Országos utánpótlás-bajnokság: a gyermek korosztályú csapatunkra vár a nagyobb kihívás vasárnap

Békésebb hétvége közeledik, „csak” öt mérkőzésen szoríthatunk csapatainkért. Szombaton a gyermek III. korosztályosok lesznek érdekeltek, vasárnap pedig az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három alakulatunk.

Gyermek III. korosztályos fiataljaink szombaton Szolnokra utaznak, ahol két találkozó erejéig ugranak a medencébe. A Délkeleti területi vidékbajnokság során az erősebb, Piros csoportban ellenfeleik két határon túli egylet, a romániai Nagyvárad és a szerbiai Szabadka gárdája lesznek.

A program. November 16., szombat, 10.00 óra: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: CSM Oradea, Nagyvárad (román)–Csabai Csirkefogók VK. 12.00: Szegedi Vízipóló Suli–Szentesi VK Üdülőközpont. 13.00: Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka (szerb)–CSM Oradea, Nagyvárad. 14.00: Szentesi VK Üdülőközpont–Csongrádi VVSE. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka. 16.00: Csongrádi VVSE–Szolnoki Dózsa.

Innen folytatják, vagyis az állás a második kör (négy mérkőzés) után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 12, 2. Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka 9, 3. CSM Oradea, Nagyvárad 9, 4. Szolnoki Dózsa 6, 5. Csongrádi VVSE 3, 6. Szentesi VK Üdülőközpont 3, 7. Csabai Csirkefogók VK 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportja alapszakaszában a hetedik fordulóra kerül sor vasárnap. Csapataink ismét hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben fogadnak ellenfelet, mégpedig a Csongrádi VVSE egyesületének fiataljait. Különösen a gyermek korosztályú csapatunkra vár kemény feladat, hiszen leendő ellenfelük eddig öt győzelmet ért el az egyetlen vereség mellett. Serdülő gárdánknak mondhatni kötelező a győzelem (a mieink 12, a csongrádiak 5 pontosak), nemkülönben az ifistáinknak, akik az eddig nyeretlen Csongráddal csapnak össze.

A program. Gyermek korosztály. November 17., vasárnap, 10.00 óra: Váci VSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 10.00: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Ceglédi VSE. 10.30: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Polo Academy Sport Club Budapest. 12.15: Békésút-Békéscsaba–Csongrádi VVSE (jv.: Kiss Dániel, Kollarics Gábor). 13.15: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 15.15: Oázis Sport Club Budapest–MA-KA Szentesi VK.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MA-KA Szentesi VK 18, 2. Csongrádi VVSE 15, 3. Angyalföldi Sportiskola Budapest 15, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 13, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 11, 6. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 9, 7. Békésút-Békéscsaba 9, 8. Sportliget Sport Egyesület Budapest 6, 9. Oázis Sport Club Budapest 3, 10. Ceglédi VSE 3, 11. Váci VSE 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. November 17., vasárnap, 11.00 óra: Békésút-Békéscsaba–Csongrádi VVSE (jv.: Rapavi Bence, Kiss Dániel). 11.15: Váci VSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 11.30: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Ceglédi VSE. 12.00: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Polo Academy Sport Club Budapest. 14.30: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 16.30: Oázis Sport Club Budapest–Aeroprodukt Szentesi VK.

Az állás. Serdülők: 1. Aeroprodukt Szentesi VK 18, 2. Békésút-Békéscsaba 12, 3. Ceglédi VSE 12, 4. Sportliget Sport Egyesület Budapest 12, 5. Oázis Sport Club Budapest 12, 6. Angyalföldi Sportiskola Budapest 10, 7. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 9, 8. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 8, 9. Váci VSE 6, 10. Csongrádi VVSE 5, 11. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. November 17., vasárnap, 12.00 óra: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 12.30 óra: Váci VSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Ceglédi VSE. 13.30: Békésút-Békéscsaba–Csongrádi VVSE (jv.: Kollarics Gábor, Rapavi Bence). 13.30: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Polo Academy Sport Club Budapest. 14.00: Oázis Sport Club Budapest–MA-KA Szentesi VK.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Angyalföldi Sportiskola Budapest 17, 2. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 15, 3. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 15, 4. MA-KA Szentesi VK 13, 5. Ceglédi VSE 12, 6. Oázis Sport Club Budapest 10, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 8, 8. Békésút-Békéscsaba 6, 9. Váci VSE 6, 10. Sportliget Sport Egyesület Budapest 3, 11. Csongrádi VVSE 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

A ceglédi három mérkőzésből hat pontot behúztak fiataljaink

Pónya Olivér a serdülők találkozóján négy gólig jutott, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapat begyűjtse a három pontot – fotó: Such Tamás

Cegléden folytatták a bajnoki sorozatot az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapataink. Immár a harmadik forduló óta a mezőny legerősebb csapataival találkoztak ismét, ezért nem volt könnyű dolguk vasárnap sem. Viszont szépen teljesítettek fiataljaink, a három mérkőzésből hat pontot behúztak, s nem sok kellett ahhoz, hogy még tovább gyarapítsák egységeiket.

Ceglédi VSE–Békésút-Békéscsaba 9–17 (2–5, 4–2, 2–7, 1–3)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, gyermek korcsoport, Cegléd. V.: Orosz László, ifj. Kádár József. Cegléd: Bernáth – Tóth H. 1, Habony 1, Tóth Á. 1 (1), Lukács 1, Vincze Zs. 2, Árpás 1. Cs.: Juhász, Kovács T., Katatics 1, Stumpf, Gujka 1, Csontos. Edző: Zám Attila, Pásztor Mátyás. Békéscsaba: Veszeli – Machlik 1, Bódi 4, Hajdu Á. 3, Czupper 3, Nánási 3, Suhajda S. Cs.: Restye Zs. 1, Balogh Cs. 1 (1), Tóth Z., Uhrin Zs., Uhrin B. 1, Szeidler, Lantos, Balogh B. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 5/1. Büntetők: 2/1, ill. 1/1.

Fiataljaink erődemonstrációt tartottak már a mérkőzés elején (0–4), ám a harmadik negyed elejére megközelítette csapatunkat a házigazda (7–8). A folytatásban azonban újra rákapcsolt a legénység, és végül nagy különbségű győzelmet aratott a ceglédiek otthonában.

Fodor Ádám: – Most fordított volt a játékunk, mint legutóbb a Szentes ellen. De még ezúttal is maradt hiányérzetem, ugyanis két és fél negyeden át remekül játszott a csapat, másfél negyeddel azonban adós maradt. Az utóbbit, gyenge védekezésünket a ceglédiek ki is használták. Erős csapatok ellen nem szabad ennyit hibázni. Amikor jól futott a szekér, minden a megbeszéltek szerint zajlott a vízben, szép dolgokat produkáltak a fiatalok, fegyelmezetten játszottak. Ebben segített az is, hogy a térfél csere előtt kaptak egy kis fejmosást. Aminek viszont örülök, az a három pont, mert a győzelmek nagyon kellenek ahhoz, hogy a mezőny első harmadába kerüljünk. Sőt, az is örömteli, hogy minden gyerek sok játékpercet kapott ezen a találkozón. Összességében úgy látom, szépen haladunk egyről a kettőre.

További eredmények. Gyermek korcsoport: MA-KA Szentesi VK–Angyalföldi Sportiskola Budapest 11–7. Hódmezővásárhelyi VSC–Sportliget Sport Egyesület Budapest 9–7. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Oázis Sport Club Budapest 6–5. Csongrádi VVSE–Váci VSE 22–5. Polo Academy Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 2–26. Az első fordulóból bepótolták az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzést, amelynek eredménye: 6–18.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MA-KA Szentesi VK 18, 2. Csongrádi VVSE 15, 3. Angyalföldi Sportiskola Budapest 15, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 13, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 11, 6. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 9, 7. Békésút-Békéscsaba 9, 8. Sportliget Sport Egyesület Budapest 6, 9. Oázis Sport Club Budapest 3, 10. Ceglédi VSE 3, 11. Váci VSE 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Ceglédi VSE–Békésút-Békéscsaba 10–12 (4–2, 2–3, 1–2, 3–5)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, serdülők, Cegléd. V.: Szabó Xénia, Orosz László. Cegléd: Bojer – Szondi-Szép 5 (3), Hugyi 1 (1), Harczi 1, Hajdú N. 1, Vincze Z. 2 (1), Zsolnai. Cs.: Réthi (kapus), Tóth Á., Ehrlich, Heczendorfer, Pákozdi. Edző: Pásztor Mátyás, Zám Attila. Békéscsaba: Krizsán – Such 1, Suhajda Z. 1, Szatmári L. 2, Bazsó, Pónya O. 4 (1), Pallag 2. Cs.: Gyuricza (kapus), Korcsok N. 1, Szathmáry Zs., Zimbran 1, Orosz R., Csüllög, Fölker. Edző: Zsilák László. Gól emberelőnyből: 8/4, ill. 8/3. Büntetők: 5/5, ill. 2/1. Kipontozódott: Hugyi.

Kemény csatát hozott a serdülő korosztályúak mérkőzése, amelyen a félidőig jobbára a házigazdáknál volt az előny. A fordulás után felváltva vezettek a csapatok, majd 10–10 után remek hajrával, Pallag Nándor duplájával fiataljaink elorozták a nagyon fontos három pontot a házigazdáktól.

Zsilák László: – Ha a statisztikát nézzük, akkor is győzelmet érdemeltünk. Ellenfelünk a lőtt tíz góljából ötöt büntetőből ért el, mindössze két akciót vezettek a mi csaknem húsz hasonló lehetőségünkkel szemben. Tény, az első negyedben még gyengén játszottunk, de a végén mi jöttünk ki jobban a mérkőzésből, és teljesen megérdemelten hoztuk haza a három pontot. Gratulálok a fiataloknak, végig nagyon fegyelmezetten játszottak, s végtére is az utolsó három negyedet hoztuk, ennek is köszönhető győzelmünk.

További eredmények. Serdülők: MA-KA Szentesi VK–Angyalföldi Sportiskola Budapest 21–8. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Oázis Sport Club Budapest 6–4. Hódmezővásárhelyi VSC–Sportliget Sport Egyesület Budapest 6–14. Csongrádi VVSE–Váci VSE 16–16 – szétlövéssel: 21–19. Polo Academy Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 5–23. Az első fordulóból bepótolták az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzést, amelynek eredménye: 13–7.

Az állás. Serdülők: 1. Aeroprodukt Szentesi VK 18, 2. Békésút-Békéscsaba 12, 3. Ceglédi VSE 12, 4. Sportliget Sport Egyesület Budapest 12, 5. Oázis Sport Club Budapest 12, 6. Angyalföldi Sportiskola Budapest 10, 7. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 9, 8. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 8, 9. Váci VSE 6, 10. Csongrádi VVSE 5, 11. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Ceglédi VSE–Békésút-Békéscsaba 12–9 (3–1, 4–5, 2–3, 3–0)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, ifjúságiak, Cegléd. V.: ifj. Kádár József, Szabó Xénia. Cegléd: Bojer – Lugosi 3 (1), Gujka 1, Harczi 1, Leé, Hajdú N. 1, Szondi-Szép 3 (2). Cs.: Banai 2, Hornyák, Vincze 1, Hugyi. Edző: Sűrű Dezső. Békéscsaba: Korcsok N. – Budai, Suhajda Z., Szatmári L. 1, Such 4, Hajdu A., Pallag 2. Cs.: Szathmáry Zs., Korcsok N. 2, Pónya O., Zimbran, Bazsó. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 6/7, ill. 9/3. Büntetők: 3/3, ill. 0/0. Kipontozódott: Lugosi.
Bár az első gólt Such Bertold dobta a mérkőzésen, hamar fordítottak a házigazdák (1–4). Ezt többször is ledolgozta csapatunk, a harmadik negyed végéig teljesen nyílt volt a találkozó (9–9). Az utolsó játékrész csabai gólínsége azonban eldöntötte a találkozó végkimenetelét.

Ajtai Miklós: – Annyira nem játszottunk jól, hogy győzelmet érdemeltünk volna, de egy döntetlent igazságosabb lett volna. Pedig az első három negyedben támadásaink jók voltak, számtalan akciót dolgoztunk ki, és a védekezésünkre sem lehetett ekkor panasz. De az utolsó negyeddel adósak maradtak fiataljaink.

További eredmények. Ifjúságiak: Hódmezővásárhelyi VSC–Sportliget Sport Egyesület Budapest 18-10. MA-KA Szentesi VK–Angyalföldi Sportiskola Budapest 12–12 – szétlövéssel 16–17. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Oázis Sport Club Budapest 13–7. Polo Academy Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 6–20. Csongrádi VVSE–Váci VSE 10–25. Az első fordulóból bepótolták az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzést, amelynek eredménye: 5–8.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Angyalföldi Sportiskola Budapest 17, 2. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 15, 3. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 15, 4. MA-KA Szentesi VK 13, 5. Ceglédi VSE 12, 6. Oázis Sport Club Budapest 10, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 8, 8. Békésút-Békéscsaba 6, 9. Váci VSE 6, 10. Sportliget Sport Egyesület Budapest 3, 11. Csongrádi VVSE 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Két nagyon szoros találkozót játszottak gyermek „négyeseink”

Geszner Balázs (12) a nap második mérkőzésén kétszer is eredményes volt a Hódmezővásárhely ellen, de végül egy szoros találkozón 4–3 arányban alulmaradtak fiataljaink ellenfelükkel szemben – fotó: Balázs Lajos

Nyolc mérkőzés helyett hatot rendeztek meg a gyermek IV. korosztályosok Délkeleti területi vidékbajnoksága második fordulójában, amelynek a békéscsabai Árpád fürdő adott otthont. A szolnokiak egy mérkőzést előrehoztak, és hétközben lejátszották, míg egy másik találkozójukat későbbre halasztották. Eközben a gyulai fiók csapatunk a romániai Partizán Marosvásárhellyel, majd Hódmezővásárhellyel meccselt, mindkétszer nagyon szorosan alakult a találkozó, de végül pont nélkül maradtak.

Gyulai VK–Partizán Marosvásárhely (román) 4–6 (2–2, 1–1, 0–0, 1–3)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Békéscsaba. V.: Szabó Nándor. Gyula: Lipták – Mórocz 1, Restye B., Csapó 1, Matei, Szabó M. 2, Geszner. Cs.: Köves, Orosz B., Súr, Szaszák, Kálmán, Számfira. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 6/0. Büntetők: 0/0, ill. 3/1. Kipontozódott: Matei.

Gyulai VK–Hódmezővásárhelyi VSC 3–4 (0–0, 0–2, 1–2, 2–0)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Békéscsaba. V.: Kiss Dániel. Gyula: Lipták – Mórocz, Restye B. 1, Csapó, Matei, Szabó M., Geszner 2. Cs.: Köves, Orosz B., Súr, Szaszák, Bátorfi, Kálmán. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 6/1. Büntetők: 0/0, ill. 2/0.

Katona Péter edző összefoglalója a békéscsabai fordulót követően: – Örömteli hír volt, hogy a lábtöréséből felépült Szabó Mátéval már ebben a fordulóban számolhattam. Ami pedig a csapatot illeti: óriási változáson mentek át a gyerekek az első körhöz képest. Most két nagyon szoros meccset játszottunk erős gárdákkal szemben, és volt keresnivalónk is. Alaposan megnehezítettük ellenfeleink dolgát. A ma látottak után az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen remek volt a csapat védekezése, ugyanakkor a támadásokat még sokat kell gyakorolni, ami a lőtt góljaink számán is meglátszik. Akadtak hibáink, de a mai produkció jó kiindulási alap a jövőre nézve. S talán egy kicsit fantáziadúsabb játékot kell nyújtanunk a folytatásban.

További eredmények: Szentesi VK Üdülőközpont–Mórahalmi VSK 12–9. Kecskeméti Junior–Hódmezővásárhelyi VSC 4–15. Partizán Marosvásárhely–Szentesi VK Üdülőközpont 5–12. Mórahalmi VSK–Szegedi Vízipóló Suli 14–16. Korábban lejátszották: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli 18–3. Elhalasztva: Szolnoki Dózsa–Kecskeméti Junior.

Az állás négy forduló után: 1. Szentesi VK Üdülőközpont 12, 2. Szolnoki Dózsa 9, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 4. Partizán Marosvásárhely 6, 5. Szegedi Vízipóló Suli 6, 6. Kecskeméti Junior 3, 7. Mórahalmi VSK 3, 8. Gyulai VK 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Voltak jó momentumai OB II-es csapatunknak

Zsilák László (kezén a labda) remekül szerepelt a két mérkőzésen, hét gólig jutott, mégsem termett babér az OB II-es csapatunknak Szentesen – fotó: Such Tamás

A szentesi Rébeli-Szabó József Sportuszodában került sorra az OB II-es felnőtt bajnokság Délkeleti csoportja alapszakaszának harmadik fordulójára. Az utánpótláskorúakkal teletűzdelt együttesünk a csongrádiakkal, majd a szegediek egyik alakulatával küzdött meg szombaton. A gárda jól játszott, bár pontot nem sikerült begyűjteni a harmadik fordulóban.

Békésút-Békéscsaba–Csongrádi VVSE 11–15 (1–4, 1–4, 5–5, 4–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Szentes. V.: Berki András. Békéscsaba: Vozár M. – Puha Z., Laczó P. 1, Gyebnár, Mucsi, Zsilák 4, Ajtai 3 (1). Cs.: Korcsok P. (kapus), Szathmáry Zs., Szanyi 2, Suhajda Z., Pallag, Hajdu A., Szathmáry L. 1. Játékosedző: Ajtai Miklós, Mucsi Zsolt. Csongrád: Ficsór – Huszka 2, Kátai-Benedek Á. 1, Busa 4 (1), Szabó Zs. 1, Pálinkó 2, Gulyás 1. Cs.: Bojtár 1, Grósz, Szabó T., Kátai-Benedek M. 1, Egyházi 1, Varga Z. 1. Játékosedző: Busa Máté, Huszka Károly. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 7/4. Büntetők: 1/1, ill. 2/1. Kipontozódott: Gyebnár. Az eredmény alakulása: 1–0, 1–5, 2–9, 5–10, 10–14.

Bár a mérkőzés első gólja a játékosedző, Ajtai Miklós nevéhez fűződik, ezt követően az addigi listavezető csongrádiak alaposan belehúztak, és tekintélyes előnyre tettek szert. A második játékrész már kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, de csapatunk csak lefaragni tudott ellenfelük előnyéből.

Békésút-Békéscsaba–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 6–12 (2–3, 1–2, 1–3, 2–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Szentes. V.: Monostori Péter. Békéscsaba: Korcsok P. – Puha Z., Laczó P., Gyebnár, Mucsi, Zsilák 3, Ajtai 3 (1). Cs.: Vozár M. (kapus), Szathmáry Zs., Szanyi, Suhajda Z., Pallag, Hajdu A., Szatmári L. 1. Játékosedző: Ajtai Miklós, Mucsi Zsolt. Szeged: Vadkerti – dr. Kovács D. 1, Sléder 1, Molnár, Kovács M. 6 (1), Oláh 1, Kádár. Cs.: Barta, Melkuhn, Oszvald 1, Kozma, Félegyházi, Németh B., Körtvélyessy 2. Edző: Dankó Zoltán. Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 9/6. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 1–1, 3–3, 3–8, 6–8.

A második negyed első harmadáig szorosan alakult az eredmény, majd ritmust váltottak a szegediek, és tetemes előnyre tettek szert. Még egyszer megrázta magát csapatunk, megkezdte a felzárkózást, ám egy újabb Tisza-parti roham megpecsételte sorsukat.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – A mezőny két legerősebb, dobogós helyen álló csapata ellen kellett vasárnap játszanunk. Ma hét „öreg” és hét utánpótlás korú fiatallal álltunk ki. Különösen az első összecsapáson remekül muzsikált a társaság, de a szegediek ellen is volt keresnivalónk. Végül is tisztességes vereségeket szenvedtünk, de igazán nem ellenük várható a pontszerzés, hanem majd a következő fordulóban szeretnénk már több egységet begyűjteni. Egyébként most is szép akciókat vezettünk, jó volt a két kapusunk teljesítménye is, és csapatként küzdött a társaság, ami után alaposan el is fáradtunk.

További eredmények: Szegedi VTK–Szentesi Sport- és Üdülőközpont 10–26. Csongrádi VVSE–Szegedi UVTE 8–9. Szegedi VTK–Szegedi UVTE 9–11. Szentesi Sport- és Üdülőközpont–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 11–8.

Az állás a harmadik kör, hat forduló után: 1. Csongrádi VVSE 15, 2. Szentesi Sport- és Üdülőközpont 15, 3. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 12, 4. Szegedi UVTE 9, 5. Békésút-Békéscsaba 2, 6. Szegedi VTK 1. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt.)

Cegléden hasonszőrű csapatok feszülnek egymásnak

Egy hétvégi kihagyás után folytatódnak a bajnokságok minden szinten a vízilabdában. Ismét sűrű program vár klubunk csapataira, amelyben öt egységünk, az OB II-ben a felnőtt, az országos utánpótlás-bajnokságban három, valamint a vidékbajnokságban a gyermek IV. korosztályosok lesznek érdekelt.

OB II-es felnőtt csapatunk a Délkeleti csoport harmadik körében Szentesre utazik szombaton. Ezúttal a két éllovassal, a csongrádiakkal és az egyik szegedi alakulattal veszik föl a küzdelmet.

A program. November 9., szombat, 10.00 óra: Békésút-Békéscsaba–Csongrádi VSE (jv.: Berki András). 11.00: Szegedi VTK–Szentesi Sport- és Üdülőközpont. 12.00: Csongrádi VVSE–Szegedi UVTE. 13.00: Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Békésút-Békéscsaba (jv.: Monostori Péter). 14.00: Szegedi VTK–Szegedi UVTE. 15.00: Szentesi Sport- és Üdülőközpont–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli.

Innen folytatják, vagyis az állás a második kör, négy forduló után: 1. Csongrádi VVSE 12, 2. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 9, 3. Szentesi Sport- és Üdülőközpont 9, 4. Szegedi UVTE 3, 5. Békésút-Békéscsaba 2, 6. Szegedi VTK 1. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Gyermek IV. korosztályos csapatunk házigazdája lesz a Délkeleti területi bajnokság második körének. Ennek keretében szombaton hat mérkőzésre kerül sor a békéscsabai Árpád fürdőben (az ebbe a csoportba beosztott szolnokiak kivételesen más időpontban és helyszínen játszanak, amelyek közül az egyiket, a Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli 18–3 derbit már le is játszották, a Szolnoki Dózsa–Kecskeméti Junior meccset később pótolják).

A program. November 9., szombat, 10.00 óra: Gyulai VK– Partizán Marosvásárhely (román). 11.00: Szentesi VK Üdülőközpont–Mórahalmi VSK. 12.00: Kecskeméti Junior–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Partizán Marosvásárhely–Szentesi VK Üdülőközpont. 14.00: Mórahalmi VSK–Szegedi Vízipóló Suli. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Gyulai VK.

Innen folytatják, vagyis az állás az első két forduló után: 1. Szolnoki Dózsa 9, 2. Szentesi VK Üdülőközpont 6, 3. Partizán Marosvásárhely 3, 4. Kecskeméti Junior 3, 5. Mórahalmi VSK 3, 6. Szegedi Vízipóló Suli 3, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 8. Gyulai VK 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Az országos utánpótlás-bajnokság hatodik fordulójában csapataink ismét idegenben ugranak medencébe, vasárnap egy újabb erős ellenfélhez, Ceglédre látogatnak. Aligha lesz sétagalopp a három találkozó, a Pest vármegyei alakulatok jó játékerőt képviselnek, amit a tabellákon elfoglalt helyezésük is alátámaszt. Gyermek csapatuk a mieink mögött állnak, de csupán három pont lemaradással. Serdülőik viszont előttünk tanyáznak, igaz, itt is csak három pont a különbség, de a ceglédiek javára. Ami pedig az ifjúságiakat illeti: itt is a vendéglátóknál van a hárompontos előny. Egyszóval győzelmek esetén nagyokat lehet előrelépni ahhoz, hogy a jövő évi folytatásban a felsőházba kerüljünk.

A program. Gyermek korosztály. November 10., vasárnap, 11.15 óra: Ceglédi VSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: Orosz László, ifj. Kádár József). 11.15: MA-KA Szentesi VK–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Sportliget Sport Egyesület Budapest. 12.15: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Oázis Sport Club Budapest. 14.00: Csongrádi VVSE–Váci VSE. 14.00: Polo Academy Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. Az első fordulóból bepótolták az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzést, amelynek eredménye: 6–18.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MA-KA Szentesi VK 15, 2. Angyalföldi Sportiskola Budapest 15, 3. Csongrádi VVSE 12, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 10, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 8, 6. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 6, 7. Békésút-Békéscsaba 6, 8. Sportliget Sport Egyesület Budapest 6, 9. Oázis Sport Club Budapest 3, 10. Ceglédi VSE 3, 11. Váci VSE 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. November 10., vasárnap, 10.00 óra: Ceglédi VSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: Szabó Xénia, Orosz László). 10.00: MA-KA Szentesi VK–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 11.00: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Oázis Sport Club Budapest. 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Sportliget Sport Egyesület Budapest. 15.15: Csongrádi VVSE–Váci VSE. 17.00: Polo Academy Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. Az első fordulóból bepótolták az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzést, amelynek eredménye: 13–7.

Az állás. Serdülők: 1. Aeroprodukt Szentesi VK 15, 2. Ceglédi VSE 12, 3. Oázis Sport Club Budapest 12, 4. Angyalföldi Sportiskola Budapest 10, 5. Békésút-Békéscsaba 9, 5. Sportliget Sport Egyesület Budapest 9, 7. Váci VSE 6, 8. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 6, 9. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 5, 10. Csongrádi VVSE 3, 11. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. November 10., vasárnap, 10.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Sportliget Sport Egyesület Budapest. 12.30: Ceglédi VSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: ifj. Kádár József, Szabó Xénia). 12.30: MA-KA Szentesi VK–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 13.30: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Oázis Sport Club Budapest. 15.30: Polo Academy Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 16.30: Csongrádi VVSE–Váci VSE. Az első fordulóból bepótolták az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzést, amelynek eredménye: 5–8.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Angyalföldi Sportiskola Budapest 15, 2. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 12, 3. MA-KA Szentesi VK 12, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 12, 5. Oázis Sport Club Budapest 10, 6. Ceglédi VSE 9, 7. Békésút-Békéscsaba 6, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 5, 9. Váci VSE 3, 10. Sportliget Sport Egyesület Budapest 3, 11. Csongrádi VVSE 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)