Zivatar szünetekkel tarkított második nap a Swietelsky Kupa felkészülési utánpótlástornán

Az első napi, pénteki pazar időjárást nem követte szombati. Bár délelőtt a megszokott kánikula fogadta a 17 csapatot az első alkalommal kiírt Swietelsky Kupa felkészülési utánpótlástornán, délután kétszer is meg kellett szakítani az eseményt egy-egy zivatar miatt.

Igaz, mindössze mintegy negyed-negyed óra volt a délutáni kényszerpihenő, ám ennél hosszabb volt az esős periódus, ami azért megnehezítette minden résztvevő, játékos, edző, kísérő és játékvezető dolgát. Ennek ellenére nem sokkal este (éjjel) kilenc óra után a 15. találkozó is véget ért, hogy vasárnap az utolsó csaknem tucatnyi összecsapással végleg befejeződjön a békéscsabai Árpád fürdőben rendezett torna.

Mint korábban írtuk, nyolc megyéből, kilenc városból, kilenc klubból összesen 17 csapat veselkedett neki a három plusz egy napos eseménynek. Eső ide, eső oda, azért a hangulat jó volt, mindenki élvezte a játékot, és már a zárás előtt egybehangzó vélemények hangzottak el arról, hogy jól szolgálta a felkészülést az ősszel elrajtoló bajnokságra.

Címlapképünkön: a kétszer „beköszönő” zivatar után igencsak ki kellett csavarni a sportfelszerelést

A szombati eredmények:

17 gy1 békéscsaba-ozási

18 gy2 békéscsaba-sopron

19 serd székesfehérvár-kecskemét

20 gy1 székesfehérvár-debrecen

21 gy2 pécs-sopron

22 serd békéscsaba a-oázis

23 serd békéscsaba b-sopron

24 gy2 szeged-ybl

25 gy1 pécs-oázis

26 gy1 békéscsaba-székesfehérvár

27 gy2 pécs-gyula

28 serd oázis-sopron

29 gy1 pécs-debrecen

30 serd békéscsaba b-székesfehérvár

31 serd békéscsaba a-kecskemét

Az első játéknapra 15 mérkőzést írtak ki a szervezők a Swietelsky Kupa utánpótlástornára (az oldal folyamatosan frissül)

A csütörtöki, a „nulladik” napra egyetlen előrehozott mérkőzést követően ma, pénteken 15 mérkőzéssel folytatódott az első ízben kiírt Swietelsky Kupa felkészülési utánpótlástorna a békéscsabai Árpád fürdőben.

Remek mérkőzéseket hoztak a három korosztály, a serdülők, a gyermek I. és gyermek II. korcsoportosok csatái. Akadtak gólokban gazdag mérkőzések, és olyanok is, ahol az edzők nagyobb számú találatokkal lettek volna elégedettek.

Az első játéknapon ráadásul az időjárás is kegyeibe fogadta a résztvevőket, míg Dunántúlon a zivatarok tarkították az éget, Békéscsabán inkább a hőséggel kellett megküzdenie a gyerekeknek és felnőtteknek.

Címlapképünkön a békéscsabai gyermek I. korcsoportos kapus, Bucsi Ferenc remek napot fogott ki

Az alábbiakban közöljük az első napi eredményeket, ahogy szaporodnak a befejezett mérkőzések, úgy frissítjük oldalunkat.

01 gy2 békéscsaba-gyula

03 gy1 békéscsaba-pécs

04 gy2 pécs-szeged

05 gy1 oázis-debrecen

06 serd békéscsaba b-oázis

07 gy2 békéscsaba-ybl

08 serd békéscsaba a-sopron

09 gy2 sopron-gyula

02 serd békéscsaba a-békéscsaba b

10 serd oázis-kecskemét

11 gy1 békéscsaba-debrecen

12 gy1 pécs-székesfehérvár

13 serd székesfehérvár-sopron

14 gy2 ybl-pécs

15 gy1 székesfehérvár-oázis

16 gy2 békéscsaba-szeged

A csoportok állása az első nap után:

torna_tabella_elso nap

 

Nulladik napi nyitány házi rangadóval a Swietelsky Kupán

Csütörtökön a késő esti órákban egyetlen mérkőzéssel, a Csabai Csirkefogók VK—Gyulai VK összecsapással megkezdődött az első ízben kiírt Swietelsky Kupa utánpótlás felkészülési torna Békéscsabán. A „nulladik” napot követően, pénteken már további 15, majd szombaton újabb 15, végül a záró napon, vasárnap 11 találkozóval folytatódik az esemény.

Honlapunkon keresztül igyekszünk napról napra beszámolni az eseményekről, amely mellé feltesszük a hivatalos jegyzőkönyveket is.

Az első, azaz a „nulladik” napon, ma este 20 órától egyébként „házi” mérkőzést játszott az anyaegyesület, a Csabai Csirkefogók VK és fiókcsapata, a Gyulai VK gyermek II. korcsoportos együttese. A gólokban gazdag összecsapást a megyeszékhelyi alakulat nyerte, amely jó csatát hozott a fiatalok között.

A találkozó jegyzőkönyve a következő linken megtekinthető: 01 gy2 békéscsaba-gyula

Négy napon át, első ízben a Swietelsky Kupáért

Ma, csütörtök este a Békéscsaba—Gyula gyermek II. korcsoportos előrehozott mérkőzéssel kezdetét veszi az első ízben kiírt Swietelsky Kupa utánpótlás vízilabdatorna a békéscsabai Árpád fürdőben, amely vasárnap délutánig tart.

— A felkészülési torna célja, hogy a bajnoki rajtot megelőzően egyszerre több korosztályban is felkészülési lehetőséget biztosítsunk a résztvevő klubok számára — tudtuk meg dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőtől. — Az egyes korosztályokat érintő alacsonyabb létszám miatt is rendezzük meg párhuzamosan több korcsoportban, hogy a tehetséges, több korosztályban is számításba vett fiatal játékosok „feljátszását” megkönnyítsük. Nagyon örülünk, hogy neves magyar pólóklubok kiemelkedő utánpótlás csapatai fogadták el a meghívásunkat.

Az eseményen nem mellesleg nyolc megyéből, kilenc városból, kilenc klubból összesen 17 csapat vesz részt a három(négy)napos viadalon. Klubunk, a békéscsabai és gyulai csapatai összesen öt egységgel vesznek részt a tornán.

— Külön érdekesség még, hogy Petik András személyében egy nemzetközi játékvezető is fújja majd a sípot a szombati és a vasárnapi mérkőzéseken — fűzte hozzá a vezetőedző. — Ezzel is szeretnénk biztosítani, hogy a résztvevő csapatoknak ne lehessen szakmai kifogása és valóban csak a játékkal kelljen foglalkozniuk.

A résztvevő városok, ahonnan a csapatok érkeznek: Békéscsaba, Budapest (Ybl Waterpolo Club, Oázis SC), Debrecen, Gyula, Kecskemét, Pécs, Sopron, Szeged Székesfehérvár. A serdülő korosztályban (2002-ben születettek és fiatalabbak) hat, a gyermek I. korcsoportban (2004) öt, a gyermek II-ben (2006) hat gárda méri össze tudását a hét végi sorozatban. A mérkőzésekre péntektől vasárnapig reggel 8 órától kerül sor.

A részletes program itt található.

Nem vallott szégyent az utánpótlásunk Hódmezővásárhelyen

Utánpótlásunk jelentős hányadának lezajlott az új szezon első erőpróbája, a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában lezajlott, háromnapos Diapolo Kupa. Mint emlékezetes, ezen az ifjúsági, a serdülő és gyermek korosztályúak küzdelmébe nevezte klubunk három csapatunkat.

Ugyancsak emlékeztetőül: az ifjúságiak hatcsapatos mezőnyében együttesünk hatodik lett, a serdülők éppen a középmezőnyben végeztek, hét gárda közül a negyedik helyen zártak. Gyermek korcsoportosaink viszont nagy sikert könyvelhettek el: a nyolc csapat közül fiataljaink mindenkit legyőzve aranyérmesek, illetve kupagyőztesek lettek.

Igaz, ezúttal sem az eredményességen volt a hangsúly, hiszen felkészülési tornaként jegyezték a vásárhelyi nemzetközi eseményt, nem beszélve arról, hogy a korosztályváltások miatt mindenhol új csapatokat kell kialakítani, építeni. Továbbá az „edzőkeringők”, vagyis az a tény miatt, hogy a különböző korosztályokat a jövőben házon belül mások készítik fel, itt bizony kölcsönösen szokniuk, ismerkedniük, barátkozniuk kellett a trénereinknek és fiatal pólósainknak egyaránt.

— Egyik korosztályban sem készültünk különösebben a hódmezővásárhelyi tornára — vágott bele a hét végi esemény értékelésébe dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Kemény fizikai edzésekből, gyakorlatilag pihenő nélkül érkeztünk Hódmezővásárhelyre, és tulajdonképpen edzésnek fogtuk fel a mérkőzéseket, amik tökéletesnek bizonyultak. Örülök, hogy sok játékosnak lehetőséget tudtunk adni és a jelenlévő edzőink talán kicsit közelebb kerültek a területi és az országos bajnokságokba nevező csapatinak kijelöléséhez.

Minden korosztályban elmondható, hogy a felkészülési időszak ellenére több jó egyéni teljesítmény akadt, ami a nyár ezen szakaszában még abszolút nem volt elvárás.

— Az elkövetkező hetekben az is cél, hogy az itt is gyakoroltak mind védekezésben, mind támadásban jó csapatteljesítményekkel párosuljanak — folytatta a vezetőedző. — A serdülő és az ifjúsági csapatunk vegyes, kísérleti összetételben szerepelt, illetve a családi nyaralások miatt nagyon hiányos volt. Ebből adódóan az eredményeik és formájuk még egy mérkőzésen belül is hullámzó volt. A gyermek korosztályú csapatunk azért teljesített jobban, mert gyakorlatilag komplett volt, és végig stabilan, fegyelmezetten védekezett, ezért is tudott az előzetes várakozásokon felül teljesíteni és megnyerni mind az öt mérkőzését. De utóbbinak nem tulajdonítok különösebb jelentőséget; mondtam is a srácoknak, hogy vacsoráig örülünk, de hétfőn este már ismét az edzésé volt a főszerep. Azaz folytatódik a munka, mert az látszott, hogy minden korosztályban még rengeteg a dolgunk.

Ajtai Miklós, aki Mucsi Zsolttal párban, frissiben vette át az ifjúsági és a serdülő csapattal járó feladatokat, így összegezte háromnapos tapasztalatait: — A serdülők negyedik helyezésével elégedett vagyok, bár én is hozzáteszem, nem az eredményességen volt a hangsúly Hódmezővásárhelyen. Az volt a célunk, hogy felmérjük, kikre számíthatunk majd az ősszel kezdődő új országos bajnokság során. Érdekesség, hogy a két korosztályhoz csaknem tíz olyan visszatérőnk volt, akik egy-két évet kihagytak. Tudásukon nem, állóképességükön viszont még meglátszott a kihagyás. Egyébként az eredmények nem igazán valósak több ok miatt sem. Részint az idősebb korosztályban a nyaralások miatt mindössze két játékossal számolhattam, így ezt a csapatot a serdülőkből kellett feltölteni. Így pedig több olyan pólósunk akadt, aki a három nap alatt nem kevesebb, mint tizenegy mérkőzésen szerepelt a két korosztály meccsein. De bírták a terhelés a fiatalok, mi pedig igyekeztünk cserékkel jól forgatni a csapatainkat. De az máris kitűnt, hogy az ifjúságiak esetében szinte nulláról kell építkeznünk. Annál is inkább, mert, ha a nyaralásból mindenki visszatér, akkor is csak öt „igazi” ifink lesz, és itt újra csak a serdülő korcsoportúak közül kell feltölteni a vízbe ugrókat. Annak azonban örülök, hogy a két-három évvel fiatalabb srácokkal feltöltött ifjúsági gárdánk egyszer sem szenvedett csúnya vereséget. A torna jól szolgálta a felkészülést, látjuk, hol tartunk, és mennyi munkát kell még elvégeznünk a bajnoki rajtig. A napi két edzéssel igyekszünk felhozni utánpótlásunkat, hogy legalább olyan szép eredményeket érjünk el, mint az elmúlt esztendőben.

A bajnoki rajtot egyébként még megelőzi egy hazai rendezésű torna is, amelynek az Árpád fürdő ad otthont augusztus utolsó hétvégéjén.

Címlapképünkön a Hódmezővásárhelyen tornagyőztes gyermek korosztályú csapatunk