ímkézett bejegyzés

Az olimpiai bajnok Kis Gábor kibabrált csapatunkkal

A szegedi új Tiszavirág Sportuszodában rendezték meg a felnőtt OB II-es bajnokság Déli csoportjának negyedik körét, a hetedik-nyolcadik fordulót. Csapatunk a hat pont reményében utazott a Csongrád-Csanád megyei székhelyre, ám az első sikeres találkozó után kissé fáradtabban mozogtak a mindössze egyetlen órányi pihenő után, amikor az olimpiai bajnok Kis Gábor vezérletével és hat góljával legyőzte őket a szolnoki alakulat.

Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi VTK 11–5 (2–2, 3–0, 2–2, 4–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, Szeged. V.: Orosz László. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P. 1, Lukácsi M. 1, Mucsi 2, Ajtai 3 (2), Csatári. Cs.: Lukácsi S., Dobos, Latorcai 2, Paksi B. 1, Dávid, Puha 1. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba, Román György. Szeged: Márkus – Török 2, Berkó, Szabó A., Godó 3, Szőllősi, Máté. Cs.: Árvai, Magdits, Zsarkó, Mák. Edző: Klippel Zsolt, Árva Szilárd. Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 5/1. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Szabó A. Az eredmény alakulása: 1–2, 5–2, 6–4, 11–4.

Csak az első öt percben tudott nagyobb ellenállást kifejteni a Tisza-parti együttes, 2–2 után a csabaiak lendületbe jöttek, és magabiztos játékkal győzték le a riválist. Sokat nyomott az is a latba, hogy amíg a hazaiak kapusa, Márkus Rudolf … százalékon védett, addig Vozár Miklós -on. Az viszont érdekes, hogy csapatunk a hat emberelőnyös helyzetből egyet sem tudott értékesíteni, viszont akcióból kilenc alkalommal is betaláltak.

Swietelsky-Békéscsaba–Invictus SC, Szolnok 11–13 (2–4, 4–3, 3–2, 2–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, Szeged. V.: Orosz László. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P. 2, Lukácsi M. 3, Mucsi 1, Ajtai 5 (1), Csatári. Cs.: Lukácsi S., Dobos, Latorcai, Paksi B., Dávid, Puha. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba, Román György. Szolnok: Sényei – Balog Z., Retkes 1, Menkó 4, dr. Mosonyi 1, Kis G. 6, Krakkai 1. Cs.: Pintér (kapus), Gut, Szendrei, Kun, Farkas, Hajas. Játékos edző: Kis Gábor, dr. Mosonyi Balázs. Gól emberelőnyből: 9/4, ill. 6/3. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Latorcai. Kipontozódott: Balog Z. Az eredmény alakulása: 3–1, 5–4, 9–9, 12–9, 12–11.

A szolnokiak hamar lábra kaptak az első mérkőzés után mindössze egy órát pihenő csabaiakkal szemben. A Tisza-partiak az olimpiai bajnok, még mindig nagyon jó erőben lévő Kis Gábor vezérletével kemény iramot diktáltak, a békéscsabaiak összeszedték magukat, ki is egyenlítettek, de a véghajrára elfogyott az erő, így fejet kellett hajtaniuk az Invictus együttese előtt.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Két kimondottan jó mérkőzést játszottunk Szegeden, az elsőt viszonylag könnyen hoztuk. A második találkozón is keményen hajtott, jól koncentrált a csapat, ám ellenfelünknél volt egy Kis Gábor. Pedig a harmadik negyedre utolértük ellenfelünket, 9–9 után bármi megtörténhetett volna, ám végül egy tisztességes vereséggel zártunk. Összességében a támadások és a védekezés is jól működött a két derbin, a fiatalok is sokat hozzátettek az eredményességhez, maximálisan elégedettek lehetünk az idei őszi szezonnal. Folytatás jövő februárban.

További eredmények: Kecskeméti VE–Csongrádi VVSE 7–25. Szegedi UVTE–Csongrádi VVSE 10–12. Kecskeméti VE–Szegedi VTK 9–11. Invictus SC Szolnok–Szegedi UVTE 11–14.

Az állás a negyedik kör (nyolc forduló) után: 1. Szegedi UVTE 16, 2. Csongrádi VVSE 15, 3. Swietelsky-Békéscsaba 10, 4. Kecskeméti VE 10, 5. Invictus SC, Szolnok 9, 6. Szegedi VTK 9.

Címlapképünkön a fehér sapkás csapatunk keményen védekezett mindkét találkozón, ám csak az egyiket tudták behúzni ezen a napon

Két meccsből három pontot hozott felnőtt csapatunk Mórahalomról

A Csongrád megyei Mórahalomra utazott ma reggel felnőtt csapatunk, hogy az OB II-es bajnokság Déli csoportjának alapszakaszában megmérkőzzön a mezőny két szegedi alakulatával, a VTK együttesével, majd az UVTE gárdájával. Az előbbi ellen sikerrel jártak, az erősebb Tisza-partiakkal szemben azonban alul maradtak.

Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi VTK 9–7 (4–4, 0–2, 2–1, 3–0)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Déli csoport, Mórahalom. V.: Horváth József. Békéscsaba: Vozár B. – Lukácsi S., Csendes, Laczó P. 4, Mucsi, Ajtai 3 (2), Csatári 2. Cs.: Gyebnár, Károlyi, Paksi B., Dávid. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Szegedi VTK: Papp – Török A., dr. Nádasdi 2, Szabó A. 1, dr. Ladóczky, Godó 2, Magdits. Cs.: Árva, dr. Török T., Zsarkó 1, Mák, Balla, Máté 1, Szöllősi. Edző: Árva Szilárd, Márkus Rudolf. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 4/2. Büntetők: 2/2, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 0–2, 3–3, 4–7.

Remek rajt után (2–0) kissé visszafogottabb teljesítményt nyújtott a Békéscsaba, olyannyira, hogy a harmadik negyed elejére háromgólos előnyre tettek szert a Tisza-partiak (4–7). Ám jött egy huszáros hajrá, és a zsinórban dobott öt góllal fordított csapatunk, és végül behúzta a fontos három pontot.

Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi UVTE 4–13 (1–4, 1–3, 2–2, 0–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Déli csoport, Mórahalom. V.: Duray András. Békéscsaba: Vozár B. – Lukácsi S., Csendes, Laczó P. 1, Ajtai 3 (1), Dávid, Csatári. Cs.: Gyebnár, Károlyi, Mucsi, Paksi B. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Szegedi UVTE: Tóth M. – Szegi 1, dr. Donauer 1, Szabó G., Páll 1, Major 6 (1), Kormányos. Cs.: Király 2, Boros 2. Edző: Király György, Melkuhn Dezső, Bük József. Gól emberelőnyből: 1/1, ill. 6/1. Büntetők: 2/1, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 1–1, 1–7, 3–7, 4–9.

Az első félidőben nyomatékosította a másik szegedi csapat, hogy ezen a napon számukra csak a győzelem elfogadható. Az egykor Békéscsabán is megfordult Major Levente gólerősségének köszönhetően végül megszerezte a három pontot.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Erősen tartalékosan utazott csapatunk a Csongrád megyei fürdővárosba. Az első mérkőzésen, mint csapat, jól működött a csabai alakulat, rendben volt a védekezés, és a támadásokra sem lehetett panasz egy kisebb intervallumtól eltekintve. Aztán jött egy kis „bealvás”, amiből kimászva sikerre vitte csapatunk a nyitó találkozót. A második meccsen viszont még a korábbi teljesítmény ötven százalékát sem nyújtottuk, sok volt a hiba. Nem volt ekkora különbség a két gárda között, s ha már vereség, tisztességesebb eredményre számítottam előzetesen. Persze, ezúttal visszaütött, hogy rövid kispaddal rendelkeztünk, de hát mindig abból kell főzni, amink van. Összességében megdolgoztunk a három pontért.

További eredmények: Kecskeméti VE–Szegedi UVTE 8–19. Invictus SC, Szolnok–Kecskeméti VE 13–13. Szegedi VTK–Csongrádi VVSE 16–15. Csongrádi VVSE–Invictus SC, Szolnok 13–14.

Az állás a harmadik kör (hat forduló) után: 1. Szegedi UVTE 13, 2. Kecskeméti VE 10, 3. Csongrádi VVSE 9, 4. Swietelsky-Békéscsaba 7, 5. Invictus SC, Szolnok 6, 6. Szegedi VTK 6.

Címlapképünkön Laczó Péter (kezén a labda) már csak a kapussal áll szemben, és mint oly sokszor, ezúttal sem hibázott

Ötvenszázalékos mérleggel zárt felnőtt csapatunk Kecskeméten

Kecskeméten rendezték meg szombaton a felnőtt OB II Déli csoportjának második körét, a 3–4. fordulót, amelynek során csapatunk először a házigazda kecskemétiekkel, majd a Csongrádi VVSE együttesével találkozott. Az addigi listavezetőt ugyan legyőzték, de a csongrádiakkal már nem bírtak Mucsi Zsolték.

Swietelsky-Békéscsaba–Kecskeméti VE 9–7 (2–1, 3–2, 1–3, 3–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Déli csoport, Kecskemét. V.: Orosz László. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P. 1, Gyebnár, Mucsi 3, Ajtai 2 (1), Csatári 1. Cs.: Lukácsi S. 1, Puha, Paksi B. 1, Dávid, Román, Olasz. Játékos edző: Ajtai Miklós. Kecskemét: Harkai – Szabó J., Sárkány 1, Nagypál, Holka 3, Morva, dr. Bácsi 1. Cs.: Liszi, Dongó 1, Barabás, Czirok Cs. 1, Zsigmond, Nagy R., Bogdán. Játékos edző: Nagypál Sándor. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 6/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 0–1, 2–1, 3–3, 5–3, 6–7, 7–7.

Élvezetes meccset hozott a második kör első találkozója, amelyen felváltva vezettek a csapatok. A finisben azonban huszáros hajrát vágott ki a Békéscsaba, 6–7 után már csak a mieink voltak eredményesek, így végül megérdemelten nyertek.

Swietelsky-Békéscsaba–Csongrádi VVSE 11–14 (2–4, 3–3, 3–3, 3–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Déli csoport, Kecskemét. V.: Orosz László. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P. 3, Gyebnár, Mucsi 3, Ajtai 4 (2), Csatári. Cs.: Lukácsi S., Puha, Paksi B., Dávid 1, Román, Olasz. Játékos edző: Ajtai Miklós. Csongrád: Szarvas – Kátai-Benedek, Gál, Káris 1, Szabó Zs. 6 (1), Busa 5, Gulyás 1. Cs.: Pálinkó, Veres, Füri 1, Csaba, Szabó T., Szabó Cs. Edző: Kozák László. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 8/3. Büntetők: 2/2, ill. 1/1. Kipontozódott: Gyebnár, Csatári. Az eredmény alakulása: 0–2, 3–4, 5–5, 7–5, 8–8, 12–8, 14–9.

Bár a csongrádiak vezettek a találkozó nagy részében, a harmadik negyed végére felzárkózott a Békéscsaba. A folytatás kevésbé sikerült, ugyanis zsinórban négy gólt kapott csapatunk, amire már csak szépségtapaszként érkeztek válaszok.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Úgy keltünk útra, hogy benne van a napban, pont nélkül végzünk, hiszen a mezőny két legerősebb csapata várt ránk. A Kecskemét alaposan megerősödött tavaly óta, a csongrádiak pedig egy gyorsan úszó fiatal gárdából állnak. Ehhez képest három ponttal zártunk, a házigazdák ellen határozottan jól játszottunk, összeszedett volt a csapat, remek volt a védekezés, ennek köszönhető a sikerünk. A Csongrád ellen is jól muzsikáltunk, akár ezen a találkozón is meg lehetett volna a győzelem, ám amikor fölzárkóztunk, fordítás helyett jött néhány hiba, ami miatt végül nem lehetett sikerélményünk. A lényeg: nem játszottunk alárendelt szerepet a második derbin sem.

További eredmények: Szegedi VTK–Szegedi UVTE 9–12. Szegedi VTK–Invictus SC, Szolnok 4–3. Csongrádi VVSE–Szegedi UVTE 15–9. Kecskeméti VE–Invictus SC, Szolnok 14–11.

Az állás a második kör (négy forduló) után: 1. Csongrádi VVSE 9, 2. Kecskeméti VE 9, 3. Szegedi UVTE 7, 4. Swietelsky-Békéscsaba 4, 5. Szegedi VTK 3, 6. Invictus SC, Szolnok 2.

Címlapképünkön Mucsi Zsolt célozza meg a kaput, aki a két találkozón összesen hatszor volt eredményes

Örömpóló Csongrádon, sok szép látványos góllal

Szeptember 18-án megkezdődött felnőtt csapatunk számára a 2021–2022. évi OB II-es bajnokság. Az első fordulóban – miként tavaly is – Csongrádon szerepelt az alakulat, amely a szokásnak megfelelően két mérkőzéssel nyitotta az évadot.

Swietelsky-Békéscsaba–Invictus SC, Szolnok 8–8 (0–4, 5–1, 2–1, 1–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Déli csoport, Csongrád. V.: Orosz László. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P. 1, Gyebnár, Mucsi, Ajtai 5, Lukács M. 1. Cs.: Lukácsi S., Latorcai, Dobra, Paksi B., Dávid 1, Miklós, Román. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Szolnok: Sényei – Kovács D., Retkes, Menkó 1, Mosonyi, Gut 1, Krakkai. Cs.: Csekő, Chif, Polgár, Rébeli 1, Kis G. 4, Faragó 1. Játékos edző: Kis Gábor. Gól emberelőnyből: 9/3, ill. 12/2. Büntetők: 1/0, ill. 1/0. Kipontozódott: Polgár. Az eredmény alakulása: 0–4, 3–4, 3–5, 6–5, 8–6.

A szolnoki színekben vízbe ugró olimpiai bajnok Kis Gábor és a békéscsabai Ajtai Miklós gólpárbajának lehettünk szemtanúi, ketten együtt kilenc találatot jegyeztek a 16-ból. Végül igazságos döntetlen született a bajnoki nyitányon.

Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi UVTE 9–11 (2–2, 1–3, 3–2, 3–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Déli csoport, Csongrád. V.: Orosz László. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P., Gyebnár, Mucsi 2, Ajtai 2, Lukács M. 1. Cs.: Lukácsi S., Latorcai 1, Dobra 1, Paksi B. 1, Dávid 1, Miklós, Román. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Szeged: Tóth M. – Barna 2, Kormányos 1, Páll, Major 1, Németh Z. 2, Varga Á. 3. Cs.: Szegi, Szabó G., Fodor Á., Király 2, Boros. Edző: Szabó Zoltán, Melkhun Dezső. Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 7/3. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. Kipontozódott: Lukácsi S. Az eredmény alakulása: 2–2, 2–5, 5–6, 7–8, 7–10.

A szegedi csapatból több olyan ismerős is köszöntötte ellenfelét, aki egykoron békéscsabai színekben játszott. Sőt, a két klub egyezsége értelmében a mieink vezetőedzője, az egyébként Szegedről érkezett Fodor Ádám továbbra is a Tisza-partiak együttesében amatőrködik. A találkozó egyébként sokáig nyílt volt, mi több, akár csabai szempontból nézve kedvezőbb eredmény is születhetett volna.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Kísértetisen hasonlított az idei bajnoki nyitányunk a tavalyihoz. Akkor is a csongrádiak rendezték az első kört, és akkor is egy döntetlennel és egy nagyon szoros csatát hozó vereséggel kezdtük a pontvadászatot. A különbség annyi volt, hogy az elmúlt évben a hódmezővásárhelyiekkel ikszeltünk (12–12), a szolnokiaktól pedig kikaptunk (10–11). Ami pedig a mai találkozókat illeti: nagyon odatette magát a csapat, eredményesen játszottunk, sok szép és látványos gólt lőttünk. A védekezésünk is nagyjából a helyén volt. Örömpólót mutatott be a küldöttségünk. A fiatalok lendületesen játszottak, az idősebbek pedig a rutinjukra támaszkodva jeleskedtek. Az előbbieknél maradva, Vozár Miki jól állta a sarat a kapuban, Lukácsi Marcell és az ifjúságiak közül kiöregedő és debütáló Paksi Benedek ügyesen harcolt a vízben.

További eredmények: Csongrádi VVSE–Szegedi VTK 16–9. Csongrádi VVSE–Kecskeméti VE 13–14. Szegedi VTK–Kecskeméti VE 5–6. Szegedi UVTE–Invictus SC, Szolnok 7–7.

Az állás az első kör (két forduló) után: 1. Kecskeméti VE 6, 2. Szegedi UVTE 4, 3. Csongrádi VVSE 3, 4. Invictus SC, Szolnok 2, 5. Swietelsky-Békéscsaba 1, 6. Szegedi VTK 0.

Alighogy hazatért felnőtt csapatunk Csongrádból, szinte már fordult is egy újabb különítményünk a nem messzi lévő városba, nevezetesen az országos bajnoki nyitányra készülő ifjúsági és gyermek gárdánk. Mindkét alakulat egy egynapos tornán teszteli a nyári felkészülést, ahol harmadmagával körmérkőzik, mégpedig a házigazda Csongrádi VVSE-vel és a Hódmezővásárhelyi VSE-vel.

Címlapképünkön: Ajtai Miklós (fekete sapkában) gólerősségének nagy jelentősége volt abban, hogy sikeresen nyitotta az évadot felnőtt csapatunk

Felnőtt gárdánk döntően a tavalyi kerettel vág neki elsőként csapataink közül a 2021-2022. évi idénynek

Hosszú, mintegy háromhónapos szünet után ezen a hét végén megkezdődik a felnőtt OB II-es vízilabda-bajnokság. A 2021–2022. évi sorozatra 23 csapat adta le nevezését, amelyeket négy csoportba sorolt a hazai szövetség. A Swietelsky-Békéscsaba a területi elveket figyelembe véve a Déli csoportba nyert besorolást.

A Déli csoport klubjai: Csongrádi VVSE, Invictus UVSE, Kecskeméti VE, Swietelsky-Békéscsaba, Szolnok, Szegedi UVTE, Szegedi VTK. Ebből is látszik, hogy a mezőny hasonló a tavalyihoz, csupán egy eltérés van: a hódmezővásárhelyiek helyett a Kecskemét került a csoportba. Sőt, az is rögtön szembetűnő, hogy a Budapesti csoport mellett ez tűnik a legerősebbnek.

A szombati szezonkezdet előtt a csapat játékos-edzőjével, Ajtai Miklóssal beszélgettünk az elvárásokról: – Miként az elmúlt évben, idén is csak másodlagos a célkitűzés. Csapatunk zöme harminc-negyvenen túli „öregekből” áll, ezért a lényeg az, hogy élvezzük a lehetőséget, a játékot. Valamennyiünket a vízilabda iránti szeretet motivál, ezért járunk az edzésekre és a mérkőzésekre. Mondhatni, szabadidős hobbiként tekintünk sportágunkra. Már tavaly boldoggá tett bennünket, hogy a mezőny első felében, a 11. helyen végeztünk.

Idén is elégedettek lennétek hasonló helyezéssel a végelszámoláskor?

– Mindenképpen. Annak ellenére, hogy nem ismert előttünk, milyen változásokon ment keresztül a többi csapat. De annak mindig is tudatában voltunk, hogy ez az egyik legerősebb csoport, hiszen az adott városok legtöbbjében OB I-es hátterű gárdák működnek, ahol nagy számban „termelődnek” a jó pólósok. Akik vagy levezetnek ebben az osztályban, vagy éppen a feltörekvő fiatalokat itt próbálják ki.

Hogyan készült a nyáron a csapat?

– Hosszú időn át egyénileg készültek a csapattagok, kezdetben döntően úszással. Néhány hete azonban már a labdás edzések kerültek előtérbe, és egyre többet kétkapuztunk, döntően a serdülőkből és ifjúsági játékosokból álló saját csapatunk ellen. Helyhiány miatt erre azonban leginkább csak heti egyszer került sor, de a labdás edzések jól kiegészítették a többi napot.

Kik alkotják az idei felnőtt gárdát?

– Döntően a tavalyi csapat. Az ifjúságiak közül kiöregedett három játékosunkból ketten más város egyetemén továbbtanulnak, így egyedül a balkezes Paksi Benedek került végleg a felnőtt kerethez.

Mivel lennétek elégedettek a jövő nyári szezonzáráskor?

– Ha a tavalyi sikeres évet és helyezést megismételnénk, nem maradna hiányérzetünk. Ha pedig ennél is előrébb lépnénk, az már nagy ajándék lenne.

Az idei szezon csapata: Ajtai Miklós, Borsos Pál, Csendes Csaba, Dávid Levente, Gruda Miklós, Gyebnár György, Laczó Péter, Latorcai Balázs, Lukácsi Marcell, Lukácsi Sándor, Miklós Attila, Mucsi Zsolt, Paksi Benedek, Puha Zoltán, Román György, Sipaki Zoltán, dr. Szlávik Győző, Tóth Frank, Vozár Bálint, Vozár Miklós, Weinhardt Dániel, Weinhardt Márton. Továbbá szükség esetén az ifjúsági, illetve serdülő csapatból a legrátermettebbek.

Ami pedig az első kétmeccses fordulót illeti. A program. Szeptember 18., szombat, Csongrád, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Szegedi VTK. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–Invictus SC, Szolnok. 12.00: Csongrádi VVSE–Kecskeméti VE. 13.00: Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi UVTE. 14.00: Szegedi VTK–Kecskeméti VE. 15.00: Szegedi UVTE–Invictus SC, Szolnok.

Címlapképünkön: amatőr felnőtt csapatunk jókedve egy pillanatig sem lohadt tavaly, úgy gondoljuk, ebben a bajnokságban is jellemző lesz a jó hangulat az egyleten belül vízben és vízparton egyaránt