ímkézett bejegyzés

A szezon legkevesebb lőtt góljával is nyert csapatunk

póló ajtai miklós cspAz alapszakasz feléhez érkezett az OB I B mezőnye. Csapatunk a kilencedik fordulóban, szombaton Budapestre utazott, hogy a B csoportban a Honvéd ellen küzdjön meg a pontokért. Fővárosi győzelmükkel sikerült feledtetni az elmúlt heti sikertelenséget.

Racionet-Honvéd—Swietelsky-Békéscsaba 5—8 (0—3, 3—2, 1—3, 1—0)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, Budapest, Tüzér utca, 100 néző. V.: Besenyei Richárd, Mucskai Péter. Honvéd: Dér — Vízvári, Ádám 2, Pásztor 1, Gregor, Németh Dávid, Víg. Cs.: Martin, Ábrahám, Fülöp, Vincze, Tóth K. 2 (1). Edző: Boros László. Békéscsaba: Ormai — Tinka 2, Szabó Z. 2, Józsa 1, Mucsi, Major, Németh Dániel. Cs.: Micle (kapus), Tifrea, Rácz, Ajtai 3, Páll, Dobra. Edző: dr. Szilágyi Kristóf.

Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 7/4. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Vízvári. Az eredmény alakulása: 0—3, 3—4, 3—8.

Mint ismert, az átigazolási anomáliák miatt hetek óta rövid a csapat kispadja, most viszont egy örömtelibb hírről számolhatunk be: a szegedi testnevelő tanár és vízilabdázó, Páll Bence papírjai, ha az utolsó pillanatokban is (pénteken késő este) rendeződtek, így a leginkább a védekezésben jeleskedő pólós a csapattal utazhatott a fővárosba.

A Honvédnál akadt egy-két hiányzó, ami annak köszönhető, hogy holnap magyar Kupa-mérkőzés vár az első csapatukra. De ez nem von le semmit abból, hogy magabiztos győzelmet aratott a Békéscsaba, amely végig jól játszott. Különösen a csapat védekezése dicsérhető, amelynek motorja ezúttal is Ormai Zoltán kapus volt, akinek mutatója rendkívüli: 15 lövésből tizenegyet hárított. Elől ezúttal Ajtai Miklós jeleskedett, aki a lőtt nyolc gólból hármat „bevállalt”, miközben Dobra Róbert remekül védekezett és sok labdát szerzett. A szezon legkevesebb lőtt gólját jegyezhettük, ami egyrészt annak volt köszönhető, hogy előfordult elől néhány könnyelműség, gyakran sietette a csapat a támadásokat, amelyek így nem mindig zárultak sikerrel. A frissiben igazolt Páll Bence rögtön egy győztes meccsen mutatkozhatott be, nem lógott ki a sorból, elsőre csaknem másfél negyedet volt vízben, és úgy tűnik, hamar be tud épülni az együttesbe. Tifrea Ovidiu viszont egy komolyabb ütést kapott az állára, kérdéses, hogy a holnapi ifjúsági bajnokin vízbe tud-e szállni? Összességében javuló játékával feledtette csapatunk az elmúlt héten elszenvedett vereséget.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Dicséret illeti a csapatot, végig fegyelmezetten játszott. Az ismét Ormai Zoltán vezette védekezésünk kimagasló volt, amit az öt kapott gól is alátámaszt. A lőtt gólok tekintetében azonban van egy kis hiányérzetem, különösen a jól kidolgozott, de kihagyott helyzetek kapcsán.

További eredmények: KSI SE—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 13—6. Ybl Waterpolo Club, Budapest—Debreceni VSE 9—7. Angyalföldi SI DSE—Dunakanyar Szentendre 21—8. Alfa SC-Erzsébeti SMTK—Szolnoki Dózsa VSC 8—7.

Az állás a 9. forduló után: 1. KSI SE 27, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 24, 3. Swietelsky-Békéscsaba 19, 4. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 16, 5. Angyalföldi SI DSE 15, 6. Debreceni VSE 12, 7. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 7, 8. Szolnoki Dózsa VSC 4, 9. Racionet-Honvéd 4, 10. Dunakanyar Szentendre 4. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt, ha az is azonos, akkor a gólkülönbség.)

Címlapképünkön Ajtai Miklós (fehér sapkában), aki nemcsak eredményesen védekezett, hanem három góllal is hozzájárult a csapat győzelméhez

„Hetek óta vékony jégen járunk, most beszakadt alattunk”

polo békéscsaba cspA hetedik fordulót követően a KSI SE mögött két csapat állt két pont különbséggel ebben a sorrendben: 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest (18), 3. Swietelsky-Békéscsaba (16). Ebből rögtön kiviláglott, hogy kemény, vérre menő csatára van kilátás a szombati rangadón. Így is láttuk, ám ezúttal a vendégek bizonyultak jobbnak.

Swietelsky-Békéscsaba—Ybl Waterpolo Club, Budapest 9—14 (1—3, 2—3, 4—3, 2—5)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, 100 néző. V.: Homonnai Dániel, Kovács Bence. Békéscsaba: Ormai — Tifrea 1, Szabó Z. 2, Józsa, Mucsi, Major 1, Németh D. 3. Cs.: Tóth F., Rácz 1, Ajtai 1, Dobra. Edző: dr. Szilágyi Kristóf. Ybl WPC: Csillagh — dr. Nagy S. 1, Kibédi 2 (1), Cseh 1. Dorogi, Cserdi 3, Gyarmathy 3. Cs.: Békési, Cséplő 1, Rákos, Garádi 3, Sziklai. Mb. edző: Köllő Attila.

Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 8/2. Büntetők: 1/0, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Mucsi. Kipontozódott: Mucsi, ill. Cséplő. Az eredmény alakulása: 0—1, 1—1, 1—3, 2—5, 7—7, 7—11, 8—13.

A mérkőzés előtt tapintható volt a feszültség, mindkét csapat már a bemelegítésnél leste a másikat. Az első labda elhozatalnál látszott, hogy gyorsabb játékosokból állnak a vendégek, mint a csabaiak. Vélhetően az idegességnek is köszönhető volt, hogy a csabaiak esetében egy régi hiba kiújult, az elején kicsit bealudtak. A védekezés is vékonyabb volt a megszokottnál, de a támadások is erőtlennek és pontatlannak bizonyultak. Ki is használták a fővárosiak, és hamar előnyre tettek szert. Innen kezdve kapaszkodnia kellett a viharsarkiaknak, ami nagy energiát emésztett föl. De visszazárkóztak a fővárosiakhoz, és úgy tűnt, nem lesz gond a folytatásban. De lett. Az ellenfél végig zónázott, hiba birkózott sokat Józsa Tibor és Rácz Norbert a centerben, ritkán jutott el hozzájuk a labda. Ezért inkább kívülről kellett átlőni, de vagy remek volt a vendégek blokkja, vagy nagyon odafigyeltek a csabaiak nagy lövőire. Ha Németh Dánielt nem is tudták teljesen kikapcsolni, sokáig jól semlegesítették Szabó Zoltánt és Ajtai Miklóst, így nehezen szaporodtak a csabai gólok. Ugyanakkor az Ybl csapatán látszott, hogy jól felkészültek a rangadóra, fegyelmezettek volta, és végig jól koncentráltak. A sok gól ellenére találkozó nagy részében Ormai Zoltán remekül védett, rajta is múlt, hogy három negyeden át nem igazán tudott elmenni a vendégcsapat, ám ahogy szállt el az erő a házigazdákból, úgy lett egyre szellősebb a védekezésük, mi több, már a lefordulásokra sem tudtak odafigyelni, ezért a finisben már Ormai is tehetetlen volt a megúszó és nagy ziccerbe kerülő fővárosi támadókkal szemben. Ezért még a szoros eredmény sem valósult meg, a vártbál nagyobb különbséggel nyert az Ybl WPC.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Hetek óta vékony jégen járunk, most beszakadt alattunk. Aminek egyik oka, hogy régóta rövid a kispadunk. Sajnos, egy régi hibánk visszaköszönt: az elején elengedtük ellenfelünket, ebben a szakaszban pontatlanul és sok hibával játszottunk. Igaz, visszajöttünk a mérkőzésbe, háromgólos hátrányból kiegyenlítettünk, de ez óriási energiát emésztett föl, alaposan elfáradt az utolsó negyedre a csapat, és szétnyílt az olló. Végül elfogytunk. Egyébként nem volt ekkora különbség a két csapat között, de az is tény, az Ybl összeszedetten, jól koncentrálva, és okosan játszott ellenünk.

További eredmények: Szolnoki Dózsa VSC—KSI SE 6—20. Dunakanyar Szentendre—Alfa SC-Erzsébeti SMTK 8—9. Debreceni VSE—Angyalföldi SI DSE 9—10. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—Racionet-Honvéd 11—9.

Az állás a 8. forduló után: 1. KSI SE 24, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 18, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 16 (87—75) 16, 4. Swietelsky-Békéscsaba 16 (104—96), 5. Angyalföldi SI DSE 12, 6. Debreceni VSE 12, 7. Dunakanyar Szentendre 4 (74—103), 8. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 4 (69—103), 9. Szolnoki Dózsa VSC 4 (67—103), 10. Racionet-Honvéd 4 (66—103). (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt, ha az is azonos, akkor a gólkülönbség.)

Címlapképünkön egy békéscsabai gól, amiből most kevesebbet láthattunk a megszokottnál – fotó: Kis Dani

Szombaton Békéscsaba—Ybl WPC rangadó az Árpád fürdőben

póló előzetes békéscsaba-yblA hét vége többfrontos bajnoki sorozatot hoz klubunk számára, összesen tíz mérkőzés erejéig csobbannak vízbe a különböző korosztályos csapataink a felnőttektől a gyermek IV. korosztályosokig. Közülük a felnőtt és utánpótlás OB I B-sek és a gyermek „kettesek” hazai környezetben fogadják ellenfeleiket, míg a gyermek IV. korcsoportosok Szegedre látogatnak.

Az OB I B-s felnőtt bajnokság szombati, nyolcadik fordulójában az ezüst- és bronzérmes helyen tanyázó két együttes csap össze. Nevezetesen a harmadik helyen álló együttesünk fogadja az Ybl Waterpolo Club, Budapest gárdáját a békéscsabai Árpád fürdőben. Tehát igazi rangadóra kerül sor a 18 pontos Ybl és a 16 pontos Békéscsaba között. Vendégeink az eltelt hét forduló során hat alkalommal győztek és mindössze egyelten vereség szerepel a nevük mellett (a KSI-től kaptak ki november elején, még a 6. fordulóban 15—4-re). A mieink is a fővárosiaktól szenvedték el egyetlen vereségüket, még az első fordulóban, szeptember legvégén, amikor 21—13-ra nyertek a sportiskolások Békéscsabán. E mellett az egriekkel szemben 14—14-es döntetlent jegyezhetjük a nevük mellett, a többi találkozót megnyerték. Ami pedig a korábbi mérleget illeti, az előző bajnokságban az alapszakaszban találkozott egymással a két csapat, akkor az első meccs, ősszel Békéscsabán 11—11-re végződött, a tavaszi visszavágón viszont csapatunk nyert a fővárosban 10—9-re. Ugyancsak érdekesség, hogy az Ybl-t erősíti az egykori békéscsabai saját nevelésű dr. Nagy Sándor, valamint több évet töltött a viharsarki alakulatnál Cseh Attila.

S ami ugyancsak a holnapi derbi pikantériája: a Békéscsaba edzője nyár óta dr. Szilágyi Kristóf, aki mintegy évtizeden át az Ybl játékosa, majd tavaly már edzője volt.

„Tény, az Ybl egy évtizeden át volt a klubom, az ottaniak csapattársaim és a mai napig barátaim, de ezt most teljesen figyelmen kívül kell hagyni — vágott a részletekbe dr. Szilágyi Kristóf. — Az elmúlt évek rendre egygólos sikert hoztak valamelyik csapatnak, vagy döntetlent, ezért mindenképpen rangadóra van kilátás. Ezt mutatják a tabellán elfoglalt helyezések és az eddig elért eredmények is. Nem beszélve arról, milyen jelentősége van annak is, a rájátszásba milyen egymás elleni mérleget visz a két csapat. Rangadó ide, rangadó oda, vannak kedvezőtlen előjeleink. Az egyik a szövetségi szinten jelentkező átigazolási probléma, amely két játékosunkat, Szabó Zsombort és Flajsman Dávidot érinti, immár hetek óta. Családi okok miatt nem ugrik a medencébe szombaton Tinka Norbert sem. A héten nem velünk, hanem ugyancsak ügyes-bajos intézkedési okok miatt Nagyváradon edzett Tifrea Ovidiu. Némi öröm az ürömben, hogy Dobra Róbertre már számíthatok, bár a háromhetes, sérülés, és kihagyás miatt egyelőre csak egy-két percekre vethető be. Ezért végül mindössze négy cserejátékos áll majd rendelkezésemre, de bízom benne, hogy így is megoldja a feladatot a csapat, miként tette ezt az elmúlt hetekben is. Még egy érdekességet említenék: a mérkőzés egyik játékvezetője két évvel ezelőtt még a vendégcsapatban játszott, bár lehet, hogy ez csak nekem furcsa.”

Az OB I B rangadójára november 18-án, szombaton 11 órakor kerül sor, a kijelölt játékvezető páros: Homonnai Dániel, Kovács Bence.

A program. November 18., szombat, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba—Ybl Waterpolo Club, Budapest. 14.00: Dunakanyar Szentendre—Alfa SC-Erzsébeti SMTK. 15.00: Debreceni VSE—Angyalföldi SI DSE. 17.00: Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—Racionet-Honvéd. Hét közben lejátszották: Szolnoki Dózsa VSC—KSI SE 6—20.

Az állás a 7. forduló után: 1. KSI SE 24, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 18, 3. Swietelsky-Békéscsaba 16, 4. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 13, 5. Debreceni VSE 12, 6. Angyalföldi SI DSE 9, 7. Dunakanyar Szentendre 4 (66—94), 8. Racionet-Honvéd 4 (57—92), 9. Szolnoki Dózsa VSC 4 (67—103), 10. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 1.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokságban egy hét szünet után a 8. fordulót rendezik meg. Ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályú csapataink Hírös SN, Kecskeméti SI trióját fogadják vasárnap az Árpád fürdőben. Az ifiknél alsóházi rangadóra kerül sor, a papírfoma némi békéscsabai előnyt mutat, hiszen a kecskemétiek még egyetlen meccset sem nyertek, míg a mieinknek már hat pontja van. A serdülők esetében is alsóházi tétmérkőzésről beszélhetünk, itt már csak két pont a csabai alakulat előnye. Úgy tűnik, mindkét fél a gyermek korosztályban a legerősebb, ugyanis csapatunk itt a második helyen áll 16 ponttal, a Hírös város gárdája pedig az ötödik helyen tanyázik 15 egységgel. Mindez azt jelenti, hogy ezen a fronton is kiélezett küzdelem várható.

A program. Ifjúságiak. November 19., vasárnap, 11.00: Kaposvári VK—Százhalombattai VSE. 11.45: Pécsi SN SI—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Ceglédi VSE. 12.30: Swietelsky-Békéscsaba—Hírös SN, Kecskeméti SI. 13.00: Honvéd Kölyök Póló Suli—Fehérvári VSE, Székesfehérvár. 13.30: Dunakanyar Szentendre—Koelner-Csongrádi VVSE. 16.30: Oázis SC, Budapest—PannErgy Miskolci VSC.

Az állás a 7. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 21, 2. Pécsi SN SI 20, 3. PannErgy Miskolci VSC 15, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 12 (60—39), 5. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 12 (70—60), 6. Oázis SC, Budapest 9 (93—80), 7. Honvéd Kölyök Póló Suli 9 (66—60), 8. Dunakanyar Szentendre 9 (70—73), 9. Ybl Waterpolo Club, Budapest 9 (70—74), 10. Ceglédi VSE 9 (64—74), 11. Swietelsky-Békéscsaba 6 (65—71), 12. Százhalombattai VSE 6 (57—76), 13. Koelner–Csongrádi VVSE 1, 14. Hírös SN, Kecskeméti SI 0.

A program. Serdülők. November 19., vasárnap, 10.00: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Ceglédi VSE. 10.30: Pécsi SN SI—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.15: Swietelsky-Békéscsaba—Hírös SN, Kecskeméti SI. 11.30: Honvéd Kölyök Póló Suli—Fehérvári VSE, Székesfehérvár. 12.15: Kaposvári VK—Százhalombattai VSE. 12.15: Dunakanyar Szentendre—Aeroprodukt–Csongrádi VVSE. 15.15: Oázis SC, Budapest—PannErgy Miskolci VSC.

Az állás a 7. forduló után. Serdülők: 1. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 18, 2. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 15 (102—65), 3. PannErgy Miskolci VSC 15 (83—48), 4. Ybl Waterpolo Club, Budapest 15 (76—55), 5. Hódmezővásárhely 15 (67—50), 6. Kaposvári VK 12 (88—66), 7. Pécsi SN SI 12 (71—51), 8. Ceglédi VSE 12 (77—78), 9. Dunakanyar Szentendre 10, 10. Oázis SC, Budapest 9, 11. Swietelsky-Békéscsaba 5, 12. Hírös SN, Kecskeméti SI 3, 13. Honvéd Kölyök Póló Suli 0 (31—65), 14. Százhalombattai VSE 0 (52—3).

A program. Gyermek korcsoport. November 19., vasárnap, 10.00: Swietelsky-Békéscsaba—Hírös SN, Kecskeméti SI. 10.00: Honvéd Kölyök Póló Suli—Fehérvári VSE, Székesfehérvár. 11.00: Dunakanyar Szentendre—Vestfrost-Csongrádi VVSE. 11.00: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Ceglédi VSE. 13.00: Pécsi SN SI—Hódmezővásárhelyi VSC. 13.30: Kaposvári VK—Százhalombattai VSE. 14.00: Oázis SC, Budapest—PannErgy Miskolci VSC.

Az állás a 7. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy Miskolci VSC 18 (112—57), 2. Dunakanyar Szentendre 18 (100—75), 3. Swietelsky-Békéscsaba 16 (74—55), 4. Pécsi SN SI 16 (85—67), 5. Hírös SN, Kecskeméti SI 15, 6. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 14 (84—63), 7. Oázis SC, Budapest 14 (94—77), 8. Kaposvári VK 12, 9. Vestfrost-Csongrádi VVSE 9, 10. Százhalombattai VSE 5, 11. Ceglédi VSE 4, 12. Honvéd Kölyök Póló Suli 3, 13. Ybl Waterpolo Club, Budapest 0 (55—93), 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0 (28—100).

A gyermek II. korcsoportban csak most kezdődik meg a nemzetközi vidékbajnokság, a Kék csoportban az első kör két-két mérkőzésének a békéscsabai Árpád fürdő ad otthont szombaton, rögtön a felnőttek találkozója után.

A program. November 18., szombat, 12.30: Bujka Úszó és Vízilabda SE—Sugovica VSE, Baja. 13.30: Csabai Csirkefogók VK—Invictus SC, Mezőtúr. 14.30: Zempléni VK, Sárospatak—Bujka Úszó és Vízilabda SE. 15.30: Invictus SC, Mezőtúr—Sugovica VSE, Baja. 16.30: Csabai Csirkefogók VK—Zempléni VK, Sárospatak.

A gyermek IV. korcsoportban, az első körben (1-4. forduló) minden csapat négy-négy mérkőzést játszik két napon át. Mégpedig a szegedi „öreg” uszodában, a sátortetővel ellátott SZUE-ben. A Kék csoportba kapott besorolást fiókcsapatunk, a Gyulai VK.

A program. November 18., szombat, 10.00: Hódmezővásárhelyi VSC Leányok—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE, 11.00: Gyulai VK—Szentesi Leányok. 12.00: Szegedi Női Vízilabda Klub—Hódmezővásárhelyi VSC Leányok. 13.00: Aqua VSE, Nyíregyháza—Koelner-Csongrádi VVSE. 14.00: DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Szegedi Női Vízilabda Klub. 15.00: Gyulai VK—Koelner-Csongrádi VVSE. 16.00: Aqua VSE, Nyíregyháza—Szentesi Leányok. November 19., vasárnap, 10.00: Hódmezővásárhelyi VSC Leányok—Aqua VSE, Nyíregyháza. 11.00: Koelner-Csongrádi VVSE—Szentesi Leányok. 12.00: Szegedi Női Vízilabda Klub—Aqua VSE, Nyíregyháza. 13.00: DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Szentesi Leányok. 14.00: Gyulai VK—Szegedi Női Vízilabda Klub. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC Leányok—Koelner-Csongrádi VVSE. 16.00: Gyulai VK—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE.

Vártnál könnyebb győzelem az angyalföldiekkel szemben

póló rácz norbert csp

Az OB I B-s bajnokság hetedik fordulójában ahhoz az Angyalföldhöz látogatott csapatunk, amely ellen tavaly kevés sikerélményhez jutottak, ugyanis egy döntetlen és egy vereség volt a mérlegünk a fővárosiakkal szemben. Most azonban a várnál könnyebb győzelmet aratva alaposan visszavágott a viharsarki alakulat.

Angyalföldi SI DSE—Swietelsky-Békéscsaba 7—15 (1—3, 1—3, 2—5, 3—4)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, Budapest, Kőér utca, 100 néző. V.: Székely Balázs, Kollár György. Angyalföld: Balangó — Nagy V., Vincze 3, Hajós 2, Hartman, Szécsi, Szívós 1. Cs.: Kóré (kapus), Kóczé, Perédi, Karika, Korom, Rébeli-Szabó 1, Cseh. Edző: Kenéz György. Békéscsaba: Ormai — Tinka, Szabó Z. 3, Rácz 2, Mucsi, Major, Németh D. 5. Cs.: Tifrea 1 (1), Tóth F., Józsa 2, Ajtai 2. Edző: dr. Szilágyi Kristóf.

Gól emberelőnyből: 12/3, ill. 10/5. Büntetők: 1/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Nagy V., Kóczé, ill. Mucsi, Németh D. Az eredmény alakulása: 1—0, 1—3, 2—3, 2—7, 4—11.

A csabaiak vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf közvetlen a találkozó megkezdése előtt is felhívta a játékosok figyelmét arra, hogy már a mérkőzés elejét fogják meg, ne aludjanak be, és legyen kemény a védekezés — mint ismert, ebben az évben gyakran megesett, hogy túl „lazán” nyitotta az összecsapásokat a gárda, s bizony gyakran futottak az eredmény után. Nos, most erre aligha lehetett panasz, bár az első gól a vendéglátók érték el, hamar körvonalazódott, hogy az történik a vízben, amit a békéscsabaiak akarnak. Határozottan védekeztek, jók voltak a blokkok, és Ormai Zoltán kapus is remek napot fogott ki, még ötméterest is hárított. A gyorsan szerzett jelentős előny végig tartást adott a csapatnak, különösen a védekezésre nem lehetett panasz, de a 15 lőtt gól is „szépen fest”. Lassan megszokottá válik, hogy rövidebb kispaddal áll ki a viharsarki alakulat, de ezúttal is jól forgatta a játékosokat Szilágyi edző, amire azért is nagy szükség volt, mert gyorsan gyűltek a személyi hibák, mi több a finisre ketten ki is pontozódtak az együttesből. Végül a jó csapatteljesítmény mellett néhány remek egyéni megoldás is segített abban, hogy a Békéscsaba visszavágjon az elmúlt évi sikertelen párharcért.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A magabiztos győzelmünk kulcsa az Ormai Zoltán kapusunk vezette, végig jó és fegyelmezett védekezés volt. Viszont a nagyarányú vezetésünk tudatában a támadásokba picit több technikai hiba csúszott a vége felé, amit tudjunk be a hazai csapat által biztosított nem túl kemény labdáknak.

További eredmények: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 10—9. Racionet-Honvéd—KSI SE 1—24. Dunakanyar Szentendre—Szolnoki Dózsa VSC 10—10. Alfa SC-Erzsébeti SMTK—Debreceni VSE 9—15.

Az állás a 7. forduló után: 1. KSI SE 21, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 18, 3. Swietelsky-Békéscsaba 16, 4. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 13, 5. Debreceni VSE 12, 6. Angyalföldi SI DSE 9, 7. Szolnoki Dózsa VSC 4 (61—83), 8. Dunakanyar Szentendre 4 (66—94), 9. Racionet-Honvéd 4 (57—92), 10. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 1.

Címlapképünkön a két gólig jutó Rácz Norbert, aki megbízhatóan játszott az angyalföldiek ellen is

Az álmos kezdést egy eredményesebb támadójáték követte

Póló Németh Dániel 02 cspAz OB I B-s vízilabda-bajnokság hatodik fordulójában papíron egy gyengébb együttessel vette fel a küzdelmet a Swietelsky-Békéscsaba gárdája. Az eredményen mindez tükröződik, bár a bekapott gólok száma lehetett volna kevesebb.

Swietelsky-Békéscsaba—Alfa SC-Erzsébeti SMTK 16—10 (5—4, 4—2, 4—1, 3—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, 100 néző. V.: Pásztor Antal, Szénászky Zsolt. Békéscsaba: Gál — Tinka 1, Szabó Z. 1, Rácz, Mucsi 1, Ajtai 2, Németh D. 5. Cs.: Tifrea 1, Tóth F., Józsa 3, Major 2. Edző: dr. Szilágyi Kristóf. Erzsébeti SMTK: Kiss B. — Körösi 2, Seres 1, Zsebők, Fejes 1, Sipos 3, Dolnay. Cs.: Krausz 1, Vági 1, Somogyi 1, Gurovits. Edző: Szabó Gábor.

Gól emberelőnyből: 9/5, ill. 6/1. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Sipos. Az eredmény alakulása: 1—0, 1—3, 6—4, 9—7, 14—7.

A vendégek nem hozták ászukat, az egykori válogatott centert, Regős Áront, ami máris több variációs lehetőséget adott a békéscsabaiaknak, nem kellett állandóan a zónavédekezésre állni, gyakran szoros emberfogásra válthattak. Ennek ellenére hamarabb kaptak lábra az erzsébetiek, mint a házigazdák. Dr. Szilágyi Kristóf edző 1—3-nál kikérte első idejét. Ezután rendeződtek a sorok a pályaválasztónál, az álmos kezdést egy hatékonyabb és eredményesebb támadójáték követte, amiben az öt gólig jutó Németh Dánielé volt a vezérszerep, aki hol akcióból, hol emberelőnyből talált be a fővárosiak kapujába. Gál Lajos jól állta a sarat a kapuban, a bekapott tíz gól inkább a védekezés időnkénti gyengeségét mutatja. Összességében meglátszott a csapat teljesítményén, hogy kemény héten vannak túl, de ezt így is tervezték, az előzmények ismeretében számolt vele a csabaiak szakvezetője.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A tizenhat lőtt gól ellenére akadtak technikai hibák a támadások során, ami a következő mérkőzéseken nem fog beleférni. Viszont örömteli, hogy a sok gólon nyolc játékos osztozott, ami a csapat sokoldalúságát mutatja. A fiatalok ezen a találkozón több lehetőséget kaptak, teljesítményükkel maximálisan elégedett vagyok.

További eredmények: Szolnoki Dózsa VSC— Racionet-Honvéd 8—7. KSI SE—Ybl Waterpolo Club, Budapest 15—4. Debreceni VSE—Dunakanyar Szentendre 12—13. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—Angyalföldi SI DSE 12—8.

Az állás a 6. forduló után: 1. KSI SE 18, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 15, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 13 (67—56), 4. Swietelsky-Békéscsaba 13 (80—75), 5. Debreceni VSE 9 (68—66), 6. Angyalföldi SI DSE 9 (66—64), 7. Racionet-Honvéd 4, 8. Szolnoki Dózsa VSC 3 (51—73), 9. Dunakanyar Szentendre 3 (56—84), 10. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 1.

Címlapképünkön Németh Dániel (szemben) nem csak jól védekezett, hanem ötször eredményes is volt a fővárosiak ellen