Tanulságokkal teli, eredményes hangolódás a bajnoki rajtra

póló szlovákiai tornacsp1A hét végén a szlovákiai Nyítranovákon egy kétnapos nemzetközi tornával hangolt csapatunk a hat nap múlva kezdődő hazai OB I B-s bajnokságra. A körmérkőzéses tornán a két nap alatt három találkozót játszottak szlovák ellenfelekkel, illetve a lengyel válogatottal, tovább a megérkezés napján közös edzésen vettek részt a házigazdákkal két kapuzással fűszerezve.

A torna eredményei. Első nap, szombaton délelőtt: KVP Nováky (szlovák)—lengyel válogatott 21—5 (7—0, 3—1, 7—1, 4—3). Swietelsky-Békéscsaba—ŠK Hornets Košice (szlovák) 8—21 (1—8, 2—5, 1—3, 4—5)
Szombaton délután: KVP Nováky—ŠK Hornets Košice 8—8 (1—0, 3—3, 2—1, 2—4). Swietelsky-Békéscsaba—lengyel válogatott 11—7 (4—2, 3—0, 2—4, 2—1)
Vasárnap délelőtt: ŠK Hornets Košice—lengyel válogatott 22—4 (4—1, 4—0, 8—1, 6—2). Swietelsky-Békéscsaba—KVP Nováky 5—14 (0—4, 0—3, 1—1, 4—6)
A végeredmény: 1. Hornets Košice 7 (51—20), 2. KVP Nováky 7 (43—18), 3. Swietelsky-Békéscsaba 3, 4. lengyel válogatott 0.
Az eseményt követően így értékelt dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző: — Az első találkozón, a kassaiak ellen már az elején beleszaladtunk egy nyolc—nullás szériába, amikor rájött a csapat: hoppá, ha felkészülési torna is, azért komoly mérkőzésen vagyunk. Végig látszott a találkozón, hogy jobb edzettségi állapotban van az ottani első osztályú bajnokság egyik éllovasa, a félig profi, félig amatőr szlovák gárda, akiknél két orosz légiós is szerepel. Még ha át is gázoltak rajtunk, akkor is hasznos volt a találkozó.

Délután könnyebb meccs várt a mieinkre…
Valóban, és itt egyértelmű volt, hogy jobbak vagyunk a lengyeleknél, még akkor is, ha ez náluk a nemzeti csapat volt. Bár egy kicsit látszott rajtunk, hogy ez már a nap második mérkőzés, egy kicsit el is fáradt a gárda. Emberemlékezet óta nem játszott egy nap alatt két rangos találkozót csapatunk. Viszont még egy örömteli hír a lengyelek elleni derbiről: élete első felnőtt meccses gólját meglőtte a még ifjúsági korú Balatoni Laci.

Milyen következtetést vontál le a vasárnapi ütközetből?
A sokszoros bajnok házigazdák ellen „érkeztünk meg” igazán a tornára. Remekül ment a játék, különösen a második félidőben, amikor már egyenrangú ellenfélnek bizonyultunk. Ekkorra már megtalálta a csapat a ritmust, lelkesen és fegyelmezetten játszott, még akkor is, ha tapasztaltam néhány apróbb hibát.

Hogyan összegeznéd a három napon látottakat?
Nagyon hosszú út után érkeztünk meg a szlovákiai kisvárosba, ahol viszont ideális körülmények között rendezték meg a tornát. Ha már a bajnokság közben járnánk, minden bizonnyal jobb formát tanúsított volna a csapat, de most a lényeg az volt, hogy igyekezzünk hangolódni a szeptember utolsó hét végéjén kezdődő hazai OB I B-s bajnokságra. Főleg a nyitányra, amikor az egyik legnehezebb derbi, a KSI elleni, majd az egri vár ránk. Az mindenképpen látszott a torna egésze alatt, hogy pozitív a csapat hangulata, és hozzáállása, jól adaptálta a mérkőzéseket. Remek fizikumú együttesekkel játszhattunk, akik olykor kihasználták adódó hibáinkat, amiből viszont sokat tanulhatunk és profitálhatunk a folytatásban. Tény, azt is tudtuk, hogy vannak még hibáink, amelyeket viszont majd menet közben igyekszünk kijavítani. Ugyanakkor hozzáteszem, hogy a két első számú kapusunk, Gál Lajos és a visszatérő Ormai Zoltán egyelőre munkahelyi elfoglaltság miatt nem tartott velünk, ám minden dicséretet megérdemel a még ifjúsági korú portásunk, Micle Michael.

A tornán a következő csapattal vett rész a Swietelsky-Békéscsaba: Micle Michael (kapus), Ajtai Miklós, Balatoni László, Dobra Róbert, Józsa Tibor, Major Levente, dr. Makra Zsolt, Mucsi Zsolt, Németh Dániel, Rácz Norbert, Szabó Zoltán, Szabó Zsombor, Tifrea Ovidiu, Tinka Norbert, Tóth Frank. Edzők: dr. Szilágyi Kristóf, Csabai Zoltán.

Címlapképünkön: a csapat melegít a lengyelek elleni találkozóra

OB I B-s bajnoki rajt előtti felmérő Szlovákiában

Póló Nováky Cup cspImmár két hónapja, hogy megkezdték csapataink a felkészülést a rövidesen kezdődő bajnoki szezonra. Legkorábban a felnőtt OB I B-s együttesünk kezdi meg a pontvadászatot, alig egy hét múlva már vízbe csobbannak a KSI ellen. Ám ezt megelőzően egy rangos nemzetközi tornán igyekszik felmérni a csapat, és újdonsült vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf, mire is jutottak az eltelt időszakban.

Éppen ezekben az órákban kelt útra a felnőtt csapat, mintegy 450 kilométer vár rájuk, ugyanis a szlovákiai Nováky (Nyitranovák) az úti cél. Ebben a Privigye melletti húszezres, iparáról és intenzív vízilabda életéről ismert kisvárosban rendezik meg a négycsapatos Novaky Cup 2017 elnevezésű nemzetközi tornát, amelyen három nemzet vonultatja föl csapatait. Mégpedig a házigazda KVP Nováky, az ugyancsak szlovák SK Hornets Kosice (Kassa), a lengyel felnőtt válogatott, és a Swietelsky-Békéscsaba.

A házigazdákról azt kell tudni, hogy a szlovák élvonal egyik meghatározó, sokszor bajnok csapata, miként a kassaiak is a szomszédos ország egyik legerősebb alakulata — tudtuk meg dr. Szilágyi Kristóftól. — A lengyel válogatott is sokat erősödött az elmúlt években, szeretnének a tizenhatos világ elitbe bekerülni, nekik is ez egy felmérő lesz a nagy selejtező sorozat előtt.

Miért éppen Szlovákiában méred fel, hogyan is sikerült a felkészülési időszak?

Tehettük volna itthon is, hiszen lett volna alkalmuk akár valamelyik alföldi tornán részt vennünk, de két oka is van a választásunknak. Az egyik, hogy ismeretlen, más kultúrájú csapatok ellen mérhetem fel a csapatot. Másrészt: így hosszabb távon „vagyunk összezárva”, ami a csapatépítés, az összetartás, a mentális erőfelmérés miatt hasznos lehet.

Hány mérkőzést játszik a gárda Novákyban?

A négycsapatos torna körmérkőzéses, ami azt jelenti, három találkozó vár ránk. De a szombat-vasárnapi eseményt megelőző napon, még pénteken este is játszunk egy felkészülési mérkőzést a házigazdákkal. Ahogy az ellenfelekből is látszik, egy színvonalas, erős felkészülési tornán veszünk részt, amely, reményeink szerint jól fogja szolgálni a ráhangolódást a bajnoki rajtra. 

Milyen eredménnyel lennél elégedett a szlovákiai tornán?

Lehet, hogy furcsán hangzik, de már három szoros vereség esetén is elégedett lennék. Egyrészt azért, mert végül is első osztályú csapatokkal vesszük fel a küzdelmet, továbbá egy nemzeti válogatottal. Másrészt számunkra most nem is az eredményesség a legfontosabb, hanem az, hogy felmérhessem: a nyáron tanultak és gyakoroltak hogyan köszönnek vissza.

A torna programja. Szeptember 23., szombat 9.00 óra: KVP Nováky (szlovák)—lengyel válogatott. 10.30: Swietelsky-Békéscsaba—SK Hornets Kosice (szlovák). 17.30: KVP Nováky—SK Hornets Kosice. 19.00: Swietelsky-Békéscsaba—lengyel válogatott. Szeptember 24., vasárnap, 9.00: SK Hornets Kosice—lengyel válogatott. 10.30: KVP Nováky—Swietelsky-Békéscsaba. 11.45: eredményhirdetés.

OB-s csapataink új neve: Swietelsky-Békéscsaba

swietelsky cspA labdajátékok közül immár egy évszázada folyamatosan a világ élvonalába tartozik magyar vízilabda sportág. Ezért nem ritka, hogy a hazai csapatok „hamar összetalálkoznak” nagy támogatókkal és felveszik annak nevét. Az OB I-es bajnokságban szereplők legtöbbje rendelkezik is jelentős „céges háttérrel”, de egyre gyakrabban találkozunk a második vonalban is névadó szponzor által támogatott klubokkal.

A békéscsabai vízilabda történetében ugyan volt már rá példa, ám ahogy a csapat évről évre előrébb lépett, egyre inkább érett, hogy „összetalálkozik” egy jelentősebb támogatóval.

Ez az elmúlt hónap során realizálódott, a hazánkban idestova két és fél évtizede megjelent, osztrák hátterű, az építőipar teljes spektrumában tevékenykedő vállalatcsoportja, a Swietelsky és klubunk hosszú előkészítő munka után a napokban együttműködési támogatói szerződést kötött, amelynek értelmében az országos bajnokságokban szerepelő felnőtt, ifjúsági, serdülő és gyermek csapatunk az új szezontól Swietelsky-Békéscsaba néven szerepel. A felek – Borsos Pál, klubunk elnöke és Karakas József, a Swietelsky Dél-Kelet magyarországi főmérnöke – egyelőre egyéves szerződést kötöttek, amely a kölcsönös és hatékony együttműködés esetén folytatódhat a következő években is, vagyis hosszabb távú együttműködésben gondolkodik az ismert építőipari cég és klubunk vezetősége.

„A Swietelskyvel való kapcsolatunk régi keletű, korábban is kisebb segítségeket kaptunk a nagynevű cégtől — fogalmazott Borsos Pál klubelnök. — A mostani támogatás és szerződés azért jöhetett létre, mivel partnerünk látta az elmúlt évtizedes óriási fejlődést, azt, hogyan lett egy amatőr kis egyesületből egy 11 csapatos, két és félszáz gyereknek második otthont adó, a város sportpalettáján is előkelő helyet elfoglaló egyesület. Amelynek felnőtt csapata is az egy évtizeddel ezelőtti kiesés elleni harcból a bajnoki címre pályázó gárda lett az OB I B-ben. Tudatában vagyunk, hogy a Swietelsky által kapott támogatás sokat jelenthet a jövőbeni felkészülés során, kibővíti a lehetőségeinket a sport területén belül, és nemcsak a versenyekre való felkészülés terén. Hozzáteszem, a nagynevű cég támogatása ellenére alapvetően amatőr klub marad az immár Swietelsky-Békéscsaba.”

Karakas József, a Swietelsky Dél-Kelet magyarországi főmérnöke — arra a kérdésre, hogy miért döntöttek a csabai pólósok támogatása mellett? — elmondta, hogy meggyőző volt számukra az a szakmai munka és folyamatos fejlődés, amely a korábbi években jellemezte a klubot.

Éppen ezért bíznak benne, hogy — a cégcsoportjukat is jellemző, — a biztos alapokra kitartó csapatmunkával építkező klubot a támogatásukkal tovább segíthetik a sportszakmai céljaik elérésében, valamint a sportban is stabil alapokat nyújthatnak a jövő generációinak.

A Swietelsky „sportosságáról” tudni lehet még, hogy több hazai egyesület életében meghatározó, így jelentős támogatást nyújt az NB I-es szombathelyi labdarúgóklubnak, az NB II-es soproni futballistáknak, de maradva Békés megyénél, a magyar bajnok női röplabda-egyesületnek is.

Címlapképünkön Karakas József (jobbra) a Swietelsky képviseletében és Borsos Pál klubelnökünk a szerződés aláírása pillanatában

Mit egyen a gyerekünk, ha vízilabdázik?

dr fritz peter1Manapság óriási jelentősége és irodalma van annak, hogyan is táplálkozzunk. Ez a sportolók esetében különösen fontos, akár tizedek, századok, centik, milliméterek és gólok múlhatnak azon, hogy milyen folyamatos étrenden él egy élsportoló. De ez érvényes már az utánpótlásra is. Sőt, már ekkor el kell kezdeni a helyes táplálkozást.

Klubunk vezetőinek, edzőinek eltökélt szándéka, hogy elősegítse, javítsa a nálunk sportoló gyermekek egészségét, ezzel együtt pedig segítséget kíván nyújtani a szülőknek az egészséges, sportot támogató étrend kiválasztásában.

A mondás úgy tartja, hogy tanulni csak a legjobbtól érdemes! Éppen ezért meghívtuk dr. Fritz Péter sport-dietetikust (képünkön), aki már évek óta dolgozik a magyar férfi és- női vízilabda-válogatottak, valamint a Ferencvárosi TC több szakosztályának táplálkozási tanácsadójaként.

Az előadás során lehetőséget biztosítunk, hogy a szülők és gyerekek is kérdezhessenek, sőt erre mindenkit kérünk és bátorítunk is, mert az egészséges életmód közös érdekünk.

Az előadás, illetve konzultáció időpontja: szeptember 15-e, péntek, 17 óra (az előadás tervezett időtartama körülbelül két óra.). A helyszín pedig: a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium első emeleti 102-es előadóterme, amelyet a főbejárat felől lehet megközelíteni (Békéscsaba, Haán Lajos utca 2-4.). (A terem befogadó képessége korlátozott, ezért a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.)

Az alábbi linken egy kedvcsináló videó látható a Digi Sportról: http://vlv.hu/news/10050/fritz-peter-a-reggeli-startban

Régi és új ellenfelek a szeptember végén rajtoló OB I B-ben

polo002 cspMíg az első osztályban szereplő csapatok október első hétvégéjén kezdik a pontvadászatot az új, 2017—18. évi bajnokságban, addig az OB I B-sek egy héttel korábban már vízbe ugranak a pontgyűjtés reményében. Így az új néven nevező, a Swietelsky-Békéscsaba elnevezéssel rajtoló mieink is.

Valamennyi alkalommal leírtuk, hogy évről évre erősebb a két csoportos, húsz együttest felvonultató mezőny, amely ebben az idényben is igaznak ígérkezik. És amelynek során az új szezonban a B csoportba nyert besorolást csapatunk, mondhatni egy félig kicserélődött „társaságba”. A tavalyiak közül az egyik nagy rivális, a végül bronzérmes helyen befutó Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger ellen most is, már az alapszakaszban meg kell küzdeni, de itt található tavalyról a Debreceni VSE II., a Szolnoki VSC II., az Ybl Waterpolo Club, Budapest, a Hódmezővásárhelyi VSC. Viszont új ellenfél lesz az alapszakaszban a fővárosból az Alfa SC-Erzsébeti SMTK, az Angyalföldi SI DSE, a KSI SE, a Racionet-Honvéd II., valamint a Dunakanyar Szentendre. Bár ezek a nevek közül is több ismerősen cseng, hiszen a rájátszásban akadt köztük ellenfél.

Ami biztos, kemény ellenfélnek ígérkezik az OB I-től búcsúzó KSI SE, a másik csoportból átkerülő Angyalföldi SI DSE és a Racionet-Honvéd, amelyekkel a 1—8. helyért folyó csatározás során már találkozott a viharsarki egylet.

A másik csoport, az A jelű sem piskóta, itt olyan együttesek néznek farkas szemet egymás ellen hétről hétre, mint: A-Híd-OSC-Újbuda II., BVSC-Zugló II., Ceglédi VSE, Hódmezővásárhelyi VSC, Kanizsai VSE, Kaposvári VSE II., MAFC 112, Neptun VSC, Újpesti VSE, Vasas SC II.

Ami pedig a nyitányt illeti: a két legmarkánsabb gárdával kezd a dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző által pallérozott csapatunk. A sátorállítást követően, szeptember 30-án a KSI SE érkezik az Árpád fürdőbe (11 óra), majd egy héttel később, október 7-én Egerbe utazik az egylet. A folytatásban október 14-én érkezik a Szolnok, majd október 21-én a Debrecen. Október 28-án Szentendrére látogat csapatunk, egy héttel később Angyalföldre. A 8. fordulóban érkezik az Ybl, végül a Honvédhoz látogat el csapatunk. Decemberben még három fordulóra sor kerül, de ezek már a tavaszi alapszakasz meccsei, sorrendben: KSI SE idegenben, Eger itthon, végül december 16-án irány Szolnok. A valós tavaszi szezon időpontjai azonban még ismeretlenek, várhatóan február végén folytatódik a pontvadászat.