Faragó Tamás olimpiai-, világ- és Európa-bajnok lesz a vendégünk hétfőn

faragó tamásMár két alkalommal is beszámoltunk úgynevezett „akciónkról”, idén harmadszor is belevág klubunk, a Csabai Csirkefogók VK egy rendkívüli napba. Történetes egy újabb olimpiai-, világ- és Európa-bajnokot köszönthetünk Békéscsabán: május 18-ára, hétfőre az Árpád fürdőbe várjuk dr. Faragó Tamást.

Mint emlékezetes, tavaly és tavalyelőtt nyáron is hasonló eseményre került sor a békéscsabai Árpád fürdőben, amikor egy ugyancsak olimpia bajnokot, 2013-ban Székely Bulcsút, majd 2014-ben dr. Molnár Tamást láttuk vendégül, akivel közös edzésen vehettek részt az utánpótlás tagjai. Klubunk nem titkolt célja, hogy hasonló rendezvényekkel szeretnénk tovább népszerűsíteni a sportágat a Viharsarokban, továbbá inspirációt adni a lassan másfélszázra duzzadó utánpótlásuk számára.

„A kora esti órákra várjuk Faragó Tamást” — tudtuk meg Balázs Lajostól, a Csabai Csirkefogók VK ügyvezető elnökétől. „Nyílt edzést tartunk 18 órától, amelyen nemcsak a klub utánpótláskorú játékosai vesznek részt, hanem várjuk szüleiket, és minden további érdeklődőt az Árpád fürdő medencéjénél. Egyrészt szeretnénk, ha gyerekek ez alkalommal is egy igazán neves vízilabdástól ismernék meg, hiszen Faragó Tamás a világ egyik legjobbja volt a maga idejében. De tevékenykedett a női válogatott szövetségi kapitányaként, és ma is aktívan részt vesz az utánpótlás képzésében. A kitűnő pólós és szakember megnézi a gyerekek edzését, majd beszélget velük a sportról, a sportolásról, a vízilabdáról. Mesél és kérdezhetnek tőlük a kíváncsibbak.”

A klub nem titkolt célja, hogy a hazai vízilabda szövetség által meghirdetett poszt specifikus képzés lehetőségeit kihasználva időszakonként további neves játékosokat hívjanak meg, így kapust, védőt, támadót, játékszervezőt, mai és egykori világhírű pólósokat.

De ki is az a Faragó Tamás?

Az 1952-ben született kiváló vízilabdázó 1965-től a BVSC, 1969-től a Vasas játékosa volt. 1970-ben tagja volt az ifjúsági Európa-bajnokságon hatodik helyezett csapatnak és a felnőtt Eb-n második helyezést elért válogatottnak. 1971-ben ifjúsági Európa-bajnok és MNK győztes lett. Az 1972-es olimpián ezüstérmet szerzett. A következő szezonban világbajnok lett. 1974-ben, Bécsben Európa-bajnoki elsőséget, a magyar bajnokságban harmadik helyezést ért el. Az 1975-ös világbajnokságon második lett a válogatottal. A Vasassal bajnokságot nyert. A Montrealban olimpiai bajnoki címet szerzett. Klubcsapatával megvédte bajnoki címét. 1977-ben újra megszerezte a kontinens elsőségét. A magyar bajnokságban első, az Universiadén második lett. A következő évben világbajnoki második lett. 1979-ben BEK-et és magyar bajnokságot nyert. A moszkvai olimpián bronzérmes lett. Az 1981-es Világ Kupán hatodik helyezett. 1984-től az NSZK-beli Düsseldorf játékosa, 1985-ben ötödik lett az Európa-bajnokságon. 1970-től 1985-ig kettőszázötvennyolcszor szerepelt a magyar válogatottban. 1987-től az olaszországi BC Arenzano vízilabdázója volt. Az aktív sportolástól 1989-ben vonult vissza. 1993-ban az Úszó Hírességek Csarnoka tagjává választották. 1983-ban megalapította az év ifjúsági vízilabdázója trófeát. 2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába.

A rájátszás második mérkőzésén a második győzelem

ppp1Ma, szerdán este pótolták a rájátszás első fordulójából elhalasztott Cegléd—Békéscsaba OB I B-s mérkőzést, amely a 7—12. helyért folyó csata része. A viharsarki egylet kitűnő teljesítményt nyújtott és otthonában legyőzte a Pest megyei csapatot.

Ceglédi Vasutas—Csabai Csirkefogók VK 11—15 (2—5, 2—2, 2—3, 5—5)

OB I B-s felnőtt vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 7—12. helyért, Cegléd. V.: Csanádi Zsolt, Lázár András. Cegléd: Szilágyi — Hajek 3, Simon G., Juhász, Kutasi 1, Sági, Munkácsy 5. Cs.: Simon B., Némethy, Szebenyi, Cseh T. 2, Máté. Edző: Károly Zsolt. Békéscsaba: Ormai — Józsa 1, ifj. Kádár J., Ajtai, Kiss Gy. 4, Szabó Z. 1, Németh D. 5. Cs.: Cseh A. 2, dr. Szécsi 1 (1), Szeles, Hajdu A. 1, Rácz, Mucsi. Edző: Kádár József. 

Gól emberelőnyből: 12/2, ill. 8/1. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Szebenyi. Az eredmény alakulása: 0—3, 2—4, 3—7, 5—7, 5—9, 7—11, 9—12, 11—13.

Repülőrajtot vett a Békéscsaba, rögtön az elején háromgólos előnyre tettek szert, amit a mérkőzés végéig ki sem adtak a kezükből. A találkozó folyamán maximum két gólra tudta ledolgozni hátrányát a házigazda, de volt arra is példa, hogy néggyel vezettek a vendégek. Bár sok volt a kiállítás mindkét oldalon, de nem volt durva a mérkőzés, sokkal inkább küzdelmes, hajtós. A csabaiak szinte végig szoros emberfogást alkalmaztak, a Cegléd ezt váltogatta zónázással, ám azt a viharsarki átlövők — az utóbbi esetében — azonnal büntették. Végül a jobb játékos állománnyal rendelkező Csirkefogók megérdemelten győztek még ilyen arányban is a Cegléd otthonában.

Mestermérleg: Kádár József: — Magabiztos győzelmet arattunk, ami bíztató az elkövetkezendő mérkőzésekre.

Az állás: 1. Nagykanizsai VSE 12, 2. Szolnoki Dózsa-Közgép II. 12, 3. Csabai Csirkefogók VK 10, 4. Angyalföldi Sportiskola 7, 5. ÚVSE-Margitsziget 5, 6. Ceglédi Vasutas 4.

Hajdu Attila Békéscsabán három korosztályban, valamint az utánpótlás-válogatottban is szerepet kap

hajdu attila gb2Az év elején beszámoltunk arról, hogy a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub egyik tehetséges fiatalja, az idén 16 esztendős Hajdu Attila meghívást kapott a magyar ifjúsági válogatottba. Először testközelből a januári, martfűi edzőtáborban tesztelhette Horkai György szövetségi kapitány a viharsarki ifjú pólóst.

Júniusban az azerbajdzsáni Bakiban rendezik meg az idei ifjúsági vízilabda Európa-bajnokságot, amelyre egy 18 tagú keret készül, köztük Hajdu Attila is. Ez különösen érdekes, hiszen a keret tagjainak zöme 17 éves, ő pedig egy évvel fiatalabb a legtöbb válogatottbeli társánál. Igaziból ő még serdülőkorú játékos. Amúgy napokon belül szűkíti a kapitány a keretet, hamarosan kiderül, ki lesz az utazó tizenhárom.

De ki is Hajdu Attila? Honnan jött, hogyan bukkant a felszínre a tehetséges utánpótláskorú játékos, aki a Csabai Csirkefogók OB I B-s felnőtt csapatában is bemutatkozott már, sőt, több alkalommal szóhoz is jutott. De erről beszéljen önmaga:

Gyulai vagyok, egy alkalommal, még 2004-ben levittek a szüleim a Várfürdőbe, hogy tanuljak meg úszni. Ráfi Tündéhez kerültem, általa sajátítottam el a sportág alapjait. Sőt, négy évig tagja voltam az úszóklubnak. Aztán egy szép napon elmentem focizni. Egy év után arra jöttünk rá a szüleimmel, hogy ez nem köti le az energiámat. Kézenfekvő volt, ha már jól úszom, ki kellene próbálni a vízilabdát. Ez bejött, legalább annyira elfáradok tőle, mint az úszástól.

Ezek szerint Gyuláról „ingázol át” minden nap.

Az első perctől kezdve, hiszen városunkban csak két éve létezik a vízilabda, ahol egyelőre csak tízen aluli gyerekek pólóznak. Amikor 2009-ben jelentkeztem Kádár Józsi bácsinál, rögtön felvett, látta, hogy jól úszom, ez nagy előny volt. A kezdetben Mucsi Zsolt csoportjába kerültem, majd három éven át Józsi bácsi volt a mesterem. Most, hogy a serdülő csapatban játszom elsősorban, Csabai Zoltán foglalkozik velem, de tagja vagyok a felnőtt gárdának is.

Iskola, utazás, sport. Össze tudod egyeztetni?

Nem tart sokáig az út Gyula és Békéscsaba között. A sulival pedig nincs gondom, jó tanuló vagyok. Legutóbb is 4,2-re végeztem. Most egyébként kilencedikes vagyok az Erkel Ferenc Gimnáziumban.

Hosszabb távon milyen elképzelésed van a pólóval?

Mint minden fiatal vágya, szeretnék OB I-es játékos lenni, majd egyszer pedig kipróbálni magam a nemzetközi mezőnyben is.

Maradjunk a mánál. Tagja vagy az utánpótlás-válogatottnak, és közeleg az Európa-bajnokság. Van esélyed kijutni az azerbajdzsáni eseményre?

Tisztában vagyok vele, hogy mint a válogatott egyik legfiatalabb tagjának, egyelőre kevés az esélyem. A szövetségi kapitány, Horkai György is elmondta egy négyszemközti beszélgetés során, hogy mindenképpen számít rám, de inkább jövőre lesz esélyem az utazó csapatba kerülni, amikor én is abba a korosztályba kerülök.

Kádár József, a csabai klub vezetőedzője is csak jókat tud mondani Attiláról: „Öt éve tagja a Csabai Csirkefogók VK-nak, és ez idő alatt dinamikusan fejlődött. Kevés ilyen serdülőkorú tehetség volt eddig a klubban. Jól úszik (már 58 másodpercen belül ússza a 100 méter gyorsot – a Szerk.), bátor, merész vízilabdázó, minden jó értelemben vett csínyben benne van. Jó alany, az edzésekről nem hiányzik, amikor pedig munka van, az egyik legkitartóbb, legszorgalmasabb. Mindent komolyan vesz, nagyon akar a medencében. Ezért juthatott el idáig.”

Nem véletlen, hogy több OB I-es háttérrel rendelkező hazai klub felfigyelt tehetségére, köztük a Vasas is.

„Attilának és szüleinek kell eldönteni, hogy megy, vagy marad. Tény, nálunk több korosztályban sok mérkőzésen csiszolódhatna tovább, de az OB I B, az pedig a második vonal. A fővárosban minden bizonnyal kevesebb játéklehetőséghez jut, de magasabb színvonalon játszhat. Ha mégis eligazolna, akkor is szeretnénk, ha a kettős játékengedéllyel visszajátszhatna a felnőtt csapatunkba” — tette hozzá Kádár József.

Címlapképünkön a magyar ifjúsági válogatott, a guggoló sorban balról a második Hajdu Attila

Szerdán, Cegléden pótolnak a Csirkefogók

Az OB I B-s felnőtt bajnokság rájátszásban, a 7—12. helyért folyó sorozat első fordulójában a Ceglédi Vasutas—Csabai Csirkefogók VK mérkőzést elhalasztották. Holnap, május 13-án, szerdán, 18 órakor pótolják az eredetileg április 25-ére kiírt összecsapást.

A ceglédiek az A csoportban gyűjtögették a pontokat az alapszakaszban, ahol a tízfős mezőny ötödik helyén végeztek, miként a Békéscsaba. Mérlegük 7 győzelem 2 döntetlen és 9 vereség volt. Az onnan hozott pontjaik száma is megegyező volt, mindkét együttes 4-4 ponttal lépett tovább a 7—12. helyért folyó harcban.

Emlékeztetőül, a mieink 8 győzelemmel, 2 döntetlennel és 8 vereséggel zárták az alapszakaszt.

A rájátszás második fordulójában a Pest megyeiek hazai környezetben 12—9-re kikaptak a Szolnoktól, a mieink viszont a listavezető Nagykanizsát legyőzték 7—6-ra. Bár ebből messzemenő következtetéseket aligha szabad levonni, azért meg van az esély arra, hogy Cegléden is nyerjen csapatunk.

Az állás: 1. Nagykanizsai VSE 12, 2. Szolnoki Dózsa-Közgép II. 12, 3. Csabai Csirkefogók VK 7, 4. UVSE-Margitsziget 5, 5. Ceglédi Vasutas 4, 6. Angyalföldi Sportiskola 4.

A gyermek III. korcsoportban is dobogó várományos a Csirkefogók

mucsi csapat02 mjA gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnoki sorozat is a finisébe kanyarodott, valójában a záró kört játszották a hét végén, Kiskunfélegyházán két napon át, négy-négy mérkőzéssel, ám a 2014—2015. évi bajnokságból még hátra van egy „fél forduló”, ugyanis az ötödik körből visszamaradt minden együttes számára még két-két mérkőzés. A húsz forduló után együttesünk a Zöld csoportban a bronzérmes helyen áll.

Csabai Csirkefogók VK—Kiskunfélegyházi VSE 22—3 (7—0, 5—0, 6—1, 4—2)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kiskunfélegyháza. V.: Barta Márk. Békéscsaba: Illyés — Ottlakán 1, Kiss D. 6, Lukácsi M. 4, Schaffer 2, Schindler I. 5, Kozma 1. Cs.: Beharóczki M. (kapus), Schindler G., Pónya 1, Paksi, Diós, Hermann 2. Edző: Dobra Róbert. Kiskunfélegyháza: Kürti — Molnár Nóra 1, Czombos 1, Tóth L. 1, Nagy M., Pozsár, Zoltai Liliána. Cs.: Cseszkó, Kecsó B., Terjék, Vadkerti-Tóth, Ficsor, Kecsó Dóra, Szabó B. Edző: Görög Imre.

Gól emberelőnyből: 0/0, ill. 2/0. Büntetők: 1/0, ill. 0/0. 

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli 2—9 (0—3, 2—2, 0—2, 0—2)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kiskunfélegyháza. V.: Görög Imre. Békéscsaba: Illyés — Ottlakán, Kiss D., Lukácsi M., Schaffer, Schindler I. 2 (1), Kozma. Cs.: Beharóczki M. (kapus), Schindler G., Pónya, Paksi, Diós, Hermann. Edző: Dobra Róbert. Szeged: Katona — Lakatos 3, Hegyközi 1, Antal 2, Kresák, Markulik 1, Vojnár. Cs.: Kaszás, Berkó, Molnár 1, Paczuk, Tanács, Inokai, Csóka, Kun, Mikházi 1, Bogyó. Edző: Éles Vilmos.

Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 9/4. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Kozma.

Csabai Csirkefogók VK—Váci VSE 6—7 (1—2, 1—0, 2—3, 2—2)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kiskunfélegyháza. V.: Görög Imre. Békéscsaba: Beharóczki M. — Kiss D. 1, Schaffer, Schindler I. 1, Oláh A. 3, Paksi, Kozma. Cs.: Illyés (kapus), Ottlakán, Oláh Z. 1, Diós, Hermann. Edző: Dobra Róbert. Vác: Hidvégi — Paupa, Bagyinszki Hanna, Mókus 6 (1), Tátrai 1, Sándor, Dobos Katica. Cs.: Sashegyi. Edző: Ocsovai Nicolas.

Gól emberelőnyből: 9/3, ill. 5/1. Büntetők: 1/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Bagyinszki Hanna.

Csabai Csirkefogók—Egri VK 5—2 (0—1, 1—0, 3—1, 1—0)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kiskunfélegyháza. V.: Görög Imre. Békéscsaba: Illyés — Ottlakán, Kiss D., Oláh Z. 1, Schaffer, Schindler I. 1, Oláh A. Cs.: Beharóczki M. (kapus), Paksi, Kozma, Diós, Hermann. Edző: Dobra Róbert. Eger: Bene — Ádám, Szabó M., Hajdu B. 1, Lőrincz 3 (1), Kovács L., Gólya 1. Cs.: Rapi, Keszthelyi A., Vajda Gál, Keszthelyi B., Pável. Edző: Petrovai Márton.

Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 4/2. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kipontozódott:

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli—Egri VK 9—6. Váci VSE—Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad (román) 2—21. Egri VK—Váci VSE 33—1. Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad—Kiskunfélegyházi VSE 21—4. Kiskunfélegyházi VSE—Szegedi Vízipóló Suli 1—26. Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad—Egri VK 3—16. Váci VSE—Kiskunfélegyházi VSE 24—6. Szegedi Vízipóló Suli—Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad 12—1.

Az állás: 1. Szegedi Vízipóló Suli 51, 2. Egri Vízilabda Klub 46, 3. Csabai Csirkefogók VK 31, 4. Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad 24, 5. Váci VSE 18, 6. Kiskunfélegyházi VSE 0.