ímkézett bejegyzés

Az alapszakasz záró mérkőzésére kár szót vesztegetni

A fiatalok vasárnapi, tatabányai erőpróbája miatt nem akarta duplán „fárasztani” az utazásokkal tanítványait dr. Szilágyi Kristóf, ezért inkább rövidebb kispaddal ültek le a leányfalui találkozóra a felnőttek, akik közül ráadásul munkahelyi elfoglaltság miatt hiányzott Mucsi Zsolt is, továbbá nem számíthatott a vezetőedző Németh Dániel játékára sem. Bár az is tény, ennek a találkozónak nem volt már különösebb tétje, hiszen mindkét csapat esetében korábban eldőlt, hogy hol folytatják a rájátszást.

Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba 19—7 (4—0, 6—3, 6—1, 3—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, alapszakasz, 18. forduló, Leányfalu, 100 néző. V.: Kollár György, Zelki Soma. Dunakanyar: Szabolcsi — Szabó P. 3 (1), Radócz 3, Fleckenstein 1, Szávai 5, Tislér 2, Somogyi. Cs.: Kákonyi (kapus), Nagy N. 3, Hajdu, Gönczy, Buzás 1, Nyemcsok 1. Edző: Eged Dániel. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 1, Mikházi, Páll 1, dr. Szilágyi 2 (1), Ajtai 2 (1), Borsos. Cs.: Tóth F., Fodor 1, Takács. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 10/3, ill. 8/1. Büntetők: 1/1, ill. 3/2. Kipontozódott: Mikházi, Páll. Az eredmény alakulása: 6—0, 9—2, 12—4, 18—5.

Hamar kiderült, hogy még az öltőzőben maradt a békéscsabai csapat, aminek köszönhetően repülőrajtot vett a pályaválasztó, hat gólig meg sem álltak, amire addig nem is tudott válaszolni a Békéscsaba. A gyenge kezdés után az is gyorsan kiderült, hogy a mentális hozzáállás is csorbát szenvedett a félidőre, amikor már hétgólos előnyre tettek szert a házigazdák. „Lefordulás gólokat” ajándékoztak a Dunakanyarnak, elől és hátul is fegyelmezetlenül játszott a Csaba, szellős volt a védekezésük, a támadásokat pedig kapkodás jellemezte. Így végül egy felkészülési mérkőzésnek sem felelt meg a derbi, és erre a rövid kispad sem lehet mentség. Az sem a viharsarkiak malmára hajtotta a vizet, hogy a negyedik negyed elején Páll Bence, majd a finisben Mikházi Máté kipontozódott, nem sok kellett ahhoz, hogy a vége felé már ne legyen bevethető „harcosa” a Békéscsabának.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Úgy gondolom, jobb, ha ma nem mondok semmit erről a mérkőzésről…

További eredmények: A HÍD OSC Újbuda—Vasas 5—9. BVSC-Zugló—MAFC 113 26—6. Kaposvári VK—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 8—5. Szegedi FVCS—Ceglédi VSE 19—3.

A B csoport alapszakaszának végeredménye 18 forduló után: 1. BVSC-Zugló 50, 2. Szegedi FVCS 48, 3. Vasas SC 43, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 33, 5. Ceglédi VSE 25, 6. Kaposvári VK 22, 7. A HÍD OSC Újbuda 22, 8. Swietelsky-Békéscsaba 12, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön a játékos edzőként vízbe ugró, kétgólos dr. Szilágyi Kristóf blokkol egy lövést Ormai Zoltán kapusunk előtt, balra az ugyancsak két találatig jutó Ajtai Miklós

Nem sokon múlott, hogy visszavágjanak a Kaposvárnak

Az alapszakasz utolsó előtti fordulójára került sor szombaton, amelynek során felnőtt csapatunk a Kaposvári VK együttesét fogadta a csabai Árpád fürdőben a késő délutáni órákban. A vendégek repülőrajtot vettek, hatgólos előnyre tettek szert, amit kevés híján ledolgozott csapatunk.

Swietelsky-Békéscsaba—Kaposvári VK 9—10 (1—4, 2—3, 3—3, 3—0)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, 17. forduló, B csoport, Békéscsaba, 100 néző. V.: Pásztor Antal, László Gábor. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 1 (1), Mikházi, Páll, dr. Szilágyi 3, Ajtai 2 (1), Borsos. Cs.: Gellény, Tóth F. 1, Csuvarszki D. 2, Vidovenyecz, Takács. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám, Csabai Zoltán. Kaposvár: Vadóc G. — Varga Á. 1, Tóth Á., Krasznai 4, Csikós 3, Vadóc D., Németh Cs. Cs.: Prikidánovics 1, Majnik, Radics 1. Játékos edző: Prikidánovics Nándor. Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 6/3. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 1—1, 1—7, 4—7, 6—10.

Az idei utolsó hazai alapszakaszbeli mérkőzésén ugrott vízbe csapatunk, ellenfelük a tabellán éppen előttünk elhelyezkedő kaposvári alakulat volt, akik az őszi szezonban 14—6-ra nyertek a mieink ellen. Ezúttal munkahelyi elfoglaltság miatt nem lehetett ott a találkozón Mucsi Zsolt, és hiányzott Hesz Máté, valamint Németh Dániel is, viszont ismét több saját nevelésű utánpótláskorú fiatalt is bevetett dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. Így sok játéklehetőséget kapott az élete első felnőtt mérkőzésén vízre szálló Csuvarszki Donát, aki két góllal hálálta meg a bizalmat, továbbá szépen teljesített a még csak gyermek korosztályú Gellény Zétény és Vidovenyecz Zsombor is, de szintén gólt szerző Tóth Frank sem tartozik a „nagy öregek” közé. A vendégek sokkoló villámrajtot vettek az ekkor még csak ocsúdó hazaiakkal szemben, akik a védekezés terén nem álltak a helyzet magaslatán, de a támadásszövések is jócskán hagytak kívánnivalót maguk után. Döntően lefordulás találatokkal húzott el a Somogy megyei alakulat, másfél negyed után már hatgólos volt az előnyük. Ezt követően kezdett „ébredezni” a hazai együttes, a második félidőre némileg javult a védekezésük, szívós munkával, percről percre faragtak a hátrányukból, a végén már úgy tűnt, csak az óra az ellenfelük. Sőt, nagyon komoly közelségbe került a pontszerzés lehetősége, hiszen a háromgólos játékos edzőnk, dr. Szilágyi Kristóf akcióból betalált a lefújás előtt két és fél perccel, amivel 9—10-re alakult az állás, majd 22 másodperccel a vége előtt a vendégek legjobbja, a négygólos Krasznai Rudolf a kiállítás sorsára jutott, ám az emberelőnyt elpuskázták a békéscsabaiak, így odalett a pontszerzés. A lefújáskor derült ki igazán, hogy túl nagy előnyt adott csapatunk az egyébként rövid kispaddal rendelkező vendégeknek, akik ugyan a végére alaposan elfáradtak, ám sikerül megőrizni előnyüket.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Csapat szinten mindent elkövettünk azért, hogy ezt a mérkőzést elveszítsük. Lehetne szépíteni a dolgot, de ez szégyenteljes produkció volt. Ez viszont semmit sem von le a felnőttek közt debütáló, két gólt szerző Csuvarszki Donát teljesítményéből.

További eredmények: MAFC 113—A HÍD OSC Újbuda 9—13. Vasas SC—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 19—7. Ceglédi VSE—BVSC-Zugló 12—13. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Szegedi FVCS 6—21.

Az állás a 17. forduló után: 1. BVSC-Zugló 47, 2. Szegedi FVCS 45, 3. Vasas SC 40, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 30, 5. Ceglédi VSE 25, 6. A HÍD OSC Újbuda 22, 7. Kaposvári VK 19, 8. Swietelsky-Békéscsaba 12, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön: Csuvarszki Donát célozza meg a kaput, a még ifjúsági korú játékos kétszer volt eredményes a Kaposvár ellen

Dr. Szilágyi Kristóf: „Leckét kaptunk a gyors erővízilabdából”

Az egyik bajnokaspiráns, a tavaly még első osztályú Szeged otthonába tett látogatást felnőtt csapatunk az idei OB I B-s bajnokság 16. fordulójában. Érthetően nem esélyesként utaztak a Tisza-parti városba, a papírformának megfelelően a házigazdák nyertek, ám a gólkülönbség kissé túlzottnak mondható.

Szegedi FCV—Swietelsky-Békéscsaba 20—2 (5—1, 3—1, 5—0, 7—0)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, B csoport, Szeged, 100 néző. V.: ifj. Kádár József, Juhász Tibor. Szeged: Molnár — Zsigri 2 (1), Berki 1, Bicskei 2, Palotás 3, Boros 4, Somlai 1. Cs.: Katona (kapus), Szedmák 1, Lihotzky, Török, Lakatos 2, Antal 2, Börcsök 2. Edző: Lehmann István. Békéscsaba: Ormai — Gellény, Sóvári, Mikházi, Páll, dr. Szilágyi, Ajtai 2. Cs.: Bucsi (kapus), Tóth F., Laczó P., Vidovenyecz, Takács, Borsos. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám, csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 8/7, ill. 8/1. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Mikházi. Az eredmény alakulása: 4—0, 6—2, 13—2.

Erősen tartalékos csapattal állt ki a Békéscsaba, viszont ismét lehetőséget kapott három 14-15 éves, még gyermek korosztályú fiatal, akik a rájuk bízott feladatot jól látták el, rászolgáltak a bizalomra, amivel éltek is. Nem ijedtek meg nagynevű ellenfelüktől, bátran játszottak, sok lehetőséget kaptak. Ám ezen a találkozón igencsak kijött a két csapat közti, mondhatni máris osztálykülönbség, különösen, ha a célkitűzéseket és a lehetőségeket tekintjük. A Tisza-partiak a feljutásért küzdenek, a viharsarkiak viszont a kiesés elkerülésért, a vendéglátók edzéslehetősége és -száma jóval meghaladja a csabaiakét. A házigazda nem kísérletezett, a legjobb csapatukkal álltak ki, és a mérkőzés előrehaladtával végleg felőrölték a Békéscsaba alakulatát, amely olykor könnyű gólokat kapott, máskor pedig a szegediek villámgyors kontrái, lefordulásai állították lehetetlen helyzetbe a vendégeket.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Leckét kaptunk a gyors erővízilabdából és a mérkőzés bizonyos szakaszaiban átmentek rajtunk a házigazdák. A másik részében pedig lesüllyedtünk a játékvezetők szintjére… A gyermekkorú játékosaink teljesítményére viszont büszke vagyok.

További eredmények: BVSC-Zugló—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 18—15. MAFC 113—Ceglédi VSE 11—13. A HÍD OSC Újbuda—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 7—8. Kaposvári VK—Vasas 6—17.

Az állás a 16. forduló után: 1. BVSC-Zugló 44, 2. Szegedi FVCS 42, 3. Vasas SC 37, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 30, 5. Ceglédi VSE 25, 6. A HÍD OSC Újbuda 19, 7. Kaposvári VK 16, 8. Swietelsky-Békéscsaba 12, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön: kemény feladat elé állították a szegediek kapusunkat, Ormai Zoltánt, aki még így is közel harminc százalékon teljesített

Újabb fiatalokat vet be vezetőedzőnk a Tisza-partiak ellen

Március első hétvégéjén hat mérkőzés vár csapatainkra a különböző szintű bajnokságokban. Az országosban a felnőttek és a három OB I B-s gárda érdekelt, az ifjúságiak kétszer is, ugyanis az obé mellett a nemzetközi vidékbajnokságban is helyt kell állniuk.

OB I B-s felnőtt együttesünk a tavaly még első osztályú, és most is oda törekvő Szeged otthonában csobbannak vízbe. Mindkét gárdának más és más céljai vannak, a Tisza-partiak szeretnének újra az OB I-ben szerepelni, míg a mieink szeretnék megőrizni másodosztályú tagságukat. A szegediek jelenleg a második helyen állnak a tabellán 13 győzelemmel és két vereséggel, két pont hátrányban a BVSC-Zugló mögött. A csabaiak stabilan tartják nyolcadik helyezésüket, de igazán nem is ez a fontos, hanem az, hogy a rájátszásba 12 egységgel mennek, miután a majdani ottani riválisokkal, a székesfehérváriakkal és a MAFC csapatával szemben a maximális hat-hat pontot viszik magukkal. Persze, még három forduló hátra van az alapszakaszból, ezért maradjunk is ennél. Egyébként a Tisza-partiakkal az őszi szezonban már találkoztunk, akkor Békéscsabán nyertek csapatunk ellen 15—7 arányban.

A bajnokság lebonyolításának köszönhetően a Szegednek és nekünk is tét nélküli a mérkőzés, mivel egyikünk sem viszi tovább ennek a mérkőzésnek pontjait — beszélt a lehetőségekről dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Ezen felül azonban marad a presztízs, ami úgy gondolom, hogy rangot ad a holnapi mérkőzésnek. Vitán felüli, hogy a tavaly még OB I-es Szeged a mérkőzés toronymagas esélyese, nem mellékesen jó formában is van, hiszen a múlt héten a Vasast verte nagy arányban, idegenben. A mi, nem kis célunk a holnapi mérkőzésen az, hogy folytassuk, és ha lehet, még javítsuk is, a BVSC ellen mutatott fegyelmezett játékunkat, és addig nehezítsük meg a hazaiak dolgát, amíg csak lehet. Minden egyes támadás és védekezés alkalmával azon fogunk dolgozni, hogy minél szorosabb eredményt érjünk el. Mucsi Zsolt játékára nem számíthatok, mert Miskolcon, az ifjúsági csapatunk mellett teljesít szolgálatot a dél-keleti bajnokságban. Ezzel szemben ismét lehetőséget kap a bizonyításra, ráadásul egyszerre három fiatal 2004-es születésű, még gyermek korcsoportú játékosunk, akik már a szerdai hódmezővásárhelyi edzőmeccsen is bátran és jól mozogtak.

Az OB I B-s felnőtt bajnokság programja a 16. fordulóban. Március 2., szombat, 10.00: BVSC-Zugló—

Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 11.30: MAFC 113—Ceglédi VSE. 17.00: A HÍD OSC Újbuda—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 18.00: Szegedi FVCS—Swietelsky-Békéscsaba. 18.00: Kaposvári VK—Vasas.

Az állás a 15. forduló után: 1. BVSC-Zugló 41, 2. Szegedi FVCS 39, 3. Vasas SC 34, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 27, 5. Ceglédi VSE 22, 6. A HÍD OSC Újbuda 19, 7. Kaposvári VK 16, 8. Swietelsky-Békéscsaba 12, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 10. MAFC 113 0.

Ifjúsági csapatunkra kettős feladat vár a hét végén, először szombaton a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti csoportjában az ötödik kör (9-10. forduló) küzdelmei várnak rájuk. Az egynapos, tornarendszerű körnek Miskolc ad otthont, ahol két mérkőzés erejéig ugranak vízbe.

A program. Március 2., szombat, 10.00: Kecskeméti JSN—Aqua SE, Nyíregyháza. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Újszilvás. 12.00: Zempléni VK-MVLC, Sárospatak—Kecskeméti JSN. 13.00: Csabai Csirkefogók VK—

Aqua SE, Nyíregyháza. 14.00: Szolnoki Dózsa—Sugovica VS, Baja. 15.00: Újszilvás—Legrand Szentesi VK. 16.00: Sugovica VS, Baja—Zempléni VK-MVLC, Sárospatak. 17.00: Legrand Szentesi VK—Szolnoki Dózsa.

Az állás nyolc forduló után: 1. Szolnoki Dózsa 21, 2. Zempléni VK-MVLC, Sárospatak 16, 3. Aqua SE, Nyíregyháza 13, 4. Sugovica VS, Baja 11, 5. Kecskeméti JSN 11, 6. Legrand Szentesi VK 10, 7. Csabai Csirkefogók VK 4, 8. Újszilvás 0.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk a fővárosba látogat vasárnap, ahol a Vidám Vízilovak VCSE, Budapest vendégeként ugranak vízbe a Kőér utcai uszoda medencéjébe. Az ifjúságiak esetében közel két azonos tudású egylet méri össze erejét a 16. fordulóban, a serdülőknél a papírforma a házigazdák mellett szól. A gyermek korosztályú csapatunk esetében, mondhatni kötelező a győzelem, hiszen a pályaválasztó egylet szerényebb képességűnek tűnik.

A program. Ifjúságiak. Március 3., vasárnap, 11.00: Kaposvári VK—A HÍD OSC-Újbuda. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Koelner-Csongrádi VVSE. 12.30: Ceglédi VSE—Ybl Water Polo Club, Budapest. 12.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Hírös Sport, Kecskemét. 16.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba. 17.30: Újpesti VSE Hunguest II.—Tatabányai VSE. 17.30: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Oázis SC, Budapest.

Az állás 15 forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 42, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 39, 3. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 36, 4. Tatabányai VSE 36, 5. A HÍD OSC-Újbuda 33, 6. Ceglédi VSE 24, 7. Újpesti VSE Hunguest II. 21, 8. Oázis SC, Budapest 21, 9. Koelner-Csongrádi VVSE 21, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 15, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 12. Swietelsky-Békéscsaba 9, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 0.

A program. Serdülők. Március 3., vasárnap, 10.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Koelner-Csongrádi VVSE. 11.15: Ceglédi VSE—Ybl Water Polo Club, Budapest. 11.15: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Hírös Sport, Kecskemét. 12.15: Kaposvári VK—A HÍD OSC-Újbuda. 13.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba. 14.30: Újpesti VSE Hunguest II.—Tatabányai VSE. 15.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Oázis SC, Budapest.

Az állás 15 forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 45, 2. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 39, 3. Kaposvári VK 36, 4. Koelner-Csongrád VVSE 36, 5. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 33, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 21, 7. Ybl Water Polo Club, Budapest 21, 8. Újpesti VSE Hunguest II. 18, 9. Hírös Sport, Kecskemét 18, 10. Tatabányai VSE 15, 11. Oázis SC, Budapest 12, 12. Swietelsky-Békéscsaba 12, 13. Ceglédi VSE 9, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Gyermek korcsoport. Március 3., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE—Ybl Water Polo Club, Budapest. 10.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Hírös Sport, Kecskemét. 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Koelner-Csongrádi VVSE. 13.30: Kaposvári VK—A HÍD OSC-Újbuda. 14.30: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba. 16.00: Újpesti VSE Hunguest II.—Tatabányai VSE. 16.15: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Oázis SC, Budapest.

Az állás 15 forduló után. Gyermek korosztály: 1. Hírös Sport, Kecskemét 42, 2. A HÍD OSC-Újbuda 42, 3. Swietelsky-Békéscsaba 42, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 33, 5. Tatabányai VSE 30, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 30, 7. Ceglédi VSE 21, 8. Oázis SC, Budapest 21, 9. Ybl Water Polo Club, Budapest 15, 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 11. Kaposvári VK 12, 12. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 13. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 6, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Papírforma eredmény született az Árpád fürdőben

Szombaton délelőtt befutott a zuglói vasút Békéscsabára. Nevezetesen a bajnokságban eddig veretlen BVSC vízilabdacsapata tette tiszteletét a megyeszékhelyen, az Árpád fürdőben. A legmaradandóbb emlék: az addig is veretlen fővárosiak megőrizték a csak győzelemből és döntetlenből álló sorozatukat.

Swietelsky-Békéscsaba—BVSC-Zugló 8—16 (3—4, 2—4, 2—5, 1—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, B csoport, Békéscsaba, 100 néző. V.: ifj. Kádár József, Juhász Tibor. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 1, Tóth F. 2, Mikházi 1, Páll, dr. Szilágyi, Ajtai 4. Cs.: Vozár B., Laczó P., Balatoni, Borsos, Takács G., Darabos, Gyebnár. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Hesz Máté. BVSC: Takács Á. — Mladoniczky 1, Batizi 2, Ágh, Csorba 2, Tanczer 2, Balaska 2. Cs.: Szász (kapus), Fodor O. 1, Szőke 2, Gyémánt, Strasser, Mészáros 1, Farkas 3. Edző: Kemény Kristóf.

Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 9/3. Büntetők: 1/0, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Páll. Kipontozódott: Takács G., ill. Farkas. Az eredmény alakulása: 1—0, 1—2, 2—2, 2—4, 5—9, 6—11, 7—14.

Elöljáróban: nagyon becsületesen helyt állt csapatunk a listavezető, veretlen, sok utánpótlás válogatottal kiálló BVSC ellen. Sokáig szoros állásban tartotta a Békéscsaba a vendégeket, de elég volt néhány két-háromperces rövidzárlat, amit ki is használtak a vasutasok, és ilyenkor megugrottak. A vége felé pedig jött a fáradtság, ami ugyancsak nehéz helyzetbe hozta a pályaválasztót, mivel ezzel párhuzamosan jöttek a technikai hibák és kihagyott helyzetek. Ráadásul a BVSC védekezést váltott, amiből gyors játékosai gyakran lefordultak és a megúszásokból gólt szereztek. A végeredmény reális, az történt, ami várható volt, s végül az eredmény hasonló volt, mint az őszi szezonban, de most teljesen más csapattal és játékkal alakult így. A vasutasok ellen dobott nyolc gól tiszteletre méltó, különösen úgy, hogy erősen tartalékos csapattal állt ki a Békéscsaba (Németh Dániel, Mucsi Zsolt, Hesz Máté és Fodor Ádám különböző okok miatt nem állt a vezetőedző rendelkezésére), ráadásul Páll Bence a második negyed második percben a „kiállítás cserével” sorsára jutott.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Ilyen összeállításban idén még nem szerepelt a csapat, ennek ellenére maximálisan helyt álltunk egy nálunk sokkal erősebb ellenféllel szemben. Nagyképűség nélkül állítom, hogy a harmadik-negyedik negyed fáradtságából adódó, kikényszerített hibák nélkül még szorosabb eredményt érhettünk volna el. De a realitás ma mégis ez.

További eredmények: Vasas SC—Szegedi FVCS 9—16. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Kaposvári VK 18—6. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—MAFC 113 —20—9. Ceglédi VSE—A HÍD OSC Újbuda 14—4.

Az állás a 15. forduló után: 1. BVSC-Zugló 41, 2. Szegedi FVCS 39, 3. Vasas SC 34, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 27, 5. Ceglédi VSE 22, 6. A HÍD OSC Újbuda 19, 7. Kaposvári VK 16, 8. Swietelsky-Békéscsaba 12, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön Ajtai Miklós (kezében a labda) négy gólig jutott a vasutasok ellen