ímkézett bejegyzés

 2015. 07. 09.   Aktuális, Archívum, Kitekintő

Az idén 33 esztendős Pásztor Szabolcs büszkén állítja magáról: „Mondhatni, a csabai strandon születtem. Kétévesen édesapám egy nyári napon bevágott az uszodába, a mélyvízbe, hát itt kezdődött az én vízilabdás karrierem.”

Szabolcs édesapját sokan ismerték, hiszen a néhai Pásztor György egykori úszó, vízilabdázó, teniszező, síelő, futó, egyszóval sokoldalú sportember volt, no meg a Csabai Csirkefogók VK jogelődjének egyik alapító tagja. Általa került „Kispaszi” is sportok világába. Ha ez kevés lenne az apa bemutatására, lehet, még többen felismerik arról, hogy a téli, békéscsabai Szilveszteri futógálán rendszeresen egy úszónadrágban és mezítláb futotta végig a több kilométeres távot jégen, hóban, fagyban. Mi több, unokatestvére, Pásztor Attila is a vízilabda világában nőtt föl, tagja volt a csabai OB I B-s csapatnak, ma edző egy Budapest környéki településen.

Hogyan kezdődött a vizes karriered?

Sok sportot kipróbáltam kisseb nagyobb sikerekkel, így a foci, a kosárlabda, a tenisz, az úszás voltak a főbb állomások, ez utóbbi által kötöttem ki a vízipólónál. Hatévesen kezdtem el rendszeresen edzésekre járni, az akkori utánpótlás edzőhöz, Behun Lajoshoz. Akkoriban már elég sokan voltunk az edzéseken, heti öt alkalommal edzettünk. Egy elég jó kis csapatot sikerült összehozni, Lajosnak köszönhetjük az alapokat. El is indultunk az országos gyermekbajnokságban, és beutaztuk hazánkat a kis alföldi egyletünkkel. Az akkori csapattársaim között volt ifjabb Ricza Lajos, Laczó Péter, Darida László, és még sokan mások. Voltak nagy zakók, de győzelmeket is bezsebeltünk. A mi korosztályunknak nem volt lehetőségük ilyen nagyfokú támogatásban részesülni, de talán nem is ezért szerettünk a strandra járni, hanem a társaság, a jó környezet, a „tyepla” (melegvíz) és a sport szeretet miatt.

Már tizenévesen a felnőtt csapat háza táján találtad magad.

Tény, 14-15 évesen fölkerültünk egy páran a felnőtt csapatba, és elvittek minket is a meccsekre. Sokat tanulhattunk az idősebbektől mind technikában, mind csibészségben. Itt már Szlávik doktor volt az edzőm, akkoriban mindenki jó kondiban volt az ő sajátos edzésmódszere miatt. A sok futás a Veszely csárdáig és vissza, a pólóban úszás, és sorolhatnám, mi minden miatt. Soha sem voltunk betegek, pedig Csabán hóban-fagyban, vagy negyven fokban edzettünk a hideg vízben. És ami ugyancsak fontos: az én korosztályomból minden csapattársamból igazán rendes ember lett.

Milyen volt a felnőtt csapattal együtt élni?

Ebben az időben került fel a Békéscsaba az OB I B-be, tehát már három csapatunk volt az OB II-esekkel és az utánpótlással együtt. Minket kezdetben inkább az OB II-es csapatban játszattak, mert a nagy csapatnak elég jó volt az akkori, csak helyiekből álló játékosállománya, mint például a már említett játékos edző, dr. Szlávik Győző, Lukácsi Sanyi, Dávid Lecsó, Máté Attila, Czirok Sanyi, Latorcai Balázs, sőt még az unokabátyám, Pásztor Attila is itt kapott helyet. A mi csapatunkban, a „második együttesben” az akkori nagy öregek, Szilvási Attila, Gyebnár Gyuri, Csabai Zoli, Jámbor Ákos, Szilágyi Józsi, és sorolhatnám, ki mindenki kapott helyet, köztük edződtünk.

Mígnem egy jókora kerülővel eljutottál Ausztriába. Mindez hogyan történt?

A Keriben voltam diák, felszolgáló szakmunkásnak készültem Darida Laci csapattársammal és barátommal együtt. Mint szakmunkás az akkor működő Magyar Királyban voltam három évig tanuló, az iskola végeztével, egy bringával és kétezer forinttal a zsebembe, felültem egy vonatra, irány a Balaton. Itt kezdtem valóban a szakmában dolgozni, összesen hét szezont húztam le, napi 12-14 óra munkával. Majd Csabán is dolgoztam pár évet, a legutolsó munkahelyem 2002-ben volt a Színész Klubban volt. Mígnem egy volt balatoni kollegám felhívott, hogy lenne egy munkalehetőség Ausztriában, helyette, mert ő eltörte a lábát síelés közben. Mivel már régen kacérkodtam a gondolattal, hogy a „szomszédban” folytassam, kaptam az alkalmon, és igent mondtam. Sajnos, már akkor látszódott, hogy az én szakmámmal menni kell Magyarországról, ha előrébb szeretnék lépni. Hát így kerültem a „sógorokhoz”, és kezdtem el dolgozni Vorarlbergben, egy hotelben, ami egy kitűnő síelő bázis.

Könnyen beilleszkedtél?

Az első két hét elég nehéz volt idegen környezetben. Egy keveset tanultam németül a suliban, meg ami a Balcsin ragadt rám, de ott ez nem soknak számított. Egyedül voltam magyar, így hát nem maradt más, meg kellett tanulni a nyelvet. Sok horvát és szerb kollegám volt, de emellett egy pár német és osztrák is. Az egyik német sráccal jó barátságba kerültem, tőle nagyon sokat tanulhattam. Sokat síeltünk, jöttünk-mentünk szabadidőnkben. A hotelben két évet dolgoztam, aztán Dél-Tirolba, Olaszország felé vettem az irányt. Itt is egy évet dolgoztam, majd jött egy lehetőség, Felső-Ausztriába kerestek pincért, én meg rábólintottam. Itt dolgoztam három évet, ez már nem szezonális munka volt, így megkaptam a szabad munkavállalási engedélyt, vagyis ettől kezdve már szabadon vállalhattam munkát egész Ausztriában. Így kerültem a mostani lakhelyemre, Mühlbach am Hochkönigbe, a salzburgi tartományba. Egy pizzériában dolgoztam négy évet és eközben ismertem meg a barátnőmet, aki ma már az élettársam, s aki egyébként a faluból származik. Négy éve vagyunk együtt, és mivel engem a faluban mindenki ismer a munkám révén, sokszor mondja: „Te több embert ismersz, mint én!”

Ezek szerint „elosztrákosodtál”?

Mivel osztrák családba kerültem, eleinte nehéz volt elfogadtatni magam, mert külföldi vagyok, de a párom foggal-körömmel kitartott mellettem, és most már harmonikus életünk van a szülői házban, ahol van egy kis lakrészünk. A párom Salzburg mellett dolgozik fodrászként, de már német területen, hét kilométerre a határtól, Freilassingban. Ezért én is Salzburgba váltottam, és találtam egy új munkahelyet, ahol azóta dolgozom. Ez egy hatalmas sörház, saját márkájú sörrel és sörkerttel. Sikerült elérnem, hogy műszakvezető főpincér legyek, ami elég nagy felelősség, de szeretem csinálni. Ahol a párom dolgozik, van egy kis albérletünk. Amikor szabadok vagyunk, irány a szülői falu.

A vízilabda azért megmaradt, és nemcsak szerelemnek.

Sajnos nem a legnépszerűbb sportág Ausztriában, kevés hír jut el ide a póló világából, hiszen itt első a foci és a sí. De azért mindig, mindent figyelemmel kísérek a vízilabdáról, az otthoniról különösen. Meg hát az unokabátyám, Pásztor Attila, aki saját erőből hozott létre egy csapatot Veresegyházon, nála játszhattam párszor, amikor látogatóban jártunk náluk. De mint tudjuk, ezt a sportot rendszeres edzés nélkül űzni elég nehéz. Szerintem Attilát is édesapám „fertőzte” meg a sport szeretetével, tőle tanulhatott meg síelni a maga sajátos módján, meg hát a vízipóló és a víz szeretetét is neki köszönhetjük. Az évek teltek külhonban, de a barátok, a régi csapattársak még mindig megmaradtak. Ezért sokat járunk Gyebnár Gyurival, Lukácsi Sanyival nagy vízilabda eseményekre Európa- és világbajnokságokra, immár nézőként. Vagy, ha a klasszikus évadzáró van Békéscsabán, amit egy dánfoki buli követ, minden évben mindig kapok üzenetet, hogy visszavárnak.

A gyakorlatban is megmaradtál a pólónál, nemcsak nézőként követed az eseményeket Ausztriában.

Egyszer bejött egy pár srác a munkahelyemre sörözni, az egyik magyar volt. Szóba került a vízilabda, meg az, hogy itt Salzburgban is van csapat. Nagyon megörültem neki, annál is inkább, mert csábítottak: ha van kedvem, menjek le edzésre, szívesen látnak. Így is lett. Bár ekkor már régóta nem játszottam, nem edzettem, mégis az alapok megvoltak, amit belém sulykoltak mestereim. Így hát elkezdtem újra művelni a gyakorlatban is a sportágat. Eleinte persze meghaltam a vízben a kondíció hiánya miatt. Az osztrák bajnokságban két osztály létezik: a Bundesliga és a Regionalliga. Értelemszerűen az első az erősebb. Több városnak van csapata, így Linznek, Innsbrucknak, Salzburgnak, Graznak, Bécsnek, Tirolnak. A Salzburg a második helyen volt, amikor elkezdtem náluk az edzéseket. De a cél a bajnoki cím volt a nagy riválisokkal, a Tirollal és a Grazcal szemben.

Milyenen a lehetőségek, a körülmények?

A csapatnak osztrák edzője van Stickler Christian személyében, ő ugyanúgy, mint nálunk Szlávik Győző, játékos edző is volt sokáig, és 2003-ban bajnok lett a Salzburggal. Jelenleg csak a partról irányít, bár az edzéseken velünk úszik és edz. Mint minden csapatnak, nekünk is sok légiósunk van. Nálunk például velem együtt négy magyar játékos található: Gyurovát, a Honvédból, Jaksa Szentesről, Makray a BVSC-ből érkezett. Mindegyik huszonéves remek játékos, a többi játékos osztrák, vagy már itt született, de „jugoszláv” származású. Én a magam 33 évével öregnek számítok. Heti három alkalommal edzünk, télen egy, csak sportolóknak épített központban, nyáron pedig egy nagy szabad strandon. Nagy a szigor, edzőnk megköveteli a fegyelmet, ügyel arra, hogy a csapatszellem és összetartás maximális legyen. Egy pár játékos pénzbeli támogatásban is részesül, de nem sokban, 5-7 száz eurót kapnak havonta. Emellett tanulniuk kell a nyelvet és dolgozniuk is. Munkakeresésben is segít a klub. Amúgy szponzori pénzekből és egy kevés városi támogatásból tartja fenn magát a vízilabda városunkban.

Milyen a csapat?

A legkiemelkedőbb játékosunk Gyurovát Tamás, egyedüli balkezes játékos az egész osztrák bajnokságban. De szerepet kap öt játékosunk az osztrák válogatottban is. Júniusban volt a bajnokság döntője, a Graz csapatával kerültünk össze, és nagy csatában döntetlen lett az eredmény, majd, ötméteresekkel nyertünk. Kemény meccs volt. Így a Salzburg nyolc év után újra bajnok lett. Én inkább a jobb szélen, vagy az irányító posztján játszom, de itt Ausztriában bekkelni is szoktam.

Mik a jövőbeli terveitek?

Természetesen a bajnoki cím megvédése és a Bajnokok Ligájában való indulás. Minden évben csinálunk egy négynapos edzőtábort, az elmúlt évben Szentesen voltunk, idén Martfűre megyünk. Az edzőnk is úgy gondolja, hogy nálunk van a vízilabda fellegvára, és itt vannak a legjobb feltételek, uszodák az edzésekre. A magánéletben a legfontosabbnak tartom a családot és a vízilabdát továbbra is. Édesanyám is elköltözött Békéscsabáról, Fertőszentmiklóson van egy házunk. De bármi történik, a csabai uszodába mindig jó haza jönni, még a párom is azt mondja, hogy ez a legjobb strand, amit eddig látott.

A képen „Kispaszi” a szeretett póló labdával

 2015. 06. 18.   Előzetesek

Idén június 20-ára, szombatra esik a Magyar Úszás Napja. Ezen a napon az ország számtalan pontján sokszínű rendezvénnyel köszöntik a mozogni vágyókat. Sőt, sok strand, illetve uszoda ingyenes belépést biztosít az érdeklődőknek.

Így lesz ez Békéscsabán is, ahol az Árpád fürdő már reggel 6 órától várja a strandolókat, akik térítésmentesen vehetik igénybe a szolgáltatásokat. A szervezők gazdag programot ígérnek a viharsarki megyeszékhelyen, amelynek egyike egy vízilabda bemutató mérkőzés lesz. Mégpedig a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub jóvoltából. Reggel 9 órakor a legkisebb pólósok merülnek meg a vízben: a 2003-2004-ben születettek egy egymás közti mérkőzését tekintheti meg a nagyérdemű.

„Nem titkolt szándékunk, hogy a jó hangulat, a Magyar Úszás Napjának megünneplése mellett további híveket szerezzünk sportágunknak” — tudtuk meg Ajtai Miklóstól, a Csirkefogók felnőtt csapatának játékosától, utánpótlás edzőtől.

 2015. 06. 14.   Klub, Aktuális, Archívum, Kitekintő

Rácz Lukács 71, Bandur András hetven. De akadtak olyanok is szép számban, akik a hetvenes években, vagy előbb születtek. Ebből az is kiderül, hogy az elsőkként említett úriemberek esetében nem a születési évszámukról, hanem a korukról van szó. S, hogy miről ismertek? A népszerű Luki volt a kapus, Bandur Bandi pedig a mezőnyben jeleskedett. Mégpedig az éppen negyven esztendővel ezelőtt újjáéledt békéscsabai vízilabdaéletben.

Maradva a 40 évnél: jubileumot ült klubunk szombaton, és ebből az alkalmából egy egész napos rendezvényt szervezett a jogutód Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub tegnap, amelynek jelentős része az Árpád fürdőben zajlott, majd az esti órákban a fehér asztal mellett folytatódott a szomszédos Halász csárdában.

De nézzük előbb azt, mi történt negyven évvel ezelőtt? Néhány egykori csabai úszó úgy döntött, ha már „kiöregedett” a vizes sportág egyikéből, hát folytatnák a másikban, a pólóban. Szécsi Tamás, Ricza Lajos, dr. Lipták Pál, dr. Vincze Gábor és sorolhatnák, ki mindenki dugta össze a fejét, és kijelentették: bizony mától ők vízilabdázni akarnak és klubot alakítanak. Az elgondolást hamar tett is követte, életre kelt — több évtizedes szünet után — újra a sportág Békéscsabán. Igaz, pénz híján felszerelésre nem futotta, de annyi lóvét összedobtak, hogy egy idő után legyen egy labdájuk.

„Akkoriban még a vízben is bőrlabda volt a divat, amelyet órákig pasztáztunk, hogy víztaszító legyen — magyarázta Rácz Lukács. — Ám még így is két-három óra múlva alaposan megszívta magát, és a súlya felért egy ötkilós medicinlabdával. Jól megerősödtünk tőle.”

Szorgalmasan jártak az akkor húszon innen és túli ifjak az Árpádba, rótták a hosszakat, néha előkerült a bőrgolyó is, ám ennek a csapatjátéknak is lényege a mérkőzés. Arra viszont még sokáig kellett várni. Míg egy szép napon:

„Akkoriban egyetemre jártam Szegeden, hát megszerveztem egy teszt-, avagy felkészülési meccset — emlékezett vissza dr. Vincze Gábor. — Mégpedig a Tisza-parti város OB I-es csapatának ifjúsági együttesével. A szegedi fiatalok egy kicsit majréztak: jön a Békéscsaba, mi lesz itt? Hát… Mit mondja: kikaptunk 38—0-ra.”

Aztán télen beadták a nevezést is a hazai bajnokság legalacsonyabb osztályába, az OB II-be. Tavasszal pedig sor került az első erőpróbára is. Nevezetes a dátum: május 8-a.

„Miskolcon volt az első bajnokink, kölcsön lasztival és sapkával, na és egy méretes zakóval — emlékezett vissza Balázs Lajos egykori játékos, ma ügyvezető elnöke a Csirkefogóknak. — Ám nem szégyen egy frissiben alakult csapattól, hogy 21—0 arányban kikaptunk a borsodiaktól. Volt miből tanulni, és a méretes vereség ellenére sem ment el a kedvünk, eszünk ágában nem volt feladni. Sőt, ez a vereség még inkább megacélozta lelküket, és rögtön tudtuk, mit kell ahhoz tenni, hogy egyszer szebb napokat megéljen a póló Békéscsabán.”

Ebből is kiderül: minden kezdet nehéz. De tovább rótták a hosszakat, lóbálták a labdát az első „kinevezett” edző, Ricza Lajos vezérletével.

„Senki sem adta fel. Pedig nem volt ritka, hogy 14 fokos vízben edzettünk, miközben a levegő hőmérséklete sem volt több” — tudtuk meg Ricza Lajostól, akinek családjában nagy hagyománya volt mindig is az uszodák látogatottságának. A legidősebb Ricza Lajos úszott, pólózott a „nagyon régi” generációval, a középeső, a ’70-es évek közepén „kinevezett” edző, játékos volt, majd évtizedekig foglalkozott az utánpótlással is, fia, ifjabb Ricza Lajos pedig még ma is aktív játékosa a Pápa vízilabdacsapatnak. „ Télen pedig combközépig érő vízben edzettünk, maximum labdavezetésre futotta. Költségvetésünk nem volt, ugyanis nem volt mire elkészíteni, hiszen sokáig csak úgy tudtunk mérkőzésekre járni, ha belenyúltunk a saját zsebünkbe. Összedobtuk a kocsipénzt, és elindultunk. De a kezdetben magunk vásároltuk az uszodai bérletet is, a felszerelést. A kapukat néhány lelkes apuka és önzetlen támogató összeheggesztette, vettünk rá hálót, és meg volt oldva minden, ami a sportoláshoz kellett.”

Visszatérve a mába: gazdag programot szervezett erre a napra Balázs Lajos, aki ugyancsak nagy öregnek számít a békéscsabai vízilabda életben, ma pedig a klub ügyvezető elnöke. Őt is öröm töltötte annak láttán, hogy milyen sokan elfogadták a meghívást, hogy egy napig nosztalgiázzanak, no és játszanak is újra egy mérkőzést. Mégpedig egymás ellen. A szabályokat fel kellett rúgni, ugyanis jóval többen voltak, mint két csapatra való játékos. Ám úgy döntöttek, mindenkinek — korának megfelelően — időt kell adni, hogy megcsobbanjon az Árpád vízében és gólt dobjon, vagy éppen hárítson. Na és természetesen a játék közben ment a „fűzge”, a cukkolás, no meg a játékvezető ócsárolása (szegény Popovics Gergő csak mosolygott. Ha komolyan vette volna a mérkőzést, mindenkit végleg cserével ki kellett volna állítania — dumáért.) Mert azért szabálytalankodás egy sem történt. Meg miért is lett volna? Ünnepelni, újra élvezni a játékot — jött mindenki. Még olyan messziről is, mint Bandur Bandi, aki Kaposvárról utazott vissza a szülőföldre.

És mi lett a mérkőzés végeredménye? Természetesen „igazságos” döntetlen, mégpedig 10—10. Vagyis mindenki győzött.

Az öregek nosztalgia mérkőzését további hat találkozó fűszerezte: vízbe csobbant a legfiatalabb utánpótlás, a 11-12 évesek két csapat. A szerbiai Szabadka együttesével összecsaptak — kétszer is — a csabai 13 évesek, és ez alkalommal rendezték meg az OB II-es bajnokság rájátszásnak második körét, ahol a viharsarkiak ismét győztek, ezúttal a Vác ellen — miként arról korábbi írásunkban beszámoltunk. Miközben három bográcsban főtt a pörkölt. Szükség is volt erre, hiszen a fiatalokkal együtt másfélszáz mai és régi vízilabdás kiéhezve várta az ebédidőt. Ám azt megelőzően, kihasználva a pillanatnyi átmeneti időszakot, megtartották a megemlékezést is. Balázs Lajos és az elnök, játékos és edző, Borsos Pál felidézte az ez évben történteket, amelyből megtudtuk:

„Ma már a gyulai fiókcsapattal együtt tíz együttesünk vitézkedik a különböző szintű és rangú bajnokságokban, a jövő évire pedig még ennél több csapatot szeretnénk benevezni — hangsúlyozta Borsos Pál. — Felnőtt OB I B-s csapatunk, amely az utóbbi években a kiesés ellen harcolt, most régen látott jó helyezést ért el: a húszfős mezőnyben nyolcadik lett. A fiatalok is sokat fejlődtek, minden korosztályos együttesünk előre lépett tudásban és a tabellán elért helyezésben egyaránt. Mindez nem jöhetett volna létre hatékony szponzori, illetve TAO-s támogatás nélkül, no meg a jelentős szülői segítségek híján.”

Ez utóbbira ugyancsak jó példa, a közösségi oldalon megjelent a klub felhívása, miszerint kérik a szülőket, aki teheti, az ünnepségre süssön, hozzon egy kis süteményt a lurkóknak és a felnőtteknek. Nos, tengernyi finomságokkal érkeztek már kora délelőtt a szülők, hogy a remek pörkölt után megédesítsék ezt a jeles napot a maguk módján.

Ez alkalommal bemutatták a frissen beszerzett kisbuszt, amely mostantól majd jól szolgálja a csapatokat a mérkőzésekre, edzőtáborokba való utazásban. A gyerekek örömmel állták körbe, miközben kéttucatnyian fotózták ezt a különleges alkalmat (is).

Miután véget ért az utolsó mérkőzés is, zuhany, öltözködés és átvonult az „öreg” csapat a Halászba. Pezsgős vacsora várta a nosztalgiázókat, ahol a klub vezetői külön is, és még egyszer köszöntötték a régieket, kisebb ajándékkal kiegészítve. Balázs Lajos megemlékezett azokról is, akik már nem lehettek közöttünk, szerencsére nem volt hosszú az időközben elhunytak névsora. De itt is adóznunk kell munkájuk előtt, és illik megemlékezni róluk: az újjá alakult klub első elnöke Szécsi József volt. Az ’50-es évek megszűnt csapatának játékosa, aki az újjá alakult együttes edzője volt: Várfalvi László. Az egykori úszó és vízilabdás, az új klub ugyancsak edzője: Bálint Tibor. Az alapító tagok és játékosok közül: Rattai József (Muzi), dr. Lipták Pál, Pásztor György. A fiatalon elhunyt Povázsai Zsolt.

Az alapító tagok közül Szécsi Tamás (aki hosszú időn át klubelnökként is tevékenykedett) azokat is méltatta, akik minden ellenszolgáltatás nélkül, a játék mellett ezősködést is vállaltak, legyen szó fiatalokról, vagy a felnőtt csapatról. „Köszönet jár dr. Szlávik Győzőnek, Ricza Lajosnak, Behun Lajosnak, Lukácsi Sándornak — sorolta végeláthatatlanul a sort —, akik nemcsak játékosok és edzők voltak, hanem össze- és életben tartották a legnagyobb bajban is a közösségünket.”

S ha már a mindenkori elnökök is szóba kerültek, mindenképpen meg kell említeni dr. Máté Mihály nevét, aki a legnehezebb időszakban vette át a kormányrudat. Amikor a nagy múltú Békéscsabai Előre Spartacus tucatnyi sportága szétesett (akkoriban ide tagozódott be a szakosztályként működő vízilabda is), illetve önálló útra lépett, a vízilabdás társaság irányítását átvette, és nemcsak életben tartotta klubként a pólós társaságot, hanem másfél évtizedes tevékeny időszaka alatt meg is erősödött. Nem beszélve arról, hogy fia, dr. Máté Attila a csapat egyik erőssége volt, a kapus később a fővárosban is sokra vitte.

Egy biztos, a jubileumi ünnepség és nosztalgia nap minden résztvevője jó emlékekkel búcsúzott. Amihez a 71-diket taposó Rácz Luki hozzáfűzte: „Negyven év múlva újra és ugyanitt találkozzunk!”

Címlapképünkön az alapítók és nagy öregek hada

 2015. 06. 12.   Előzetesek, Archívum

Rendhagyó hét vége vár klubunkra június második szombatján: ekkor ünnepeljük meg a békéscsabai vízilabda újjá alakulásának 40. évfordulóját. Ráadásul OB II-es bajnoki mérkőzést, valamint a legfiatalabbaknak több bemutató találkozót is rendezünk a csabai Árpád fürdőben.

Először maradva az OB II-eseknél: a rájátszás második körében, a 21-25. helyért három mérkőzés színhelye lesz az Árpád fürdő versenymedencéje. Mint emlékezetes, a mieink az első fordulót kettős győzelemmel zárták (legyőzték a Nagykanizsa és a Pápa együttesét). A szombati fordulóban az öt csapat viszont már csak egyetlen mérkőzést játszik, kivéve a nagykanizsaiakat (a két hét múlva esedékes záró fordulóban hasonlóan egy-egy derbire kerül sor Gyöngyösön). A mieink a váciakkal mérik össze tudásukat.

A program. Június 13., szombat, 12.00 óra: Pápai SE-Várkertfürdő—Kanizsa VSE II. 13.00: Csabai Csirkefogók II.—Váci VSE. 14.00: Kanizsa VSE II.—Gyöngyösi Aligátorok Vízilabda Club.

A rájátszás állása az első kör után: 1. Csabai Csirkefogók VK II. 6, 2. Pápai SE-Várkertfürdő 3, 3. Váci Vízilabda Sport Egyesület 3, 4. Kanizsa VSE II. 0, 5. Gyöngyösi Aligátorok Vízilabda Club 0.

A negyvenéves jubileumi ünnepség szorosan kapcsolódik az „öregek” meccseihez. Ám a bajnoki pontokért való küzdelmet két „csemege” előzi meg: 10 órakor a legkisebbek, a 2003—2004-ben születettek két csapatot alkotva megvívnak egymással amolyan bemutató derbi erejéig. 11 órától pedig a Csabai Csirkefogók VK 2002-ben született csapata a szerbiai hasonló korcsoportos Szabadka csapatával méri össze tudását. Az első, 12 órakor kezdődő OB II-es mérkőzésen együttesünk nem érdekelt, ez idő alatt, vagyis a Nagykanizsa—Pápa találkozó négy negyede idején kerül sor a negyvenéves megemlékezésre, egyben az évzáró ünnepségre. Amint befejeződik az utolsó OB II-es összecsapás, 15 órától kerül sorra a retró, avagy nosztalgia-mérkőzésre, amelynek során a klubunk és azok jogelődjeinek játékosai, 25 évtől a 65 évesekig, mindenki vízre száll, hogy újra megjárassa a labdát, ha csak néhány percre is. Bízunk abban, hogy a legtöbben elfogadják meghívásunkat, és akár ötvenen is a vízbe csobbannak ez alkalommal. Sőt, ezt követően még egyszer összecsapat egymással a fiatalság: 16 órától megrendezzük a Csabai Csirkefogók VK—Szabadka 2002-ben születettek derbijének délelőttit követő visszavágóját.

Vasárnapra is marad esemény, a gyermek korcsoportosaink a Halassy Olivér Kupa végjátékára készülnek. A mieink a csoportmérkőzéseket követően 25-28. helyért szállnak harcba, az eseményre Leányfalun kerül sor. Csapatunk az MTK 1888 VÚS gárdájával nyit 10.00 órakor, amennyiben nyer a csapat, akkor a Balatoni VK—Fehérvár Póló SE győztesével (kezdés 11.00 óra) a 25. helyért folytatja (13.00 óra), ha kikapnak fiataljaink, akkor az iménti páros vesztesével mérkőznek (12.00 óra) meg a 27. helyért.

 2015. 06. 02.   Aktuális, Archívum, Kitekintő

Rendhagyó esemény színtere volt hétfőn kora délután a békéscsabai Árpád fürdő konditerme: a két vizes sportág, a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub és a Békéscsabai Előre Úszó Klub edzői összeültek és egy rögtönzött tanfolyamon vettek részt.

A képzés fő iránya: az újraélesztés. Nyomós oka volt ennek a mini tanfolyamnak, ugyanis még a télen történt, hogy egy kis úszópalánta rosszul lett az edzés előtt, és bizony elkélt akkor a gyors segítség. Meg is volt, éppen a helyszínen volt Csendes Csaba, a Békéscsabai Mentőállomás főápolója, aki gyors beavatkozásának köszönhetően végül nem volt komoly baj. Aztán az esetet látva, Lázár Olga, az úszóklub edzője kezdeményezte, hogy okítsa ki kollégáit Csendes Csaba.

Az pedig különösen kézenfekvő volt, hogy Csendes Csaba immár csaknem harminc esztendeje elkötelezte magát a vízilabdával, még negyven évesen is aktív tagja a csabai Csirkefogók VK OB II-es csapatának.

„Előfordult már máskor is, hogy felkértek hasonló feladatra — tudtuk meg Csendes Csabától. — A Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium tanári karának is hasonló gyors oktatást tartottam. Soha nem lehet tudni, mikor lehet szükség arra a minimális tudásra, ami esetleg életet menthet. És szívesen vállalom más sportklubnak is a hasonló fejtágítást, ha igénylik.”

Címlapképünkön: Csendes Csaba megmutatta…