Ötnapos pezsgés Szarvason a Fodor Rajmund Kupán

Címlapképünkön a gyermek III. korosztályos csapatunk a szarvasi tornán Katona Péter edzővel és a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmunddal (hátul, fehér pólóban). Középső képünkön köpenyben a fiatalabb korosztályú együttesünk látható

Öt napon át fiatal vízilabdázókkal népesült be Szarvason a Szent Klára Gyógyfürdő fedett 25 méteres medencéje, csaknem száz 12 éves és fiatalabb pólós palánta küzdött meg a harmadik ízben kiírt Fodor Rajmund Kupáért két korcsoportban.

A torna életre keltője a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund, akinek vigyázó szemei előtt zajlott az esemény. Az első két és fél napon a fiatalabbak, a 2012-ben születettek, vagyis a gyermek IV. korosztályosok meccseltek, majd szerda délutántól újabb két és fél napon át a 2011-ben születettek (gyermek III. korosztály) viaskodtak körmérkőzéses rendszerben. Az ország távolabbi vidékéről is érkeztek csapatok, nevezetesen a Balatoni VK Balatonfűzfő, a Csabai Csirkefogók VK, a Csongrádi VVSE, a Kecskeméti Sportiskola, a Miskolci VSC, a MATE-GEAC Gödöllő, a Szegedi Vízipóló Suli állított ki harcra kész együttest.

Gyermek IV. korosztályú csapatunk öt mérkőzést játszott, és a követkető eredményeket érte el: Békéscsaba–Gödöllő 2011 8–21. Békéscsaba–Balatonfűzfő 4–21. Békéscsaba–Szeged 7–14. Békéscsaba–Kecskemét 2–14. Békéscsaba–Gödöllő 2012 10–11. A végeredmény: 1. Balatonfűzfő, 2. Szeged, 3. Gödöllő, 4. Kecskemét, 5. Békéscsaba. A torna gólkirálya: Radics-Ray László (Gödöllő). A legjobb kapus: Kovács Nimród (Balatonfűzfő).

A fiatalok teljesítményét így értékelte Katona Péter edző: – A nyári felkészülés folyamán eddig elsősorban a fizikai állapot fejlesztésére fordítottam a hangsúlyt, a taktikai elemek gyakorlására kevesebb idő maradt. Erőnlétileg sokat fejlődtek a gyerekek, de egyelőre a meccseken nem mozogtak még otthonosan. Amikor átvettem őket, egy kicsit nekem zsákbamacska volt ez a korcsoport, ezért különösen hasznos volt a torna, ahol nemcsak tovább ismerkedtem velük, hanem mód volt arra is, hogy felmérjem, ki milyen posztokon használható elsősorban, és arra is kíváncsi voltam: az alaprendszerben mire képesek? Végül képet kaptam arról is, milyen lehet a majdani játékstílusunk. Most viszont egyelőre azt tapasztaltam, hogy voltak kimondottan jó mérkőzéseink és akadtak borzalmasak is. Még sok a hiányosság, gyakoriak a rossz szokások. Az időnkénti koncentráció hiányosságai pedig talán a fáradtság rovására is írható, ami miatt jöttek a hibák.

A gyermek IV. korcsoportban bemutatkozó játékosaink: Lipták Levente (kapus), Balogh Bence, Balogh Csanád, Bereczky Balázs, Csapó Ákos, Csendes Péter, Geszner Balázs, Korcsok Krisztián, Orosz-Tóth Olivér, Popa Dániel, Puha Lara, Restye Botond, Tóth-Benedek Marcell.

Gyermek III. korosztályú csapatunk négy mérkőzést játszott (a csongrádiak elleni programváltozás miatt elmaradt), és a követkető eredményeket érte el: Békéscsaba–Gödöllő 2011 11–11. Békéscsaba–Gödöllő 2012 16–1. Békéscsaba–Szeged 7–10. Békéscsaba–Miskolc 16–17. A végeredmény: 1. Szeged, 2. Miskolc, 3. Csongrád, 4. Gödöllő 2012, 5. Békéscsaba, 6. Gödöllő 2011.

Katona Péter erről a korosztályról már jobb képet festett le: – Náluk is eddig a fizikai felkészülésen volt a hangsúly. Őket jobban ismertem már, ugyanis korábban is volt rálátásom erre a korosztályra. Tisztában voltam azzal, hogy ez a gárda már jobb játékerőt képvisel. A tornán koncentrált, fegyelmezett vízilabdát kértem tőlük, mégis csalódás volt az első mérkőzés, ahol a döntetlen után a büntetőpárbajban alulmaradtunk. Pedig uraltuk a találkozót, de a második félidőben jöttek a hibák. A szegediekkel és a miskolciakkal nagyon jó mérkőzéseket vívtunk, és mindkettő szoros csatát hozott. Azt mértem fel ezen a két és fél nap alatt, hogy jó úton járunk, de lesz még feladat velük is bőven a bajnoki rajtig.

A gyermek III. korosztályú csapatunkban a következők kaptak helyet: Kálmán Zsolt, Veszeli Péter (kapusok), Balogh Bence, Balogh Csanád, Bódi Bercel, Csendes Péter, Juhász Nándor, Korcsok Krisztián, Puha Lara, Selypes Kristóf, Suhajda Soma, Szeidler Marcell, Uhrin Barna, Uhrin Zsombor.

A legkisebbek Szentesre tartanak egy háromnapos tornára

Csendes Péterék (elöl, kezén a labda) is így kezdték korábban, vagyis vízilabdázóink nagy hányada először a baby korosztályban mutatkozott be

Még javában tart a szarvasi 3. Fodor Rajmund Kupa utánpótlás felkészülési torna a gyermek III. és IV. korosztályosoknak, ám a legkisebbek máris útra kelnek Szentesre, ahol a Takarék Kupán bizonyíthatják, hol is tartanak a felkészülés során.

Nyáron eddig már minden korosztályos csapatunknak jutott lehetőség felkészülési tornákon való részvételre, kivéve a legkisebbeket, a baby korosztályosokat. Ám a tízévesek és fiatalabbak is megméretőzhetnek a szeptemberi bajnoki rajt előtt, mégpedig a Szentesen péntektől-vasárnapig zajló Takarék Kupa háromnapos eseményen.

A Kurca-parti városban amúgy három korosztály viaskodik (a babyk mellett a gyermek III. és IV. korosztályosok), de a Csabai Csirkefogók VK és a Gyulai VK közös csapata csak a baby korosztályba nevezett, ami érthető, a másik két korcsoportos együttesünk éppen Szarvason küzd a jó helyezésekért. Csapatunkat zömmel gyulai fiatalok alkotják néhány békéscsabaival kiegészülve, aminek oka: a fürdővárosban már több olyan fiatal játszik, akinek valamilyen múltja van, Békéscsabán azonban többségében előkészítősök találhatók, akik egyelőre az úszás tudományát sajátítják el, még csak ezután kezdenek megismerkedni a vízilabda alapjaival, szabályaival. Így Csabai Zoltán (Békéscsaba) és Szilvásy Attila (Gyula) edzőink állítják össze, hogy kik is vehetnek részt a szarvasi felkészülési tornán.

A legkisebbek között egyébként kilenc együttes rajtol el, mégpedig a mieinken kívül a Fehérvár VSE, az FTC-Telekom, a Mórahalom VK, a Pécsi SN két együttese, a Soproni VSE, a Szentesi VK és egyetlen külföldiként a román Steaua Bucurest.

A csapatokat két csoportra osztották, a mieink a pécsiek Zöld, a Sopron és a Szentes együtteseivel kerültek egy kalap alá, de megmérkőznek a másik Baranya megyei gárdával is. A csoportmérkőzések után következik a keresztjáték, majd a döntők.

A békéscsabaiak csoportmérkőzései. Augusztus 25., péntek, 12.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–FTC-Telekom. 17.00: Csabai Csirkefogók VK–Mórahalom VK. Augusztus 26., szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Pécsi SN Fekete. 16.00: Csabai Csirkefogók VK–Fehérvár VSE. Augusztus 27., vasárnap, 8.00: Helyosztók és döntők. 13.00: Eredményhirdetés.

Egy héten át Szarvason mutathatják meg a gyermek „hármasok” és „négyesek”, hol tartanak a felkészülésben

Nem először szólítja vízbe az utánpótláskorú vízilabdázókat a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund (vezetőedzőnk, Fodor Ádám bátyja). A helyszín változatlan: Szarvas, Szent Klára Gyógyfürdő fedett 25 méteres medencéje.

A program a gyermek III. és a gyermek IV. korosztályt érinti, akik öt napon át viaskodnak a trófeáért. Mindkét korosztálynak két és fél nap jut arra, hogy eldöntsék, ki viheti haza a trófeát. Katona Péter edzőnk tanítványainak (mindkét korcsoportunkat ő vezényli) ez lesz a nyári első felmérési lehetőség csaknem másfél hónapos felkészülés után.

Először a 2012-ben született fiatalok (gyermek IV. korcsoport) kezdik a sorozatot, mégpedig hat csapat, körmérkőzéses torna keretében. A résztvevők: Balatoni VK Balatonfűzfő, Csabai Csirkefogók VK, Kecskeméti Sportiskola, MATE-GEAC Gödöllő (két csapata), Szegedi Vízipóló Suli. A gödöllői gárda egy vegyes csapattal ékezik szarvasra, a 2012-ben születettek mellett egy évvel idősebbek alkotják a gárdát, ezért ők „versenyen kívül” szerepelnek.

A program. Augusztus 21., hétfő, 10.00 óra: Kecskemét–Szeged. 11.00: Balatonfűzfő–Gödöllő. 12.00: Békéscsaba–Gödöllő 2011. 15.00: Szeged–Gödöllő 2011. 16.00: Békéscsaba–Balatonfűzfő. 17.00: Gödöllő–Kecskemét.

Augusztus 22., kedd, 10.00: Kecskemét–Balatonfűzfő. 11.00: Békéscsabaؘ–Szeged. 12.00: Gödöllő 2012–Gödöllő 2011. 15.00: Balatonfűzfő–Gödöllő 2011. 16.00: Gödöllő–Szeged. 17.00: Békéscsaba–Kecskemét.

Augusztus 23., szerda, 9.00: Kecskemét–Gödöllő 2011. 10.00: Szeged–Balatonfűzfő. 11.00: Gödöllő–Békéscsaba. 12.10: eredményhirdetés az uszoda kertjében.

A szerda déli eredményhirdetést követően délután már az egy évvel idősebbek, a 2011-ben születettek (gyermek III. korcsoport) veszik birtokukba a szarvasi uszodát. Itt hat klub nevezte fiataljait, mégpedig a Csabai Csirkefogók VK, a Csongrádi VVSE, a MATE-GEAC Gödöllő 2011, a MATE-GEAC Gödöllő 2012, a Miskolci VLC és a Szegedi Vízipóló Suli. A hat csapat körmérkőzéses torna keretében méri össze tudását.

A program. Augusztus 23., szerda, 15.00: Csongrád–Gödöllő 2012. 16.00: Szeged–Miskolc. 17.00: Gödöllő 2011–Békéscsaba.

Augusztus 24., csütörtök, 9.00: Békéscsaba–Gödöllő 2012. 10.00: Miskolc–Gödöllő 2011. 11.00: Csongrád–Szeged. 15.00: Csongrád–Miskolc. 16.00: Békéscsaba–Szeged. 17.00: Gödöllő 2012–Gödöllő 2011.

Augusztus 24., péntek, 9.00: Miskolc–Békéscsaba. 10.00: Gödöllő 2012–Szeged. 11.00: Csongrád–Gödöllő 2011 12.10: eredményhirdetés az uszoda kertjében.

Meccsről meccsre jobbak voltak: hat mérkőzés után bronzérmes lett serdülő csapatunk az aradi tornán

A romániai tornán bronzérmet elért békéscsabai csapat az aradi uszodában

Miközben itthon zajlott az első ízben kiírt Békésút Kupa gyermek korosztályú felkészülési torna, serdülő csapatunk további gyermek korosztályúakkal kiegészülve Aradon egy nemzetközi tornán csobbant vízbe három napon át, péntektől vasárnapig.

Az Ajtai Miklós edző vezette fiatal gárdánk egy négycsapatos nemzetközi tornán mutatta meg, hol is tart az egy hónapja tartó nyári felkészülésben. A négy együttes körmérkőzést játszott, ráadásul minden ellenfelével kétszer is megmérkőzött, vagyis minden gárda hat derbin jutott túl, mire végeredményt hirdettek.

Csapatunk a következő eredményeket érte el. Az első napon: Békéscsaba–Nagyvárad 9–15. Pénteken: Békéscsaba–Brassó 10–11. Békéscsaba–Arad 12–12. Szombaton: Békéscsaba–Nagyvárad 9–12. Békéscsaba–Arad 10–12. Vasárnap: Békéscsaba–Brassó 15–8. A torna végeredménye: 1. Nagyvárad, 2. Arad, 3. Békéscsaba, 4. Brassó.

Ajtai Miklós edző a következőképen foglalta össze a háromnapos esemény tapasztalatait: – Egy remek, jól előkészített, szép környezetben lezajlott tornán vehettünk részt. Sok találkozón bizonyíthattak fiataljaink, akik a végére alaposan el is fáradtak. Ennek ellenére a mérkőzéseken kívül amolyan „strandolós” edzéseket is tartottunk. Mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb teljesítményt nyújtott a gárda, amit az eredménysorunk is alátámaszt. De még innen is van hová fejlődni az őszi bajnoki rajtig. Mindenki sok játéklehetőséget kapott, külön öröm, hogy a gyermek korosztályúak is eredményesen hozzátettek a közöshöz. A torna végén különdíjakat is kiosztottak, tőlünk Pallag Nándor érdemelte ki a torna legtechnikásabb játékosa címet.

A békéscsabai csapatot a következők alkották: Krizsán Lőrinc, Lantos Balázs (kapusok), Bazsó Máté, Czupper Dániel, Csüllög Csongor, Fölker Zaránd, Nagy Ákos, Pallag Nándor, Pónya Olivér, Puha Zalán, Restye Zsombor, Szathmáry Zsombor, Szatmári Levente, Szlúka Ádám.

Három győztes és egy vesztes mérkőzés után ezüstérmet hozott az első ízben kiírt Békésút Kupa utánpótlástorna

Az első ízben kiírt Békésút Kupa hazai ezüstös sikerének egyik kulcsa a hatékony védekezés volt

Két napon át, ezúttal hétköznap, azaz csütörtökön és pénteken igencsak pezsgett a víz a békéscsabai Árpád fürdőben. Ekkor zajlott le az első ízben kiírt Békésút Kupa utánpótlástorna, amelyen a gyermek korcsoportosok tesztelték a nyári felkészülési időszak eddigi munkáját.

Öt klub kapott meghívást, továbbá a hazaiak állítottak ki csapatot. A tornán három másodosztályú és három élvonalbeli együttes vett részt, amelyeket két hármas csoportba soroltak. Az első napon a csoportmérkőzésekre került sor, majd pénteken a helyosztókat és a döntőket rendezték meg.

Íme a résztvevők, egyben a csoportbeosztás. A csoport: Swietelsky-Békéscsaba, Kecskemét Sportiskola, Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. B csoport: Ceglédi VSE, Szentesi VK, Ybl Waterpolo Club Budapest.

Az első napon a hazaiak némi meglepetésre legyőzték az első osztályú Kecskemét gárdáját (11–8), majd a folytatásban a debrecenieknél is jobbnak bizonyultak (11–3). Ezzel a viharsarki fiatalok csoportjukban az élen végeztek. Ugyanitt Kecskemét–Debrecen találkozót az előbbiek nyerték (9–6). Vagyis a sorrend: 1. Békéscsaba, 2. Kecskemét, 3. Debrecen. A másik ágon a sorrend: 1. Szentes, 2. Ybl Waterpolo Club Budapest, 3. Ceglédi VSE.

Pénteken először a keresztjátékokra került sor. Ennek során csapatunk a másik csoport ezüstérmesével, az Ybl Waterpolo Club Budapest együttesével mérkőzött meg, akiket szoros csatában legyőztek (12–10). Ez egyben azt jelentette, hogy délután már az aranyéremért csatázhattak, mégpedig a másik ág addigi veretlen gárdájával, a szentesiekkel (akik nem mellesleg „csak” ötméteresekkel jutottak a döntőbe a kecskemétiekkel szemben). A finálé is szoros csatát hozott, de ezúttal a Kurca-partiak bizonyultak jobbnak (10–7), elnyerve ezzel a trófeát, a mieink pedig ezüstérmesek lettek. A bronzcsatát az Ybl fiataljai nyerték a Kecskeméttel szemben.

A torna végső sorrendje: 1. Szentesi VK, 2. Swietelsky Békéscsaba, 3. Ybl Waterpolo Club Budapest, 4. Kecskeméti Sportiskola, 5. Ceglédi VSE, 6. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen.

A csapat edzője, Fodor Ádám így értékelte a két napon látottakat: – Egy hónapja tart a felkészülés az új szezonra, az eddigi munkát becsületesen letudták fiataljaink. Ám az is tény, még nem elég gyorsak, ez kiütközött a torna első napján, egy kicsit anyahajó módjára mozogtak a vízben. A felkészülés ezen szakaszában ez még érthető, a gyorsítás csak ezek után következik, amikor a délelőtti edzéseken majd rövidtávokat úsznak a srácok. Most az eddig ismert taktikai elemeket gyakorolták, valamint az újonnan tanultakat igyekeztünk sulykolni. A csapat nagy része most került fel a gyermek „egy” kategóriába, ezért a zónázást még nem nagyon ismerték, ezt is most tanulják a védekezésben és a támadásban egyaránt. Igaz, ez valamennyi csapatra érvényes, miként az is, hogy a fő cél egy ilyen tornán a hibák javítása, a vadhajtások nyesése. A mezőny kiegyensúlyozottságára jellemző, hogy valamennyi találkozó szoros eredményt hozott, szinte nem is látszott, hogy melyik csapat jött az első, illetve másodosztályból. A torna ellenőre, Kádár József (aki nem mellesleg egy évtizeden át volt klubunk vezetőedzője) meg is jegyezte: „az A1 mezőny vége és a B2 mezőny eleje között szinte nem lehet különbséget tenni”. Összességében elégedett vagyok fiataljaink teljesítményével, jó úton járunk, de még lesz bőven feladatunk az őszi szezonkezdetig. És itt szeretném megköszönni szponzorunknak, a vendég csapatoknak és a városnak a támogatását, az ő segítségükkel tudtuk tető alá hozni ezt a rangos felkészülési tornát.

A Swietelsky-Békéscsaba együttesében a következő fiatalok kaptak játéklehetőséget: Gyuricza István, Kabai Zalán (kapusok), Földi Márk, Korcsok Nándor, Laurinyecz Gergő, Machlik Máté, Nánási Hunor, Orosz Regő, Plavecz Dániel, Rácz Domonkos, Such Bertold, Suhajda Zoltán, Tóth Szabolcs, Zimbran Milán.