ímkézett bejegyzés

A vereségek ellenére látszódnak a fejlődés jelei

polo gy4A békéscsabai Árpád fürdőben rendezték meg a gyermek IV. korosztályos fiatalok Kék csoportjának harmadik körét, amelyben fiókcsapatunk, a Gyulai VK volt érdekelt. Béládi Csaba tanítványai a kétnapos torna jellegű eseményen négyszer ugrottak vízbe a bajnoki pontok reményében. Valamennyi találkozón az volt jellemző, hogy az első két negyedben még jelentős ellenállást tudtak kifejteni, addig jobbár szorosan alakultak az állások, utána viszont elfáradt a csapat. De ez még érthető, hiszen a gyerekek többsége alig fél éve vízilabdázik még. Mint Béládi Csaba edző elmondta: azért kezdenek látszódni a fejlődés jelei is, hétről hétre, fordulóról fordulóra javul a kis csapat.

Gyulai VK—Szentesi VK II. 4—11 (1—3, 0—2, 3—4, 0—2)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Békéscsaba. V.: Major Levente. Gyula: Fodor — Halasi 1, Szanyi 1, Bozgán 1, Juhász B., Pálenkás, Kvasz. Cs.: Szaszák, Hanyecz, Lisztes 1, Peres, Demkó Emma, Schriffert Zille. Edző: Béládi Csaba. Szentes: Fási R. — Horváth Á. 2, Melkuhn 6 (1), Gila 1, Tofán 1 (1), Varga Á., Czirok. Cs.: Inokai (kapus), Fási B. 1, Keskeny, Kovács I., Szebeni, Makán. Edző: Torday Árpád.

Gól emberelőnyből: 2/2, ill. 4/3. Büntetők: 1/0, ill. 2/2.

Igyekeztek a gyulai fiatalok, de fejet kellett hajtaniuk a Kurca-parti alakulat pólósai előtt.

Gyulai VK—Aqua SE, Nyíregyháza 4—9 (2—1, 2—1, 0—3, 0—4)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Békéscsaba. V.: Major Levente. Gyula: Fodor — Halasi, Szanyi 2, Bozgán 1, Juhász B., Pálenkás, Kvasz 1. Cs.: Lisztes, Freiberger. Edző: Béládi Csaba. Nyíregyháza: Tarbay — Pelle 2, Galambvári, Virág Botond, Juhász B., Virág Bence 3, Máté 3. Cs.: Radóczi 1. Edző: Urbin Tibor.

Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 7/2. Büntetők: 0/0, ill. 2/0. Kipontozódott: Kvasz.

Az első két negyedben szépen muzsikáltak a gyulai fiatalok, a folytatásban azonban föléjük kerültek a szabolcsiak.

Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC 2—12 (1—1, 1—3, 0—3, 0—5)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Békéscsaba. V.: Major Levente. Gyula: Fodor — Halasi 1, Szanyi, Bozgán 1, Juhász B., Pálenkás, Kvasz. Cs.: Hanyecz, Lisztes, Freiberger, Demkó Emma, Schriffert Zille, Demkó B. Edző: Béládi Csaba. Hódmezővásárhely: Ombodi — Oláh 3 (1), Torma Adrienn, Farkas, Benkő, Aszalai 1, Kősasvári. Cs.: Molnár, Kiss G. 2, Tóth Martin 3, Tóth Máté, Kecskeméti 3, Kiss M. Edző: Kis László.

Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 7/4. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Halasi, Bozgán.

A második negyed közepéig (2—2) jól tartotta magát a gyulai csapat, a folytatásban azonban elfogyott a lendület.

Gyulai VK—Csongrádi VVSE 2—17 (1—5, 1—4, 0—4, 0—4)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Békéscsaba. V.: dr. Makra Zsolt. Gyula: Fodor — Halasi, Szanyi 1, Bozgán 1, Juhász B., Pálenkás, Kvasz. Cs.: Hanyecz, Lisztes, Freiberger, Demkó Emma, Schriffert Zille, Demkó B. Edző: Béládi Csaba. Csongrád: Batka — Tyukász Anna 2, Bartók 1, Horváth E. 3, Kovács A. 2, Szűcs 4, Bojtár 3. Cs.: Somodi Rebeka, Péteri 2, Szvoboda. Edző: Tari László.

Gól emberelőnyből: 6/2, ill. 5/3. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Pálenkás.

0—5 után sikerült szépíteni a gyulai csapatnak, s bár igyekeztek fiataljaink, nem tudtak különösebb ellenállást kifejteni a csongrádiakkal szemben.

További eredmények: Hódmezővásárhelyi VSC—Aqua SE, Nyíregyháza 6—2. Csongrádi VVSE—Szentesi VK II. 15—7. Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC 6—3. Aqua SE, Nyíregyháza—Csongrádi VVSE 3—10. Szentesi VK II.—Hódmezővásárhelyi VSC 8—8. Szentesi VK II.—Aqua SE, Nyíregyháza 6—3.

A Kék csoport állása a harmadik kör (12 forduló) után: 1. Csongrádi VVSE 36, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 20, 3. Aqua SE, Nyíregyháza 16, 4. Szentesi VK II. 16, 5. Gyulai VK 0.

Címlapképünkön a gyulai csapat Béládi Csaba edzővel

Szoros meccseket játszottak fiataljaink Szolnokon

póló bencsik bence fotó enyedi beátaSzolnokra utazott szombaton a gyermek II. korcsoportos gárdának, hogy a nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjában újabb két mérkőzés erejéig a medencébe ugorjon. Fiataljaink az első találkozón szoros meccsen szenvedtek vereséget a szabadkaiaktól, majd következett a még jobb erőkből álló Csongrád, amely csapattal szemben kevés volt a remek hajrá.

Csabai Csirkefogók VK—Waterpolo Club Vojvodina, Újvidék (szerb) 5—7 (2—3, 0—1, 0—3, 3—0)

Gyermek II. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Szolnok. V.: Mohi Márk. Békéscsaba: Bucsi — Lukácsi M. 1, Bencsik 1, Vidovenyecz 2, Vozár B., Pónya T., Csatári. Cs.: Szalók, Pikó, Vozár M. 1 (1), Nyárfádi, Juhász I. Edző: Tóth Tamás. Újvidék: Szamardzsics — Dobrics, Zsivkovics, Simics, Mitrovics 2 (1), Breszcsanszki 2, Maklenovics 2. Cs.: Pajkovics (kapus), Szaszljin, Kljajics, Ljepoja, Marasz, Medics, Miletics 1. Edző: Vlagyimir Csetkovics.

Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 8/2. Büntetők: 3/1, ill. 2/1. Kiállítás cserével: Breszcsanszki. Kipontozódott: Vozár B.

Két körrel korábban még 10—4-re nyertek a szabadkaiak csapatunk ellen, most jóval szorosabban alakult a találkozó végkimenetele. Az utolsó negyedben különösen hatékonyak voltak a fiatal Csirkefogók.

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 10—13 (2—8, 1—1, 2—2, 5—2)

Gyermek II. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Szolnok. V.: Mohi Márk. Békéscsaba: Bucsi — Sipos, Pikó, Pónya T. 2, Csatári, Lovász, Juhász I. Cs.: Lukácsi M. 1, Szalók, Bencsik 2, Vozár M. 1, Vidovenyecz 1, Vozár B. 3, Nyárfádi, Szalkai. Edző: Tóth Tamás. Csongrád: Molnár G. — Kovács J., Erdélyi Hédi 2, Szabó Z. 2, Kovács R. 5, Pálinkó 3 (1), Kupeczki. Cs.: Czombos, Forgó Judit, Fássy, Batka 1. Edző: Kozák László.

Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 3/1. Büntetők: 1/0, ill. 1/1.

Túlságosan is nagy előnyhöz juttatták a csabaiak a csongrádi alakulatot, a kiegyenlített középjáték és a hatékony finis kevés volt ahhoz, hogy behozzák hátrányukat a Csirkefogók.

További eredmények: Szentesi VK II.—Szolnoki VSC 4—14. Csongrádi VVSE—CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár (román) 16—7. Szentesi VK II.— Waterpolo Club Vojvodina, Újvidék 4—11. Szolnoki VSC—CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár 19—6.

Az állás a negyedik kör (nyolc forduló) után: 1. Szolnoki VSC 21, 2. Csongrádi VVSE 15, 3. Szentesi VK II. 12, 4. Waterpolo Club Vojvodina, Újvidék 12, 5. Csabai Csirkefogók VK 4, 6. CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár 1. A második körből a Szolnoki VSC—Szentesi VK II. és a Csongrádi VVSE—Szolnoki VSC mérkőzést később pótolják. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt).

Címlapképünkön Bencsik Bence, aki a szolnoki két mérkőzésen háromszor volt eredményes – fotó: Enyedi Beáta

Utánpótlás országos bajnokság: hármas békéscsabai siker

nyakó levente cspÁtütő békéscsabai sikert hozott a vasárnap délután országos utánpótlás-bajnoki sorozat, mindhárom csapatunk, az ifjúságiak, a serdülők és a gyermek korosztályúak elmondhatják magukról, hogy legyőzték ellenfelüket. A két fiatalabb korosztály ádáz csatában, ráadásul az Ajtai Miklós vezette gyermek korcsoportosok szétlövés után diadalmaskodtak.

Csabai Csirkefogók VK—Ceglédi VSE 17—8 (6—1, 3—2, 3—3, 5—2)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Tóth Sándor. Békéscsaba: Micle — Vesa, Tóth K., Maier, Pop 2, Zsilák 8, Tifrea 6 (1). Cs.: Csuvarszki D., Popovics B., Tóth F., Tóth Sz., Balatoni, Darabos 1, Koós. Edző: Csabai Zoltán. Cegléd: Bezzeg — Bicskei, Korb 1, Tószegi, Rajtkort, Petrényi 3 (1), Pusztai 2. Cs.: Hörömpő (kapus), Fekete, Milus 2, Erdős. Edző: Horváth Viktor.

Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 9/2. Büntetők: 2/1, ill. 2/1. Kiállítás cserével: Koós.

Már az első percekben nyomatékosította csapatunk, hogy melyik gárda az úr a medencében, már az első negyed végére 5—0-ra alakították az eredményt. A folytatásban sem okozott gondot ifistáinknak a Cegléd legyőzése.

További eredmények: A-Híd OSC Újbuda—Csongrádi VVSE 22—9. Oázis SC, Budapest—Vasas Continentál II. 13—10.

A Keleti csoport állása 11 forduló után, ifjúságiak: 1. A-Híd OSC Újbuda 20, 2. Csongrádi VVSE 18, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 18, 4. Csabai Csirkefogók VK 15, 5. Oázis SC, Budapest 15, 6. MVLC Miskolci VC 10, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Vasas Continentál II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Csabai Csirkefogók VK—Ceglédi VSE 9—8 (1—1, 3—3, 2—2, 3—2)

OB I B-s serdülő korosztályos vízilabda-mérkőzés, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Varga Árpád. Békéscsaba: Nyakó — Braun, Koós 1, Balatoni 1 (1), Barta 3, Csuvarszki D. 2, Darabos 1 (1). Cs.: Bacsa 1, Fazekas S. Edző: Csabai Zoltán. Cegléd: Bezzeg — Fekete, Tószegi 1, Korb 1, Milus 5, Rajtkort 1, Ecser. Cs.: Zöldi (kapus), Pákozdi, Vágó, Gáspár, Szabó B., Csát. Edző: Juhász Benjamin.

Gól emberelőnyből: 8/0, ill. 6/1. Büntetők: 3/2, ill. 1/0. Kipontozódott: Fekete.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott és felváltva vezettek a csapatok. A térfélcsere után két góllal elhúzott csapatunk, és folyamatosan vezetett, de minden vezetésünknél utolértek a ceglédiek. Kivéve az utolsó találatunk után, amely húsz másodperccel a vége előtt esett, szerzője Csuvarszki Donát volt, amivel a nagyon szoros csata után győzött csaptunk.

További eredmények: Oázis SC, Budapest—Vasas Continentál II. 13—16 Hódmezővásárhelyi VSC—Váci VSE 14—3. MVLC Miskolci VC—Aqua SE, Nyíregyháza 18—6. A-Híd OSC Újbuda—Csongrádi VVSE 24—8.

A Keleti csoport állása 11 forduló után, serdülők: 1. MVLC Miskolci VC 33, 2. A-Híd OSC Újbuda 27, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 27, 4. Vasas Continentál II. 21, 5. Oázis SC, Budapest 21, 6. Csabai Csirkefogók VK 13, 7. Váci VSE 6, 8. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 9. Ceglédi VSE 5, 10. Csongrádi VVSE 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Csabai Csirkefogók VK—Ceglédi VSE 10—9 (1—1, 1—0, 1—3, 2—1, 5—4)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda-mérkőzés, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Tóth Sándor, Varga Árpád. Békéscsaba: Beharóczki Z. — Lukácsi M. 2, Vozár B. 1, Schindler I. 1, Gellény 2, Paksi B., Kozma 1. Cs.: Schaffer M. 1, Demeter, Vozár M. 2. Edző: Ajtai Miklós. Cegléd: Hörömpő — Pákozdi 2, Szabó B. 1, Vágó, Gáspár 1, Csáti, Ecser 2. Cs.: Halmi 2, Szendrei 1. Edző: Zám Attila.

Gól emberelőnyből: 9/2, ill. 8/2. Büntetők: 6/6, ill. 5/4. Kiállítás cserével: Paksi B., ill. Csáti. Kipontozódott: Schindler I., ill. Pákozdi, Csáti.

Hallatlanul izgalmas és változatos meccset hozott a legfiatalabbak összecsapása. A Cegléd a harmadik negyed közepére kétgólos előnyre tett szert (2—4), majd a negyedik elejére 3—5-re alakult az eredmény. Óriási finisbe kezdett csapatunk, amely a kiállítások miatt ritkuló Pest megyeiekkel szemben egyre tetszetősebben játszott, és a rendes játékidőre döntetlenre hozta a mérkőzést. A szétlövések (büntetők) terén a mieink keze volt biztosabb, így végül két ponttal gazdagodott csapatunk, míg a ceglédieknek meg kellett elégedniük eggyel.

További eredmények: Oázis SC, Budapest—Vasas Continentál II. 17—8. MVLC Miskolci VC—Aqua SE, Nyíregyháza 24—7. Hódmezővásárhelyi VSC—Váci VSE 3—18. A-Híd OSC Újbuda—Csongrádi VVSE 13—15.

A Keleti csoportjának állása tíz forduló után, gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 30, 2. A-Híd OSC Újbuda 27, 3. MVLC Miskolci VC 24, 4. Ceglédi VSE 19, 5. Vasas Continentál II. 17, 6. Oázis SC, Budapest 15, 7. Váci VSE 14, 7. 8. Csabai Csirkefogók VK 13, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 3, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Címlapképünkön Nyakó Levente, a serdülő csapat kapusa, akinek jó teljesítményére szükség volt ahhoz, hogy nyerjen fiatal csapatunk a ceglédiek ellen – fotó: Kiss Dani

A kettős debreceni vereség, négy szabadkai győzelem és két csabai pont átrendezte a mezőnyt

póló bozgán bence fehér7 lövéseTöbb meglepetésszerű eredmény is született a gyermek IV. korcsoportosok szombat-vasánapi negyedik körében. Az addig százszázalékos listavezető Debrecen két vereséget szenvedett, a szerbiai Szabadka pedig négy mérkőzésből négy győzelmet ért el. A mieink erejéből két döntetlenre futotta, mindez alaposan átrendezte a tabellán elfoglalt helyeket.

Csabai Csirkefogók VK—Spartak Prozivka VK, Szabadka (szerb) 2—5 (0—1, 1—0, 1—2, 0—2)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: Berki András. Békéscsaba: Szatmári — Halasi, Kiss Schusztek, Bozgán 1, Kvasz 1, Schindler G., Pálenkás. Cs.: Hajdu. Edző: Dobra Róbert. Szabadka: Zeljkovics — Tokics, Sors 1, Dmitrajinovics 2, Mirovics 1, Saulics Alexandra 1, Perez. Cs.: Petkovics, Horvacki, Kovacsevics, Vrana. Edző: Peter Kopunovics.

Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 8/1. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

Gólokban szerény mérkőzést vívott a két csapat egymással, az első félidő kiegyenlített játékot hozott, csak utána sikerült a vendégeknek elhúzniuk és nyerniük egy szoros találkozón.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 2—2 (0—0, 2—0, 0—1, 0—1)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: Berki András. Békéscsaba: Szatmári — Halasi, Kiss Schusztek 1, Bozgán 1, Kvasz, Schindler G., Pálenkás. Cs.: Hajdu. Edző: Dobra Róbert. Szeged: Gyovai — Farkas, Hubai, Sarnyai, Sallai, Lengyel 2, Herczeg. Cs.: Ambrus, Kávássy, Nagyvári, Seres, Csernus. Edző: Kiss Csaba-

Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 5/1. Büntetők: 2/0, ill. 3/0. Kipontozódott: Herczeg.

Ha az első mérkőzésre azt írtuk, hogy góliszonyban szenvedtek a csapatok, akkor erre már végképp igaz. Viszont fontos ponthoz jutott csapatunk az egyik legnagyobb ellenlábas elleni találkozón. Pedig bármelyik fél nyerhetett volna, ha a sok büntető közül legalább egyet értékesít.

Csabai Csirkefogók VK—Bujka Újpesti VSE 6—6 (1—2, 2—2, 2—0, 1—2)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Szatmári — Halasi 1, Kiss Schusztek, Bozgán 4, Kvasz 1, Schindler G., Pálenkás. Cs.: Hajdu. Edző: Dobra Róbert. Újpest: Almási — Csáni-Laczi, Baranyi 2 (1), Bebők, Kacar 4 (3), Guzsván, Németh Sz. Cs.: Czeglédi, Szatmáry, Leé, Nosza. Edző: Bujka János.

Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 5/0. Büntetők: 0/0, ill. 4/4. Kipontozódott: Halasi.

A mérkőzés jelentős részében vezetett csapatunk, tulajdonképpen azzal maradt alul, hogy a vendégek a hat góljukból négyszer büntetőből voltak eredményesek. Az újpestiek utolsó találata is ebből esett, ezzel csentek pontot a Csirkefogóktól.

Csabai Csirkefogók VK—Debreceni VSE 5—8 (1—3, 1—2, 0—2, 3—1)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: Varga Árpád. Békéscsaba: Szatmári — Halasi, Korcsok P., Kiss Schusztek, Bozgán 2 (1), Kvasz, Schindler G. 1. Cs.: Hajdu, Bujdosó, Pálenkás 2, Siófoki,. Korcsok N., Pónya O. Edző: Dobra Róbert. Debrecen: Rajna — Borsos, Székely 1, Porcsin, Balogh M., Báthori 2, Fedac 5. Cs.: Kiss M. (kapus), Paulovich, Pető-Tóth, Dénes, Megyeri-Kardos, Füzesi Anna, Kiss Milán Zéta, Kiss Milén Ádám, Göblyös. Edző: Kardos Sándor.

Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 3/1. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Balog M.

Csak az utolsó negyedben tudott komolyabb ellenállást kifejteni csapatunk a listavezetővel szemben.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli II.—Debreceni VSE 7—2. Bujka Újpesti VSE—Debreceni VSE 9—11. Spartak Prozivka VK, Szabadka—Bujka Újpesti VSE 13—9. Spartak Prozivka VK, Szabadka— Szegedi Vízipóló Suli II. 4—1. Bujka Újpesti VSE—Szegedi Vízipóló Suli II. 2—16. Debreceni VSE—Spartak Prozivka VK, Szabadka 6—8.

A Zöld csoport állása a negyedik kör (16 forduló) után: 1. Debreceni VSE 42, 2. Szegedi Vízipóló Suli II. 26, 3. Spartak Prozivka VK, Szabadka 24, 4. Csabai Csirkefogók VK 21, 5. Bujka Újpesti VSE 4. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés eredménye dönt.)

Címlapképünkön Bozgán Bence veszi tűz alá a szabadkaiak kapuját. A csapat tehetséges támadója minden mérkőzésen eredményes volt

A legkisebbek fölényesen győztek, az két idősebb korosztály szorosabb meccsen vereséget szenvedett Hódmezővásárhelyen

polo vozár bálint fekete fotó enyedi beátaA 10. fordulóval, illetve az idei első körrel folytatódott az OB I B-s ifjúsági, serdülő és gyermek korcsoportos országos bajnokság, amelynek során csapatainknak mindössze hetven kilométert kellett utazni, ugyanis a Hódmezővásárhellyel hozta össze a sors fiataljainkat. A mérleg nem túlságosan hízelgő: két vereséggel és egy győzelemmel zártak együtteseink.

Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK 6—3 (0—1, 2—0, 1—0, 3—2)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, Keleti csoport, Hódmezővásárhely. V.: Pásztor Antal, Szénászky Zsolt. Hódmezővásárhely: Molnár — Benkó 2, Tóth M., Barna, Piti 2, Kürtösi 1, Kősasvári. Cs.: Halász, Tomcsik, Oláh 1. Edző: Szabó Tamás. Békéscsaba: Micle — Vesa, Tóth K., Pop, Zsilák, Tóth F., Tifrea 3. Cs.: Popovics B., Maier, Csuvarszki D., Darabos. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 3/0. Büntetők: 1/0, ill. 1/0.

Az első gól csapatunk dobta az első negyed közepe táján, ám ezután 25 percen keresztül gólképtelennek bizonyultak, miközben a házigazdák ötször voltak eredményesek, amivel el is dőlt a találkozó és a pontok sorsa.

További eredmények. Ifjúságiak: Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE 7—4. Vasas Continentál II.—MVLC Miskolci VC 9—18.

A Keleti csoport állása tíz forduló után, ifjúságiak: 1. Csongrádi VVSE 18, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 18, 3. A-Híd OSC Újbuda 17, 4. Csabai Csirkefogók VK 12, 5. Oázis SC, Budapest 12, 6. MVLC Miskolci VC 10, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Vasas Continentál II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK 12—6 (3—1, 4—1, 4—2, 1—2)

OB I B-s serdülő vízilabda-mérkőzés, Keleti csoport, Hódmezővásárhely. V.: Pásztor Antal, László Gábor. Hódmezővásárhely: Arany — Benkó 9 (2), Kürtösi 1, Oláh, Halász 1, Tóth M., Kősasvári. Cs.: Rubi, Garas, Földesi, Kovács Á., Jovány. Edző: Szabó Tamás. Békéscsaba: Nyakó — Koós, Balatoni, Fazekas Zs. 3 (1), Barta, Csuvarszki D. 1, Darabos 2 (2). Cs.: Braun, Zahorán, Kása, Bacsa. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 5/3, ill. 8/1. Büntetők: 2/2, ill. 4/3. Kipontozódott: Oláh, Halász.

Az első tíz perc szorosan alakult, ezt követően azonban két négyes szériával elhúztak a házigazdák, s hiába erősített bele csapatunk, a túlságosan nagy előny már behozhatatlannak bizonyult.
További eredmények. Serdülők. Váci VSE—Csongrádi VVSE ?. Aqua SE, Nyíregyháza—A-Híd OSC Újbuda 4—19. Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE 14—7. Vasas Continentál II.—MVLC Miskolci VC 8—22.

A Keleti csoport állása tíz forduló után, serdülők: 1. MVLC Miskolci VC 30, 2. A-Híd OSC Újbuda 24, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 24, 4. Oázis SC, Budapest 21, 5. Vasas Continentál II. 18, 6. Csabai Csirkefogók VK 10, 7. Váci VSE 6, 8. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 9. Ceglédi VSE 5, 10. Csongrádi VVSE 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK 2—21 (0—6, 0—4, 1—5, 1—6)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda-mérkőzés, Keleti csoport, Hódmezővásárhely. V.: Szénászky Zsolt, László Gábor. Hódmezővásárhely: Báló — Rácz Nikoletta, Nagy P. 1, Huszka 1 (1), Horváth J., Szűcs, Torma Bianka. Cs.: Berkesi Tímea, Bajtai, Sándor, Horváth B., Gólya, Farkas Petra. Edző: Vígh Szabolcs. Békéscsaba: Illyés — Lukácsi M. 3, Vozár B. 5, Schindler I. 4, Beharóczki Z. 3, Kozma 2, Hermann. Cs.: Beharóczki M. (kapus), Csatári, Marosvölgyi 2, Károlyi 1, Vozár M. 1, Diós. Edző: Ajtai Miklós.

Gól emberelőnyből: 8/0, ill. 6/2. Büntetők: 2/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Kozma.

A legfiatalabbak kárpótoltak a nagyobbak vereségeit. Jellemző a csabaiak fölényére, hogy a bedobott 14. gól után kapták az elsőt a házigazdáktól.

További eredmények: Váci VSE—Csongrádi VVSE ?. Aqua SE, Nyíregyháza—A-Híd OSC Újbuda 8—19. Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE 13—9. Vasas Continentál II.—MVLC Miskolci VC 10—9.

A Keleti csoportjának állása tíz forduló után, gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 27, 2. A-Híd OSC Újbuda 27, 3. MVLC Miskolci VC 21, 4. Ceglédi VSE 18, 5. Vasas Continentál II. 17, 6. Oázis SC, Budapest 12, 7. Váci VSE 11, 7. 8. Csabai Csirkefogók VK 11, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 3, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Címlapképünkön Vozár Bálint (kezében a labda), aki a békéscsabai gyermek korosztályú csapat leggólerősebb játékosa volt, ötször talált be a hódmezővásárhelyiek kapujába – fotó: Enyedi Beáta