Az év legnagyobb feladata vár felnőtt csapatunkra

póló szombathely cspOB I B-s felnőtt csapatunk a bajnoki címért folyó rájátszás negyedik fordulójában — miután egy nagyszabású úszóversenyre kerül sor a békéscsabai Árpád fürdőben, a pályaválasztói jog felcserélése folytán — a listavezető Szombathelyhez látogat.

A vasi Aligátorok éppen az elmúlt hét végén, az addig listavezető egriek legyőzésével (7—4) vették át az első helyet a tabellán. Vendéglátóink nem zárták rossz mérleggel az alapszakaszt a Nyugati csoportban, hiszen 14 győzelmet jegyeztek a négy vereség mellett, amivel ott az élen végeztek. A rájátszás első fordulójában a BVSC-Zuglóval 12—12-öt játszottak, majd a folytatásban 8—5-re legyőzték a Ceglédet, míg a harmadik körben a már említett egrieket. Érdekes módon, eddig, és a negyedik fordulóban is, mindig hazai pályán mutathatták meg tudásukat. E közben a békéscsabaiak az első körben 14—8-ra legyőzték a Racinet Honvéd gárdáját, majd idegenben, 11—11-et játszottak az angyalföldiekkel, végül 13—12-re verték a Neptun VSC-t. Ilyen előzmények után kerül sor szombaton délután az egyik legfontosabb derbire a Vas megyei székhely uszodájában.

„Immár több mint egy évtizede szisztematikus és eredményes munka folyik Szombathelyen — fogalmazott Kádár József, a viharsarkiak vezetőedzője. — A legkisebbekkel kezdték a klub felépítését, mára már beértek a korábbi gyermek korosztályosok, így a felnőtt csapatukban többségben vannak a saját nevelésű pólósok, csak kevés, és nem is annyira meghatározó légiós található együttesükben.”

A békéscsabai csapatnak egyébként nem kell hajnalban kelnie, ugyanis a nagyon várt összecsapásra késő délután, 16.30 órakor kerül sor. Így a tervek szerint elég kilenc óra körül útra kelni. Kádár József azt is elmondta, komplett gárdával indulnak a hosszú útra, nem lesz hiányzó. Bár a hét elején Tinka Norbert még kisebb megfázással küszködött, de minden jel arra utal, ott lesz Szombathelyen a medencében. Miként a korábban ujjsérüléssel bajlódó dr. Makra Zsolt is, aki már a múlt héten is a csapat rendelkezésére állt.

„Nehéz mérkőzésre számítok, de nem elérhetetlen a győzelem számunkra sem Szombathelyen — folytatta Kádár József. — Sőt, kijelenthetjük, nincs félni valónk, győzni megyünk a vasi fővárosba. Az idei bajnokságban egyetlen alkalommal vesztettünk idegenben, azon az ominózus Eger elleni bajnokin, amikor az úton odafelé karamboloztunk, ami akkoriban megviselte a csapatot.”

Mint ismert, az OB I B-ből csak az első helyezett jut föl a magasabb osztályba élesben. A második helyezett osztályozót játszik az OB I utolsó előtti helyezettjével. Így aztán nagyon nagy jelentősége van csapatunk szempontjából a szombati derbinek, hiszen a győztes nagy lépést tehet az aranyérem megszerzése érdekében.

A Szombathelyre utazó csapat: Gál Lajos, Szentesi Máté (kapusok), Tinka Norbert, Major Levente, Szabó Zoltán, Rácz Norbert, Józsa Tibor, Mucsi Zsolt, Flajsman Dávid, Tóháti Ádám, Ajtai Miklós, dr. Makra Zsolt, Zsilák László, Németh Dávid.

Érdekesség, hogy a két együttes történetében ez lesz az első bajnoki összecsapás. A találkozó kijelölt játékvezető párosa: Petik András és Nóvé Gyula.

Felnőtt csapatunk a Neptun VSC fogadja a rájátszás során a salzburgiak elleni hétközi barátságos mérkőzést követően

vizilabda logó az előzetesekhezMájus első hét végéjén több fronton is érdekeltek lesznek csapataink, ugyanis a felnőttek mellett a gyermek korosztályos gárda is megkezdi az országos bajnoki rájátszást, mégpedig vasárnap, továbbá vízbe ugranak egy nappal korábban is, akkor a nemzetközi vidékbajnokság keretében. Ez utóbbiban fiókcsapatunk, a Gyulai VK is érdekelt, két napon át Hódmezővásárhelyen küzdenek.

OB I B-s csapatunk a bajnoki címért, a dobogós helyezésekért folyó rájátszásban, hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben fogadja a Neptun VSC gárdáját. A fővárosi egylet az alapszakaszban, csoportjában a második helyen ért célba, és a rájátszás során a Ceglédet hazai pályán legyőzte 12—8-ra, majd az elmúlt héten kikapott a BVSC-Zuglótól 13—11 arányban. Ezzel az 1-8. helyért folyó csatározásban jelenleg a hatodik helyen állnak kilenc ponttal. A hozott mérkőzésekkel együtt három győzelem és öt vereség van a tarsolyukban. A mieink az első körben 14—8-ra legyőzték a Racinet Honvéd gárdáját, majd a múlt héten, idegenben, 11—11-et játszottak az angyalföldiekkel egy emlékezetes mérkőzésen, ahol 6—10-ről hozták döntetlenre az összecsapástegy huszáros hajrával. Most sem vár könnyű feladat a Kádár-legénységre, de bizakodó minden játékos, és szeretnék behúzni a találkozót hazai medencében, amelynek kijelölt játékvezető párosa: Berki András, Szénászky Zsolt.

A rájátszás harmadik fordulójának programja. Május 6., szombat, 10.00 óra: BVSC-Zugló—Angyalföldi SI DSE, Budapest. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Neptun VSC, Budapest. 11.00: Racionet Honvéd Budapest—Ceglédi VSE. 16.30: Aligátor VUS, Szombathely—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger.

Az állás a rájátszás 2. fordulója után az alapszakaszból vitt pontokkal együtt: 1. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 15, 2. Aligátor VUS, Szombathely, 13, 3. Csabai Csirkefogók VK, Békéscsaba 12, 4. Neptun VSC, Budapest 9, 5. Ceglédi VSE 9, 6. Angyalföldi SI DSE, Budapest 9, 7. Racionet Honvéd Budapest 9, 8. BVSC-Zugló, 7.

Az OB I B-s országos bajnokság Keleti csoportjában nyolcadik helyen végzett gyermek korosztályos csapatunk is elérkezett a rájátszáshoz, amelynek során az alapszakasz B csoportjában az élen végzett két gárdával veszi fel a harcot vasárnap. Két mérkőzésen csobbannak vízbe Vácott, ellenfeleik a Vidám Vízilovak Vízilabda Club Sportegyesület, Budapest és a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület lesz.

A program. Május 7., vasárnap, 13.45: Csabai Csirkefogók VK—Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület. 15.00: Csabai Csirkefogók VK—Vidám Vízilovak Vízilabda Club Sportegyesület. 16.15: Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület. 15.00: Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület—Vidám Vízilovak Vízilabda Club Sportegyesület.

Maradva a gyermek I. korcsoportosoknál, egy nappal korábban a nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjának utolsó, ötödik körében, a 9-10. fordulóban Miskolcon csobban vízbe a tabella élén álló csapatunk. Az első találkozón a romániai Kolozsvárral, majd a folytatásban a házigazda Miskolccal mérik össze erejüket.

A program. Május 6., szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók VK—CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár (román). 12.00: Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad (román)—MVLC Miskolci VC. 13.00: Invictus ÚVSC, Szolnok—Újszilvás KSE. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC. 15.00: Újszilvás KSE—CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár. 16.00: Invictus ÚVSC, Szolnok—Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad.

A Zöld csoport állása a negyedik kör, az 7-8. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 24, 2. MVLC Miskolci VC 18, 3. Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad 15, 4. CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár 12, 5. Invictus ÚVSC, Szolnok 3, 6. Újszilvás KSE 0.

A Gyulai VK gyermek IV. korcsoportos alakulata Hódmezővásárhelyen négy mérkőzést játszik a hét utolsó két napján. A Kék csoport negyedik körében a Nyíregyháza, a Szentes, a Csongrád és végül a házigazda Hódmezővásárhely lesz az ellenfél.

A program. Május 6., szombat, 13.00: Gyulai VK—Aqua SE, Nyíregyháza. 14.00: Csongrádi VVSE—Szentesi VK II. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Aqua SE, Nyíregyháza. 16.00: Gyulai VK—Szentesi VK II. 17.00: Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC. Május 7., vasárnap, 9.00: Szentesi VK II.—Aqua SE, Nyíregyháza. 10.00: Gyulai VK—Csongrádi VVSE. 11.00: Szentesi VK II.—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Aqua SE, Nyíregyháza—Csongrádi VVSE. 13.00: Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC.

A Kék csoport állása a harmadik kör (12 forduló) után: 1. Csongrádi VVSE 36, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 20, 3. Aqua SE, Nyíregyháza 16, 4. Szentesi VK II. 16, 5. Gyulai VK 0.

Barátságos felkészülési-mérkőzés a salzburgiakkal

Martfűn edzőtáborozik e napokban az osztrák bajnokság egyik erőssége, az egykori békéscsabai Pásztor Szabolcsot soraiban tudó Salzburg felnőtt vízilabdacsapata. A mieink kihasználták az alkalmat, és csütörtökön este a Szolnok megyei kisváros uszodájában egy barátságos mérkőzés erejéig vízre szálltak ellenük. Mint Kádár József vezetőedző elmondta, kissé tartalékosan álltak ki, ugyanis dr. Makra Zsolt ujja megsérült, Major Levente pedig torokgyulladással bajlódik, Gál Lajos és Józsa Tibor pedig munkahelyi elfoglaltság miatt nem lehetett ott Martfűn.

„Játszottunk egy komplett mérkőzést, tovább egy negyedórán át az emberelőnyös, -hátrányos helyzeteket gyakoroltuk — tudtuk meg Kádár Józseftől. — Igazából nem számoltuk a gólokat, de mi jóval többet lőttünk, mint ellenfelünk. Bízom abban, hogy a sérültünk és a betegünk felgyógyul a szombati bajnoki találkozóig, ugyanis lesz még hiányzónk a Neptun ellen, mivel Zsilák László és Tóháti Ádám éppen ekkor ballag el a középiskolából.”

Ajtai Miklós: a dobogós helyezés a minimális célkitűzés

polo ajtai csp2Mint ismert, soha nem tapasztalt bajnoki évadot tudhat maga mögött felnőtt OB I B-s csapatunk. Az alapszakaszt a Keleti csoportban utcahosszal megnyerték, és szombattól már a rájátszásban szeretnék igazolni, hogy nem alaptalanul. A csapat egyik gólerős támadójával, Ajtai Miklóssal beszélgettünk arról, mi várhat a gárdára a nyolcmérkőzéses folytatásban.

Minek köszönhető, hogy ötpontos előnnyel az élen végzett csoportjában a Csirkefogók csapata?

Lassan négy éve együtt van a gárda, legalábbis a kilencven százaléka. Így aztán alaposan megismertük egymást, volt idő összeszokni. Továbbá nagyon jó az összhang a csapaton belül, és sokat jelent (Kádár) Józsi bácsi hozzáértése, és edzői habitusa.

A rájátszásban újabb négy csapattal kell megküzdeni a minél jobb helyezésért. Mennyire ismeritek a Nyugati csoportból érkezett ellenfeleket?

A Neptun VSC és a Szombathely az ismerősebb, de valamennyire az Angyalföld is, habár ez utóbbi azért félig-meddig kicserélődött az elmúlt év során. A sötét ló a Racionet Honvéd, a nagy Honvéd háttér csapata. Azt mondják, a mi csoportunk volt az erősebb, vagyis, a Nyugati csoportból érkezők talán gyengébbek. De ennek igazsága akár már az első körben kiderülhet.

Mi kell a további sikerhez, illetve milyen végső helyezéssel lennél elégedett?

A minimális célkitűzésünk az első három hely, vagyis a dobogó. De igazán az, hogy szeretnénk megnyerni a másodosztályú bajnokságot, amelyre egyébként a szombathelyiek is nagyon ráhajtanak. Ütős csapat vagyunk, szerintem a minimális célt mindenképpen meg kell tudnunk csinálni. S hogy mi kell ehhez? Továbbra is maximális csapategység. Ha valaki kiesik, hiányzik, kipontozódik, a beugrónak ugyanolyan nagy szívvel kell harcolni, mint a többieknek. S akkor egy nagy álmot valósíthatnánk meg.

Címlapképünkön Ajtai Miklós (10) veszi tűz alá a kaput

Egy hét múlva megkezdődik a rájátszás az OB I B-ben is: cél az érmes helyezés elérése

póló kádár józsef cspÁprilis elején befejeződött a felnőtt OB I B-s férfi vízilabda-bajnokság alapszakasza mindkét tízfős csoportban, és kialakultak a végső sorrendek. Röpke három héttel később, április 22-én pedig megkezdődik a nyolcfordulós rájátszás a végső sorrendért és az OB I-be való feljutásért.

Mint ismert, a Csabai Csirkefogók VK gárdája szép szezonnal a háta mögött csoportjában az első helyen végzett, egyben kiharcolta a jogot, hogy — miként tavaly — idén is a felsőházban folytassa a pontvadászatot. Igaz, nem az alapszakaszbeli helyezés dominál a folytatásban, hanem az a tény, hogy az első négy helyezett egymás elleni eredményei hogyan alakultak. Vagyis a békéscsabaiak az egriek, a Cegléd és a BVSC elleni meccseinek pontjait viszik magukkal a rájátszásba, miként a többi csapat is. És ugyanezt érvényes a Nyugati csoport első négy helyezettjére is. (Egyébként a csoportok 5-7. helyezettjei a középmezőny végleges helyezéseiért, míg a 8-10. helyezettek a kiesés elkerüléséért folytatják a bajnokságot — ugyancsak április második felétől.)

Alább olvasható a két csoport alapszakasz végeredménye.

Az alapszakasz Keleti csoportjának végeredménye a 18. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK, Békéscsaba 43, 2. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 38, 3. Ceglédi Vasutas SE 35, 4. BVSC-Zugló, Budapest 34, 5. Ybl Waterpolo Club 33, Újpesti VSE 31, 6. 7. MAFC 111, Budapest 19, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 9. Debreceni VSE 8, 10. Szolnoki VSC 7.

Az alapszakasz Nyugati csoportjának végeredménye a 18. forduló után: 1. Aligátor VUS, Szombathely 42, 2. Neptun VSC, Budapest 40, 3. Angyalföldi SI DSE, Budapest 37, 4. Racinet Honvéd Budapest 36, 5. Kanizsa VSE, Nagykanizsa 29, 6. Pécsi VSK PSN 25, 7. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 21, 8. A-HÍD OSC, Újbuda 16, 9. Kaposvári VK 11, 10. Alfa SC ESMTK, Budapest 6.

A folytatásban az azonos csoportbeliek már nem játszanak egymás ellen, csak a másik csoport első négy helyezettjével mérkőznek meg oda-visszavágós alapon. A következő tabellában látható az alapszakaszban egymás elleni mérleg alapján szerzett pontokkal készült állás.

Innen folytatják a rájátszást a vitt pontok után: 1-2. Aligátor VUS, Szombathely, Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 12-12, 3-6. Angyalföldi SI DSE, Budapest, Csabai Csirkefogók VK, Békéscsaba, Ceglédi Vasutas SE, Racinet Honvéd Budapest 9-9, 7-8. BVSC-Zugló, Neptun VSC, Budapest 6-6.

Mivel mindkét csoportban akadtak körbeverések, nagyon szoros állásból folytatódik a rájátszás, amelyben a békéscsabaiak a következőképen folytatják. Április 22., szombat: Csabai Csirkefogók VK—Racinet Honvéd Budapest. Április 29., szombat: Angyalföldi SI DSE Budapest—Csabai Csirkefogók VK. Május 6., szombat: Csabai Csirkefogók VK—Neptun VSC. Május 13., szombat: Aligátor VUS, Szombathely—Csabai Csirkefogók VK. Május 20., szombat: Racinet Honvéd Budapest—Csabai Csirkefogók VK. Május 27., szombat: Csabai Csirkefogók VK—Angyalföldi SI DSE, Budapest. Június 3., szombat: Neptun VSC—Csabai Csirkefogók VK. Június 10., szombat: Csabai Csirkefogók VK—Aligátor VUS, Szombathely.

Az már elöljáróban megállapítható, nem lesz sétagalopp a csabaiak számára a következő nyolc forduló. Erről, az esélyekről beszélgettünk Kádár Józseffel (képünkön), a viharsarkiak vezetőedzőjével.

Mennyire ismert a másik csoportból a rájátszás felsőházába felkerülők játékereje?

Ismertek is meg nem is. Az Angyalföld és a Neptun játékosállománya szinte megegyezik a tavalyival, és velük akkor egy csoportban voltunk. A mieinkhez hasonló játékerőt képviselnek. A Szombathely és a Honvéd ellen még nem játszottunk, de eddigi ismereteim alapján ez a két együttes is hasonszőrű, mint a békéscsabai.

Ebből az következik, hogy nagyon harcos mérkőzésekre van kilátás?

Mindenképpen, ugyanis nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. Sok függ attól, hogy az adott napon melyik csapatnak hogyan jön ki a lépés a rájátszás során.

Ennek ismeretében milyen eredménnyel lenne elégedett a végelszámoláskor?

Minimálisan a tavalyi helyezéssel, amikor az ötödik helyen zártunk az összesen húszfős mezőnyben. De vannak álmaink és elképzeléseink a folytatásról, nem beszélve arról, hogy szeretnénk előrelépni, ezért a dobogós helyezéssel lennék leginkább elégedett.

Mi szükséges a célok megvalósításához?

Ugyanolyan egységes legyen a csapat, mint az alapszakaszban. No és az, hogy megmaradjon a tudatos játék, amellyel gyakran megleptük eddig is ellenfeleinket. Arra is szükség lesz, hogy amatőr csapat lévén, azért minden mérkőzésen komplett gárdával tudjunk kiállni. Sajnos, ez rögtön az első fordulóban már megdőlni látszik, ugyanis dr. Makra Zsolt munkahelyi elfoglaltság, illetve egy kongresszuson való részvétel miatt már hiányozni fog a Racinet Honvéd Budapest ellen.

Ami pedig ugyancsak érdekesség még rögtön az első forduló kapcsán: mivel a békéscsabai Árpád fürdőben április 17-29 között zajlik a sátorbontás, a tavaszi szezonra való átállás, ami miatt az strand zárva lesz, ezért az a Békéscsaba, mint pályaválasztó, Szentesen rendezi meg a Honvéd elleni derbit.

Visszatapsolták az elnökséget

vizilabda-vizalatt2 cspÖt esztendővel ezelőtt új elnököt, elnökséget és ellenőrző bizottságot választott az immár több mint negyven esztendeje fennálló Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub, amelynek mandátuma e hónapban véget ért. Ezért ma, hétfőn beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlést tartottak.

Ennek során a héttagú elnökség nevében Balázs Lajos ügyvezető elnök beszámolt mandátumuk idejéről, az elmúlt fél évtizedben elért eredményekről, a fejlődésről, a mindennapi gondokról. Szerencsére ez utóbbiból volt a legkevesebb, hiszen az egykoron maroknyi sportolót foglalkoztató vizes klub ma már az előkészítősökkel együtt több mint kétszáz fiatalt foglalkoztat rendszeresen, amivel a régió egyik legnagyobb egyesületévé vált. A bajnokságokban a két felnőtt gárda mellett 11 utánpótláscsapatot nevezett a különböző szintű pontvadászatokba, ahol a legtöbb egység előkelő helyen tanyázik az idei szezon finisébe kanyarodva.

A legnagyobb figyelem értelemszerűen a felnőtt együttes ténykedését kíséri, ami érthető, ilyen remek pozícióban még sohasem voltak. Az alapszakasz lezárása előtt egy fordulóval olyan előnyre tettek szert a húszcsapatos OB I B Keleti csoportjában, amelyet már egy alakulat sem tud behozni. Magyarán öt pont a Csirkefogók előnye, vagyis a lehető legjobb helyről várják az áprilisi rájátszást, ahol a felsőházban folytatják, s ahol a bajnoki címről és a feljutásról dönt majd a továbbjutó négy-négy csapat.  

Lassan tucatnyi vízilabda-, és úszóedző, oktató foglalkozik a palántáktól a felnőtt játékosokig, nagy figyelmet fordítva a fiatalok fejlődésére.

Így aztán az sem véletlen, hogy a jelölő bizottsághoz befutott ajánlásokban ugyanazokat az elnökségi tagokat ajánlották a közgyűlésnek a következő öt esztendőre. A korábbi ellenőrző bizottságból egyetlen visszamondás volt, a másik két tag szintén ajánlást kapott, amit e-mailban tehettek meg a klub tagjai, illetve a fiatalkorúak estében a szülők.

S itt érdemes azt is megjegyezni, a héttagú elnökség és a háromtagú ellenőrző bizottság minden tagja nagyon szorosan kötődik a sportághoz, valamennyien egykoron űzték ezt a szép sportágat, sőt, vannak olyanok is, akik még ma is aktív csapattagok, edzők.

Íme, az újonnan megválasztott grémium, amely újabb öt évre kapott megbízást. Elnök: Borsos Pál. Ügyvezető elnök: Balázs Lajos. Elnökségi tagok: Gyebnár György, Lukácsi Sándor, dr. Szeberényi Zsolt, Szécsi Tamás (alapító tag), dr. Vincze Gábor (alapító tag). Ellenőrző bizottság: Csendes Csaba, Simon János, dr. Szlávik Győző.