ímkézett bejegyzés

Ezúttal az ifjúságiak mentették meg a napot

Szatmári Levente az ifjúságiak mérkőzésén négyszer volt eredményes, érthető és látványos volt minden találata után a gólöröm, annál is inkább, mert a csapat egy remek győzelemmel zárta a napot – fotó: Such Tamás

Az eddigi tavaszi négy fordulóból ez már a harmadik idegenbeli kiruccanás, ezúttal a főváros felé vette az irányt a három országos utánpótlás-bajnokságban szerepelő alakulatunk. Vasárnap a nagyjából hasonszőrű Ybl Waterpolo Club csapatai vártak a mieinkre a Komjádi Béla Sportuszodában. A tét az A1 csoport 13–20. helye, azaz őszre az A1 avagy az A2 osztály. Nos a két fiatalabb egyletnek nem sikerült ma a pontszerzés, ám az ifjúságiak megmentették a napot, szép győzelemmel zárták a fordulót.

Ybl Waterpolo Club Budapest–Csabai Csirkefogók VK 18–8 (3–3, 3–1, 6–1, 6–3)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport alsóház, 13–20. helyért, gyermek korcsoport, Budapest. V.: Csizmadia Zsolt, Homonnai Dániel. Ybl WPC: Dankó – Szentandrási-Szabó, Bodnár 5, Nagy B. 1, Vojuczki, Kovács-Siklósi 2, Buli 3. Cs.: Lengyel 1, Győrfi-Tóth 1, Fecser 1 (1), Szűcs 3, Muzsai, Gálik, Csányi 1, Csaba-Laász. Edző: Kibédi László, Köllő Attila, Sipőcz Balázs. Békéscsaba: Veszeli – Balogh Cs. 2, Balogh B., Bódi 2, Uhrin Zs. 2 (1), Suhajda S., Tóth Z. Cs.: Kálmán Zs. (kapus), Bereczky 1, Csendes P., Szeidler, Orosz-Tóth, Uhrin B. 1, Tóth-Benedek, Szabó M. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 18/6, ill. 18/3. Büntetők: 2/1, ill. 1/1.

A nap első mérkőzésén az első negyed igazán pofás volt, annak ellenére, hogy mindig a házigazdáknál volt az egygólos előny, ám a szünetben jól mutatott a 3–3. A következő etap már kevésbé festett jól, ugyanis a vége felé haladva 6–3-ra nyílt ki az olló. Keményen küzdött fiatal csapatunk, de végül fejet kellett hajtaniuk a tabellán csak gólkülönbséggel a második helyre szoruló fővárosiak előtt.

Katona Péter: – Tudtuk, hogy kemény mérkőzés vár ránk, az Ybl jó erőkből álló társaság. Kemény iramot diktáltak az első perctől, a szoros emberfogásukkal viszont nem igazán tudtunk mit kezdeni. Pedig amit elterveztünk, az első félidőben még megvalósult, s amit kértem a srácoktól, 16 percig minden ült. A fegyelemmel sem volt problémánk ebben az időszakban, a játékunk is jó volt, még ha a végeredmény nem is ezt tükrözi. De a térfélcsere után lépésről lépésre elment a házigazda. Ha az első két negyedben mutatott játékunkat a jövőben megismételjük, egyre több keresnivalónk lehet ebben a mezőnyben is.

További eredmények. Gyermek korcsoport: PannErgy-MVLC-Miskolc–MATE Gödöllői EAC 12–13. Kecskemét Junior Sport–Tatabányai VSE 15–10. AVUS Szombathely–Kaposvári VK 22–6.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 14 (7 mérkőzésből), 2. Ybl Waterpolo Club Budapest 14 (7), 3. AVUS Szombathely 10 (7), 4. MATE Gödöllői EAC 13 (5), 5. Kecskemét Junior Sport 7 (7), 6. Tatabányai VSE 7 (5), 7. Kaposvári VK 4 (4), 8. Csabai Csirkefogók VK 3 (5). (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Ybl Waterpolo Club Budapest–Csabai Csirkefogók VK 17–7 (4–0, 4–3, 2–4, 7–0)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport alsóház, 13–20. helyért, serdülők, Budapest. V.: Homonnai Dániel, Némethy Richárd. Ybl WPC: Fekete B. – Nagy V. 1, Márai-Szigethy, Ádám 2, Jurnyik 2, Szigeti 3 (1), Duzmath 2. Cs.: Horváth M. 2 (1), Moczadlo, Kovács Á. 2, Heltovics 1, Herczeg 2 (1), Bognár. Edző: Sziklai Tamás, Kibédi Botond, Sipőcz Balázs. Békéscsaba: Kabai – Such 2, Suhajda Z. 1, Hajdu Á., Zimbran 3, Nánási 1 (1), Machlik. Cs.: Veszeli (kapus), Bódi, Suhajda S., Szlúka, Czupper, Párzsa, Uhrin Zs. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 21/5, ill. 21/2. Büntetők: 4/3, ill. 2/1. Kipontozódott: Ádám, ill. Suhajda S., Hajdu Á., Zimbran.

A házigazdák repülőrajtot vettek, a második negyed közepén már 7–0-át mutatott az eredményjelző. Ezután fiataljaink „magukhoz tértek”, 8–5-re, majd 10–7-re alakították az eredményt, ám a finis ismét gyengébbre sikerült, így alakult ki a végeredmény.

Fodor Ádám: – Elöljáróban: két alapemberünk, a center Orosz Regő betegség, a bekk Korcsok Nándor egymérkőzéses eltiltás miatt hiányzott, vélhetően ez is befolyásolta a végeredményt. De az is tény, nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést. Készültünk arra, hogy vendéglátóink nagyon szoros emberfogást alkalmaznak, mégis inkább csak csodálkoztak a gyerekek, amikor szembesültek vele. Hét-nulla után már fölvettük a kesztyűt, két negyeden át jól harcoltak, megkezdtük a fölzárkózást, de ez nagyon sok energiát kivett a csapatból. Amikor már láttam, hogy nem érjük utol ellenfelünket, inkább pihentettem néhány serdülőt, hogy az ifjúságiak meccsén is bevethetők legyenek.

További eredmények. Serdülők: AVUS Szombathely–Kaposvári VK 15–6. Kecskemét Junior Sport–Tatabányai VSE 24–5. PannErgy-MVLC-Miskolc–MATE Gödöllői EAC 10–5.

Az állás. Serdülők: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 21 (7 mérkőzésből), 2. AVUS Szombathely 14 (7), 3. MATE Gödöllői EAC 12 (5), 4. Kecskemét Junior Sport 9 (7), 5. Kaposvári VK 9 (5), 6. Ybl Waterpolo Club Budapest (7) 7, 7. Csabai Csirkefogók VK 0 (5), 8. Tatabányai VSE 0 (5). (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Ybl Waterpolo Club Budapest–Csabai Csirkefogók VK 10–13 (3–3, 3–1, 0–5, 4–4)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport alsóház, 13–20. helyért, ifjúságiak, Budapest. V.: Némethy Richárad, Csizmadia Zsolt. Ybl WPC: Maráz – Szloszjár 1, Nagy M., Subasitz 1, Somogyváry 1, Sükösd 2 (1), Szaplonczay. Cs.: Rimely (kapus), Kántor, Erdő 2, Fekete Cs. 2, Lakatos-Petroff, Windisch 1, Lapis. Edző: Köllő Attila István, Sipőcz Balázs, Sziklai Tamás. Békéscsaba: Krizsán – Such 1, Suhajda Z. 1, Szatmári L. 4, Bazsó, Pónya O., Pallag 4. Cs.: Zimbran 2, Csüllög 1, Fölker. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 11/1, ill. 11/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/0.

A nap záró találkozóján érdekesen alakult az eredménysor: 3–2-ig mindig a mieinknél volt az előny, ezt követően azonban megtört a lendület, 5–3-ra már a pályaválasztó vezetett. Ami ezután következett, az már igazán szívmelengető volt, csapatunk egy 8–1-es szériát dobott, ami elegendő volt a végső győzelemhez. Ezen a napon ifistáink mentették meg a „helyzetet”, a három pont nagyon jókor jött.

Fodor Ádám: – A hazai csapat 14 valós ifjúsági játékossal tudott kiállni, nálunk több serdülő korú is szerepet kapott. Az hamar világossá vált, hogy mindkét alakulat alaposan felkészült a másikból.  Kezdetben fej-fej mellett haladtak a csapatok, s úgy gondoltam, ez a találkozó végéig így lesz. De aztán a hazaiak fordítottak, ám a mieink nem adták föl. Egyre jobb lett a védekezésünk, nagyon figyeltek egymásra fiataljaink. Mondhatni, extázisba kerültek játékosaink, egyre jobban működtek a dolgok, remekül kapartak, küzdöttek, s bírtuk a torokfogós fővárosi játékot is. Örülök, hogy jó játékkal ellenfelünk fölé kerekedtünk, büszke vagyok a csapatra, ma csillagos ötösre vizsgáztak.

További eredmények. Ifjúságiak: Kecskemét Junior Sport–Tatabányai VSE 21–19. PannErgy-MVLC-Miskolc–MATE Gödöllői EAC 26–3. AVUS Szombathely–Kaposvári VK 19–12.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Kecskemét Junior Sport 20 (7 mérkőzésből), 2. PannErgy-MVLC-Miskolc 16 (7), 3. AVUS Szombathely 15 (7), 4. Kaposvári VK 7 (7), 5. Csabai Csirkefogók VK 6 (5), 6. Tatabányai VSE 5 (5), 7. Ybl Waterpolo Club Budapest 3 (7), 8. MATE Gödöllői EAC 3 (5). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

 

Hűha: egy hétvége – nyolc bajnoki

Régen látott mennyiségű mérkőzésdömpingen át figyelhetjük egy hétvégén fiataljainkat és idősebb sportolóinkat március első szombat-vasárnapján. Az OB II-es felnőtt csapatunk a főváros felé veszi az irányt, a gyermek „kettesek” hazai környezetben, a gyermek „négyesek” Szolnokon küzdenek szombaton két-két meccsen a pontokért, egy nappal később, vasárnap pedig az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk Budapesten igyekszik helyt állni. Összesen nyolc találkozó erejéig követhetjük nyomon csapataink szereplését.

Az OB II-es alakulatunk a középszakasz rájátszása második fordulójában, a 4. csoportban, a 11–20. helyért folytatják tovább a bajnokságot. Ezúttal a Budapestre látogatnak, mégpedig a Hajós Alfréd Sportuszodában lesz jelenésük, ahol a rendező Csepeli Ifjúsági Sportközpont lesz az első ellenfelük, majd egy ugyancsak fővárosi, mégpedig a listavezető ELTE-BEAC Budapest vár rájuk.

A program. Március 7., szombat, 11.30 óra: Csepeli Ifjúsági Sportközpont–Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls. 12.30: Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza–ELTE-BEAC Budapest. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Csepeli Ifjúsági Sportközpont (jv.: Csanádi Zsolt Dániel, Némethy Richárd). 14.30: Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza–ELTE-Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls. 15.30: Csabai Csirkefogók VK–ELTE-BEAC Budapest (jv.: Tordai Gábor, Csanádi Zsolt Dániel).

Az állás az első kör (két forduló) után: 1. ELTE-BEAC Budapest 6, 2. Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 3 (25–26), 3. Csepeli Ifjúsági Sportközpont 3 (24–31), 4. Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza 2, 5. Csabai Csirkefogók VK 1.

A gyermek II. korcsoportosok Békéscsabán találkoznak a Délkeleti nemzetközi területi bajnokság 6. fordulójában, aminek hivatalosan az AMEFA Arad a rendezője. Az Árpád fürdőben szombaton a tervezett öt találkozó helyett csupán három meccsen szurkolhatnak a kilátogatók. A szerb listavezető szabadkaiak halasztást kértek, két mérkőzésüket egy későbbi időpontban játsszák le. A mieink így csak egy alkalommal ugranak vízbe, mégpedig sereghajtó bajaiakkal szemben.

A program. Március 7., szombat, 11.00: Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad (román)–Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ. 12.30: Csabai Csirkefogók VK–Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ. 13.30: AMEFA Arad–Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad. A Csabai Csirkefogók VK–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb) és a Spartak Patent co. Subotica, Szabadka–AMEFA Arad mérkőzéseket elhalasztottak egy későbbi időpontra.

Az állás az ötödik kör (tíz forduló) után: 1. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka 24, 2. AMEFA Arad 21, 3. Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad 15, 4. Csabai Csirkefogók VK 15, 5. Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Gyermek IV. korosztályosaink buszra ülnek és Szolnokig meg sem állnak szombaton. A Délkeleti területi nemzetközi bajnokság alsóházában (Zöld csoport) is öt mérkőzést rendeznek, az első kört kettős győzelemmel záró csabaiak az Invictus gárdájával, majd a kecskemétiekkel mérik össze tudásukat.

A program. Március 7., szombat, 13.00 óra: Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb)–AMEFA Arad (román). 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC. 15.00: Kecskeméti Sportiskola–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka. 16.00: AMEFA Arad–Invictus SC. 17.00: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola.

Az állás után: 1. Csabai Csirkefogók VK 6 (34–3), 2. Invictus SC 6 (27–16), 3. Kecskeméti Sportiskola 3, 4. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka 0 (9–29), 5. AMEFA Arad 0 (12–38).

Az országos utánpótlás-bajnokság A1 csoportja rájátszásában, a negyedik fordulóban ismét utazás vár fiataljainkra vasárnap. Az alsóházi nyolc egylet – miként korábban is írtuk – a végső 13–20. helyért játszik nyárig, amely egyben osztályozónak is beillik. A három csapatunkat a jó erőkből álló Ybl Waterpolo Club Budapest triója várja, a küzdelmeknek a Komjádi Béla Sportuszoda ad otthont.

A program. Gyermek korcsoport. Március 8., vasárnap, 11.00 óra: PannErgy-MVLC-Miskolc–MATE Gödöllői EAC. 11.00: Kecskemét Junior Sport–Tatabányai VSE. 12.30: AVUS Szombathely–Kaposvári VK. 14.00: Ybl Waterpolo Club Budapest–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Csizmadia Zsolt, Homonnai Dániel.).

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 14 (6 mérkőzésből, 83–64), 2. Ybl Waterpolo Club Budapest 11 (6 mérkőzésből, 80–74), 3. MATE Gödöllői EAC 10 (4 mérkőzésből, 55–38), 4. Tatabányai VSE 8 (4 mérkőzésből, 51–53), 5. AVUS Szombathely 7 (6 mérkőzésből, 77–71), 6. Kaposvári VK 6 (3 mérkőzésből, 48–55), 7. Kecskemét Junior Sport 4 (6 mérkőzésből, 60–87), 8. Csabai Csirkefogók VK 3 (4 mérkőzésből, 45–58). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. Március 8., vasárnap, 11.00 óra: AVUS Szombathely–Kaposvári VK. 12.15: Kecskemét Junior Sport–Tatabányai VSE. 12.30: PannErgy-MVLC-Miskolc–MATE Gödöllői EAC. 15.15: Ybl Waterpolo Club Budapest–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Homonnai Dániel, Némethy Richárd.).

Az állás. Serdülők: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 18 (6 mérkőzésből, 99–49), 2. MATE Gödöllői EAC 12 (4 mérkőzésből, 56–32), 3. AVUS Szombathely 11 (6 mérkőzésből, 89–65), 4. Kaposvári VK 9 (4 mérkőzésből, 49–36), 5. Kecskemét Junior Sport 6 (6 mérkőzésből, 54–69), 6. Ybl Waterpolo Club Budapest (6 mérkőzésből, 53–73) 4, 7. Csabai Csirkefogók VK 0 (4 mérkőzésből, 35–72), 8. Tatabányai VSE 0 (4 mérkőzésből, 32–69). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. Március 8., vasárnap, 13.30 óra: Kecskemét Junior Sport–Tatabányai VSE. 14.00: PannErgy-MVLC-Miskolc–MATE Gödöllői EAC. 14.00: AVUS Szombathely–Kaposvári VK. 16.30: Ybl Waterpolo Club Budapest–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Némethy Richárad, Csizmadia Zsolt.).

Az állás. Ifjúságiak: 1. Kecskemét Junior Sport 17 (6 mérkőzésből, 11–62), 2. PannErgy-MVLC-Miskolc 13 (6 mérkőzésből, 89–75), 3. AVUS Szombathely 12 (6 mérkőzésből, 93–90), 4. Tatabányai VSE 9 (4 mérkőzésből, 51–51), 5. Csabai Csirkefogók VK 3 (4 mérkőzésből, 52–55), 6. Kaposvári VK 3 (6 mérkőzésből, 51–60), 7. Ybl Waterpolo Club Budapest 3 (6 mérkőzésből, 77–94), 8. MATE Gödöllői EAC 3 (4 mérkőzésből, 29–70). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Gyermek csapatunk győzött, ifistáink közel álltak hozzá

Bódi Bercel négy pazar góllal járult hozzá gyermek korosztályos csapatunk idei első győzelméhez – fotó: Such Tamás

Akár lehetett volna szebb napunk is az országos utánpótlás-bajnokság harmadik fordulójában, hiszen a gyermek korosztályosaink megszerezték az első tavaszi győzelmüket, ifjúsági gárdánk pedig nagyon közel állt hozzá. De serdülőink is dicséretet érdemelnek, bár itt lehetett volna szorosabb az eredmény. Minden esetre az első két fordulóhoz képest mindhárom fronton előrelépés történt, ami biztató a jövőre nézve.

Csabai Csirkefogók VK–Kaposvári VK 16–10 (4–5, 6–1, 1–2, 5–2)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport alsóház, 13–20. helyért, gyermek korcsoport, Békéscsaba. V.: Szabó Xénia, Mihály Máté. Békéscsaba: Veszeli – Balogh Cs. 1, Balogh B. 3 (1), Bódi 4 (1), Uhrin Zs. 5 (2), Suhajda S. 2, Tóth Z. Cs.: Kálmán (kapus), Bereczky, Csendes P., Szeidler, Szabó M., Uhrin B. 1, Tóth-Benedek. Edző: Katona Péter. Kaposvár: Kiss L. – Tóth L. 2, Ruppert 3 (1), Bódis 1, Füzi, Klampauer 4 (2), Gasparics-Szigeti. Cs.: Visnyei, Blazsek, Takács, Krakkai, Hajdu A., Szita. Edző: Prikidánovics Nándor. Gól emberelőnyből: 9/2, ill. 3/2. Büntetők: 5/4, ill. 3/3. Kipontozódott: Füzi.

A nap második mérkőzésén a második negyed közepéig egyenlő erők küzdelmét láthattuk, de egy góllal mindig a vendégek vezettek. Öt-hatos állás után robbantottak fiataljaink, 10–6-ra fordítottak, innen már nem volt kétséges, kié lesz a három pont ezen a vasárnapon.

Katona Péter: – Nem ismertük ellenfelünket, hiszen az ősszel egy másik csoportban játszottak, így csak a statisztikai eredményeik alapján következtethettünk arra, mire lehetnek képesek. Ebből én azt vontam le, legyőzhetőek. Az első negyed nem az elképzeléseim szerint zajlott, kicsit beragadtunk, és bele-belehibáztunk. Az első szünetben átbeszéltük az addigiakat, és a folytatásban már a mi szájunk íze szerint alakultak a dolgok. Ami viszont nem tetszett: jelentős előnyünk birtokában kissé leült a csapat, túlságosan megnyugodtak fiataljaink. Ebben a kategóriában arra kell törekedni, hogy 32 percen át mi uraljuk a játékot. Ettől függetlenül gratulálok a gyerekeknek, hiszen megszerezték a tavasz első győzelmét.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Kecskemét Junior Sport–PannErgy-MVLC-Miskolc 14–14 – szétlövés után 18–19. AVUS Szombathely–Ybl Waterpolo Club Budapest 11–16. MATE Gödöllői EAC–Tatabányai VSE 10–10 – szétlövés után 13–15.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 14 (6 mérkőzésből, 83–64), 2. Ybl Waterpolo Club Budapest 11 (6 mérkőzésből, 80–74), 3. MATE Gödöllői EAC 10 (4 mérkőzésből, 55–38), 4. Tatabányai VSE 8 (4 mérkőzésből, 51–53), 5. AVUS Szombathely 7 (6 mérkőzésből, 77–71), 6. Kaposvári VK 6 (3 mérkőzésből, 48–55), 7. Kecskemét Junior Sport 4 (6 mérkőzésből, 60–87), 8. Csabai Csirkefogók VK 3 (4 mérkőzésből, 45–58). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Csabai Csirkefogók VK–Kaposvári VK 9–15 (3–5, 1–6, 4–2, 1–2)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport alsóház, 13–20. helyért, serdülők, Békéscsaba. V.: Berki András, Szabó Xénia. Békéscsaba: Kabai – Such 2 (1), Korcsok N., Suhajda Z. 1 (1), Orosz R. 1, Zimbran 4 (1), Nánási. Cs.: Lantos (kapus), Suhajda S. 1, Hajdu Á., Czupper, Machlik, Uhrin Zs. Edző: Fodor Ádám. Kaposvár: Budai – Gregorovics 3, Tahin 2 (1), Bartos, Vajay 2 (1), Hugó 3 (1), Hegedűs 4. Cs.: Schneider, Földi, Waibl, Tóth N., Csonka 1. Edző: Krasznai Rudolf, Berta József. Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 7/3. Büntetők: 3/3, ill. 3/3. Kiállítás cserével: Korcsok N. Kipontozódott: Vajay.

Az első negyed viszonylagosan kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, a második negyedben azonban a vendégek nagyobb előnyre tettek szert. Hiába sikerült számunkra szebben a harmadik etap, a távolság már túl nagynak bizonyult.

Fodor Ádám: – Ezen a mérkőzésen a védekezésünk nem volt az igazi, az ellenfél centerét nem tudtuk tartani, és az átlövéseket sem sikerült hárítani. A kaposváriak jól céloztak, rendre eltalálták a kapunkat, máskor pedig a blokkról becsurgott a lövésük a hálóba. Mondhatni: a szegény embert az ág is húzza. De az is tény, nem volt olyan tűz a csapatban, mint amivel ősszel rendre nyertünk találkozókat. Hozzáteszem, a látottak alapján nem volt hat gól különbség a két egylet között. A tudás bennünk van, most már azt várom, hogy a kapura lövéseink eredményesebbek legyenek.

További eredmények. Serdülők: AVUS Szombathely–Ybl Waterpolo Club Budapest 11–11 – szétlövés után 16–15. Kecskemét Junior Sport–PannErgy-MVLC-Miskolc 8–9. MATE Gödöllői EAC–Tatabányai VSE 15–9.

Az állás. Serdülők: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 18 (6 mérkőzésből, 99–49), 2. MATE Gödöllői EAC 12 (4 mérkőzésből, 56–32), 3. AVUS Szombathely 11 (6 mérkőzésből, 89–65), 4. Kaposvári VK 9 (4 mérkőzésből, 49–36), 5. Kecskemét Junior Sport 6 (6 mérkőzésből, 54–69), 6. Ybl Waterpolo Club Budapest (6 mérkőzésből, 53–73) 4, 7. Csabai Csirkefogók VK 0 (4 mérkőzésből, 35–72), 8. Tatabányai VSE 0 (4 mérkőzésből, 32–69). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Csabai Csirkefogók VK–Kaposvári VK 15–16 (5–5, 3–4, 2–3, 5–4)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport alsóház, 13–20. helyért, ifjúságiak, Békéscsaba. V.: Mihály Máté, Berki András. Békéscsaba: Krizsán – Such 2, Szatmári L. 3 (1), Bazsó 2, Pónya O., Pallag 4 (1), Szalai 1. Cs.: Kabai (kapus), Suhajda Z. 1, Szathmáry Zs., Zimbran 2. Edző: Fodor Ádám. Kaposvár: Török – Majnik 2, Bognár 2, Mady 4, Märcz 8 (3), Radics, Hugó. Cs.: Barna, Balikó, Tahin, Szalmás. Edző: Berta József. Gól emberelőnyből: 8/4, ill. 9/4. Büntetők: 2/2, ill. 3/3. Kipontozódott: Suhajda Z., ill. Majnik.

A nap utolsó derbije hozta a legtöbb izgalmat, lendületesen kezdő csapatunk 5–2-re elhúzott. A vendégek 7–7 után vették át a vezetést, és onnan kezdve már ki sem adták a kezükből, amit nagyrészt a nyolc gólt elérő Märcz Patriknak köszönhetnek.

Fodor Ádám: – Az elején magabiztosan kezdtünk, jól védekeztünk, és a két leggólerősebb játékosukat ekkor még remekül semlegesítettük. Aztán mindez egy pillanat alatt eltűnt. Jöttek itt is a becsurgó vagy a kapufáról befelé pattanó labdák, nekünk pedig a túloldalon nem jött be szinte semmi, amit szerettünk volna. Amikor pedig lehetett volna egy kis szerencsénk, az elpártolt tőlünk. A legnagyobb hibánk az volt, hogy a kaposváriak két leggólerősebb játékosa huszonháromszor tüzelhetett, amiből 12 be is talált. Erre kellett volna jobban figyelni ahhoz, hogy az ifjúságiak is pontot szerezzenek. Viszont, ha a három mai találkozót nézem, azért van némi javuló tendencia a játékunkban, amire a folytatásban lehet építeni. A mérkőzés után mondtam a srácoknak: összességében megérdemeltük volna mi a három pontot, de a kaposváriak sajnos kiénekelték a sajtot a szánkból.

További eredmények. Ifjúságiak: AVUS Szombathely–Ybl Waterpolo Club Budapest 16–15. Kecskemét Junior Sport–PannErgy-MVLC-Miskolc 16–11. MATE Gödöllői EAC–Tatabányai VSE 10–11.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Kecskemét Junior Sport 17 (6 mérkőzésből, 11–62), 2. PannErgy-MVLC-Miskolc 13 (6 mérkőzésből, 89–75), 3. AVUS Szombathely 12 (6 mérkőzésből, 93–90), 4. Tatabányai VSE 9 (4 mérkőzésből, 51–51), 5. Csabai Csirkefogók VK 3 (4 mérkőzésből, 52–55), 6. Kaposvári VK 3 (6 mérkőzésből, 51–60), 7. Ybl Waterpolo Club Budapest 3 (6 mérkőzésből, 77–94), 8. MATE Gödöllői EAC 3 (4 mérkőzésből, 29–70). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Országos utánpótlás-bajnokság: idén először játszanak itthon, ellenfelük a legfelsőbb osztályból érkezik

Míg a gyermek „hármasok” Mórahalom felé veszik az irányt hétvégén, az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő fiataljaink a rájátszás során első ízben hazai környezetben küzdhetnek meg a pontokért.

Gyermek III. korcsoportosaink a Délkeleti területi bajnokság rájátszásának felsőházában a második fordulójához érkeztek. A kör hat mérkőzésének szombaton Mórahalom lesz a házigazdája. A tét nem kevesebb, mint eldönteni az 1–6. hely sorsát. A második fordulóban Ajtai Miklós edző legényei a kecskemétiekkel, majd az ugyancsak eddig nyeretlen házigazdákkal találkoznak az impozáns fürdő fedett medencéjében.

A program. Február 28., szombat, 10.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Mórahalmi VK. 11.00: Szolnoki Dózsa–Szentesi VK. 12.00: Kecskeméti Sportiskola–Csabai Csirkefogók VK. 13.00: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa. 14.00: Szentesi VK–Kecskeméti Sportiskola. 15.00: Mórahalmi VK–Csabai Csirkefogók VK.

Az állás az első kör (két forduló után): 1. Szolnoki Dózsa 6, 2. Szentesi VK 6, 3. Szegedi Vízipóló Suli 3, 4. Kecskeméti Sportiskola 3, 5. Mórahalmi VK 0, 6. Csabai Csirkefogók VK 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Az országos utánpótlás-bajnokság A1 csoportja rájátszásában a két idegenbeli derbi után a harmadik fordulóban házigazdaként ugrik vízbe a három korosztályos csapatunk vasárnap. Az alsóházi nyolc egylet a végső 13–20. helyért játszik júniusig, amely egyben osztályozó is: a legjobb négy jövőre az A1-be kap besorolást, a hátsó négy az A2-be. A már márciusba nyúló fordulóban fiataljaink azt a Kaposvári VK együtteseit fogadják, amelyek az őszi szezon alapszakaszában a legmagasabb osztályban igyekeztek pontokat gyűjtögetni. A jelenlegi tabella kissé „csalfa”, ugyanis a csabaiak három, somogyi vendégeink öt fordulón vannak már túl. A mieink az előző két fordulóban a mezőny két legerősebb együttesével szemben nem jártak sikerrel, edzőink szerint mostantól azonban akár be is indulhat a pontgyártás.

A program. Gyermek korcsoport. Március 1., vasárnap, 11.00 óra: Kecskemét Junior Sport–PannErgy-MVLC-Miskolc. 11.30: AVUS Szombathely–Ybl Waterpolo Club Budapest. 13.15: Csabai Csirkefogók VK–Kaposvári VK (jv.: Szabó Xénia, Mihály Máté). 14.15: MATE Gödöllői EAC–Tatabányai VSE.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 12 (5 mérkőzésből, 69–50), 2. MATE Gödöllői EAC 9 (3 mérkőzésből, 45–28), 3. Ybl Waterpolo Club Budapest 8 (5 mérkőzésből, 64–63), 4. AVUS Szombathely 7 (5 mérkőzésből, 66–55), 5. Tatabányai VSE 6 (3 mérkőzésből, 41–43), 6. Kaposvári VK 5 (3 mérkőzésből, 38–39), 7. Kecskemét Junior Sport 3 (5 mérkőzésből, 46–73), 8. Csabai Csirkefogók VK 0 (3 mérkőzésből, 29–48). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. Március 1., vasárnap, 10.00 óra: AVUS Szombathely–Ybl Waterpolo Club Budapest. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Kaposvári VK (jv.: Berki András, Szabó Xénia). 12.15: Kecskemét Junior Sport–PannErgy-MVLC-Miskolc. 13.00: MATE Gödöllői EAC–Tatabányai VSE.

Az állás. Serdülők: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 15 (5 mérkőzésből, 90–41), 2. AVUS Szombathely 9 (5 mérkőzésből, 78–54), 3. MATE Gödöllői EAC 9 (3 mérkőzésből, 41–23), 4. Kaposvári VK 6 (3 mérkőzésből, 34–27), 5. Kecskemét Junior Sport 6 (5 mérkőzésből, 46–60), 6. Ybl Waterpolo Club Budapest (5 mérkőzésből, 42–62) 3, 7. Csabai Csirkefogók VK 0 (3 mérkőzésből, 26–57), 8. Tatabányai VSE 0 (3 mérkőzésből, 23–54). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. Március 1., vasárnap, 13.00 óra: AVUS Szombathely–Ybl Waterpolo Club Budapest. 13.30: Kecskemét Junior Sport–PannErgy-MVLC-Miskolc. 14.30: Csabai Csirkefogók VK–Kaposvári VK (jv.: Mihály Máté, Berki András). 15.30: MATE Gödöllői EAC–Tatabányai VSE.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Kecskemét Junior Sport 14 (5 mérkőzésből, 95–47), 2. PannErgy-MVLC-Miskolc 13 (5 mérkőzésből, 78–59), 3. AVUS Szombathely 9 (5 mérkőzésből, 77–75), 4. Tatabányai VSE 6 (3 mérkőzésből, 40–41), 5. Csabai Csirkefogók VK 3 (3 mérkőzésből, 37–39), 6. Ybl Waterpolo Club Budapest 3 (5 mérkőzésből, 62–78), 7. Kaposvári VK 0 (5 mérkőzésből, 35–45) 8. MATE Gödöllői EAC 0 (3 mérkőzésből, 19–59). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

A mezőny legerősebb csapataival találkoztak fiataljaink

A jól játszó Pallag Nándor négy gólig jutott az ifjúságiak mérkőzésén Miskolcon, a csapatnak mégsem jutott pont a vasárnapi mérkőzésen – fotó: Such Tamás

Miként a rájátszás múlt heti első fordulójában, ezúttal is utazással telt csapataink fél napja, ugyanis most Miskolc felé vették az irányt. A második fordulóban a mezőny egyik legizmosabb triója várt Fodor Ádám és Katona Péter tanítványaira vasárnap. Az eredményeket tekintve hasonló volt a végelszámolás, mint egy héttel korábban, ám edzőink szerint sokat edződött mindhárom alakulat az A1 osztályhoz.

PannErgy-MVLC-Miskolc–Csabai Csirkefogók VK 14–9 (6–3, 3–2, 3–0, 2–4)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport alsóház, 13–20. helyért, gyermek korcsoport, Miskolc. V.: Kökény Bence, Madarasi Gyula. Miskolc: Csoma – Bereczki P. 2 (1), Lőcse Bálint 2, Visnyiczki 5 (2), Aggod 2, Németh M., Borzon 2. Cs.: Balla (kapus), Mosonyi, Petró, Lőcse Benedek, André, Böröcz, Kaczvinczki 1. Edző: Szilágyi Csongor, dr. Németh Zoltán. Békéscsaba: Kálmán – Balog Cs., Balogh B. 3, Bódi 2 (1), Uhrin Zs. 1, Suhajda S. 2, Tóth Z. 1. Cs.: Veszeli (kapus), Bereczky B., Csendes P., Szeidler, Szabó M., Uhrin B., Tóth-Benedek. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 16/2, ill. 16/2. Büntetők: 3/3, ill. 1/1. Kipontozódott: Böröcz, ill. Balogh Cs., Tóth Z.

Nagy lendülettel kezdtek a házigazdák, hamar jelentős előnyre tettek szert. Fiataljaink 7–5-ig jól kapaszkodtak, utána azonban alaposan elhúztak a miskolciak (13–5). A záró negyed már egészen „pofás” volt, de csak szűkíteni tudott csapatunk a hátrányon.

Katona Péter: – A két legnehezebbnek tűnő mérkőzésen vagyunk túl. Tisztában voltunk vele, hogy a Miskolc az egyik legjobb gárda ebben a mezőnyben, fizikálisan erősek, ami remek gyorsasággal párosul. Más stílusban játszanak, mint a múlt heti ellenfelünk, a Szombathely. Sajnos, azonban – miként hét nappal ezelőtt – most is gyengébben kezdtünk, sok volt a pontatlanság, ám a folytatásban már jóval jobb teljesítményt nyújtott a csapat a védekezésben és a támadások során egyaránt. Ha az elején jobban koncentráltak volna a gyerekek, szorosabb lehetett volna a meccs. Viszont jó alap lehet számunkra, hogy a két legfajsúlyosabb találkozón túl vagyunk, ha ezt a szintet tartjuk, a folytatásban már több sikerélményben lehet része a gárdának.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Ybl Waterpolo Club Budapest–MATE Gödöllői EAC 10–14. Kecskemét Junior Sport–Kaposvári VK 8–11. AVUS Szombathely–Tatabányai VSE 16–10.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 12 (5 mérkőzésből, 69–50), 2. MATE Gödöllői EAC 9 (3 mérkőzésből, 45–28), 3. Ybl Waterpolo Club Budapest 8 (5 mérkőzésből, 64–63), 4. AVUS Szombathely 7 (5 mérkőzésből, 66–55), 5. Tatabányai VSE 6 (3 mérkőzésből, 41–43), 6. Kaposvári VK 5 (3 mérkőzésből, 38–39), 7. Kecskemét Junior Sport 3 (5 mérkőzésből, 46–73), 8. Csabai Csirkefogók VK 0 (3 mérkőzésből, 29–48). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

PannErgy-MVLC-Miskolc–Csabai Csirkefogók VK 29–8 (8–3, 5–1, 10–0, 6–4)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport, alsóház, 13–20. helyért, serdülők, Miskolc. V.: Madarasi Gyula, Sándor Péter. Miskolc: Berta – Tóbiás L., Tóbiás M. 4, Németh B. 3, Lövei 7 (1), Dobszai 3, Titz 5 (1). Cs.: Csoma (kapus), Borzon, Mikesz 1 (1), Aggod 3, Németh M. 2, Visnyiczki 1, Lőcse 1. Edző: Szilvasán Bence, Szilágyi Csongor. Békéscsaba: Kabai – Such 2 (1), Korcsok N., Orosz R., Zimbran 1 (1), Machlik 1, Suhajda S. 2. Cs.: Lantos (kapus), Balogh B., Szlúka 1, Balogh Cs. 1, Czupper, Bódi. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 15/4, ill. 16/3. Büntetők: 3/3, ill. 3/2. Kipontozódott: Mikesz, ill. Bódi.

Kicsit hasonlított a gyermek korosztályúak találkozójára: a hazai egylet hamar nagyon jelentős előnyre tett szert két nagy rohammal, majd az utolsó negyed már némileg szorosabb csatát hozott.

Fodor Ádám: – Nehéz bármit is mondani a serdülő csapatunk találkozójáról. Próbálom keresni a pozitívumokat, de nem nagyon találok. Tény, a betegségek miatt kissé tartalékosan utaztunk Miskolcra, de azt is tudtuk, hogy a mezőny legerősebb együttese várt ránk. Ennél jóval többet tud a csapat, de nagyon leblokkoltunk. Olyan hibákat követtek el fiataljaink, amiket már két évvel ezelőtt sem szabadott volna. Úgy, hogy egyáltalán nem vagyok elégedett serdülőink mai teljesítményével, a múlt héten még jobb formát mutatott önmagához képest a gárda, most viszont az ifistáink voltak jobbak.

További eredmények. Serdülők: AVUS Szombathely–Tatabányai VSE 28–9. Ybl Waterpolo Club Budapest–MATE Gödöllői EAC 6–9. Kecskemét Junior Sport–Kaposvári VK 13–8.

Az állás. Serdülők: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 15 (5 mérkőzésből, 90–41), 2. AVUS Szombathely 9 (5 mérkőzésből, 78–54), 3. MATE Gödöllői EAC 9 (3 mérkőzésből, 41–23), 4. Kaposvári VK 6 (3 mérkőzésből, 34–27), 5. Kecskemét Junior Sport 6 (5 mérkőzésből, 46–60), 6. Ybl Waterpolo Club Budapest (5 mérkőzésből, 42–62) 3, 7. Csabai Csirkefogók VK 0 (3 mérkőzésből, 26–57), 8. Tatabányai VSE 0 (3 mérkőzésből, 23–54). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

PannErgy-MVLC-Miskolc–Csabai Csirkefogók VK 13–10 (3–1, 2–4, 5–1, 3–4)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás az A1 csoport, alsóház, 13–20. helyért, ifjúságiak, Miskolc. V.: Sándor Péter, Kökény Bence. Miskolc: Borbíró 1 – Mikita, Kovács Cs. 1, Pásztor 2, Baricska, Urbancsik 4, Fenech. Cs.: Titz 3, Varga B. 1, Németh B., Lövei, Balogh-Czap 1. Edző: Szilvasán Bence, Szilágyi Csongor. Békéscsaba: Krizsán – Such 1, Szatmári L. 4, Bazsó, Zimbran 1, Pónya O., Pallag 4. Cs.: Korcsok N., Orosz R., Szalai, Fölker. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 17/5, ill. 21/4. Büntetők: 2/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Lövei, ill. Zimbran, Szalai.

A nap utolsó mérkőzése hozta a legszorosabb eredményt, de itt is alulmaradtak fiataljaink. Érdekesen alakultak a negyedek, a páratlanokat a hazaiak, a párosokat a békéscsabaiak nyerték. Ugyancsak szembetűnő volt, hogy összesen 38 emberelőnyös helyzetet ítéltek a játékvezetők, amiknek a negyedét sem használták ki a csapatok.

Fodor Ádám: – Az első percekben megijedtek fiataljaink a hazaiak kétméteres kapusától, de később már feloldódtak vele szemben, miután látták, hogy nem bevehetetlen a házigazdák kapuja sem. Jól álltunk a félidőben, de a térfélcsere után néhány rosszabb szituációnk után megugrott a Miskolc. Némi csoda folytán pedig lehetett volna pontrablás a mai derbiből, hiszen több volt ebben a találkozóban. Annak viszont örülök, hogy máris kezdjük fölvenni az A1 osztály ritmusát. Hozzáteszem: a borsodi megyeszékhelyre egyetlen csapat sem mehet igazán győzelmi reményekkel. Viszont a két legerősebb ellenfélen vagyunk túl, úgy gondolom, a folytatásban már megkezdhetjük a pontgyűjtést.

További eredmények. Ifjúságiak: Kecskemét Junior Sport–Kaposvári VK 18–14. Ybl Waterpolo Club Budapest–MATE Gödöllői EAC 17–10. AVUS Szombathely–Tatabányai VSE 20–13.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Kecskemét Junior Sport 14 (5 mérkőzésből, 95–47), 2. PannErgy-MVLC-Miskolc 13 (5 mérkőzésből, 78–59), 3. AVUS Szombathely 9 (5 mérkőzésből, 77–75), 4. Tatabányai VSE 6 (3 mérkőzésből, 40–41), 5. Csabai Csirkefogók VK 3 (3 mérkőzésből, 37–39), 6. Ybl Waterpolo Club Budapest 3 (5 mérkőzésből, 62–78), 7. Kaposvári VK 0 (5 mérkőzésből, 35–45) 8. MATE Gödöllői EAC 0 (3 mérkőzésből, 19–59). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)