2015. 06. 14.
Klub, Aktuális, Archívum, Kitekintő
Rácz Lukács 71, Bandur András hetven. De akadtak olyanok is szép számban, akik a hetvenes években, vagy előbb születtek. Ebből az is kiderül, hogy az elsőkként említett úriemberek esetében nem a születési évszámukról, hanem a korukról van szó. S, hogy miről ismertek? A népszerű Luki volt a kapus, Bandur Bandi pedig a mezőnyben jeleskedett. Mégpedig az éppen negyven esztendővel ezelőtt újjáéledt békéscsabai vízilabdaéletben.
Maradva a 40 évnél: jubileumot ült klubunk szombaton, és ebből az alkalmából egy egész napos rendezvényt szervezett a jogutód Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub tegnap, amelynek jelentős része az Árpád fürdőben zajlott, majd az esti órákban a fehér asztal mellett folytatódott a szomszédos Halász csárdában.
De nézzük előbb azt, mi történt negyven évvel ezelőtt? Néhány egykori csabai úszó úgy döntött, ha már „kiöregedett” a vizes sportág egyikéből, hát folytatnák a másikban, a pólóban. Szécsi Tamás, Ricza Lajos, dr. Lipták Pál, dr. Vincze Gábor és sorolhatnák, ki mindenki dugta össze a fejét, és kijelentették: bizony mától ők vízilabdázni akarnak és klubot alakítanak. Az elgondolást hamar tett is követte, életre kelt — több évtizedes szünet után — újra a sportág Békéscsabán. Igaz, pénz híján felszerelésre nem futotta, de annyi lóvét összedobtak, hogy egy idő után legyen egy labdájuk.
„Akkoriban még a vízben is bőrlabda volt a divat, amelyet órákig pasztáztunk, hogy víztaszító legyen — magyarázta Rácz Lukács. — Ám még így is két-három óra múlva alaposan megszívta magát, és a súlya felért egy ötkilós medicinlabdával. Jól megerősödtünk tőle.”
Szorgalmasan jártak az akkor húszon innen és túli ifjak az Árpádba, rótták a hosszakat, néha előkerült a bőrgolyó is, ám ennek a csapatjátéknak is lényege a mérkőzés. Arra viszont még sokáig kellett várni. Míg egy szép napon:
„Akkoriban egyetemre jártam Szegeden, hát megszerveztem egy teszt-, avagy felkészülési meccset — emlékezett vissza dr. Vincze Gábor. — Mégpedig a Tisza-parti város OB I-es csapatának ifjúsági együttesével. A szegedi fiatalok egy kicsit majréztak: jön a Békéscsaba, mi lesz itt? Hát… Mit mondja: kikaptunk 38—0-ra.”
Aztán télen beadták a nevezést is a hazai bajnokság legalacsonyabb osztályába, az OB II-be. Tavasszal pedig sor került az első erőpróbára is. Nevezetes a dátum: május 8-a.
„Miskolcon volt az első bajnokink, kölcsön lasztival és sapkával, na és egy méretes zakóval — emlékezett vissza Balázs Lajos egykori játékos, ma ügyvezető elnöke a Csirkefogóknak. — Ám nem szégyen egy frissiben alakult csapattól, hogy 21—0 arányban kikaptunk a borsodiaktól. Volt miből tanulni, és a méretes vereség ellenére sem ment el a kedvünk, eszünk ágában nem volt feladni. Sőt, ez a vereség még inkább megacélozta lelküket, és rögtön tudtuk, mit kell ahhoz tenni, hogy egyszer szebb napokat megéljen a póló Békéscsabán.”
Ebből is kiderül: minden kezdet nehéz. De tovább rótták a hosszakat, lóbálták a labdát az első „kinevezett” edző, Ricza Lajos vezérletével.
„Senki sem adta fel. Pedig nem volt ritka, hogy 14 fokos vízben edzettünk, miközben a levegő hőmérséklete sem volt több” — tudtuk meg Ricza Lajostól, akinek családjában nagy hagyománya volt mindig is az uszodák látogatottságának. A legidősebb Ricza Lajos úszott, pólózott a „nagyon régi” generációval, a középeső, a ’70-es évek közepén „kinevezett” edző, játékos volt, majd évtizedekig foglalkozott az utánpótlással is, fia, ifjabb Ricza Lajos pedig még ma is aktív játékosa a Pápa vízilabdacsapatnak. „ Télen pedig combközépig érő vízben edzettünk, maximum labdavezetésre futotta. Költségvetésünk nem volt, ugyanis nem volt mire elkészíteni, hiszen sokáig csak úgy tudtunk mérkőzésekre járni, ha belenyúltunk a saját zsebünkbe. Összedobtuk a kocsipénzt, és elindultunk. De a kezdetben magunk vásároltuk az uszodai bérletet is, a felszerelést. A kapukat néhány lelkes apuka és önzetlen támogató összeheggesztette, vettünk rá hálót, és meg volt oldva minden, ami a sportoláshoz kellett.”
Visszatérve a mába: gazdag programot szervezett erre a napra Balázs Lajos, aki ugyancsak nagy öregnek számít a békéscsabai vízilabda életben, ma pedig a klub ügyvezető elnöke. Őt is öröm töltötte annak láttán, hogy milyen sokan elfogadták a meghívást, hogy egy napig nosztalgiázzanak, no és játszanak is újra egy mérkőzést. Mégpedig egymás ellen. A szabályokat fel kellett rúgni, ugyanis jóval többen voltak, mint két csapatra való játékos. Ám úgy döntöttek, mindenkinek — korának megfelelően — időt kell adni, hogy megcsobbanjon az Árpád vízében és gólt dobjon, vagy éppen hárítson. Na és természetesen a játék közben ment a „fűzge”, a cukkolás, no meg a játékvezető ócsárolása (szegény Popovics Gergő csak mosolygott. Ha komolyan vette volna a mérkőzést, mindenkit végleg cserével ki kellett volna állítania — dumáért.) Mert azért szabálytalankodás egy sem történt. Meg miért is lett volna? Ünnepelni, újra élvezni a játékot — jött mindenki. Még olyan messziről is, mint Bandur Bandi, aki Kaposvárról utazott vissza a szülőföldre.
És mi lett a mérkőzés végeredménye? Természetesen „igazságos” döntetlen, mégpedig 10—10. Vagyis mindenki győzött.
Az öregek nosztalgia mérkőzését további hat találkozó fűszerezte: vízbe csobbant a legfiatalabb utánpótlás, a 11-12 évesek két csapat. A szerbiai Szabadka együttesével összecsaptak — kétszer is — a csabai 13 évesek, és ez alkalommal rendezték meg az OB II-es bajnokság rájátszásnak második körét, ahol a viharsarkiak ismét győztek, ezúttal a Vác ellen — miként arról korábbi írásunkban beszámoltunk. Miközben három bográcsban főtt a pörkölt. Szükség is volt erre, hiszen a fiatalokkal együtt másfélszáz mai és régi vízilabdás kiéhezve várta az ebédidőt. Ám azt megelőzően, kihasználva a pillanatnyi átmeneti időszakot, megtartották a megemlékezést is. Balázs Lajos és az elnök, játékos és edző, Borsos Pál felidézte az ez évben történteket, amelyből megtudtuk:
„Ma már a gyulai fiókcsapattal együtt tíz együttesünk vitézkedik a különböző szintű és rangú bajnokságokban, a jövő évire pedig még ennél több csapatot szeretnénk benevezni — hangsúlyozta Borsos Pál. — Felnőtt OB I B-s csapatunk, amely az utóbbi években a kiesés ellen harcolt, most régen látott jó helyezést ért el: a húszfős mezőnyben nyolcadik lett. A fiatalok is sokat fejlődtek, minden korosztályos együttesünk előre lépett tudásban és a tabellán elért helyezésben egyaránt. Mindez nem jöhetett volna létre hatékony szponzori, illetve TAO-s támogatás nélkül, no meg a jelentős szülői segítségek híján.”
Ez utóbbira ugyancsak jó példa, a közösségi oldalon megjelent a klub felhívása, miszerint kérik a szülőket, aki teheti, az ünnepségre süssön, hozzon egy kis süteményt a lurkóknak és a felnőtteknek. Nos, tengernyi finomságokkal érkeztek már kora délelőtt a szülők, hogy a remek pörkölt után megédesítsék ezt a jeles napot a maguk módján.
Ez alkalommal bemutatták a frissen beszerzett kisbuszt, amely mostantól majd jól szolgálja a csapatokat a mérkőzésekre, edzőtáborokba való utazásban. A gyerekek örömmel állták körbe, miközben kéttucatnyian fotózták ezt a különleges alkalmat (is).
Miután véget ért az utolsó mérkőzés is, zuhany, öltözködés és átvonult az „öreg” csapat a Halászba. Pezsgős vacsora várta a nosztalgiázókat, ahol a klub vezetői külön is, és még egyszer köszöntötték a régieket, kisebb ajándékkal kiegészítve. Balázs Lajos megemlékezett azokról is, akik már nem lehettek közöttünk, szerencsére nem volt hosszú az időközben elhunytak névsora. De itt is adóznunk kell munkájuk előtt, és illik megemlékezni róluk: az újjá alakult klub első elnöke Szécsi József volt. Az ’50-es évek megszűnt csapatának játékosa, aki az újjá alakult együttes edzője volt: Várfalvi László. Az egykori úszó és vízilabdás, az új klub ugyancsak edzője: Bálint Tibor. Az alapító tagok és játékosok közül: Rattai József (Muzi), dr. Lipták Pál, Pásztor György. A fiatalon elhunyt Povázsai Zsolt.
Az alapító tagok közül Szécsi Tamás (aki hosszú időn át klubelnökként is tevékenykedett) azokat is méltatta, akik minden ellenszolgáltatás nélkül, a játék mellett ezősködést is vállaltak, legyen szó fiatalokról, vagy a felnőtt csapatról. „Köszönet jár dr. Szlávik Győzőnek, Ricza Lajosnak, Behun Lajosnak, Lukácsi Sándornak — sorolta végeláthatatlanul a sort —, akik nemcsak játékosok és edzők voltak, hanem össze- és életben tartották a legnagyobb bajban is a közösségünket.”
S ha már a mindenkori elnökök is szóba kerültek, mindenképpen meg kell említeni dr. Máté Mihály nevét, aki a legnehezebb időszakban vette át a kormányrudat. Amikor a nagy múltú Békéscsabai Előre Spartacus tucatnyi sportága szétesett (akkoriban ide tagozódott be a szakosztályként működő vízilabda is), illetve önálló útra lépett, a vízilabdás társaság irányítását átvette, és nemcsak életben tartotta klubként a pólós társaságot, hanem másfél évtizedes tevékeny időszaka alatt meg is erősödött. Nem beszélve arról, hogy fia, dr. Máté Attila a csapat egyik erőssége volt, a kapus később a fővárosban is sokra vitte.
Egy biztos, a jubileumi ünnepség és nosztalgia nap minden résztvevője jó emlékekkel búcsúzott. Amihez a 71-diket taposó Rácz Luki hozzáfűzte: „Negyven év múlva újra és ugyanitt találkozzunk!”
Címlapképünkön az alapítók és nagy öregek hada
