatásban velünk jön tovább a Sopron, valamint a 6. csoport első két helyezettje, a Csepel VSE és a Gödi SE Vízilabda Klub. Ez a négyes a végső 21–24. helyért folytja három fordulón át áprilisban és májusban a párharcot.

A Sopron visszavágott, de Miskolc nagy zakót kapott

Zsilák László mintha azt mondaná: arra van a kapu, arra kell célozni. Ez ma egészen jól sikerült, ugyanis a két találkozón kerek tízszer volt eredményes – fotó: Such Tamás

A pénteki félnapos utazás után ma, szombaton újabb két találkozó erejéig ugrott vízbe OB II-es csapatunk Sopronban, ezúttal a rájátszás 5. csoportjának második fordulójában. A 21–28. helyért folyó csatában

SMAFC 1860 Soproni Egyetem–Békésút-Békéscsaba 18–12 (5–2, 4–2, 6–4, 3–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, a 21–28. helyért, 5. csoport, Sopron. V.: Kiss Dániel, Lénárt György. Sopron: Bikali – Holpár 8, Berényi 1, dr. Váradi 1, Fent 2 (1), Horváth B., Ruszka 1. Cs.: Tóth Á. (kapus), Galambos, Mauczka 1, Kucselata, Pál, Tátrai 4. Edző: Barna Péter. Békéscsaba: Krizsán – Budai, Suhajda Z., Szatmári L. 2, Mucsi 3, Zsilák 3, Ajtai 2 (2). Cs.: Szathmáry Zs., Szanyi, Borsos, Such, Szalai 1, Katona 1. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 10/3. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: dr. Váradi, ill. Zsilák. Az eredmény alakulása: 3–1, 7–2, 9–5, 13–5.

Az első Békéscsabán rendezett körben csapatunk 12–9-re nyert, most a soproniak hazai környezetben visszavágtak. Különösen Holpár Roland semlegesítése adott fejtörést csapatunknak, ugyanis a házigazdák 17 esztendős fiatalja nyolcszor volt eredményes a mérkőzés folyamán.

Békésút-Békéscsaba–MEAFC Miskolc 30–6 (6–1, 7–2, 10–2, 7–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, a 21–28. helyért, 5. csoport, Sopron. V.: Lénárt György, Bereczki Miklós. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Szatmári L. 3, Szanyi 1, Mucsi 6, Zsilák 7 (1), Ajtai 3. Cs.: Krizsán (kapus), Bazsó 2, Hajdu A., Borsos 1, Pónya O. 1, Zimbran 1, Katona 5. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Miskolc: Barczi – Kiss K. 4, Székács 1, Csapó, Juhász, Bodnár, Szarka 1. Edző: Csapó Balázs, Gombár Csenge. Gól emberelőnyből: 4/4, ill. 5/2. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 5–0, 11–1, 24–5.

A mezőny leggyengébb csapata ellen nem volt kérdés a győzelem. Ilyen is ritkán adódik: a benevezett 12 mezőnyjátékos közül tízen gólt lőttek ellenfelüknek. Zsilák László, Mucsi Zsolt és Katona Péter külön harcot vívott a meccs legeredményesebb játékosa címért.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – Tudtuk, hogy ma az első mérkőzés lesz a legfontosabb és a legnehezebb. Ennek ellenére meglehetősen álmosan kezdtünk, elengedtük az ellenfelet. Sajnos, a mérkőzés elején fejben sem volt toppon a társaság, mintha még egy kicsit a buszon maradtunk volna. Hiába hajráztunk jól, már nem tudtuk befogni a házigazdákat, eleinte kellett volna élesebben játszani, így végül magabiztos soproni győzelem született. A második derbiről előre tudtuk, hogy könnyű lesz, annál is inkább, mert a miskolciak mindössze heten érkeztek Sopronba. Kicsit edzőmeccs jellegűvé vált az összecsapás, ám előnye, hogy mindenki sokat volt vízben és élvezte a játékot. Itt végül hoztuk a kötelező győzelmet.

További eredmények: MEAFC Miskolc–Erzsébeti SMTK Budapest 6–18. SMAFC 1860 Soproni Egyetem–Erzsébeti SMTK Budapest 13–10.

Az állás: 1. SMAFC 1860 Soproni Egyetem 9, 2. Békésút-Békéscsaba 9, 3. Erzsébeti SMTK Budapest 6, 4. MEAFC Miskolc 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzések döntenek, ha azok azonos pontszámúak, akkor az egymás elleni gólkülönbség.)

OB II: kettős győzelemmel nyitotta csapatunk a rájátszást

A nagy öregek közül Mucsi Zsolt (szemben) öt gólt vállalt a két bajnoki mérkőzésen a vasárnapi békéscsabai Árpád fürdőben rendezett fordulóban – fotó: Such Tamás

Az OB II-es bajnokságban szombaton megkezdődött a rájátszás. Az alapszakaszban elért eredmények után csapatunk az alsóházban folytatta a 21–28. helyért az 5. csoportba nyert besorolással. Az első fordulónak a békéscsabai Árpád fürdő adott otthon, ahol négy derbire került sor. Csapatunk kitett magáért, két remek győzelemmel zárta a rájátszás első napját. Ma az öregek vették hátára a csapatot: az Ajtai Miklós, Mucsi Zsolt, Zsilák László trió 21 gólt jegyzett a két meccsen a 28-ból.

Békésút-Békéscsaba–Erzsébeti SMTK Budapest 16–7 (4–3, 4–1, 5–2 3–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 21–28. helyért, 5. csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Orosz László. Békéscsaba: Korcsok P. – Laczó P. 1, Szanyi 1, Mucsi 2, Zsilák 6 (1), Ajtai 4, Suhajda Z. Cs.: Krizsán (kapus), Budai, Bazsó, Szatmári L. 1, Szathmáry Zs. 1, Hajdu A., Pónya O. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Erzsébeti SMTK: Sajti – Gecsei, Garai, Mikó, Bodorovics 3, Végső 1, Mlatilik 2. Cs.: Sihelnik 1, Gajárszky, Glonczik, Csörköl, Miló, Csoma. Edző: Ficsor Péter. Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 10/4. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 3–1, 3–3, 8–3, 10–5, 15–6.

A hazaiak eredményes védekezését bizonyítja, hogy míg a csabai alakulat 21 alkalommal célozta meg az ellenfél kapuját, a fővárosiaknak ez mindössze tízszer sikerült. Az ESMTK négyszer emberelőnyből volt eredményes és háromszor akcióból, ugyanez a mutató a hazaiak a három emberelőnyös helyzetkihasználás mellett 12 gól akcióból.

Békésút-Békéscsaba–SMAFC 1860 Soproni Egyetem 12–9 (2–2, 3–3, 4–1, 3–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 21–28. helyért, 5. csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Orosz László. Békéscsaba: Krizsán – Laczó P., Szanyi, Mucsi 3, Zsilák 3, Ajtai 3 (3), Suhajda Z. 1. Cs.: Korcsok P. (kapus), Budai 1, Szalai, Szatmári L., Szathmáry Zs., Hajdu A., Pónya O. 1. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Sopron: Bikali – Mauczka 2, Holpár 3 (1), Berényi, dr. Váradi 1, Fent, Horváth B. 1. Cs.: Tóth Á. (kapus), Galambos, Kucselata 1, Kassai, Ruszka, Tátrai 1. Edző: Bama Péter. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 7/2. Büntetők: 3/3, ill. 2/1. Az eredmény alakulása: 2–0, 2–2, 3–2, 4–5, 7–5, 9–6, 9–8.

Ha a negyedek eredménysorát nézzük, úgy tűnhet, a harmadik nyolc perc döntötte el a találkozó sorsát. Ám ez csalóka, ugyanis meglehetősen fluktuált a találkozó, volt arra is példa, amikor a vendégek vezettek. Ám az igencsak megfiatalított csapatunk az utolsó negyedben 9–8 után egy nagy rohammal bevette Sopron várát.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Tény, ma mi öregek voltunk a húzóemberek a két találkozón, de igyekeztünk alkalmazkodni a fiatalok játékához is, miként ők is igyekeztek tanulni tőlünk. Az első mérkőzésen nagyon stabil győzelmet arattunk, a második már egy kicsit fogósabb volt, de azt előre tudtuk, hogy a Sopron erősebb csapat ebben a mezőnyben. Náluk is akadnak nagy öregek és sok fiatal. Talán az is belejátszott a győzelmünkbe, hogy a mi serdülőink és ifistáink fizikálisan jobbak voltak ellenfelüknél. Ez még akkor is igaz, ha nálunk egy-két fiatal a nagy drukk és rutintalanság miatt néha visszafogottabb volt. De hát ezért vagyunk a vízben mi öregek, hogy ezen átlendítsük őket. Végül is az egész csapat tudta, mit kell ma tenni, remekül védekeztünk, jók és eredményesek voltak a támadásaink is, ennek köszönhető a rájátszás eredményes nyitánya.

További eredmények: SMAFC 1860 Soproni Egyetem–MEAFC Miskolc 22–3. Erzsébeti SMTK Budapest–MEAFC Miskolc 17–10.

Az állás: 1. Békésút-Békéscsaba 6, 2. SMAFC 1860 Soproni Egyetem 3, 3. Erzsébeti SMTK Budapest 3, 4. MEAFC Miskolc 0.

A fiatalokkal megtűzdelt csapatunk alaposan visszavágott a Szegedi UVTE-nek az alapszakasz zárásaként

Két utánpótláskorú játékosunk is első ízben kapott szerepet a felnőttek között: Zimbran Milán (kezén a labda) és Pónya Olivér derekasan harcolt, mi több, gólokkal mutatkoztak be – fotó: Such Tamás

Az alapszakasz záró fordulójához érkeztek az együttesek az OB II-es felnőtt bajnokság Délkeleti csoportjában, amelynek Mórahalom adott otthont szombaton. Csapatunk a záró körben a csongrádiakkal, majd a Szegedi UVTE gárdájával találkozott. Az előbbiekkel szoros csatát játszottak, az utóbbiaknak visszavágtak a korábbi vereségért. Érdekesség, hogy a szegediek soraiban ezúttal ott találtuk vezetőedzőnk, Fodor Ádám nevét, aki gólt is lőtt csapatunknak.

Békésút-Békéscsaba–Csongrádi VVSE 9–11 (0–4, 3–1, 3–5, 3–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Mórahalom. V.: Kovács Soma. Békéscsaba: Vozár M. – Dobos, Szatmári L. 2, Szanyi 1, Zsilák 2, Ajtai 1 (1), Katona. Cs.: Korcsok P. (kapus), Such 2, Hajdu A., Zimbran 1, Borsos, Pónya O. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Csongrád: Ficsór – Huszka, Kátai-Benedek Á., Busa 2, Kátai-Benedek M. 1 (1), Szabó Zs. 5, Gulyás. Cs.: Ormos (kapus), Varga Z., Grósz 1, Tyukász 1, Egyházi, Pálinkó 1. Játékos edző: Busa Máté, Huszka Károly. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 5/2. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 2–4, 4–6, 4–9, 7–11.

Hullámzó mérkőzést hozott számunkra az első találkozó, érdekes módon két negyedben gólerősebb volt a csapat játéka, a másik kettőben azonban a csongrádiak fölénye domborodott ki. A jó és eredményes finis sem hozott pontot a konyhára az ezüstérmes helyen záró Csongráddal szemben.

Békésút-Békéscsaba–Szegedi UVTE 17–11 (4–3, 4–2, 6–2, 3–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Mórahalom. V.: Bereczki Miklós. Békéscsaba: Korcsok P. – Dobos 3, Szatmári L., Szanyi 1, Zsilák 5, Ajtai 5, Katona 1. Cs.: Vozár M. (kapus), Such, Hajdu A., Zimbran, Borsos Pál, Pónya O. 2. Edző: Ajtai Miklós, Zsilák Ádám. Szeged: dr. Szabó Z. – Rébeli-Szabó 3, Szűcs 3 (1), dr. Horváth G. 2, Németh 1, Király 1, Borsos Péter. Cs.: Avar, Fodor Ádám 1. Edző: Avar Péter, Major Levente. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 4/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 0–1, 2–1, 2–3, 6–3, 10–5, 16–9.

Az első negyedben még szorosan alakult az eredmény, és felváltva vezettek a csapatok. A következő három etapban azonban már kidomborodott a békéscsabai fölény. Ezzel csapatunk visszavágott a korábban 13–12 arányban elszenvedett vereségért.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Nagyon szépen helyt állt az alaposan megfiatalított csapatunk a nagyon erős és dinamikusan játszó, jól összerakott csongrádiak ellen. Újoncokat is avattunk a még bőven utánpótláskorú Pónya Olivér és Zimbran Milán személyében, akik ráadásul gólokkal mutatkoztak be életük első felnőtt mérkőzésein. Ellenfelünk főleg a rutinosabb játékosainkra figyeltek, akiket nagyjából ki is kapcsoltak, ám fiataljaink átvették az öregek szerepét, és szépen termelték a gólokat. A második találkozón visszavágtunk a korábbi vereségért a Szegedi UVTE együttesének. Itt azt kértem a csapattól, hogy lehetőleg az elején döntsük el a találkozó sorsát, ami végül a második negyedtől valósult meg, onnantól már jó kijött a lépés számunkra. Itt is jól harcoltak a fiataljaink, sokat úsztak, sokszor kontrákból értük el találatainkat az egyébként rövidebb kispaddal rendelkező és hamar elfáradó Tisza-partiakkal szemben. Fiataljainknak jó bemelegítés volt a mai két derbi a holnapi, Sportliget elleni utánpótlás-bajnoki meccsekre.

További eredmények: Szegedi VTK–Szegedi UVTE 13–16. Szentesi Sport- és Üdülőközpont–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 10–7. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Szegedi VTK 5–7. Csongrádi VVSE–Szentesi Sport- és Üdülőközpont 12–13.

Az alapszakasz végeredménye tíz forduló után: 1. Szentesi Sport- és Üdülőközpont 27, 2. Csongrádi VVSE 21, 3. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 17, 4. Szegedi UVTE 13, 5. Békésút-Békéscsaba 8, 6. Szegedi VTK 4.