ímkézett bejegyzés

Hesz Máté OB I-es alakulatot szeretne látni Békéscsabán

Miként korábban beszámoltunk róla, az év első napjától a békéscsabai vízilabdaklub szakmai igazgatójaként dolgozik az egykori válogatott játékos, a hazai szövetség korábbi főtitkára, Hesz Máté, aki békéscsabai párjával és családjával Békéscsabára költözött.

Hogyan került szóba a békéscsabai szerepvállalása? – kérdeztük a csabai OB I B-s együttesben játékosként is szerepet vállaló Hesz Mátét.
– Régóta ismerem a békéscsabai klub vezetőedzőjét, dr. Szilágyi Kristófot, emellett mindig figyelemmel követtem a csabai vízilabdát. Amikor változás állt be a hazai szövetség vezetésében, megkerestem Kristófot és a csabai klubot, hogy amennyiben szükség lenne a segítségemre, szívesen dolgoznék itt. A kereslet és a kínálat megtalálta egymást, karácsony után megállapodtunk, és január 2-án már Szlovákiában egy ötnapos edzőtáborban kezdtem a csapattal. Olyan jól működő klubhoz csatlakoztam, ahol példaértékű hozzáállással dolgozik mindenki.

Milyen tervekkel vágott bele a munkába?
– Amikor elkezd valaki vízilabdázni, ahhoz kellenek nagyon komoly, hosszú és rövid távú megvalósíthatatlan és megvalósítható tervek. Békéscsabán kimondva, kimondatlanul létezik egy olyan igény, hogy legyen OB I A csoportos csapat. Ez egy szisztematikusan felépített, jól átgondolt munkával nem elképzelhetetlen cél, de ehhez rettentő sokat kell dolgozni egyrészt a gyerekeknek a medencében, másrészt a klubvezetésnek, hogy olyan feltételeket tudjon teremteni mindenféle szempontból, hogy vonzó legyen akár nevesebb, tapasztaltabb játékosoknak is. Az edzőknek nagy a felelősségük abban, hogy a békéscsabai gyerekeket megtanítsák vízilabdázni, hogy hasznos tagjai legyenek a leendő OB I-es csapatnak. Jelenleg a felnőtteknél a legfontosabb cél a bennmaradás, de belátható időn belül a csabai fiatalokra építve össze lehet hozni egy jó vízilabdacsapatot.

Szakmai igazgatóként pontosan mi a feladata?
– Mivel év közben érkeztem, ezért nem kaptam saját csapatot. Ott, ahol tudok, segítek, ebben benne van az edzések megtartása is. Most derül ki, hogy a három-négy játékossal való kiscsoportos foglalkozás miként működik. A célom, hogy a legkisebbektől a nagyobbakig átadjam azt a szakmai tapasztalatot, amit nagyon jó edzőktől, neves szakemberektől kaptam. Mindig csapatban gondolkodtam, s bár a titulusom szakmai igazgató, de én egy szeretnék lenni a sok közül, aki a csabai vízilabdáért tesz.

Hogyan lehet a középiskolás időszak végére érő gyerekeket megtartani?
– A vezetők is említették ezt a problémát. Meg kell találnunk azokat a kapcsolódási pontokat, amivel itt lehet tartani, vagy ide lehet csábítani a fiatal játékosokat. Ilyen az oktatási lehetőségek bővítése, ami nemcsak a vízilabdásoknak lenne jó. Érdemes lenne összefogni az összes többi csabai szakosztállyal. A fiatalok számára vonzó OKJ-tanfolyamokat vagy felnőttképzést lehetne a városban bevezetni.

Pályafutása sportolóként, sportújságíróként és vezetőként is szorosan összeforrott a sporttal. Soha nem gondolkozott azon, hogy más területen is kipróbálja magát?
– A tévézés azért más volt. Persze, az ember azért nem akar aknamezőre lépni. A sport egy olyan biztos terep, ahol nem nagyon tévedtem el. Az, hogy milyen családba születtem, az kijelölte azt az utat, amin el lehetett indulni. Persze, voltak ösvények, de nem nagyon tértem le erről, még ha voltak is benne kacskaringók. A tévézésnél is meg kellett tanulni „úszni”, kábelt húzogatni.

Neves családtagjai közül mindenki a vizes sportokban jeleskedett. Nem is volt más választása, mint a medencék világa?
– Soha nem presszionáltak. Mindig volt választási lehetőségem. Egy volt a fontos, hogy a sport mellett tanuljak. A nagypapám művészettörténész, a nagymamám gyógyszerész volt, apukám fogorvos, az anyukám pedig gyermekgyógyász. Ők is tudták, hogy a sportnak előbb-utóbb vége lesz, és muszáj lesz megélni, egzisztenciát teremteni. Egyszer próbálkoztam a focival, ám az nem tartott sokáig. Mivel Budapesten, a Komjádi uszoda közelében laktunk, nyaranta reggel levittek oda, ahol mindig volt felügyelet. Ha a hozzátartozók nem is voltak ott, és a kis Hesz valami marhaságot csinált, akkor is tudtak mindenről. Amikor kiderült, hogy annyira nem vagyok tehetségtelen vízilabdázó, megvolt az egyenes út, és amíg az tartott, szép és nagyon jó volt.

Érezte a szülők, nagyszülők elvárását?
– Szakmailag segítettek, a nagypapa sok különedzést tartott, de nem azért, hogy elmondhassa, hogy az ő unokája, hanem mert fontos volt, hogy sikeres legyek. A nagymama úszó edzéstervet készített, anyu pedig igazi szurkoló volt. A nagymama most 92 éves lesz, a körülményekhez képest jól van.

Hol szeretne Hesz Máté tartani öt esztendő múlva Békéscsabán, és hol szeretné látni a csabai klubot ugyanennyi idő elteltével?
– A sportoló csak négyéves olimpiai ciklusban tud gondolkozni, de ha a 2024-est vesszük alapul, mégiscsak jó az öt év. Legyen egy olyan esélyes vízilabdacsapat Békéscsabán, amely vagy már az OB I-ben játszik, vagy közel van a feljutáshoz, és a meccseit a tervezendő új sportuszodában játssza. Úgy játsszon az a csapat, hogy abban nekem is hathatós segítségem van.

Gajdács Pál/ Békés Megyei Hírlap

Névjegy
1976. január 28-án született Budapesten
Klubjai: KSI, BVSC, Vasas, Ferencváros, Fehérvári Póló SE, Főnix ISE, Békéscsaba
Válogatottság: 8
Eredményei: junior világbajnok (1995, Dunkerque), 2-szeres junior Európa-bajnok (1992, Sopron, 1994, Pozsony), ifjúsági Európa-bajnok (1993, Veenendaal). Kétszeres Universiade-ezüst- és egyszeres -bronzérmes.
Magyar bajnok (1996, 2000), magyar bajnoki ezüstérmes (1999, 1995, 2002, 2003, 2004), Magyar Kupa-győztes (1997, 2002).
Édesapja Hesz Mihály olimpiai bajnok kajak-kenus, édesanyja dr. Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes úszó. Nagypapája a háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezső, nagymamája Székely Éva olimpiai bajnok úszó.
2005-től hat éven át a Sportklub sportcsatorna munkatársa, majd főszerkesztője volt.
Később a Magyar Vízilabda Szövetség kommunikációs vezetőjeként dolgozott, majd 2016-tól főtitkára volt 2018 őszéig.

Hesz Máté egy szeretne lenni a sok közül – fotó: Kiss Zoltán

Vezetőedzőnket, dr. Szilágyi Kristófot az egyik korosztály válogatott edzőjének kérték föl

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége döntött az utánpótlás-nevelés új alapokra helyezéséről. A korosztályos válogatottak edzői, és a tehetséggondozó régiók felelősei ma délután meg is tartották az első értekezésüket – olvastuk a szövetség honlapján. Klubunk vezetőedzőjét, dr. Szilágyi Kristófot (képünkön) nagy megtiszteltetés érte, ugyanis a 2005-ös korosztály egyik válogatott edzőjének kérték föl. A waterpolo.hu weboldalon az írás így számolt be a mai értekezletről:

Mint arról korábban beszámoltunk, a január 18-ai elnökségi ülésen Benedek Tibort megválasztották az Utánpótlás Bizottság társelnökének, míg a férfi tehetséggondozó utánpótlás szövetségi kapitánya dr. Vincze Balázs, az utánpótlás általános sportszakmai igazgatója pedig Cseh Sándor lett. Az Utánpótlás Bizottságot Bíró Attila és Märcz Tamás, Cseh Sándor, dr. Vincze Balázs, Madaras Norbert és Varga Zsolt alkotja majd. Az utánpótlás válogatottaknál és a tehetséggondozó korosztályoknál is történtek változások.

A Magyar Vízilabda Szövetség célja a hagyományok tisztelete mellett az utánpótlás-nevelés szakmai megújítása. A szövetség erősíteni kívánja a generációk közötti együttműködést, számít arra, hogy az idősebb korosztály tapasztalataival segíti a fiatalok munkáját, amelyhez biztosítják a legmodernebb sportszakmai hátteret.

A 1999-2000-es korosztály edzője Kemény Kristóf, segítője Lukács Gergely,

a 2001-es korosztály edzője Varga Dániel, segítője Kovács Róbert,

a 2002-es korosztály edzője Székely Bulcsú, segítője Tóth Kálmán,

a 2003-as korosztály edzője Derekas Szilárd, segítője Korényi Balázs,

a 2004-es korosztály edzője Varga Tamás, segítője Kiss Csaba,

a 2004-es B válogatott edzője Mátyás Zoltán, segítője Hangay Róbert,

a 2005-ös válogatott edzője Regős Áron, segítője Lehmann István,

a 2005-ös B válogatott edzője dr. Szilágyi Kristóf, segítője Kovács Olivér,

az utánpótlás válogatottak kapusedzője pedig Kardos István lesz.

A 2006-os korosztály tehetséggondozó régióinak edzői

Budapesti régió: Dávid Zoltán, segítője Monostori Attila

Alföldi régió: Gyenes István, segítője Tordai Árpád

Északi régió: Szilágyi Péter, segítője Szabó Bence

Nyugati régió: Stojadinov Nikola

A 2007-es korosztály tehetséggondozó régióinak edzői

Budapesti régió: Tóth Frank, segítője Császár György

Alföldi régió: Csendes Tamás, segítője Soltész Zoltán

Északi régió: Gyulavári Zoltán, segítője Popovics Miklós

Nyugati régió: Kardos István, segítője Surányi László

Az értekezletről hazatartó dr. Szilágyi Kristófot a Békéscsabára tartó vonaton értük utol, a fiatal szakemberünktől természetesen azt kérdeztük, mit jelent mindez számára?

„Nagy megtiszteltetés és motiváció, hogy a magyar vízilabdáért a csabai klub mellett szövetségi szinten is dolgozhatok. A mai szakmai értekezleten egyértelművé vált, hogy a magyar utánpótlás-nevelésben Benedek Tibor vezetésével rövid időn belül átfogó reformok lesznek, és külön öröm, hogy ebben rám is számítanak. Szép feladat, nagy felelősséggel, amely egyúttal rengeteg fejlődési lehetőséget biztosít számomra, amelyből minél többet szeretnék továbbadni. Köszönöm a szakmai vezetők bizalmát és természetesen a békéscsabai klub vezetésének, hogy nem gördítettek akadályt az új megbizatásom elé, sőt kifejezetten támogatták azt!”

Hesz Máté közreműködésével sokat fejlődhet a szakmai munka klubunkban

Egy hír tömören: 2019. január 1-jétől a békéscsabai vízilabdaklub szakmai igazgatója Hesz Máté. Sportberkekben viszont ez érthetően kiemelkedő hírnek számít, hiszen Hesz Máté sportbeli munkássága, no és családi háttere az extra kategóriába emeli a bejelentést Békéscsabán.

De elöljáróban nézzük, ki is Hesz Máté! Nagyapja Gyarmati Dezső, nagyanyja Székely Éva olimpiai bajnok vízilabdázó, illetve úszó. Édesanyja Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes úszó, édesapja Hesz Mihály olimpiai bajnok kajak-kenus. Érthető, hogy kisgyermek korától az uszodák világában nőtt föl. Hamar kiderült róla, hogy ígéretes vízilabda-pályafutás előtt áll. Ifjúsági korában tagja volt az Európa-bajnoki címet elért magyar válogatottnak (1993, Veenendaal). Ám már ezt megelőzően, majd követően a juniorok között is helyet kapott az Európa-bajnoki csapatban, ahol kétszer is a dobogó legfelső fokára ért a magyar válogatottal (1992, Sopron és 1994, Pozsony). Még mindig az utánpótlásnál maradva: junior világbajnok egylet is tagja volt (1995, Dunkerque). Hogy aztán felnőttként a Ferencváros, a Vasas, a BVSC játékosaként több száz mérkőzést játsszon az OB I-ben, miközben nyolc alkalommal a felnőtt magyar válogatottba is meghívást kapjon. Volt KEK-győztes, többszörös magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes. A napokban a 43. életévét elérő egykori pólós újságíróként is tevékenykedett (Sportklub munkatársa, később főszerkesztője), majd útja a spotdiplomáciába vezetett (a Magyar Vízilabda Szövetség kommunikációs vezetője, majd főtitkára volt tavaly őszig).

De térjünk vissza az együttműködés hátteréhez, amiről Borsos Pál klubelnökünk és Balázs Lajos ügyvezető elnök beszélt: — Klubunk hosszú évek óta folyamatosan keresi az országos kapcsolatot, szakmai segítséget, a naprakész tudást. Vízilabdában a sportmúlt alapján nem is nehéz ilyet találni — vágott bele Borsos Pál. — Egy kicsit szerencsénk is volt, hiszen Hesz Máté felesége békéscsabai, ezért gyakran megfordultak a megyeszékhelyen, és sűrűn volt alkalmunk találkozni vele. Minden alkalommal hathatós segítséget kaptunk tőle, mint egykori pólóstól, főtitkártól. Dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnk révén tavaly nyár óta még gyakoribbá váltak a találkozások, erősödött a kapcsolat, most pedig a sors úgy hozta, hogy Hesz Mátéék tervei között szerepelt egy esetleges a „hazaköltözés”. Megkerestük ajánlatunkkal, miszerint szívesen látnánk egyesületünkben, mint szakmai igazgatót. Sok sportágban egyre jellemzőbb ez a poszt beállítása, amelyet a Magyar Vízilabda Szövetség is szorgalmaz, sőt ajánl is a klubok felé. Maradva a pólónál, ilyen Vincze Balázs Szombathelyen, vagy éppen a jelenlegi szövetségi kapitány Märcz Tamás, aki Nagykanizsán tölti be ezt a fontos posztot. Szűkebb pátriánkban az első osztályú csabai röplabdázóknál Kormos Mihály lehet a példa. Az ősz második felében felgyorsultak az események, és január elsejétől elvállalta, hogy szakmai igazgatóként segíti klubunkat.

A feladataira is kitértek egyesületünk vezetői: — Kiemelkedő játékos múltjából eredően is komplex feladatot lát el — folytatta Borsos Pál. — Többek között: a legkisebbektől a felnőttekig egy új struktúra felépítését reméljük tőle. Miután trénerként is részt vesz a munkában, azt is várjuk, hogy szakmai tudásával segítse edzőinket, ellenőrizze munkájukat.

— Régóta keressük a szorosabb kapcsolatot a hazai szövetség felé, annál is inkább, mert onnan leginkább csak „gyalog érkeztek” a hírek hozzánk — így Balázs Lajos. — Kapcsolatrendszerét kihasználva erősebbé válhat az országos szervekkel való együttműködésünk. Miután városunkban nincs megfelelő szintű felsőoktatás, a játékos megtartás és „szerzés” nagyon döcögős nálunk, ezért e téren is javulást várunk kapcsolatai révén. Mint a TAO rendszer jó ismerője, sokat segíthet klubunknak a pályázatoknál, az anyagi háttér hatékonyabb megteremtésénél.

—  Az OB I B színvonala évről évre rohamosan növekszik, ami annak is köszönhető, hogy az elmúlt két-három évtizedben többszörösére nőtt a klubok száma hazánkban — toldotta meg Borsos Pál. — Ezzel együtt a szakmai munka minősége is nagyot javult a második vonalban, amivel lépést kell tartanunk. Szerencsére hazánk bővelkedik egykori kiemelkedő játékosokkal, ma szakvezetőkkel, akiknek ma már vonzóvá válik a második vonal. Ennek is köszönhető Hesz Máté szerződtetése.

Címlapképünkön Hesz Máté édesanyjával, Gyarmati Andreával

Miként hathat a szabálymódosítás a pólósokra?

Ma megkezdődött Kínában a rövidpályás úszó-világbajnokság, amelyet megelőzően hétfőn a FINA (a vizes sportág nemzetközi szövetsége) elfogadta a vízilabdára vonatkozó szabálymódosító-csomagot, amelynek célja leginkább a játék felgyorsítása – számolt be róla az MTI.

A kedden kezdődő rövidpályás úszó-világbajnokság helyszínén, a kínai Hangcsou városában többek között eldőlt, hogy a támadóidő újraindulása esetén – például szögletnél – harminc helyett csak húsz másodperce lesz a csapatoknak a támadásra. Rövidülnek a mérkőzések, mivel az eddigi negyedenkénti egy időkérés helyett egy csapat összesen kétszer kérhet szünetet, valamint a nagyszünet az eddigi öt perc helyett három percig tart majd.

Változás még, hogy ha a kapu felé úszó támadó játékost a kaputól hat méteren belül hátulról szabálytalanul – vagyis nem csak a labdát érintve – akadályozzák a lövésben, a játékvezetőnek büntetőt kell ítélnie.

Molnár Tamás, háromszoros olimpiai bajnok, FINA-delegátus az MTI érdeklődésére elmondta, az új szabályokat – amelyeket többek között Szombathelyen az U18-as világbajnokságon már teszteltek – az Európa Kupa döntőitől kezdődően alkalmazzák majd.

Kemény Dénes, a magyar szövetség korábbi elnöke, a FINA edzőbizottságának elnökhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani módosítások – amelyeket 181 igen, 8 nem, illetve két tartózkodás mellett fogadtak el – felgyorsítják a játékot. Ugyanakkor egy korábbi szabályváltozással együtt – miszerint az olimpián csak 11 játékos nevezhető – veszélyes lehet, hiszen könnyen elképzelhető, hogy „elfogynak majd az együttesek”, ezzel pedig rossz lehet a megítélése a vízilabdának.

A békéscsabai vízilabdaklub vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristófnak is hamar kialakult a véleménye az új szabályokról, illetve azok alkalmazhatóságáról: —Vízilabda edzői és játékos körökben tegnap délelőtt óta izzanak az okostelefonok a bejelentés hallatán, és az esti utánpótlásedzéseken is téma volt a fiatalok körében a bejelentés híre. A korábbi szabályváltoztatásokhoz képest ez azért tűnik nagyobb horderejűnek, mert a szabályok módosítása mellett jelentős játékos szám csökkenéssel is jár. A kettőre együtt pedig ilyen mértékben nem nagyon volt példa az elmúlt évtizedekben.

Mindez mit jelet konkrétan?

— Ezek a változások egyszerre érintik a közvetlen szakmát az utánpótlás-neveléstől a felnőttekig, a játékvezetőket, a versenybíróságot és adott esetben a TAO-val kapcsolatban is lehetnek apróbb hatásai, amire minden szinten reagálnia kell. Amennyiben közvetlen szakmai oldalról közelítjük meg a változásokat, bár mondom nehéz, mert komplex, a versenyeztetéssel is összefüggő változások ezek, biztos, hogy paradigmaváltásra lesz szükség az utánpótlásképzés és a napi felkészülés terén is. Ha röviden reagálnék rá, akkor azt mondanám, biztos, hogy többet és intenzívebben kell majd edzeni.

És ha bővebben?

— Akkor meg kell várnunk, hogy a világversenyeken használatos módosítások mennyire gyűrűznek be a nemzeti bajnokságokba, azon belül pedig az országos- és területi utánpótlás versenysorozatokba. A kísérleti szabályokkal lejátszott mérkőzések alapján egyértelműnek látszik, hogy a huszonegyedik század vízilabdájában univerzális, több poszton is bevethető, gladiátor típusú játékosokra lesz szükség. Olyanokra, mint például a Ferencvárosban játszó Younger és Jaksics, vagy a Pro Recco klasszisa a montenegrói Aleksandar Ivovic. A klasszikus egy poszton bevethető játékosok vagy fejlődni fognak, vagy kikopnak. Egy-egy mérkőzés fizikailag és mentálisan is sokkal megterhelőbb lesz minden korosztályban. Ezért az edzések intenzitásának a megtervezésében, valamint a prevencióban biztos, hogy mielőbb lépnünk kell.

Milyen hatással lehet ez az utánpótlásra?

— Személy szerint azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy teljesen megváltozik az utánpótlás-bajnokságok lebonyolításának rendszere. Mert ha egy-egy mérkőzés ilyen igénybevételt jelent, akkor nem elvárható, hogy valaki három órán belül játsszon két ilyen mérkőzést, vagy akár két nap alatt négyet, ahogy az jelenleg a 2006-os, és 2007-es születésűek területi bajnokságaiban van. A létszám csökkentésével talán csökkenhet a „lyukas” korosztályok száma, viszont az „egészségügyi műkedvelő sportolók” még kevesebb lehetőséget fognak kapni.

Hosszú távon is megmaradhatnak ezek az újítások?

— A kapusok esetében a védési hatékonyság mellett, megjelenhet a gólerősség, mint eredményességi tényező is, ami ismeretlen fogalom még a labdarúgás vagy a kézilabda világában is. Erre szerintem pedig sem a kapusok, sem pedig a szakma nincs még felkészülve. Véleményem szerint ez a módosítási csomag így elsőre elég drasztikus, és ebben a formában nem marad érvényben minden szabálypont. Pár szezon után, levonva a tapasztalatokat, várható majd néhány regula finomítása, újrahangolása. Úgyhogy sok még a kérdőjel, amelyek nem holnaputánra fognak kiegyenesedni, de figyelnünk kell az uszodai zuhanyhíradóból érkező híreket és pletykákat ezzel kapcsolatban.

Címlapképünkön: lehet, hogy a legközelebbi szabálymódosításkor már nem ráúszással, hanem ráfutással szerezhetik meg a labdát a negyed elején a pólósok – fotó: National Geographic

Szerdától nagyüzem lesz a békéscsabai Árpád fürdőben

Sűrű hét elé néz a békéscsabai vízilabdaklub: nemzetközi felkészülési mérkőzésekkel, kimondottan fontos felnőtt OB I B-s bajnoki találkozóval és tehetséggondozó edzésekkel tarkított lesz december első tiszta hete.

Szerdán a 2006-ban születettek, illetve fiatalabbak kétkapus találkozójával kezdődik a program, amikor Csabai Zoltán edzővel Gyulára mennek a fiatalok.

Csütörtökön a felnőtt OB I B-s gárda kétórás kétkapus felkészülési mérkőzést játszik a békéscsabai Árpád fürdőben 19 órától a Nagyvárad román első osztályú együttesével.

Pénteken a 2006-os születésűeknek tehetséggondozó edzést tartanak a szövetségi edzők, miközben Békéscsabán 19 órától az országos gyermek bajnokságban szereplő csabai csapatunk edzőmérkőzést játszik az ukrán Uzsgorod gárdájával.

Szombaton a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti csoportjában, a gyermek I. korcsoportban lesz érdekelt a korosztályos együttes, akik Baján két találkozó erejéig ugranak vízbe. Amíg a fiatalok a Duna-parti városban vitézkednek, egy, a középházba jutás szempontjából nagyon fontos találkozóra kerül sor a megyeszékhelyi Árpád fürdő sátortetős medencéjében 17 órától, amikor a Swietelsky-Békéscsaba felnőtt gárdája a Dunakanyar Waterpolo Szentendre csapatát fogadja.

— Az egyik legfontosabb őszi meccsünk lesz, ezért bízom benne, hogy klubunk apraja és nagyja kijön szurkolni, miként a városban a sportágat szeretőket is várjuk, hogy minél többen jöjjenek szorítani nekünk — mondta dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző.