Évzáró, elismerések, köszöntők, búcsúztatók, foci, pörköltös dínom-dánom több négyzetméter sütivel

póló kádár szarvas cspAhogy minden esztendőben: az utolsó bajnoki mérkőzések után megtartotta klubunk a szezonzárót. Vasárnap még serdülő csapatunk a fővárosban vitézkedett, hétfőn már ők is, valamint a tőlük nagyobbak és fiatalabbak, gyulaiak és csabaiak az Árpád fürdőben búcsúztatták a 2016—2017. évi, rengeteg mérkőzéssel teli szezont.

A jól bevált helyet, a város felöli büfé és környékét ellepték vízilabdázónk és szüleik, több mint kétszázan gyűltek össze, hogy meghallgassák az évértékelőt, amely Borsos Pál elnök tartott meg. Persze e közben már javában rotyogott a bográcsban a pörkölt utánpótláskorú játékosunk, Darabos György szülei jóvoltából, idősebb Darabos György és felesége szakszerűen forgatta a kondért, készülve a sok éhes száj „betömésére”. Borsos Pál pedig a felnőtt csapat teljesítményétől a legkisebb pólósaink teljesítményét boncolgatva, kiemelve, hogy évről évre előrébb lép klubunk minden tekintetben, legyen az létszám, a bajnoki helyezések, az egyéni fejlődések. Mindezt még további adatokkal, érdekességekkel egészítette ki vezetőedzőnk, Kádár József.

Rendhagyó jutalmazással folytatódott az évzáró: az olimpiai bajnok Kiss Gábor aláírásával ellátott vízilabdát kapott az összes utánpótlás csapatból a legjobbnak tartott sportolónk, szám szerint kilencen. Egész éves kiemelkedő teljesítményükért a következők vehették át a labdát (zárójelben a korosztály és évjárat): Korcsok Nándor (gyermek 2006-ban születettek). Szatmári Zsombor (gyermek korcsoport, 2005 – Békéscsaba). Lisztes Zsombor (gyermek kcs., 2005 – Gyula). Bucsi Ferenc (gyermek kcs., 2004 – Békéscsaba). Gellény Zétény (gyermek kcs., 2004 – Gyula). Csatári Szabolcs (gyermek kcs., 2003). Schindler Imre (gyermek kcs., 2002). Nyakó Levente (serdülő kcs.). Tifrea Ovidiu (ifjúsági kcs.).

Lassan elmondható, hogy Zsilák László klubunk emblematikus alakjává nőtte ki magát az elmúlt évtizedben, hiszen apró gyermek korától itt nőtt föl közöttünk, a gyermek korcsoporttól a felnőttig minden korosztályban játszott, és az adott csapat egyik meghatározó játékosa volt. Ám — sajnos — az is megszokott, hogy nevelő klubként meg kell válnunk tőle, amikor elérkezik az érettségi ideje, mint annyi más, jó játékosunk esetében is megtörtént ez az évek folyamán. A vízilabdázók „okos gyerekek”, szinte mindenki továbbtanul, miként Zsilák László is tervezi, aki napokban érettségizik, majd Debrecenbe költözik, hogy tanulmányai felsőfokon folytassa (útépítő mérnöknek készül). Ezért őt is elbúcsúztatta klubunk, hiszen a tanulás mellett az OB I-es jelennel rendelkező Debreceni VSE tagjaként folytatja majd a sportpályafutását.

Ugyancsak a búcsú pillanatait élhette át az immár kilenc esztendeje klubunkban tevékenykedő szentesi mester, Kádár József, aki végleg nyugdíjba vonul. Józsi bácsi idestova ötven esztendővel ezelőtt kötelezte el magát a pólóval, játékosként a szentesi OB II-es, majd OB I-es csapat tagja volt, 238 mérkőzésen csobban vízbe a legmagasabb osztályban, majd sportolói pályafutása után nyolc éven át volt a szentesi első osztályú klub edzője, újabb 203 meccs következett immár a kispadon. De dolgozott a Kurca-parti város utánpótlásáért is, olyan játékosok kerültek ki a keze alól, akik ifjúsági-, junior-, világ- és Európa-bajnokok lettek. Kiemelkedő közülük Tóth László, aki több mint háromszázszoros felnőtt válogatott volt, 1988-ban szentesi játékosként részt vett a szöuli olimpián. Kádár József 2004—2012 között a Régió Liga elnöke, MVLSZ elnökségi tagja volt.

Az évzáró ünnepségünket megtisztelte Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere is, aki nemcsak búcsúztatta mesterünket, hanem kiemelte: irányításával egy jól működő utánpótlás-nevelő egyesület bontakozott ki Békéscsabán, az utánpótlás korú játékosok száma ez idő alatt megháromszorozódott. Mára már négy országos és nyolc területi bajnokságban szereplő csapat munkáját felügyelte és irányította. Igazi Csabai Csirkefogós játékstílust alakított ki, amely egyre jobb eredményeket hozott a városnak. Ellenfeleink országszerte tisztelik szakértelmét és tudását. Kádár József ezekkel a figyelemre méltó eredményekkel Békéscsabát végleg elhelyezte a világszínvonalú magyar vízilabdázás országos térképén.

Mire az utolsó értékelők és köszöntők elhangzottak, elkészült a pöri, nekilátott a több mint kétszázas népesség, amit végül a szülök által elkészített több négyzetméternyi sütemény ízesített tovább. A jókedv, a foci kitartott este nyolc óráig, csak ezt követően vonultak nyári pihenőre a gyerekek és edzőink is.

Címlapképünkön: Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere (jobbra) megköszöni Kádár Józsefnek a csaknem egy évtizeden át nyújtott kimagasló munkáját – fotó: Kiss Dani (további képek facebook oldalunkon)

Ötvenszázalékos mérleggel zárta az évet serdülő csapatunk

póló darabos györgy01A 2016—2017. évi bajnoki sorozat utolsó napjára került sor vasárnap. Ekkor már egyedül a serdülő csapatunk volt érdekelt, akik az alsóházi kupa helyosztóján a 9-12. helyért csatázott a fővárosban három gárda társaságában. A mieink nyitányként a Hírös Sport, Kecskemét együttesével kezdtek, a másik ágon Vasas Continentál II.—Pécsi SN Sportiskola összecsapásra került sor. A folytatásban a két vesztes, majd a két győztes mérte össze erejét a végső sorrend kialakításáért.

Csabai Csirkefogók VK—Hírös Sport, Kecskemét 18—17 (3—6, 3—1, 3—3, 4—3, büntetők 5—4)

Serdülő korcsoportos alsóházi rájátszás, helyosztó a 9-12. helyért, Budapest, Tüskecsarnok uszodája. V.: Irmes Máté Benedek, Török Viktor. Békéscsaba: Bucsi — Braun, Balatoni 2 (2), Barta 6 (2), Bacsa 1, Csuvarszki D. 4 (1), Darabos 3 (1). Cs.: Lukácsi M., Koós 1 (1), Ifj. Lukácsi S. 1, Schindler I., Kozma Edző: Csabai Zoltán. Kecskemét: Magyar — Egervölgyi 7 (1), Tovaj T. 1 (1), Deák 2, Sendula 5 (1), Tóth I., Varjú 1. Cs.: Kurucz, F. Hegedüs 1 (1), Tovaj G., Juhász, Virányi. Edző: Gyenes István.

Gól emberelőnyből: 8/0, ill. 12/7. Büntetők: 10/7, ill. 6/4. Kipontozódott: Braun. Csuvarszki D.

Nem kezdett valami fényesen csapatunk, már az első játékrészben háromgólos előnyre tettek szert a kecskemétiek. Csak a harmadik negyed közepén érték utol ellenfelüket (8—8), akik még egyszer átvették a vezetést (9—10). A negyedik etap első felében gyors három góllal már zsebükben érezhették a győzelmet a Csirkefogók (12—10), ám a Bács Kis Kun megyeiek a véghajrában kiegyenlítettek (13—13). Ötméteresekkel döntötték el a győztes kilétét, amelynek során a csabaiak kapusa, Bucsi Ferenc kivédte varjú Ferenc lövését, miközben a mieink valamennyi büntetőt értékesítettek, ezzel nyerték meg a találkozót.

Csabai Csirkefogók VK—Vasas Continentál II. 8—26 (3—5, 2—7, 1—8, 2—6)

Serdülő korcsoportos alsóházi rájátszás, helyosztó a 9-12. helyért, Budapest, Tüskecsarnok uszodája, a forduló két győztesének párharca. V.: Knézy Jenő Márk, Török Viktor. Békéscsaba: Bucsi — Braun, Koós, Balatoni 2 (1), Barta 1, Csuvarszki D. 3, Darabos 1. Cs.: Lukácsi M., ifj. Lukácsi S. 1, Schindler I., Kozma, Bacsa. Edző: Csabai Zoltán. Vasas: Jengibarjan — Oszlánszky 3, Slezák 2, Kállay 6 (1), Reményi 2, Békési 3, Muzsnay 1. Cs.: Bognár, Györke 1, Gémesi 6, Molnár 1, Pázmándi 1. Edző: Dodog Szabolcs.

Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 5/4. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Balatoni, Barta.

A fővárosi csapat egyenletes teljesítményt nyújtva, fokozatosan elhúzott és megérdemelten nyerte a találkozót.

További eredmények: Vasas Continentál II.—Pécsi SN Sportiskola 18—10. Pécsi SN Sportiskola—Hírös Sport, Kecskemét 19—10.

A rájátszás 13-16. helyéért folyó végeredmény: 1. (13.) Vasas Continentál II., 2. (14.) Csabai Csirkefogók VK, 3. (15.) Pécsi SN Sportiskola, 4. (16.) Hírös Sport, Kecskemét.

Címlapképünkön Darabos György, aki csapatunkból egész évben egyenletes teljesítményt nyújtott

A foghíjas OB II-es záró körben döntetlen a Győriekkel

póló szilágyi józsef01Az OB II-es vízilabda-bajnokságban 25 csapat szerepel. A Csabai Csirkefogók VK „kettes alakulata” a 13-16. helyéért játszhatott rájátszás harmadik, záró körérében, ahová a Kecskemét csapata nem érkezett meg, így csonka fordulóra került sor, illetve az ellenük kisorsolt két csapat játék nélkül, 5—0-ás gólkülönbséggel megkapta a három pontot. Így az öreg csapatunknak csak egyetlen mérkőzést kellett játszania a Békéscsabán megrendezett fordulóban.

Csabai Csirkefogók VK II.—Győri Vízisport Egyesület 9—9 (2—5, 2—1, 3—2, 2—1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás 13-16. helyért, 3. forduló, Békéscsaba. V.: Füzesi Zsolt. Békéscsaba: Micle — Laczó P. 3 (1), dr. Szlávik, Román, Dávid 1, Csendes, Weinhardt M. 3. Cs.: Barta 1, Gyebnár, Tóth K., Szilágyi, Sipaki, Weinhardt D. 1, Miklós. Edző: Borsos Pál. Győr: Lőrincz — Pákozdi, Pál, Gudra 1, Burger 1, Pőcze 5, Dömötör. Cs.: dr. Ferenczy 1, Csehi 1, Lantos, Tóth O. Edző: Hámori Péter.

Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 1/0. Büntetők: 1/1, ill. 1/0.

A csabaiak 2—1-es vezetése után leblokkolt a házigazda, és zsinórban öt gólt kaptak (2—6). Szívós munkával megkezdte a felzárkózást a viharsarki alakulat, ez olyannyira sikerült, hogy a találkozó lefújása előtt harminc másodperccel Weinhardt Márton akciógóljával ismét náluk volt az előny (9—8). Ám nem sokkal a középkezdés után Pőcze Márk ugyancsak akciógólból betalált, beállítva ezzel a 9—9-es végeredményt.

További eredmények: Győri Vízisport Egyesület—Sportliget SE, Budapest 6—11. Csabai Csirkefogók II.—Kecskeméti VE 5—0 – játék nélkül. Sportliget SE, Budapest—Kecskeméti VE 5—0 – játék nélkül.

A 13—16. helyért folyó OB II-es végeredmény: 1. (13.) Győri Vízisport Egyesület 11, 2. (14.) Sportliget SE, Budapest 9, 3. (15.) Csabai Csirkefogók II. 7, 4. (16.) Kecskeméti VE 7. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Címlapképünkön a nagy öreg, Szilágyi József, aki „kiírthatatlan szeretett sportágából”, hatvanon túl is a csapat rendelkezésére áll

Egy lehelettel lemaradt a csapat a dobogóról, ám minden idők legjobb helyezése a negyedik pozíció az OB I B-ben

pob1 németh dániel fotó kiss dani cspA szombathelyiek nagyon komolyan készültek a bajnoki címet eldöntő találkozóra, már egy nappal korábban elutaztak a Viharsarokba. A találkozó érdekessége az volt, hogy amelyik csapat nyer, az a bajnok és feljutó, bár a vendégeknek az egy pont is elég lett volna az üdvösséghez. Az addig az ezüstérmes helyen álló csabaiak abban a tudatban ugrottak vízbe, ha nyernek aranyérmesek, ha kikapnak, akkor a többi találkozó eredményének függvényében még akár a negyedik helyre is visszacsúszhatnak. Sajnos, ez a változat jött be.

Csabai Csirkefogók VK—Aligátor VUS, Szombathely 4—7 (2—1, 0—1, 2—2, 0—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, rájátszás az 1-8. helyért, 7. forduló, Békéscsaba, 200 néző. V.: Füzesi Zsolt, Csizmadia Zsolt. Békéscsaba: Szentesi — Tinka, Major 1, Szabó Z. 1, Józsa, Ajtai 1, Németh D. 1. Cs.: Flajsman, Rácz, Mucsi, Tóháti, Tifrea, Zsilák. Edző: Kádár József. Szombathely: Horváth A. — Csvetics 1, Hajmási, Ekler 2 (1), Takács, Kutasi 2, Kurucz 1. Cs.: Doma, Juhász, Sági, Galambos 1, Baranyai. Edző: Matajsz Márk.

Gól emberelőnyből: 4/0, ill. 7/1. Büntetők: 1/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Józsa. Az eredmény alakulása: 1—0, 1—1, 2—1, 2—3, 4—3.

Nem volt jó előjel a hazaiak számára, hogy egyik erősségük, dr. Makra Zsolt munkahelyi okok miatt kénytelen volt kihagyni a találkozót. Ettől függetlenül jól kezdtek a Csirkefogók, bár ekkor már látszott, hogy a támadásoknál nem úgy „pörög a kerék”, ahogy a korábbi mérkőzéseken megszoktuk. Kicsit körülményesek voltak a támadások, pontatlanok a célzások, a védekezéssel azonban nem volt gond. Viszont a vendégek a találkozó elején feszültek, idegesek voltak, sok labdát eladtak, és esetükben is érvényes volt, hogy rosszul lőttek kapura. A harmadik negyed végéig változatos és nyílt volt a küzdelem, nagy taktikai harc dúlt a medencében, és bármely fél előtt ott lebegett a győzelem esélye. A negyedik játékrészre fordulva 4—4-et mutatott az eredményjelző, amikor először a meccs folyamán a ráúszásnál a csabaiak szerezték meg a labdát. Ennek ellenére, amint a vendégekhez került a labda, az első ellentámadásból, akcióból betalált Szentesi Máté kapujába Kurucz Barnabás. Csupán másfél perc telt el, amikor újabb szombathelyi akciógólt jegyezhettünk föl, ami Kutasi Rómeó nevéhez fűződik. Ez megbontotta a rendet, a csabaiak elkezdtek kapkodni, kidolgozatlan helyzetből is szerettek volna gól lőni, a centerbe pedig nagyon nehezen jutott be a labda. Ha mégis, akkor a játékvezetők rendre elvették a házigazdáktól — a legtöbbször jogosan, mert rossz volt a bejátszás, és hiába nyújtózkodott utána az éppen centerposzton játszó viharsarki pólós, csak szabálytalanul tudta volna megszerezni. Már öt perc sem volt hátra, amikor Ekler Bendegúz büntetőből háromra növelte a vasiak előnyét, és hiába volt még sok idő hátra, a tetemes előnyt nem sikerült ledolgozni az egyre hitehagyatottabbá váló békéscsabai alakulatnak.

Bár sokan reménykedtek a bajnoki cím elhódításában, mindenképpen dicséret illeti a csapatot az egész éves teljesítményéért, no meg azért, mert a békéscsabai vízilabda fennállása óta a legjobb eredményt érte el negyedik helyezésével.

Mestermérleg. Kádár József: — Ellenfelünk végig a zónavédekezést választotta, amit nem tudtunk áttörni. Mindkét csapat jól védekezett, mi viszont a támadások során gyakran rossz megoldást választottunk. Sokszor akkor lőttünk kapura, amikor nem kellett volna, mert nem volt kidolgozott helyzet. Máskor pedig, amikor megcélozhattuk volna a szombathelyiek kapuját, elbizonytalanodtunk, rosszul lőttünk vagy máskor inkább lövés helyett továbbpasszoltuk a labdát. Amúgy a passzaink sem voltak egészen pontosak és az emberelőnyös helyzetekkel sem boldogultunk.

További eredmények: BVSC-Zugló—Racionet Honvéd, Budapest 14—11. Ceglédi VSE—Angyalföldi SI DSE, Budapest 11—13. Neptun VSC, Budapest—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 5—12.

Az OB I B végeredménye a rájátszás 8. fordulója után az alapszakaszból vitt pontokkal együtt: 1. Aligátor VUS, Szombathely 29, 2. BVSC-Zugló, 25, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 24, 4. Csabai Csirkefogók VK, Békéscsaba 23, 5. Angyalföldi SI DSE, Budapest 19, 6. Ceglédi VSE 16, 7. Neptun VSC, Budapest 15, 8. Racionet Honvéd, Budapest 13.

Címlapképünkön a békéscsabaiak erőssége, Németh Dániel (fehér 13), aki egész évben jó teljesítményt nyújtott, és összességében hatvan gólt ért el az esztendő folyamán — mind akcióból. Fotó: Kiss Dani

OB I B zárás: csak a Békéscsaba vagy a Szombathely lehet bajnok

vizilabda logó az előzetesekhezZáró akkordjához érkezett a hazai 2016-2017. évi vízilabdaélet: e hét végén rendezik meg az utolsó bajnoki- és kupatalálkozókat. Június második hét végéjén még három csapatunk, az OB I B-s az OB II-es és a serdülő gárdánk érdekelt.

OB I B-s gárdánk az első nyolc helyért folyó rájátszásban az utolsó fordulóhoz érkezett, amelynek során a legélesebb idei párharcra kerül sor, ugyanis az aranyéremért csatázhat csapatunk és a jelenleg listavezető Szombathely. Amennyiben legyőzik a Csirkefogók a Vas megyei alakulatot, elnyerik a bajnoki címet. A legrosszabb forgatókönyv szerint csabai vereség esetén, ha a BVSC Zugló és az Eger is nyerne, akkor a negyedik helyen zárna csapatunk. Az viszont biztos, hogy a Csabai Csirkefogók VK és az Aligátor VUS, Szombathely páros közül kerülhet ki csak a végső aranyérmes, bármilyen eredmény is szülessen az Árpád fürdőben.

A rájátszás első körében 9—9-es eredmény született a két aranyérem várományos csatájában Szombathelyen, ami lépéselőnyt jelenthet győzelmünk esetén a vasiakkal szemben. A szombati vendégek egyébként eddig az alapszakaszból hozott eredményekkel együtt nyolc győzelemből két döntetlenből és három vereségből álló mérleggel állnak az élen. A rájátszásban egyébként a négy győzelem és két döntetlen mellett egyszer szenvedtek vereséget (BVSC 11—9), ugyanis mindkétszer legyőzték a Ceglédet és az Egert, és hazai pályán 12—12-öt játszottak a BVSC-vel.

Ezzel szemben a csabaiak mérlege az alapszakaszból hozott eredményekkel együtt: hét győzelem, két döntetlen és négy vereség. A rájátszás során fiaink egyetlen vereséget könyvelhetnek el, két héttel ezelőtt, hazai pályán kaptak ki az angyalföldiektől (16—17). Emellett négy győzelem (Racionet Honvéd 14—8 és 8—6, Neptun VSC 13—12 és 8—7), és két döntetlen (Angyalföld 11—11, Szombathely 9—9) áll a nevük mellett.

Óriási csata várható — mondta elöljáróban Kádár József, a felnőtt gárda vezetőedzője. — Egy biztos, számunkra a döntetlen sem biztos, hogy elég az üdvösséghez.

Mi kell ahhoz, hogy az álmok megvalósuljanak?

A szombathelyi csapat sok és gyorsan úszó fiatalból áll. Vagyis az egyik legfontosabb, hogy ügyeljünk arra, ne tudjanak lefordulni rólunk. Ezt az odavágón a vasi székhelyen meg is valósítottuk, most hasonlóra lesz szükség.

Előfordult más mérkőzéseken, hogy a támadások akadoztak.

Tény, a jó támadás befejezések elengedhetetlenek, pontosnak kell lennünk az ellenfél kapuja előtt. De a védekezés még fontosabb. Eddig, ha kevés gólon tartottuk ellenfelünket, mindig nyertünk. Nem engedhetjük meg még egyszer azt, amit az Angyalföld ellen, amikor elszenvedtük az első vereségünket a rájátszás során. Ha a védekezésünk az első pertől kezdve összeáll, akkor lehet sikerélményünk.

Komplett a csapat?

Egyetlen hiányzónk lesz: dr. Makra Zsolt továbbképzésen vesz részt a hét végén, ahol még vizsgáznia is kell, ami viszont a civil életbeli munkájához nélkülözhetetlen. Remélem, nélküle is megoldja a csapat a feladatot, és ünnepelhetünk a szombati derbi után.

Hét közben pótolták: Angyalföldi SI DSE, Budapest—BVSC-Zugló 12—11.

A program. Június 10., szombat, 10.00 óra: BVSC-Zugló—Racionet Honvéd, Budapest. 11.00: Csabai Csirkefogók VK, Békéscsaba—Aligátor VUS, Szombathely. 11.00: Ceglédi VSE—Angyalföldi SI DSE, Budapest. 15.00: Neptun VSC, Budapest—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger.

Az állás a rájátszás 7. fordulója után az alapszakaszból vitt pontokkal együtt: 1. Aligátor VUS, Szombathely 26, 2. Csabai Csirkefogók VK, Békéscsaba 23, 3. BVSC-Zugló, 22, 4. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 21, 5. Ceglédi VSE 16, 6. Angyalföldi SI DSE, Budapest 16, 7. Neptun VSC, Budapest 15, 8. Racionet Honvéd, Budapest 13. (Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény dönt. Ha az is azonos, akkor a gólkülönbség.)

OB II-es csapatunk a rájátszásban a 13-16. helyért folytatja a harmadik körrel (5-6. forduló), amellyel ők is lezárják az esztendőt. Az utolsó etapra a békéscsabai Árpád fürdőben kerül sor, ahol kecskemétiekkel és a győriekkel csapnak össze.

A program. Június 10, szombat, 12.30: Győri Vízisport Egyesület—Sportliget SE, Budapest. 13.30: Csabai Csirkefogók VK II.—Kecskeméti Vízilabda Egyesület. 14.30: Győri Vízisport Egyesület—Csabai Csirkefogók VK II. 15.30: Kecskeméti Vízilabda Egyesület—Sportliget SE, Budapest.

Az állás négy forduló után: 1. Győri Vízisport Egyesület 7, 2. Kecskeméti Vízilabda Egyesület 7, 3. Sportliget SE, Budapest 6, 4. Csabai Csirkefogók VK II. 3.

Serdülő korosztályos csapatunk az alsóházi kupa zárásaként a fővárosba utazik vasárnap, ahol a Tüskecsarnok uszodában a 9-12. helyért folytatja az idei sorozatot. A sorsolás alapján ők nyitják a napot a Hírös Sport Kecskemét együttesével 10 órakor, majd 11 órától a Vasas Continentál II.—Pécsi SN Sportiskola összecsapásra kerül sor. A folytatásban a két vesztes, majd a két győztes méri össze erejét a végső sorrend kialakításáért.