A felnőttek és az ifjúságiak hét végéje következik

Két felnőtt csapatunk és az ifjúságiak lesznek érdekeltek a bajnokságok sorában a hét végén. A felnőttek, mindkét együttes, az OB I B-s és az OB II-es szombaton hazai környezetben bizonyíthat, az ifjúságiak vasárnap Szentesen próbálnak szerencsét az első fordulóban.

OB I B-s csapatunk egy szép, négy mérkőzésből álló győzelmi sorozat után ismét nagy kihívás előtt áll: a 7. fordulóban az ugyancsak jó erőkből álló Angyalföldi Sportiskola DSK együttesést fogadja szombaton. A két csapat között mindössze két pont különbség van, a tabellán elfoglalt helyezési szám alapján azonban egyetlen, hiszen a mieink a negyedik, a fővárosiak az ötödik helyről várják a folytatást. Így aztán ennek a meccsnek is óriási jelentősége van, hiszen győzelmünk esetén mér négypontos előnyre tehetünk szert a rivális ellen. A szombati derbi játékvezető párosa: Pásztor Antal, László Gábor.

A hetedik forduló párosítása, november 29, szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Angyalföldi Sportiskola DSK. 11.00: Egri Eszterházy Károly Főiskola SC—Szegedi TE EHÖK Sport Egyesület. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.30: Szolnoki Dózsa Közgép II.—Neptun VSC. 19.00: Ybl Water Polo Club—Tatabányai Vízmű SE.

Innen folytatják, vagyis az állás a 6. forduló után: 1. Neptun VSC 15, 2. Ybl Water Polo Club 13, 3. Tatabányai Vízmű SE 12 (58—39), 4. Csabai Csirkefogók VK 12 (55—50), 5. Angyalföldi Sportiskola DSK 10, 6. Szegedi Vízipóló Suli 9, 7. Szolnoki Dózsa Közgép II. 8, 8. Egri Eszterházy Károly Főiskola SC 6, 9. Szegedi TE EHÖK Sport Egyesület 1 (48—62), 10. Hódmezővásárhelyi VSC 1 (50—74).

OB II-es csapatunk három hét szünet után ismét vízbe csobban, a negyedik, dupla fordulóban most hazai környezetben javíthatnak, hiszen eddig nyeretlenül állnak a tabellán a dél-keleti csoportban. A szokásnak megfelelően két mérkőzést játszanak, első ellenfelük a Hódmezővásárhelyi VSC II. lesz, majd a Szentesi VK II. következik. A forduló játékvezetői: Pásztor Antal, László Gábor és Béládi Csaba lesznek.

A negyedik kettős kör, vagyis a 7-8. forduló párosítása, november 29., szombat, 12.30: Szegedi Vízilabda Tömegsport Klub—Hódmezővásárhelyi VSC II. 13.30: Szegedi ÚVTE—Csongrádi VVSE II. 14.30: Hódmezővásárhelyi VSC II.—Csabai Csirkefogók VK II. 15.30: Szentesi VK II.—Szegedi ÚVTE. 16.30: Csongrádi VVSE II.—Szegedi Vízilabda Tömegsport Klub. 17.30: Csabai Csirkefogók VK II.—Szentesi VK II.

Innen folytatják, azaz az állás a 6. forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 15, 2. Hódmezővásárhelyi VSC II. 12 (67—53), 3. Szegedi Vízilabda Tömegsport Klub 12 (75—62), 4. Szentesi VK II. 9, 5. Csongrádi VVSE II. 6, 6. Csabai Csirkefogók VK II. 0.

A nemzetközi vidékbajnokságban, az ifjúságiak mezőnyében sor kerül az első fordulóra, amelyet Szentesen rendeznek meg. Ebben a fordulóban öt mérkőzést rendeznek, a mieink kétszer ugranak vízbe, először a Kalocsa Úszó és Vízilabda Egyesület, majd a Szentesi Vízilabda Klub vár fiataljainkra.

A forduló programja, november 30., vasárnap, 13.00: Kalocsa Úszó és Vízilabda Egyesület—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 14.00: Szentesi Vízilabda Klub—Váci Vízilabda Sport Egyesület. 15.00: Csabai Csirkefogók VK—Kalocsa Úszó és Vízilabda Egyesület. 16.00: Váci Vízilabda Sport Egyesület—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad. 17.00: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Vízilabda Klub.

Váratlanul könnyű győzelem az angyalföldiek ellen

A sípszó előtt mindössze két pont választotta el egymástól a két csapatot a tabellán, így sokan azt várták, hogy nagyon szoros mérkőzést vív egymással a két együttes, Ez az állítás csupán 12 percig volt érvényben.

Csabai Csirkefogók VK—Angyalföldi Sportiskola DSK 20—11 (3—3, 6—4, 4—0, 7—4)

OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, László Gábor. Békéscsaba: Ormai — Cseh 3 (2), dr. Szécsi 2 (1), Józsa 1, ifj. Kádár J., Ajtai 1, Kiss Gy 4. Cs.: Gál (kapus), Szeles, Dobra 1, Rácz 4, Mucsi 1, Szabó Z. 3, Kiss B. Edző: Kádár József. Angyalföld: Szentesi M. — Köcze, Jávor 2, Vincze 5 (1), Takács 1, Szilágyi 1, Varga D. 2. Cs.: Bertha, Kopronczay, Fojtyik. Edző: Kenéz György.

Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 11/4. Büntetők: 3/3, ill. 1/1. Kipontozódott: Mucsi. Az eredmény alakulása: 0—1, 1—3, 6—6, 9—6, 13—7, 18—9.

Annak a Vasasnak a háttércsapata érkezett ma a Viharsarokba, amely a tavalyi bajnokságban, vagyis idén májusban könnyű győzelmet aratott a hazaiak felett Békéscsabán. Igaz, azóta mindkét együttes összetétele alaposan átformálódott. A fővárosiak fiatalos hévvel vetették magukat küzdelembe, és nemcsak jól állták a sarat, hanem a mérkőzés első harmadában végig vezettek is. Aztán ahogy a rutinosabb játékosokból álló pályaválasztónál beindult a henger, úgy fáradtak el az angyalföldiek — elsősorban fejben. Ezt alaposan kihasználták a Csirkefogók, rátettek még egy lapáttal. Sőt, az utolsó harmadban már nagyon sok szép megoldásra is futotta, amiben Szabó Zoltán és Rácz Norbert jár az élen. Az egyre inkább hátrányba kerülő Kenéz-csapat már lélekben is feladta, így született meg a nagy gólkülönbségű csabai győzelem az addig a tabellán éppen a viharsarkiak mögött álló fővárosi gárda ellen. A csabaiak ilyen arányú győzelme is megérdemelt a látottak alapján. Ezzel a Csabai csirkefogók immár ötödik mérkőzésüket nyerték meg zsinórban.

Mestermérleg. Kádár József: — Nehezen lendültünk bele, de örömjáték lett a vége.

További eredmények: Egri Eszterházy Károly Főiskola SC—Szegedi TE EHÖK Sport Egyesület 9—8. Szegedi Vízipóló Suli—Hódmezővásárhelyi VSC 15—12. Szolnoki Dózsa Közgép II.—Neptun VSC 16—9. Ybl Water Polo Club—Tatabányai Vízmű SE 11—13.

Az állás a 7. forduló után: 1. Tatabányai Vízmű SE 15 (71—50), 2. Neptun VSC 15 (85—67), 3. Csabai Csirkefogók VK 15 (75—61), 4. Ybl Water Polo Club 13, 5. Szegedi Vízipóló Suli 12, 6. Szolnoki Dózsa Közgép II. 11, 7. Angyalföldi Sportiskola DSK 10, 8. Egri Eszterházy Károly Főiskola SC 9, 9. Szegedi TE EHÖK Sport Egyesület 1 (56—71), 10. Hódmezővásárhelyi VSC 1 (62—89).

Az első pontok, két döntetlen a hazai fordulóban

Békéscsabán rendezték meg az OB II-es bajnokság 7-8. fordulóját, amelyen csapatunknak a Hódmezővásárhely és a Szentes volt az ellenfele. Az eddig nulla pontos csabaiak mindkét mérkőzésükön döntetlent értek el, így megszerezték első két pontjukat.

Csabai Csirkefogók VK II.—Hódmezővásárhelyi VSC II. 10—10 (1—1, 2—5, 4—1, 3—3)

OB II-es férfi vízilabda-mérkőzés, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Laczó Gy. — id. Lukácsi S. 3, Laczó P. 4, Puha 1, Csendes, dr. Szlávik 1, Dávid. Cs.: Weinhardt M. 1, Gyebnár, Sipaki, dr. Szeberényi Zs. Játékos edző: Borsos Pál. Hódmezővásárhely: Ozgyin — Vígh 1, Földesi, Csapó 2, Hegedüs, Sági 2, Mérai 1. Cs.: Vinnai (kapus) Lénárt 1, Kecskeméti 2, Vékony, Rókus 1, Benkő. Edző: Rácz tamás

Gól emberelőnyből: 5/4, ill. 5/0. Büntetők: 1/0, ill. 0/0.

Csabai Csirkefogók VK II.—Szentesi VK II. 13—13 (3—5, 3—4, 3—3, 4—1)

OB II-es férfi vízilabda-mérkőzés, Békéscsaba. V.: . Békéscsaba: Olasz — id. Lukácsi S. 3 (1), Laczó P. 3, Puha 1, Csendes, dr. Szlávik 2, Dávid 3. Cs.: Laczó Gy. (kapus), Borsos, Weinhardt M., Gyebnár, Glembóczki, Sipaki, dr. Szeberényi Zs. Játékos edző: Borsos Pál. Szentes: Kocsis — Zentai, Szabó J., Torday 8 (2), Czirok 1, Dongó 2 (1), Csuka. Cs.: Juhász 2, Szabó R., Pengő, Marton, Fekecs, Csonka. Játékos edző: Czirok Csaba.

Gól emberelőnyből: 7/4, ill. 11/4. Büntetők: 1/1, ill. 3/3. Kipontozódott: Laczó P., dr. Szlávik, Gyebnár.

További eredmények: Szegedi Vízilabda Tömegsport Klub—Hódmezővásárhelyi VSC II. 10—12. Szegedi ÚVTE—Csongrádi VVSE II. 13—9. Szentesi VK II.—Szegedi ÚVTE 9—15. Csongrádi VVSE II.—Szegedi Vízilabda Tömegsport Klub 7—15.

Az állás a 8. forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 21, 2. Hódmezővásárhelyi VSC II. 16, 3. Szegedi Vízilabda Tömegsport Klub 15, 4. Szentesi VK II. 10, 5. Csongrádi VVSE II. 6, 6. Csabai Csirkefogók VK II. 2.

A felnőttek és az ifjúságiak hétvégéje következik

Két felnőtt csapatunk és az ifjúságiak lesznek érdekeltek a bajnokságok sorában a hét végén. A felnőttek, mindkét együttes, az OB I B-s és az OB II-es szombaton hazai környezetben bizonyíthat, az ifjúságiak vasárnap Szentesen próbálnak szerencsét az első fordulóban.

OB I B-s csapatunk egy szép, négy mérkőzésből álló győzelmi sorozat után ismét nagy kihívás előtt áll: a 7. fordulóban az ugyancsak jó erőkből álló Angyalföldi Sportiskola DSK együttesést fogadja szombaton. A két csapat között mindössze két pont különbség van, a tabellán elfoglalt helyezési szám alapján azonban egyetlen, hiszen a mieink a negyedik, a fővárosiak az ötödik helyről várják a folytatást. Így aztán ennek a meccsnek is óriási jelentősége van, hiszen győzelmünk esetén mér négypontos előnyre tehetünk szert a rivális ellen. A szombati derbi játékvezető párosa: Pásztor Antal, László Gábor.

A hetedik forduló párosítása, november 29, szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Angyalföldi Sportiskola DSK. 11.00: Egri Eszterházy Károly Főiskola SC—Szegedi TE EHÖK Sport Egyesület. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.30: Szolnoki Dózsa Közgép II.—Neptun VSC. 19.00: Ybl Water Polo Club—Tatabányai Vízmű SE.

Innen folytatják, vagyis az állás a 6. forduló után: 1. Neptun VSC 15, 2. Ybl Water Polo Club 13, 3. Tatabányai Vízmű SE 12 (58—39), 4. Csabai Csirkefogók VK 12 (55—50), 5. Angyalföldi Sportiskola DSK 10, 6. Szegedi Vízipóló Suli 9, 7. Szolnoki Dózsa Közgép II. 8, 8. Egri Eszterházy Károly Főiskola SC 6, 9. Szegedi TE EHÖK Sport Egyesület 1 (48—62), 10. Hódmezővásárhelyi VSC 1 (50—74).

OB II-es csapatunk három hét szünet után ismét vízbe csobban, a negyedik, dupla fordulóban most hazai környezetben javíthatnak, hiszen eddig nyeretlenül állnak a tabellán a dél-keleti csoportban. A szokásnak megfelelően két mérkőzést játszanak, első ellenfelük a Hódmezővásárhelyi VSC II. lesz, majd a Szentesi VK II. következik. A forduló játékvezetői: Pásztor Antal, László Gábor és Béládi Csaba lesznek.

A negyedik kettős kör, vagyis a 7-8. forduló párosítása, november 29., szombat, 12.30: Szegedi Vízilabda Tömegsport Klub—Hódmezővásárhelyi VSC II. 13.30: Szegedi ÚVTE—Csongrádi VVSE II. 14.30: Hódmezővásárhelyi VSC II.—Csabai Csirkefogók VK II. 15.30: Szentesi VK II.—Szegedi ÚVTE. 16.30: Csongrádi VVSE II.—Szegedi Vízilabda Tömegsport Klub. 17.30: Csabai Csirkefogók VK II.—Szentesi VK II.

Innen folytatják, azaz az állás a 6. forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 15, 2. Hódmezővásárhelyi VSC II. 12 (67—53), 3. Szegedi Vízilabda Tömegsport Klub 12 (75—62), 4. Szentesi VK II. 9, 5. Csongrádi VVSE II. 6, 6. Csabai Csirkefogók VK II. 0.

A nemzetközi vidékbajnokságban, az ifjúságiak mezőnyében sor kerül az első fordulóra, amelyet Szentesen rendeznek meg. Ebben a fordulóban öt mérkőzést rendeznek, a mieink kétszer ugranak vízbe, először a Kalocsa Úszó és Vízilabda Egyesület, majd a Szentesi Vízilabda Klub vár fiataljainkra.

A forduló programja, november 30., vasárnap, 13.00: Kalocsa Úszó és Vízilabda Egyesület—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 14.00: Szentesi Vízilabda Klub—Váci Vízilabda Sport Egyesület. 15.00: Csabai Csirkefogók VK—Kalocsa Úszó és Vízilabda Egyesület. 16.00: Váci Vízilabda Sport Egyesület—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad. 17.00: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Vízilabda Klub.

Minden csapatunk hazai környezetben bizonyíthat a hét végén

Az országos bajnoki sorozat szünet nélkül folytatódik a felnőtt OB I B-s, valamin a serdülő és gyermek korosztályos csapataink Békéscsabán fogadják ellenfeleiket. Ugyancsak Csabán pottyannak vízbe a nemzetközi vidékbajnokságban szereplő fiataljaink: a gyermek I. korosztály első fordulóját rendezik meg az Árpád fürdőben szombaton.

OB I B-s csapatunk hazai környezetben száll vízre a bajnokság alapszakaszának hatodik fordulójában. Ellenfele a csoport jelenleg sereghajtója, az egypontos Hódmezővásárhelyi VSC lesz. Ez az a mérkőzés, amelyen tovább növelheti pontjai számát a Csabai Csirkefogók VK, amely a középmezőnyhöz tartozik ötödik helyezésével és az eddig megszerezett kilenc pontjával. A szomszédvárak rangadójára november 22-én, szombaton, 11 órakor kerül sor az Árpád fürdőben, a mérkőzés kijelölt játékvezető párosa: Tóth Sándor, Keller László.

A hatodik forduló párosítása, november 22., szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: Szegedi TE EHÖK Sport Egyesület—Ybl Water Polo Club. 18.00: Angyalföldi Sportiskola—Szolnoki Dózsa Közgép II. 18.30: Neptun VSC—Egri Eszterházy Károly Főiskola SC. 19.00: Tatabányai Vízmű SE—Szegedi Vízipóló Suli.

Innen folytatják, az állás az 5. forduló után: 1. Neptun VSC 12, 2. Ybl Water Polo Club 10, 3. Tatabányai Vízmű SE 9 (44—33), 4. Angyalföldi Sportiskola 9 (52—45), 5. Csabai Csirkefogók VK 9 (45—42), 6. Szegedi Vízipóló Suli 9 (45—20), 7. Szolnoki Dózsa Közgép II. 7, 8. Egri Eszterházy Károly Főiskola SC 6, 9. Szegedi TE EHÖK Sport Egyesület 1 (39—50), 10. Hódmezővásárhelyi VSC 1 (42—64).

Az országos utánpótlás bajnokságban ismét hazai környezetben játszik serdülő és gyermek korcsoportos csapatunk. A hetedik fordulóban az ellenfél a jó erőkből álló MTK 1888 VÚSE csapatai lesznek vasárnap. Az Árpád fürdőben lejátszandó mérkőzéseket a Tóth Sándor, László Gábor kettős dirigálja. A Hódmezővásárhelyi VSC—Csongrádi VVSE találkozót csütörtökön lejátszották, a végeredmény, serdülők: 12—17. Gyermek korosztály: 21—3.

A hetedik forduló párosítás, november 23., vasárnap: Ceglédi Vasutas SE—Szegedi Vízipóló Suli (serdülő mérkőzés: 11.15; gyermek korosztályos mérkőzés: 10.00). Szolnoki Dózsa Közgép—Hírös Sport Kecskeméti Sportiskola (11.30, ill. 13.00). Csabai Csirkefogók VK—MTK 1888 VÚSE (12.15, ill. 11.00). MVLC-Miskolci VC—Váci VSE (csak gyermek korcsoportban: 11.15).

Innen folytatják a serdülők, az állás a hatodik forduló után: 1. Szolnoki Dózsa Közgép 15 (107—32), 2 Szegedi Vízipóló Suli 15 (85—46), 3. Hírös Sport Kecskeméti Sportiskola 12 (66—51), 4. MTK 1888 VÚSE 12 (60—45), 5. Csongrádi VVSE 9, 6. Ceglédi Vasutas SE 3 (36—64) 7. Csabai Csirkefogók VK 3 (47—77), 8. Hódmezővásárhelyi VSC 3 (71—106), 9. MVLC-Miskolci VC 3 (39—91).

Innen folytatják a gyermek korosztályban, az állás a hatodik forduló után: 1. Hírös Sport Kecskeméti Sportiskola 18 (99—37), 2. Szolnoki Dózsa Közgép 18 (92—36), 3. Hódmezővásárhelyi VSC 12 (89—63), 4. MTK 1888 VÚSE 12 (62—42), 5. Szegedi Vízipóló Suli 9 (64—44), 6. Ceglédi Vasutas SE 9 (69—70), 7. Csabai Csirkefogók VK 9 (53—65), 8. Váci VSE 3 (57—63), 9. Csongrádi VSE 3 (49—105), 10. MVLC-Miskolci VC 0.

A nemzetközi vidékbajnokságban a gyermek I. korcsoportosok is megkezdik szombaton a pontvadászatot. A mieink a Piros csoportba nyertek besorolást, és az első kör rendezői is a Csabai Csirkefogók VK lesz. Ebbe a csoportba négy csapat nyert besorolást: a mieinken kívül a Szolnoki VSK, a Hódmezővásárhelyi VSC és a romániai Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad. A mérkőzéseket ifj. Kádár József és Popovics Gergő vezetik le.

Az első kör párosítása, november 22, szombat, 12.30: Csabai Csirkefogók VK—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad. 13.30: Szolnoki VSK—Hódmezővásárhelyi VSC. 15.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad. 16.30: Szolnoki VSK—Csabai Csirkefogók VK.