A szabadkaiak nagy falatnak bizonyultak, ám az Invictus ellen nagy gólkülönbségű győzelmet arattak

Címlapképünkön Szeidler Márton, aki különösen a második mérkőzésen volt elemében, az Invictus SC ellen öt gólt dobott

Szolnokon a hatodik fordulóval folytatódott a Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság. A kilenccsapatos mezőny szombaton kilenc mérkőzésen igyekezett gyarapítani eddig megszerzett pontjait. A csabai fiatalok mérkőzéseire a délutáni órákban került sor, nevezetesen először a szerbiai Szabadkával, majd a hazai Invictussal találkoztak. A listavezetőtől kikaptak, ám a szolnokiak ellen könnyű győzelmet arattak.

Csabai Csirkefogók VK–Spartak-Patent Subotica (szerb) 6–12 (0–2, 1–4, 1–3, 4–3)

Nemzetközi vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Szolnok. V.: Orosz László. Békéscsaba: Veszeli – Balogh Cs. 3, Puha L., Szeidler, Uhrin B., Uhrin Zs. 2 (1), Tóth Z. Cs.: Szabó M., Balogh B. 1, Selypes, Csendes P., Orosz-Tóth. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 9/4, ill. 9/6. Büntetők: 1/1, ill. 2/1. Kipontozódott: Tóth Z.

Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC 17–2 (7–0, 8–2, 2–0, 0–0)

Nemzetközi vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Szolnok. V.: Szabó Nándor. Békéscsaba: Veszeli – Szabó M. 4, Balogh Cs. 1, Balogh B. 1, Puha L., Uhrin Zs. 1, Tóth Z. 4. Cs.: Selypes, Csendes P., Szeidler 5, Uhrin B. 1, Orosz-Tóth, Hegyesi. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 0/0, ill. 5/0. Büntetők: 1/0, ill. 0/0.

Katona Péter összefoglalója a szolnoki forduló után: – Az elmúlt hetekben másféle edzésekre álltunk át, aminek hosszú távon hozadéka lehet. Most viszont tartalékosan utaztunk, két meghatározó játékosunk közül az egyik beteg lett, a másik sítáborba utazott. Bár a szabadkaiak a listavezetők, mégsem számított ellenük papírforma találkozónak a hatodik forduló első meccse. Úgy küldtem a gyerekeket a medencébe: nincs mit tartalékolnunk, mindenki tegye oda magát, ha jó lesz a védekezésünk, lehet keresni valónk. Ám ellenfelünk centerét nem tudtuk semlegesíteni, általa sok lehetőséget alakítottak ki a kapunk előtt, miközben nekünk a túloldalon a támadójátékunk nem bírta el ezt a hátrányt. A második mérkőzésünk viszont már a papírformának megfelelt, két megközelítőleg egyforma sort alakítottam ki, ezeket cserélgettem. Így mindenki sok játéklehetőséget kapott a folytatásban.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa 6–11. Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti Sportiskola 9–6. Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli 4–12. Hódmezővásárhelyi VSC–Csongrádi VVSE 12–6. Legrand Szentesi VK–Kecskeméti Sportiskola 6–9. Invictus SC–Csongrádi VVSE 0–15. Spartak-Patent Subotica–Szolnoki Dózsa 11–5.

Az állás 12 forduló után: 1. Spartak-Patent Subotica 33, 2. Szolnoki Dózsa 30, 3. Szegedi Vízipóló Suli 24, 4. Csabai Csirkefogók VK 19, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 19, 6. Legrand Szentesi VK 15, 7. Csongrádi VVSE 12, 8. Kecskeméti Sportiskola 9, 9. Invictus SC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

A Szentes most is nagy falatnak bizonyult, ám a pécsiek ellen remek játékkal nyert felnőtt csapatunk a rájátszás nyitányán

Címlapképünkön a fiatal Korcsok Péter kapus, aki jó teljesítményt nyújtott a felnőttek között is – fotó: Such Tamás

A Dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában rendezték meg az OB II-es felnőtt férfi vízilabdacsapatok rájátszásának első körét az 5. csoportban, amely a 17–21. helyért zajlik. Együttesünk a nyitányon az alapszakaszból már ismert Szentesi Üdülőközponttal, valamint a már sokkal kevésbé ismert pécsiekkel meccseltek, az előbbiektől vereséget szenvedtek, de a mecsekaljaiakat legyőzték.

Swietelsky-Békéscsaba–Szentesi Üdülőközpont 7–13 (1–4, 2–3, 2–3, 2–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, 5. csoport, rájátszás a 17–21. helyért, Dunaújváros. V.: Csizmadia Zsolt, Kollarics Gábor. Békéscsaba: Vozár M. – Puha, Dobos, Fodor Zs. 1, Zsilák 1, Ajtai 3, Pallag. Cs.: Korcsok P. (kapus), Budai, Csendes Cs. 1, Laczó P. 1, Hajdu A. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Szentes: Némethy – Gut B. 1, Csuka F. 3, Sóti 1, Gundl 3 (1), Szécsi, Szabó J. Cs.: Csendes T. 1, Gut Zs. 3 (2), Csuka B. Vecseri 1. Edző: Fekecs Ádám, Szabó József, Csendes Tamás. Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 7/2. Büntetők: 1/0, ill. 4/3. Az eredmény alakulása: 1–2, 1–6, 5–8, 5–11.

Miként az alapszakaszban, ezúttal sem bírt ellenfelével a sok utánpótláskorú játékossal kiálló csapatunk a rájátszás dunaújvárosi nyitányán.

Swietelsky-Békéscsaba–PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls 13–9 (4–2, 1–1, 5–1, 3–5)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, 5. csoport, rájátszás a 17–21. helyért, Dunaújváros. V.: Csizmadia Zsolt, Kollarics Gábor. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Dobos 2, Fodor Zs. 2, Zsilák 2, Ajtai 4 (2), Pallag. Cs.: Vozár M. (kapus), Budai, Csendes Cs., Puha 1, Laczó P. 1, Suhajda Z. 1, Hajdu A. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Pécs: Németh Z. – Lóránt, dr. Labossa 1, Horváth G. 1, Raffai 2, Provender 1, Horváth K. 1. Cs.: Ruszka 1, Csala, dr. Lukács 2, Vizi, Imre, Korb. Pászti. Edző: Balázs Bence. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 7/3. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 4–1, 4–3, 6–3, 11–4, 11–7.

Különösen az első három negyedben lendületes játékot mutatott be csapatunk, amely megérdemelten nyerte a találkozót a teljesen ismeretlen együttes ellen.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – A szentesiek erősek, fiatalok, gyorsak, ezúttal sem sikerült ellenük nyerni. Az elején adtunk nekik egy jelentősebb előnyt, amit nem sikerült ledolgozni annak ellenére, hogy a harmadik negyedben elkezdtünk mi dominálni. Ekkor tűnt ki igazán, hogy az elején hagytuk őket elhúzni. Viszont amiért nagyot utaztunk, bejött, fiataljaink ezúttal is sokat tanultak, ami mindkét mérkőzésre igaz volt. A pécsiek ellen sokkal inkább csapatként működött a társaság, amihez hasonló utoljára még az alapszakasz elején volt. Mindenki sokat játszott, szép lépést tettünk előre, megérte elutazni Dunaújvárosba. Összességében elégedett vagyok a mai nap teljesítményével.

További eredmények: Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via–PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls 5–12. Invictus SC Szolnok–Szentesi Üdülőközpont 12–19. Invictus SC Szolnok–Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via 9–19.

Az állás az első-második forduló után: 1. Szentesi Üdülőközpont 6, 2. Swietelsky-Békéscsaba 3, 3. PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls, 4. Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via 3, 5. Invictus SC Szolnok 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, másodsorban a gólkülönbség dönt.)

A felnőtt OB II-es csapatok megkezdik a rájátszást

Február utolsó hétvégéjén csak szombaton lesznek érdekeltek csapataink, mégpedig két egység. A felnőtt OB II-es gárda Dunaújvárosba, a gyermek III. korcsoportosok pedig Szolnokra utaznak.

Az OB II felnőtt bajnokság 21 tagú mezőnye a rájátszáshoz érkezett. Az alapszakaszban elért helyezések után négy négyes és egy öt csapatos csoportban zajlanak az újabb fordulók. Mivel a mieink az egyébként legerősebb A csoportban a hatodik, utolsó helyen zártak, ezért a folytatásban a 17–21. helyért játszhatnak, ahová a csoportbeli ötödik helyezett Szentesi Üdülőközpont együttesével együtt kerültek. Ugyancsak ide kaptak besorolást a további csoportok alapszakaszainak utolsó helyezettjei, így a Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via, az Invictus SC és a PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls gárdái. A hétvégén a rájátszás első körének Dunaújváros ad otthont, amikor a békéscsabai egylet a szentesiekkel és a pécsiekkel csatázik. Minden együttes nulláról indul, itt nincsenek hozott pontok, a nyárra eső hatodik forduló után alakul ki a 17–21. helyezettek végső sorrendje. Az első forduló játékvezetői: Csizmadia Zsolt, Győri Attila, Kollarics Gábor.

Az első kör programja. Február 24., szombat, 12.15 óra: Szentesi Üdülőközpont–Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via–PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls. 14.45: Invictus SC–Szentesi Üdülőközpont. 16.00: Swietelsky-Békéscsaba–PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls. 17.15: Invictus SC–Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via.

A gyermek III. korosztályúak a Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság hatodik fordulóját rendezik meg szombaton, amelynek Szolnok lesz a házigazdája. Katona Péter legényei először a Szerbiából érkező listavezető szabadkaiakkal, majd a sereghajtó Invictus SC csapatával mérkőznek meg.

A program. Február 24., szombat, 9.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa. 10.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti Sportiskola. 11.00: Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Csongrádi VVSE. 13.00: Legrand Szentesi VK–Kecskeméti Sportiskola. 14.00: Spartak-Patent Subotica (szerb)–Csabai Csirkefogók VK. 15.00: Invictus SC–Csongrádi VVSE. 16.00: Spartak-Patent Subotica–Szolnoki Dózsa. 17.00: Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC.

Az állás tíz forduló után: 1. Spartak-Patent Subotica 27, 2. Szolnoki Dózsa 27, 3. Szegedi Vízipóló Suli 21, 4. Csabai Csirkefogók VK 16, 5. Legrand Szentesi VK 15, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 13, 7. Csongrádi VVSE 9, 8. Kecskeméti Sportiskola 6, 9. Invictus SC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Háromból kettőt behúztak a rájátszás nyitányán

A nap első mérkőzésén a gyermek korosztályúak összecsapásán Orosz Regő két fontos, a győzelemhez szükséges gólig jutott – fotó: T. Petka Anita

Mintegy kéthónapnyi szünet után számunkra (is) folytatódott az országos utánpótlás-bajnokság, amelynek során a rájátszáshoz érkeztek a csapatok. Mint korábban írtuk, az alapszakaszban nyújtott teljesítmény után klubunk triója a felsőházba került, ahol vasárnap a rájátszás első, összességében az alapszakaszból hozott eredményekkel a negyedik fordulóra került sor. A tavaszi nyitánynak számító körben fiataljaink a számukra meglehetősen ismeretlen Nagykanizsa csapataival kezdték a rájátszást. Mérlegük a nap végén: két győzelem, egy vereség.

Swietelsky-Békéscsaba–Kanizsa VSE Nagykanizsa 10–6 (3–0, 3–0, 3–3, 1–3)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 csoport, rájátszás az 1–8. helyért, gyermek korcsoport, Békéscsaba. V.: Berki András, Szabó Xénia. Békéscsaba: Kabai – Korcsok N. 3 (1), Suhajda Z. 1 (1), Orosz R. 2, Such 1, Zimbran 2, Nánási. Cs.: Gyuricza (kapus), Czupper, Suhajda S., Orosz B. 1, Machlik, Hajdu Á., Plavecz, Szlúka. Edző: Fodor Ádám. Nagykanizsa: Vajda – Kurucz 1 (1), Szabó S. 1, Pávlicz, Dervenkár 1, Szabó Á. 1, Sneff Cs. 1 (1). Cs.: Mátyás, Dömötör, Kutfej 1, Szabadics, Barota. Edző: Simonka Ferenc, Darabos Gábor. Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 4/2. Büntetők: 4/2, ill. 5/2. Kiállítás 4 percre: Hajdu Á. Kipontozódott: Zimbran.

Nagy jelentősége volt az első félidőben megszerzett tetemes előnynek és a nagykanizsaiak gólínségének abban, hogy az előny kitartott a mérkőzés lefújásáig. A második játékrészben a vendégcsapat feltámadt, megkezdte a felzárkózást, de messze volt attól, hogy utolérje a mieinket.

Fodor Ádám: – Próbáltunk egy kicsit okoskodni azzal, hogy pályaválasztóként mi dönthettünk arról, milyen sorrendben játsszuk le ma a találkozókat. A napi mérleget tekintve úgy tűnik jól döntöttünk. Ami pedig a gyermek korosztályúak meccsét illeti: két és fél negyeden át kimondottan jól játszott a csapat, nem véletlen, hogy hamar jelentős előnyre tettünk szert. Ebben az is segített, hogy ellenfelünk leggólerősebb játékosa ezúttal nem jött el Békéscsabára. A harmadik negyedben kaptunk egy ötméteres gólt, és ettől kezdve egy kis porszem került a gépezetbe. Az ellenfél szépen visszazárt, ettől kezdve nem volt könnyű ellenük játszani. Igyekeztem cserélgetni, mindenki játéklehetőséget kapott, de ez sem segített igazán. Ettől függetlenül egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk, összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, mert jó volt a védekezésünk, fejben ott voltak a srácok végig a medencében, megdolgoztak a három pontért. Talán a támadások lehettek voltak hatékonyabbak a végjátékban. De ma a győzelem volt a legfontosabb egy szinte ismeretlen gárda ellen.

További eredmények. Gyermek korcsoport: PannErgy MVSC Miskolc–Ybl Waterpolo Club Budapest 17–3. Ceglédi VSE–GYVSE UNI-Győr 8–12. UVSE–Legrand Szentesi VK 8–12.

Az állás négy mérkőzés után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy MVSC Miskolc 10, 2. Swietelsky-Békéscsaba 9, 3. GYVSE UNI-Győr 9, 3. 4. Legrand Szentesi VK 8, 5. Kanizsa VSE Nagykanizsa 6, UVSE 6, 6. 7. Ceglédi VSE 0, 8. Ybl Waterpolo Club Budapest 0.

Swietelsky-Békéscsaba–Kanizsa VSE Nagykanizsa 5–10 (2–3, 1–1, 2–5, 0–1)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 csoport, rájátszás az 1–8. helyért, serdülők, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, Berki András. Békéscsaba: Beregszászi – Suhajda Z., Bazsó, Szathmáry Zs., Nagy Á., Csüllög Fölker. Cs.: Szalai, Korcsok N. 1, Szatmári L. 2, Pojendán, Pónya O., Pallag 2 (1). Edző: Zsilák László. Nagykanizsa: Vajda – Zámbó 2 (1), Veit 3, N. Horváth 3 (2), Sneff B. 1 (1), Marton, Varga M. 1. Cs.: Horváth-Bodzai (kapus), Mavolo, Szörcsök, Sneff Cs., Németh Zs., Molnár, Pávlicz. Edző: Simonka Ferenc, Darabos Gábor. Gól emberelőnyből: 8/0, ill. 8/4. Büntetők: 1/1, ill. 4/4. Kipontozódott: Szalai, Korcsok N., ill. Molnár.

A statisztikát elnézve érdekes találkozót hozott a serdülők meccse: míg a vendégeknél kizárólag a kezdőben helyet kapó játékosok lőtték a gólokat, a viharsarkiaknál a kispadról érkezők. A békéscsabaiak egyetlen emberelőnyös helyzetet sem tudtak értékesíteni, a nagykanizsaiak ötven százalékon teljesítettek. A büntetőket mindkét gárda százszázalékosan belőtte, a különbség annyi, hogy a mieink egyszer, a vendégek négyszer állhattak oda az ötös vonalhoz. Ez utóbbi különbségek el is döntötték a pontok sorsát.

Zsilák László: – Az elején egy kicsit taktikázni akartam azzal, hogy a cserepadosokat küldtem be nyitányként, gondolva, hogy az ifjúsági meccs után a nagykanizsaiak serdülői fáradtak lesznek, ugyanis szinte ők játszották végig az előtte lévő találkozót is. A számításom nem jött be, mert nálunk azok, akik ritkábban kapnak szerepet, most nem igazán hozták az elvártakat. Fizikumban ellenfelünk fölött álltunk, ám nálunk sok volt a labdavesztés, időnként ütemtelen a játék, beleálltunk az ő lassú játékukba, amiből nem tudott kikecmeregni a csapat. Pedig ezt a meccset nyernünk kellett volna. Úgy tűnik, a rájátszást hullámvölggyel kezdtük, innen a folytatásban vissza kell jönnünk. Hozzáteszem: a felelősség mai a vereségért nem a játékosokat illeti, hanem engem. De nem kell a kardunkba dőlni, ki kell javítani a hibáinkat.

További eredmények. Serdülők: Ceglédi VSE–GYVSE UNI-Győr 7–14. PannErgy MVSC Miskolc–Ybl Waterpolo Club Budapest 20–17. UVSE–Legrand Szentesi VK 10–12.

Az állás négy forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 12, 2. Kanizsa VSE Nagykanizsa 12, 3. GYVSE UNI-Győr 9, 4. Ceglédi VSE 6, 5. Legrand Szentesi VK 3, 6. Ybl Waterpolo Club Budapest 3, 7. UVSE 3, 8. Swietelsky-Békéscsaba 0.

Swietelsky-Békéscsaba–Kanizsa VSE Nagykanizsa 15–8 (3–2, 3–2, 3–3, 6–1)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 csoport, rájátszás az 1–8. helyért, ifjúságiak, Békéscsaba. V.: Szabó Xénia, Juhász Tibor. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai 1, Szatmári L. 3, Fodor Zs. 6, Pojendán, Hajdu A. 3, Pallag 1 (1). Cs.: Beregszászi (kapus), Szalai, Pónya O., Szanyi 1, Szathmáry Zs., Lisztes, Tasnádi. Edző: Ajtai Miklós. Nagykanizsa: Horváth-Bodzai – Zámbó, Veit 2 (2), N. Horváth 1, Marton, Molnár 1, Varga M. 1. Cs.: Bonczók (kapus), Mavolo 1, Szörcsök, Szabó S., Németh Zs. 1, Sneff B. 1, Bende. Edző: Simonka Ferenc, Darabos Gábor. Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 8/3. Büntetők: 1/1, ill. 3/2. Kipontozódott: Marton.

Sokáig szorosan alakult a mérkőzés, az utolsó negyedben azonban csapatunk huszáros hajrát vágott ki, és végül nagy különbséggel legyőzte ellenfelét.

Ajtai Miklós: – Jól nyitottuk a rájátszást, nem is kicsit. A héten eléggé feszült voltam, hiszen egy teljesen ismeretlen csapattal kellett felvenni a harcot. Igyekeztem azért rákészülni, sok dolgot gyakoroltunk a hétköznapokon, végül a megbeszéltek mondhatni kilencven százalékát viszontláttam a mérkőzésen. Jól védekezett a csapat, Fodor Zsombor gólerős volt, a csapat „éhesen” vágott bele a meccsbe. A ma látottak alapján úgy vélem, lesz keresnivalónk a folytatásban is. Örülök a jó nyitánynak.

További eredmények. Ifjúságiak: Ceglédi VSE–GYVSE UNI-Győr 10–8. PannErgy MVSC Miskolc–Ybl Waterpolo Club Budapest 19–10. UVSE–Legrand Szentesi VK 12–10.

Az állás négy forduló után. Ifjúságiak: 1. Ceglédi VSE 12, 2.  UVSE 12, 3. PannErgy MVSC Miskolc 6, 4. Szentesi VK 6, 5. Ybl Waterpolo Club Budapest 6, 6. Swietelsky-Békéscsaba 3, 7. GYVSE UNI-Győr 3, 8. Kanizsa VSE Nagykanizsa 0.

Egyre jobban belelendülnek a kicsik

Csapatunk egyik erőssége Szabó Máté (sötét sapkában) volt, akit ellenfele a nyakánál fogva sem tudta megakadályozni, hogy célba vegye a szegedi kaput

Reggel kilenc órakor kezdett benépesedni a Gyulai Várfürdő sátortetős uszodája apró vízilabdázókkal, összesen kilenc csapat érkezett, és a nap folyamán kilenc találkozón ugrottak vízbe (minden egylet két találkozót játszott), az utolsó pólós palánták majdhogynem sötétedéskor hagyták el a létesítményt.

A fürdővárosi komplexum adott otthont a baby korosztályosok Délkeleti területi vidékbajnoksága 5. fordulójának, amelynek során Szilvásy Attila és Csabai Zoltán tanítványai jeleskedtek. A legfiatalabb korosztály sajátos játékszabályai szerint rendezett, torna jellegű fordulóban a Gyulai VK az első és az utolsó meccsen bizonyíthatta, hogy az elmúlt időszakban sokat léptek előre. A Csabai Csirkefogók VK gyulai fiók csapatának ifjú palántái két erős, nagy hagyományokkal és OB I-es háttérrel rendelkező egylettel vette fel a harcot, nevezetesen a Szegedi Vízipóló Suli és a Szolnoki Dózsa alakulataival.

A nap végén Szilvásy Attila így foglalta össze tapasztalatait: – Nagyszerű hangulatban telt a forduló a Gyulai Várfürdőben, hálásak vagyunk azért, hogy befogadtak bennünket egy ilyen remek, sok gyereket és szülőt felvonultató eseményre. Ami pedig a meccseinket illeti, az első találkozón a szegediek ellen – ha nem is számolják hivatalosan a gólokat, az edzők, a szülők azért nyilvántartják – kikaptunk, de végig partiban voltunk ellenük. A gyerekek, amit kértünk tőlük, a legtöbb dolgot betartották, ennek is volt köszönhető, hogy szoros lett a találkozó. A szolnokiaktól korábban súlyos vereséget szenvedtünk, most viszont az elején még vezettünk is, majd a Tisza-partiak fölénk kerekedtek, de ez a meccs is szorosan alakult. A vendégek annak köszönhetik győzelmüket, hogy a kispadjuk erősebb volt a miénknél. A lényeg, hogy fegyelmezetten játszott a csapat minden tagja, de az is tény, a meccs végére kissé elfáradtak. Érdekes, hogy mindig a második derbin játszik jobban a gárda, miként most is, amit annak tulajdonítok, hogy egyre jobban belelendülnek a játékba a nap folyamán.

A gyulai fordulóban a következő játékosok kaptak szerepet a két mérkőzésen: Bátorfi Ádám, Belinczky Zsombor, Bereczki Igor, Csapó Ákos, Geszner Balázs, Kálmán Milán, Köves Pál, Lipták Levente, Matei Alexander, Molnár Sándor, Mórocz Dávid, Orosz Bertalan, Petrina Gábor, Restye Botond, Súr Zétény, Szabó Máté, Számfira Kristóf, Szaszák Milán.