Most a serdülő csapatunknak volt sikerélménye

póló nyakó levente cspHétközi fordulóként regisztrálhattuk az országos utánpótlás-bajnokságok második fordulóját, amelynek során csapataink ismét idegenben szerepeltek. A vendéglátó szentendreiek a fővárosi, III. kerületi TTVE uszodájában várták a mieinket.

Dunakanyar Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba 14—5 (1—1, 5—1, 1—1, 7—2)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Sándor Péter, Tordai Gábor. Szentendre: Kánai — Miklós, Bozsoki 3, Both, Gesztesi 1, Búzás 6 (1), Somogyi 2. Cs.: Kovács D., Csőke 1, Marghescu 1, Békei, Fogasy. Edző: Eged Dániel. Békéscsaba: Micle — Balatoni, Tóth F. 1, Tifrea 1, Tóth Sz., Paksi B., Darabos. Cs.: Nyakó, Braun, Mecskó, Koós 2 (1), Schindler I. 1, Csuvarszki D. Edző: dr. Szilágyi Kristóf.

Gól emberelőnyből: 10/3, ill. 62/. Büntetők: 2/1, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Miklós, ill. Tóth F., Paksi B., Nyakó.

2—2-ig nem tűnt úgy, hogy ebből nagyobb vereség lesz, ám a pályaválasztó ezt követően begyújtotta a rakétákat, és egy kegyetlenül harcos mérkőzés végén győztesen hagyhatták el a medencét.

További eredmények. Ifjúságiak: Kaposvári VK—Fehérvári VSE, Székesfehérvár 12—8. Koelner-Csongrádi VVSE—PannErgy Miskolci VSC 7—21. Százhalombattai VSE—Hírös SN, Kecskeméti SI 19—8. Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest 13—10. Ybl Waterpolo Club, Budapest—Honvéd Kölyök Póló Suli 16—12.. Pécsi SN SI—Ceglédi VSE elhalasztva.

Dunakanyar Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba 9—10 (0—1, 4—4, 3—2, 1—1, 1—2)

OB I B-s serdülő korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Kocsis Szabina Gabriella, Tordai Gábor. Szentendre: Görheny — Marghescu 1, Ralovich, Balogh L. 1, Csőke, Fogasy 4, Szántó 1. Cs.: Mezővári, Boczor, Burulitisz 2, Domján, Takács. Edző: Tusa Márk. Békéscsaba: Nyakó — Braun, Koós 1, Schindler I. 2, Demeter 1, Paksi B., Csuvarszki D. 2. Cs.: Lukácsi M. 1, Gellény 1, Pónya T., Vidovenyecz 2, Vozár B., Mecskó. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 10/0, ill. 7/1. Büntetők: 5/2, ill. 5/2. Kipontozódott: Braun.

Nem az emberelőnyös helyzetek, illetve a büntetők kihasználása miatt dicsérhetők a csapatok. Viszont az ádáz csatát a csabaiak nyerték. Még ha büntetőpárbaj végén is. Ám a csabai fiatalok szíve a helyén volt a változatos mérkőzésen, amelyen felváltva vezettek a csapatok. A mieink közül Lukácsi Marcell és Koós Sándor bevágta az ötmétereseket a „hosszabbításban”, a házigazdák közül egyedül Burulitisz Árisz. Pontosabban Nyakó levente hárította a hazaiak ötös-próbálkozásait.

További eredmények. Serdülők: Kaposvári VK—Fehérvári VSE, Székesfehérvár 15—10. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—PannErgy Miskolci VSC 14—10. Százhalombattai VSE—Hírös SN, Kecskeméti SI 9—11. Ybl Waterpolo Club, Budapest—Honvéd Kölyök Póló Suli 13—5. Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest 13—9. Pécsi SN SI—Ceglédi VSE elhalasztva.

Dunakanyar Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba 12—10 (1—1, 2—5, 4—2, 5—2)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Sándor Péter, Kocsis Szabina Gabriella. Szentendre: Bajna — Herczeg 3, Burulitisz 1, Takács 3, Rácsay, Domján 3, Gálóczi 2. Cs.: Vass, Szabó G., Szántó, Török, Vezényi, Rékási. Edző: Petőváry Zsolt. Békéscsaba: Bucsi — Lukácsi M. 2, Bencsik 1, Gellény 3 (1), Vozár M. 2, Vozár B. 1, Pónya T. 1. Cs.: Szalók, Vidovenyecz, Károlyi, Csatári. Edző: Ajtai Miklós.

Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 6/4. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Gálóczi, ill. Vozár B.

Pedig nem is kezdődött rosszul. A házigazdák gólját hamar egalizálták fiataljaink, sőt a folytatásban 5—2-re, majd 7—4-re is vezettek. Ám még az utolsó negyed előtt feljöttek a hazaiak egy gólra, a finisben sűrűn potyogtak a gólok, de jobbára a csabai kapuban táncolt a labda, így oda lettek a szép álmok.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Kaposvári VK—Fehérvári VSE, Székesfehérvár 8—12. Vestfrost-Csongrádi VVSE—PannErgy Miskolci VSC 12—14. Százhalombattai VSE—Hírös SN, Kecskeméti SI 7—16. Ybl Waterpolo Club, Budapest—Honvéd Kölyök Póló Suli 6—14. Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest 5—21.. Pécsi SN SI—Ceglédi VSE elhalasztva.

Címlapképünkön Nyakó Levente kapus, aki ötmétereseket hárított

A kicsik nagyok voltak a fővárosi bajnoki nyitányon

póló braun györgy cspFiataljaink egy nappal később kezdték meg a 2017—2018. évi bajnokságot, mint a felnőttek. Ám ők nem hazai környezetben igyekeztek helyt állni, hanem a fővárosba utaztak, ahol az Ybl Water Polo Club vendégeként ugrottak a Komjádi vizébe. A legfiatalabb korosztályúak sikerélménnyel gazdagon térhettek haza.

Ybl Water Polo Club—Swietelsky-Békéscsaba 9—7 (0—3, 2—1, 2—2, 4—1)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Jancsez György, Kovács Soma. Ybl: László — Békési 1, Révész 2, Kaiser, Szolnoki 3, Csurgó 1, Juhász 2. Cs.: Márton, Kovács D., Horváth A., Török, Hosszú, Horváth Z. Edző: Kibédi László. Békéscsaba: Micle — Barta, Tóth F. 2 (1), Tifrea 3, Tóth Sz., Paksi B., Darabos 1. Cs.: Lukácsi M., Gellény, Koós, Balatoni, Schindler I. 1, Csuvarszki D. Edző: dr. Szilágyi Kristóf.

Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 1/1. Büntetők: 0/0, ill. 1/1.

Sokáig vezetett a nagyon vegyes korösszetételű csapatunk, volt rá példa, hogy már háromgólos előnyre is szert tett, ám jól hajráztak a fővárosiak és a finisben megfordították a mérkőzés kimenetelét.

További eredmények: Hódmezővásárhelyi VSC—Hírös SN, Kecskeméti SI 16—4. Dunakanyar Szentendre—Oázis SC, Budapest 15—13. Kaposvári VK—Ceglédi VSE 14—6. Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Százhalombattai VSE 9—3. Koelner-Csongrádi VVSE—Pécsi SN SI 15—16. PannErgy Miskolci VSC—Honvéd Kölyök Póló Suli ?.

Ybl Water Polo Club—Swietelsky-Békéscsaba 12—9 (4—1, 2—2, 2—4, 4—2)

OB I B-s serdülő korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Jancsez György, Szentesi Ádám. Ybl: László — Kovács D. 1, Horváth Z. 2 (1), Török 4, Szász 2, Kalanovics, Kelen. Cs.: Csendes 2, Csanádi 1 (1), Horváth G., Szamosi, Seres. Edző: dr. Nagy Sándor. Békéscsaba: Nyakó — Braun, Koós, Schindler I. 2 (1), Demeter, Paksi B., Csuvarszki D. 5. Cs.: Vozár B. 1, Bencsik, Vidovenyecz, Mecskó 1. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 7/1. Büntetők: 2/2, ill. 2/1. Kipontozódott: Horváth G., Kelen, ill. Braun, Paksi B.

A kezdeti 3—0, majd 6—2 után kiegyenlített csapatunk (6—6), ám a harmadik negyedben ismét a házigazda dominált és a maga javára fordította a találkozó végkimenetelét.

További eredmények: Kaposvári VK—Ceglédi VSE 11—9. Hódmezővásárhelyi VSC—Hírös SN, Kecskeméti SI 17—6. Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Százhalombattai VSE 21—8. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Pécsi SN SI 11—9. Dunakanyar Szentendre—Oázis SC, Budapest 9—14. PannErgy Miskolci VSC— Honvéd Kölyök Póló Suli ?.

Ybl Water Polo Club—Swietelsky-Békéscsaba 7—10 (1—3, 1—2, 2—4, 3—1)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Kovács Soma, Szentesi Ádám. Ybl: Károlyi — Czinkler, Bulfoni 2, Thomay 2, Jankó, Kovács Á. 2, Oravecz. Cs.: Franyó, Kovács R., Gyarmati 1, Pongrácz. Edző: Köllő Attila. Békéscsaba: Bucsi — Lukácsi M. 2, Bencsik 2, Gellény 3, Vidovenyecz 2, Vozár B., Pónya T. Cs.: Szalók, Sipos, Károlyi, Csatári 1, Marosvölgyi. Edző: Ajtai Miklós.

Gól emberelőnyből: 4/0, ill. 6/1. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

Már a harmadik negyed vége felé hatgólos vezetésre tett szert a csabai alakulat, amely végül szép és okos játékkal legyőzte a fővárosiakat.

További eredmények: Kaposvári VK—Ceglédi VSE 11—9. Hódmezővásárhelyi VSC—Hírös SN, Kecskeméti SI 7—15. Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Százhalombattai VSE 18—8. Vesfrost-Csongrádi VVSE—Pécsi SN SI 7—14. Dunakanyar Szentendre—Oázis SC, Budapest 22—12. PannErgy Miskolci VSC— Honvéd Kölyök Póló Suli 11—0.

Címlapképünkön Braun György (fehér), aki a serdülők mérkőzésén állt hadrendbe, és társat keres az akcióhoz

Szentesen vitézkedtek fiataljaink három napon át

polo kvasz jános fehér 8Szentesen egy 12 csapatos tornát rendeztek a 2006-ban született fiataloknak, ahová klubunkból egy elég vegyes csapat, 2006-2007-2008-ban születettekből álló gárda utazott el. Kemény ellenfelekre találtak a Tóth Tamás és Béládi Csaba vezetésével kiálló apróságok a háromnapos tornán, de végig hősiesen küzdöttek.

„Csapatunkban kilenc évestől a tizenegy évesig, minden korcsoport megtalálható volt — foglalta össze a tapasztalatait Béládi Csaba. — Akadt több olyan kis pólósunk, aki csupán néhány hónapja barátkozik a sportággal, így egyesekben nagy volt a drukk is. Az rögtön szembe tűnő volt, hogy úszástudásban el vannak maradva fiataljaink, különösen a vízilabda nagyhatalmak, mint az Eger, a Szeged, a Szentes, a Szolnok mögött. Kezdőcsapatunk még tartotta a lépést az ellenfelekkel, a nagyon fiataloknak viszont meg kellett birkózniuk a náluk idősebb, így erősebb gyerekekkel. Ennek ellenére igyekeztünk mindenkinek sok játéklehetőséget adni az öt mérkőzés során, hiszen ezeknél a korosztályoknál az a fontos egyelőre, hogy sokszor meccselhessenek. Összességében hasznos volt a torna, minden bizonnyal fiataljaink további fejlődését jól szolgálták a mérkőzések.”

A tornán a következő csapatok indultak négy csoportban: Szentesi VSE Leányok, Csongrádi VVSE, Miskolci VSC, Pécs. Kecskemét, VUK Kistarcsa, Nyíregyháza, Szolnoki VSC. Szentes VSE Fiúk, Szeged Leányok, Csabai Csirkefogók VK, Eger. Szegedi Fiúk, Szombathely, Debrecen, Vuk Kistarcsa 2005.

A csabaiak eredményei. Csoportmérkőzések: Csabai Csirkefogók VK—Eger 4—22. Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Leányok 8—13. Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK Fiúk 9—15. Keresztjáték: Csabai Csirkefogók VK—VUK Kistarcsa 2005 10—17. A 9-10. helyért: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Leányok 9—10.

A következő csapat szerepelt a tornán: Korcsok Péter (kapus), Bazsó Máté, Bujdosó Antal, Gyenge Csaba, Gyenge László, Gyenge Zsombor, Hajdu Andor, Jambrik Márk, Komlódi Marcell, Korcsok Nándor, Kvasz János, Lele Szabolcs, Pónya Olivér, Sajtos Bence, Siófoki Kende.

Címlapképünkön Kvasz János (fehér sapkában), aki harcos volt, ha nem is mindig túl szabályos

Jól mutatkozott be Csongrádon az újjá formálódó ificsapatunk

póló ifik csongrádon cspÖt hazai kelet-magyarországi ifjúsági csapat feszült egymásnak két napon át, kedden és szerdán, Csongrádon, ahol a Koelner Kupáért viaskodtak egy körmérkőzéses felkészülési tornán. Az eseményen ott volt a Szilágyi Kristóf edző és Csabai Zoltán másodedző által pallérozott Csabai Csirkefogók gárdája is.

Fiataljaink négy mérkőzés erejéig csobbantak vízbe, az első napon mindkét találkozójukat megnyerték, a folytatásban azonban kétszer vereséget szenvedtek, így a harmadik helyen fejezték be az eseményt.

Az első mérkőzésen, a Csongrád ellen 10—4-gyel nyitottunk, ám jött egy rövidzárlat, és néhány fegyelmezetlenség, ami miatt másfél perccel a vége előtt kiegyenlítettek a házigazdák. Ám maradt még egy kis erő a csapatban, és 24 másodperccel a vége előtt az egyébként ezen a meccsen hat gólig jutó Tifrea bedobta a győztes gólt. Nem sokkal utána következett a Kecskemét, akik ellen megint jól kezdődött a találkozó, hiszen már 5—0-át is mutatott az eredményjelző. Ezen a találkozón dominált csapatunk, és mindenki sok játéklehetőséget kapott, végül könnyű győzelmet arattak a Csirkefogók. A második napon a Hódmezővásárhely ellen egy kevés gólos találkozón szenvedtünk vereséget úgy, hogy ellenfelünk vezetése után visszakapaszkodott a csapat, négy perccel a vége előtt 5—5-re feljöttek fiataljaink. Ám elég volt néhány újabb figyelmetlenség, ráadásul elfogyott az erő is, és végül szoros csatában kikaptunk. Ismét kevés pihenő állt a gárda rendelkezésére, amikor a mezőny legjobb csapatával, a Cegléddel zártuk a tornát. A Pest megyei alakulat kimagaslott a mezőnyből, mindenkit magabiztosan legyőztek, így mieinket is.

Eredményeink: Csongrádi VVSE—Békéscsaba 11—12. Kecskeméti SI—Békéscsaba 6—13. Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC 5—8. Békéscsaba—Ceglédi VSE 4—14. A végeredmény: 1. Cegléd, 2. Hódmezővásárhely, 3. Békéscsaba, 4. Kecskemét, 5. Csongrád. A békéscsabai csapatból a következők jutottak szerephez: Micle Stancu, Nyakó Levente (kapusok), Balatoni László, Barta Botond, Darabos György, Gellény Zétény, Koós Sándor, Lukácsi Marcell, Paksi Benedek, Schindler Imre, Tifrea Ovidiu, Tóth Frank, Tóth Szabolcs, Vozár Bálint.

A torna végeztével Szilágyi Kristóf a következőképen számolt be tapasztalatairól: „Ez volt a bajnokság kezdete előtt az első megmérettetése az újjá alakuló ifjúsági csapatunknak, amely igazán csak félig ifi korosztályú, ugyanis a tizennégy játékosból négy serdülő, három pedig még gyermek korcsoportú. Itt máris hozzáteszem: a fiatalok nem lógtak ki a sorból, éltek a kínálkozó lehetőséggel, és megállták helyüket az idősebb korosztályban is, becsülettel küzdöttek. A tornán tulajdonképpen mi voltunk a mérleg nyelve az öt gárda között, így lettünk bronzérmesek. Ami örömteli, a szakemberek szerint a Békéscsaba—Hódmezővásárhely találkozó volt a torna legizgalmasabb és legszínvonalasabb mérkőzése, ahol már sok biztató jelet láttam, amire alapozhatunk a jövőben. De az is tény, akadtak még hibák a védekezésben és a támadásban egyaránt, de jó kiinduló alap a jövőre nézve, hogy igyekezett és lelkes volt minden játékosunk a két nap során. Főleg a támadójátékban akad még sok csiszolni való, ami egy kicsit az összeszokottság hiányára is visszavezethető. Ám több alkalommal is visszaköszöntek a nemrégiben tanultak, amire bátran alapozhatunk.”

Címlapképünkön a Csongrádon bronzérmes ifjúsági csapatunk és edzőik

Diapolo Kupa, Békéscsaba: aranyos Ajtai-legények

lukácsi marcell02_700A szentesi esemény után alig tíz nappal Békéscsabán is lezajlott — immár hatodik alkalommal — a Diapolo Kupa nemzetközi utánpótlás torna, amelynek három napon át az Árpád fürdő adott otthont. A viharsarki eseményt három korcsoportnak rendezték meg.
Klubunk a három korosztályban a gyulai fiókcsapattal együtt négy együttest állított ki. A torna rangját nemzetközivé emelte, hogy litván és román gárdák is a vízbe ugrottak. Nagy volt a versengési kedv, több nagy csatát vívtak a fiatalok a három nap során, szerdától péntekig. Mindhárom korosztályban körmérkőzést rendeztek, ezek alapján alakult ki a végső sorrend.
Csapataink közül a gyermek I. korosztályúak veretlenül az élen végeztek. Serdülő gárdánk is közel állt a végső győzelemhez, ám a mindent eldöntő utolsó, hódmezővásárhelyeiek elleni derbin végül egyetlen góllal, de alulmaradtak, ami egyben bronzérmet jelentett számukra. A legkisebbek hasonlóan a harmadik helyen zártak, míg a gyulai együttes a hatodik helyen végzett.
A tornát követően dr. Szilágyi Kristóf, klubunk vezetőedzője így értékelte a látottakat: — Külön nem készült egyik csapatunk sem a tornára, hiszen ezt egy felkészülési állomásnak tekintettük, annál is inkább, ugyanis a bajnokságok majd csak októberben kezdődnek. A fő célunk az volt, hogy sorozatmérkőzésket játszanak a fiatalok, és mindenki szóhoz jusson a háromnapos eseményen. No meg az, hogy most lássuk meg a hibákat, amelyeket ki kell javítani, illetve lássuk, mit kell még gyakorolni. Annak ellenére, hogy munkából rajtoltak csapataink, kiemelkedően szerepelt Ajtai Miklós gárdája, de minden dicséretet megérdemel a többi együttesünk is. A serdülő és a 2005-ös csapatunk sem játszott alárendelt szerepet egyik találkozón sem, a gyulai fiataljaink pedig azért sem marasztalhatóak el, mert a gyermek harmadik kategóriában indultak úgy, hogy minden játékosuk egy, vagy két évvel fiatalabb volt a többieknél. Edzőink és jómagam is úgy láttam, időnként visszaköszöntek a tanultak és begyakoroltak. Ugyancsak fontosnak tartom megjegyezni a torna kapcsán, hogy valamennyi csapat játékosai, edzői, kísérői jól érezték magukat Békéscsabán, elégedetten távoztak, és megköszönték a részvételi lehetőséget.
A Békés megyei csapatok eredményei. Serdülők (2001—2002-ben születettek): Csabai Csirkefogók VK—Delfinas Vilnius (litván) 8—5, góllövők: Paksi B., Lukácsi M. 3-3, Demeter, Gellény 1-1. Csabai Csirkefogók VK—Soproni VSE 14—3, g.: Csuvarszki D.4, Schindler I., Paksi B., Kása, Mecskó 2-2, Demeter, Lukácsi M 1-1. Csabai Csirkefogók VK—Budapesti Vidám Vízilovak VCSE 6—7, Csuvarszki D. 4, Koós, Schindler I. 1-1. Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC 4—5, g.: Lukácsi M. 2, Demeter, Csuvarszki D. 1-1.
A végeredmény: 1. Hódmezővásáhelyi VSC 12, 2. Budapesti Vidám Vízilovak VCSE 9, 3. Csabai Csirkefogók VK 9, 4. Delfinas Vilnius 3, 5. Soproni VSE 0.
A békéscsabai csapatban játszottak: Beharóczki Máté, Nyakó Levente (kapusok). Braun György, Csuvarszki Donát, Demeter Nándor, Diós Richárd, Gellény Zétény, Hermann Tamás, Kása Dániel, Koós Sándor, Kozma Szabolcs, Lukácsi Marcell, Mecskó Henrik, Paksi Benedek, Schindler Imre, Zahorán Márk. Edző: Csabai Zoltán.
Gyermek I. korcsoport (2003—2004-ben születettek): Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC 10—7, g: Vozár B. 4, Marosvölgyi, Gellény 2-2, Vidovenyecz, Csatári 1-1. Csabai Csirkefogók VK—Soproni VSE 8—6, g.: Lukácsi M. 4, Vozár B. 2, Vozár M, Gellény 1-1. Csabai Csirkefogók VK—Delfinas Vilnius 14—5, g.: Gellény 5, Lukácsi M. 4, Bencsik 2, Vidovenyecz, Vozár B., Károlyi 1-1. Csabai Csirkefogók VK—Kaposvári VK 6—3, g.: Gellény, Szenográdi 2-2, Lukácsi M., Vozár B. 1-1.
A végeredmény: 1. Csabai Csirkefogók VK 12, 2. Kaposvári VK 7 (21—10), 3. Soproni VSE 7 (21—17), 4. Delfinas Vilnius 3, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 0.
A békéscsabai csapatban játszottak: Bucsi Ferenc, Szalkai Dávid (kapusok), Bencsik Bence, Csatári Szabolcs, Gellény Zétény, Károlyi Szabolcs, Körözsi Krisztián, Lukácsi Marcell, Marosvölgyi Attila, Pikó Péter, Pónya Tibor, Szalai Bálint, Szalók Tamás, Szenográdi Bálint, Vidovenycz Zsombor, Vozár Bálint, Vozár Miklós. Edző: Ajtai Miklós.
Gyermek III. Korcsoport (2005-ben születettek és fiatalabbak): Csabai Csirkefogók VK—Gyulai VK 19—1, g.: Kiss-Schusztek, Kvasz 4-4, Komlódi 3, Bozgán, Schindler G., Siófoki 2-2, Hajdu, Veres Virág 1-1, ill. Szanyi 1. Gyulai VK—Delfinas Vilnius 3—27, g.: Juhász 2, Szanyi 1. Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC 10—3, g.: Kiss-Schusztek, Bozgán 3-3, Komlódi 2, Kvasz, Schindler G. 1-1. Csabai Csirkefogók VK—Miskolci VSC 6—3, g.: Komlódi 3, Kiss-Schusztek, Bozgán, Kvasz 1-1. Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC 4—13, g.: Szanyi 2, Szaszák, Fodor 1-1. Gyulai VK—Progress Oradea, Nagyvárad (román) 5—17, g.: Juhász, Peres 2-2, Szaszák 1. Csabai Csirkefogók VK—Delfinas Vilnius 2—8, g.: Kvasz, Komlódi 1-1. Gyulai VK—Miskolci VSC 0—18. Csabai Csirkefogók VK—Progress Oradea, Nagyvárad 3—10, g.: Kvasz 2, Komlódi 1.
A végeredmény: 1. Progress Oradea, Nagyvárad 15, 2. Delfinas Vilnius 12, 3. Csabai Csirkefogók VK 9, 4. Miskolci VSC 6, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 6. Gyulai VK 0.
A békéscsabai csapatban játszottak: Szatmári Zsombor (kapus), Bozgán Bence, Bujdosó Antal, Hajdu Andor, Halasi Erik, Kiss-Schusztek Dávid, Komlódi Marcell, Korcsok Péter, Korcsok Nándor, Kvasz János, Pálenkás Zoltán, Pónya Olivér, Sajtos Bence, Schindler Gergő, Siófoki Kende, Veres Virág. Edző: Dobra Róbert.
A gyulai csapatban játszottak: Korcsok Péter (kapus), Demkó Balázs, Demkó Emma, Dobos Dóra, Fodor Zsombor, Freiberger István, Hanyecz Benjámin, Juhász Borisz, Peres István, Schriffert Zille, Szanyi Vencel, Szaszák Péter. Edző: Béládi Csaba.
A szakemberek megszavazták a csapatok legjobbjait is, klubunk esetében a serdülőknél Lukácsi Marcell, a gyermek I. csapatból Vozár Miklós lett. A gyermek III. korcsoportban a békéscsabai Kiss-Schusztek Dávid, a gyulaiaknál Juhász Borisz érdemelte ki az elismerést.
Címlapképünkön Lukácsi Marcell, aki a serdülő és a gyermek I. korcsoportos csapatunkban is jó teljesítményt nyújtott