Már a felső házi rájátszás szellemében: rangadó vár csapatunkra

Kádár József cspA tavaszi szezon egyik legnagyobb kihívása vár listavezető OB I B-s felnőtt csapatunkra. Ugyanis az egyik legnagyobb riválishoz, a bronzos helyen álló Ybl Waterpolo Club együtteséhez látogat szombaton.

A Kőér utcában rendezendő szombat késő délutáni rangadó 17 órakor kezdődik Mucskai Péter és Tordai Gábor játékvezetés emellett.

Mint ismert, az áprilisban kezdődő felső házi rájátszásba a két csoport első négy-négy helyezettje kerül. Csapatunkat innen már aligha lehet „kigolyózni”, hiszen utcahosszal vezeti a Keleti, vagy más néven az A csoport tabelláját. Az is ismert, hogy a csoportokból a felsőházba jutó gárdák viszik magukkal az alapszakaszban elért eredményeiket, és ott már csak a másik, a B csoportból feljutó négy együttessel játszanak oda-visszavágós meccseket. Ezért különösen jelentősége van a szombati, Ybl elleni összecsapásnak. S ha még azt is hozzátesszük, hogy az őszi szezonban a két csapat egymás ellen döntetlent játszott Békéscsabán (11—11), akkor még hatványozottabban érvényes, hogy nagy szükség lenne a három pont begyűjtésére.

Az Ybl egyébként az előző fordulóban, az elmúlt hét végén egy nagyon viharos meccsen 10—10-et játszott a MAFC 110 ellen. Történt azon a mérkőzésen minden: mindkét oldalról három-három játékos került a „kiállítás cserével” sorsára, de volt kipontozódás, sőt, négyperces kiállítás is. Ez utóbbit egyébként az Ybl csapatának kulcsembere, Nagy Sándor „érdemelte ki”, aki éppen Békéscsabáról indult, a viharsarki megyeszékhelyen ismerkedett meg a vízilabdával, majd érettségi után került a fővárosba, ahol egyetemistaként folytatta a pólót. Vélhetően ez a négyperces kiállítás is befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét, amit a papírforma szerint a nem is oly régen még OB I-es Ybl-nek kellett volna nyerni.

„Alighanem ránk is kemény és harcos mérkőzés vár — fogalmazott Kádár József (képünkön), a Csirkefogók edzője. — Ellenünk Nagy Sándor nem játszhat, hiszen a négyperces kiállítás automatikus eltiltással jár. Ám sajnos nálunk is hiányozni fog egy kulcsjátékos, mégpedig Szabó Zoltán, aki családi okok miatt nem tarthat a csapattal a fővárosba. Úgy vélem, nagyon szoros csatára van kilátás, a pillanatnyi forma dönthet. De bízom a csapatban, így abban is, hogy behúzzuk a három pontot, megkönnyítve ezzel a felső házi rájátszásunkat. Jelenleg hét pont előnyünk van a főiskolásokkal szemben, ezt szeretnénk tízre növelni.”

Minden csapatunkra nehéz hétvége vár március idusán

vizilabda logó az előzetesekhezRangadó vár felnőtt csapatunkra szombaton: a jó erőkből álló Ybl Waterpolo Club alakulatával veszik föl a harcot az OB I B-s bajnokság 15. fordulójában. Az országos bajnokságban szereplő utánpótlás csapatainkra hasonlóképpen rangadó vár, hiszen a Csongráddal veszik föl a harcot idegenben, mégpedig Szentesen. A Gyulai VK III. korcsoportos gyermek gárdája Sátoraljaújhelyre utazik annak reményében, hogy megőrzi listavezető szerepét a nemzetközi vidékbajnokság Kék csoportjában.

OB I B-s csapatunkra a bajnokság alapszakaszának 15. fordulójában az egyik legnehezebb mérkőzés vár, a fővárosban, a Kőér utcai uszodában rangadót vív a nem is oly régen még OB I-ben szerepelő Ybl Waterpolo Club együttesével. Mint emlékezetes, az őszi fordulóban Békéscsabán 11—11-es döntetlenre végződött a találkozó, akkor is ádáz csatát vívott egymással a két csapat, miként várható lesz ez a szombat esti derbin is. A harmadik helyen tanyázó fővárosiak eddigi mérlege is jó, hiszen nyolc győzelem, három döntetlen és ugyancsak három vereség áll a nevük mellett. Ezzel szemben a mieink hasonló mutatója: 11 győzelem, egy döntetlen és két vereség. A két csapat között így hét pont különbség van, ami reméljük, növekedhet is, de minimum maradjon meg ez a távolság. A szombaton 17 órakor kezdődő összecsapás kijelölt játékvezető párosa: Mucskai Péter, Tordai Gábor.

Az OB I B-s bajnokság Keleti csoportja 15. fordulójának programja. Március 11., szombat, 10.00 óra: BVSC-Zugló—Szolnoki VSC. 11.00: Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—MAFC 110, Budapest. 11.00: Ceglédi VSE—Debreceni VSE. 17.00: Ybl Waterpolo Club—csabai Csirkefogók VK. 18.00: Újpesti VSE—Hódmezővásárhelyi VSC.

Az alapszakasz Keleti csoportjának állása a 14. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 34, 2. Ceglédi VSE 29, 3. Ybl Waterpolo Club 27, 4. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 26, 5. Újpesti VSE 22, 6. BVSC-Zugló 22, 7. MAFC 110, Budapest 13, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 9. Szolnoki VSC 7, 10. Debreceni VSE 5. (Azonos pontszám esetén a sorrendben az egymás elleni eredmény dönt).

Az országos utánpótlás-bajnokság OB I B-s Keleti csoportjában, a 14. fordulóban csapataink a régi riválissal, a Csongrád együttesével játszanak vasárnap. A három találkozóra Szentesen kerül sor, mivel a csongrádiaknak nincsen téliesített uszodájuk. A korosztályokat tekintve vegyes a kép, legalábbis ami a papírformákat illeti. Az ifjúságiak párharca ígérkezik a legizgalmasabbnak, hiszen szinte teljesen megegyező mutatóval áll a két csapat a tabellán, a különbség a gólkülönbségben tapasztalható, amiben a Csirkefogók a jobbak. A serdülők esetében a mieink vannak jelentős lépéselőnyben, ám ugyanez elmondható fordított előjellel a gyermek korcsoport esetében.

A program. Ifjúságiak. Március 12. vasárnap, 17.15: Vasas Continentál II.—Ceglédi VSE. 17.30: Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE. Az A-Híd OSC Újbuda—Oázis SC, Budapest mérkőzést március 23-án, 19.15 órai kezdettel játsszák.

A Keleti csoport állása 13. forduló után, ifjúságiak: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 24, 2. A-Híd OSC Újbuda 23, 3. Csabai Csirkefogók VK 18, 4. Csongrádi VVSE 18, 5. Oázis SC, Budapest 18, 6. MVLC Miskolci VC 13, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Vasas Continentál II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

A program. Serdülők. Március 12. vasárnap, 11.00: Váci VSE—MVLC Miskolci VC. 12.30: Aqua SE, Nyíregyháza—Hódmezővásárhelyi VSC. 16.00: Vasas Continentál II.—Ceglédi VSE. 16.15: Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE. Az A-Híd OSC Újbuda—Oázis SC, Budapest mérkőzést március 23-án, 20.30 órai kezdettel játsszák.

A Keleti csoport állása 13 forduló után, serdülők: 1. MVLC Miskolci VC 39, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 33, 3. A-Híd OSC Újbuda 30, 4. Oázis SC, Budapest 27, 5. Vasas Continentál II. 24, 6. Csabai Csirkefogók VK 16, 7. Ceglédi VSE 8, 8. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 9. Váci VSE 6, 10. Csongrádi VVSE 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

A program. Gyermek korcsoport. Március 12. vasárnap, 10.00: Váci VSE—MVLC Miskolci VC. 11.00: Aqua SE, Nyíregyháza—Hódmezővásárhelyi VSC. 14.45: Vasas Continentál II.—Ceglédi VSE. 15.00: Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE. Az A-Híd OSC Újbuda—Oázis SC, Budapest mérkőzést március 23-án, 18.00 órai kezdettel játsszák.

A Keleti csoportjának állása 13 forduló után, gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 36, 2. A-Híd OSC Újbuda 33, 3. Ceglédi VSE 25, 4. MVLC Miskolci VC 24, 5. Vasas Continentál II. 23, 6. Oázis SC, Budapest 18, 7. Csabai Csirkefogók VK 16, 8. Váci VSE 14, 7. 9. Aqua SE, Nyíregyháza 3, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

A gyermek III. korcsoportos fiókcsapatunk, a csoportjában élen álló Gyulai VK a hét végén Sátoraljaújhelyre látogat, ahol két napon át négy mérkőzésen bizonyíthatják a fiatalok, mennyit is fejlődtek az elmúlt időszakban. A nemzetközi vidékbajnokság Kék csoportjában, a 9-14. fordulóban az első napon a miskolciakkal és a házigazdákkal mérik össze tudásukat, majd vasárnap következik a Nyíregyháza és a Szentes.

A program. Március 11., szombat, 11.00: Zempléni VK, Sárospatak—Aqua SE, Nyíregyháza. 12.00: Gyulai VK—MVLC Miskolci VC. 13.00: Szentesi VK II.—Aqua SE, Nyíregyháza. 14.00: Gyulai VK—Zempléni VK, Sárospatak. 15.00: MVLC Miskolci VC—Szentesi VK II. Március 12., vasárnap, 9.00: Gyulai VK—Aqua SE, Nyíregyháza. 10.00: Szentesi VK II.—Zempléni VK, Sárospatak. 11.00: Nyíregyháza—MVLC Miskolci VC. 12.00: Gyulai VK—Szentesi VK II. 13.00: MVLC Miskolci VC—Zempléni VK, Sárospatak.

A Kék csoport állása nyolc forduló után: 1. Gyulai VK 19, 2. Zempléni VK, Sárospatak 18, 3. Aqua SE, Nyíregyháza 11, 4. Szentesi VK II. 9, 5. MVLC Miskolci VC 0.

Utánpótlás ob: kapituláltak a szabolcsiak Békéscsabán

polo csuvarszki donát02Vasárnap a gyermek III. korcsoportosok küzdelemsorozata után került sor a békéscsabai Árpád fürdőben az OB I B-s országos utánpótlás-bajnokság 13. fordulójára, amelynek során a Nyíregyházát láttuk vendégül. A szabolcsiaknak nem lévén ifjúsági gárdájuk, így csak a serdülők és a gyermek korosztályúak mérkőztek meg egymással.

Csabai Csirkefogók VK—Aqua SE, Nyíregyháza 11—7 (2—2, 3—0, 4—2, 2—3)

OB I B-s országos serdülőbajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Madarasi gyula, Tóth Sándor. Békéscsaba: Nyakó — Braun, Koós, Balatoni 2 (1), Fazekas Zs., Barta 2, Darabos 1. Cs.: Zahorán, Kása, Bacsa, Csuvarszki D. 6, Fazekas S. Edző: Csabai Zoltán. Nyíregyháza: Benkő — Pethe 1, Spák, Szanics 1, Molnár 4 (1), Gura 1, Kedves. Cs.: Orosz (kapus), Lamos, Szécsi, Vetési, Lipták. Edző: Kántor Gábor.

Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 10/3. Büntetők: 2/1, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Fazekas Zs. Kipontozódott: Fazekas.

A harmadik negyed közepén már megvolt a Csirkefogók négygólos előnye (6—2), ami nem sokkal később ötre hízott (9—4), így nem veszélyeztette csapatunk győzelmét semmi sem a véghajrában.

További eredmények, serdülők: Oázis SC, Budapest—Csongrádi VVSE 24—9. Hódmezővásárhelyi VSC—Vasas Continentál II. 13—9. Ceglédi VSE—Váci VSE 10—6. MVLC Miskolci VC—A-Híd OSC Újbuda 10—4.

A Keleti csoport állása 13 forduló után, serdülők: 1. MVLC Miskolci VC 39, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 33, 3. A-Híd OSC Újbuda 30, 4. Oázis SC, Budapest 27, 5. Vasas Continentál II. 24, 6. Csabai Csirkefogók VK 16, 7. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 8. Váci VSE 6, 9. Ceglédi VSE 5, 10. Csongrádi VVSE 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Csabai Csirkefogók VK—Aqua SE, Nyíregyháza 12—9 (2—3, 3—2, 3—2, 4—2)

OB I B-s országos gyermek korcsoportos bajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Tóth Sándor, Madarasi gyula. Békéscsaba: Beharóczki M. — Lukácsi M. 1, Schindler I. 2, Demeter 3, Beharóczki Z. 3, Paksi B. 1, Kozma. Cs.: Illyés (kapus), Schaffer M., Vozár B. 2, Bencsik, Vozár M., Hermann, Körözsi, Ottlakán. Edző: Ajtai Miklós. Nyíregyháza: Orosz — Lamos 1, Szanics 2, Szécsi 1, Cserpák 1, Kedves 3, Lipták 1. Cs.: Dobos, Sipos. Edző: Kántor Gábor.

Gól emberelőnyből: 13/5, ill. 13/1. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Vozár B., Schindler I., ill. Lamos, Szanics.

Az első negyedet a vendégek vitték, sőt, a harmadik elején is még a szabolcsiak vezettek (5—6). Aztán nem csak az erejük, hanem a kipontozódások révén az állományuk is fogyatkozni kezdett, de még 8—8-ig tartották magukat. Ezt követően azonban végleg elfogytak, csere nélkül fejezték be a csatát, amelyet összességében megérdemelten húzott be a hazai csapat.

További eredmények, gyermek korcsoport: Oázis SC, Budapest—Csongrádi VVSE 13—27. Hódmezővásárhelyi VSC—Vasas Continentál II. 4—24. Ceglédi VSE—Váci VSE 10—7. MVLC Miskolci VC—A-Híd OSC Újbuda 4—8.

A Keleti csoportjának állása 13 forduló után, gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 36, 2. A-Híd OSC Újbuda 33, 3. Ceglédi VSE 25, 4. MVLC Miskolci VC 24, 5. Vasas Continentál II. 23, 6. Oázis SC, Budapest 18, 7. Csabai Csirkefogók VK 16, 8. Váci VSE 14, 7. 9. Aqua SE, Nyíregyháza 3, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Ifjúsági eredmények: Oázis SC, Budapest—Csongrádi VVSE 20—15. Hódmezővásárhelyi VSC—Vasas Continentál II. 14—6. MVLC Miskolci VC—A-Híd OSC Újbuda 8—10.

A Keleti csoport állása 13. forduló után, ifjúságiak: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 24, 2. A-Híd OSC Újbuda 23, 3. Csabai Csirkefogók VK 18, 4. Csongrádi VVSE 18, 5. Oázis SC, Budapest 18, 6. MVLC Miskolci VC 13, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Vasas Continentál II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

 

Címlapképünkön Csuvarszki Donát (fehér 11), aki a serdülők mérkőzésen hat gólt lőtt, amivel jelentősen hozzájárult a Csirkefogók vasárnapi győzelméhez

Az éllovasok rangadója döntetlennel zárult, de továbbra is veretlenül az élen áll gyermek hármas csapatunk

póló pónya tiborA gyermek III. korcsoportosok nemzetközi vidékbajnokságában a soros rendező a kassai csapat lett volna, ám kérésükre Békéscsabán bonyolították le a csoport negyedik körét a hét végén két napon át, amikor is minden csapat napi két-két meccsel igyekezett előrébb haladni.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 10—8 (3—0, 2—2, 4—0, 1—6)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: Varga Árpád. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki 1, Kiss Schusztek, Gellény 5 (1), Vidovenyecz, Pónya T. 4, Szenográdi. Cs.: Szőke, Siófoki, Bozgán, Gémesi, Pap, Markos. Edző: Mucsi Zsolt. Szeged: Magony — Leinwéber 3 (1), Meleg 1, Körmendi, Horváth V., Molnár B., Pörge 1. Cs.: Gyovai (kapus), Farkas, Körtvélyessy 3 (1), Papp, Molnár L., Kozma, Lengyel. Edző: Szabó Zoltán.

Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 6/1. Büntetők: 1/1, ill. 3/2. Kipontozódott: Kiss Schusztek.

A harmadik negyed végére hétgólos előnyre tett szert csapatunk (9—2), de az utolsó negyedben lefékeztek fiataljaink. A látottak alapján talán helyesebb, hogy a szegediek kaptak jobban lábra, és megkezdték a felzárkózást. Ám utolérni már nem tudták a mieinket.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Leányok 11—7 (4—1, 4—1, 1—2, 2—3)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: Varga Árpád. Békéscsaba: Bucsi — Siófoki, Kiss Schusztek 1, Gellény 4, Vidovenyecz 2, Pónya T. 2 (1), Szenográdi 1. Cs.: Szőke, Bozgán, Gémesi, Pap 1, Markos. Edző: Mucsi Zsolt. Szentes: Remzső — Varga V. 1, Mácsai K. 1 (1), Koncz 1, Héri A. 1, Mácsai E. 2, Lantos. Cs.: Héri N. (kapus), Bíró 1, Vincze, Kovács P., Boldizsár. Edző: Oltyán Gyula.

Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 6/2. Büntetők: 1/1, ill. 1/1.

Majdhogynem lemásoltak az előbbi mérkőzés, itt is 9—2-re vezetett már csapatunk, a finisben azonban a szentesiek ledolgoztak tetemes hátrányukból, de a csabaiak megőrizték veretlenségüket.

Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Ungvár (ukrán) 10—10 (3—1, 1—3, 4—3, 2—3)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki 1, Kiss Schusztek, Gellény 5 (1), Vidovenyecz 3, Pónya T. 1, Szenográdi. Cs.: Szőke, Bozgán, Gémesi, Komlódi. Edző: Mucsi Zsolt. Ungvár: Bibikov — Turuanytiszia 2, Povkhán, Djuscs, Motyl 2, Szikula 2 (2), Novityki 1. Cs.: Frindák, Dankanyics 3. Edző: Szergej Kiszeljuk.

Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 9/2. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Kiss Schusztek, Bozgán, ill. Motyl.

Harcos mérkőzést hozott a listavezetők csatája, a találkozó elején 4—1-re, majd a harmadik negyed közepén 7—4-re még a Csirkefogók vezettek, onnan kezdte meg a felzárkózást az ukrán együttes. Az utolsó három percben kétszer voltak eredményesek a vendégek, így alakult ki a döntetlen.

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 12—6 (1—1, 5—0, 4—4, 2—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki 1, Kiss Schusztek 1, Gellény 4, Vidovenyecz 2 (1), Pónya T. 3 (1), Szenográdi. Cs.: Szőke 1, Bozgán, Gémesi, Komlódi, Pap, Markos. Edző: Mucsi Zsolt. Csongrád: Bódi — Czombos 1 (1), Horváth E. 3, Kovács A., Szűcs, Bojtár 1, Batka. Cs.: Pusztai, Bartók, Palásti 1, Fássy. Edző: Szremkó Krisztina.

Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 7/1. Büntetők: 3/2, ill. 2/1. Kipontozódott: Bojtár.

A második negyed nagy lendülete egy könnyű győzelembe repítette csapatunkat, de már 8—1-et is mutathatott volna az eredményjelző, ha éppen nem lett volna rossz.

További eredmények: Dinamo Ungvár—Csongrádi VVSE 10—6. Szentesi Leányok—SKP Kosice, Kassa (szlovák) 13—11. Csongrádi VVSE—Szegedi Vízipóló Suli II. 7—13 SKP Kosice, Kassa—Dinamo Ungvár 4—18. Szentesi Leányok—Szegedi Vízipóló Suli II. 9—14. Csongrádi VVSE—SKP Kosice, Kassa 4—11. Dinamo Ungvár—Szentesi Leányok 11—5. SKP Kosice, Kassa—Szegedi Vízipóló Suli II. 7—20.

A Zöld csoport állása 17 forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 49, 2. Dinamo Ungvár 34, 3. Szentesi Leányok 21, 4. Szegedi Vízipóló Suli II. 20, 5. Csongrádi VVSE 13, 5. 6. SKP Kosice, Kassa 13. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Címlapképünkön Pónya Tibor, a Csirkefogók egyik gólvágója, aki ezen a hét végén a négy mérkőzésen tíz gólig jutott

Ifjúságiak: két mérkőzés, nyomasztó fölény, 43 dobott gól

póló tóth frank01Miskolcig utazott ifjúsági csapatunk, hogy a nemzetközi vidékbajnokság harmadik körében újabb két meccsel és újabb két győzelemmel gyarapodjon. Mindkét találkozón nyomasztó fölényben játszottak fiataljaink, így továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a tabellát.

Csabai Csirkefogók VK—Hungerit VT, Szentes 21—2 (7—1, 5—0, 4—1, 5—0)

Ifjúsági korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Miskolc. V.: Németh Gábor. Békéscsaba: Micle — Vesa, Tóth K. 2, Koós, Pop 5, Tóth F. 4, Tifrea 6. Cs.: Balatoni 1, Maier 2 (1), Braun, Tóth Sz. 1. Edző: Csabai Zoltán. Szentes: Czanik — Gila, Keresztes, Takács, Zsoldos Kádár, Dobos, Fülöp 2. Cs.: Kertész, Kovács B., Szanyi, Fülöp-Nagy, Jucha. Edző: Szabics Péter.

Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 7/0. Büntetők: 1/1, ill. 1/0. Kipontozódott: Vesa, Braun.

Listavezetőhöz méltó játékkal és eredményességgel vette az akadály csapatunk a gyengébbik szentesiekkel szemben.

Csabai Csirkefogók VK—Sugovica SE, Baja 22—2 (6—0, 5—1, 7—0, 4—1)

Ifjúsági korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Miskolc. V.: Németh Gábor. Békéscsaba: Micle — Vesa, Tóth K. 1, Koós 1, Pop 3, Tóth F. 2, Tifrea 10. Cs.: Balatoni 3 (1), Maier, Braun, Tóth Sz. 2 (1). Edző: Csabai Zoltán. Baja: Ádám — Barabás, Hahn, Papp, Gálos, Nagy B. 1, Kovács D. Cs.: Dóra (kapus), Csili, Bartkó 1, Pálinkás, Boros. Edző: Beleon Zsolt.

Gól emberelőnyből: 2/2, ill. 8/2. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Vesa.

Jellemző, hogy 7—0 és 19—1 után dobta egy-egy gólját a Duna-parti csapat, amely ellen így meggyőző fölénnyel nyert a békéscsabai ifjúsági alakulat.

További eredmények: MVLC Miskolci VC—Szentesi Üdülőközpont 17—8. Szentesi Üdülőközpont—Sugovica SE, Baja 12—5. Hungerit VT, Szentes—MVLC Miskolci VC 1—20.

Az állás a 6. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 18, 2. MVLC Miskolci VC 13, 3. Szentesi Üdülőközpont 10, 4. Sugovica SE, Baja 3, 5. Hungerit VT, Szentes 0.

Címlapképünkön Tóth Frank (fehér sapkában), aki a két mérkőzésen hatszor volt eredményes