ímkézett bejegyzés

Edzőink elégedettek a Diapolo Kupán látottakkal

Minden csapatból megjelölték a legjobb játékost, a békéscsabai gyermek korosztályú alakulatból Suhajda Zoltán érdemelte ki ezt a megtisztelő címet 2023-ban – fotó: T. Petka Anita

Pazar mérkőzéseket hozott az idei Diapolo Kupa nemzetközi felkészülési torna, amelyet ezúttal is több korosztályban rendeztek meg Szentesen. Klubunk két egységet nevezett a tornára, nevezetesen az ifjúságiakat és a gyermek korcsoportúakat.

Az első két napon a csoportmérkőzésekre került sor, sőt, akadt olyan kategória, ahol már szombaton a keresztjátékokra is sor került. A záró napon, vasárnap már helyosztókat és a döntőket rendezték meg a dr. Rébeli Szabó József Sportuszodában.

A serdülő korosztályúakkal megerősített ifjúsági csapatunk a nyolcfős mezőnyben az első napon, a csoportmérkőzések során szoros csata után 15–14-es vereséget szenvedett a Zempléni VK együttesétől, majd a délutáni órákban a litván Vilniust két góllal legyőzték (12–10). A szombati folytatásban a soproniaktól 9–5-re kikaptak, majd délutáni a keresztjáték során ugyancsak vereséget szenvedtek az olasz Genovától (8–5). Mindez azt jelentette, hogy vasárnap a 7–8. helyért ugorhattak vízbe, ellenfelük a KÓPÉ Dunakanyar együttese volt. Ezen a mérkőzésen az ellenfél magabiztosabb volt és 18–11 arányban győzött, ezzel csapatunk a nyolcadik helyen kötött ki. Minden csapatból megjelölték a torna legjobbját, nálunk az ifjúságiaknál Szatmári Levente érdemelte ki ezt a megtisztelő címet.

Az ifjúságiak végső sorrendje: 1. Soproni VK, 2. Szentesi VK, 3. SSK Slagelse, 4. Zempléni VK, 5. Genova, 6. Vilnius, 7. KÓPÉ Dunakanyar, 8. Swietelsky-Békéscsaba.

A tornán a következő játékosok vettek részt: Beregszászi Kornél, Korcsok Péter (kapusok), Bazsó Máté, Budai Tamás, Fodor Zsombor, Hajdu Andor, Nagy Ákos, Pallag Nándor, Pojendán Áron, Pónya Olivér, Sajtos Bence, Szanyi Vencel, Szathmáry Zsombor, Szatmári Levente, Tasnádi Tibor.

Ajtai Miklós edző összefoglalója: – Közel nyolc egyforma erősségű csapat küzdött három napon át a tornán, bármilyen végeredmény születhetett volna a mérkőzéseken. Mi átéltünk mindent, de végül a nyolcadik helyen kötöttünk ki. Csapatunkat néhány ifjúsági és sok serdülő korú játékos alkotta, akikkel az alapozó időszak kellős közepén járunk. Ezek ismeretében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, munkájával.

A tíz csapatot felvonultató, két ötös egységre osztott gyermek korcsoportúak mezőnyében együttesünk a csoportmérkőzések során pénteken a bolgár KPS Várnától 18–11-re kikapott, délután a román Marosvásárhely következett, akikkel nem bírtak, itt 12–6 lett a végeredmény a románok javára. Másnap a Zemplén felett diadalmaskodtak (20–8), majd délután a Csongrádi VVSE következett, akikkel szemben gólzáporos találkozón 21–12-re nyert csapatunk. Mindez azt jelentette, hogy csoportjukban a harmadik helyen zártak fiataljaink, ezért vasárnap délelőtt az 5–6. helyért csatázhattak a másik ág harmadik helyezettjével, a Soproni VSE gárdájával. Igencsak szorosan alakult a végeredmény, amely során egy góllal a soproniak bizonyultak jobbnak (13–12). A Békéscsabából Suhajda Zoltán volt a legjobb játékos.

A gyermek korosztályúak végső sorrendje: 1. Szentesi VK, 2. Várna, 3. Marosvásárhely, 4. Vilnius, 5. Soproni VSE, 6. Swietelsky-Békéscsaba, 7. KÓPÉ Dunakanyar, 8. Zempléni VK, 9. Csongrád, 10. Genova.

A tornán a következő gyermek korosztályú játékosok vettek részt: Gyuricza István, Kabai Balázs (kapusok), Földi Márk, Hajdu Áron, Korcsok Nándor, Laurinyecz Gergő, Machlik Máté, Nánási Hunor, Orosz Botond, Orosz Regő, Párzsa Leon, Plavecz Dániel, Puha Zalán, Such Bertold, Suhajda Zoltán, Szlúka Ádám, Tóth Szabolcs, Zimbran Milán.

Fodor Ádám összegzése: – Minden évben a felkészülés egyik állomása a Diapolo Kupa, ahová munkából érkezünk, és eredménykényszer nélkül játszunk. Ez érthető, hiszen mindössze három hete zajlik az alapozó időszak, eddig leginkább úszásból álltak a hétköznapjaink, labdával alig találkozott a csapat. Sőt, mondhatni, szinte ez volt az első alkalom a labdás gyakorlásra. A pénteki nyitányon két erős határon túli ellenféllel találkoztunk, amit bizonyít, hogy mindkettő végül a dobogón zárta a szentesi eseményt, így elfogadható volt a vereség. Egyébként mindkét egylet hazai bajnoksága más ritmusban zajlik, mint a miénk, ezért ők még alaposan benne vannak a saját bajnokságukban, ami miatt összeszokottabbak, hatékonyabbak. A második napi két győzelmünk papírforma eredmény volt, és sokat jelentett az első napi két „gyakorló” mérkőzés. Így a torna vége felé egyre jobb teljesítményt nyújtott a gárda, amely játékosainak zöme csak most került a kezem alá, most kezdek ismerkedni velük, most kezdjük szokni egymást. Ennek ismeretében elégedett voltam fiataljaink teljesítményével.

Ami pedig a közeljövőt illeti: a héten újabb csapat érkezik Békéscsabára edzőtáborba, mégpedig Azerbajdzsánból, miközben a finnek is itt folytatják a felkészülést. Így a csabaiaknak lesz alkalmuk bőven edzőmeccseket játszani a 31. héten is. Majd a rá következő hét közepén sor kerül az első alkalommal kiírt Békésút Kupára, ezt a gyermek korosztályú tornát az Árpád fürdőben rendezik meg hat csapat részvételével. Miközben a korosztály egy másik csoportja egy aradi tornán vesz részt.

Három heti munka után a Diapolo Kupán tesztelnek

Címlapképünkön a Diapolo Kupa főszervezője, az egykori békéscsabai vezetőedző Kádár József és a tavalyi egyik legjobb békéscsabai fiatal, Korcsok Nándor

Alig három hete tart a felkészülés a 2023–2024. évi szezonra, az országos bajnokságokban szereplő csapatainkra máris megmérettetés vár. Nevezetesen az ifjúsági és a gyermek korcsoportos együtteseink a régi hagyományokkal rendelkező Diapolo Kupán vesznek részt a hétvégén.

Az első heti rávezető jellegű edzéseket követően már „mély vízbe” vezényelte tanítványait Fodor Ádám és Ajtai Miklós edző. Két hete kemény munkával, napi két edzéssel készülnek csapataink az új szezonra, miközben a Békéscsabán edzőtáborozó finn Turun Uimarit Turku együttesével is kétkapus mérkőzést játszottak a felkészülés jegyében.

Holnaptól azonban máris valamivel élesebb megmérettetés vár fiataljainkra, akik a nagy hagyományokkal rendelkező Diapolo Kupán viaskodnak három napon át. Az idei tornára a hazai egyletek mellett a már említett finn Turun Uimarit Turku, a dán SSK Slagelse, a litván Vilnius, a bolgár KPS Várna, a német Düsseldorf, a román Aquasport Marosvásárhely, az olasz Luca Locatelli Genova nevezte valamelyik korosztályos együttesét.

A Swietelsky-Békéscsaba – mint fentebb írtuk – ifjúsági és gyermek korcsoportos gárdáit indítja a tornán. Az ifiknél a nyolc nevezett csapatot két négyes csoportba sorolták, a mieink a B jelű négyesbe kerültek a Vilnius, Sopron, Zemplén társaságába (a másik ágon a Szentes, a Slagelse, a KÓPÉ Dunakanyar és a Genova került). A csabaiak az első napon a Zemplénnel (12 óra) és a Vilniussal (16) játszanak, majd pénteken a Sopron (11) lesz az ellenfél. A csoportmeccsek után következik a keresztjáték, majd vasárnapra maradnak a helyosztók és a döntő.

A gyermek korcsoportba tíz gárda adta le nevezését, akiket két ötös csoportba soroltak, ahol az első két napon a csoporton belül körmérkőzésre kerül sor. A mieink a KPS Várna, a Zempléni VK, Aquasport Marosvásárhely és a Csongrádi VVSE-vel kerültek egy kalap alá. A másik ötösbe a házigazda Szentesi VK, a Luca Locatelli Genova, a Soproni VSE, a Vilnius és a KÓPÉ Dunakanyar került. Ami pedig a meccsidőpontokat illeti: pénteken nyitányként a Várna lesz az ellenfél (11 óra), majd még ugyanaznap a Marosvásárhely következik (16). Szombaton a Zemplénnel (11) és a Csongráddal (16) folytatják. Itt is vasárnapra maradtak a helyosztók és a döntő.

Bár az eredményekről honlapunkon mi is beszámolunk, de aki szeretne előbb tudni az eredményekről, az alábbi linkekre kattintva követheti az eseményeket A torna alatt az eredményeket és a tabellákat online lehet követni a következő linkre kattintva:

https://docs.google.com/document/d/1QqesSEZduqN93x3KhCQ4H0SpdY3PsZeo/edit?usp=sharing&ouid=114289839466188181819&rtpof=true&sd=true

Mindkét csapatunk bronzérmes lett a Diapolo Kupán

Mint előzetesünkben jeleztük, két, az országos utánpótlás-bajnokságban induló csapatunk vett részt a Szentesen megrendezett 19. alkalommal kiírt Diapolo Kupa nemzetközi felkészülési tornán, ahol nyolc nemzet együttesei meccseltek három napon át négy kategóriában. Klubunkat a serdülőkkel feltöltött ifjúsági, valamint egy komplett gyermek gárda képviselte.

Az idősebb korosztályban idén hat együttes adta le nevezését, ezért itt körmérkőzés során döntötték el a végső sorrendet. Csapatunk pénteken, az első nap két találkozóját egy győzelemmel és egy vereséggel zárta, miután a Zempléni VK Sárospatak együttesét 13–12-re legyőzte, majd a házigazda Szentesi VK egylettől 25–5 arányú vereséget szenvedett. A szombati két derbi első összecsapásán az izraeli Hapoel Beit Yitzhak gárdájával 9–9-es döntetlent játszottak, majd ismét egy győzelem következett: a KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu ellen 10–9-re nyertek. Mindez azt jelentette, hogy 7 ponttal a második helyről várták a vasárnapi záró találkozót, amikor a harmadik helyen álló hatpontos Vilnius várt rájuk. Ám ezúttal nem kísérte szerencse a mieinket, ugyanis a litvánok 12–5-re győztek, ami egyben azt jelentette, hogy a csabai fiatalok a bronzérmes helyen fejezték be a háromnapos tornát.

Az ifjúságiak végeredménye: 1. Szentesi VK 12, 2. Vilnius (litván) 9, 3. Swietelsky-Békéscsaba 7, 4. Zempléni VK Sárospatak 6, 5. Hapoel Beit Yitzhak (izraeli) 5, 6. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 4.

Ifjúsági csapatunkban a következők kaptak játéklehetőséget (zárójelben a dobott gólok száma): Beregszászi Kornél, Korcsok Péter, Lisztes Zsombor (kapusok), Bozgán Bence (17), Budai Tamás (3), Dobos Ferenc (5), Freiberger István (2), Gémesi Ádám (1), Hajdu Andor (3), Kiss Zoltán (7), Kovács Balázs, Osgyán András (3), Pojendán Áron, Szanyi Vencel (1), Tasnádi Tibor.

A gyermek korosztályos mezőny tíz csapatot számlált, ezért két ötös csoportba sorolták a gárdákat. Pénteken és szombaton a csoportmérkőzésekre került sor, vasárnap pedig a csoportok azonos helyezettjei helyosztókat játszottak. Fiatal egyletünk az első napon két román gárdával mérte össze tudását. A nagyváradiak nagy falatnak bizonyultak, ugyanis ezen az összecsapáson 20–6-os vereséget szenvedtek. Majd következett az Aquasport Marosvásárhely, akik ellen már jobban ment, és 16–8 arányban diadalmaskodtak. A szombati napot azonban kettős győzelemmel zárták, előbb a Zempléni VK Sárospatak együttesét verték 15–10-re, majd a litván Vilniust 13–5-re. Mindez azt jelentette, hogy a román Crisul Oradea Nagyvárad mögött a második helyen végeztek a csoportban, így vasárnap a bronzéremért küzdhettek, ahol a másik csoport ezüstérmese, az izraeliek fiatalabb együttese, a Hapoel Beit Yitzhak 13–14 évesei vártak rájuk. Fiataljaink alaposan kitettek magukért, ugyanis 13–7-re nyertek, ezzel ők is a bronzérmes helyen zárták az eseményt.

A gyermek korosztályúak végeredménye: 1. Crisul Oradea Nagyvárad (román), 2. Szentesi VK, 3. Swietelsky-Békéscsaba, 4. Hapoel Beit Yitzhak (izraeli), 5. Zempléni VK Sárospatak, 6. Turun Uimarit Turku (finn), 7. Düsseldorf (német), 8. Aquasport Marosvásárhely (román), 9. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu, 10. Vilnius (litván).

Gyermek korosztályú együttesünket a következő pólósaink alkották (zárójelben a dobott gólok száma): Gyuricza István, Krizsán Lőrinc (kapusok), Bazsó Máté (2), Csüllög Csongor, Földi Márk, Kabai Zalán, Korcsok Nándor (11), Laurinyecz Gergő (1), Nánási Hunor (5), Orosz Botond, Orosz Regő, Rácz Domonkos (11), Pallag Nándor (15), Pónya Olivér (6), Puha Zalán, Such Bertold, Suhajda Zoltán (3), Szathmáry Zsombor (6), Zimbrán Milán (3).

Fodor Ádám vezetőedzőnk így foglalta össze a három nap tapasztalatait: – Mint három nappal ezelőtt is megfogalmaztam, munkából utaztunk a szentesi Diapolo Kupára, így eredménykényszer nélkül játszottak csapataink. A torna elején meg is látszott fiataljainkon, hogy egyelőre keveset volt kezükben edzéseken a labda, akadozott a játék, bőven akadtak hibák. Ám ahogy haladtunk előre az időben, meccsről meccsre magára találtak csapataink, jócskán javult mindkét egyletünk játéka. Pedig mindkét egységünk esetében érvényes az is, hogy soha nem látott összeállításban ugrottak vízbe a három nap során. Mindettől függetlenül gyermek korosztályú csapatunk játéka meredeken ívelt fölfelé, ifistáink esetében továbbra is akadtak hullámhegyek és hullámvölgyek, de az ő produkciójuk is jelentősen javult a torna végére. Edzőinkkel, Ajtai Miklóssal és Katona Péterrel máris csináltunk egy gyorsértékelőt, amely során megállapítottuk: mindkét egységben van még bőven fejlődési lehetőség, megtapasztaltuk a hibákat, amiket a következő hónapokban ki lehet javítani. De az erényeket is észrevettük. Összességében nagyon hasznos volt a torna, leginkább pozitív élményekkel gyarapodott minden játékosunk és edzőnk. A két bronzérem pedig hab a tortán.

Címlapképünkön Bozgán Bence, aki az ifjúságiak öt mérkőzésén 17 gólig jutott

Hétvége: három napon át a Diapolo Kupáért Szentesen

Klubunk csaknem másfélszáz vízilabdázója majdnem két hete már a fedélzeten van, másfél hónapnyi pihenő után július közepén megkezdték a felkészülést az új évadra. Napi két alkalommal találkoznak az országos bajnokságra nevezett fiataljaink az Árpád fürdőben, amelynek során szárazföldi-, illetve víziedzések is szerepelnek a programban. Az első megmérettetés nem sokáig váratott magára: holnaptól három napon át két korosztályos gárdánk ott lesz a nagy hagyományokkal rendelkező, 19. alkalommal kiírt szentesi Diapolo Kupa nemzetközi utánpótlástornán.

Az elmúlt években a Covid-járvány miatt szerényebb csapat létszámmal rendezték meg a Kurca-parti felkészülési tornát. A pandémia csillapodásával párhuzamosan ismét megjött a hazai és külföldi csapatok kedve, s egyre másra neveztek a határidőig a most pénteken kezdődő július végi eseményre.

Idén a hazaiakkal együtt már nyolc nemzet csapata – cseh, finn, izraeli, litván, magyar, német, román, szerb – csobban vízbe a Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszoda medencéiben. Ezen belül a románokat két klub, a magyarokat hat képviseli, összesen három korosztályban, illetve a lányok kategóriában is viaskodnak péntektől vasárnapig. A Swietelsky-Békéscsaba két egységet nevezett a 19. alkalommal kiírt Diapolo Kupára: az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő, Ajtai Miklós edző vezette ifjúságiakat (amely ezúttal inkább serdülő korú pólósokból áll), valamint az új fiatal tréner, Katona Péter által gardírozott gyermek korosztályúakat. E két korcsoport mellett még serdülő és  női ifjúsági együttesek küzdenek a trófeákért, ott már cseh, finn, német és szerb gárdák is elindulnak.

Az eseményen természetesen ott lesz Fodor Ádám vezetőedzőnk is, aki ettől az évtől kezdve a serdülők munkáját is irányítja, s aki így fogalmazott a szentesi tornát megelőzően: – Mindössze kilenc napja kezdődött meg a felkészülés az új szezonra, az első meccseink a tizedik munkanapra esnek. Nagyon kemény és komoly alapozásból utazunk a Kurca-parti városba. Nem beszélve arról, hogy korosztály váltások miatt teljesen átalakultak csapataink. Sőt, a kiöregedések, leállások miatt nagyon foghíjas lett az ifjúsági együttesünk, mindössze négyen maradtak a tavalyi gárdából. Éppen ezért sok serdülő korú játékossal kiegészülve az ifik közé neveztük ezt az egységet, hogy mindkét korosztály játéklehetőséget kapjon. Mindezek ismeretében eredménykényszer nélkül utazunk holnap Szentesre. Annál is inkább, mert eddig összeszoktatni sem lehetett az idő rövidsége miatt az átalakuló csapatainkat, s egyelőre a technikai és taktikai edzésekből sem tartottunk elegendőt, ezek majd később jönnek elő. A majd’ két hét alatt inkább sok úszás szerepelt a programban, labdás edzésekre csak ezen a héten délutánonként került sor. Így fiataljaink esetében az előző években tanultakra hagyatkozva vágunk neki a tornának. Ettől függetlenül úgy gondolom, a gyermek korosztályú egységünk akár a dobogóra is kerülhet, hiszen egy komplett csapattal tudunk kiállni. Az idősebbek esetében az összeszoktatásra és a meccs szituációk gyakorlására tesszük a hangsúlyt.

A békéscsabaiak menetrendje. Ifjúságiak (Hat csapat, körmérkőzés). Július 29., péntek, 12 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Zempléni VK Sárospatak. 16.00: Swietelsky-Békéscsaba–Szentesi VK. Július 30., szombat, 10.00: Swietelsky-Békéscsaba–Hapoel Beit Yitzhak (izraeli). 16.00: Swietelsky-Békéscsaba–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. Július 31., vasárnap, 10.00: Swietelsky-Békéscsaba–Vilnius (litván).

Gyermek korosztály (Tíz csapat, két csoportban, majd a csoportok azonos helyezettje végső helyosztókat játszanak). Július 29., péntek, 11 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 15.00: Swietelsky-Békéscsaba–Aquasport Marosvásárhely (román). Július 30., szombat, 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–Zempléni VK Sárospatak. 15.00: Swietelsky-Békéscsaba–Vilnius (litván). Július 31., vasárnap, 9 órától: helyosztók.

Címlapképünkön: eredménykényszer nélkül utazik az ifjúsági és a gyermek korosztályú csapatunk a 19. Diapolo Kupára

Három újjá formálódó csapatunk „első lépései” Szentesen

Címlapképünkön Bozgán Bence célozza meg a kaput, serdülő csapatunkból ő lett a legjobb játékos, ráadásul a leggólerősebb is

Július utolsó két napján és augusztus elsején rendezték meg – immár 18. alkalommal – a Diapolo Kupa nemzetközi felkészülési utánpótlás vízilabdatornát Szentesen. A nagy hagyományokkal rendelkező eseményre idén a koronavírus-járvány utóhatásai miatt kevesebb csapat nevezett, ám így is remek felkészülési lehetőséget biztosított három fiú, illetve egy leány korosztály számára a torna.

Békéscsabán nem lévén női póló, így csak a három fiú korosztályban, a serdülő, a gyermek I. és a gyermek III. korcsoportban nevezte klubunk az utánpótlás alakulatait, amelyek mindegyike az első két napon négy-négy meccset játszott, majd vasárnap következtek a helyosztók.

Serdülő csapatunk a Szentesi VK, a Debrecen, a Kópé Dunakanyar és a Zempléni VK együtteseivel vívott csatákat, gyermek I. korcsoportosaink a Szentesi VK, az Oradea (Nagyvárad), a Kópé Dunakanyar és a Zempléni VK együtteseivel vette fel a küzdelmet. Gyermek III. korosztályba három gárda nevezett, a Szentesi VK, a Csongrádi VVSE és a Csabai Csirkefogók VK, itt mindenki kétszer mérkőzött meg ellenfelével, vasárnapra már nem is maradt derbi.

Eredmények. Serdülők: Swietelsky-Békéscsaba–Szentesi VK 6–15. –Zempléni VK 9–15. –Kópé Dunakanyar 11–9. –Debrecen 4–16. Vasárnapi helyosztók során kétszer mérték össze erejüket a Dunakanyar együttesével: Swietelsky-Békéscsaba–Kópé Dunakanyar 5–15. Békéscsaba–Kópé Dunakanyar 6–8. Ezzel a csapat az 5. helyen zárt.

A következő csapattal állt ki a csabai alakulat: Korcsok Péter, Lisztes Zsombor (kapusok), Bozgán Bence, Fodor Zsombor, Freiberger István, Gémesi Ádám, Hajdu Andor, Kiss-Schusztek Dávid, Kiss Zoltán, Kvasz János, Pálenkás Zoltán, Sajtos Bence, Szanyi Andor, Tasnádi Tibor.

A csapat edzője, Ajtai Miklós így foglalta össze tapasztalatait: – Egy teljesen új csapatot kell építenem a nyár folyamán, hiszen sokan korosztályt váltottak, több, korábbi serdülőből ifista lett, viszont „alulról” számos gyermek korosztályú került feljebb. Alig két heti felkészülés után ez volt az első felmérési lehetőségem, amelyről elöljáróban elmondhatom, elégedett vagyok a látottakkal. A mintegy húsz serdülő korú fiatalból ezúttal tizenöten bizonyíthattak. A Szentes és a Debrecen az első osztályú csapatát hozta, az utóbbi több ifjúsági korú játékossal kiegészülve állt ki. Ellenük is szépen helyt álltak a mieink. A másik két csapattal szoros csatákat játszottunk, a csoportmeccsen a Dunakanyart le is győztük. Kár, hogy a helyosztón mindkétszer alulmaradtunk, de ezt betudom annak, hogy munkából mentünk a tornára, eddig labdát alig láttak a fiatalok, ráadásul el is fáradtak, ami miatt több hiba is becsúszott vasárnap, és néhány játékos már nem is tudott eléggé összpontosítani. Van jövőképe ennek a kis társaságnak, de az is tény, még nagyon sokat kell dolgoznunk. A háromnapos tornán tetszett Bozgán Bence játéka, ő lett a csapatunkból a legjobb, ráadásul ő lőtte a legtöbb gólt. A betegségből visszatérő Kiss-Schusztek Dávid is jó benyomást tett rám, miként Pálenkás Zoltán. A Korcsok Péter, Lisztes Zsombor kapuspáros is remek teljesítményt nyújtott az idei első tornán.

Gyermek I. korosztály: Swietelsky-Békéscsaba–Szentesi VK 7–20. —Nagyvárad (román) 10–15.–Zempléni VK 16–11. –Kópé Dunakanyar 10–15. A 4. helyért (két meccsen dőlt el a Zempléni VK ellen): Swietelsky-Békéscsaba–Zempléni VK 13—11 (ezzel már negyedik lett a Békéscsaba, mivel kétszer nyert ellenfelével szemben). Swietelsky-Békéscsaba–Zempléni VK 12—17 (ennek a találkozónak már nem volt tétje).

A csapat: Pribojszki Bálint, Krizsán Lőrinc (kapusok), Bazsó Máté, Bujdosó Antal, Csendes Eszter, Csiaki Dominik, Csüllög Csongor, Földker Zalán, Hrabovszki Bence, Komlódi Marcell, Korcsok Nándor, Megyeri Zsombor, Nagy Ákos, Pallag Nándor, Pojendán Áron, Pónya Olivér, Szalai Áron, Szatmári Levente, Szathmáry Zsombor, Zimbran Milán.

Fodor Ádám edző meglátásai az első felkészülési torna után: – Mivel az alapozó időszak elején járunk, eredménykényszer nélkül utaztunk Szentesre. Mindhárom csapatunk esetében érvényes, hogy munkából álltunk ki, hiszen egyelőre a szárazföldi erősítésen és az úszásfejlesztésen volt a hangsúly, mindössze két nappal a torna előtt került elő a labda, az is csak azért, hogy ne legyenek sérülések. A Kurca-parti városban a taktikai elemek súlykolásán volt a hangsúly. Mivel a felkészülés elején járunk, egyelőre érthető volt a sok pontatlanság, ám kondicionálisan és úszástudásban semmivel sem vagyunk elmaradva a riválisoktól. Ezúttal is figyelemmel kísérhettem a hiányosságokat, amiken a bajnoki szezon megkezdéséig igyekszem javítani. Végül is pozitív élmény volt a háromnapos torna a gyerekeknek és nekem is. Egyelőre „tanulgatjuk” egymást az alaposan kicserélődött csapattal, de jó úton járunk, és hasznos volt az esemény.

Gyermek III. korcsoport: Csabai Csirkefogók VK–Szentesi VK 2–17. Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE 4–4. Csabai Csirkefogók VK–Szentesi VK 7–13. Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE 6–6.

A csapat: Gyuricza István, Kabai Zalán (kapusok), Földi Maxim, Korcsok Nándor, Kováts Hunor, Laurinyecz Gergő, Nánási Hunor, Orosz Botond, Orosz Regő, Plavecz Dániel, Puha Zalán, Suhajda Zoltán, Szakadáti Márk, Zimbran Milán.

Edzőjük, Csabai Zoltán így látta a két nap teljesítményét: – Alig egy héttel ezelőtt még kérdéses volt, hogy ennek a korcsoportnak meg lesz-e tartva az esemény. Végül a rajt előtt tisztázódott, hogy két nap alatt a mindössze három jelentkező miatt négy meccs vár a legfiatalabbakra, ahová egyébként meglehetősen tartalékosan utaztunk, a kezdő csapatból például a center Rácz Domonkos, valamint Such Bertold is hiányzott, de nem vett részt a tornán Szlúka Ádám sem. A szentesiekkel nyitottuk a pénteki napot, ahol meglehetősen széteső játékkal rukkolt elő a gárda, gyenge védekezést és pontatlan befejezéseket láthattam, ennek is köszönhető a nagy gólkülönbségű vereség. No meg annak, hogy ebben a korosztályban is jó néhány változás történt, ami miatt újra össze kell rakni a csapatot. A Csongrád ellen már harcosabb volta gárda, velük a bajnoki évadban is mindig ki-ki meccset játszottunk. A másnapi folytatásban hasonló volt a forgatókönyv, de már szorosabb csatát hozott a házigazdák elleni találkozó, ahol már jobb védekezéssel rukkolt elő a csapat, és a támadások során is több helyzetet alakítottak ki. Aztán megint a pihentebb Csongrád következett, akikkel szemben ismét ikszet hozott a találkozó. Összességében hasznos volt az esemény, meccsről meccsre javult a csapat, és talán már kezd is egy kicsit összeszokni az újjá alakuló gárda.