ímkézett bejegyzés

Záróra következik az OB II-ben is, a 13-16. helyért folyó utolsó körnek a békéscsabai Árpád fürdő lesz a házigazdája

Már csak az OB II-es felnőtt csapatunk van talpon, ám ők is a zárórára készülnek. A 13-16. helyért folyó rájátszás harmadik körére (5-6. forduló) kerül sor szombaton.

OB II-es csapatunk vendéglátóként ugrik két mérkőzés erejéig a békéscsabai Árpád fürdő 50 méteres medencéjébe, ahol a mieink dupla csatáján kívül további két találkozót rendeznek. Ezúttal az éppen előttünk álló kecskemétiekkel, majd a mögöttünk álló Sportligettel csatáznak az Ajtai Miklós játékos edző által irányított „öregjeink”.

Játékos edzőnk ezt várja a záró fordulótól: – Elsősorban bízom abban, hogy szép időnk lesz, ami sok szurkolót is vonzhat a lelátóra. Az utolsó körben is az az elvárás a csapattal szemben, hogy tisztességesen helyt álljon, mondhatni, ez az alap. Úgy vélem, az egyik mérkőzést behúzhatjuk, annál is inkább, mert a hazai környezetben rendezendő fordulókra az a jellemző, hogy komplett csapattal tudunk kiállni. Az előrejelzések szerint most is így lesz. Egyszóval: szeretnénk szépen lezárni a 2021-2022. évi bajnokságot.

A program. Június 11., szombat, 11.00 óra: Poseidon VSE Budaörs–Sportliget SE Budapest. 12.00: Kecskeméti VE–Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: Poseidon VSE Budaörs–Kecskeméti VE. 14.30: Swietelsky-Békéscsaba–Sportliget SE Budapest.

Az állás a 13-16. helyért, négy forduló után: 1. Poseidon VSE Budaörs 12, 2. Kecskeméti VE 9, 3. Swietelsky-Békéscsaba 3, 4. Sportliget SE Budapest 0.

A záró fordulóban az Újpest lesz utánpótlás csapataink ellenfele a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában

Júniusra elcsendesedik a vízilabdaélet, egyre ritkábban ugranak vízbe a csapatok a bajnoki pontokért. A területi bajnokságok az elmúlt hét végével végképp leálltak, őszig szünet, majd erőgyűjtés következik. Az országos bajnokságokban is mind ritkábban rendeznek mérkőzéseket.

Egyik kivétel az országos utánpótlás-bajnokság, ám ott is már csak egyetlen forduló van hátra, amiben érintettek csapataink. Nevezetesen a rájátszás 15., összességében a huszadik fordulót rendezik meg vasárnap. Ennek során a három egyletünk, az ifjúságiak, a serdülők és a gyermek korosztályúak a fővárosba látogatnak, ahol az Újpest vendégeként zárják az évet a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában. A két idősebb korosztálynak lesz nehezebb dolga, ugyanis az UVSE ezekben a dobogóról várja a véghajrát, az előbbiek a harmadik, a serdülők a második helyről. Gyermek korosztályú csapatunknak sem lesz könnyű dolga, ugyanis a két egylet éppen egymás mögött áll, a rájátszásban a mieink három ponttal előzik meg a lila-fehéreket a tabella alsó régiójában. Ami pedig az odavágók számszerű eredményeit illeti, február 27-én a békéscsabai Árpád fürdőben a következő eredmények születtek, ifjúságiak: Békéscsaba-UVSE 5–17. Serdülők: Békéscsaba-UVSE 10–17. Gyermek korcsoport: Békéscsaba-UVSE 13–8.

A program. Ifjúságiak. Június 5., vasárnap, 11.15 óra: Fehérvár VSE Székesfehérvár–Budafóka XXII. kerületi SE. 12.30: Ybl Waterpolo Club Budapest–Ceglédi VSE. 12.30: Tatabányai VSE–Oázis SC Budapest. 13.00: UVSE II.–Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu–PannErgy Miskolc.

Serdülők. Június 5., vasárnap, 10.00 óra: Fehérvár VSE Székesfehérvár–Budafóka XXII. kerületi SE. 11.15: Ybl Waterpolo Club Budapest–Ceglédi VSE. 11.30: Tatabányai VSE–Oázis SC Budapest. 11.30: UVSE II.–Swietelsky-Békéscsaba. 12.15: KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu–PannErgy Miskolc.

Gyermek korosztály. Június 5., vasárnap, 10.00 óra: Ybl Waterpolo Club Budapest–Ceglédi VSE. 10.00: Tatabányai VSE–Oázis SC Budapest. 10.00: UVSE II.–Swietelsky-Békéscsaba. 11.00: KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu–PannErgy Miskolc. 12.30: Fehérvár VSE Székesfehérvár–Budafóka XXII. kerületi SE.

Május végi meccsdömping az OB II-től a baby korcsoportig

Május utolsó hétvégéje még gazdag meccsprogramot ígér, hiszen a felnőtt OB II-es csapatunk mellett az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk, valamint a legkisebbek, a baby korosztályosok is vízbe ugranak a pontok, illetve a szép játék reményében. Sőt, a gyermek III. korcsoportosok Délkeleti vidékbajnokságának, Csabai Zoltán edző vezette ezüstérmese az országos playoffban lesz érdekelt.

A 28 csapatot számláló felnőtt OB II-ben a mieink a 13–16. helyért zajló csatában a második körrel folytatják a bajnokság rájátszását. Ezúttal Cegléd felé veszik az irányt szombaton, ahol egy budaörsi és egy fővárosi ellenfél vár rájuk.

A program. Május 28., szombat, 10.00 óra: Sportliget SE Budapest–Kecskeméti VE. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–Poseidon VSE Budaörs. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba–Sportliget SE Budapest. 13.15: Kecskeméti VE–Poseidon VSE Budaörs.

Az állás a 13-16. helyért, két forduló után: 1. Poseidon VSE Budaörs 6, 2. Kecskeméti VE 6, 3. Sportliget SE Budapest 0, 4. Swietelsky-Békéscsaba 0.

Már csak egyetlen mérkőzés vár a baby korosztályosokra a Délkeleti csoportban. A 11. körben fiataljaink Csongrádon a szentesiekkel mérik össze tudásukat szombaton.

A program. Május 28., szombat, 10.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Koelner-Csongrádi VVSE. 10.50: Csabai Csirkefogók VK–Legrand-Szentesi VK. 11.40: Mórahalom VSK–Kecskeméti SI. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Szolnoki Dózsa.

A gyermek III. korosztályosaink a vidékbajnokság Délkeleti csoportja felsőházának ezüstérmeseként érdekeltek lesznek a hét végén, szombaton és vasárnap az országos playoffban. Ide a négy területi bajnokság első és második helyezettjei kaptak meghívást, hogy végleg eldöntsék, ki a legjobb. A nyolc csapat két csoportban folytatja a fővárosban, a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában. Csabai Zoltán edzőnk legényei az Újpesttel, a Kaposvárral és a Miskolccal kerültek egy csoportba, ahol körmérkőzésen dől el a sorrend, majd a fináléban a csoportban azonos helyezettek játszanak a bajnoki címért, a bronzéremért, illetve az 5. és a 7. helyért. A másik csoportba a Szentes, a Szombathely, a BVSC és az Eger került.

A program. Május 28., szombat, 10.00 óra: Miskolci VSC–Blamax-Kaposvári VK. 11.15: Csabai Csirkefogók VK–UVSE I. 12.30: Legrand-Szentesi VK–Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület Szombathely. 13.45: BVSC-Zugló–Egri VK. 15.00: Miskolci VSC–UVSE I. 16.15: Csabai Csirkefogók VK–Blamax-Kaposvári VK. 17.30: Legrand-Szentesi VK–BVSC-Zugló. 18.45: Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület Szombathely–Egri VK. Május 29., vasárnap, 9.00: Csabai Csirkefogók VK–Miskolci VSC. 10.15: Blamax-Kaposvári VK–UVSE I. 11.30: Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület Szombathely–BVSC-Zugló. 12.45: Legrand-Szentesi VK–Egri VK. A délutáni órákban kerül sor a helyosztókra.

Az országos utánpótlás-bajnokságból már csak két forduló van hátra. Az utolsó előtti körben a hazai közönségtől búcsúznak csapataink, amikor az Ybl Waterpolo Club Budapest három együttesét fogadják a békéscsabai Árpád fürdőben.

A program. Ifjúságiak. Május 29., vasárnap, 12.15 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Ybl Waterpolo Club Budapest. 15.00: PannErgy Miskolc–Fehérvár VSE Székesfehérvár. 16.30: Oázis SC Budapest–KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 17.00: Ceglédi VSE–Tatabányai VSE. 17.30: Budafóka XXII. kerületi SE–UVSE II.

Serdülők. Május 29., vasárnap, 12.00 óra: PannErgy Miskolc–Fehérvár VSE Székesfehérvár. 13.30 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Ybl Waterpolo Club Budapest. 14.30: Ceglédi VSE–Tatabányai VSE. 15.15: Oázis SC Budapest–KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 16.00: Budafóka XXII. kerületi SE–UVSE II.

Gyermek korcsoport. Május 29., vasárnap, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Ybl Waterpolo Club Budapest. 13.30: PannErgy Miskolc–Fehérvár VSE Székesfehérvár. 14.00: Oázis SC Budapest–KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 14.30: Budafóka XXII. kerületi SE–UVSE II. 15.45: Ceglédi VSE–Tatabányai VSE.

Gyula–Békéscsaba mérkőzés a záró körben az Árpád fürdőben

A vidékbajnokságban két kategóriában is a véghajrához érkeztek a csapatok. A gyermek I. és IV. korosztályban egyaránt békéscsabai aranyéremre van kilátás, míg az utóbbi kategóriában a gyulaiak a bronzért hajtanak. Ráadásul ebben a korosztályban éppen egymás ellen is összemérik tudásukat, mégpedig a békéscsabai Árpád fürdőben. Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapataink vasárnap a mezőny egyik legerősebb csapatához, a tatabányai együtteshez látogatnak.

A listavezető gyermek I. korosztályosaink a vidékbajnokság Délkeleti Zöld csoportjában a záró fordulóhoz érkeztek. Nem lesz sétagalopp a szombati, Mórahalmon megrendezendő két találkozó, ugyanis a tabellán éppen a mögöttük álló két alakulattal veszik föl a versenyt. A két derbin egyébként egyetlen pont begyűjtése is aranyérmet jelenthet, de ismerve fiartaljainkat, mindenképpen kettős győzelemmel szeretnék zárni a szezont.

A program. Május 21., szombat, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Sugovica VSE Baja. 11.00: Ceglédi VSK Lányok–Mórahalmi VSK. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Invictus ÚSC Szolnok. 13.00: Sugovica VSE Baja–Ceglédi VSK Lányok. 14.00: Invictus ÚSC Szolnok–Mórahalmi VSK.

A Zöld csoport állása hét kör, 14 forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 36, 2. Invictus ÚSC Szolnok 30, 3. Sugovica VSE Baja 30, 4. Mórahalmi VSK 6, 5. Ceglédi VSK Lányok 3.

A gyermek IV. korcsoport vidékbajnokságának Délkeleti Zöld csoportjában ugyancsak a záró körre kerül sor, amelynek házigazdája klubunk lesz, vagyis a hátralévő négy találkozónak a békéscsabai Árpád fürdő ad otthont. Ha a papírformát tekintjük, itt is ki lehetne már előre osztani az érmeket, amelyből a legfényesebb a Csabai Zoltán edző békéscsabai legényeinek jár, míg vélhetően a gyulaiak a bronznak örülhetnek a nap végén.

A program. Május 21., szombat, 10.00 óra: Újszilvás KSE–Hódmezővásárhelyi VSE. 11.00: Gyulai VK–Csabai Csirkefogók VK. 12.30: Csabai Csirkefogók VK–Újszilvás KSE. 13.30: Gyulai VK–Hódmezővásárhelyi VSE.

Az állás a rájátszás ötödik köre, tíz forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 30, 2. Hódmezővásárhelyi VSE 18, 3. Gyulai VK 9, 4. Újszilvás KSE 3.

Az országos utánpótlás-bajnokságban csapatainkra bitang nehéz három derbi vár, ugyanis ahhoz a Tatabányához utaznak, amelynek három együttese közül kettő, a gyermek és serdülő korcsoportos a dobogó tetején tanyázik, de az ifjúságiak is a negyedik helyen állnak. Nem beszélve arról, hogy ismét hajnalok hajnalán kell kelnie játékosainknak, hogy a kijelölt kezdésre odaérjenek. Egyszóval nincsenek irigylésre méltó helyzetben Fodor Ádám és Ajtai Miklós edző legényei, de most kell megmutatni, hogy a nehezedő helyzetekben is helyt tudnak állni.

A program. Ifjúságiak. Május 22., vasárnap, 11.15 óra: Fehérvár VSE Székesfehérvár–Oázis SC Budapest. 12.30: KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu–Ceglédi VSE. 13.30: UVSE II.–PannErgy Miskolc. 13.45: Tatabányai VSE–Swietelsky-Békéscsaba. Az Ybl Waterpolo Club Budapest–Budafóka XXII. kerületi SE mérkőzést június 4-ére halasztották.

Serdülők. Május 22., vasárnap, 10.00 óra: Fehérvár VSE Székesfehérvár–Oázis SC Budapest. 11.15: KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu–Ceglédi VSE. 12.15: UVSE II.–PannErgy Miskolc. 12.30: Tatabányai VSE–Swietelsky-Békéscsaba. 12.30: Az Ybl Waterpolo Club Budapest–Budafóka XXII. kerületi SE mérkőzést június 4-ére halasztották.

Gyermek korcsoport. Május 22., vasárnap, 10.00: KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu–Ceglédi VSE. 11.00 óra: Tatabányai VSE–Swietelsky-Békéscsaba. 11.00: UVSE II.–PannErgy Miskolc. 12.30: Fehérvár VSE Székesfehérvár–Oázis SC Budapest. Az Ybl Waterpolo Club Budapest–Budafóka XXII. kerületi SE mérkőzést június 4-ére halasztották.

Vasárnap Békéscsabán folyik át a Dunakanyar

A hét végén az országos utánpótlás-bajnokságban és a vidékbajnokságban is érdekeltek lesznek csapataink. Közülük az előbbiek hazai környezetben játszanak, míg a fiatalabbak Szegedre és Szentesre utaznak.

Gyermek III. korosztályosaink Szentesen folytatják szombaton a vidékbajnoki menetet. A Délkeleti csoport kilencedik fordulójában egy könnyebbnek tűnő (Invictus SC Szolnok) és egy kimondottan nehéznek ígérkező (Szegedi Vízipóló Suli) mérkőzés vár rájuk a szentesi uszodában. Abban mindenképpen bízhatunk, hogy a nap végére megőrzik ezüstérmes helyezésüket a tabellán.

A program. Május 14., szombat, 10.00 óra: Legrand-Szentesi VK–Szolnoki Dózsa. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC Szolnok. 12.00: Szegedi Vízipóló Suli–Koelner-Csongrádi VVSE. 13.00: Szolnoki Dózsa–Civis Póló VSE Debrecen. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 15.00: Koelner-Csongrádi VVSE–Invictus SC Szolnok. 16.00: Civis Póló VSE Debrecen–Legrand-Szentesi VK.

Az állás 16 forduló után: 1. Legrand-Szentesi VK 46, 2. Csabai Csirkefogók VK 37, 3. Szegedi Vízipóló Suli 33, 4. Koelner-Csongrádi VVSE 22, 5. Szolnoki Dózsa 19, 6. Civis Póló VSE Debrecen 9, 7. Invictus SC Szolnok 0.

A baby korosztályos csapatok már a 10. kör mérkőzéseire készülnek szombaton, amikor Szegedre látogatnak. Fiataljaink a Mórahalom és a Szegedi Vízipóló Suli együtteseivel feszülnek egymásnak.

A program. Május 14., szombat, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Mórahalom VSK. 10.50: Szolnoki Dózsa–Legrand-Szentesi VK. 11.40: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 12.30: Kecskeméti SI–Szolnoki Dózsa. 13.20: Hódmezővásárhelyi VSC–Koelner-Csongrádi VVSE. 14.10: Szegedi Vízipóló Suli–Legrand-Szentesi VK. 15.00: Kecskeméti SI–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.50: Koelner-Csongrádi VVSE–Mórahalom VSK.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportjának felsőházában, a bajnoki 2. szakaszban csapataink hazai környezetben fogadják a KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu trióját. Nincsenek szép emlékei együtteseinknek, ugyanis az odavágón tavaly december közepén mindhárom alkalommal vereséget szenvedtek (ifjúságiak: 18–12, serdülők: 25–7, gyermek korcsoport: 18–7). Itt az alkalom a békéscsabai Árpád fürdőben a szépítésre vasárnap.

A program. Ifjúságiak. Május 15., vasárnap, 11.15 óra: Fehérvár VSE Székesfehérvár–Ceglédi VSE. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba–KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 14.00: PannErgy Miskolc–Ybl Waterpolo Club Budapest. 16.30: Oázis SC Budapest–UVSE II. 17.30: Budafóka XXII. kerületi SE–Tatabányai VSE.

Serdülők. Május 15., vasárnap, 10.00 óra: Fehérvár VSE Székesfehérvár–Ceglédi VSE. 11.00: PannErgy Miskolc–Ybl Waterpolo Club Budapest. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 15.15: Oázis SC Budapest–UVSE II. 16.00: Budafóka XXII. kerületi SE–Tatabányai VSE.

Gyermek korcsoport. Május 15., vasárnap, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–KOPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 12.30: Fehérvár VSE Székesfehérvár–Ceglédi VSE. 12.30: PannErgy Miskolc–Ybl Waterpolo Club Budapest. 14.00: Oázis SC Budapest–UVSE II. 14.30: Budafóka XXII. kerületi SE–Tatabányai VSE.