ímkézett bejegyzés

Szombat: négy csapatunk hét találkozójának meccshelyszínei: Békéscsaba, Budapest, Hódmezővásárhely

Erős szombat vár klubunkra: a felnőttekkel együtt négy csapat harcol a különböző bajnokságokban a pontokért. Ráadásul a vízfelületen „osztozni” kell a Covid-vírus miatt két év kihagyás után ismét sorra kerülő Gáspár Ervin szeniorúszó-emlékversennyel. Kora reggel még a gyermek I. korosztályosok viaskodnak az Árpád fürdő medencéjében, majd amint az utolsó sípszó is elhangzik, a hullámokba ugranak az idős úszók az érmekért.

OB II-es felnőtt csapatunk a rájátszás középszakaszának második fordulójához érkezett, amelynek a BVSC Szőnyi úti uszodája ad otthont szombaton. A fővárosi fordulóban először a debreceniekkel, majd némi pihenő után a forduló rendezője, a Sportliget SE Budapest együttesével csapnak össze fiaink Horváth József és Perédi Péter bíráskodása mellett.

A program. Március 19., szombat, 13.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Debreceni VSE. 14.00: Fehérvár SE Székesfehérvár–Budafóka XXII. kerületi SE. 15.00: Swietelsky-Békéscsaba–Sportliget SE Budapest. 16.00: Debreceni VSE–Budafóka XXII. kerületi SE. 17.00: Fehérvár SE Székesfehérvár–Sportliget SE Budapest.

Az állás az első kör (két forduló) után: 1. Budafóka XXII. kerületi SE 6, 2. Debreceni VSE 4, 3. Swietelsky-Békéscsaba 3, 4. Sportliget SE Budapest 1, 5. Fehérvár SE Székesfehérvár 0.

Gyermek I. korosztályosaink a Délkeleti vidékbajnokság Zöld csoportjának 9-10. fordulójához érkeztek. A szombati esemény házigazdája klubunk lesz, így a kör öt mérkőzésére az Árpád fürdőben kerül sor. Fodor Ádám legényei mórahalmiakkal és a ceglédi lányokkal csapnak össze.

A program. Március 19., szombat, 9.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Mórahalom VSK. 10.00: Invictus ÚSC Szolnok–Ceglédi VSK Lányok. 11.00: Sugovica VSE Baja–Mórahalmi VSK. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Ceglédi VSK Lányok. 13.00: Invictus ÚSC Szolnok–Sugovica VSE Baja.

A Zöld csoport állása négy kör, nyolc forduló után: 1. Invictus ÚSC Szolnok 18, 2. Csabai Csirkefogók VK 18, 3. Sugovica VSE Baja 18, 4. Ceglédi VSK Lányok 3, 5. Mórahalmi VSK 3. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Gyermek IV. korosztályosaink a Délkeleti vidékbajnokság rájátszásának második köréhez érkeztek, amelynek Hódmezővásárhely lesz a házigazdája. A békéscsabai és gyulai alakulataink az alsóházban (Zöld csoport) viaskodnak a pontokért.

A program. Március 19., szombat, 11.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSE. 12.00: Gyulai VK–Újszilvás KSE. 13.30: Gyulai VK–Csabai Csirkefogók VK. 14.30: Hódmezővásárhelyi VSE–Újszilvás KSE.

Az állás a rájátszás első köre után: 1. Csabai Csirkefogók VK 6, 2. Hódmezővásárhelyi VSE 3, 3. Gyulai VK 3, 4. Újszilvás KSE 0.

Kettős győzelemmel zártak fiataljaink Mórahalmon

A csoport két éllovasával hozta össze a sorsolás szeszélye a vidékbajnokság Délkeleti Zöld csoportjában szerepelő gyermek I. korosztályú csapatunkat. Ám nem lehet panasz fiataljainkra, akik mindkét ellenfelüket legyőzek a mórahalmi fordulóban.

Csabai Csirkefogók VK–Sugovica VSE Baja 11–7 (1–3, 6–3, 3–0, 1–1)

Vidékbajnokság, Délkeleti Zöld csoport, gyermek I. korosztály, Mórahalom. V.: Piti László. Békéscsaba: Pribojszki – Korcsok N. 6 (1), Kovács B. 1, Szathmáry Zs. 1, Zimbran, Rácz D. 3, Pónya O. Cs.: Szabó B., Fölker, Bazsó, Csüllög, Suhajda Z. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 12/1, ill. 6/1. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Dorotity, Börzsönyi, Rácz G.

Csabai Csirkefogók VK–Invictus ÚSC Szolnok 16–13 (3–2, 3–2, 6–3, 4–6)

Vidékbajnokság, Délkeleti Zöld csoport, gyermek I. korosztály, Mórahalom. V.: Csípő Gábor. Békéscsaba: Pribojszki – Korcsok N. 7 (1), Bazsó 1, Szathmáry Zs. 1, Zimbran, Rácz D. 5, Pónya O. Cs.: Szabó B., Kovács B. 2, Fölker, Csüllög, Suhajda Z. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 5/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Bazsó.

Fodor Ádám edző: – Alaposan megváltozott csapattal keltünk útra Mórahalomra, amit a kényszer szült, ugyanis a sítáborok és betegségek miatt néhány olyan játékost is bevetettem, akik inkább az országos bajnokságban szerepelnek, továbbá Csabai Zozó pár évvel fiatalabb pólósai közül is játéklehetőséget kaptak néhányan. Ez az első mérkőzés elején meg is látszott, nem beszélve arról, hogy a megszokottól is halványabb teljesítményt nyújtott a gárda. Miután leteremtettem őket, jócskán megváltozott a játékunk, egyre jobban küzdöttek, akadtak szép megoldások. Végül mindenki lehetőséget kapott, amivel éltek is a fiatalok, és egy fontos győzelmet arattunk a bajaiakkal szemben. A második derbin már az első perctől kezdve jól muzsikált az együttes, hamar jelentős előnyre tettünk szert, ezt kihasználva tudtam forgatni a csapatot, végül itt sok mindenki sok lehetőséget kapott. Ezen a találkozón már az általam elvártakat láttak szinte mindenkitől. Elértük célunkat, kettős győzelmet arattunk, és jó meccseket játszottunk.

További eredmények: Invictus ÚSC Szolnok–Mórahalmi VSK 19–6. Sugovica VSE Baja–Ceglédi Lányok 22–3. Ceglédi Lányok–Mórahalmi VSK 11–12.

A Zöld csoport állása négy kör, nyolc forduló után: 1. Invictus ÚSC Szolnok 18, 2. Csabai Csirkefogók VK 18, 3. Sugovica VSE Baja 18, 4. Ceglédi Lányok 3, 5. Mórahalmi VSK 3. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Címlapképünkön Kovács Balázs jó teljesítményt nyújtott, mindkét meccsen még gólt is lőtt

Gyermek I. korosztályú csapatunk kettős győzelemmel zárta a napot

Ceglédre utazott ma gyermek I. korosztályos csapatunk, hogy a vidékbajnokság Délkeleti Zöld csoportjának harmadik fordulójában megmutassák, mire képesek a mórahalmiak és a hazai leányok ellen. Fodor Ádám csapata alaposan kitett magáért, ugyanis mindkét találkozót behúzta.

Csabai Csirkefogók VK–Mórahalmi VSK 19–5 (4–2, 6–0, 7–2, 2–1)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek I. korosztály, Cegléd. V.: Zelki Soma. Békéscsaba: Fehér – Zimbran 1, Korcsok N. 7 (1), Rácz 4, Pojendán 5, Pónya O., Nagy Á. Cs.: Fölker, Földi 1 (1), Orosz R., Csüllög, Csiaki 1. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 4/1. Büntetők: 2/2, ill. 1/1.

Csabai Csirkefogók VK–Ceglédi Lányok 22–4 (7–2, 5–0, 4–1, 6–1)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek I. korosztály, Cegléd. V.: Mohi Márk. Békéscsaba: Pribojszki – Zimbran 3, Korcsok N. 7, Rácz 1, Pojendán 2, Pónya O. 3 (1), Csiaki 2. Cs.: Fölker 1, Földi 1, Orosz R. 1, Kovács B. 1, Csüllög, Nagy Á. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 6/4, ill. 5/0. Büntetők: 1/1, ill. 1/0.

Fodor Ádám összefoglalója a harmadik forduló után: – A korábbiakhoz képest egy kicsit erősebb kerettel utaztunk Ceglédre, nagyobb volt az átfedés az országos-, illetve a vidékbajnokságban szereplő gárdáink között, ami elsősorban a vírus okozta pandémiának volt köszönhető. Remélem, hogy a jövő héten kezdődő országos bajnokság előtt javul a helyzet. Az is tény, hogy a mezőny két leggyengébbje ellen játszottunk, de mindkét ellenfelünk sokat javult az eltelt fél évben, így nem volt azért sétagalopp a két derbi. De ha már így alakult, igyekeztünk gyakorolni a védekezést és a támadásokat, a gyerekek éltek is a lehetőséggel, és maximálisan kihasználták a helyzeteket. Ami ugyancsak fontos: komolyan vették a találkozókat, amit megbeszéltünk, betartották.

További eredmények: Sugovica VSE Baja–Invictus ÚSC Szolnok 11–9. Ceglédi Lányok–Invictus ÚSC Szolnok 8–21. Mórahalmi VSK–Sugovica VSE Baja 10–27.

A Zöld csoport állása három kör, hat forduló után: 1. Invictus ÚSC Szolnok 15, 2. Sugovica VSE Baja 15, 3. Csabai Csirkefogók VK 12, 4. Ceglédi Lányok 3, 5. Mórahalmi VSK 0.

Címlapképünkön: Korcsok Nándor nemcsak remekül védekezett, hanem gólerősnek is bizonyult a hét végi ceglédi fordulóban – Fotó: Such Tamás

Sűrűsödnek a programok, fordulókat rendeznek több korosztályban a hét végén Békéscsabán és Cegléden

Február első hét végéjére sűrűsödik sportágunkban a program. Ezúttal a felnőtt OB II-es csapatok is „beszállnak” a folytatásba, miközben az utánpótlás vidékbajnoki sorozatában két korosztályunk is érdekelt lesz.

A felnőtt OB II-es csapatok két hónap szünet után az alapszakasz ötödik, zárókörével folytatják a pontvadászatot szombaton Békéscsabán. A tabella tanúsága szerint kimondottan nyílt még a kérdés, hogy ki hol folytatja majd a rájátszásban. Igazi rangadókra kerül sor, sok ki-ki meccsen mérik össze tudásukat a gárdák. Így a mieink a velük azonos pontszámú Kecskeméttel, majd az előttük álló csongrádiakkal. A Szegedi VTK klubjának vezetői azonban jelezték, hogy a betegségek miatt halasztást kérnek, így a tervezett hat meccs helyett csak négyet rendeznek meg az Árpád fürdőben. A forduló játékvezetői Juhász Tibor és Vörös Viktor lesznek.

A program. Február 5., szombat, 10.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Kecskeméti VE. 11.00: Invictus SC, Szolnok–Csongrádi VVSE. 12.00: Szegedi UVTE–Kecskeméti VE. 13.00: Swietelsky-Békéscsaba–Csongrádi VVSE.

Az állás a negyedik kör (nyolc forduló) után: 1. Szegedi UVTE 16, 2. Csongrádi VVSE 15, 3. Swietelsky-Békéscsaba 10, 4. Kecskeméti VE 10, 5. Invictus SC, Szolnok 9, 6. Szegedi VTK 9.

A gyermek IV. korosztályúak a vidékbajnokság hetedik fordulójához érkeztek, és mivel miden csapatra egyetlen találkozó vár az alapszakasz végjátékában, különböző helyszíneken játszanak csapatok. Tehetik ezt azért, mert éppen a szomszédvárak egymás elleni meccseit „dobta ki” nekik a sorsolás. Így például a Csabai Csirkefogók a fiókcsapatukkal, a Gyulai VK-val mérik össze tudásukat. Mégpedig a felnőtt OB II-es forduló után, a békéscsabai Árpád fürdőben.

A program. Február 5., szombat, 10.00 óra (elől a pályaválasztók): Szolnoki Dózsa–Újszilvás KSE. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli. 14.30: Csabai Csirkefogók VK–Gyulai VK. 16.00: Szentesi VK–Csongrádi VVSE.

Az állás három kör (hat forduló) után: 1. Legrand Szentesi VK 16, 2. Szolnoki Dózsa 16, 3. Koelner-Csongrádi VVSE 15, 4. Szegedi Vízipóló Suli 9, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 6. Csabai Csirkefogók VK 6, 7. Újszilvás KSE 3, 8. Gyulai VK 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Gyermek I. korosztályúak Délkeleti Zöld csoportjában a harmadik kört rendezik meg, amelynek Cegléd ad otthont. Fiataljaink a mórahalmiak után a házigazdákkal meccselnek szombaton.

A program. Február 5., szombat, 12.30 óra: Sugovica VSE Baja–Invictus ÚSC Szolnok. 13.30: Csabai Csirkefogók–Mórahalmi VSK. 14.30: Ceglédi Lányok–Invictus ÚSC Szolnok. 15.30: Mórahalmi VSK–Sugovica VSE Baja. 16.30: Csabai Csirkefogók VK–Ceglédi Lányok.

Az állás két kör, négy forduló után: 1. Invictus ÚSC Szolnok 12, 2. Sugovica VSE Baja 9, 3. Csabai Csirkefogók VK 6, 4. Ceglédi Lányok 3, 5. Mórahalmi VSK 0.

Fodor Ádám: „A végeredményt tekintve az döntött, hogy többet hibáztunk, mint ellenfeleink”

Martfűre látogatott a gyermek I. korosztályos csapatunk, hogy a vidékbajnoki második körben újabb két találkozót megvívjon a Zöld csoportban. Ezen a hét végén nem jártak sikerrel, két vereséggel a tarsolyban tértek haza.

Csabai Csirkefogók VK–Invictus ÚSC Szolnok 7–13 (2–3, 3–5, 2–3, 0–2)

Vidékbajnokság, gyermek I. korosztály, Délkeleti Zöld csoport, Martfű. V.: Berki András. Békéscsaba: Pribojszki – Pojendán 3 (1), Bazsó 1, Szathmáry Zs. 1, Zimbran 1, Hrabovszki 1, Pónya O. Cs.: Krizsán (kapus), Fölker, Csiaki, Suhajda Z., Csüllög, Nagy Á., Csendes Eszter, Szabó B. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 3/2. Büntetők: 2/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Fazekas.

Csabai Csirkefogók VK–Sugovica VSE Baja 8–10 (2–0, 2–2, 3–4, 1–4)

Vidékbajnokság, gyermek I. korosztály, Délkeleti Zöld csoport, Martfű. V.: László Gábor. Békéscsaba: Pribojszki – Pojendán 3 (1), Bazsó, Szathmáry Zs. 1, Zimbran, Hrabovszki, Pónya O. 1 (1). Cs.: Krizsán (kapus), Fölker, Csiaki, Suhajda Z., Csüllög, Nagy Á., Csendes Eszter, Szabó B. 3. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 3/2. Büntetők: 2/2, ill. 3/2.

Fodor Ádám edző összefoglalója a második kör után: – Az első körben két gyengébb partnerrel találkoztunk, ám ma két olyan csapattal játszottunk, amely hasonló tudású, mint a miénk. Sajnos, sok elkerülhető hibát követtek el a gyerekek, ráadásul a végeredményt tekintve az döntött, hogy többet hibáztunk, mint ellenfeleink. Amiről úgy gondoltam, hogy már jól tudjuk, az ma nem működött. De a lényeg, hogy ebben a bajnokságban nincs eredménykényszer, a játék a fontos, és az, hogy minél hamarabb felzárkózzanak fiataljaink arra a szintre, amit az országos bajnokságban szereplő csapatunk már elért.

További eredmények: Ceglédi Lányok–Sugovica VSE Baja 9–16. Mórahalmi VSK–Invictus ÚSC Szolnok 1–25. Mórahalmi VSK–Ceglédi Lányok 7–17.

Az állás két kör, négy forduló után: 1. Invictus ÚSC Szolnok 12, 2. Sugovica VSE Baja 9, 3. Csabai Csirkefogók VK 6, 4. Ceglédi Lányok 3, 5. Mórahalmi VSK 0.

Címlapképünkön Szabó Barnabás (kezén a labda) a második mérkőzésen háromszor volt eredményes