ímkézett bejegyzés

Tíz mérkőzésen bizonyíthatnak csapataink a hét végén

Nem kevesebb, mint tíz mérkőzés vár ezen a hét végén csapatainkra. A felnőtt és utánpótlás OB I B-s gárdáink a soros fordulóban, a gyermek I. korcsoportos békéscsabai, valamint a gyermek III. korcsoportos gyulai egyleteink pedig a nemzetközi vidékbajnokságban igyekeznek pontokat gyűjteni.

OB I B-s felnőtt csapatunkra újabb kemény hétvége vár, hiszen azzal a Szegeddel veszik föl a harcot a hetedik fordulóban, amelyik tavaly még a legmagasabb osztályban szerepelt, és nem titkolt céljuk, hogy mihamarabb szeretnének ugyanoda visszakerülni. Jó úton járnak a Tisza-partiak, hiszen eddig öt alkalommal viaskodtak az idei bajnokságban, négyszer nyertek (MAFC 113, A HÍD OSC Újbuda, Kaposvári VK, Vasas), egy alkalommal vesztesen hagyták el a medencét (BVSC-Zugló), a Dunakanyar Waterpolo, Szentendre elleni találkozójukat pedig egy későbbi időpontban játsszák, és még így is az ezüstérmes helyen állnak a B csoportban. Miközben a mieink az eddigi hat fordulót követően két győzelemmel és négy vereséggel a nyolcadik helyről várják a szombati, hazai környezetben rendezendő folytatást.

— Nagyon nehéz dolgunk lesz a Tisza-partiak ellen — kezdte mondandóját klubunk vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf. — A héten “szagoltunk” egy kis Csongrád megyei levegőt, ugyanis Hódmezővásárhelyen játszottunk egy felkészülési mérkőzést, ám a tavaly még első osztályú Szeged teljesen más szintet képvisel. Mostani keretük erősebb, mint a tavalyi, jelentős anyagi háttérrel rendelkeznek, és tudjuk, hogy minden vágyuk visszajutni az OB I-be. Játékosainak nagy része profi státuszban van. Ha a múlt heti ellenfelünkről, a BVSC-ről elmondhattuk, hogy jól úszó, fiatal, képzett vízilabdázókból áll, akkor ez a szegediekre még inkább igaz, ráadásul fizikailag is nagyon erősek. Nagyon sűrű hét vége vár utánpótlás csapatainkra is, ezért most nem is nagyon tudok meríteni a fiatalok közül, akiknél egyébként az ilyenkor szokásos kisebb nagyobb betegség is előfordul. Mindezek ellenére elsődleges célunk, hogy minél jobban megnehezítsük vendégeink dolgát.

A hetedik forduló programja. OB I B, felnőtt. November 17., szombat, 10.00 óra: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—A HÍD OSC Újbuda. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Szegedi FVCS. 11.00: Ceglédi VSE—MAFC 113. 11.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—BVSC-Zugló. 12.00: Vasas SC—Kaposvári VK.

Az állás a hatodik forduló után: 1. BVSC-Zugló 16, 2. Szegedi FVCS 12, 3. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12, 4. Vasas SC 12, 5. Ceglédi VSE 10, 6. Kaposvári VK 7, 7. A HÍD OSC Újbuda 7, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 10. MAFC 113 0.

OB I B-s utánpótlás gárdáink a hetedik fordulóban Hódmezővásárhelyre utaznak. Ifjúsági együttesünkre vár a legnehezebb feladat, hiszen a vendéglátók eddig egy kivételével valamennyi meccsüket megnyerték. A serdülők esetében két nyeretlen alakulat méri össze tudását, a gyermek csapatok esetében a mieink vannak óriáso lépéseéőnyben, ugyanis a miein veretlenk, a hódmezővásárhelyiek nyeretlenek.

A program. Ifjúságiak. November 18., vasárnap, 11.00: Kaposvári VK—Oázis SC, Budapest. 12.30: Ceglédi VSE—Koelner-Csongrádi VVSE. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Swietelsky-Békéscsaba. 16.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Tatabányai VSE. 16.30: Ybl Water Polo Club, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 17.30: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Hírös Sport, Kecskemét. 17.30: Újpesti VSE II.—A HÍD OSC-Újbuda.

Az állás hat forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 18, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 15, 3. Tatabányai VSE 15, 4. A HÍD OSC-Újbuda 12, 5. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 6. Ceglédi VSE 12, 7. Koelner-Csongrádi VVSE 9, 8. Oázis SC, Budapest 9, 9. Újpesti VSE II. 6, 10. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 6, 11. Swietelsky-Békéscsaba 6, 12. Ybl Water Polo Club, Budapest 3, 13. Hírös Sport, Kecskemét 3, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 0.

A program. Serdülők. November 18., vasárnap, 11.15: Ceglédi VSE—Koelner-Csongrádi VVSE. 12.15: Kaposvári VK—Oázis SC, Budapest. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Swietelsky-Békéscsaba. 13.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Tatabányai VSE. 14.30: Újpesti VSE II.—A HÍD OSC-Újbuda. 15.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Hírös Sport, Kecskemét. 15.15: Ybl Water Polo Club, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre.

Az állás hat forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 18, 2. Koelner-Csongrád VVSE 15, 3. Kaposvári VK 15, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 15, 5. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 15, 6. Tatabányai VSE 9, 7. Ybl Water Polo Club 9, 8. Hírös Sport, Kecskemét 9, 9. Oázis SC, Budapest 6, 10. Újpesti VSE II. 6, 11. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 12. Ceglédi VSE 3, 13. Swietelsky-Békéscsaba 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Gyermek korcsoport. November 18., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE—Aeroprodukt-Csongrádi VVSE. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: Kaposvári VK—Oázis SC, Budapest. 14.00: Ybl Water Polo Club, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 14.30: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Tatabányai VSE. 16.00: Újpesti VSE II.—A HÍD OSC-Újbuda. 16.15: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Hírös Sport, Kecskemét.

Az állás hat forduló után. Gyermek korosztály: 1. Hírös Sport, Kecskemét 18, 2. A HÍD OSC-Újbuda 18, 3. Swietelsky-Békéscsaba 18, 4. Újpesti VSE II. 12, 5. Tatabányai VSE 12, 6. Oázis SC, Budapest 12, 7. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9, 8. Ceglédi VSE 9, 9. Ybl Water Polo Club 6, 9. 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 6, 11. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 3, Kaposvári VK 3, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A gyermek I. korcsoportos békéscsabai B csapatunk e hét végén mutatkozik be a nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjában. Fiataljaink két mérkőzést játszanak le egy nap alatt Baján.

A program. November 17., szombat, 12.30: Csabai Csirkefogók VK—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 13.30: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—Szolnoki Dózsa. 14.30: Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VSE, Baja. 15.30: Szolnoki Dózsa—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 16.30: Sugovica VSE, Baja—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza.

Gyermek III. korcsoportos gyulai fiókcsapatunk a békéscsabai Árpád fürdőben fogadja csopoprtbeli ellenfelit az első négy fordulóban szombaton és vasárnap a Dél-keleti nemzetközi vidékbajnokság Piros csoprtjában.

A program. November 17., szombat, 12.30: CS Crisul Oradea, Nagyvárad (román)—Szegedi Vízipóló Suli. 13.30: Gyulai VK—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen. 14.30: ZF Eger—Szolnoki Dózsa. 15.30: Szegedi Vízipóló Suli—Szentesi VK. 16.30: Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen—Szolnoki Dózsa. 17.30: Szentesi VK—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 18.30: Gyulai VK—ZF Eger. November 18., vasárnap, 9.00: Gyulai VK—Szolnoki Dózsa. 10.00: Szentesi VK—

Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli—ZF Eger. 12.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad—Szolnoki Dózsa. 13.00: Szegedi Vízipóló Suli—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen. 14.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad—ZF Eger. 15.00: Gyulai VK—Szentesi VK.

„Fiataljaink számára mindenképp hasznos mérkőzés volt”

A listavezető BVSC-Zugló vendégeként szállt harcba az idei OB I B-s felnőtt bajnokság hatodik fordulója során csapatunk a fővárosban, a Szőnyi úti uszodában. Egyelőre magasnak bizonyult a léc, de remekül küzdöttek tizenéveseink a vasutasok otthonában.

BVSC-Zugló—Swietelsky-Békéscsaba 18—5 (6—2, 4—1, 3—1, 5—1)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, Budapest, 100 néző. V.: Balázs Gergely, Bujka János. BVSC: Szász — Szarvas, Mladoniczky 1, Fodor O. 2, Csorba, Gyenis 6, Balaska 3 (1). Cs.: Szőke 1, Farkas 1, Gyemánt 1, Haffner 1, Dávid 1, Sólyom 1. Edző: Kemény Kristóf. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 2, Tóth F., Mikházi, Páll, dr. Szilágyi, Ajtai 3. Cs.: Bucsi (kapus), Gellény, Vozár B., Vidovenyecz, Fodor A., Takács, Vozár M. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 5/2. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Páll. Az eredmény alakulása: 3—0, 4—2, 10—3, 15—5.

Ahhoz a BVSC-Zugló csapatához utazott szombaton csapatunk, amely a bajnokság B csoportjában az eddig lejátszott öt forduló után veretlenül az élen állt, és most meg is őrizte azt. A vasutasok négy alkalommal győztek, és ugyanakkor egyszer döntetlent értek el a Kaposvári VK otthonában. A papírforma nem dőlt meg, de ez annak fényében különösen érthető volt, hogy egy igazan fiatal együttessel utazott el a fővárosba a viharsarki alakulat. Becsületükre legyen mondva, hősiesen küzdöttek, igyekeztek megmutatni tizenéveseink, hogy azért sok mindent megtanultak pályafutasuk rövid ideje alatt a sportág szépségéből és fortélyaiból. Lelkesen harcoltak minden labdaért, az öt lőtt gól szép teljesítmény tőlük, megmutatták valamit abból, mire lehetnek képesek, ha „beleöregszenek” a felnőtt korosztályba, és további rutint szereznek.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Diákjegyet váltottunk a pesti gyorsra, amely csak néhány szakaszra volt elég, ezért átrobogott rajtunk. Fiataljaink számára mindenképp hasznos mérkőzés volt. A BVSC pedig megtisztelt minket azzal, hogy végig komolyan vették a mérkőzést.

További eredmények: MAFC 113—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 10—20. A HÍD OSC Újbuda—Ceglédi VSE 9—9. Szegedi FVCS—Vasas 11—6. Kaposvári VK—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12—16.

Az állás a hatodik forduló után: 1. BVSC-Zugló 16, 2. Szegedi FVCS 12, 3. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12, 4. Vasas SC 12, 5. Ceglédi VSE 10, 6. Kaposvári VK 7, 7. A HÍD OSC Újbuda 7, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 10. MAFC 113 0.

Címlaképünkön: a fiatalok, így Tóth Frank is igyekezett eredményesen szereepelni a BVSC ellen

Dr. Szilágyi Kristóf: “Tanulni megyünk a Szőnyi útra”

November második hétvégéjén csak az országos bajnokságokban szereplő csapataink, a felnőtt, valamint a három utánpótláskorú lesz érdekelt. Felnőttjeink a BVSC-Zugló Szőnyi úti uszodájában ugranak vízbe, az ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályú csapataink hazai környezetben fogadják a csongrádiak három alakulatát.

OB I B-s felnőtt gárdánk a bajnokság B csoportjában a hatodik fordulóban a fővárosba utazik szombaton. Mégpedig ahhoz a BVSC-Zugló csapatához, amely veretlenül az élen áll. A vasutasok legyőzték az A HÍD OSC Újbuda, a Szegedi FVCS, Dunakanyar Waterpolo, Szentendre, a Vasas SC együtteseit, és végül döntetlent értek el a Kaposvári VK otthonában. Ezzel szemben a csapatunk két győzelemmel és három vereséggel a hetedik helyen áll a tabellán.

Klubunk vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf így gondolkodott a mérkőzés megelőző napon: — Az idei szezon három legnehezebb mérkőzése vár ránk, amelyeken nem mi vagyunk az esélyesek, ezért úgy gondolom, hogy mindenképpen csomagban kell kezelnünk őket. Fizikailag és taktikailag minimális változtatást, de fejben teljesen más jellegű felkészülést igényelnek ezek a mérkőzések, hogy ezekből a párharcokból valóban megerősödve és építkezve tudjunk kijönni. Ennek első állomása lesz a szombati BVSC elleni mérkőzés. Mindent elmond játékerejükről, hogy a tavalyi ifjúsági bajnoki címet elért csapatra épül a gárda. ebből is látható, az egyik, hanem a legerősebb utánpótlás csapatokkal rendelkező klubról van szó. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel mennénk a fővárosba. Részben a szombati munkanap, részben pedig az idei szezonra kitűzött célok miatt egy igencsak megfiatalított csapattal utazunk szombaton hajnalban a vasutasokhoz. Négy biztos, de lehet, hogy öt utánpótláskorú játékos is lesz a szombati meccskeretben. A BVSC-nek, és nekünk is mások az idei szezonra kitűzött céljok. Ők a felsőházi rájátszást célozták meg. Nekünk pedig a találkozón az lesz az igazi feladatunk, hogy minél jobban megnehezítsük a hazaiak dolgát és az utánpótláskorú játékosaink minél több tapasztalatot gyűjtsenek.

A hatodik forduló programja. November 10., szombat, 10.00 óra: BVSC-Zugló—Swietelsky-Békéscsaba. 11.00: MAFC 113—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 17.00: A HÍD OSC Újbuda—Ceglédi VSE. 18.00: Szegedi FVCS—Vasas. 18.00: Kaposvári VK—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre.

Az állás az ötödik forduló után: 1. BVSC-Zugló 13, 2. Vasas SC 12, 3. Szegedi FVCS 9, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9, 5. Ceglédi VSE 9, 6. Kaposvári VK 7, 7. Swietelsky-Békéscsaba 6, 8. A HÍD OSC Újbuda 6, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 0, 10. MAFC 113 0.

OB I B-s utánpótláscsapataink sorsolás úgy jött ki, hogy ismét hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben ugranak vízbe, ellenfelük a Csongrádi VVSE triója lesz. Ifjúsági és serdülő csapatainknak alaposan fel kell kötnie azt a bizonyos fehérneműt, ugyanis a vendégek idei mutatói jobbak a mieinknél. Úgy tűnik, ezúttal is a gyermek korosztályú gárdánknak lesz könnyebb dolga, legalábbis ami a táblázaton elfoglalt helyezést illeti, erre lehet következtetni.

A 6. forduló programja. Ifjúságiak. November 11., vasárnap, 12.30: Swietelsky-Békéscsaba—Koelner-Csongrádi VVSE. 12.30: Hírös Sport, Kecskemét—Újpesti VSE II. 12.30: Tatabányai VSE—Ceglédi VSE. 13.00: A HÍD OSC-Újbuda—Hódmezővásárhelyi VSC. 13.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Kaposvári VK. 17.30: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Ybl Water Polo Club, Budapest. 17.30: Oázis SC, Budapest—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest.

Az állás öt forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 15, 2. A HÍD OSC-Újbuda 12, 3. Ceglédi VSE 12, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 5. Tatabányai VSE 12, 6. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 7. Koelner-Csongrádi VVSE 9, 8. Oázis SC, Budapest 6, 9. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 6, 10. Újpesti VSE II. 3, 11. Ybl Water Polo Club, Budapest 3, 12. Hírös Sport, Kecskemét 3, 13. Swietelsky-Békéscsaba 3, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 0.

A 6. forduló programja. Serdülők. November 11., vasárnap, 10.00: A HÍD OSC-Újbuda—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.15: Swietelsky-Békéscsaba—Koelner-Csongrádi VVSE. 11.15: Hírös Sport, Kecskemét—Újpesti VSE II. 11.15: Tatabányai VSE—Ceglédi VSE. 12.15:Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Kaposvári VK. 15.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Ybl Water Polo Club, Budapest. 16.15: Oázis SC, Budapest—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest.

Az állás öt forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 15, 2. Koelner-Csongrád 12, 3. Kaposvári VK 12, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 5. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 12, 6. Ybl Water Polo Club 9, 7. Oázis SC, Budapest 6, 8. Tatabányai VSE 6, 9. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 10. Hírös Sport, Kecskemét 6, 11. Újpesti VSE II. 6, 12. Ceglédi VSE 3, 13. Swietelsky-Békéscsaba 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A 6. forduló programja. Gyermek korosztály. November 11., vasárnap, 10.00: Swietelsky-Békéscsaba—Koelner-Csongrádi VVSE. 10.00: Hírös Sport, Kecskemét—Újpesti VSE II. 10.00: Tatabányai VSE—Ceglédi VSE. 11.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Kaposvári VK. 11.30: A HÍD OSC-Újbuda—Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: Oázis SC, Budapest—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 16.15: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Ybl Water Polo Club, Budapest.

Az állás öt forduló után. Gyermek korosztály: 1. Hírös Sport, Kecskemét 15, 2. A HÍD OSC-Újbuda 15, 3. Swietelsky-Békéscsaba 15, 4. Újpesti VSE II. 12, 5. Tatabányai VSE 9, 6. Ceglédi VSE 9, 7. Oázis SC, Budapest 9, 8. Ybl Water Polo Club 6, 9. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 11. Aeroprodukt-Csongrád 3, Kaposvári VK 3, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A vártnál könnyebb győzelem a fővárosi egyetemisták ellen

Öt forduló után megszerezte második győzelmét a nyáron igencsak meggyengült Swietelsky-Békéscsaba az OB I B-s bajnokságban. Ennek jelentősége pedig abban rejlik, hogy minden egyes pont közelebb viheti csapatunkat ahhoz, hogy a majdani, tavaszi rájátszásban elkerüljék az alsó házi folytatást.

Swietelsky-Békéscsaba—MAFC 17—9 (4—1, 2—3, 6—2, 5—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, Békéscsaba, 100 néző. V.: ifj. Kádár József, Tóth Sándor. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 6, Páll B. 2 (1), dr. Szilágyi 1, Ajtai 4, Takács 1, Németh D. 1. Cs.: Gellény, Laczó P., Borsos 1, Mikházi, Mucsi 1, Fodor, dr. Szlávik. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám. MAFC: Jusztin — Pázsy D. 1, Pál Zs. 4 (1), Pázsy R., Angyal, Szabó M., Mód 2 (1). Cs.: Bukits 2, Vajda. Edző: Vajda József.

Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 8/2. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Mód. Az eredmény alakulása: 0—1, 5—1, 5—4, 9—4, 13—6, 16—8.

Talán a nagy akarásnak, a tét miatti feszültségnek köszönhetően az első három percben sok hibával játszott a hazai alakulat, nem véletlen, hogy a vendégek szerezték az első gólt. Igaz, ezt követően öt találatig meg sem állt a Békéscsaba. Még egyszer megpróbáltak felzárkózni a fővárosiak, de 5—4 után elfogyott a lendületük. Nem úgy a pályaválasztóé, amely egyre felszabadultabban játszott, látszott, hogy mindenki ki akarja venni részét a győzelemből. A támadások formásak voltak, még több kapufa is belefért a játékba, a vendégek pedig egy idő után nemcsak az erejükkel készültek el, hanem mindinkább hitehagyottá váltak. A csabaiak annyira el voltak foglalva a gólgyártással, hogy időnként szellőssé vált a védekezésük, ennek köszönhető, hogy kilenc gólt kaptak, aminek több mint fele elkerülhető lett volna. Ám a csapat erejét dicséri, hogy 17 lőtt gólig meg sem álltak a ki-kimeccsen, amelynek már most az volt a tétje, hogy melyik csapat foglal el jobb pozíciót a tabellán, ami elvezethet a majdani rájátszásban az alsóház elkerüléséhez. Nos, e téren a Békéscsaba egyre jobb helyzetbe kerül, annak ellenére, hogy még sok alapszakaszbeli derbi vár rájuk a folytatásban.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Lehet, hogy nagyképűségnek tűnik, de így terveztük. A gárda végig fegyelmezetten, de néha túlpörögve játszott, viszont végig igazi csapatként küzdött. Ennek tudatában sok a bekapott kilenc gól, ám a 17 lőtt találat már kimondottan jó. A fiatal Gellény Zétény sok lehetőséget kapott ezen a napon és külön öröm, hogy a klubért korábban is sokat tett dr. Szlávik Győző és Laczó Péter is hozzátett a sikerhez, elnökünk, Borsos Pál pedig még góllal is hozzájárult a nagyon fontos győzelemhez.

További eredmények: Vasas SC—BVSC-Zugló 10—11. Kaposvári VK—A HÍD OSC Újbuda 14—5. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Ceglédi VSE 6—10. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Szegedi FVCS – elhalasztva.

Az állás az ötödik forduló után: 1. BVSC-Zugló 13, 2. Vasas SC 12, 3. Szegedi FVCS 9, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9, 5. Ceglédi VSE 9, 6. Kaposvári VK 7, 7. Swietelsky-Békéscsaba 6, 8. A HÍD OSC Újbuda 6, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 0, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön a nagy öregek egyike, dr. Szlávik Győző (jobbra), aki a maga 51 évével is sokat hozzátett ahhoz, hogy eredményesen szerepeljen a csapat a MAFC ellen

Újabb ki-kimérkőzés vár felnőtt csapatunkra

Ismét nehéz feladat vár felnőtt csapatunkra, hiszen a MAFC elleni szombati bajnoki mérkőzés a rájátszás szempontjából különösen fontos. Nem mindegy, melyik csapat visz több pontot magával, ha a tavaszi folytatásban egy csoportban maradnak.

Az OB I B-s felnőtt bajnokság ötödik fordulójában újabb fontos kihívás vár csapatunkra. A majdani rájátszás, illetve az osztályban való bent maradás szempontjából ismét egy olyan ellenféllel veszi fel a küzdelmet a csabai alakulat, amely létfontosságú lehet a végelszámoláskor. Nevezetesen a MAFC 113 együttese érkezik a Viharsarokba. Vendégeink az eddig lefutott négy fordulóban sikerélmény nélkül maradtak, kikaptak a Szegedtől, a Kaposvártól, a Dunakanyartól és a Vasastól. E közben békéscsabai legénység háromszor kapitulált, a Vasas, az OSC és a Cegléd ellen maradt alul, miközben a székesfehérváriakat legyőzte. Ha most a főváros egyetemistákat ellen sikerre viszi a bajnoki találkozót, jelentős lépéselőnybe kerülhetnek velük szemben.

A találkozó előtt dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnk így gondolkodott egy nappal az összecsapás előtt az esélyekről: — A négynapos hosszú hétvége utolsó napján, kedden nálunk járt a Nagyvárad csapata, akikkel egy nagyon hasznos, hatnegyedes edzőmérkőzést játszottunk, ami kapóra jött, hiszen az ősz legfontosabb mérkőzésére vár ránk holnap. Ha a MAFC nagyarányú vereségeikből indulunk ki, akkor az könnyen megtéveszthetnek bennünket, mert ők is erre a mérkőzésére készülnek, és biztosak lehetünk benne, hogy mindent el is fognak követni ők is a győzelem érdekében. Bár sok van még a bajnokságból, és még csak októbert írunk, de a holnapi eredmény minden bizonnyal hatással lesz a végső helyezésekre is. A tét és az ellenfél játékstílusa miatt biztos vagyok benne, hogy egy nagyon kemény, brusztolós találkozó vár ránk, ahol kiemelten fontos lesz, hogy megőrizzük a higgadtságunkat. Annál is inkább mert sajnos, nálunk munkahelyi elfoglaltság, valamint kisebb sérülések miatt nehezített volt a felkészülésünk, de holnap arra a derbire félre kell tennünk mindent. Volt csapattársaim, a rutinos Békési Ákos, valamint dr. Helembai Gábor játéka még ma is meghatározónak számít a fővárosi együttesben, ezért rájuk külön is készülünk.

A program. Október 27., szombat, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba—MAFC 113. 15.00: Kaposvári VK—A HÍD OSC Újbuda. 16.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Ceglédi VSE. 17.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Szegedi FVCS. A Vasas SC—BVSC-Zugló mérkőzést hét közben játszották, az eredmény: 10—11.

Az állás a negyedik forduló után: 1. BVSC-Zugló 13, 2. Vasas SC 12, 3. Szegedi FVCS 9, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9, 5. Ceglédi VSE 6, 6. A HÍD OSC Újbuda 6, 7. Kaposvári VK 4, 8. Swietelsky-Békéscsaba 3, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 0, 10. MAFC 113 0.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokságban is az ötödik forduló küzdelmeit rendezik meg a hét végén. Fiataljaink is hazai környezetben küzdhetnek meg a pontokért, ellenfelük a Tatabánya triója lesz. Egyik csapatunkra sem vár könnyű feladat, hiszen az ifjúságiak esetében a tatabányaiak némi lépéselőnyben vannak, másik két csapatunk pedig eddig közel hasonló eredménysort mondhat magáénak.

A program. Ifjúságiak. Október 28., vasárnap, 12.30: Ceglédi VSE—Oázis SC, Budapest. 13.00: A HÍD OSC-Újbuda—Koelner-Csongrád. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba—Tatabányai VSE. 16.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Hírös Sport, Kecskemét. 16.30: Ybl Water Polo Club, Budapest—Kaposvári VK. 17.00: Újpesti VSE II.—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. A Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre mérkőzést ma játsszák.

Az állás négy forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 12, 2. A HÍD OSC-Újbuda 9, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 4. Tatabányai VSE 6, 5. Koelner-Csongrád 9, 6. Ceglédi VSE 6, 7. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 6, 8. Oázis SC, Budapest 6, 9. Újpesti VSE II. 3, 10. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 3, 11. Ybl Water Polo Club, Budapest 3, 12. Swietelsky-Békéscsaba 3, 13. Hírös Sport, Kecskemét 3, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 0.

A program. Serdülők. Október 28., vasárnap, 10.00: A HÍD OSC-Újbuda—Koelner-Csongrád. 11.15: Ceglédi VSE—Oázis SC, Budapest. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba—Tatabányai VSE. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Hírös Sport, Kecskemét. 14.00: Újpesti VSE II.—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 15.15: Ybl Water Polo Club, Budapest—Kaposvári VK. A Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre mérkőzést ma játsszák.

Az állás négy forduló után. Serdülők: 1. Koelner-Csongrád 12, 2. A HÍD OSC-Újbuda 12, 3. Kaposvári VK 9, 4. Ybl Water Polo Club 9, 5. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 6. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 7. Újpesti VSE II. 6, 8. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 9. Tatabányai VSE 3, 10. Oázis SC, Budapest 3, 11. Hírös Sport, Kecskemét 3, 12. Ceglédi VSE 0, 13. Swietelsky-Békéscsaba 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Gyermek korcsoport. Október 28., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE—Oázis SC, Budapest. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Hírös Sport, Kecskemét. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Tatabányai VSE. 11.30: A HÍD OSC-Újbuda—Aeroprodukt-Csongrád. 14.00: Ybl Water Polo Club, Budapest—Kaposvári VK. 15.30: Újpesti VSE II.—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. A Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre mérkőzést ma játsszák.

Az állás négy forduló után. Gyermek korosztály: 1. Hírös Sport, Kecskemét 12, 2. A HÍD OSC-Újbuda 12, 3. Újpesti VSE II. 9, 4. Tatabányai VSE 9, 5. Swietelsky-Békéscsaba 9, 6. Oázis SC, Budapest 9, 7. Ybl Water Polo Club 6, 8. Ceglédi VSE 6, 9. Aeroprodukt-Csongrád 3, 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 11. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3, 12. Kaposvári VK 0, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.