ímkézett bejegyzés

A Gyulai VK III. korcsoportosai is bajnokok lettek

póló gyulaiak aranyéremmelNyíregyházán zárták az esztendőt a Gyulai VK III. korcsoportosai, akik a nemzetközi vidékbajnokság utolsó négy mérkőzésén vegyes mérleget mutattak föl. Az utolsó, viharos találkozón azonban így is bebiztosították bajnoki címűket a fürdővárosi fiatalok.

Gyulai VK—MVLC Miskolci VC 14—9 (3—2, 5—2, 3—2, 3—3)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Nyíregyháza. V.: Madarasi Gyula. Gyula: Bucsi — Dobos 2, Paksi G. 3, Dimák 2, Gellény 6 (2), Szaszák, Kovács Á. 1. Cs.: Takács, Pálfi, Schriffert B., Veres Virág, Pápai, Juhász. Edző: Béládi Csaba. Miskolc: Ignácz — Szirmai 1, Marczis, Molnár 6, Takács, Bareta, Kuru. Cs.: Minka, Hok 1, Répási 1, Wolf, Szécsényi. Edző: Popovics Miklós. Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 6/4. Büntetők: 3/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Szirmai, Kuru.

Az első játékrész vége felé egy rövid ideig a miskolciak vezettek, de azt követően beindult a gyulai henger, és végül ötgólos győzelmet aratott a fürdővárosi egylet.

Gyulai VK—Zempléni VK, Sárospatak 10—14 (2—2, 5—3, 2—3, 1—6)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Nyíregyháza. V.: Madarasi Gyula. Gyula: Bucsi — Dobos, Paksi G. 2, Dimák 1, Gellény 7 (3), Szaszák, Kovács Á. Cs.: Takács, Pálfi, Schriffert B., Veres Virág, Pápai, Juhász. Edző: Béládi Csaba. Sárospatak: Király — Kék, Pásztor, Béres 2, Füssi Nagy 2 (1), Méhész 2 (1), Halmi 6. Cs.: Forrós 2, Demeter, Füsti, Erdei Boglárka. Edző: Méhész László. Gól emberelőnyből: 0/0, ill. 5/2. Büntetők: 3/3, ill. 4/2. Kipontozódott: Gellény.

A harmadik negyed végén, a gyulaiak 9—8-as vezetésénél Gellény Zétény begyűjtötte harmadik kiállítását, kipontozódása után szárnyaszegetté vált a fürdővárosi alakulat, nem úgy a sárospatakiak, akik nagy lendülettel rohamoztak, és megnyerték a rangadót.

Gyulai VK—Aqua SE, Nyíregyháza 10—10 (5—2, 1—2, 1—2, 3—4)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Nyíregyháza. V.: Soltész Norbert. Gyula: Bucsi — Dobos, Paksi G. 1, Dimák 1, Gellény 7 (1), Szaszák, Kovács Á. 1. Cs.: Takács, Pálfi, Schriffert B., Veres Virág, Pápai, Juhász. Edző: Béládi Csaba. Nyíregyháza: Pettendi — Nagy N., Pelle 7 (1), Oláh, Sipos 3 (1), Szakács, Kondor. Cs.: Galambvári, Iván, Szilágyi, Tógyer, Puskás, Juhász, Gabulya, Mikulás. Edző: Kántor Gábor. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 5/0. Büntetők: 1/1, ill. 5/2. Kipontozódott: Sipos.

A harmadik negyed közepéhez közeledve már 7—4-re vezetett csapatunk, ám a folytatásban a házigazdák összekapták magukat, és felzárkóztak. Sőt, a találkozó lefújása előtt két perccel a vezetést is átvették, de Dimák Csanád emberelőnyből esett találatával végül döntetlen született. A két nagy lövő, Gellény Zétény és Pelle György párharcra is egállal zárult.

Gyulai VK—Szentesi VK II. 11—7 (1—1, 3—2, 6—1, 1—3)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Nyíregyháza. V.: Soltész Norbert. Gyula: Bucsi — Dobos, Paksi G. 2 (1), Dimák 1, Gellény 8 (2), Szaszák, Kovács Á. Cs.: Takács, Pálfi, Schriffert B., Veres Virág, Pápai, Juhász. Edző: Béládi Csaba. Szentes: Agócs — Bereczki 1, Gerendi, Pataki, Őze 1, Pásztor, Tóth B. 1. Cs.: Égető 1, Molnár 1, Lévai 2, Fábián, Papp, Tofán, Horváth B. Edző: Szabics Péter. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 17/5. Büntetők: 8/3, ill. 2/0. Kiállítás cserével: Bereczki. Kipontozódott: Paksi G., Dimák, Szaszák, Schriffert B., Kovács Á., ill. Bereczki, Gerendi.

A második negyed közepéig kiegyenlített küzdelem folyt a medencében (3—3), azt követően „bekeményedett” a mérkőzés, de ebből jobban jöttek ki a gyulaiak, ugyanis zsinórban hét gólt dobtak (10—3). A finisben azonban fogyni kezdett a csapat, egymás után kerültek szárazra a fürdővárosi legények, a kezdőcsapat szinte minden tagja kipontozódott, ellenfelük azonban már nem tudta utolérni őket. Ezzel a győzelemmel biztosította be a Gyulai VK a bajnoki aranyérmet a Kék csoportban.

További eredmények: Zempléni VK, Sárospatak—Aqua SE, Nyíregyháza 13—8. Szentesi VK II.—Aqua SE, Nyíregyháza 11—5. MVLC Miskolci VC—Szentesi VK II. 7—12. Aqua SE, Nyíregyháza—Gyulai VK. Szentesi VK II.—Zempléni VK, Sárospatak 5—10. Aqua SE, Nyíregyháza—MVLC Miskolci VC 14—10. MVLC Miskolci VC—Zempléni VK, Sárospatak 6—8.

A Kék csoport végeredménye a 20. forduló után: 1. Gyulai VK 45, 2. Zempléni VK, Sárospatak 42, 3. Szentesi VK II. 31, 4. Aqua SE, Nyíregyháza 25, 5. MVLC Miskolci VC 0.

Címlapképünkön: éremosztás után a meleg vízben, medállal a nyakban a gyulai fiatalok – fotó: Enyedi Beáta

A legkisebbek is befejezték az idei nemzetközi vidékbajnokságot

póló kvasz jános fehér8 - 01A legkisebbek is befejezték az idei nemzetközi vidékbajnokságot, a szombati, csongrádi dupla mérkőzésen jól mozogtak Dobra Róbert edző fiataljai, de még sokat kell tanulniuk a sportágból.

Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki VSC 4—14 (1—1, 0—7, 2—4, 1—2)

Gyermek V. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Piros csoport, Csongrád. V.: László Gábor. Békéscsaba: Korcsok P. — Siófoki, Kvasz 1, Hajdu, Komlódi 3 (1), Pónya O. Cs.: Gyenge (kapus), Jambrik, Bujdosó, Bohus, Korcsok N., Hrabovszki, Tóth B., Lele. Edző: Dobra Róbert. Szolnok: Szilágyi — Lovrity, Lukács, Forján, Cseh 4, Urbán. Cs.: Bajnóczki (kapus), Szűcs 4 (1), Nánai 3, Füzesi, Hanga, Tímár 2, Paál 1, Korpás Fanni. Edző: Soltész Zoltán. Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 4/0. Büntetők: 1/1, ill. 1/1.

Az első és az utolsó negyedben egyenrangú partnerei voltak a Csirkefogók a bajnoki címet elért szolnokiaknak.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK 5—13 (0—3, 1—4, 2—2, 2—4)

Gyermek V. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Piros csoport, Csongrád. V.: László Gábor. Békéscsaba: Korcsok P. — Siófoki 1, Kvasz, Hajdu, Komlódi 3 (1), Pónya O. Cs.: Gyenge (kapus), Jambrik, Bujdosó 1 (1), Bohus, Korcsok N., Hrabovszki, Tóth B., Lele. Edző: Dobra Róbert. Szentes: Varga Á. — Horváth Á. 1, Fási 1, Melkuhn 3, Kovács I., Király. Cs.: Pap (kapus), Ludányi 3, Czirok, Inokai Tóth 2, Molnár, Makán, Agócs 1, Szűcs 1. Edző: Torday Árpád. Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 3/0. Büntetők: 2/2, ill. 0/0.

Ügyesen mozogtak a szezonzárón a csabai fiatalok, de  a mérkőzés már az első félidőben eldőlt.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli I.—Szentesi VK 8—8. Csongrádi VVSE—Szegedi Vízipóló Suli II. 18—8. Szegedi Vízipóló Suli II.—Szegedi Vízipóló Suli I. 4—14. Szolnoki VSC—Csongrádi VVSE 19—6.

A Piros csoport végeredménye az ötödik kör (9-10. forduló után): 1. Szolnoki VSC 27, 2. Szegedi Vízipóló Suli I. 22, 3. Szentesi VK 22, 4. Csongrádi VVSE 10, 5. Csabai Csirkefogók VK 7, 6. Szegedi Vízipóló Suli II. 0.

Címlapképünkön Kvasz János (fehér sapkában) harca a labdáért

A zsinórban dobott öt gólra nem érkezett válasz a remek védekezés miatt, ekkor el is dőlt a mérkőzés sorsa

póló Gál Lajos cspMegkezdődött a rájátszás második köre a felnőtt OB I B-ben a bajnoki címért, a feljutásért folyó harc során. Csapatunk ahhoz a Honvédhoz utazott, amelyet az első fordulóban már egyszer legyőzött. Néhány helyen változott a kispestiek összeállítása, de ez sem volt akadály, ismét nyertek a Csirkefogók.

Racionet Honvéd, Budapest—Csabai Csirkefogók VK 6—8 (1—2, 2—3, 0—1, 3—2)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, rájátszás az 1-8. helyért, Budapest, Tüzér utca, 100 néző. V.: Rubos Károly, Kovács Soma. Békéscsaba: Gál — Tinka, Szabó Z. 2 (1), Józsa 1, Ajtai 1, dr. Makra, Németh D. 3. Cs.: Szentesi (kapus), Major, Flajsman, Rácz 1, Mucsi, Tóháti, Zsilák. Edző: Kádár József. Honvéd: Starcevic — Kiss B., Reibel, Vízvári 2, Hajós, Korbán 1, Vad. Cs.: Csellár (kapus), Irmes, Somogyi 1, Szécsi 1, Lénárt, Tóth K. 1 (1). Edző: Kenéz György, Tóth Imre.

Gól emberelőnyből: 9/2, ill. 3/1. Büntetők: 2/1, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Reibel, ill. Zsilák. Kipontozódott: dr. Makra. Az eredmény alakulása: 1—0, 1—2, 3—2, 3—7, 5—7.

A Honvéd csapatában helyet kapott három olyan 21 éven aluli játékos — a horvát származású kapus, Duvnjak Starcevic Borna, Reibel Ádám és Irmes Pál —, akik az első osztályban szereplő alakulathoz tartoznak, de lévén vége az OB I-es szezonnak, most itt is lehetőséget kaptak a bizonyításra.

Az első perctől kezdve kirajzolódott, hogy küzdelmes derbi vár a békéscsabaiakra. Sok úszással tarkított mérkőzést játszottak a csapatok, mindkét oldalon sok lövést eresztettek meg a játékosok, ám a védelmek és a blokkok jól működtek, ráadásul a két békéscsabai kapus is remekelt, így nem sok gól esett a találkozón. Mindkét csapat a zónavédekezésre fektette a hangsúlyt, így inkább az átlövésekkel kísérleteztek a csapatok. 3—2-es hazai vezetésnél a viharsarkiak egy remek másfél negyedes sorozatot fogtak ki, és a zsinórban dobott öt góljuk meghatározó volt a végeredmény kialakulásában, miközben a védelem ebben a szakaszban lehúzta a rolót a pályaválasztó előtt.

Mestermérleg. Kádár József: — Egy igen iramos és remek meccsen fontos győzelmet értünk el a tehetséges fővárosi fiatalok ellen.

További eredmények: Angyalföldi SI DSE, Budapest—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 10—12. Ceglédi VSE—Neptun VSC, Budapest 11—14. A BVSC-Zugló—Aligátor VUS, Szombathely 11—9.

Az állás a rájátszás 5. fordulója után az alapszakaszból vitt pontokkal együtt: 1. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 21, 2. Csabai Csirkefogók VK, Békéscsaba 20, 3. Aligátor VUS, Szombathely 20, 4. BVSC-Zugló, 19, 5. Neptun VSC, Budapest 15, 6. Ceglédi VSE 13, 7. Angyalföldi SI DSE, Budapest 10, 8. Racionet Honvéd, Budapest 10. (Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény dönt. Ha az is azonos, akkor a gólkülönbség.)

Címlapképünkön: Gál Lajos kapus és az egész csabai védelem remekül muzsikált a fővárosban, a Honvéd elleni találkozón

Egygólos győzelem és egygólos vereség az alsóházi kupában

póló ifi alsóházi kupa cspAz elmúlt hét vége eseménysorozatából van még egy tartozásunk: Hódmezővásárhelyen lezajlott az országos bajnokság második vonalában szereplő ifjúsági csapatok alsóházi kupája csoportköre vasárnap. Ez tulajdonképpen a rájátszásnak beillő program a tavasz hajrájában. Csapatunk az A csoportba nyert besorolást, ahol az A-HÍD OSC Újbuda csapatával, majd a házigazdákkal mérte össze tudását.

Csabai Csirkefogók VK—A-HÍD OSC Újbuda 7—8 (2—2, 2—4, 0—1, 3—1)

Alsóházi kupa csoportkör, Hódmezővásárhely. V.: Molnár Péter, varga Árpád. Békéscsaba: Micle — Vesa, Popovics B., Pop, Zsilák 3 (1), Tifrea 3, Darabos 1. Cs.: Tóth K., Csuvarszki D., Maier, Tóth F., Tóth Sz., Balatoni, Barta. Edző: Csabai Zoltán. OSC: Bíró — Zywny, Nagy V., Szilárd, Gacs 1, Szegedi 2 (1), Turán 1. Cs.: Csordás, Bogdánffy, Rohály, Fleischinger 3, Sipos 1 (1). Edző: Petik Attila. Gól emberelőnyből: 10/1, ill. 3/0. Büntetők: 1/1, ill. 2/2.

A második negyed hajrájában még a mieinknél volt az előny, és addig folyamatosan egy góllal vezettek (4—3). Ezt követően azonban a fővárosi csapat négyszer egymás után eredményes volt, amivel jelentős előnyre tettek szert (4—7). Hiába finiselt remekül csapatunk az utolsó játékrészben, már nem tudta behozni ellenfelét.

Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC 10—9 (5—3, 2—5, 2—1, 1—0)

Alsóházi kupa csoportkör, Hódmezővásárhely. V.: Tóth Sándor, Molnár Péter. Békéscsaba: Micle — Vesa, Tóth K., Pop 3, Zsilák 2, Tifrea 3 (1), Darabos 1. Cs.: Csuvarszki D., Popovics B., Maier, Tóth F. 1, Barta. Edző: Csabai Zoltán. Hódmezővásárhely: Molnár — Benkő, Tóth M. 1, Barna 2, Piti 3, Kürtösi 2, Kősasvári. Cs.: Rubi 1, Halász, Tomcsik, Papp. Edző: Szabó Tamás. Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 5/1. Büntetők: 2/1, ill. 1/0. Kiállítás 4 percre: Benkő.

Változatos mérkőzést hozott az összecsapás, csapatunk hamar jelentős előnyre tett szert (7—3), amit szívós munkával ledolgoztak a házigazdák. Sőt, a vezetést is átvették (7—8). A véghajrában már kevés gól esett, 8—9 után előbb Pop Leonard egyenlített, majd Tifrea Ovidiu belőtte a győztes gólt. Ekkor még több mint hét perc volt hátra a mérkőzésből, de már egyik fél sem talált be a másik kapujába, így újabb egygólos mérkőzést láthattunk, ám most csabai sikerrel.

További eredmények: Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC 14—10. Csongrádi VVSE—A-HÍD OSC Újbuda 14—13. A csoportkör állása: 1. Csongrádi VVSE 6, 2. A-HÍD OSC Újbuda 3, 3. Csabai Csirkefogók VK 3, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Ismeretlen csapatok ellen is jól helyt álltak az öregek

póló ob2 cspA vízilabda OB II-ben is elérkeztek a csapatok a rájátszáshoz. A 25 csapat az alapszakasz különböző csoportjaiban elért helyezése alapján nyert besorolást a háromkörös, hat fordulós folytatásba. A mieink a Dél-keleti csoportban nyújtott jó hajrájának köszönhetően idén a 13-16. helyért játszhatnak.

Csabai Csirkefogók VK II.—Sportliget SE, Budapest 6—18 (1—6, 0—5, 1—2, 4—5)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13-16. helyért, első kör, Kecskemét. V.: Ludvigh Ákos. Békéscsaba: Nyakó — id. Lukácsi S., Laczó P. 2, dr. Szlávik 2 (1), Csendes, Dávid 1, Gyebnár. Cs.: Szilágyi, Weinhardt D. 1, Fazekas Zs., Koós. Játékos edző: dr. Szlávik Győző. Sportliget: Dénes — Angyal 1, Major P. 5, Drágus 3, György 1, Bálint, Józsa 4. Cs.: Bajkai 1, Swiderski 1, Fejérvári, Pető 2, Papp. Edző: ifj. Major Zoltán. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 4/2. Büntetők: 2/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Bálint.

Az első két negyedben a gyorsabb fővárosiak tetemes előnyre tettek szert, amit aztán már végig meg is tartottak. A mieink a térfélcsere után már nagyobb ellenállást fejtettek ki.

Kecskeméti Vízilabda Egyesület—Csabai Csirkefogók VK II. 12—9 (1—2, 3—1, 4—3, 4—3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13-16. helyért, első kör, Kecskemét. V.: Sallai Csanád. Kecskemét: Kurucz — Sárkány 3, Bácsi, Berente 4, Dongó 3, Bogdán, Zsigmond. Cs.: Nagy R., Györe 2. Edző: Balogh Tamás. Békéscsaba: Nyakó — id. Lukácsi S. 2, Laczó P. 2 (1), dr. Szlávik 2, Dávid 1, Gyebnár, Weinhardt D. 2. Cs.: Csendes, Miklós, Fazekas Zs., Koós. Játékos edző: dr. Szlávik Győző. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 6/1. Büntetők: 1/0, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Bogdán. Kipontozódott: Bácsi.

Nem is kezdődött rosszul a mérkőzés békéscsabai szempontból, hiszen Lukácsi Sándor és Laczó Péter góljaival 2—0-ra a mieink vezettek. A folytatásban azonban fordítottak a házigazdák (4—2), de azt követően újra a Csirkefogóknál volt az előny (4—5). Hat-hatos állást követően négyszer voltak eredményesek a kecskemétiek, amivel el is dőlt a találkozó sorsa.

További eredmények: Kecskeméti Vízilabda Egyesület—Győri Vízisport Egyesület 8—11. Sportliget SE, Budapest—Győri Vízisport Egyesület 7—10.

Az állás két forduló után: 1. Győri Vízisport Egyesület 6, 2. Sportliget SE, Budapest 3, 3. Kecskeméti Vízilabda Egyesület 3, 4. Csabai Csirkefogók VK II. 0.