ímkézett bejegyzés

Bravúros hajrával behúzta a három pontot csapatunk

Alsóházi rangadóra került sor szombaton kora délután, amikor a mögöttünk álló székesfehérváriak fogadták csapatunkat. Óriási küzdelem folyt a medencében, vendéglátónk már-már kezükben érezhették a győzelmet, hiszen a finisben háromgólos előnyre tettek szert, ám a csupa szív játék meghozta az eredményt, és nagyon fontos három ponttal térhettek haza játékosaink.

Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Swietelsky-Békéscsaba 9—10 (3—2, 1—1, 4—3, 1—4)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, Székesfehérvár, 100 néző. V.: Győri Attila, ifj. Kuncz László. Székesfehérvár: Nagy D. — Sebestyén 3, Bekő, Pászti, Albert 4 (1), Gáti, Csányi 2. Cs.: Tóth K., Nagy M., Jánosi, Mihályi. Edző: Gyöngyösi János, Ágner Zoltán. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 2, Páll, Mucsi, dr. Szilágyi 1, Ajtai 4 (1), Németh D. 2. Cs.: Hesz, Tóth F. 1, Laczó P., Borsos. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám.

Gól emberelőnyből: 10/3, ill. 9/3. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Bekő, Csányi, ill. Páll. Az eredmény alakulása: 3—0, 4—2, 4—5, 6—6, 9—6.

Mindkét csapat kissé tartalékosan állt ki, a hazaiaknál hiányzott a balkezes lövőjük, míg a Békéscsabából nem tarthatott a csapattal Takács Gellért és Mikházi Máté betegség, illetve iskolai elfoglaltság miatt. Már az elején meglátszott, hogy nagy a tét, valamint az is, hogy a házigazdák alaposan felkészültek a Békéscsabából. A mieink idegesen kezdtek, türelmetlenül támadtak és olykor a védekezésben is akadtak hiányosságok. A kezdeti mélyzónával nem tudott mit kezdeni a Békéscsaba. A harmadik negyedre rendezték a sorokat, beelőztek, de utána ismét jöttek a kisebb-nagyobb hibák, nem véletlenül fordított ismét a Székesfehérvár (9—6). Újra megrázta magát a vendéggárda az egyre fáradó pályaválasztóval szemben, óriási finisbe kezdtek. Sóvári Gergely, dr. Szilágyi Kristóf góljaival egyenlített csapatunk, majd a „kegyelemdöfést” Ajtai Miklós adta meg a házigazdáknak, aki két perccel a mérkőzés lefújása előtt beállította a végeredményt. Sokat jelentett a végjátékban a rutin: Hesz Máté, Németh Dániel és dr. Szilágyi Kristóf sok száz ob 1-es mérkőzéssel a háta mögött nyugalmat sugárzott, lehiggadt a csapat, egyre jobban koncentrált, és az utolsó negyedben már brillírozott. Ami három pontot jelentett, és mivel a fehérváriakkal szemben hazai környezetben is nyertek, óriási lépéselőnybe kerültek velük szemben egy mindent kielégítő izgalmas, fordulatos mérkőzés után.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A nagy tét miatt idegesen kezdtünk, ezért a mérkőzést kétszer kellett megnyernünk. A negyedik negyedben a csapat hatalmasat küzdve a sírból hozta vissza mérkőzést, amivel nagy lépést tettünk a bent maradás felé.

További eredmények: BVSC-Zugló—Kaposvári VK 19—3. Ceglédi VSE—Vasas SC 9—10. Szegedi FVCS—A HÍD OSC Újbuda 153. A MAFC 113—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre mérkőzést február 6-án játsszák.

Az állás a 12. forduló után: 1. BVSC-Zugló 34, 2. Szegedi FVCS 30, 3. Vasas SC 30, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 21, 5. Ceglédi VSE 16, 6. A HÍD OSC Újbuda 16, 7. Kaposvári VK 13, 8. Swietelsky-Békéscsaba 9, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön a csapat motorja, Németh Dániel, aki két remek góllal járult hozzá a győzelemhez

Dr. Szilágy Kristóf: „Bármi is történik, holnap nyernünk kell”

Akár sorsdöntőnek is beillő mérkőzések várnak a hét végén felnőtt, valamint a gyermek korosztályú csapatainkra. Igaz, míg az előbbiek a bent maradásért, illetve a középházért küzdenek a székesfehérváriakkal, addig az utánpótlásgárdánk az osztály bajnoki aranyáért, a veretlenség megőrzéséért küzd az őt üldöző, ezüstérmes helyen álló OSC-vel.

OB I B-s felnőtt csapatunk Fejér megyébe utazik szombaton, ahol az egyik legnagyobb riválissal, a Fehérvár VSE, Székesfehérvár együttesével veszi fel a harcot. Mindkét csapat szeretné elkerülni a végelszámoláskor a kiesést, sőt, mindkettő esetében még ott lebeg a lehetőség a rájátszásban a középmezőnybe kerülés lehetősége. Jelenleg egymás mögött áll a két egylet, a mieink három pont előnnyel a nyolcadik helyről várják a szombatot, az eddigi mérleg: két győzelem és kilenc vereség. Vendéglátóink a kilencedik helyen tanyáznak egy győzelemmel és tíz vereséggel, ami számukra három pontot jelent. Az őszi fordulóban, hazai környezetben, 8—6 arányban nyert a Békéscsaba, alighanem a szakmai stáb és a csapat kiegyezne hasonló eredménnyel a hét végén.

— Sajnos, a téli betegségek és járványok a héten már minket sem kíméltek, aminek következtében mind a felnőtt, mind pedig az országos utánpótlás csapatainkból meghatározó játékosok estek ki — tudtuk meg dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőtől. —  Ez pedig nem jó előjel, mert több fronton is sorsdöntő mérkőzések várnak ránk. Rátérve a szombati Fehérvár meccsre: az őszi mérkőzésből kár kiindulni, egyrészt azért, mert azóta sok mérkőzést játszott mindkét csapat, és változott a játéka, másrészt pedig azért, mert a Fehérvár keretében néhány jelentősebb változás is történt az — utólag megnyitott — téli átigazolási időszakban. Mondhatnék sok mindent, hogy több hiányzónk is van, sorolhatnám ennek okait, meg azt, hogy igen fárasztó lesz utazás is, de ezek kifogásnak tűnhetnének. Rövidebb kispad ide, idegenbeli találkozó oda, egy olyan sorsdöntő mérkőzést játszunk holnap délután, ami Fehérvár számára ugyanakkora téttel bír. Utólag meg nem fog érdekelni senkit, hogy milyen körülményekből érkeztünk, csak és kizárólag a végeredmény fog számítani. Bármi is történik, holnap nyernünk kell.

Az OB I B-s bajnokság B csoportjának programja a 12. fordulóban. Február 2., szombat, 11.00 óra: BVSC-Zugló—Kaposvári VK. 16.00: Ceglédi VSE—Vasas SC. 16.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Swietelsky-Békéscsaba. 18.00: Szegedi FVCS—A HÍD OSC Újbuda. Február 6., szerda, 20.30: MAFC 113—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre.

Az állás a 11. forduló után: 1. BVSC-Zugló 31, 2. Szegedi FVCS 27, 3. Vasas SC 27, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 21, 5. Ceglédi VSE 16, 6. A HÍD OSC Újbuda 16, 7. Kaposvári VK 13, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 10. MAFC 113 0.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokság 13. fordulójában fiataljaink az OSC vendégeként szállnak vízre a budapesti Nyéki Imre Sportuszodában vasárnap. Vendéglátóink mindhárom korosztályos csapata remek játékerőt képvisel, amit alátámaszt, hogy az ifjúsági gárdájuk az 5., a két fiatalabb együttes viszont a dobogón tanyázik. KA tabellát és az eddigi eredményeket tanulmányozva máris megállapítható, hogy kemény harcot kell vívnia mindhárom korosztályos csapatunknak, a legkisebbek célja pedig csakis a veretlenség megőrzése lehet a cél, amivel tovább erősíthetnék helyüket az élen.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokságok programja. Ifjúságiak. Február. 3., vasárnap, 11.00: Kaposvári VK—Újpesti VSE Hunguest II. 12.30: Hírös Sport, Kecskemét—Ceglédi VSE. 13.00: A HÍD OSC Újbuda—Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: Oázis SC, Budapest—Koelner-Csongrádi VVSE. 13.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Hódmezővásárhelyi VSC. 16.30: Ybl Water Polo Club, Budapest—Tatabányai VSE. 17.30: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Vidám Vízilovak VCSE.

Az állás 12 forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 36, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 30, 3. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 27, 4. Tatabányai VSE 27, 5. A HÍD OSC-Újbuda 24, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 18, 7. Oázis SC, Budapest 18, 8. Ceglédi VSE 18, 9. Koelner-Csongrádi VVSE 18, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 9, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 12. Swietelsky-Békéscsaba 9, 13. Hírös Sport, Kecskemét 6, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 0.

Serdülők. Február. 3., vasárnap, 10.00: A HÍD OSC Újbuda—Swietelsky-Békéscsaba. 10.00: Hírös Sport, Kecskemét—Ceglédi VSE. 12.15: Oázis SC, Budapest—Koelner-Csongrádi VVSE. 12.15: Kaposvári VK—Újpesti VSE Hunguest II. 12.15: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Vidám Vízilovak VCSE. 15.15: Ybl Water Polo Club, Budapest—Tatabányai VSE.

Az állás 12 forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 36, 2. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 30, 3. Kaposvári VK 30, 4. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 30, 5. Koelner-Csongrád VVSE 27, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 15, 7. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 15, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 15, 9. Hírös Sport, Kecskemét 15, 10. Tatabányai VSE 12, 11. Oázis SC, Budapest 9, 12. Swietelsky-Békéscsaba 9, 13. Ceglédi VSE 6, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek korcsoport. Február. 3., vasárnap, 11.00: Oázis SC, Budapest—Aeroprodukt-Csongrádi VVSE. 11.10: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.15: Hírös Sport, Kecskemét—Ceglédi VSE. 11.30: A HÍD OSC Újbuda—Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: Kaposvári VK—Újpesti VSE Hunguest II. 14.00: Ybl Water Polo Club, Budapest—Tatabányai VSE. 16.15: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Vidám Vízilovak VCSE.

Az állás 12 forduló után. Gyermek korosztály: 1. Swietelsky-Békéscsaba 36, 2. A HÍD OSC-Újbuda 33, 3. Hírös Sport, Kecskemét 30, 4. Újpesti VSE Hunguest II. 24, 5. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 24, 6. Tatabányai VSE 21, 7. Ceglédi VSE 21, 8. Oázis SC, Budapest 15, 9. Ybl Water Polo Club, Budapest 12, 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 11. Kaposvári VK 9, 12. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 6, 13. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 6, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Ifjúsági csapatunk egy nappal az országos bajnokság előtt még tesz egy próbát a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti csoportjának negyedik körében. A 7-8. forduló küzdelmeinek a békéscsabai Árpád fürdő ad otthont.

A program. Február 2., szombat, 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Zempléni VK-MVLC, Sárospatak. 11.00: Sugovica VS, Baja—Újszilvás. 12.00: Zempléni VK-MVLC, Sárospatak—Aqua SE, Nyíregyháza. 13.00: Legrand Szentesi VK—Kecskeméti JSN. 14.00: Aqua SE, Nyíregyáza—Újszilvás. 15.00: Kecskeméti JSN—Szolnoki Dózsa. 16.00: Sugovica VS, Baja—Legrand Szentesi VK. 17.00: Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki Dózsa.

Az állás hat forduló után: 1. Szolnoki Dózsa 15, 2. Aqua SE, Nyíregyháza 13, 3. Zempléni VK-MVLC, Sárospatak 13, 4. Legrand Szentesi VK 9, 5. Kecskeméti JSN 8, 6. Sugovica VS, Baja 7, 7. Csabai Csirkefogók VK 4, 8. Újszilvás 0.

Az első félidőben még jól muzsikált felnőtt csapatunk

Ősszel 13—7 arányban győzött az OSC a fővárosban a Békéscsaba ellen, ezért most a pályaválasztó nagyon készült a visszaváróra. Igaz, nem volt jó előjel, hogy Németh Dánielre, Mucsi Zsoltra és Fodor Ádámra nem számíthatott a házigazdák vezetőedzője, ám így is jobb eredményt értek el a viharsarkiak, mint a tavaly szeptemberi találkozón.

Swietelsky-Békéscsaba—A HÍD OSC Újbuda 5—8 (1—2, 2—2, 0—3, 2—1)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, Békéscsaba, 100 néző. V.: Juhász Tibor, László Gábor. Békéscsaba: Ormai — Sóvári, Tóth F. 1, Mikházi, Páll, dr. Szilágyi, Ajtai 3. Cs.: Hesz, Gyebnár, Laczó P., Borsos, Takács 1, Vozár B. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Borsos Pál, Csabai Zoltán. OSC: Szalai — Kincses 2, Turán 2, Szegedi 1 (1), Dávid 1, Vásárhelyi, Szabó P., Sipos Cs.: Szeles, Rohály, Ofella 1, Truszka, Csordás, Juhász, Sipos 1. Edző: Tóth László. Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 3/0. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Vásárhelyi. Az eredmény alakulása: 0—1, 1—1, 1—4, 3—4, 3—8.

Egy nagyon jó erőkből álló fiatal, zömében ifjúsági és junior korúakból álló OSC érkezett Békéscsabára, amely végig remekül védekezett és igencsak gyorsnak bizonyultak. Az első félidőben még egészen jól muzsikált a tartalékos viharsarki alakulat, de egy idő után fogyóban volt a koncentráció. A folytatásban házigazdák egyre kevésbé tudták a vendégek zárt falát feltörni, amit alátámaszt, hogy mindössze öt gólig jutottak a fővárosiakkal szemben. Persze ebben az is benne volt, hogy a csabaiak sokszor sietették a támadásikat, amikbe így rendre hibák csúsztak, nagy volt a pontatlanság, máskor pedig rossz döntéseket hoztak, annak ellenére, hogy igazán extra dolgot nem mutatott be ellenfelük. A nyolc kapott gól még jónak mondható, ami a védekezést dicséri, annak ellenére, hogy e téren is akadt helyenként kisebb figyelmetlenség, ugyanis akadtak elkerülhető gólok a mérkőzés folyamán. Végül az OSC azt játszotta, ami várható volt, a hazaiak eladott labdáiból sokszor éltek a támadások lehetőségeivel, így győzelmük is megérdemelt.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A hozzáállással és az akarással nem volt gond, de a pontatlan és fegyelmezetlen támadójáték miatt magunkat vertük meg. Úgy gondolom, mélyen magunkba kell szállni a jövő heti sorsdöntő székesfehérváriak elleni mérkőzés előtt.

További eredmények: Vasas SC—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 11—6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ceglédi VSE 11—10. Szegedi FVCS—BVSC-Zugló 5—8. A Kaposvári VK—MAFC 113 mérkőzést későbbre halasztották.

Az állás a 11. forduló után: 1. BVSC-Zugló 31, 2. Szegedi FVCS 27, 3. Vasas SC 27, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 21, 5. Ceglédi VSE 16, 6. A HÍD OSC Újbuda 16, 7. Kaposvári VK 13, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön a mérkőzésen gólt is szerző fiatal Tóth Frank célozza meg a kaput

Felnőtt csapatunk is „belecsap a lecsóba” szombaton

„Élénkül a piac”, nem kevesebb, mint tíz mérkőzés vár csapatainkra január utolsó hét végéjén. Ekkor már a felnőtt OB I B-s gárdánk is bekapcsolódik a küzdelemsorozatba, de vízbe ugranak az országos bajnokságokban szerepelő utánpótláscsapataink is, miként a gyermek I. korcsoportosok és a baby korosztályba tartozó gyulaiak is a nemzetközi vidékbajnokságban.

OB I B-s csapatunk idén első ízben mutatja meg magát a bajnokság során. A 11. fordulóban, szombaton hazai környezetben fogadja az A HÍD OSC Újbuda együttesét, amelytől az első kör második fordulójában, még tavaly szeptember végén 13—7 arányban alulmaradt a fővárosi Nyéki Imre Sportuszodában. A csabai alakulat eddig két győzelmet gyűjtött be a nyolc vereség mellett az eddig lezajlott tíz forduló során. Az OSC ezzel szemben négy győzelemig, egy döntetlenig és öt vereségig jutott ugyanezen idő alatt, így hét ponttal többel rendelkezik, mint a mieink.

— Meglehetősen sűrű hétvége elé nézünk, ráadásul nemcsak a mérkőzések számát, hanem fontosságukat tekintve is — csapott a közepébe dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnk. — A fontos szezonnyitó OSC elleni mérkőzést követően szinte óráról órára kell majd az utánpótláskorú vízilabdázóink játékát és formáját alakítani. Visszatérve a felnőtt csapatunkra: ezúttal a fővárosi egylet látogat hozzánk, akikkel szemben úgy gondolom, hogy ősszel nem a kellő felfogásban vágtunk neki a mérkőzésnek Budapesten, ezért leginkább magunknak tartozunk azzal, hogy bebizonyítsuk, az akkori eredménynél lényegesen több van a csapatunkban. A budapesti mérkőzésen a gyenge kezdésünk és egy három-négy perces rövidzárlat meg is pecsételte a sorsunkat, ahonnan már nem volt visszaút, mert a hazaiak önbizalmat szereztek, mi pedig elveszítettük azt arra a napra. Remélem, hogy az azóta lejátszott meccseken szerzett tapasztalatokból több dolgot is sikerül beletennünk a holnapi mérkőzésbe. Mindenképp döntő lesz, hogy milyen hatékonyan tudjuk lassítani a játékot és mennyire fegyelmezetten tudunk majd támadni, mert az ellenfél egy fiatal, úszós, jó erőkből álló, bátor csapat, kispadján az egykori válogatott szentesi center Tóth Lászlóval. A keretből ezúttal nem számíthatok Mucsi Zsolti és Fodor Ádám játékára. Előbbi civil munkahelyi elfoglaltság miatt, utóbbi pedig Debrecenben teljesít kétnapos négymeccses műszakot a 2006-os gyulai alakulatunk élén. Németh Dániel pedig a napokban egy sokkal fontosabb feladatot kapott, hiszen egy egészséges kislány édesapja lett, amihez ezúton is gratulálunk, de a jövő hétre már vállalta a játékot. Viszont tétmérkőzésen is vízbe száll a január eleje óta szakmai igazgatóként is tevékenykedő Hesz Máté.

Az OB I B-s felnőtt bajnokság B csoportjának programja a 11. fordulóban. Január 26., szombat, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba—A HÍD OSC Újbuda. 15.00: Vasas SC—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 16.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ceglédi VSE. 18.00: Kaposvári VK—MAFC 113. 18.30: Szegedi FVCS—BVSC-Zugló.

Az állás a 10. forduló után: 1. BVSC-Zugló 28, 2. Szegedi FVCS 27, 3. Vasas SC 24, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 18, 5. Ceglédi VSE 16, 6. Kaposvári VK 13, 7. A HÍD OSC Újbuda 13, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 10. MAFC 113 0.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokságban csapataink hazai környezetben fogadják vasárnap a Kecskemét trióját. Mind a három korosztályban kiélezett mérkőzések várhatók. Míg az ifjúságiaknál és a serdülőknél mindkét gárda az alsó házban tanyázik, közel egyenlő erőt képviselve, addig a gyermek korcsoportban a két veretlen élen álló csap össze a bajnoki pontokért. (A kecskeméti fiatalok egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.)

A program. Ifjúságiak. Január 25. péntek, 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Kaposvári VK. Január 27., vasárnap, 10.00: Tatabányai VSE—Oázis SC, Budapest. 12.30: Swietelsky-Békéscsaba—Hírös Sport, Kecskemét. 12.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Koelner-Csongrádi VVSE. 12.30: Ceglédi VSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 13.00: A HÍD OSC-Újbuda—Ybl Water Polo Club, Budapest. 13.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Újpesti VSE Hunguest II.

Az állás 11 forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 33, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 30, 3. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 24, 4. Tatabányai VSE 24, 5. A HÍD OSC-Újbuda 21, 6. Ceglédi VSE 18, 7. Oázis SC, Budapest 18, 8. Újpesti VSE Hunguest II. 15, 9. Koelner-Csongrádi VVSE 15, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 9, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 12. Swietelsky-Békéscsaba 9, 13. Hírös Sport, Kecskemét 3, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 0.

A program. Serdülők. Január 25. péntek, 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Kaposvári VK. Január 27., vasárnap, 10.00: A HÍD OSC-Újbuda—Ybl Water Polo Club, Budapest. 10.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Újpesti VSE Hunguest II. 11.15: Tatabányai VSE—Oázis SC, Budapest. 11.15: Swietelsky-Békéscsaba—Hírös Sport, Kecskemét. 11.15: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Koelner-Csongrádi VVSE. 11.15: Ceglédi VSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár.

Az állás 11 forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 33, 2. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 27, 3. Kaposvári VK 27, 4. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 27, 5. Koelner-Csongrád VVSE 24, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 15, 7. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 15, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 15, 9. Hírös Sport, Kecskemét 12, 10. Tatabányai VSE 9, 11. Oázis SC, Budapest 9, 12. Swietelsky-Békéscsaba 9, 13. Ceglédi VSE 6, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Gyermek korcsoport. Január 25. péntek, 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Kaposvári VK. Január 27., vasárnap, 10.00: Swietelsky-Békéscsaba—Hírös Sport, Kecskemét. 10.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre— Aeroprodukt-Csongrádi VVSE. 10.00: Ceglédi VSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 11.30: A HÍD OSC-Újbuda—Ybl Water Polo Club, Budapest. 11.30: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Újpesti VSE Hunguest II. 12.30: Tatabányai VSE—Oázis SC, Budapest.

Az állás 11 forduló után. Gyermek korosztály: 1. Swietelsky-Békéscsaba 33, 2. Hírös Sport, Kecskemét 30, 3. A HÍD OSC-Újbuda 30, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 21, 5. Újpesti VSE Hunguest II. 21, 6. Tatabányai VSE 18, 7. Ceglédi VSE 18, 8. Oázis SC, Budapest 15, 9. Ybl Water Polo Club, Budapest 12, 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 6, 12. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 6, 13. Kaposvári VK 6, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A gyermek I. korcsoportos „kettes számú” alakulatunk a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti Zöld csoportjában a harmadik körhöz érkezett. Fiataljaink szombaton, hazai környezetben, a felnőttek meccse után, a decemberi kört követően az 5-6. fordulóban mutatkozhatnak be ismét az idei esztendőben.

A program. Nemzetközi gyermek I. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, dél-keleti Zöld csoport. Január 26., szombat, 12.30: Szolnoki Dózsa—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. 13.30: Csabai Csirkefogók VK—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC, Mezőtúr. 14.30: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—Sugovica VSE, Baja. 15.30: Túri Fullánkok Invictus ÚVSC, Mezőtúr—Szolnoki Dózsa. 16.30: Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VSE, Baja.

A Zöld csoport állása négy forduló után: 1. Szolnoki Dózsa 12, 2. Csabai Csirkefogók VK 9, 3. Túri Fullánkok Invictus ÚVSC, Mezőtúr 6, 4. Sugovica VSE, Baja 3, 5. Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza 0.

A gyermek III. korcsoportos Gyulai VK is a harmadik körhöz ért a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti Piros csoportjában. A fürdővárosi fiatalok a 9-12. fordulóban, Debrecenben igyekeznek begyűjteni első pontjaikat a két nap során, amikor összesen négy találkozó erejéig csobbannak vízbe.

A program. Gyermek III. korcsoport, nemzetközi vidékbajnokság, dél-keleti Piros csoport. Január 26., szombat, 12.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad(román)—Szolnoki Dózsa. 13.00: Szentesi VK—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen. 14.00: Szegedi Vízipóló Suli—ZF Eger. 15.00: Gyulai VK—Szolnoki Dózsa. 16.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad—ZF Eger. 17.00: Szegedi Vízipóló Suli—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen. 18.00: Gyulai VK—Szentesi VK. Január 27., vasárnap, 8.00: Gyulai VK—Szegedi Vízipóló Suli. 9.00: Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 10.00: Szolnoki Dózsa—Szentesi VK. 11.00: Gyulai VK—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 12.00: ZF Eger—Szentesi VK. 13.00: Szolnoki Dózsa—Szegedi Vízipóló Suli. 14.00: ZF Eger—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen.

A Piros csoport állása nyolc forduló után: 1. ZF Eger 21, 2. Szegedi Vízipóló Suli 18, 3. CS Crisul Oradea, Nagyvárad 16, 4. Szolnoki Dózsa 13, 5. Szentesi VK 9, 6. Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen 6, 7. Gyulai VK 0.

„A hobbicsapatok és egyesületek már az OB II-ben mérkőznek, mi ennél jobbak vagyunk, és magasabb szintet képviselünk”

Karácsony van. Elültek a hétköznapok. Béke van, csend és pihenés. Így van ez a sportban is. Az évnek ebben a hátralévő szakaszában mindenki a családjával tölti a napokat, a legtöbb helyen nincsenek edzések, versenyek, mérkőzések. A vízilabdában sem. Sportoló, edző ilyenkor mérleget is vonhat az évről, vagy egy szezonról. Dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnk is megtette mindezt a felnőtt csapatunk kapcsán. Az őszi szezonról beszélgettünk.

Annak tudatában, hogy alaposan meggyengült nyáron a csapat, erre számítottál az első tíz fordulóban?
Előzetesen bíztam abban, hogy akár meglepetést is okozhatunk, ami egy-egy döntetlenben vagy győzelemben nyilvánul meg. Különösen úgy, hogy nagyon biztatóan indult az ősz, mert idegenben egy nagyon fegyelmezett játékkal mindössze 7—5-re kaptunk ki a Vasastól. De elnézve a többi csapat és a mi lehetőségeinket, kijött jó néhány olyan hiba, vagy nevezzük inkább egyéni vagy csapathiányosságnak, ami a nagyobb arányú vereségeket eredményezte. És mivel nem egy ilyen akadt ezért azt kell mondanunk, hogy jelenleg ez a realitás. Abban azért előzetesen bíztam, hogy hátul stabilabbak leszünk és kevesebb gólt kapunk. Leginkább ebben kell majd előrébb lépnünk 2019-ben.

Adódik a kérdés: milyen hiányosságokat tapasztaltál az őszi szezonban?
Hiányosságok? Hát akadt pár sajnos. De ezeknek az okai részben kódolva voltak az idei szezon indulásakor. Ez alatt értem azt, hogy például a keret legidősebb és legfiatalabb tagja közt 37 év van. Továbbá az egyéni játéktudás, valamint az edzettség terén is nagyon széles skálán mozog a felnőtt keret. Leginkább az összeszokottság és az egységes kondíció hiányzik, illetve ez az oka annak, hogy túl sok gólt kaptunk, illetve a támadójátékunk azonos létszám mellett sokszor esetlegesnek tűnik, mert elég szűk a taktikai repertoárunk, ami a kevés közös edzéseknek tudható be. Különösen a zóna elleni játékunk akadozik, azon belül is a harmadik-negyedik negyedben, amikor már fogy az oxigén.

Volt-e pozitívuma az eltelt időszaknak?
Mindenképpen volt. Azokon a mérkőzéseken, amikor mi számítottunk hazai pályán esélyesnek, mint például a Székesfehérvár, a MAFC, a Dunakanyar ellen, illetve amikor volt reális esélyünk győzni, akkor érezhetően nagyon odatette magát a társaság. A másik oldalról pedig sajnos olyan is akadt, amikor kevés esélyünk volt, akkor — hiába beszéltünk róla a meccs előtt — fejben kicsit előre fel is adtuk azt, és ez visszaköszönt a végeredményben is. Az ősz legfontosabb pozitívuma azonban az volt, hogy a fiatalok sok játéklehetőséghez jutottak és alapvetően nem ijedtek meg.

Ha már fiatalok: beépítésük megfelelő ütemben zajlik?
Ez egy nagyon összetett és hosszabb folyamat, nem egyik napról a másikra történik. Az ősszel több lehetőséget is kapó gyerek és serdülő játékosok tekintetében úgy gondolom, hogy jól haladunk. Viszont a kevesebb lehetőséghez jutó játékosok, vagy az utánpótlásból már kiöregedett fiatal játékosaink tekintetében komoly hiányérzetem van. Sajnos a garabonciás napok „klub és sportromboló” hatása az uszodába is begyűrűzött, amivel szemben a mai napig ki vagyunk szolgáltatva. De, hogy érthető legyek, sokkal több fiatalnak szerettünk volna lehetőséget adni a szezon során a mérkőzéseken vagy a felnőtt edzéseken is akár, de egyszerűen nem voltak ott. A nyári alapozást követően — amit egyébként nagyon rendesen végigdolgoztak — minden más hirtelen fontosabb lett, mint a vízilabda, a csapat, az edzés, amiben sajnos nem kevés szülői felelőtlenség is van.

Ezt a teljesítményt vártad azoktól a fiataloktól, akik mégis rendelkezésedre álltak és lehetőséget is kaptak?
Nagyon mélyre, egészen az országos gyermek korosztályig, a 2004-ben születettekig nyúltunk vissza az idei szezonban, velük szemben a vízben azonban nem is lehet igazából nagy elvárásunk. Pont ezért minden apró pozitív momentumnak örülnünk kell. Az viszont tény, néhányuk játékára és fejlődésére kifejezetten katalizátorként hatott az elmúlt pár hónap, aminek jótékony hatása a bajnoki utánpótlás-mérkőzéseken már kézzel fogható. Ez azt is jelenti, hogy jó versenyző alkatok, valamint lelkileg erősek és talán az edzőik is jó tanácsokkal látják el őket a mérkőzések előtt. Nem baj, ha hibáznak, sőt most kell hibázniuk, hogy később magabiztosak és győztes mentalitású játékosok lehessenek. Kaptunk róluk gólokat, ahogy idősebb, rutinosabb játékosokról is, vagy éppen visszaúsztunk helyettük, de nem ez a fontos. Ez az év miattuk van.

A tabellán elfoglalt helyezés reális, elégedett vagy vele?
Elégedett abszolút nem vagyok, és nem is lehetek. De sajnos jelenleg ez a realitás, mert a kevés győzelmünk mellett nem a több egygólós vereségről beszélhetünk. Nem annak keressük az okait, hanem nagyobb arányú vereségekét. Másrészt pedig minimálisra csökkentek az esélyeink, hogy bekerüljünk a biztonságot jelentő középházba, ezért a januári és februári idegenbeli mérkőzéseknek kiemelt jelentősége lesz. Néhány edzőmérkőzésen, amikor nem volt tét, már voltak bíztató momentumok. Ezeket kell átültetnünk a tétmérkőzésekre is 2019-ben.

Mit lehet tenni egy eredményesebb tavaszi szereplés érdekében?
Edzeni, edzeni és edzeni kell és nem csak beszélni róla. Többet kell foglalkozni a vízilabdával, és nemcsak a vízben. Látni kell, hogy ez az OB I B már nem a négy-öt évvel ezelőtti pontvadászat. A hobbicsapatok és egyesületek már az OB II-ben mérkőznek. Mi ennél jobbak vagyunk, és magasabb szintet képviselünk, de erről nem elég beszélni. A sportban a múlt eredményeiből nem lehet megélni. Ha lehetne, akkor Puskásék óta még mindig a világ tetején lenne a magyar labdarúgás is.

Várható-e továbbra is, hogy nagy lesz a „mozgás” hétvégente a kispadon?
Úgy gondoltam, hogy az idén talán többet tudok segíteni a csapatnak a vízből, minthogy „tétlenül” álljak a parton. Ez egy ilyen év lesz, így kell megoldanunk. A játékos-edző intézményének buktatóival és hátrányaival természetesen minden hétvégén szembesülünk. Előnye sajnos nem sok van, de az már pár meccs után kiderült, hogy Fodor Ádámmal jól megértjük egymást és ki tudjuk egészíteni egymás szakmai hozzáfűznivalóit és talán nem fogunk egymás agyára sem menni a szezon végéig.

Címlapképünkön: játékosedzőnk, dr. Szilágyi Kristóf (fehér 9) a vízben éppen az olimpiai bajnok dr. Steinmetz Ádámmal (kék 13) küzd a labdáért, miközben a parton másik edzőnk, Fodor Ádám már a fején a sapka, hogy bármikor ő is a vízbe ugorjon, de most itt egyelőre trénerként irányít. Jobbra Borsos Pál klubelnök (kezében a labda) szemléli a Vasas elleni eseményeket, de alkalomadtán ha kellett, ő is a csapat rendelkezésére állt, mint játékos