ímkézett bejegyzés

December első hét végéjén 16 mérkőzést játszanak csapataink

Amíg a múlt héten a felnőtt OB I B-s gárdánk kivételével „unatkoztak” csapataink, addig december első hét végéjén zsúfolt program vár klubunk fiataljaira és idősebbjeire egyaránt. Összesen hat fronton nyolc csapatunk száll vízre, és a hét vége két napján 16 mérkőzést játszanak.

OB I B-s felnőtt csapatunk a múlt heti, debreceni győzelem után hazai környezetben folytatja, szombati ellenfele a szolnokiak alakulata lesz. A békéscsabai Árpád fürdőben 10 órakor rendezendő összecsapás játékvezető párosa a 11. fordulóban: Berki András és Pásztor Antal.

A hajdúságiak elleni győzelemmel megerősítette ezüstös helyét csapatunk a tabellán, amelynek mérlege így hét győzelem, egy döntetlen és két vereség, ami 22 pontot ér. Ezzel szemben a Tisza-partiak csupán két győzelmet jegyeznek a nyolc vereség mellett, döntetlenjük még nem volt az idei bajnokságban, és hat ponttal rendelkeznek. Vagyis a papírforma viharsarki győzelmet ígér, és az is jó előjel, hogy az alapszakasz első körében, Szolnokon is nyert csapatunk (16—10).

A program. December 3., szombat, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki VSC. 10.00: BVSC-Zugló—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger. 11.00: Ceglédi VSE—Újpesti VSE. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—MAFC 110, Budapest. 20.00: Ybl Waterpolo Club—Debreceni VSE.

Az alapszakasz Keleti csoportjának állása tíz forduló után: 1. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 23, 2. Csabai Csirkefogók VK 22, 3. Ybl Waterpolo Club 20, 4. Újpesti VSE 19, 5. Ceglédi VSE 17, 6. BVSC-Zugló 16, 7. MAFC 110, Budapest 9, 8. Szolnoki VSC 6, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 10. Debreceni VSE 4. (A sorrendben azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt).

OB II-es csapatunk is hazai környezetben folytatja, mégpedig a Dél-keleti csoport negyedik körében a 7-8. fordulóval. Szombati első ellenfele a Szegedi VTK, majd a Szegedi EHÖK gárdája lesz. Az összesen hat mérkőzést ugyancsak a Berki András, Pásztor Antal duó dirigálja.

A program. Dél-keleti csoport. December 3., szombat, 11.30: Szentesi VK II.—Szegedi VTK. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC II.—Szegedi ÚVTE. 13.30: Csabai Csirkefogók VK II.—Szegedi VTK. 14.30: Szegedi TE EHÖK SE—Hódmezővásárhelyi VSC II. 15.30: Szegedi ÚVTE—Szentesi VK II. 16.30: Csabai Csirkefogók VK II.—Szegedi TE EHÖK SE

Az állás hat forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 18, 2. Szegedi VTK 8, Hódmezővásárhelyi VSC II. 8, 4. Szegedi TE EHÖK SE 6, 5. Csabai Csirkefogók VK II. 6, 6. Szentesi VK II. 6.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokságban a szokásnak megfelelően vasárnap rendezik a mérkőzéseket. Ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályos csapataink a miskolciakat fogadják az Árpád fürdőben. Nehéz feladat vár fiataljainkra, hiszen a borsodiak két kategóriában is a mieink előtt állnak a Keleti csoport tabelláján, sőt, serdülőcsapatuk listavezető, ifistáink pedig csak jobb gólkülönbséggel előzik meg a miskolciakat.

A program. Ifjúságiak. December 4., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE—Csongrádi VVSE. 13.30: Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC—A-Híd OSC Újbuda.

Az ifjúságiak Keleti csoportjának állása hat forduló után: 1. Csongrádi VVSE 12, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 9 (35—31), 3. A-Híd OSC Újbuda 9 (43—43), 4. Oázis SC, Budapest 9 (67—69), 5. Csabai Csirkefogók VK 6 (58—52), 6. MVLC Miskolci VC 6 (45—42), 7. Ceglédi VSE 3, 8. Vasas Continentál II. 0.

Serdülők. December 4., vasárnap, 11.00: Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—A-Híd OSC Újbuda. 12.30: Ceglédi VSE—Csongrádi VVSE. 14.00: Oázis SC, Budapest—Váci VSE. 15.00: Vasas Continentál II.— Aqua SE, Nyíregyháza.

A serdülők Keleti csoportjának állása hat forduló után: 1. MVLC Miskolci VC 18 (82—42), 2. Hódmezővásárhelyi VSC 18 (68—36), 3. A-Híd OSC Újbuda 15, 4. Oázis SC, Budapest 12, 5. Vasas Continentál II. 9 (57—47), 6. Csabai Csirkefogók VK 6 (56—60), 7. Ceglédi VSE 6 (52—71), 8. Aqua SE, Nyíregyháza 3 (44—90), 9. Váci VSE 3 (36—93), 10. Csongrádi VVSE 0.

Gyermek korcsoport. December 4., vasárnap, December 4., vasárnap, 11.15: Ceglédi VSE—Csongrádi VVSE. 12.15: Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC—A-Híd OSC Újbuda. 13.45: Vasas Continentál II.—Aqua SE, Nyíregyháza. 15.15: Oázis SC, Budapest—Váci VSE.

A gyermek korosztály Keleti csoportjának állása hat forduló után: 1. Csongrádi VVSE 18 (133—49), 2. Ceglédi VSE 18 (111—30), 3. A-Híd OSC Újbuda 15, 4. MVLC Miskolci VC 12, 5. Vasas Continentál II. 11, 6. Csabai Csirkefogók VK 7, 7. Aqua SE, Nyíregyháza 3 (71—78), 8. Váci VSE 3 (68—77), 9. Oázis SC, Budapest 3 (57—96), 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek II. korosztályosainkra a második kör (3-4. forduló) vár szombaton a nemzetközi vidékbajnokságban. A szentesi tornarendszerű fordulóban az eddig egy pontot gyűjtött gárdánkra először a házigazda második csapata, majd a szerbiai Vojvodina vár.

A program. December 3., szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK II. 12.00: CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár (román)—Csongrádi VVSE. 13.30: Waterpolo Club Vojvodina, Újvidék (szerb)—CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár. 14.30: Csabai Csirkefogók VK—Waterpolo Club Vojvodina, Újvidék. A Szolnoki VSC—Szentesi VK II. és a Csongrádi VVSE—Szolnoki VSC mérkőzéseket elhalasztották.

Az állás az első kör (két forduló) után: 1. Szentesi VK II. 6, 2. Szolnoki VSC 3 (33—14), 3. Csongrádi VVSE 3 (25—14), 4. Waterpolo Club Vojvodina, Újvidék 3 (20—21), 5. Csabai Csirkefogók VK 0 (8—24), 6. CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár 0 (10—32).

A gyermek IV. korcsoportban a békéscsabai és a gyulai fiókcsapatunk is érdekelt lesz a hét végén, szombaton és vasárnap. Mindkét együttesünk a két nap alatt négy mérkőzés erejéig pottyan vízbe. a Csirkefogók Szegedre, a gyulaiak Nyíregyházára utaznak. A megyeszékhelyi csapat már a második kört (4-8. forduló) játssza, míg a fürdővárosiak most kezdik meg a bajnoki pontvadászatot, az első négy fordulót a nemzetközi vidékbajnokságban.

A program. Gyermek IV. korcsoport, Zöld csoport, második kör, 5-8. forduló, Szeged. December 3., szombat, 13.00: Szegedi Vízipóló Suli II.—Debreceni VSE. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Spartak Prozivka VK, Szabadka (szerb). 15.00: Bujka Újpesti VSE—Debreceni VSE. 16.00: Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 17.00: Spartak Prozivka VK, Szabadka—Bujka Újpesti VSE. December 4., vasárnap, 9.00: Csabai Csirkefogók VK—Debreceni VSE. 10.00: Bujka Újpesti VSE—Szegedi Vízipóló Suli II. 11.00: Debreceni VSE—Spartak Prozivka VK, Szabadka. 12.00: Csabai Csirkefogók VK—Bujka Újpesti VSE. 13.00: Spartak Prozivka VK, Szabadka—Szegedi Vízipóló Suli II.

A Zöld csoport állása az első kör (négy forduló) után: 1. Debreceni VSE 12, 2. Szegedi Vízipóló Suli II. 6 (22—17), 3. Csabai Csirkefogók VK 6 (23—29), 4. Spartak Prozivka VK, Szabadka 6 (24—33), 5. Bujka Újpesti VSE 0.

Gyermek IV. korcsoport, Kék csoport, első kör, 1-4. forduló, Nyíregyháza. December 3., szombat, 13.00: Csongrádi VVSE—Szentesi VK II. 13.50: Hódmezővásárhelyi VSC—Aqua SE, Nyíregyháza. 14.40: Gyulai VK—Szentesi VK II. 15.30: Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 16.20: Gyulai VK—Aqua SE, Nyíregyháza. December 4., vasárnap, 9.00: Szentesi VK II.—Hódmezővásárhelyi VSC. 9.50: Gyulai VK—Csongrádi VVSE. 10.40: Szentesi VK II.—Aqua SE, Nyíregyháza. 11.30: Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.20: Aqua SE, Nyíregyháza—Csongrádi VVSE.

Hamar eldőlt a pontok sorsa, utána már az élményért játszottak

polo-kispad-01-2016-foto-kiss-dani-cspDebrecenben vizitelt szombaton csapatunk, ebéd helyet mérkőzéssel töltötte a harangszót követő egy órát, ellenfele a helyiek sereghajtó gárdája volt. Az eredményből látszik, nem feküdte meg a Csirkefogók hasát a hajdúsági alakulat.

Debreceni VSE—Csabai Csirkefogók VK 8—12 (1—3, 1—4, 4—2, 2—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Debrecen, 100 néző. Békéscsaba. V.: Madarasi Attila, Sándor Péter. Debrecen: Gergely — Patócs 1, Módy, Smitula, Szarvas 1, Kőrösi 1, Macsi. Cs.: Somorjai (kapus), Orosz 1, Dienes, Borbély, Kardos 3, Rózsa 1, dr. Vass. Edző: Fehér László. Békéscsaba: Gál — Szabó Z. 2, Józsa 2, Ajtai 3, Makra, Zsilák 2, Németh D. Cs.: Szentesi (kapus), Tóháti, Bodor, Szeles 1, Rácz 2, Mucsi, Flajsman. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 13/5, ill. 6/2. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Józsa. Kipontozódott: Németh D. Az eredmény alakulása: 0—1, 1—1, 1—5, 2—5, 2—7, 3—7, 3—8, 4—8, 4—9, 6—9, 6—11, 8—11.

Nem volt nehéz dolga a békéscsabai gárdának a mérkőzés elején: remekül szaladt a szekér, szinte minden próbálkozás bejött, ráadásul az első félidőben a medencében lévő Gál Lajos remek napot fogott ki, hiszen 78 százalékos hatékonysággal védett (kilenc debreceni lövésből hetet hárított). Így aztán nem véletlen, hogy tetemes előnyre tett szert csapatunk, a félidőben már 2—7-et mutatott az eredményjelző. A házigazdák — mint ellenünk a legtöbb csapat — zónázással próbálkozott, kevés sikerrel. A második félidőben kicsit kevesebb gondot fordított a csapat a védekezésre, annak tudatában, hogy rendre sikerrel veszik be a túloldalon a pályaválasztó kapuját. A mérkőzés folyamán nemcsak hogy mindenki szóhoz jutott a csabai együttesből, hanem nagyjából egyforma időt töltött mindenki a medencében. És még így is folyamatosan tartotta a viharsarki alakulat a három-ötgólos előnyét. Végül egy sima mérkőzésen könnyedén húzták be a három pontot a Csirkefogók a sereghajtóval szemben.

A csapat újabb győzelmével őrzi ezüstös helyét a tabellán, mindössze egyetlen ponttal lemaradva az egriektől.

Mestermérleg. Kádár József: — Könnyed győzelmet arattunk a hajdúságban, remélem, így folytatjuk az idei utolsó két mérkőzésen is.

További eredmények: Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—Újpesti VSE 12—11. Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 9—7. MAFC 110, Budapest—Szolnoki VSC 10—8. Ybl Waterpolo Club—BVSC-Zugló 13—7.

Az alapszakasz Keleti csoportjának állása tíz forduló után: 1. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 23, 2. Csabai Csirkefogók VK 22, 3. Ybl Waterpolo Club 20, 4. Újpesti VSE 19, 5. Ceglédi VSE 17, 6. BVSC-Zugló 16, 7. MAFC 110, Budapest 9, 8. Szolnoki VSC 6, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 10. Debreceni VSE 4. (A sorrendben azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt).

Címlapképünkön: nem volt feszült a hangulat a kispadon, könnyedén győztek a Csirkefogók a 10. fordulóban is – fotó: Kiss Dani

Debrecenbe kéne menni, győzelemmel kéne zárni

Határozottan csendes hét vége vár klubunk csapataira: egyedül a felnőtt OB I B-s gárdánk tagjai érdekeltek a bajnokságban. Az utánpótlás csapataink szünetének oka: lévén a hónap utolsó hét végéje következik, a klubok legeredményesebb fiataljainak tehetséggondozó összetartást szervez a hazai szövetség több korcsoportban és helyszínen.

Az OB I B-s Csirkefogók felnőttjei viszont ahhoz a Debrecenhez látogatnak az alapszakasz fél szezonjának lezárta után, amely jelenleg az utolsó helyen áll a keleti tabellán. A négypontos hajdúsági gárda mérlege is szerény, hiszen mindössze egy-egy győzelmet és döntetlent jegyeznek a hét vereség mellett. Mindeközben az elmúlt hét végén ismét győzelemmel záró, dobogós helyen tanyázó csapatunk mérlege: hat győzelem, egy döntetlen és két vereség, ami húsz begyűjtött ponttal társul. Emlékeztetőül: a szeptemberi bajnoki nyitányon, az első fordulóban csapatunk hazai környezetben, az Árpád fürdőben 11—7-re verte a hajdúságiakat. Az alapszakasz második körének első, összességében a 10. fordulójában megrendezendő Debreceni VSC—Csabai Csirkefogók VK összecsapás kijelölt játékvezető párosa: Madarasi Attila, Sándor Péter.

A program. November 26., szombat, 10.00 óra: Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—Újpesti VSE. 11.00: Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Debreceni VSC—Csabai Csirkefogók VK. 18.30: MAFC 110, Budapest—Szolnoki VSC. 19.00: Ybl Waterpolo Club—BVSC-Zugló.

Az előző fordulóban a Ceglédi VSE—Szolnoki VSC találkozót kedden bepótolták, az eredmény: 10—5.

Az alapszakasz Keleti csoportjának állása kilenc forduló után: 1. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 20, 2. Csabai Csirkefogók VK 19, 3. Újpesti VSE 19, 4. Ybl Waterpolo Club 17, 5. BVSC-Zugló 16, 6. Ceglédi VSE 14, 7. Szolnoki VSC 6, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 9. MAFC 110, Budapest 6, 10. Debreceni VSC 4. (A sorrendben azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt).

Megtört a rossz sorozat, újra nyert felnőtt csapatunk

polo-gal-lajos-kapus-01-2016-foto-kiss-dani-cspÉrdekes sorozatot produkált eddig felnőtt csapatunk az idei OB I B-s bajnokságban: sorozatban öt győzelem után jött egy döntetlen (Ybl), majd két vereség (Eger, Cegléd), amit most egy újabb győzelem követett szombaton, hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben, a kilencedik fordulóban a MAFC 110, Budapest ellen.

Csabai Csirkefogók VK—MAFC 110, Budapest 12—9 (4—1, 3—3, 3—2, 2—3)

OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Major Levente, Lehmann István. Békéscsaba: Gál — Szabó Z. 3, Józsa 1, Zsilák 2, Ajtai 1, Makra 1, Németh D. 2. Cs.: Tóháti, Bodor, Szeles, Rácz 2, Péter, Flajsman, Tifrea. Edző: Kádár József. MAFC: Bajnógel — Korbuly 1, Békési 3 (1), dr. Keszthelyi 1, Tóth L. 2, Haraszin 2, Csányi M. Cs.: Bene, Schmiedt P., Schmiedt G., Mód. Edző: Csányi Róbert.

Gól emberelőnyből: 11/0, ill. 8/1. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Korbuly. Kipontozódott: Bodor. A mérkőzés alakulása: 2—0, 2—1, 4—1, 4—3, 8—4, 11—7.

Kissé tartalékosan állt ki csapatunk, ugyanis Szentesi Máté kapus családi, Mucsi Zsolt pedig munkahelyi elfoglaltság miatt nem lehetett jelen a kilencedik forduló mérkőzésén.

Bár a fővárosi gárda helyezése azt sugallhatta volna, könnyű meccs vár a Csirkefogókra, de mint ismert, az idén különösen kiegyensúlyozott az OB I B Keleti csoportjának mezőnye, így nem nézett könnyű etap elé csapatunk. Ettől függetlenül végig vezetve nyert a békéscsabai alakulat, amely a harmadik negyed legelejére négygólos előnyt harcolt ki. Innen kezdve azonban felváltva lőtték a gólokat a csapatok, így alakult ki végül a háromgólos különbség. Egyébként mindkét gárda végig zónázott, hiszen mindkét oldalon remek centerekkel rendelkeztek, akik még így is be-be találtak alkalomadtán. Ám most főleg akciókból, átlövésekből születtek a gólok. Érdekesség, hogy a vendégek neve mellett egyetlen, a csabaiaké mellett pedig egy emberelőnyös gól sem szerepelt. Bár hozzá kell tenni, a házigazda három alkalommal éppen azokban a másodpercekben volt eredményes előnyös helyzetben, amikor az ellenfél kiállított játékosa már visszaúszott a játéktérre, hogy bekapcsolódjon a játékba — így aztán akció gólnak könyvelhettük el a kísérletet. Ami azonban a legfontosabb, újra győzelmet jegyezhettünk föl a békéscsabai gárda neve mellett.

Mestermérleg. Kádár József: — Komoly nehézséget okozott a fővárosiak legyűrése, de remélem, ezzel visszatalálunk a jó útra. Fontos győzelmet arattunk.

További eredmények: BVSC-Zugló—Debreceni VSC 13—8. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—Hódmezővásárhelyi VSC 11—11. Ybl Waterpolo Club—Újpesti VSE 11—4. Ceglédi VSE—Szolnoki VSC 10—5.

Az állás kilenc forduló után: 1. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 20, 2. Csabai Csirkefogók VK 19, 3. Újpesti VSE 19, 4. Ybl Waterpolo Club 17, 5. BVSC-Zugló 16, 6. Ceglédi VSE 14, 7. Szolnoki VSC 6, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 9. MAFC 110, Budapest 6, 10. Debreceni VSC 4. (A sorrendben azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt).

Címlapképünkön Gál Lajos kapus koncentrál, Józsa Tibor (7) pedig keményen fogja az ellenfél centerét – fotó: Kiss Dani

A MAFC 110 ellen javíthatnak szombaton felnőtt vízilabdázóink

Valamivel csendesebb hét vége következik, mint korábban, ugyanis a felnőtt és utánpótlás országos bajnokság mellett a nemzetközi vidékbajnokságban csupán egyetlen csapatunk, a gyermek V. korcsoportos érdekelt. Közülük is egyedül a felnőtt OB I B-s együttesünk pályaválasztó, a többiek utaznak szombaton és vasárnap.

OB I B-s gárdánk ismét hazai környezetben igyekszik bizonyítani a 9. fordulóban. Remélhetőleg sikeresebben, mint az elmúlt két hétben tette, amikor mindkétszer vesztesen hagyta el a medencét. Szombati ellenfele az a MAFC 110 csapata lesz, amely az eddigi nyolc fordulóban mindössze hat pontot gyűjtött, mérlege ebből fakadóan: egy győzelem, három döntetlen és négy vereség. Bár ebből és a gólkülönbségükből (69—74) az is látszik, hogy a fővárosi egyetemisták nem adják meg egykönnyen magukat. A mieinknek pedig jelentős formajavulásról kell tanúbizonyságot tenniük a két egymás utáni vereséget követően, ha újra szeretnék begyűjteni a három pontot, és megőrizni dobogós helyezésüket. A találkozó kijelölt játékvezető párosa, miként az elmúlt héten: Major Levente, Lehmann István.

A 9. forduló programja. November 18., péntek, ma este 20.30 óra: BVSC-Zugló—Debreceni VSC. November 19., szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók VK—MAFC 110. 11.00: Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—Hódmezővásárhelyi VSC. 19.00: Ybl Waterpolo Club—Újpesti VSE. November 22., kedd, 18.30: Ceglédi VSE—Szolnoki VSC.

Az állás nyolc forduló után: 1. Újpesti VSE 19 (96—61), 2. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 19 (74—66), 3. Csabai Csirkefogók VK 16, 4. Ybl Waterpolo Club 14, 5. BVSC-Zugló 13, 6. Ceglédi VSE 11, 7. Szolnoki VSC 6, 8. MAFC 6, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 5, 10. Debreceni VSC 4. (A sorrendben azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt).

Az országos utánpótlás-bajnokságban a hatodik fordulóra kerül sor, amelynek során fiataljaink a fővárosba látogatnak vasárnap. Mindhárom együttesünk, az ifjúságiak, a serdülők és a gyermek korcsoportúak az A-Híd OSC Újbuda vendégeként ugranak vízbe a Nyéki Imre Uszodában. Egyik csapatunknak sem lesz könnyű feladata, hiszen a tabella tanúsága szerint a fővárosiak kedvezőbb, vagy ugyanolyan pozícióból várhatják vasárnapi kört.

A program. Ifjúságiak. November 18., péntek, 16.15: Hódmezővásárhelyi VSC—Csongrádi VVSE. November 20., vasárnap, 13.45: MVLC Miskolci VC—Oázis SC, Budapest. 14.30: A-Híd OSC Újbuda—Csabai Csirkefogók VK.

Az ifjúságiak Keleti csoportjának állása öt forduló után: 1. Csongrádi VVSE 9 (55—45), 2. Hódmezővásárhelyi VSC 9 (24—17), 3. Oázis SC, Budapest 6 (58—56), 4. Csabai Csirkefogók VK 6 (47—40), 5. A-Híd OSC Újbuda 6 (31—32), 6. Ceglédi VSE 3 (31—31), 7. MVLC Miskolci VC 3 (2—33), 8. Vasas Continentál II. 0 (51—75).

Serdülők. November 18., péntek, 18.45: Hódmezővásárhelyi VSC—Csongrádi VVSE. November 20., vasárnap, 11.00: Váci VSE—Vasas Continentál II. 11.15: MVLC Miskolci VC—Oázis SC, Budapest. 11.30: Aqua SE, Nyíregyháza—Ceglédi VVSE. 15.45: A-Híd OSC Újbuda—Csabai Csirkefogók VK.

A serdülők Keleti csoportjának állása öt forduló után: 1. MVLC Miskolci VC 15 (67—34), 2. Hódmezővásárhelyi VSC 15 (57—26), 3. A-Híd OSC Újbuda 12 (71—27), 4. Oázis SC, Budapest 12 (65—49), 5. Vasas Continentál II. 6 (57—47), 6. Csabai Csirkefogók VK 6 (52—51), 7. Ceglédi VSE 6 (46—64), 8. Váci VSE 3, 9. Csongrádi VVSE 0 (49—88), 10. Aqua SE, Nyíregyháza 0 (32—71).

Gyermek korcsoport. November 18., péntek, 17.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Csongrádi VVSE. November 20., vasárnap, 10.00: Aqua SE, Nyíregyháza—Ceglédi VVSE. 10.00: Váci VSE—Vasas Continentál II. 12.30: MVLC Miskolci VC—Oázis SC, Budapest. 13.15: A-Híd OSC Újbuda—Csabai Csirkefogók VK.

A gyermek korosztály Keleti csoportjának állása öt forduló után: 1. Ceglédi VSE 15 (95—27), 2. Csongrádi VVSE 15 (98—48), 3. A-Híd OSC Újbuda 12, 4. Vasas Continentál II. 9 (59—45), 5. MVLC Miskolci VC 9 (54—52), 6. Csabai Csirkefogók VK 6, 7. Aqua SE, Nyíregyháza 3 (68—62), 8. Váci VSE 3 (60—68), 9. Oázis SC, Budapest 3 (48—80), 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek V. korcsoportosaink e hét végén kezdik meg a pontvadászatot a nemzetközi vidékbajnokság Piros csoportjának keretében. A legkisebbek az első kör két fordulójában Szentesen küzdenek meg ellenfeleikkel, először a csongrádiakkal, majd a Szegedi Vízipóló Suli első csapatával.

A program. November 19., szombat, 9.00: Csongrádi VVSE—Szentesi VK. 9.45: Szegedi Vízipóló Suli II.—Szolnoki VSC. 10.35: Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE. 11.25: Szolnoki VSC— Szegedi Vízipóló Suli I. 12.15: Szentesi VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 13.00: Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli I.