Kisiskolások Baby Kupáján két csapatunk is vízbe csobban

vizilabda logó az előzetesekhezEzen a hét végén sem marad meccs nélkül klubunk: szombaton egy egynapos mini tornán vesznek részt a legfiatalabbak, a 2007-ben vagy később születettek. Ugyanis Szentesen Baby Kupa néven hat csapat méri össze tudását, nevezetesen a Békéscsaba, a Gyula, a Szentes Lány, valamint a Szentes Fiú gárda, a Hódmezővásárhelyi VSC és a Csongrád VVSE gyerkőcei.

A szervezőbizottság úgy döntött, hogy az eredményjelzőn nem írják ki a gólokat, így mindenki „örülhet”. Lévén a legfiatalabbakról van szó, a játékidő 2×12 perc lesz, futóórával, két perc szünettel. És természetesen a kezüknek megfelelő 3-as labdával játszanak — kiskapura. Ugyancsak kikötés, hogy minden játékosnak legalább négy percet kell játszania minden félidőben.

Az eseményre két csoportba osztják a csapatokat, ahol körmérkőzések lesznek, azt követően jönnek a helyosztók, vagyis minden gárda három mérkőzést játszik. 

A csoportbeosztás. A csoport: Szentesi VK Fiúk, Csabai Csirkefogók VK, Csongrádi VVSE. B csoport: Szentesi VK Lányok, Gyulai VK, Hódmezővásárhelyi VSC.

A program. Szeptember 2., szombat, 10.00 óra: Csongrádi VVSE—Szentes Fiúk. 10.30: Szentes Leányok—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Szentes Fiúk. 11.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Gyulai VK. 12.00: Csongrádi VVSE—Csabai Csirkefogók VK. 12.30: Szentes Leányok—Gyulai VK. Helyosztók. 13.00: A3—B3. 13.30: A2—B2. 14.00: A1—B1.

Szentesen vitézkedtek fiataljaink három napon át

polo kvasz jános fehér 8Szentesen egy 12 csapatos tornát rendeztek a 2006-ban született fiataloknak, ahová klubunkból egy elég vegyes csapat, 2006-2007-2008-ban születettekből álló gárda utazott el. Kemény ellenfelekre találtak a Tóth Tamás és Béládi Csaba vezetésével kiálló apróságok a háromnapos tornán, de végig hősiesen küzdöttek.

„Csapatunkban kilenc évestől a tizenegy évesig, minden korcsoport megtalálható volt — foglalta össze a tapasztalatait Béládi Csaba. — Akadt több olyan kis pólósunk, aki csupán néhány hónapja barátkozik a sportággal, így egyesekben nagy volt a drukk is. Az rögtön szembe tűnő volt, hogy úszástudásban el vannak maradva fiataljaink, különösen a vízilabda nagyhatalmak, mint az Eger, a Szeged, a Szentes, a Szolnok mögött. Kezdőcsapatunk még tartotta a lépést az ellenfelekkel, a nagyon fiataloknak viszont meg kellett birkózniuk a náluk idősebb, így erősebb gyerekekkel. Ennek ellenére igyekeztünk mindenkinek sok játéklehetőséget adni az öt mérkőzés során, hiszen ezeknél a korosztályoknál az a fontos egyelőre, hogy sokszor meccselhessenek. Összességében hasznos volt a torna, minden bizonnyal fiataljaink további fejlődését jól szolgálták a mérkőzések.”

A tornán a következő csapatok indultak négy csoportban: Szentesi VSE Leányok, Csongrádi VVSE, Miskolci VSC, Pécs. Kecskemét, VUK Kistarcsa, Nyíregyháza, Szolnoki VSC. Szentes VSE Fiúk, Szeged Leányok, Csabai Csirkefogók VK, Eger. Szegedi Fiúk, Szombathely, Debrecen, Vuk Kistarcsa 2005.

A csabaiak eredményei. Csoportmérkőzések: Csabai Csirkefogók VK—Eger 4—22. Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Leányok 8—13. Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK Fiúk 9—15. Keresztjáték: Csabai Csirkefogók VK—VUK Kistarcsa 2005 10—17. A 9-10. helyért: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Leányok 9—10.

A következő csapat szerepelt a tornán: Korcsok Péter (kapus), Bazsó Máté, Bujdosó Antal, Gyenge Csaba, Gyenge László, Gyenge Zsombor, Hajdu Andor, Jambrik Márk, Komlódi Marcell, Korcsok Nándor, Kvasz János, Lele Szabolcs, Pónya Olivér, Sajtos Bence, Siófoki Kende.

Címlapképünkön Kvasz János (fehér sapkában), aki harcos volt, ha nem is mindig túl szabályos

Jól mutatkozott be Csongrádon az újjá formálódó ificsapatunk

póló ifik csongrádon cspÖt hazai kelet-magyarországi ifjúsági csapat feszült egymásnak két napon át, kedden és szerdán, Csongrádon, ahol a Koelner Kupáért viaskodtak egy körmérkőzéses felkészülési tornán. Az eseményen ott volt a Szilágyi Kristóf edző és Csabai Zoltán másodedző által pallérozott Csabai Csirkefogók gárdája is.

Fiataljaink négy mérkőzés erejéig csobbantak vízbe, az első napon mindkét találkozójukat megnyerték, a folytatásban azonban kétszer vereséget szenvedtek, így a harmadik helyen fejezték be az eseményt.

Az első mérkőzésen, a Csongrád ellen 10—4-gyel nyitottunk, ám jött egy rövidzárlat, és néhány fegyelmezetlenség, ami miatt másfél perccel a vége előtt kiegyenlítettek a házigazdák. Ám maradt még egy kis erő a csapatban, és 24 másodperccel a vége előtt az egyébként ezen a meccsen hat gólig jutó Tifrea bedobta a győztes gólt. Nem sokkal utána következett a Kecskemét, akik ellen megint jól kezdődött a találkozó, hiszen már 5—0-át is mutatott az eredményjelző. Ezen a találkozón dominált csapatunk, és mindenki sok játéklehetőséget kapott, végül könnyű győzelmet arattak a Csirkefogók. A második napon a Hódmezővásárhely ellen egy kevés gólos találkozón szenvedtünk vereséget úgy, hogy ellenfelünk vezetése után visszakapaszkodott a csapat, négy perccel a vége előtt 5—5-re feljöttek fiataljaink. Ám elég volt néhány újabb figyelmetlenség, ráadásul elfogyott az erő is, és végül szoros csatában kikaptunk. Ismét kevés pihenő állt a gárda rendelkezésére, amikor a mezőny legjobb csapatával, a Cegléddel zártuk a tornát. A Pest megyei alakulat kimagaslott a mezőnyből, mindenkit magabiztosan legyőztek, így mieinket is.

Eredményeink: Csongrádi VVSE—Békéscsaba 11—12. Kecskeméti SI—Békéscsaba 6—13. Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC 5—8. Békéscsaba—Ceglédi VSE 4—14. A végeredmény: 1. Cegléd, 2. Hódmezővásárhely, 3. Békéscsaba, 4. Kecskemét, 5. Csongrád. A békéscsabai csapatból a következők jutottak szerephez: Micle Stancu, Nyakó Levente (kapusok), Balatoni László, Barta Botond, Darabos György, Gellény Zétény, Koós Sándor, Lukácsi Marcell, Paksi Benedek, Schindler Imre, Tifrea Ovidiu, Tóth Frank, Tóth Szabolcs, Vozár Bálint.

A torna végeztével Szilágyi Kristóf a következőképen számolt be tapasztalatairól: „Ez volt a bajnokság kezdete előtt az első megmérettetése az újjá alakuló ifjúsági csapatunknak, amely igazán csak félig ifi korosztályú, ugyanis a tizennégy játékosból négy serdülő, három pedig még gyermek korcsoportú. Itt máris hozzáteszem: a fiatalok nem lógtak ki a sorból, éltek a kínálkozó lehetőséggel, és megállták helyüket az idősebb korosztályban is, becsülettel küzdöttek. A tornán tulajdonképpen mi voltunk a mérleg nyelve az öt gárda között, így lettünk bronzérmesek. Ami örömteli, a szakemberek szerint a Békéscsaba—Hódmezővásárhely találkozó volt a torna legizgalmasabb és legszínvonalasabb mérkőzése, ahol már sok biztató jelet láttam, amire alapozhatunk a jövőben. De az is tény, akadtak még hibák a védekezésben és a támadásban egyaránt, de jó kiinduló alap a jövőre nézve, hogy igyekezett és lelkes volt minden játékosunk a két nap során. Főleg a támadójátékban akad még sok csiszolni való, ami egy kicsit az összeszokottság hiányára is visszavezethető. Ám több alkalommal is visszaköszöntek a nemrégiben tanultak, amire bátran alapozhatunk.”

Címlapképünkön a Csongrádon bronzérmes ifjúsági csapatunk és edzőik

Ifjúságiak a Koelner Kupáért Csongrádon

vizilabda logó az előzetesekhezIdestova másfél hónapja készül a 2017-2018. évi országos bajnokságra ifjúsági csapatunk, de mindezidáig nem volt lehetőségük megmérettetni magukat, hogy hol is tartanak. Most viszont itt az alkalom: augusztus 29-én és 30-án, kedden és szerdán vízbe ugranak Csongrádon Szilágyi Kristóf legényei.
Ugyanis a Tisza-parti városban ekkor rendezik meg a 18 évesek számára a Koelner Kupát öt csapat részvételével, köztük a békéscsabaiakkal. A kétnapos esemény körmérkőzéses lesz, azaz mindenki mindenkivel játszik, ez alapján alakul ki a végleges sorrend.
A Kolener Kupa programja. Első nap, augusztus 29., kedd, 12.00 óra: Csongrádi VVSE—Békéscsaba. 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Ceglédi VSE. 14.00: Kecskeméti SI—Békéscsaba. 15.00: Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE. 16.00: Kecskeméti  SI—Hódmezővásárhelyi VSC.
Második nap, augusztus 30., szerda, 10.00: Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.00: Kecskeméti SI—Ceglédi VSE. 12.00: Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Csongrádi VVSE—Kecskeméti SI. 14.00: Békéscsaba—Ceglédi VSE.

Újabb tesztmeccsek várnak fiataljainkra Szentesen

vizilabda logó az előzetesekhez

Lecsengett a szentesi és békéscsabai Diapolo Kupa, a mezőtúri Rose Kupa, és máris újabb feladat vár a gyermek korosztályúakra. Ezúttal ismét az egyik dél-alföldi fellegvár, Szentes felé veszik az irányt, ahol a Takarék Kupa keretében csobbannak vízbe. Mégpedig tőlünk azok a 2006-ban születettek, akik a nemzetközi vidékbajnokságban lesznek érdekeltek.
Vagyis itt az alkalom, hogy Szentesen, az újabb háromnapos utánpótlástornán ismét bemutatkozzanak fiataljaink, ugyanis meghívást kapott a Csabai Csirkefogók VK csapata is. Lévén, hogy éppen ezen a hét végén megkezdi a felkészülést felnőtt csapatunk is, ezért Dobra Róbert, a kicsik edzője nem tarthat a fiatalokkal, helyette az első napon Tóth Tamás, majd a folytatásban Béládi Csaba ül a kispesdre.
A szokásnak megfelelően a győztes csapatot kupával, az 1-3. helyezettet éremmel jutalmazzák a rendezők, illetve a legjobb kapus és a legjobb mezőnyjátékos is különdíjban részesül. A csapatok pedig az életkornak megfelelően 3-as méretű labdával, kis pályán (25 méteres) és kis kapura játszanak.
A torna résztvevőinek csoportbeosztása. A csoport: Szentesi VSE Leányok, Csongrádi VVSE, Miskolci VSC, Pécs. B csoport: Kecskemét, VUK Kistarcsa, Nyíregyháza, Szolnoki VSC. C csoport: Szentes VSE Fiúk, Szeged Leányok, Csabai Csirkefogók VK, Eger. D csoport: Szegedi Fiúk, Szombathely, Debrecen, Vuk Kistarcsa 2005 (versenyen kívül indul)-
A csabaiak programja. Augusztus 25., péntek, 13.00 óra: Csabai Csirkefogók VK—Eger. 15.00: Csabai Csirkefogók VK—Szegedi leányok. Augusztus 26., szombat, 9.00: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK Fiúk. A helyosztókra és a döntőkre augusztus 27-én, vasárnap kerül sor a csoporthelyezések függvényében, majd 13 órától rendezik meg az eredményhirdetést.