A Gyulai VK III. korcsoportosai is bajnokok lettek

póló gyulaiak aranyéremmelNyíregyházán zárták az esztendőt a Gyulai VK III. korcsoportosai, akik a nemzetközi vidékbajnokság utolsó négy mérkőzésén vegyes mérleget mutattak föl. Az utolsó, viharos találkozón azonban így is bebiztosították bajnoki címűket a fürdővárosi fiatalok.

Gyulai VK—MVLC Miskolci VC 14—9 (3—2, 5—2, 3—2, 3—3)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Nyíregyháza. V.: Madarasi Gyula. Gyula: Bucsi — Dobos 2, Paksi G. 3, Dimák 2, Gellény 6 (2), Szaszák, Kovács Á. 1. Cs.: Takács, Pálfi, Schriffert B., Veres Virág, Pápai, Juhász. Edző: Béládi Csaba. Miskolc: Ignácz — Szirmai 1, Marczis, Molnár 6, Takács, Bareta, Kuru. Cs.: Minka, Hok 1, Répási 1, Wolf, Szécsényi. Edző: Popovics Miklós. Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 6/4. Büntetők: 3/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Szirmai, Kuru.

Az első játékrész vége felé egy rövid ideig a miskolciak vezettek, de azt követően beindult a gyulai henger, és végül ötgólos győzelmet aratott a fürdővárosi egylet.

Gyulai VK—Zempléni VK, Sárospatak 10—14 (2—2, 5—3, 2—3, 1—6)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Nyíregyháza. V.: Madarasi Gyula. Gyula: Bucsi — Dobos, Paksi G. 2, Dimák 1, Gellény 7 (3), Szaszák, Kovács Á. Cs.: Takács, Pálfi, Schriffert B., Veres Virág, Pápai, Juhász. Edző: Béládi Csaba. Sárospatak: Király — Kék, Pásztor, Béres 2, Füssi Nagy 2 (1), Méhész 2 (1), Halmi 6. Cs.: Forrós 2, Demeter, Füsti, Erdei Boglárka. Edző: Méhész László. Gól emberelőnyből: 0/0, ill. 5/2. Büntetők: 3/3, ill. 4/2. Kipontozódott: Gellény.

A harmadik negyed végén, a gyulaiak 9—8-as vezetésénél Gellény Zétény begyűjtötte harmadik kiállítását, kipontozódása után szárnyaszegetté vált a fürdővárosi alakulat, nem úgy a sárospatakiak, akik nagy lendülettel rohamoztak, és megnyerték a rangadót.

Gyulai VK—Aqua SE, Nyíregyháza 10—10 (5—2, 1—2, 1—2, 3—4)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Nyíregyháza. V.: Soltész Norbert. Gyula: Bucsi — Dobos, Paksi G. 1, Dimák 1, Gellény 7 (1), Szaszák, Kovács Á. 1. Cs.: Takács, Pálfi, Schriffert B., Veres Virág, Pápai, Juhász. Edző: Béládi Csaba. Nyíregyháza: Pettendi — Nagy N., Pelle 7 (1), Oláh, Sipos 3 (1), Szakács, Kondor. Cs.: Galambvári, Iván, Szilágyi, Tógyer, Puskás, Juhász, Gabulya, Mikulás. Edző: Kántor Gábor. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 5/0. Büntetők: 1/1, ill. 5/2. Kipontozódott: Sipos.

A harmadik negyed közepéhez közeledve már 7—4-re vezetett csapatunk, ám a folytatásban a házigazdák összekapták magukat, és felzárkóztak. Sőt, a találkozó lefújása előtt két perccel a vezetést is átvették, de Dimák Csanád emberelőnyből esett találatával végül döntetlen született. A két nagy lövő, Gellény Zétény és Pelle György párharcra is egállal zárult.

Gyulai VK—Szentesi VK II. 11—7 (1—1, 3—2, 6—1, 1—3)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Nyíregyháza. V.: Soltész Norbert. Gyula: Bucsi — Dobos, Paksi G. 2 (1), Dimák 1, Gellény 8 (2), Szaszák, Kovács Á. Cs.: Takács, Pálfi, Schriffert B., Veres Virág, Pápai, Juhász. Edző: Béládi Csaba. Szentes: Agócs — Bereczki 1, Gerendi, Pataki, Őze 1, Pásztor, Tóth B. 1. Cs.: Égető 1, Molnár 1, Lévai 2, Fábián, Papp, Tofán, Horváth B. Edző: Szabics Péter. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 17/5. Büntetők: 8/3, ill. 2/0. Kiállítás cserével: Bereczki. Kipontozódott: Paksi G., Dimák, Szaszák, Schriffert B., Kovács Á., ill. Bereczki, Gerendi.

A második negyed közepéig kiegyenlített küzdelem folyt a medencében (3—3), azt követően „bekeményedett” a mérkőzés, de ebből jobban jöttek ki a gyulaiak, ugyanis zsinórban hét gólt dobtak (10—3). A finisben azonban fogyni kezdett a csapat, egymás után kerültek szárazra a fürdővárosi legények, a kezdőcsapat szinte minden tagja kipontozódott, ellenfelük azonban már nem tudta utolérni őket. Ezzel a győzelemmel biztosította be a Gyulai VK a bajnoki aranyérmet a Kék csoportban.

További eredmények: Zempléni VK, Sárospatak—Aqua SE, Nyíregyháza 13—8. Szentesi VK II.—Aqua SE, Nyíregyháza 11—5. MVLC Miskolci VC—Szentesi VK II. 7—12. Aqua SE, Nyíregyháza—Gyulai VK. Szentesi VK II.—Zempléni VK, Sárospatak 5—10. Aqua SE, Nyíregyháza—MVLC Miskolci VC 14—10. MVLC Miskolci VC—Zempléni VK, Sárospatak 6—8.

A Kék csoport végeredménye a 20. forduló után: 1. Gyulai VK 45, 2. Zempléni VK, Sárospatak 42, 3. Szentesi VK II. 31, 4. Aqua SE, Nyíregyháza 25, 5. MVLC Miskolci VC 0.

Címlapképünkön: éremosztás után a meleg vízben, medállal a nyakban a gyulai fiatalok – fotó: Enyedi Beáta

A legkisebbek is befejezték az idei nemzetközi vidékbajnokságot

póló kvasz jános fehér8 - 01A legkisebbek is befejezték az idei nemzetközi vidékbajnokságot, a szombati, csongrádi dupla mérkőzésen jól mozogtak Dobra Róbert edző fiataljai, de még sokat kell tanulniuk a sportágból.

Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki VSC 4—14 (1—1, 0—7, 2—4, 1—2)

Gyermek V. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Piros csoport, Csongrád. V.: László Gábor. Békéscsaba: Korcsok P. — Siófoki, Kvasz 1, Hajdu, Komlódi 3 (1), Pónya O. Cs.: Gyenge (kapus), Jambrik, Bujdosó, Bohus, Korcsok N., Hrabovszki, Tóth B., Lele. Edző: Dobra Róbert. Szolnok: Szilágyi — Lovrity, Lukács, Forján, Cseh 4, Urbán. Cs.: Bajnóczki (kapus), Szűcs 4 (1), Nánai 3, Füzesi, Hanga, Tímár 2, Paál 1, Korpás Fanni. Edző: Soltész Zoltán. Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 4/0. Büntetők: 1/1, ill. 1/1.

Az első és az utolsó negyedben egyenrangú partnerei voltak a Csirkefogók a bajnoki címet elért szolnokiaknak.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK 5—13 (0—3, 1—4, 2—2, 2—4)

Gyermek V. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Piros csoport, Csongrád. V.: László Gábor. Békéscsaba: Korcsok P. — Siófoki 1, Kvasz, Hajdu, Komlódi 3 (1), Pónya O. Cs.: Gyenge (kapus), Jambrik, Bujdosó 1 (1), Bohus, Korcsok N., Hrabovszki, Tóth B., Lele. Edző: Dobra Róbert. Szentes: Varga Á. — Horváth Á. 1, Fási 1, Melkuhn 3, Kovács I., Király. Cs.: Pap (kapus), Ludányi 3, Czirok, Inokai Tóth 2, Molnár, Makán, Agócs 1, Szűcs 1. Edző: Torday Árpád. Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 3/0. Büntetők: 2/2, ill. 0/0.

Ügyesen mozogtak a szezonzárón a csabai fiatalok, de  a mérkőzés már az első félidőben eldőlt.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli I.—Szentesi VK 8—8. Csongrádi VVSE—Szegedi Vízipóló Suli II. 18—8. Szegedi Vízipóló Suli II.—Szegedi Vízipóló Suli I. 4—14. Szolnoki VSC—Csongrádi VVSE 19—6.

A Piros csoport végeredménye az ötödik kör (9-10. forduló után): 1. Szolnoki VSC 27, 2. Szegedi Vízipóló Suli I. 22, 3. Szentesi VK 22, 4. Csongrádi VVSE 10, 5. Csabai Csirkefogók VK 7, 6. Szegedi Vízipóló Suli II. 0.

Címlapképünkön Kvasz János (fehér sapkában) harca a labdáért

Egygólos győzelem és egygólos vereség az alsóházi kupában

póló ifi alsóházi kupa cspAz elmúlt hét vége eseménysorozatából van még egy tartozásunk: Hódmezővásárhelyen lezajlott az országos bajnokság második vonalában szereplő ifjúsági csapatok alsóházi kupája csoportköre vasárnap. Ez tulajdonképpen a rájátszásnak beillő program a tavasz hajrájában. Csapatunk az A csoportba nyert besorolást, ahol az A-HÍD OSC Újbuda csapatával, majd a házigazdákkal mérte össze tudását.

Csabai Csirkefogók VK—A-HÍD OSC Újbuda 7—8 (2—2, 2—4, 0—1, 3—1)

Alsóházi kupa csoportkör, Hódmezővásárhely. V.: Molnár Péter, varga Árpád. Békéscsaba: Micle — Vesa, Popovics B., Pop, Zsilák 3 (1), Tifrea 3, Darabos 1. Cs.: Tóth K., Csuvarszki D., Maier, Tóth F., Tóth Sz., Balatoni, Barta. Edző: Csabai Zoltán. OSC: Bíró — Zywny, Nagy V., Szilárd, Gacs 1, Szegedi 2 (1), Turán 1. Cs.: Csordás, Bogdánffy, Rohály, Fleischinger 3, Sipos 1 (1). Edző: Petik Attila. Gól emberelőnyből: 10/1, ill. 3/0. Büntetők: 1/1, ill. 2/2.

A második negyed hajrájában még a mieinknél volt az előny, és addig folyamatosan egy góllal vezettek (4—3). Ezt követően azonban a fővárosi csapat négyszer egymás után eredményes volt, amivel jelentős előnyre tettek szert (4—7). Hiába finiselt remekül csapatunk az utolsó játékrészben, már nem tudta behozni ellenfelét.

Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC 10—9 (5—3, 2—5, 2—1, 1—0)

Alsóházi kupa csoportkör, Hódmezővásárhely. V.: Tóth Sándor, Molnár Péter. Békéscsaba: Micle — Vesa, Tóth K., Pop 3, Zsilák 2, Tifrea 3 (1), Darabos 1. Cs.: Csuvarszki D., Popovics B., Maier, Tóth F. 1, Barta. Edző: Csabai Zoltán. Hódmezővásárhely: Molnár — Benkő, Tóth M. 1, Barna 2, Piti 3, Kürtösi 2, Kősasvári. Cs.: Rubi 1, Halász, Tomcsik, Papp. Edző: Szabó Tamás. Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 5/1. Büntetők: 2/1, ill. 1/0. Kiállítás 4 percre: Benkő.

Változatos mérkőzést hozott az összecsapás, csapatunk hamar jelentős előnyre tett szert (7—3), amit szívós munkával ledolgoztak a házigazdák. Sőt, a vezetést is átvették (7—8). A véghajrában már kevés gól esett, 8—9 után előbb Pop Leonard egyenlített, majd Tifrea Ovidiu belőtte a győztes gólt. Ekkor még több mint hét perc volt hátra a mérkőzésből, de már egyik fél sem talált be a másik kapujába, így újabb egygólos mérkőzést láthattunk, ám most csabai sikerrel.

További eredmények: Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC 14—10. Csongrádi VVSE—A-HÍD OSC Újbuda 14—13. A csoportkör állása: 1. Csongrádi VVSE 6, 2. A-HÍD OSC Újbuda 3, 3. Csabai Csirkefogók VK 3, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Ifjúsági csapatunk veretlenül vidékbajnok

póló tóth frank cspAz ötödik körhöz hasonlóan ismét Szentesen adtak randevút egymásnak az ifjúsági korú pólósok a nemzetközi vidékbajnokság utolsó, dupla fordulójában. Csapatunk a miskolciak elleni rangadón remekelt, amivel jelentős fölénnyel nyert, és végül a bajnokságban százszázalékos teljesítménnyel elnyerte az aranyérmet és egyben a bajnoki címet.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Üdülőközpont 8—5 (4—2, 1—1, 2—2, 1—0)

Nemzetközi vidékbajnokság, Szentes. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Micle — Vesa, Koós, Tóth F., Tifrea 4 (2), Darabos 1, Popovics B. Cs.: Tóth K., Maier, Pop 1, Balatoni, Tóth Sz., Fazekas Zs., Csuvarszki D. 2. Edző: Csabai Zoltán. Szentes: Bíró Sz. — Varga L. 1, Ambruzs, Makk 3, Bogyó, Bíró B. 1, Csiszár. Cs.: Gáspár, Drahota Szabó, Bertók, Ponyeczki. Edző: Szabics Péter. Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 7/1. Büntetők: 2/2, ill. 0/0.

Az első negyed közepén egy rövid időre a szentesiek vezettek, ám ezt követően már nem adták ki a kezükből a mérkőzés irányítását és a vezetést a csabai fiatalok, végül magabiztosan győztek a házigazdák ellen. Ezzel a győzelemmel — függetlenül az utolsó fordulótól — már bebiztosította bajnoki címét a Csabai Zoltán edző irányította ifjúsági csapatunk.

Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC 16—6 (7—1, 5—0, 1—3, 3—2)

Nemzetközi vidékbajnokság, Szentes. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Micle — Vesa, Koós, Tóth F. 4, Tifrea 4, Darabos 2, Popovics B. Cs.: Tóth K. 1 (1), Maier 2, Pop 1, Balatoni, Tóth Sz. 1, Fazekas Zs., Csuvarszki D. 1. Edző: Csabai Zoltán. Miskolc: Oláh — Barabás, Bencs 4 (1), Miklós, Novák, Fülöp 2, Lecső. Cs.: Petercsák, Kenyeresi. Edző: Popovics Miklós. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 5/0. Büntetők: 1/1, ill. 1/1.

Már az első negyedben nyomatékosította csapatunk, hogy csak egy gárda van ma a vízben. A két listavezető csatáját végül az óriási akarással játszó ifjúsági gárdánk nagy fölénnyel megnyerte, ezzel egyben veretlenül lett vidékbajnok a 2016—2017. évadban.

További eredmények: Sugovica SE, Baja—MVLC Miskolci VC 4—13. Szentesi Üdülőközpont—Hungerit VT, Szentes 13—3. Hungerit VT, Szentes—Sugovica SE, Baja 2—5.

A végeredmény 12 forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 36, 2. MVLC Miskolci VC 25, 3. Szentesi Üdülőközpont 19, 4. Sugovica SE, Baja 9, 5. Hungerit VT, Szentes 0.

Címlapképünkön a Miskolc ellen négy gólt szerző Tóth Frank veszi tűz alá az ellenfél kapuját

Ötvenszázalékos évzáró a váci uszodában

póló gy vácAlsóházi Kupa csoportkör E csoport. Ezen a néven rendezték meg — mindössze egyetlen fordulóban — a gyermek korosztályú országos bajnokság második vonalának rájátszását Vácon, amelynek során a három résztvevő csapat körmérkőzést játszott.

Csabai Csirkefogók VK—Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület 8—6 (2—1, 3—0, 3—1, 0—4)

Gyermek I. korcsoportos alsóházi kupa csoportkör, E csoport, Vác. V.: Kollár György, Lázár András. Békéscsaba: Bucsi — Lukácsi M. 2, Schindler I. 2, Demeter 1 (1), Paksi B. 1, Kozma, Gellény 2. Cs.: Csatári, Sipos, Bencsik, Vozár M., Vozár B., Diós, Hermann, Ottlakán. Edző: Ajtai Miklós. Dunaújváros: Hegedüs Eszter — Pánczél, Jonkl Csenge 1, Lódri 1, Deményi Kamilla 3, Turner, Csőregi. Cs.: Csepeli (kapus), Aczél, Nagy B., Somogyvári Lili, Sümegi Nóra 1. Edző: Uitz Csaba.

Gól emberelőnyből: 6/2, ill. 7/3. Büntetők: 1/1, ill. 0/0.

Három negyeden át elsöprő sikerrel pólóztak fiataljaink, ekkorra már hatgólos előnyre tettek szert. Az utolsó negyed azonban „gólmentesre sikeredett”, így végül szorosabbá vált az eredmény, de a győzelem nem maradt el.

Csabai Csirkefogók VK—Vidám Vízilovak Vízilabda Club Sportegyesület, Budapest 9—19 (2—6, 3—5, 2—4, 2—4)

Gyermek I. korcsoportos alsóházi kupa csoportkör, E csoport, Vác. V.: Kollár György, Zelki Soma. Békéscsaba: Bucsi — Lukácsi M. 3, Schindler I. 3 (1), Demeter, Paksi B., Kozma Sz. 3, Gellény. Cs.: Csatári, Sipos, Bencsik, Vozár M., Vozár B., Diós, Hermann, Ottlakán. Edző: Ajtai Miklós. Vidám Vízilovak: Urbán — Piti 4 (1), Besenyei 2, Liptai 2, Szalay 1, Zalay B. 5, Vincze 1. Cs.: Őszi 1, Abonyi 3 (1), Kozma J., Novák, Zalay Flóra. Edző: Molnár Róbert.

Gól emberelőnyből: 9/5, ill. 6/4. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kiállítás 4 percre: Besenyei. Kipontozódott: Gellény, ill. Abonyi.

Öt-nullás szériával nyitott a fővárosi csapat, amit a mérkőzés végéig még növelni is tudott az egyébként iramos mérkőzésen.

A harmadik mérkőzés eredménye: Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület—Vidám Vízilovak Vízilabda Club Sportegyesület 9—12.

Az állás: 1. Vidám Vízilovak Vízilabda Club Sportegyesület 3, 2. Csabai csirkefogók VK 3, 3. Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület 0.