ímkézett bejegyzés

Egykori pólósaink, ifjabb Vincze Gábor és Vincze Dávid igazi sportcsaládból származik, civil pályafutásuk is ígéretes

Évtizedek, lassan egy évszázad óta ismert, hogy a sportágak közül a vízilabda „termeli ki” a legtöbb nagyon képzett embert. Bár talán nem jól fogalmaztam, ugyanis inkább úgy helyesebb: a legtöbb jó eszű fiatal a mi sportágunkba kerül be gyerekként, majd később a „civil életben” is sokra viszi. Most egy olyan sorozatba vágunk bele, amelynek alanyai egykoron klubunkban, a Csabai Csirkefogók VK-ban (vagy jogelődjében) kezdte sportolói pályafutását, jó néhány évet lehúzott a különböző korosztályos és felnőtt csapatainkban, majd a nagybetűs életben ismert emberré vált.

Első alanyainknál egy testvérpárról, ifjabb Vincze Gáborról és Dávidról esik szó, akik esetében ráadásul családi tradíció a sportolás. Szüleik, dr. Vincze Gábor jó maga is úszó és vízilabdás volt (ma egyben klubunk elnökségi tagja is), édesanyjukat, Dócs Katalint pedig remek úszóként jegyezték egykoron.

Az idén 30 éves ifjabb Vincze Gábor négyévesen került le a békéscsabai Árpád fürdőbe, ahol a felnőtt magyar bajnoki dobogós, majd szenior világbajnok úszó és edző, Juhászné Tóth Margit (Gitta néni) keze alatt sajátította el a sportág alapjait, hogy aztán kilenc éven át a helyi úszóklubban szelje a habokat és rendszeresen versenyezzen.

– Évi tizenöt-húsz versenyen is elindítottak edzőim, 13 éves koromig jegyeztek úszóként – emlékezik vissza ifjabb Vincze Gábor, akit éppen úton értünk el, amikor Békéscsabáról Grazba tartott. – Emlékeimben a legrangosabb események egyike a kaposvári vidékbajnokság volt, ahol döntőbe kerültem, de gyakran előfordult, hogy a legjobb hatban-nyolcban végeztem a különböző rendű-rangú eseményeken.

Sok úszóból később vízilabdázó lett. Te miért váltottál?

– Egy idő után kissé monotonná vált a faltól falig tempózás. Mivel az úszás mellett párhuzamosan kézilabdáztam is, amit nagyon szerettem, adódott a kérdés: lehet egyben úszni és vízilabdázni is? Így jött a váltás.

Ki volt az első edződ az új sportágban?

– Az egykori játékos, Szilágyi József keze alá kerültem, aki öt éven át volt edzőm a békéscsabai klubban. Gyermek, serdülő és ifjúsági játékosként évi több tucatnyi meccsen vettem részt. Balszélsőként jöttem számításba, a gólszerzés volt az egyik feladatom.

Mi ragadott meg a sportágban?

– Rengeteg minden. Így például az, hogy az úszást kombinálni lehetett a labdával, az erővel. De nagy vonzerő volt a társaság, egy igazi szuper és mindenben összetartó csapatunk volt.

Békéscsabai „átok”, hogy 18 éves kor után kevés lehetőség van a továbbtanulásra. Kiváltképpen, ha orvosnak készül valaki…

– Ezért kerültem a fővárosba, ugyanis a Semmelweis Egyetemre nyertem felvételt, ahol orvosnak tanultam.

De nem szakadtál el a sportágtól.

– Még első éves voltam, amikor közel harmincan megalapítottuk a Semmelweis Egyetem Vízilabda Klubot, ahol további öt évig játszottam. Olyan alapítók társaságában űzhettem tovább a sportágat, mint a mai pandémiás időszakban igazán ismertté váló professzor, dr. Merkely Béla rektor úr. Azok is nagyon szép idők voltak.

Pár éve viszont fel kellett hagynod a pólóval…

– Az egyetem elvégzése után szakorvos jelöltként Svájcba kerültem, ahol két és fél éven át ortopéd-traumatológusnak képeztek ki. Az alpesi országban, különösen, azon a vidéken, ahol én éltem, nem volt ismert a vízilabda, ezért fel kellett hagynom a sportággal. Ezt követően egy évig Szombathelyen, majd közel újabb egy esztendeig Békéscsabán dolgoztam, de ismét külföldre vitt az utam. Csaknem másfél éve a Grazi Orvostudományi Egyetemen oktatok, műtök, szakrendelek, ügyelek, vagyis elég mozgalmas az életem. Eközben a Pécsi Orvostudományi Egyetemen is oktatok, Szegeden pedig tovább képzem magam: gazdasági menedzsment képzésen veszek részt.

Mikor látunk itthon?

– Havonta egyszer mindenképpen visszatérek Békéscsabára legalább egy hosszú hét végére. És nem tettem le arról sem, hogy egyszer végképp visszatérjek Békés megyébe, ha lehetőség adódik rá.

Gábor öccse, Dávid egyelőre nem futott be ilyen hosszú utat, lévén hat évvel fiatalabb nála. Ám ő is Gitta néni keze alatt ismerkedett meg az úszással és lett az úszó klub tagja.

– Háromévesen vittek le szüleim az Árpád fürdőbe – vallja Dávid. – Hat éven át versenyeztem úszóként, majd én is a vízilabdára váltottam. Az első edzőm Csabai Zolán volt, de pályafutásom során, ahogy korosztályokat váltottam, foglalkozott velem Szilágyi József, Behun Lajos, Béládi Csaba és Kádár József is. Tizenkét éven át minden korcsoportban megfordultam, megszámlálhatatlan mérkőzésen vettem részt.

Mi volt a posztod?

– Kezdetben center voltam, majd bal átlövő lettem. A több száz mérkőzésem során gyakran eljutottam a tíz gólig.

Mi vonzott a sportághoz?

Nem egyszer elutaztunk a szüleimmel a hazai nagy vízilabda eseményekre, így többször megfordultunk a sportág szentélyében, a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában. Emlékszem, egy Volvo Kupa nemzetközi felnőtt torna után nem sokkal, mint kisgyerek, egy utánpótlás-bajnoki mérkőzésen én is a szigeti uszodában csobbantam vízbe. Hatalmas élmény volt abban az uszodában pólózni, ahol a magyar világnagyságok, olimpiai bajnokok mutatták meg, mi is az a magyar virtus.

Érettségi után te is „váltottál”, hol tanultál?

A Gödöllői Agrártudományi Egyetemre nyertem felvételt, ahol két évvel ezelőtt agrármérnöki diplomát szereztem. Esetemben most a mesterképzés zajlik, idén államvizsgázok növényorvosként.

Gödöllőn nincs vízilabda élet…

Eddig még uszoda sem volt. Ezért fel kellett hagynom a pólóval. Ugyanis a fővárosba bejárni igencsak megterhelő lett volna. Ekkor már úgy láttam, a tanulmányok a fontosabbak. De az a 12 év, amit eltöltöttem a sportágban, örök élmény és emlék marad.

Bátyád úgy fogalmazott, ha lehetőség van rá, visszatér Békés megyébe. És te?

Hasonlóan gondolkodom, ha befejeztem tanulmányaimat, és lesz megfelelő ajánlat, szívesen visszatérek. Annál is inkább, mert a családi birtokon is szeretnék besegíteni.

Címlapképünkön Vincze Dávid és első edzője, Csabai Zoltán egykoron

 

Vezetőedző váltással, eligazolásokkal párosult a pandémiás esztendő, de máris kimászott klubunk a nehézségekből

Rendhagyó esztendő vége felé járunk, számtalan pozitív és negatív előjelű történést jegyezhettünk fel klubunk életében, nem beszélve a koronavírus-járvány okozta pandémiáról, amely igencsak megrázta mindennapjainkat, fölborítva a megszokott életünket. Volt befejezetlen bajnoki sorozat, őrségváltás klubunk edzői stábjának élén és legjobb utánpótláskorú játékosaink váratlan nyári eligazolása.

De nézzük sorjában! Márciusban hazánkban is beütött a Covid-19, leállt sok területen az élet, ami pedig a sportágunkat érintette érzékenyen: bezárt az Árpád fürdő. Maradt a sokat nem érő „online szárazföldi edzés”. Szerencsére nyárra enyhültek a be- és lezárások, a tavaszi szezonra leállított bajnokságok helyébe lépő Nyári Kupa némi írt jelentett. Erre az időszakra esett, hogy az addigi vezetőedző távozott és vele együtt négy utánpótlás-válogatott kerettag fiatalunk is. Innen kellett újra talpra állnia az országnak, az életnek és klubunknak is. Minden jel szerint sikerrel. Hamar eldőlt, hogy a korábban Szegedről „igazolt” Fodor Ádám (képünkön) veszi át a távozó vezetőedző helyét, aki azonnal nagy munkába látott. Vele beszélgettünk a második félév nehézségeiről és sikereiről.

Kaotikusnak tűnt a nyár első fele. Mik okozták a legnagyobb fejtörést?

A több havi tréningkiesést kellett úgy pótolnunk, hogy időközben két edzővel kevesebben láttuk el a másfél száz gyerek „mozgatását”. A nehézségek áthidalása után a Nyári Kupa-sorozat adott alkalmat arra, hogy ahol lehetett, próbáljuk meg újra építeni csapatainkat. Miközben arra is figyelni kellett, hogy minél kevesebb fiatal morzsolódjon le a pandémia miatt.

Őszre szépen kialakultak az egységek, s bár jött a koronavírus-járvány második hulláma, mégsem állt le ismét az élet. Sőt, beindultak minden szinten a 2020–2021. évi bajnokságok. Milyen tapasztalatokat hozott ez a fél év?

A legalsó szinten, a baby korosztályban, vagyis a tízévesek és fiatalabbak esetében tapasztaltam a legnagyobb előrelépést. Pedig a Nyári Kupán még olyan gyerekeket is be kellett vetnünk, akik csupán néhány hete ismerkedtek meg a sportág alapjaival, ám a röpke fél év alatt óriásit léptek előre Dobra Róbert tanítványai. A Csabai Zoltán által felkészített gyermek III és IV. korosztályról, illetve a Béládi Csaba irányította gyulai fiókcsapatunkról hasonlóan pozitívan beszélhetek. A Csabai Csirkefogók a vidékbajnokság Délkeleti csoportjának nyolc fős mezőnyében ott vannak közvetlenül a nagy hagyományokkal rendelkező Szeged, Szentes és Szolnok csapatai mögött. A gyermek „hármasok”, függetlenül attól, hogy még nem zárult le az alapszakasz, máris kiharcolták, hogy a felsőházban folytathassák tavasszal. A gyermek IV. korcsoportosok pedig nagy harcban vannak a csongrádiakkal ugyanezért a jogért. A gyermek „egyesek” vidékbajnoki szereplése kicsit más kategória, ugyanis ebben a korcsoportban kétfelé válik a társaság, az egyik része az országos, a másik a vidékbajnokságban szerepel. Az utóbbiban sok a fiatalabb, akik többsége majd jövőre alkothatja az ob-s gárdánkat. Ők is szépen lépegetnek előre.

Az országosban szereplő triónk eléggé felemás produkcióval lépett elő, ami sok összetevős…

Gyermek csapatunk remekül kezdte az őszi szezont, ám a finisbe becsúszott két kisiklás az addig veretlen együttes életébe, ami elkerülhető lett volna. De összességében a fél szezon után nincs különösebb probléma velük. A két idősebb gárda esetében már más a helyzet. Mint ismert, nyáron négy meghatározó játékosunk eligazolt más klubba, ami viszont erősen meglátszott eredményességükön. Olyanoknak kellett előre lépniük a helyükre, akik addig nem voltak meghatározó vízilabdázók, de az idő előre haladtával egyre inkább bizonyították, hogy alkalmasak lehetnek az elvesztettek pótlására. Ha ezen az úton haladnak tovább, tavaszra kellemes meglepetést okozhatnak. Esetükben már nem az úszástudás hiánya a probléma, inkább a játék többoldalú elsajátítása lendíthet rajtuk. Az igazsághoz tartozik az is, hogy ebben a két korosztályban már sok erős ellenféllel találkoznak hétről hétre, ezért különösen helyén kell kezelni a sikert és a vereséget egyaránt. Ebből adódik az is, hogy az elvárások velük szemben mások.

A pandémia mennyire hátráltatja a bajnoki szereplést?

Szinte minden hazai klub edzőjével szoros a kapcsolatom, és sokat beszélgetünk erről a témáról is. Úgy vélem, egyformán sújt mindenkit, de itt hozzá kell tennem, döntően nem a gyerekek miatt, hanem inkább a szülők okán. Valamelyik apuka vagy anyuka karanténba kerül és velük együtt gyermekük is, akik ezek miatt kihagynak két-három hetet. De akad olyan is, aki többet. Esetünkben például Dobos Ferenc azért hagy ki hónapokat, mert édesanyja Covidos-nővér, ami miatt érthetően, a többi gyerek védelme érdekében, most egy jó darabig nem jár edzésre. De ebből a csapatból ugyancsak hosszú kihagyással számol a sérült Kiss-Schusztek Dávid is. Ha összeadom a nyáron távozókkal, a kezdő hetesből ez már hat játékosunk. Ennek fényében is érdemes kezelni serdülőink teljesítményét. Ellenfeleink közül előfordult egyik-másik csapatnál, hogy a karanténos leállítás miatt nem tudtak kiállni. De azokat a mérkőzéseket is be tudtuk pótolni. Vagyis nem a pandémiás állapoton múlik a mezőny csapatainak teljesítménye, hiszen valahol minden kiegyenlítődik.

A fél szezon lezárása után tekintsünk egy kicsit előre: az országos bajnokságban milyen helyezésekkel lennél elégedett?

A most ezüstérmes helyen álló gyermek csapatunk esetében az első-második helyezés elérését tartom reálisnak a végelszámolásnál. A serdülők és ifjúságiak az ötödik-hatodik helyre lehetnek jók. Mivel a három csapat együttes teljesítménye határozza meg, hogy melyik osztályban szerepelhetünk a következő évben, úgy vélem, ez elég lesz az A2-es tagságunk megőrzésére. És itt hozzáteszem, most a bent maradás a cél, ám, ha a nyári eligazolások nem történtek volna meg, és a Dobos–Kiss-Schusztek páros is a rendelkezésünkre állna, akkor most akár a feljutásról is beszélgethetnénk.

Fodor Ádám: Néha átállok a sötét oldalra

A fenti címmel jelent meg egy érdekes írás a behir.hu weboldalon Such Tamás tollából (akinek nem mellesleg fia, Such Bertold a békéscsabai gyermek IV. korosztályos vízilabdacsapat tagja). Ezt most teljes terjedelmében honlapunkon közzé tesszük.

A szegedi származású Fodor Ádám kvázi beleszületett a vízilabdába. Noha eleinte Rajmund bátyjához hasonlították, ő idővel más utat választott: pólóedző lett. Két éve Békéscsabára bútorozott, július 1-jétől a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub vezetőedzője. Az irodájában beszélgettünk, miközben a fejünk fölött zúgott a fürdő szellőztetője; tegeződtünk.

Két éve Szegedről igazoltál át.

– Tősgyökeres szegediek vagyunk, de az anyai nagyszüleim Békésszentandrásról és Körösladányból származnak, akik idővel Szegedre költöztek; és a szüleim ott ismerkedtek meg.

Hogy lett a bátyád vízilabdás?

– Asztmás volt, és a szüleim elvitték az uszodába. Majd az első edzője, Lihotzky Karcsi bácsi – egyébként nekem is ő volt az első trénerem – egyszer csak az úszók medencéjéből átette a pólósokéba.

Már gyerekkorban látszik a „vázon”, hogy ki, mire van rendeltetve?

– Ez egy komplex dolog. Vannak gyerekek, akiknél korábban látszódik, hogy milyen izomzatuk van, ők korábban is fejlődnek, náluk azonban a korai kiégés veszélye az, amivel számolni kell. Vannak későn érő típusok, bennük meg a motiváltságot kell fenntartani – mert ők az elején kevésbé sikeresek –, hogy amikor elkezdik behozni a lemaradást a fejlettségben, akkor ne legyenek lemaradva. Szóval gyerekkorban minden játékost egyformán kell kezelni.

A szorgalom talán a tehetségnél is fontosabb.

– Én mindig is a munkában hittem; és ha többet dolgozol, annak előbb-utóbb megvan az eredménye. A tehetség egy idő után kevésnek bizonyulhat, ha nem társul mellé a szorgalom, vagy éppen a fizikai adottság.

Elképzelhető, hogy egyszer Csabának is lesz olimpikonja?

– Mindig ez a cél. Nyilván az a négy játékos, akik idén eligazoltak, egyrészt nagy űrt hagytak maguk után. Illetve büszkeségei az egyesületnek, mert sikerült olyan fiatalokat kinevelni, akik nagyobb kluboknak kellettek.

Ez egy utánpótlásbázis.

– Sajnos, amíg nincs Csabán olyan felsőoktatás, amely itt tartja a gyerekeket… A tanulás nagyon fontos, ezt a gyerekekbe is sulykoljuk. De ha valaki tudatosan osztja be idejét, a sport és a tanulás megfér egymás mellett. Ezért nem szoktam elfogadni, hogy ha egy gyerek egy héten háromszor a tanulásra hivatkozva nem jön le edzésre.

Gyerekként mindig megkaptad, hogy „Bezzeg a bátyád!”?

– Ez leginkább kisebb koromban zavart. Amikor már olimpikon volt, a tanárok kipécéztek maguknak. Egyszer rajzórán a tanár háttal állt nekünk, és motyogást hallott. Megfordult, és rám förmedt, hogy „Nem te vagy az olimpikon, mit képzelsz magadról?”. Miközben én akkor már rég külön voltam ültetve, mert nem voltam „kisangyal”. Az angoltanár meg azért csesztetett, mert szerinte festem a hajam, miközben a nap szívta ki, mert állandóan a medencében voltam. Nekem is az volt a célom, hogy egyszer kijussak az olimpiára. Ám 16 évesen tudatosult bennem, hogy én már soha nem leszek olyan nagy játékos, mint a bátyám. Majd elmondtam Lakó Gábornak, az edzőmnek, hogy követni szeretném a pályán. Ezért a tanulmányaimat eszerint folytattam, Szegeden a Testnevelési Főiskola Rekreáció és Egészségfejlesztő szakán. Itt a tantárgyak nagyon hasonlóak voltak a testnevelőtanár-képzéshez, de nem a gyakorlati szintek könnyebben teljesíthetőek voltak.

Nekem volt olyan úszóedzőm, aki nem tudott úszni.

– Vannak ilyenek. A vízilabda egy olyan sport, hogy sokáig benne kell lenni, hogy az egész lényeget lásd. A játékvezetőkön látom – szoktam én is bíráskodni, olyakor átállok a sötét oldalra –, hogy életükben nem pólóztak, és csak azt látják, ami könyvben tanultak. Nem tartom szerencsésnek.

Melyiket szereted jobban?

– Természetesen az edzősködést. Úgy vallom, hogy az ember csak úgy lehet jó edző, ha élből ismeri a folytonosan frissülő szabályzatokat.

Mióta trénerkedsz?

– 2006-ban, egyetemista koromban átkerültem a vásárhelyi OB I/B-s csapatba, és épp akkoriban került oda a korábbi edzőm is, Lakó Gábor. Majd megkért, hogy segítsek be neki; tulajdonképpen többet tanultam tőle, mint az egyetemen.

Idén májusban, mielőtt Szilágyi Kristóf távozott a klubtól, elmondta, hogy te vagy az utód, de akkor még nem volt szabad leírni… Majd elmesélte, hogy a bátyádon keresztül ismert meg téged.

– Két éve egy szabadkai tornán futottunk össze, és megkérdezte, hogy van-e kedvem Békéscsabára jönni. Majdan aludtam rá néhány napot…

Nem bántad meg?

– Nagyon szeretem Szegedet, de ez a nyugodtság, ami itt van Csabán, az mindennél többet számít. Először a párom nem jött velem, és majdnem szét is váltunk, de a távolság megoldotta. Amikor csak tehettem, mentem; amikor csak tehette, jött. Majd megszűnt az állása és végleg jött utánam. Úgy tűnik, így lett megírva a sorsunk.

Nagy volt nyáron az edzőmozgás, mert Kristóf után Mucsi Zsolti is távozott az egyesülettől. De valaki azt mondta, te biztos, hogy maradsz, mert elkezdtél építkezni. Miképp fogadtad, hogy rád esett a választás?

– Megtisztelő volt, hogy rám gondoltak. Ez egy bizalmi pozíció. Úgy gondolom, hogy az elmúlt két évnyi ténykedésemnek köszönhetően esett rám a választás, és én ezt nagy örömmel vettem. Mindent megteszek, hogy megháláljam bizalmukat.

Friss vezetőedzői sikerélmény?

– Az országos gyermek csapatunk játékosaival két éve foglalkozok, ők igen szép eredményeket értek el az ősz folyamán. A serdülők és az ifik nehéz helyzetben vannak, mert miután elment, a már említett négy húzójátékos, most a korábban kiegészítők léptek előre a helyükre.

De ez egyben lehetőség is nekik.

– Nem egyszerű, mert korábban egy olyan csapatban voltak, hogy szinte mindent megnyertek… Egyébként, amikor idekerültem, egyből lejött, hogy úszástudásban messze el vagyunk maradva az országos átlagtól. Azt kell elfogadni, hogy az úszás nem jön csak úgy magától, azt nem lehet megvenni a boltban.

***

Érdekesség, hogy Ádám bátyja, Rajmund szintén a nyáron lett a férfi vízilabda OB I-ben szereplő Kaposvári VK szakmai igazgatója.

Címlapképünkön, Fodor Rajmund archívumából: Én és a kisöcsém

Bajnoki rajt előtt az OB II mezőnye

Bár az utóbbi hetekben több első osztályú klubnál megjelent a koronavírus, ezért a nemrégiben indult bajnokságban több mérkőzés elmarad(t), a hazai pontvadászat második és harmadik vonalában reménykednek, hogy a hét végén probléma nélkül megkezdhetik a 2020–2021. évi szezont. Az OB II Dél-keleti csoportjában a mieink is érdekeltek, és a mai állapot szerint bele is hasítanak az őszi szezonba.

Emlékezetes, az előző bajnokságot nem tudták lezárni, a szövetség még a tavasz közepén kihirdette, hogy nincs tovább. Az új szezonra azonban zöld jelzést kaptak a csapatok, így az OB II Dél-keleti csoportja első körének Csongrád városa ad otthont szeptember 12-én, szombaton.

A múlt század ’70-es éveiben is az OB II-ben kezdett a jogelőd, éppen frissiben újjá alakult békéscsabai alakulat, amely a fejlődés következtében előbb utóbb az OB I B-ben találta magát. Ahol a kezdetben még a kiesés ellen harcolt, ám eljött az idő, amikor szebb napok virradtak arra a legénységre, amely ma ismét a harmadik vonalban szerepel. Ugyanis zömében azok alkotják a három nap múlva kezdődő pontvadászatba belehasító keretet, akik egykor sok dicsőséget szereztek a klubnak. Igaz, mára eljárt a fejük fölött az idő, de negyvenen-ötvenen túl is megmaradt a lendület, a hév, no és a sportág szeretete.
Természetesen ma már más célokért küzdenek a vízben, mint egykoron, de azért akad fontos mellékszál is, amelyről Fodor Ádám vezetőedző így beszélt: – Zömében az egészségfejlesztő és szinten tartó társaság alkotja az OB II-es csapat gerincét, akik mellett, miként a korábbi bajnokságban is, több utánpótlás korú játékos is szerepet kap. Az alapvető cél, hogy az idősek maradjanak meg az uszodában, élvezzék tovább a játékot, és emellett a fiatalok minél több tapasztalatra tegyenek szert egy felnőtt bajnokságban is. A saját korosztályaik bajnoksága mellett kapjanak több játék-, illetve fejlődési lehetőséget.

Érdekesség, hogy amikor Fodor Ádám Békéscsabára szerződött edzőnek, korábbi városának, Szegednek az OB II-es csapatában, a Szegedi UVSE-ben szerepelt. Átmenetileg egy esztendőre vállalta, hogy az akkor még az OB I B-ben szereplő viharsarkiakat erősíti, ám azzal, hogy a csabai egylet visszakerült a bajnoki harmadik vonalba, ő maga visszaigazolt a szegedi klubba. Erről így fogalmazott: – A Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub vezetőivel egyeztetve jöttem Szegedről a helyi OB I B-be, majd most mentem vissza a Tisza-parti városba. Több dologban is megegyeztünk. Ezek egyike, hogy a két csapat egymás elleni mérkőzésén én nem játszom. A másik: amikor csak a sorsolás engedi, én ülők a viharsarki kispadon. Ezzel is tudom segíteni a játékot, hiszen jól ismerem az idősebbeket, a fiatalokat meg még inkább, hiszen sokan a kezem alatt dolgoznak a hétköznapokon. Úgy gondolom, a népes mezőnyű tapasztalt játékosok mellett öt-hét utánpótlás korú is szerepet kaphat.

És hogy kik alkothatják a 2020–2021. évi bajnoki csapatot? Íme. Az idősebbek: Ajtai Miklós, Borsos Pál, Csendes Csaba, Dávid Levente, Dobra Róbert, Gyebnár György, Laczó Péter, Latorcai Balázs, Lukácsi Sándor, Mucsi Zsolt, Miklós Attila, Pásztor Szabolcs, Puha Zoltán, Román György, Sipaki Zoltán, dr. Szlávik Győző, Weinhardt Dániel, Weinhardt Márton. Utánpótlás korúak: Bozgán Bence, Dobos Ferenc, Lukácsi Marcell, Paksi Benedek, Vozár Bálint, Vozár Miklós.

Végül álljon itt az OB II Dél-keleti csoportja első fordulójának menetrendje. Szeptember 12., szombat, 10.00 óra: Invictus Úszó és Vízilabda SC, Szolnok–Szegedi VTK. 11.00: Csongrádi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Invictus Úszó és Vízilabda SC, Szolnok. 13.00: Szegedi UVTE–Szegedi VTK. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: Csongrádi VVSE–Szegedi UVTE.

Címlapképünkön: OB II-es csapatunk kék sapkában harcban az előző bajnokságban

Gyakran hangzatos ígéretekkel elcsábítják a látókörükbe kerülő tehetséges 14-16 éves gyerekeinket

Miként az országos bajnokságokban szereplő csapatok Nyári Kupa-sorozatának eddig lezajlott három fordulójában kitűnhetett, négy meghatározó játékosunk, Bucsi Ferenc, Gellény Zétény, Pónya Tibor és Vidovenyecz Zsombor neve hiányzott az összeállítások során. Az ok prózai: valamennyi tehetséges fiatalunkra rácsaptak OB I-es háttérrel rendelkező klubok (Eger, Pécs).

Lehetnénk erre büszkék is, hiszen mindez azt jelenti: remek utánpótlás-nevelő műhely alakult ki az évek során Békéscsabán. Ám az egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen a fiatalok idő előtti elvesztése egy sor problémát vet fel, amiben egyaránt megtalálható emberi és anyagi „veszteség”. Ráadásul, miként a Nyári Kupa-sorozat eddig lejátszott mérkőzésein kitűnhetett, alaposan meggyengültek csapataink. Erről a dilemáról, illetve jelenségről beszélgettünk Balázs Lajos ügyvezető elnökünkkel.

A magyar vízilabda esetében mindenki tudja, hogy a tanulás a legfontosabb, mert a sportból még az első osztályú sportolók is csak kevesen tudnak megélni. Márpedig a pólósok körében tudott, hogy rengeteg okos srác található soraikban, akik egy idő után, döntően továbbtanulás miatt, elköltöznek Békéscsabáról.
– Valóban, ugyanis városunkban, sajnos, nincs megfelelő felsőoktatás, ezért nincs esélyünk saját nevelésű felnőtt együttest építeni. Jelenleg is egy csapatra való volt játékosunk tanul más városok egyetemein. Egyesületünk vezetősége tudomásul vette ezt a rajtunk kívülálló helyzetet, ezért az ifjúsági korig tartó minél eredményesebb utánpótlás-nevelést tűzte ki fő céljául. Jól illeszkedik elképzelésünkhöz a 19-23. éves korosztálynak ebben az évben először kiírt Komjádi bajnokság. Ifi korig nevelő egyesületükben – lakhelyükön – sportolhatnának, tanulhatnának, nevelkedhetnének, majd a továbbtanulásuknak megfelelő egyetemi város OB I-es csapatának első vagy második csapatában, a Komjádi bajnokságban szerepelhetnének. Ettől kezdve csak klubtagjainkon múlik, hogy a tanulást, sportolást vagy mindkettőt előtérbe helyezve milyen magasságokba jutnak. Úgy gondoljuk, hogy ez egy humánus, jól kiszámítható biztonságos fejlődési utat biztosít a tanuláshoz, sportoláshoz, és nem utolsó sorban a családban való neveléshez.

Csakhogy egyre gyakoribb jelenség sportágunkban (is), hogy már tizenéves korú gyerekeket megkörnyékeznek tehetősebb klubok. Az utóbbi években már minket is jócskán érintett ez a jelenség, ezen a nyáron pedig hatványozottan.
– Sajnos nem mindenhol úgy gondolkodnak, mint mi, ugyanis vannak olyan klubok, ahol a fárasztó utánpótlás-nevelés helyett a lényegesen jobb lehetőségeiket kihasználva, hangzatos ígéretekkel elcsábítják a látókörükbe kerülő tehetséges 14-16 éves gyerekeket. Természetesen nem kételkedünk abban, hogy jó eredményt akarnak elérni, és ez is lehet sikeres, de aránytalanul nagy kockázatot követel a szülőktől és a lakhelyüket, iskolájukat, barátaikat feladó gyerekeiktől egyaránt. Eddigi tapasztalataink azt bizonyítják, hogy távol a családtól az ígéreteknek csak egy része teljesül, átigazolt legjobb játékosainknál először a tanulás, majd a sport is háttérbe szorult. Ez a jelenség napjainkban egyre gyakoribb, és egyre fiatalabb korosztályt érint. Ebben a helyzetben óriási felelőssége (felelőtlensége) van a csábító kluboknak és a beleegyező szülőknek, mert ezt egy fiatal életben csak egyszer lehet elhibázni.

Hogyan lehetne legalább az iskolai érettségiig megtartani azokat a fiatalokat, akik többségébe évtizednyi munkát és jelentős anyagiakat is beleölt a klub?
– Egyesületünk mindig is nagy hangsúlyt fektetett a tehetséges játékosok gondozására. Egyedülállóan anyagilag is támogattuk a tehetséggondozó foglalkozásokon való részvételt. Ekkor még azonban nem gondoltuk, hogy ez lehet a vesztünk. Eddig is jól tudtuk, hogy tehetséges játékosainkat, illetve szüleiket – tudtunkkal, de inkább tudtunk nélkül – előbb, utóbb megtalálják a csábító klubok képviselői. A részleteket a szülőkkel előre lebeszélve a klub vezetése már csak akkor értesül az eligazolási szándékról, amikor a nevelési költségről le kéne mondani, és alá kéne írni az átigazolási lapot.
Különösen visszatetsző ez a gyakorlat, amikor az egyesület teljes bizalmát élvező vezető/tehetséggondozó edző bevallottan is tevékenyen részt vesz a legjobb játékosaink kiközvetítésében. Két évvel ezelőtt, amikor a gyermek korosztályos csapatunk gerincét képező játékosainkat el akarták igazolni, ugyanennek a most távozó vezetőedzőnknek javaslatára elnökségi döntés született arról, hogy a hűséges, itt maradó többség érdekében a továbbiakban nem mondunk le a szövetség által kötelezően előírt nevelési költségtérítésről. Ezt a döntésünket a több mint 150 sportolónk érdekében hoztuk, hiszen nélkülük a tehetségesek sem juthattak volna idáig. Álláspontunkat minden összevont szülői értekezleten és közgyűlésen közzétesszük, amely általános támogatást élvez.

Jó ideje utánpótlás-nevelő egyesületként tartják számon a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klubot. Ennek fényében nehezebb megtartani a fiatalokat.
– Ezt a döntést nem a tehetséges játékosaink ellen hoztuk, hiszen mi is azt szeretnénk, hogy minél magasabb szintre jussanak el, és büszkék lehessünk majd rájuk. Mi egy biztonságosabb, humánusabb, felelősebb utat céloztunk meg, amely figyelembe veszi az egyesület minden sportolójának érdekeit. Ifi korban, majd a nevelési költségről lemondva, mi akarjuk segíteni őket abban, hogy a továbbtanulásuknak megfelelő város legjobb csapatában szerepelhessenek. Az idő előtti átigazolásoknak a morális megítélésén túl azonban van egy prózaibb, nevezetesen anyagi oldala is, ugyanis a költségigényes utánpótlás-nevelés anyagi támogatása első sorban a nagy merítési létszámon alapuló, de mégis teljesítmény arányos TAO értékelési rendszeren keresztül valósul meg. Döntő jelentőséggel bír a serdülő és ifi korosztály eredményessége, ezért az itt elszenvedett veszteség hosszú távú – több évre kiható – jelentős anyagi hátrányt okoz.

Ez konkréten mit jelent?
– Egyesületünk jelenleg a C kategóriában szerepel, de nyolc évi tudatos munkával jó eséllyel küzdhettünk volna a következő évi osztályozón a B kategóriába való feljutásért. A rendszer ennél természetesen jóval bonyolultabb, de esetünkben a C és a B kategória között 200 000 Ft/fő különbség van. Ezt be kell szorozni az utánpótlás játékosok létszámával (megközelítőleg 150 gyerek), amely kerekítve 30 millió forint. Ez már olyan összeg, amely jelentősen befolyásolhatná egyesületünk boldogulását. Nem kellene nemet mondani a szülői értekezleten felmerülő edzőtábor, hazai lebonyolítású kupa rendezésére, sportruházat, felszerelés és sorolhatnák, beszerzésére.

Ezek szerint álom marad, hogy a sok remek játékos kinevelése mellett a klub is „osztályt váltson”…
– A mostani váratlan eligazolások miatt nehéz évek előtt állunk, sok nehéz mérkőzés vár az itt maradó hűséges játékosainkra, de reméljük túl fogunk jutni rajta. Vannak biztató jelek, és megnyugtató, hogy a mi lelkiismeretünk tiszta. Ám az is tény, ha ez a jelenség állandósul, akkor folyamatos szélmalomharcba csöppenünk. Ugyanakkor reméljük, hogy a most távozó játékosainkat megbecsülik új egyesületükben – mert egyenként mind a négyükről csak a legjobbat mondhatjuk. Megérdemlik, hogy tudásukhoz, szorgalmukhoz méltó gondoskodásban részesüljenek, a kapott nevelési költségtérítéseket ugyanakkor letétbe helyezzük arra az esetre, ha nem úgy alakulnának a dolgok, és mégis vissza szeretnének jönni. Mert mi mindig visszavárjuk őket.

Címlapképünkön Vidovenyecz Zsombor itt még a békéscsabai klub játékosaként célozza meg az ellenfél kapuját, az új szezonban azonban pécsi színekben veheti be a vetélytársak hálóját, ahová a háttérben látható edzőjét, dr. Szilágyi Kristófot követi