Gyermek III. és gyermek IV. korosztály: az egyik korosztály száguldott, a másikat már korábban a pandémia megtépázta

Utánpótlás edzőnk, Csabai Zoltán immár több, mint három és fél évtizede elkötelezte magát klubunkkal. Az úszóból lett vízilabdás csapatunk hálóőre volt korábban, majd az aktív játék befejezése után edzőként folytatta pályafutását a Csabai Csirkefogók VK-nál. Több korosztállyal is foglalkozott az évek folyamán, ám öt esztendeje a mindenkori gyermek III. és a gyermek IV. korosztályt készíti fel a vidékbajnoki sorozatra.

Így volt ez a 2021–2022. évi pontvadászat során is. A 11-13 éves srácok esetében nem elsődleges a bajnoki helyezés, sokkal inkább a sportág alapjainak elsajátítása a cél. De azért játék a vízilabda, hogy minél eredményesebb legyen a gárda. A tanulást és az eredményességet kell Csabai Zoltánnak egyensúlyban tartania. Vele beszélgettünk az elmúlt év történéseiről.

A két korosztályban hány gyerek dolgozott a kezed alatt?

A gyermek III. korosztály volt népesebb, összesen 16-17 fiatal járt rendszeresen az edzésre és a mérkőzésekre. Ide egyedül a fiatalabb és ügyesebb Nánási Hunor játszott föl, a többiek mindannyian 2009-es születésűek voltak. A másik korcsoport esetében már nem ilyen hízelgő a kép, ugyanis mindössze kilenc igazolt játékosunk van ebben a korosztályban, ezért a legügyesebb három baby korcsoportost is bevetettük a mérkőzéseken.

Mi az oka, hogy az egyik korosztály szinte teljes volt, a másik nem?

Amikor két évvel ezelőtt kellett volna a legkisebbekkel feltölteni az előkészítősöket, a baby korosztályt, éppen dühöngött a pandémia, ezért a toborzók elmaradtak, illetve alig tudtunk beiskolázni gyerekeket. Ez a cirka két évnyi foghíjas évjárat sajnos várhatóan végig is fogja kísérni klubunkat a következő évtizedben.

Mi a fő feladat ebben a két korosztályban?

A baby korcsoportban teljesen más szabályokkal, létszámmal játszanak a gyerekek, ott a fő feladat, megszerettetni a játékot a fiatalokkal. Ott nincsen eredmény, nem számolják a gólokat, egy-két évig az alapokkal ismerkednek, majd, amikor felkerülnek hozzám, teljesen új dolgokat és szabályokat kell megtanulniuk. Bár még itt is vannak „korlátok”, mint például az, hogy nincs zónázás, végig szorosat kell játszatni velük. Nincs szabaddobásból kapura lövés, és sorolhatnám. Azokat az elemeket majd akkor sajátítják el, amikor még följebb lépnek korban. Ettől függetlenül itt már konkrét vízilabda szabályok vannak, amit el kell sajátítaniuk. Továbbá a pozíció játékkal, a centerjátékkal is meg kell ismerkedniük.

Ebben a két korcsoportban már a bajnoki meccseken számolják a gólokat, vannak győztesek és vesztesek , pontokat gyűjtenek, tabellát vezetnek. Hogyan lehet összeegyeztetni a tanulni valókat és az eredményességet?

A célkitűzést nehéz meghatározni a bajnoki rajt előtt. De tény, továbbra is a tanulásé a fő szerep, de értelemszerűen itt már meg kell tanulni győzni, és el kell viselni a vereséget is. Minden évben korosztályt váltanak egyleteink, új együttesekkel találkoznak, ezért sokszor az első fordulókban kiderül, hol helyezkednek el csapataink az adott mezőnyben. A mostani bajnokságban hamar kiderült, hogy az egységesebb gyermek III. korosztálynak van több keresni valója, míg a foghíjas fiatalabbak gyengébb erőt képviselnek. Nem véletlen, hogy az idősebbek sok győzelmet arattak a Délkeleti csoportban, majd a felsőházban folytatták, sőt, a végjátékra az országos döntőbe is eljutottak. A kicsik viszont az alapszakasz után az alsóházba kerültek, ahonnan azonban fölfelé lógtak ki. Nem véletlen, hogy akár cserelehetőség nélkül is veretlenek maradtak, de csak az alsóházban. Az is fontos volt az év folyamán mindkét korcsoportban, ha eldőlt egy mérkőzés sorsa, igyekeztem mindenkinek minél több lehetőséget biztosítani fejlődése érdekében. Így a cseresor, a kispadosok is megfelelő számú találkozón erősödhettek.

Hogyan tovább a majdan ősszel kezdődő új idényben?

A 2009-ben születettek feljebb lépnek és jövőre már többségük az országos bajnokságban is szerephez juthat Fodor Ádám csoportjában. A gyermek IV. korosztályosok maradnak velem, és gyermek III-asként folytatják a vidékbajnokságban. Továbbá Dobra Róbert edzőkollégám baby korosztályos fiataljai felkerülnek hozzám, és a gyermek IV. korosztályban pallérozódnak tovább. Ami – sajnos – érdekesség: több gyereket adok föl, mint amennyit kapok alulról, aminek oka még mindig a korábbi pandémiára vezethető vissza.

Címlapképünkön a gyermek III. korosztályosok, edzővel, szülőkkel, amikor a felsőházi szakaszt érmesként fejezték be, és bejutottak az országos fináléba

A legnépesebb és a legeredményesebb a gyermek korosztály volt az elmúlt szezon során

Legutóbb az országos bajnokságban szereplő serdülő és ifjúsági csapataink éves munkáját értékeltük Ajtai Miklós edzővel, a sort folytatjuk, ezúttal a gyermek korosztályúak teljesítménye kerül terítékre. Ebben az esetben két egységünket vesszük górcső alá, nevezetesen a szintén az országos bajnokságban elrajtoló fiataljainkat, illetve a vidékbajnokságban szereplőéket. Ehhez Fodor Ádám vezetőedző, a fiatalok közvetlen trénere lesz segítségünkre.

Ez a korosztály talán a legnépesebb nálunk. Hányan alkották ebben az évben a gyermek korosztályúak csoportját?

– Tavaly nyáron 25 gyerekkel vágtunk bele az alapozásba, akik közül mindössze hárman morzsolódtak le év közben. Egy fiatal abbahagyta a vízilabdázást, egy átnyergelt úszónak, egy pedig más nemű volt, aki érthető módon, egyedüli lányként hosszú távon nem maradhatott meg a sportágban.

Akkor ez a 22 fiatal „harcolta” végig két fronton a kétféle bajnoki sorozatot.

– Valóban. Szerencsés helyzetben voltunk, mert nem ütköztek a játéknapok, lévén a régiós versenyben szombaton, az országos bajnokságban vasárnap voltak a derbik.

Mi volt az alapvető célkitűzés a kétféle pontvadászatban?

– Az országosban a Keleti csoportban a dobogós helyezés. Az alapszakaszban remekül küzdöttek a gyerekek, így aztán evés közben jött meg az étvágy, és az első helyre hajtottunk, különösen miután a legnagyobb riválist, a miskolciakat legyőztük. Végül veretlenül végeztünk az élen. Ez is sokat nyomott a latba ahhoz, hogy az ifjúsági, a serdülő és gyermek csapataink együttes eredményei alapján a felsőházban folytathassuk. A másik bajnokságban alapvető célunk volt, hogy fejlődési lehetőséget adjunk azoknak, akik ritkábban jutnak szóhoz.

A folytatásban már keményebb ellenfelek vártak a mieinkre.

– Miután a Keleti és a Nyugati csoport első öt helyezettje került a felsőházba, érthetően nehezebb ellenfelek vártak már ránk. Itt a Székesfehérvár, a Tatabánya és az Ybl Waterpolo Club némi erőfölény és tudás alapján kilógott a mezőnyből. Az utóbbi viszont a télen meggyengült, három játékosukat elvittek más klubok. Az előző kettő ellen nem sok babér termett számunkra, de minden más gárdával becsületesen felvettük a harcot, még ha kevesebb pontot is gyűjtöttünk a rájátszás során. De itt már nem is ez volt az elsődleges cél, sokkal inkább az, hogy erős ellenfelek ellen pallérozódjon az együttes. Úgy gondolom, nagyon jól dolgoztak fiataljaink a hétköznapi edzéseken, és a bajnoki találkozókon is sokat fejlődtek. Talán csak a pontok számában akad némi hiányérzetem.

Miben lépett előre az országos bajnokságban szerepelő együttesünk?

– Sok területen. Így például a vízilabda elméleti kérdéseiben, a szituációk felismerésében, a megfelelő döntések meghozatalában. Továbbá gyorsaságban, a gyors gondolkodásban, a helyzetek lereagálásában. Hosszú idő óta intenzíven gyakoroljuk a gyors lefordulásokból indított támadásokat, e téren is előrelépést tapasztaltam az év folyamán. És ez mindenkire egyaránt vonatkozik, kiemelni nem különösen akarok bárkit is.

Nézzük a vidékbajnoki mezőnyt!

– Mielőtt belevágnánk, egy dolgot tegyünk a helyére. Mint említettem, több, mint húsz gyerekkel zártuk az évet, amelyben igazából négy évjárat szerepelt: 2007-ben születettektől a 2010-esig. Az utóbbi már más korosztály, de például a 12 éves Nánási Hunort tudása alapján már a gyermek korosztályban is bevethettem. A négy évjárat érthetően tudásban, fizikai állapotban, korból fakadó érettségben és erőben igencsak eltérő. Nem beszélve arról, hogy akadt olyan, aki több éve pólózott már nálunk, s akadtak olyanok, akik csak egy-két éve. Így volt egy mag, amely az országos bajnokságban volt alapember, aki pedig „lépéshátrányban” volt a tudást, erőt illetően, azok a vidékbajnokságban kaptak nagyobb szerepet. De volt átjátszás a két különböző szintű lehetőség között. Amikor a sorsolás úgy hozta, hogy erősebb csapatok ellen kellett megküzdenünk a vidékbajnokságban, oda visszajátszottak a nagyobb tudású fiataljaink, máskor pedig azok kaptak több lehetőséget, akiknek még bőven akadt fejlődni valójuk. Azt máris leszögezhetem, azok is nagyot léptek előre, sokat fejlődtek az év folyamán, akik zömében a gyengébb bajnokságban szerepeltek.

A kettős szereplés miatt viszont egyesekre nagy teher hárult.

– Ez is igaz, de a fejlődés miatt nagy lehetőség volt számukra a kétféle bajnoki szereplés. Tény, akadtak olyan gyerekek, mint Korcsok Nándi, Rácz Domonkos és Zimbran Milán, akik éves szinten az ötvenet meghaladó meccsszámmal rendelkeznek. Volt, hogy egy hétvégén négy találkozón is vízbe ugrottak.

Összességében hogyan értékeli a korosztály szezonját?

Mindenképpen pozitívan. Sokat segített a srácok fejlődésében a sok mérkőzés. Bár azt is elmondtam a gyerekeknek: még további sok munka vár rájuk, hogy a felsőbb korosztályokba lépve is megállják majd a helyüket.

Címlapképünkön a korosztály egyik meghatározó játékosa, Korcsok Nándor, aki nem kevesebb, mint 51 mérkőzésen szerepelt a két különböző bajnokságban szereplő csapatainkban – fotó: Tasnádiné Petka Anita

Amikor a csabai pólós taták kilépnek a kínai strandpapucsból és vízre szállnak

A kiváló fotós és nem mellesleg újságíró, a behir.hu szerkesztője, Such Tamás kétszeresen is az uszodák rabja lett. Nevezetesen fiatal korában úszóként jegyezték a versenyeken, fia, Such Bertold pedig néhány éve a békéscsabai vízilabdaklub utánpótláskorú játékosa. Nem véletlen, hogy mindketten az Árpád fürdő, a víz, a napfény szerelmesei, és az sem véletlen, hogy Tamás, az apuka is tevékeny részese volt a minap lezajlott apák-fiúk pólómérkőzésnek. Such tamás beszámolója így fest a behir.hu portálon:

Kettős apa-fiú rangadó zajlott péntek este az Árpád fürdő 50-esében. Az első meccset a 2010-es (gyermek IV.), míg a másikat a 2009-es (gyermek III.) csirkefogók vívták (alázták?) atyáikkal. Mi a másodikban voltunk érdekeltek. Jelige: Ne fulladjunk meg! (Egy valódi mélyvízinterjú/riport.)

Csabai Zozó – a gyerekek trénere – jó szokásához híven idén is vízbe hozta a szezonzáró apa-fiú pólómeccset. Noha az eredmény előre borítékolható volt, de a remek hangulat minden bánatot felülírt.

Nem mellesleg míg egy apa-fiú kosár, kézi, foci stb. találkozón bizonyos szempontból a faterok pariban vannak a skacokkal, hiszen a szilárd pályán futni bárki tud. No de a víz… Ott nincs zsebre tett kézzel, fütyülve sétálás. Ráadásul milyen tudathasadásos állapot az, amikor azok a gyerekek az ellenfeleid, akiknek egész évben ott szurkolsz a partról.

Már a felállás sem volt túl szerencsés: nyolcan küzdöttünk 11 kölökkel – ergo nem nagyon volt cseresorunk. Szerencsére azonban Zozó – aki egyébként a bajnokság alatt a bírók nagy kedvence – volt a sípmester.

A mérkőzés Viktória szabály szerint zajlott, ami azt jelenti, hogy mindent szabad (főleg nekünk) – például a bokájánál visszahúzni a gyerkőcöt, hogy „Hova viszed azt a labdát?!!” – miközben már rég nem nála volt.

– Milyen volt? – kérdezem Nánási Hunor apukáját, Istvánt, aki még az első csata után tápászkodott ki a vízből. – Fáj – válaszolja. – Mi? – Minden. Most tudtuk meg, hogy mi a magyarok istene.

Zozó instrukciói az összecsapás előtt az öregekhez: – Ne úszásban akarjátok megverni őket, próbáljatok passzolni. Különben is a labda mindig gyorsabb, mint ahogy ti úsztok. – Ezt tudjuk – bólogatnak. – Nem baj, ha lenyomjátok őket, nem fogom lefújni.

– Időben lefeküdtél? – faggatam Rácz Domonkos édesapját, az öreg Domit. – A lefekvés előtt vízilabdás videókat néztem – így ő.

– Úgy gondolom, gyorsan megtanulok a hátamon levegőt venni, mert szerintem többet leszünk a víz alatt, mint fölötte – íme Gyuricza Pisti apukájának, Tominak a meccs előtti lila víziója.

… és békésen kergetek egy sárga labdát a medencében, amikor valaki lenyom a víz alá… Hát a fiam! – Mi a franc van, nem kaptál Magnumot ebéd után? – Nem!

– Apu, menj már előrébb, fogd a fiadat! – instruktál Rácz Emma, Domi húga. – Húzd vissza!

– Ez szabályos? – kérdi Such Berci anyukája, Emese amikor az egyik apuka gólt dobott. – A válla kint volt – válaszolja Orosz Regő édesanyja, Kata. (mármint vagy 5 centit kiemelkedett a vízből)

– Zimbrán góóól! – üvöltik többen a vízből. (Zimbrán Milán betalál az atyáknak) – Írjuk ki a Facebookra! – reflektál Zozó.

– A bíró most jól fúj? – kérdi Orosz Regő anyukája. – Nem tudom… szerintem velünk van! – feleli Zimbrán anya.

A negyedek hosszát általában az apukák arcvörösödésének az árnyalata határozta meg. Ajtai Miki, a serdülők, ifik és a felnőttek játékosedzője és Fodor Ádám vezetőedző feltűnően sokat cikáztak medence körül, biztos a felnőtt kispadra kerestek utánpótlás-játékost.

(a meccs végén)

– Jaj, Istenem! Jó volt, csak majd’ megfulladtam – sopánkodik Gyuricza papa.

– Egyszer szoros közeli állapotba felhúztalak benneteket – lelkesíti Zozó az átlagban 45 éves embereket.

– Kérem, értékelje a meccset! – faggatom Puha Zalán édesapját, Zolit, aki a szeniorok gólkirálya volt, aki egyébként a felnőttek oszloposa. – Nagyon ügyesek voltak a gyerekek. Az utóbbi időben egy komplett csapattá nőtték ki magukat. – És mi? – Mi taták voltunk.

(Szerintem úgy hat fával kaptunk ki, vagy tízzel?)

forrás: behir.hu/Such Tamás – fotó: Nagy Emese

A régi-új elnök és elnökség folytatja a munkát klubunk élén

Klubunk vezetősége március 22-ére, keddre hirdette meg az éves közgyűlését, amely idén egyben vezetőségválasztó is volt. A békéscsabai Nyugdíjas Egyesület Dózsa György úti nagytermében késő délután találkoztak a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub sportolói, a szülők és természetesen az eddigi vezetőségi tagok.

A közgyűlések általánosan megszokott menetrendje szerint zajlott le az idei esemény is:

– napirend ismertetése elfogadása

– levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és hitelesítők, szavazatszámlálók választása

– szakmai és pénzügyi beszámolók ismertetése

– ellenőrző bizottság beszámolója a gazdálkodásáról

– hozzászólások

– szavazás a beszámolók elfogadásáról

– új vezetőség ismertetése, választása

– 2022. éves költségvetés ismertetése

– szavazás a költségvetés elfogadásáról

– egyéb bejelentések

De nézzük részletesen az izgalmasabb pontokat!

Balázs Lajos ügyvezető és levezető elnök beszámolójából megtudhattuk, hogy az elmúlt két pandémiás évben akadtak hátrányosan befolyásoló tényezők. Így például a korlátozó intézkedések miatt nem működtek az iskolai előkészítő csoportok, lecsökkent az ifjúsági és serdülő korosztályú játékosok száma. Az viszont már régóta áll, hogy nincs elegendő vízfelület és edzésidő, a sátor állítás és bontás, valamint a garabonciás napok jócskán megbolygatják a felkészülést. Ami pedig a legfájóbb: a TAO támogatások évről évre csökkennek.

Ezért intézkedésekre volt szükség az eredményesség érdekében. Így a nyári szünetben négyszer tíznapos ingyenes úszásoktatást szervezett a klub, igyekezett a gyulai csoportot újjá szervezni. Előtérbe került a saját nevelésű játékosok célirányos egyéni képzése, mint például a kapusedzés, a tanuszodával rendelkező Szabó Pál téri iskolában edzésidő bérlése. Ugyancsak fontos szegmens: a Trefort Ágoston Technikumban sportosztály szervezése, indítása, valamint jó kapcsolat építése a békéscsabai úszóklubbal.

„Úgy gondoljuk, hogy a meghozott intézkedések és fejlesztések tovább növelték átlagos eredményességünket, és 2021. évre kitűzött sportfejlesztési céljainkat teljesítettük. A csökkenő bevételek ellenére, illetve az anyagi, dologi kiadások racionalizálásával egyensúlyban tudtuk tartani költségvetésünket is” – hangsúlyozta Balázs Lajos.

Ezt követően került sor a pénzügyi, közhasznúsági beszámoló ismertetésére, majd az ellenőrző bizottság beszámolójára.

A koraest legvártabb napirendi pontja, az új vezetőségválasztás viszont végül nem hozott semmi izgalmat és újdonságot. Úgy tűnik, az elmúlt öt évben végzett testületi munka eredményes volt, ugyanis a korábbi elnökség, elnök, ügyvezető elnök és ellenőrző bizottság ismét elnyerte – újabb öt évre – a tagság bizalmát. Ennek értelmében klubunk elnöke továbbra is Borsos Pál, az ügyvezető elnök Balázs Lajos. Az elnökségben kapott helyet Gyebnár György, Lukácsi Sándor, dr. Szeberényi Zsolt, Szécsi Tamás és Dr. Vincze Gábor. Az ellenőrző bizottság elnöke Csendes Csaba, tagjai: Simon János és dr. Szlávik Győző.

A régi-új elnök, Borsos Pál „székfoglalójában” kiemelte: „Az elmúlt években célul tűztük ki, hogy olyan fejlesztéseket valósítsunk meg, amelyek hosszú távú megoldást nyújtanak a TAO törvény hatálya után is. Jól tettük, mert ebben az évben ismét jelentős TAO keretcsökkentést szenvedtünk el, így minket igazoltak az eddigi törekvések. A 2022–2023-as sportfejlesztési programunkat valójában már február 28-ig el kellett készíteni, amelyet március 16-án levonás nélkül jóvá is hagytak.”

Címlapképünkön Balázs Lajos ügyvezető elnök, aki szerint a 2021. évre kitűzött sportfejlesztési célokat teljesítette a klub

Közgyűlési meghívó

A Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub 2022. március 22-én, kedden 17.00 órakor vezetőségválasztó közgyűlést tart Békéscsabán a Dózsa György út 35. sz. alatti Nyugdíjas Egyesület nagytermében.

Napirend:

– napirend ismertetése elfogadása

– levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és hitelesítők, szavazatszámlálók választása

– szakmai és pénzügyi beszámolók ismertetése

– ellenőrző bizottság beszámolója a gazdálkodásáról

– hozzászólások

– szavazás a beszámolók elfogadásáról

– új vezetőség ismertetése, választása

– 2022. éves költségvetés ismertetése

– szavazás a költségvetés elfogadásáról

– egyéb bejelentések

Kérjük egyesületünk tagjait, és a 18 évnél fiatalabb sportolóink szüleit, hogy a határozatképesség érdekében feltétlenül jelenjenek meg. Határozatképtelenség esetén, a megismételt közgyűlés helyszíne és napirendje változatlan. Időpontja: 2022. március 22., kedd, 17.30 óra. A megismételt közgyűlés az eredeti napirendi pontok tekintetében – a megjelentek számára tekintet nélkül – határozatképes.

Az elnök, az ügyvezető elnök, az öttagú vezetőség és a háromtagú ellenőrző bizottság tagjaira 2022. március 17-ig – a tisztség megjelölésével – Fodor Ádám jelölőbizottsági tagnál lehet írásban, vagy e-mailben javaslatot tenni. E-mailcím: fodor.adam(at)gmail.com