ímkézett bejegyzés

A hét végi országos- és vidékbajnoki mérkőzések helyszínei: Békéscsaba, Szeged, Szentes, Szolnok, Vác

vizilabda logó az előzetesekhezSűrű feladat vár a hét végén sportolóinkra, ezúttal is több fronton kell helyt állniuk, a felnőtt csapattól a legkisebbekig, jó néhány gárda utazik az ország különböző tájaira a bajnoki pontszerzés reményében.

OB II-es csapatunkra a Dél-keleti csoportban az alapszakasz utolsó fordulója vár, és a hagyományoktól eltérően most csak egyetlen meccsel zárják az egyébként tornarendszerű körök záró fordulóját. Ehhez azonban Szegedre kell utazniuk, ahol a Hódmezővásárhely hasonló „öregfiúk” csapatával mérkőznek meg. A találkozó érdekessége: ha a Csirkefogók nyernek, helyet cserélnek a tabellán a vásárhelyiekkel, ami a rájátszásban egy jobb pozícióból való rajtot jelenthet.

A program. Április 8., szombat, 13.00 óra: Szegedi VTK—Szegedi ÚVTE. 14.00: Csabai Csirkefogók VK II.—Hódmezővásárhelyi VSC II. 15.00: Szentesi VK II.—Szegedi TE EHÖK SE.

Az állás a 14. forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 42, 2. Szegedi TE EHÖK SE 24, 3. Szegedi VTK 23, 4. Hódmezővásárhelyi VSC II. 14, 5. Csabai Csirkefogók VK II. 12, 6. Szentesi VK II. 9.

Az OB I B-s országos utánpótlás-bajnokságokban szereplő gárdáinkra dupla forduló vár a hét végén. Szombaton Vácra utazik a serdülő és gyermek csapatunk, majd másnap hazai környezetben fogadják az Oázis SC, Budapest együtteseit. Itt már az ifjúságiak is bekapcsolódnak a küzdelem sorozatba.

A program. Ifjúságiak. Április 8., szombat, 11.15: A-Híd OSC Újbuda—Vasas Continentál II. 10.00: Oázis SC, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC. A MVLC Miskolci VC—Ceglédi VSE mérkőzést korábban lejátszották, az eredmény: 13—7.

Április 9., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE—A-Híd OSC Újbuda. 13.30: Csongrádi VVSE—Vasas Continentál II. 13.30: Csabai Csirkefogók VK—Oázis SC, Budapest. 16.00: Hódmezővásárhelyi VSC—MVLC Miskolci VC.

A Keleti csoport állása a 16. forduló után, ifjúságiak: 1. A-Híd OSC Újbuda 29, 2. Csongrádi VVSE 27, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 24, 4. Csabai Csirkefogók VK 21, 5. MVLC Miskolci VC 19, 6. Oázis SC, Budapest 18, 7. Ceglédi VSE 6, 8. Vasas Continentál II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

A program. Serdülők. Április 8., szombat, 12.15: Váci VSE—Csabai Csirkefogók VK. 12.30: A-Híd OSC Újbuda—Vasas Continentál II. 14.15: Csongrádi VVSE—Aqua SE, Nyíregyháza. 16.30: Oázis SC, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC. A MVLC Miskolci VC—Ceglédi VSE mérkőzést korábban lejátszották, az eredmény: 18—6.

Április 9., vasárnap, 11.30: Aqua SE, Nyíregyháza—Váci VSE. 12.15: Csabai Csirkefogók VK—Oázis SC, Budapest. 12.15: Csongrádi VVSE—Vasas Continentál II. 12.30: Ceglédi VSE—A-Híd OSC Újbuda. 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC—MVLC Miskolci VC.

A Keleti csoport állása a 16. forduló után, serdülők: 1. MVLC Miskolci VC 48, 2. A-Híd OSC Újbuda 39, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 37, 4. Vasas Continentál II. 33, 5. Oázis SC, Budapest 30, 6. Csabai Csirkefogók VK 19, 7. Ceglédi VSE 11, 8. Csongrádi VVSE 8, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 10. Váci VSE 6. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

A program. Gyermek korcsoport. Április 8., szombat, 10.00: A-Híd OSC Újbuda—Vasas Continentál II. 11.00: Váci VSE—Csabai Csirkefogók VK. 13.00: Csongrádi VVSE—Aqua SE, Nyíregyháza. 17.45: Oázis SC, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC. A MVLC Miskolci VC—Ceglédi VSE mérkőzést korábban lejátszották, az eredmény: 4—6.

Április 9., vasárnap, 10.00: Aqua SE, Nyíregyháza—Váci VSE. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Oázis SC, Budapest. 11.00: Csongrádi VVSE—Vasas Continentál II. 11.15: Ceglédi VSE—A-Híd OSC Újbuda. 14.30: Hódmezővásárhelyi VSC—MVLC Miskolci VC.

A Keleti csoportjának állása a 16. forduló után, gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 45, 2. A-Híd OSC Újbuda 42, 3. Vasas Continentál II. 32, 4. Ceglédi VSE 31, 5. MVLC Miskolci VC 30, 6. Oázis SC, Budapest 21, 7. Váci VSE 15, 8. Csabai Csirkefogók VK 15, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Gyermek III. korcsoportos gyulai fiókcsapatunk a Kék csoport 13-16. fordulójában Szentesre utazik. A kétnapos eseményen négy mérkőzés vár Béládi Csaba tanítványaira, vagyis a csoportban szereplő valamennyi ellenféllel összeméri erejüket a listavezető Gyulai VK fiataljai.

A program. Április 8., szombat, 9.00: Szentesi VK II.—Aqua SE, Nyíregyháza. 10.00: Gyulai VK—MVLC Miskolci VC. 11.00: Zempléni VK, Sárospatak—Aqua SE, Nyíregyháza. 12.00: MVLC Miskolci VC—Szentesi VK II. 13.00: Gyulai VK—Zempléni VK, Sárospatak. Április 9., vasárnap, 9.00: Gyulai VK—Aqua SE, Nyíregyháza. 10.00: Szentesi VK II.—Zempléni VK, Sárospatak. 11.00: Aqua SE, Nyíregyháza—MVLC Miskolci VC. 12.00: Gyulai VK—Szentesi VK II. 13.00: MVLC Miskolci VC—Zempléni VK, Sárospatak.

A Kék csoport állása 12 forduló után: 1. Gyulai VK 29, 2. Zempléni VK, Sárospatak 24, 3. Szentesi VK II. 16, 4. Aqua SE, Nyíregyháza 15, 5. MVLC Miskolci VC 0.

A legkisebbek, a gyermek V. korcsoportosok szombaton, Szolnokon ugranak vízbe a Piros csoportban sorra kerülő 7-8. fordulóban, és két mérkőzést játszanak. A Csongrád után a Szeged gárdája lesz az ellenfél.

A program. Április 8., szombat, 10.00: Szegedi Vízipóló Suli I.—Szolnoki VSC. 10.50: Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE. 11.40: Szegedi Vízipóló Suli II.—Szentesi VK. 12.30: Csongrádi VVSE—Szegedi Vízipóló Suli I. 13.20: Szentesi VK—Szolnoki VSC. 14.10: Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II.

Az állás a harmadik kör (5-6. forduló után): 1. Szolnoki VSC 15, 2. Szegedi Vízipóló Suli I. 15, 3. Szentesi VK 15, 4. Csongrádi VVSE 6, 5. Csabai Csirkefogók VK 3, 6. Szegedi Vízipóló Suli II. 0.

Egy fordulóval a vége előtt az alapszakaszt megnyerte csapatunk, miután Cegléden visszavágott a Pest megyeieknek

póló Németh Dániel fehér 13 cspAz alapszakasz utolsó előtti fordulójára került sor szombaton az OB I B-s vízilabda-bajnokságban, amelynek során a Csirkefogók ahhoz a Ceglédhez látogattak, amelytől az őszi szezonban hazai pályán vereséget szenvedtek (8—9). Érthetően fűtötte a vágy csapatunkat, így a visszavágás reményében keltek útra a Pest megyei városba. Végül sikerrel zárták a „kirándulást”.

Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK 10—11 (3—3, 3—3, 2—3, 2—2)

OB I B-s felnőtt bajnoki-mérkőzés, Cegléd, 100 néző. V.: Pásztor Antal, Berki András. Cegléd: Lajkó — Bicskei 2, Simon G. 2, Juhász, Petrényi, Varga M., Práczky 3. Cs.: Barak, Hajek 1, Simon B. 1, Ujházi 1, Némethy, dr. Mosonyi. Edző: Horváth Viktor. Békéscsaba: Gál — Tinka 1, Major, Józsa 1, Ajtai 1, Makra, Németh D. 6 (2). Cs.: Szentesi (kapus), Szeles, Rácz 2, Mucsi, Flajsman, Zsilák. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 14/2, ill. 9/4. Büntetők: 0/0, ill. 3/2. Kipontozódott: Barak, ill. Mucsi. Az eredmény alakulása: 0—1, 2—1, 2—3, 5—3, 6—6, 8—7, 8—9, 9—9, 9—11.

Nagyon felkészült egymásból a két csapat, ami érthető, hiszen az már szinte eldőlt, hogy mindkettő a felsőházban folytatja a rájátszás, így az sem volt érdektelen, hogy az egymás elleni párharcból hány pontot visznek magukkal. Nem beszélve arról, hogy itt már a csoportdobogóért folyt a találkozó. Ennek szellemében zajlott a sportszerű, iramos és magas színvonalú találkozó, amely máris beillett akár egy rájátszás-beli meccsnek is. Eleinte előfordult, hogy a sok fiatallal és néhány rutinos rókával kiálló házigazdák megúszásból szereztek gólt, de a folytatásban erre már jobban odafigyeltek a csabaiak. Bár elég sok kiállítást kapott a viharsarki egylet, arra a cserelehetőségekkel és a medencében a védekezés-váltásokkal nagyon odafigyeltek, hogy a korábbi meccsekhez képest minél kevesebb legyen a kipontozódás, így csak Mucsi Zsolt került idő előtt a partra. A mai kor szellemének megfelelően mindkét gárda váltogatta a zónázás és a szoros emberfogást, ez a csabaiaknak sikerült jobban. Nagyon sokat nyomott a latba, hogy Németh Dániel ezen a napon remekül élt a vízben, nemcsak hat gólja dicséri, hanem karmesteri tevékenysége és hatékony védekezése is kimagaslott. Mindez azt jelenti, hogy a két csapat párharca után mindkét gárda három-három pontot visz magával tovább az áprilisban kezdődő felsőházi rájátszásba.

Mestermérleg. Kádár József: — Egy jól felkészített Cegléd ellen a maximumot nyújtotta a csapat. Végül nagyszerű játékkal értékes győzelmet arattunk az addig ezüstérmes helyen álló Pest megyeiek otthonában, visszavágva az őszi fiaskóért.

További eredmények: Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—Szolnoki VSC 17—9. BVSC-Zugló—Újpesti VSE 12—8. MAFC 110, Budapest—Debreceni VSE 12—10. Ybl Waterpolo Club, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC 14—8.
Az alapszakasz Keleti csoportjának állása a 17. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 40, 2. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 35, 3. Ybl Waterpolo Club 33, 4. Ceglédi VSE 32, 5. BVSC-Zugló 31, 5. Újpesti VSE 28, 7. MAFC 110, Budapest 19, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 9. Szolnoki VSC 7, 10. Debreceni VSE 5.

Címlapképünkön Németh Dániel, aki még a víz alól is betalált az ellenfél kapujába

Ismét kiemelt mérkőzés vár a hét végén felnőtt csapatunkra

vizilabda logó az előzetesekhezAhogy lenni szokott, a hónap utolsó hét végéjén csak a felnőtt csapatok érdekeltek a hazai bajnokságokban, az utánpótlás esetén a régiós válogatottak összetartása miatt szünet van a pontvadászatokban. Ettől függetlenül lesz izgalomra oka a Csirkefogóknak, hiszen kiemelt rangadó vár szombaton OB I B-s csapatunkra, miközben az „öregek” Szegeden teszik tiszteletüket az OB II-es bajnokság utolsó előtti körében.

Az elmúlt két hétben folyamatosan írtunk arról, hogy a szezon egyik legnehezebb mérkőzése vár OB I B-s felnőtt csapatunkra. Ha lehet ezt tetézni, akkor most különösen igaz, hiszen szombaton ahhoz a Ceglédhez utazik az alakulat, amely az élen álló csapatunkat közvetlen követi a tabellán, ráadásul a Pest megyeiek az őszi szezonban Békéscsabán — ha csak egy góllal is —, de képesek voltak nyerni ellenünk (8—9). Érthető, hogy fűti a visszavásás vágya a Csirkefogókat, de az is tény, nem lesz könnyű feladat. De nem megoldhatatlan, elég arra gondolni, hogy a ceglédiek az elmúlt heti fordulóban a fővárosban alulmaradtak a nem éppen a mezőny erős feléhez tartozó MAFC 110 Budapest otthonában (13—12). Az alapszakasz utolsó előtti fordulójában, vagyis jelenleg az ezüstös helyen tanyázó vasutasok mérlege hízelgő, hiszen eddig tíz győzelmet, két döntetlent jegyeznek a négy vereség mellett. Persze a mieinknek sincs miért szégyenkezniük, hiszen 12 győzelem, egy döntetlen és három vereség szerepel a nevük mellett. Tehát van törleszteni való, no meg a múlt heti, az utolsó másodpercekben elszenvedett hazai fiaskót is szeretnék feledtetni csapatunk tagjai (Békéscsaba—Eger 11—12). A szombati, Cegléden megrendezendő összecsapás 11 órakor kezdődik, a kijelölt játékvezető páros: Pásztor Antal, Berki András.

Az OB I B-s felnőtt bajnokság alapszakaszában a 17. forduló párosítása. Március 25., szombat, 10.00 óra: Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—Szolnoki VSC. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Ceglédi VSE. 12.30: BVSC-Zugló—Újpesti VSE. 18.30: MAFC 110, Budapest—Debreceni VSE. 19.30: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC.

Az alapszakasz Keleti csoportjának állása a 16. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 37, 2. Ceglédi VSE 32, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 32, 4. Ybl Waterpolo Club 30, 5. Újpesti VSE 28, 6. BVSC-Zugló 28, 7. MAFC 110, Budapest 16, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 9. Szolnoki VSC 7, 10. Debreceni VSE 5.

OB II-es csapatunk a Napfény városában, Szegeden, a helyi legerősebb két alakulattal, az élen álló Szegedi ÚVTE-vel, ezt megelőzően pedig az ezüstös helyen tanyázó Szegedi VTK-val veszi föl a küzdelmet. A tervek szerint az „öreg” csapat négy-öt utánpótláskorú fiatallal kiegészülve kel útra szombaton Szegedre. Az alapszakasz utolsó letti körében Mikesy Árpád és Kovács Bence lesz a mérkőzések játékvezetője.

Az OB II 13-14. fordulójának párosítása. Március 25., szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók VK II.—Szegedi VTK. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC II.—Szegedi TE EHÖK SE. 13.00: Szentesi VK II.—Szegedi ÚVTE. 14.00: Szegedi TE EHÖK SE—Szegedi VTK. 15.00: Szegedi ÚVTE—Csabai Csirkefogók VK II. 16.00: Hódmezővásárhelyi VSC II.—Szentesi VK II.

Az állás a 12. forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 36, 2. Szegedi VTK 20, 3. Szegedi TE EHÖK SE 18, 4. Csabai Csirkefogók VK II. 12, 5. Hódmezővásárhelyi VSC II. 11, 6. Szentesi VK II. 9.

Kiss Schusztek Dávid és a kapus Szatmári Zsombor is útra kel szombaton, Szentesre utazik a két, 2005-ben született fiatalunk. Mégpedig abból az apróból, hogy meghívást kaptak a régiós korosztályos válogatott közös edzésére, ahol a dél-alföldi csapatok legtehetségesebb tizenéveseinek tartanak felmérőt és egy kiadós tréninget.

Az utolsó pillanatban úszott el a mérkőzés az egriek ellen

Póló Németh Dániel cspAz alapszakasz 16. fordulója ismét rangadót hozott az OB I B bajnokság Keleti csoportjában: szombaton késő délelőtt azt az Eger gárdáját fogadták a Csirkefogók, amelytől az őszi fordulóban a hevesi megyeszékhelyen kikaptak. Jó napot fogtak ki a vendégek, és megismételték, amit az előző szezonban, vagyis ismét győztek.

Csabai Csirkefogók VK—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 11—12 (2—3, 3—3, 3—4, 3—2)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Bene Péter, Balázs Gergely. Békéscsaba: Gál — Tinka 1, Szabó Z. 2 (1), Józsa, Ajtai 1, Makra, Németh D. 4. Cs.: Szentesi (kapus), Major 1, Szeles, Rácz 1, Mucsi, Flajsman, Zsilák 1. Edző: Kádár József. Eger: Benedek — Molnár 1, Kovács Cs. 4, Mata 2, Halmos 3, Szedmák 1, Baróthy 1. Cs.: Melegh, Bognár, Nagyváradi, Jakab. Edző: Tóth Péter,

Gól emberelőnyből: 12/5, ill. 12/3. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Rácz, Józsa. Kipontozódott: Józsa, Németh D., ill. Mata. Az eredmény alakulása: 1—3, 4—3, 5—6, 8—8, 8—10, 11—11.

Rosszul kezdődött a mérkőzés békéscsabai szempontból, ugyanis eleinte nem igazán játszottak jól a Csirkefogók. Küzdelem, hajtás volt, jó kis meccs is kerekedett belőle, és az iramra sem lehetett panasz, sokat úsztak a játékosok. Mindkét csapat gyakran a zónavédekezéssel igyekezett operálni, amit az egriek jobban átlőttek, s ezzel szinte végig lépéselőnyben voltak. Csapatunk jobbára kapaszkodott az eredmény után. A finisbe érve mindkét centerünk kipontozódott, ami nagy hátrány jelentett, főleg az utolsó negyedben, hiszen egyetlen center sem maradt a békéscsabai oldalon. A végjátékban ennek ellenére feljött a csabai gárda, sőt, 11—11-nél még lehetőség volt a vezetés megszerzésére is, de az emberelőnyös helyzetet nem tudták kihasználni. Nem úgy a vendégek, akik tíz másodperccel a lefújás előtt Kovács Cs. Tamás révén emberelőnyös helyzetben betaláltak, beállítva ezzel a végeredményt. Ami egyben azt jelenti — mivel a Heves megyeiek ősszel is nyertek (11—9) hazai pályán a mieink ellen —, hogy az egriek velünk szemben hat pontot visznek a rájátszásba, a mieink viszont egyet sem.

Mestermérleg. Kádár József: — Nagyon jó mérkőzést vívott a két csapat, amiből a végén rosszul jöttünk ki, pedig lett volna lehetőség akár a győzelemre is. Sajnos, mindig mi kullogtunk az eredmény után, ami megnehezítette dolgunkat.

További eredmények: Szolnoki VSC—Ybl Waterpolo Club 7—11. Hódmezővásárhelyi VSC—BVSC-Zugló 7—15. MAFC 110, Budapest—Ceglédi VSE 13—12. Debreceni VSE—Újpest VSE 15—17.
Az alapszakasz Keleti csoportjának állása a 16. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 37, 2. Ceglédi VSE 32, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 32, 4. Ybl Waterpolo Club 30, 5. Újpesti VSE 28, 6. BVSC-Zugló 28, 7. MAFC 110, Budapest 16, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 9. Szolnoki VSC 7, 10. Debreceni VSE 5.

Címlapképünkön a jól játszó és négy gólt elérő Németh Dániel (szemben fehér sapkában), ám eredményessége ellenére nem sikerült nyerni az egriek ellen

Nyolcmeccses hét vége, benne Békéscsaba-Eger rangadó

vizilabda logó az előzetesekhezEgyre jobban éleződik a küzdelem a felnőtt OB I B Keleti csoportjában. Élen álló csapatunk ezúttal a bronzos helyen tanyázó egrieket fogadja. Utánpótlás csapataink közül az országos bajnokságban szereplők is hazai környezetben vívják meccseiket, vasárnapi ellenfelük az A-Híd OSC Újbuda triója lesz. Mindezt megelőzően a gyermek I. korcsoportosaink Cegléden viaskodnak két találkozó erejéig szombaton.

OB I B-s felnőtt csapatunk egy rendkívül nehéz idegenbeli mérkőzésen van túl (Ybl Waterpolo Club—Csabai Csirkefogók VK 9—10), de ezen a hét végén sem vár rájuk könnyű feladat, hiszen azt az Eger csapatát fogadják szombaton egy matiné műsor keretében, amelytől az őszi szezonban, tavaly november elején kikaptak a hevesi megyeszékhelyen (11—9). Az egriek nem mellesleg a harmadik helyről várják a bajnokság alapszakaszának 16. fordulóját, mérlegük 9 győzelem, két döntetlen és négy vereség. Persze, a mieink sem mennek a szomszédba, hogy jó mérleget mutassanak föl: eddig 12 győzelem, egy döntetlen és két vereség szerepel a nevük mellett. A Heves megyeiek is jól zárták az elmúlt hét végét, ugyanis hazai környezetben 13—9-re legyőzték a MAFC 110 csapatát. vagyis igazán jó és izgalmas mérkőzésre van kilátás szombaton a békéscsabai Árpád fürdőben 11 órától.

A 16. forduló programja. Március 18., szombat, 10.00 óra: Szolnoki VSC—Ybl Waterpolo Club. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—BVSC-Zugló. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger. 18.30: MAFC 110, Budapest—Ceglédi VSE. 19.30: Debreceni VSE—Újpest VSE.

Az alapszakasz Keleti csoportjának állása a 15. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 37, 2. Ceglédi VSE 32, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 29, 4. Ybl Waterpolo Club 27, 5. Újpesti VSE 25, 6. BVSC-Zugló 22, 7. MAFC 110, Budapest 13, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 9. Szolnoki VSC 7, 10. Debreceni VSE 5.

Az OB I B-s utánpótláscsapataink a szokásnak megfelelően vasárnap rendezik a háromfrontos, ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályos bajnoki fordulót a Keleti csoportban. E hét végén ismét hazai környezetben bizonyíthatnak, ellenfeleik az A-Híd OSC Újbuda három hasonló korcsoportos csapatai lesznek. Mindhárom korosztályra nagy feladat vár, hiszen a vendégek mindhárom csapata az élcsoportban található, sőt, a fővárosi ifjúságiak és gyermek korcsoportosok a második helyről várják a folytatást. Az ifik és a serdülők meccse ígérkezik különösen izgalmasnak, itt nincs túl nagy pontbeli különbség a csapatok között a 14 forduló után, de a gyermek gárdánk is a győzelem reményében vehetik föl a harcot a nagy hagyománnyal rendelkező fővárosiak ellen, ha jó napot fog ki.

A program. Ifjúságiak. Március 19., vasárnap, 12.30: Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 14.00: Oázis SC, Budapest—MVLC Miskolci VC. 16.00: Csabai Csirkefogók VK—A-Híd OSC Újbuda.

A Keleti csoport állása 14. forduló után, ifjúságiak: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 24, 2. A-Híd OSC Újbuda 23, 3. Csongrádi VVSE 21, 4. Csabai Csirkefogók VK 18, 5. Oázis SC, Budapest 18, 6. MVLC Miskolci VC 13, 7. Ceglédi VSE 6, 8. Vasas Continentál II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Serdülők. Március 19., vasárnap, 11.00: Ceglédi VSE—Aqua SE, Nyíregyháza. 11.15: Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.15: Vasas Continentál II.— Váci VSE. 14.45: Csabai Csirkefogók VK—A-Híd OSC Újbuda. 16.30: Oázis SC, Budapest—MVLC Miskolci VC.

A Keleti csoport állása 14 forduló után, serdülők: 1. MVLC Miskolci VC 42, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 36, 3. A-Híd OSC Újbuda 30, 4. Oázis SC, Budapest 27, 5. Vasas Continentál II. 27, 6. Csabai Csirkefogók VK 19, 7. Ceglédi VSE 8, 8. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 9. Váci VSE 6, 10. Csongrádi VVSE 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Gyermek korosztály. Március 19., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE—Aqua SE, Nyíregyháza. 10.00: Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.00: Vasas Continentál II.— Váci VSE. 13.30: Csabai Csirkefogók VK—A-Híd OSC Újbuda. 15.15: Oázis SC, Budapest—MVLC Miskolci VC.

A Keleti csoportjának állása 14 forduló után, gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 39, 2. A-Híd OSC Újbuda 33, 3. MVLC Miskolci VC 27, 4. Vasas Continentál II. 26, 5. Ceglédi VSE 25, 6. Oázis SC, Budapest 18, 7. Váci VSE 15, 8. Csabai Csirkefogók VK 15, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Gyermek I. korcsoportosaink a vasárnapi országos bajnoki forduló előtt egy nappal, szombaton a nemzetközi vidékbajnokság 7-8. fordulójában csobbannak vízbe Cegléden. A Zöld csoportban fiatal együttesünk százszázalékos teljesítménnyel az élen áll, ebben a körben az Invictus ÚVSC, Szolnok és a Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad lesz az ellenfelük.

A program. Március 18., szombat, 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Invictus ÚVSC, Szolnok. 11.00: Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad (román)—Újszilvás KSE. 12.00: MVLC Miskolci VC—CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár (román). 13.00: Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad. 14.00: CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár—Invictus ÚVSC. 15.00: MVLC Miskolci VC—Újszilvás KSE.

A Zöld csoport állása a harmadik kör, az 5-6. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 18, 2. MVLC Miskolci VC 12, 3. Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad 12, 4. CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár 9, 5. Invictus ÚVSC, Szolnok 3, 6. Újszilvás KSE 0. (Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény dönt a sorrendben).