Becsúszott egy vereség, de továbbra is élen a gyulaiak

póló gellény zétény fehér fotó enyedi beáta 2016 mjKét napon át jeleskedtek gyulai fiataljaink Miskolcon, ahol az idei első, összességében második kört rendezték meg a nemzetközi vidékbajnokság Kék csoportjában.

Gyulai VK—MVLC Miskolci VC 15—9 (3—1, 6—2, 4—1, 2—5)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Miskolc. V.: ifj. Kenéz György. Gyula: Szöllősi — Dobos, Paksi G. 2, Dimák 3, Gellény 9 (3), Pápai, Kovács Á. 1. Cs.: Takács, Pálfi, Szaszák, Schriffert B., Veres Virág, Szanyi. Edző: Béládi Csaba, Tóth Szilárd. Miskolc: Ignácz — Szirmai 4, Minka, Marczis, Molnár 1, Hok 2, Répási. Cs.: Felházi (kapus), Mátyás, Kiss B. 1, Németh, Takács 1, Bareta, Kuru, Wolf, Szécsényi. Edző: Balázs Miklós.

Gól emberelőnyből: 6/2, ill. 1/0. Büntetők: 3/3, ill. 0/0. Kipontozódott: Bareta.

Az első negyed közepéig tartották a lépést a házigazdák a gyulai fiatalokkal, utána beindult a Gellény-henger, és alaposan megtűzdelték a fürdővárosiak a miskolciak kapuját.

Gyulai VK—Zempléni VK, Sárospatak 11—15 (5—3, 1—2, 0—4, 5—6)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Miskolc. V.: ifj. Kenéz György. Gyula: Szöllősi — Dobos 2, Paksi G. 1, Dimák 1, Gellény 6 (3), Szaszák, Kovács Á. 1. Cs.: Veres Virág. Edző: Béládi Csaba, Tóth Szilárd. Sárospatak: Király — Kék 2, Erdei Boglárka, Füsti 3, Füssi, Méhész D. 8 (1), Orosz. Cs.: Forrós, Demeter 1, Szabados 1, Pásztor. Edző: Máté Dávid.

Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 2/1. Büntetők: 3/3, ill. 1/1. Kipontozódott: Füsti.

Az első körben, december közepén 6—6-ot játszott egymással a két csapat a Gyulán megrendezett fordulóban. Most is jól kezdtek a fürdővárosiak, de csak az első negyedben, és még utána egy kicsit tudtak előnyben maradni (6—3), utána viszont a zempléniek akarata érvényesült a medencében. Az utolsó játékrész ismét kiegyenlített játékot hozott.

Gyulai VK—Aqua SE, Nyíregyháza 24—11 (7—3, 3—4, 8—2, 6—2)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Miskolc. V.: Madarasi Gyula. Gyula: Szöllősi — Dobos 4, Paksi G. 3, Dimák 1, Gellény 13 (4), Szaszák 2, Kovács Á. Cs.: Takács, Pálfi, Schriffert B. 1, Veres Virág, Szanyi, Pápai. Edző: Béládi Csaba, Tóth Szilárd. Nyíregyháza: Pettendi — Galambvári 1, Nagy N., Iván 1, Pelle 5, Sipos 3, Szakács. Cs.: Ragó, Polom. Edző: Hatvani Péter.

Gól emberelőnyből: 7/5, ill. 8/1. Büntetők: 6/4, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Sipos. Kipontozódott: Paksi G., ill. Nagy N., Sipos, Szakács.

Ahhoz képest, hogy az első negyed közepén még a nyíregyháziak vezettek 3—2-re, a folytatásban nagyot fordult a világ, végül egy gólzáporos találkozón magabiztos gyulai siker született.

Gyulai VK—Szentesi VK II. 17—11 (2—2, 7—5, 3—2, 5—2)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Miskolc. V.: Madarasi Gyula. Gyula: Szöllősi — Dobos 1 (1), Paksi G., Dimák, Gellény 14 (5), Szaszák 1, Kovács Á. Cs.: Takács, Pálfi, Schriffert B. 1, Veres Virág. Edző: Béládi Csaba, Tóth Szilárd. Szentes: Agócs — Bereczki, Gerendi 5 (1), Őze 1, Pásztor 2, Papp, Tóth B. Cs.: Égető, Molnár, Lévai, Pataki 3. Edző: Szabics Péter.

Gól emberelőnyből: 5/3, ill. 14/4. Büntetők: 6/6, ill. 3/1. Kipontozódott: Paksi G., Schriffert

B., Kovács Á., ill. Bereczki, Lévai.

Harcos mérkőzést hozott a vasárnapi záró találkozó, amelyen 6—6 után rákapcsoltak a fürdővárosiak, és könnyedén hozták az újabb győzelmet.

További eredmények: Zempléni VK, Sárospatak—Aqua SE, Nyíregyháza 6—6. Szentesi VK II.—Aqua SE, Nyíregyháza 7—9. MVLC Miskolci VC—Szentesi VK II. 11—17. Szentesi VK II.—Zempléni VK, Sárospatak 7—8. Aqua SE, Nyíregyháza—MVLC Miskolci VC 13—12. MVLC Miskolci VC—Zempléni VK, Sárospatak 7—13.

A Kék csoport állása nyolc forduló után: 1. Gyulai VK 19, 2. Zempléni VK, Sárospatak 18, 3. Aqua SE, Nyíregyháza 11, 4. Szentesi VK II. 9, 5. MVLC Miskolci VC 0.

Címlapképünkön Gellény Zétény tűz alá veszi a kaput. A fiatal támadó a miskolci négy mérkőzésen nem kevesebb, mint 42 alkalommal volt eredményes – fotó: Enyedi Beáta

Továbbra is veretlenül, százszázalékosan az élen

marosvölgyi attila fotó enyedi beátaSzombaton már délelőtt pezsgett az élet és a víz a békéscsabai Árpád fürdőben, ugyanis itt rendezték meg a Gyermek I. korcsoportosok nemzetközi vidékbajnokságának harmadik körét, az 5-6. fordulót. Csapatunk mindkét mérkőzését megnyerte és ezzel továbbra is százszázalékos a csoportjában.

Csabai Csirkefogók VK—Újszilvás 18—0 (2—0, 8—0, 3—0, 5—0)

Gyermek I. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: Fodor Ádám Gergely. Békéscsaba: Beharóczki M. — Lukácsi M. 1, Vozár B. 6, Schindler I. 2, Vozár M., Kozma 1 (1), Diós. Cs.: Illyés (kapus), Csatári, Marosvölgyi, Károlyi 2, Beharóczki Z. 3, Paksi B. 2, Hermann 1, Szalai. Edző: Ajtai Miklós. Újszilvás: Cseh — Ócsai, Medgyes, Berkes, Bogár, Kégli, Virág. Cs.: Bíró, Csoh, Bordás. Edző: Juhász Benjámin.

Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 2/0. Büntetők: 3/1, ill. 0/0. Kipontozódott:

A mezőny újonca kevés ellenállást tudott kifejteni, így magabiztos győzelmet aratott fiatal csapatunk.

Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC 10—6 (2—2, 3—2, 3—0, 2—2)

Gyermek I. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: Lehmann István. Békéscsaba: Illyés — Lukácsi M. 3 (1), Vozár B. 4, Schindler I. 1, Beharóczki Z. 1, Paksi B., Kozma. Cs.: Beharóczki M. (kapus), Csatári, Marosvölgyi, Károlyi, Vozár M. 1, Diós, Hermann, Szalai. Edző: Ajtai Miklós. Miskolc: Ruskó F. — Ruskó B., Tóth Zs. 2 (1), Somossy, Koncz 2, Mikita, Hajdu 1. Cs.: Mészáros, Karsai 1, Stark. Edző: Popovics Miklós.

Gól emberelőnyből: 9/3, ill. 8/2. Büntetők: 2/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Schindler I., ill. Mészáros, Somossy.

A második játékrész közepén még a miskolciak vezettek egy góllal, (3—4), ám ezt követően csapatunk zsinórban hét gólt szerzett, amivel végleg eldőlt a mérkőzés és a pontok sorsa. Fiataljaink újabb győzelmükkel továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a Zöld csoport tabelláját.

További eredmények: CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár (román)—Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad (román) 8—10. Invictus ÚVSC, Szolnok—MVLC Miskolci VC 7—24. CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár—Újszilvás KSE 21—11. Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad—Invictus ÚVSC, Szolnok 17—10.

A Zöld csoport állása a harmadik kör, az 5-6. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 18, 2. MVLC Miskolci VC 12, 3. Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad 12, 4. CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár 9, 5. Invictus ÚVSC, Szolnok 3, 6. Újszilvás KSE 0. (Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény dönt a sorrendben).

Címlapképünkön Marosvölgyi Attila társat keres az akció befejezéséhez – fotó: Enyedi Beáta

Jól harcoltak az „öregek”, de pontatlanok voltak, ezért pont nélkül maradtak az idei nyitó fordulóban

póló ob2 gyebnár györgy gól cspFelnőtt OB II-es csapatunk is megkezdte az újesztendőt, nyitányként Szegedre utaztak szombaton, ahol két mérkőzés erejéig is vízbe ugrottak. Ezúttal nem kísérte szerencse a szereplésüket, két vereséggel a tarsolyban utazhattak haza.

Csabai Csirkefogók VK II.—Szegedi ÚVTE 8—14 (2—2, 1—5, 1—4, 4—3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Dél-keleti csoport, Szeged. V.: Nóvé Gyula. Békéscsaba: Danciu — id. Lukácsi S., Laczó P. 4 (1), Csendes, Dávid 1, Gyebnár, Tóth M. 1. Cs.: dr. Szlávik 2, Román, Weinhardt M., Weinhardt D., Borsos, Sipaki, Miklós. Játékos edző: Lukácsi Sándor. Szeged: Barna — Avar 1, Varga P. 5, Szaniszló, dr. Donauer T. 2, Király 1 (1), Varga Á. 5. Cs.: Szegi, Kővári, dr. Donauer M., dr. Horváth Cs., Kerekes, Boros. Edző: Lakó Gábor.

Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 8/4. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Avar, dr. Donauer M.

A békéscsabaiaknál külön öröm, hogy betegsége után visszatért a medencébe dr. Szlávik Győző, aki ráadásul az első mérkőzésen rögtön két gólt is szerzett. Viszont a vendégek nem bírtak a szegediek két Vargájával, akik együtt tíz alkalommal voltak eredményesek, így a Tisza-partiak végül magabiztosan nyerték a találkozót.

Csabai Csirkefogók VK II.—Hódmezővásárhelyi VSC II. 10—12 (4—3, 3—4, 1—4, 2—1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Dél-keleti csoport, Szeged. V.: Balázs Gergely. Békéscsaba: Danciu — id. Lukácsi S. 3 (1), Laczó P. 2, Weinhardt M. 1, Dávid 3, Gyebnár 1, Tóth Máté. Cs.: dr. Szlávik, Csendes Borsos, Sipaki. Játékos edző: Lukácsi Sándor. Hódmezővásárhely: Bodor — Vígh 2, Földesi 2, Rókus 1, Sági, Mérai, Hegedűs 3. Cs.: Molnár (kapus), Tóth Márk, Mészáros, Gallyas, Gáti 2. Edző: Rácz Tamás.

Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 8/5. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Borsos.

A második negyed elején még 5—2-ra vezetett csapatunk, sőt, 8—8-ig is nyílt volt a küzdelem, ám ezt követően, a harmadik negyed közepétől elhúztak a vásárhelyiek (8—11), és már ki sem adták kezükből a győzelmet.

További eredmények: Szegedi VTK—Szegedi TE EHÖK SE 6—5. Hódmezővásárhelyi VSC II.—Szentesi VK II. 9—10. Szegedi ÚVTE—Szegedi VTK 20—11. Szegedi TE EHÖK SE—Szentesi VK II. 13—6.

Az állás tíz forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 30, 2. Szegedi TE EHÖK SE 15, 3. Szegedi VTK 14, 4. Hódmezővásárhelyi VSC II. 11, 5. Csabai Csirkefogók VK II. 9, 6. Szentesi VK II. 6. (Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény dönt a sorrendben).

Címlapképünkön Gyebnár György (balra 10-es fehér sapkában) egy remek gólja, mégsem sikerült pontot gyűjtenie OB II-es csapatunknak

Továbbra is veretlenül az élen a Mucsi-legénység

polo gy3A hét végét Szegeden töltötte Mucsi Zsolt edző csapata, ugyanis a gyermek III. korcsoportosok nemzetközi vidékbajnoksága Zöld csoportjának küzdelmeit a Tisza-parti városban rendezték meg két napon át. Ebben a körben is kecsegtető mérleggel zárt csapatunk, hiszen egyetlen gárda sem tudta legyőzni a Csirkefogókat a négy mérkőzés során.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 7—5 (2—1, 1—2, 2—1, 2—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport Szeged. V.: László Gábor. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki, Kiss Schusztek, Gellény 4, Vidovenyecz, Pónya T. 3 (3), Szenográdi. Cs.: Szőke, Siófoki, Lehoczki, Szatmári, Pap, Schindler G. Edző: Mucsi Zsolt. Szeged: Halász — Katona 2, Szabó D., Hasznos, Sebők, Kőrösi, Dunai. Cs.: Barna, Magdits, Tömböly Ábel 1, Palásthy Zs., Turi, Ladóczki, Galántai 2. Edző: Lengyel Gábor.

Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 6/2. Büntetők: 4/3, ill. 0/0. Kipontozódott: Kiss Schusztek, ill. Szabó D.

Csaptunk az első perctől kezdve vezetett, a szegediek legjobb esetben és csupán két alkalommal tudták ikszre hozni a találkozót, de a harmadik negyed közepére eldőlt a meccs végkimenetele.

Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Ungvár (ukrán) 8—5 (1—2, 2—0, 4—1, 1—2)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport Szeged. V.: László Gábor. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki, Kiss Schusztek, Gellény 4 (1), Vidovenyecz 3 (1), Pónya T., Szenográdi 1. Cs.: Szőke, Siófoki, Lehoczki, Szatmári, Pap, Schindler G. Edző: Mucsi Zsolt. Ungvár: Bibikov — Turuanytiszia 3, Djuscs, Motyl 1, Szikula, Novitykij, Dankanyics 1. Cs.: Ján, Frindák, Schnaider, Labik, Povkhán, Dzsiamko, Kosztiv, Ágo. Edző: Szergej Kiszeljuk.

Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 4/1. Büntetők: 3/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Djuscs.

Csak az első két negyed alakult szorosan, a harmadikban alaposan elhúzott csapatunk és behúzta a nap második győzelmét.

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 12—5 (3—0, 3—1, 5—1, 1—3)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport Szeged. V.: Fodor Ádám. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki, Kiss Schusztek 2, Gellény 3 (2), Vidovenyecz 2, Pónya T. 2 (1), Szenográdi. Cs.: Szőke, Siófoki 1, Lehoczki, Szatmári 2, Pap, Schindler G. Edző: Mucsi Zsolt. Csongrád: Fássy — Hegedüs Gerda, Czombos 2 (1), Horváth E. 2, Kókai Laura, Szűcs 1 (1), Bojtár. Cs.: Sági Anna (kapus), Kókai A., Bódi. Edző: Szremkó Krisztina.

Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 8/1. Büntetők: 4/3, ill. 2/2. Kipontozódott: Szatmári, ill. Kókai Laura.

A békéscsabaiak zsinórban dobott öt gólja megadta az alaphangot, sőt, az utolsó negyed elején már 12—2-re is vezettek, így magabiztos győzelmet arattak a vasárnapi nyitó mérkőzésen.

Csabai Csirkefogók VK—SKP Kosice, Kassa (szlovák) 15—3 (5—0, 3—0, 3—2, 4—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport Szeged. V.: Juhász Tibor. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki 1, Kiss Schusztek 1, Gellény 3 (2), Vidovenyecz 3, Pónya T. 1, Szenográdi 2. Cs.: Szőke 3 (1), Siófoki 1 (1), Lehoczki, Szatmári, Pap, Schindler G. Edző: Mucsi Zsolt. Kassa: Juhász — Iman, Zbojovsky, Graban 1, Hrdvál, Adamec 2 (1), Bárfay. Cs.: Rajdos, Nemergut, Balogh F. Edző: Fabian Miro.

Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 4/1. Büntetők: 6/4, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Juhász, Bárfay. Kipontozódott: Szatmári, ill. Adamec.

Csak a nyolcadik békéscsabai gól után volt képes első ízben betalálni a kapuba a kassai gárda, ami el is döntötte a pontok sorsát.

További eredmények: Szentesi Leányok—SKP Kosice, Kassa 5—3. Csongrádi VVSE—SKP Kosice, Kassa 13—3. Szentesi Leányok—Szegedi Vízipóló Suli II. 3—10. Dinamo Ungvár—Csongrádi VVSE 18—7. SKP Kosice, Kassa—Szegedi Vízipóló Suli II 5—9. Dinamo Ungvár—Szentesi Leányok 10—4. Szegedi Vízipóló Suli II.—Dinamo Ungvár 6—5. Szentesi Leányok—Csongrádi VVSE 10—5.

A Zöld csoport állása 13 forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 39, 2. Dinamo Ungvár 24, 3. Szentesi Leányok 18, 4. Csongrádi VVSE 13, 5. Szegedi Vízipóló Suli II. 11, 6. SKP Kosice, Kassa 10.

Címlapképünkön a Szegeden négy mérkőzésből négy győzelmet bezsebelő Csabai Csirkefogók VK és edzőjük, Mucsi Zsolt – fotó: Enyedi Beáta

A legkisebbeknek is vannak már pontjaik

polo logo cspDélelőtt még az ifjúsági csapatunk, délutántól pedig a legkisebbek, a gyermek V. korcsoportosok vették birtokba a békéscsabai Árpád fürdő sátortetős medencéjét, ahol a nemzetközi vidékbajnokság harmadik-negyedik fordulóját rendezték a Piros csoportos apróságoknak. Csapatunk ez alkalommal meg is szerezte első pontjait a szegediek legyőzésével.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 10—9 (5—0, 0—7, 2—2, 3—0)

Gyermek V. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Piros csoport, Békéscsaba. V.: Szénászky Zsolt. Békéscsaba: Hajdu — Kvasz 9 (2), Korcsok P., Siófoki 1, Pónya O., Korcsok N., Szathmáry. Cs.: Szalai Réka (kapus), Hrabovszki, Bohus, Tóth B., Bazsó, Gyenge. Edző: Túri Gergő. Szeged: Nagy K. — Marschall, Moore, Horváth D., Darvasi, Mádai, Dudás 6 (1). Cs.: Gárdián (kapus), Frank 1, Faragó 1, Tömböly Áron, Palásthy B. 1, Balog, Buella. Edző: Zsigri Bence.

Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 0/0. Büntetők: 2/2, ill. 3/1.

Hektikus teljesítményt nyújtott fiatal csapatunk, ami a negyedek eredményei különösen látszik, de Kvasz János eredményességének köszönhetően 6—9-ről fordítottak a Csirkefogók.

Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki VSC 2—25 (0—4, 0—9, 0—7, 2—5)

Gyermek V. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Piros csoport, Békéscsaba. V.: Szénászky Zsolt. Békéscsaba: Hajdu — Kvasz, Korcsok P., Siófoki, Pónya O., Korcsok N., Szathmáry. Cs.: Szalai Réka (kapus), Hrabovszki, Bohus, Tóth B., Bazsó, Gyenge. Edző: Túri Gergő. Szolnok: Szilágyi — Lovrity 4, Forján, Hanga, Cseh 5, Urbán 2, Szűcs 4 (1). Cs.: Bajnóczi (kapus), Korpás Fanni, Füzesi, Koltay 4, Tímár 1 (1), Paál 2, Keresztfalvi 1. Edző: Soltész Zoltán.

Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 4/2. Büntetők: 0/0, ill. 2/2.

A listavezető szolnokiak túl nagy falatnak bizonyultak a nap második mérkőzésén.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli I.—Csongrádi VVSE 17—6. Szolnoki VSC—Szentesi VK 11—6. Szentesi VK—Szegedi Vízipóló Suli I. 8—7 Szegedi Vízipóló Suli II.—Csongrádi VVSE 8—18.

Az állás a második kör (3-4. forduló után: 1. Szolnoki VSC 9, 2. Szegedi Vízipóló Suli I. 9, 3. Szentesi VK 9, 4. Csongrádi VVSE 6, 5. Csabai Csirkefogók VK 3, 3. Szegedi Vízipóló Suli II. 0.