ímkézett bejegyzés

Éles küzdelmek várhatók vasárnap Szentesen

November első hétvégéjén csupán az országos bajnokságban szereplő csapataink lesznek érdekeltek a pontvadászat során, akik az A2 Keleti csoportjának 6. fordulójában Szentesre látogatnak vasárnap.

Mint ismert, mindhárom korosztályos gárdánk az idei bajnokságban ragyogóan vette eddig az akadályokat, egyik csapatunk sem szenvedett vereséget az első öt fordulóban, vagyis százszázalékos a mérlegük. Ahogy haladunk az időben előre, egyre nehezebb ellenfelek várnak a folytatásban a mieinkre, miként ezen a hétvégén is, amikor a Kurca-parti város dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodájában mérik össze tudásukat a helyiekkel.

A szentesiek erejét mutatja, hogy tavaly még az A1 osztályban vitézkedtek, onnan csak a kvalifikációs torna (osztályozó) elbukásával estek ki, így találkozhatunk most velük az A2 osztályban. Az is alátámasztja erejüket, hogy például a gyermek korosztályban a csabaiakhoz hasonlóan százszázalékosak, együtt vezetik a tabellát a mieinkkel 15-15 ponttal. Serdülőik már elszenvedtek két vereséget, míg az ifjúsági gárdájuk egy alkalommal hagyta el vesztesen a medencét az idei szezon alapszakaszában.

– Van keresnivalónk a szentesiekkel szemben – mondta a legutóbbi győzelem után Fodor Ádám vezetőedző, aki egyben a gyermek korcsoport felkészítője is. – Korábban is mindig nagy csatákat vívtunk velük, úgy gondolom, ha kitart csapataink lendülete, megmarad a kellő önbizalom, akkor most is begyűjthetünk pontokat.

A program. Gyermek korcsoport. November 5., vasárnap, 10.00: Polo Academy SC Budapest–Szegedi Vízilabda Suli. 11.00: PannErgy MVSC Miskolc–Angyalföldi Sportiskola DSE. 11.15: Legrand Szentesi VK–Swietelsky-Békéscsaba (Piti László, Tóth Sándor). 11.15: Ceglédi VSE–Oázis SC Budapest. 13.15: Aqua SE Nyíregyháza–Hódmezővásárhely VSC. 14.30: Budafóka XXII. ker. SE–Váci VSE.

Az állás öt forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Legrand Szentesi VK 15, 2. Swietelsky-Békéscsaba 15, 3. PannErgy MVSC Miskolc 12, 4. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 5. Ceglédi VSE 9, 6. Hódmezővásárhely VSC 9, 7. Budafóka XXII. ker. SE 6, 8. Váci VSE 6, 9. Oázis SC Budapest 3, 10. Aqua SE Nyíregyháza 3, 11. Szegedi Vízilabda Suli 0, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

A program. Serdülők. November 5., vasárnap, 10.00 óra: Legrand Szentesi VK–Swietelsky-Békéscsaba (Szabó Nándor, Piti László). 10.00: Ceglédi VSE–Oázis SC Budapest. 12.00: Aqua SE Nyíregyháza–Hódmezővásárhely VSC. 12.30: PannErgy MVSC Miskolc–Angyalföldi Sportiskola DSE. 13.00: Polo Academy SC Budapest–Szegedi Vízilabda Suli. 16.00: Budafóka XXII. ker. SE–Váci VSE.

Az állás öt forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 15, 2. Swietelsky-Békéscsaba 15, 3. Ceglédi VSE 12, 4. Legrand Szentesi VK 9, 5. Váci VSE 9, 6. Szegedi Vízipóló Suli 9, 7. Aqua SE Nyíregyháza 6, 7. Oázis SC Budapest 6, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 10. Angyalföldi Sportiskola DSE 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

A program. Ifjúságiak. korcsoport. November 5., vasárnap, 11.30 óra: Polo Academy SC Budapest–Szegedi Vízilabda Suli. 12.30: Ceglédi VSE–Oázis SC Budapest. 12.30: Legrand Szentesi VK–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: Tóth Sándor, Szabó Nándor). 14.00: PannErgy MVSC Miskolc–Angyalföldi Sportiskola DSE. 14.30: Aqua SE Nyíregyháza–Hódmezővásárhely VSC. 17.30: Budafóka XXII. ker. SE–Váci VSE.

Az állás öt forduló után. Ifjúságiak: 1. Ceglédi VSE 15, 2. Swietelsky-Békéscsaba 15, 3. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 4. Oázis SC Budapest 12, 5. Legrand Szentesi VK 12, 6. PannErgy MVSC Miskolc 6, 7. Szegedi Vízilabda Suli 6, 8. Polo Academy SC Budapest 6, 9. Hódmezővásárhely VSC 3, 10. Váci VSE 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Aqua SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

A Nyíregyháza is kipipálva, öt forduló után továbbra is százszázalékos mindhárom korosztályos csapatunk

Laurinyecz Gergő (balra) a gyermek korosztályúak mérkőzésén három alkalommal is betalált a nyíregyháziak kapujába – fotó: T. Petka Anita

Az országos utánpótlás-bajnokság ötödik fordulójában hazai környezetben szállt vízre három csapatunk, ellenfelük a nyíregyháziak triója volt. A korábbi hetekhez hasonló remek mérleggel zártak együtteseink – ezúttal sem találtak legyőzőre, vagyis öt forduló után mindhárom korosztályos gárdánk továbbra is százszázalékos.

Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE Nyíregyháza 18–5 (5–0, 4–2, 2–2, 7–1)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, gyermek korcsoport, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, ifj. Kádár József. Békéscsaba: Kabai – Korcsok N. 6, Suhajda Z. 1, Orosz R. 2, Such 1, Zimbran 2, Nánási 2. Cs.: Gyuricza (kapus), Földi, Laurinyecz 3, Orosz B., Czupper, Plavecz 1, Suhajda S. Edző: Fodor Ádám. Nyíregyháza: Udvarhelyi – Maczkó 1 (1), Jávor, Himics, Tilki, Simon 3, Tégel. Cs.: Patikás (kapus), Rácz, Radóczi S., Gnándt, Kusnyér 1 (1), Tomori, Kriston, Szupkay-Papp. Edző: Hatvani Péter, Éder Zsolt, Kertész Tamás. Gól emberelőnyből: 1/1, ill. 5/0. Büntetők: 0/0, ill. 2/2.

Már az első negyedben nyomatékosította csapatunk, hogy csakis a győzelem elfogadható számukra. Ahogy növekedett az előny, egyre felszabadultabban játszottak fiataljaink, akik végül nagy gólkülönbségű győzelmet arattak.

Fodor Ádám: – A jövő héten jön az igazi főpróba első állomása a Szentes ellen, ezért azt kértem a gyerekektől, hogy vegyék nagyon komolyan a mai találkozót. Meg is tették, már az elején dűlőre vitték a dolgot. Motiváltan játszottak, mentek előre, hajtottak, és minden megbeszélt dolgot betartottak az egész találkozón. Így a taktikát, a korábban az edzéseken elsajátított és gyakorolt figurákat. Magabiztos vezetésünk tudatában azokat a fiatalokat egy idő után pihentethettem, akikkel a serdülő csapatban is számoltunk. Végül mindenki sokat játszott, és mindenki sokat tett hozzá a mai győzelmünkhöz.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Angyalföldi Sportiskola DSE–Legrand Szentesi VK 8–19. Hódmezővásárhely VSC–Budafóka XXII. ker. SE 8–15. Ceglédi VSE–Polo Academy SC Budapest 34–3. Váci VSE–Szegedi Vízipóló Suli 14–10. Oázis SC Budapest–PannErgy MVSC Miskolc 3–21.

Az állás öt forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Legrand Szentesi VK 15, 2. Swietelsky-Békéscsaba 15, 3. PannErgy MVSC Miskolc 12, 4. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 5. Ceglédi VSE 9, 6. Hódmezővásárhely VSC 9, 7. Budafóka XXII. ker. SE 6, 8. Váci VSE 6, 9. Oázis SC Budapest 3, 10. Aqua SE Nyíregyháza 3, 11. Szegedi Vízilabda Suli 0, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE Nyíregyháza 8–7 (2–1, 1–1, 3–3, 2–2)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, serdülők, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József, Berki András. Békéscsaba: Beregszászi – Szatmári L. 1 (1), Bazsó, Pojendán 1, Pónya O. 2, Pallag 2 (2), Csüllög. Cs.: Zimbran, Korcsok N. 1, Suhajda Z. 1, Szathmáry Zs., Fölker. Edző: Zsilák László. Nyíregyháza: Haraszti – Székely 2, Virág Botond, Virág Bence 1, Dorogi 1, Koi, Tolnai 2 (2). Cs.: Varga S., Vass 1, Himics. Edző: Hatvani Péter, Éder Zsolt. Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 8/2. Büntetők: 3/3, ill. 2/2. Kipontozódott: Pojendán, ill. Székely.

Rendkívül kiélezett találkozót hozott a serdülők összecsapása, amelyen csapatunk végig előnyben volt, ellenfelük jó esetben egyenlített, de a vezetést nem tudta átvenni. A végszót Suhajda Zoltán adta meg, amikor 7–7 után akcióból bevette a nyíregyháziak kapuját.

Zsilák László: – Azzal számoltam, hogy most szorosabb meccset játszunk, ugyanis a nyíregyháziak eddig a nagyobb csapatok ellen is megmutatták, hogy jó együttes. Az elmúlt két hétben erre hegyeztük ki a munkát, és most ki is jött a befektetett energia. Nem volt határozott győzelem, de a fontos három pontot begyűjtötte a csapat. A védekezésünk viszont jó volt, ezúttal a blokkok is remekül működtek, ami korábban nem volt ránk jellemző. Ez utóbbiaknak köszönhető a mostani győzelmünk.

További eredmények. Serdülők: Ceglédi VSE–Polo Academy SC Budapest 27–4. 11.30: Angyalföldi Sportiskola DSE–Legrand Szentesi VK 5–12. Hódmezővásárhely VSC–Budafóka XXII. ker. SE 17–8. Váci VSE–Szegedi Vízipóló Suli 9–17. Oázis SC Budapest–PannErgy MVSC Miskolc 6–19.

Az állás öt forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 15, 2. Swietelsky-Békéscsaba 15, 3. Ceglédi VSE 12, 4. Legrand Szentesi VK 9, 5. Váci VSE 9, 6. Szegedi Vízipóló Suli 9, 7. Aqua SE Nyíregyháza 6, 7. Oázis SC Budapest 6, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 10. Angyalföldi Sportiskola DSE 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE Nyíregyháza 19–9 (4–1, 2–3, 5–4, 8–1)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, ifjúságiak, Békéscsaba. V.: Berki András, Juhász Tibor. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai 1, Szatmári L. 3, Szanyi 3, Fodor Zs. 5, Hajdu A. 2, Pallag 4. Cs.: Beregszászi (kapus), Szathmáry Zs., Pónya O., Fölker, Pojendán, Surányi 1 (1), Tasnádi. Edző: Ajtai Miklós. Nyíregyháza: Szedlár – Pelle 5 (1), Galambvári, Székely, Virág Botond, Radóczi J. 2, Pettendi. Cs.: Vass 1, Virág Bence, Dorogi, Koi, Tolnai 1 (1). Edző: Hatvani Péter, Éder Zsolt. Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 9/2. Büntetők: 2/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Budai.

Egy négy–nullás rohammal nyitott csapatunk, de aztán 5–4-ig egész szorosan alakult a találkozó. Azt követően fokozatosan jelentősebb előnyre tettek szert fiataljaink, akik a véghajrában már ellenállhatatlannak bizonyultak, és magabiztosan húzták be ezt a meccset is.

Ajtai Miklós: – Egész héten láttam az edzéseken, hogy fáradtabbak a játékosaink, a mostani találkozó első két negyedében ez ki is ütközött, miként ennek következményeként a koncentráció hiánya is. Ebben a szakaszban legalább tíz ziccert elhibáztunk. A térfélcsere után még egy időmet is ki kellett kérni, némi fejmosás után aztán megrázta magát a gárda. Bíztam a fiatalokban, végül egy huszáros hajrát követően magabiztossá vált a győzelmünk.

További eredmények. Ifjúságiak: Ceglédi VSE–Polo Academy SC Budapest 21–7. Angyalföldi Sportiskola DSE–Legrand Szentesi VK 13–16. Hódmezővásárhely VSC–Budafóka XXII. ker. SE 13–7. Váci VSE–Szegedi Vízipóló Suli 11–14. Oázis SC Budapest–PannErgy MVSC Miskolc 13–10.

Az állás öt forduló után. Ifjúságiak: 1. Ceglédi VSE 15, 2. Swietelsky-Békéscsaba 15, 3. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 4. Oázis SC Budapest 12, 5. Legrand Szentesi VK 12, 6. PannErgy MVSC Miskolc 6, 7. Szegedi Vízilabda Suli 6, 8. Polo Academy SC Budapest 6, 9. Hódmezővásárhely VSC 3, 10. Váci VSE 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Aqua SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Meglesz a Nyíregyháza ellen is a kilenc pont?

Október utolsó hétvégéje ismét mozgalmas lesz klubunk életében, ugyanis két hét után ismét hét találkozón lesznek érdekeltek csapataink. Ezúttal az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk mellett a gyermek I. korosztályúak és a babyk meccselnek.

Gyermek I. korosztályosaink a Délkeleti területi vidékbajnokság Zöld csoportjában a második fordulónak veselkednek neki. A szombati eseménysornak Baja városa ad otthont. A csoportban élen álló fiataljaink az Erzsébeti SMTK-vak és a Mórahalom „kettes” gárdájával mérik össze tudásukat.

A program. Október 28., szombat, 12.30 óra: Mórahalom VSKؘ II.–Újszilvás KSE. 13.30: Invictus SC–Sugovica VSE, Baja. 14.30: Csabai Csirkefogók VK–Erzsébeti SMTK, Budapest. 15.30: Újszilvás KSE–Invictus SC. 16.30: Csabai Csirkefogók VK–Mórahalom VSKؘ II. 17.30: Sugovica VSE, Baja–Erzsébeti SMTK, Budapest.

Az állás két forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 6, 2. Mórahalom VSKؘ II. 6, 3. Újszilvás KSE 4, 4. Erzsébeti SMTK, Budapest 1, 5. Invictus SC 0, 6. Sugovica VSE, Baja 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

A baby korosztályosok Szolnokra utaznak szombaton, ahol ugyancsak a második körre kerül sor. A gyulai fiókcsapatunk legfiatalabb pólósai a hódmezővásárhelyiekkel, majd a kecskemétiekkel játszanak mérkőzéseket.

A program. Október 28., szombat, 10.00 óra: Mórahalom VSKؘ–Szolnoki Dózsa. 10.50: Gyulai VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 11.40: Csongrádi VVSE–Mórahalom VSK. 12.30: Gyulai VK–Kecskeméti Sportiskola I. 13.20: Hódmezővásárhelyi VSC–Csongrádi VVSE. 14.10: Szegedi Vízipóló Suli–Legrand Szentesi VK. 15.00: Kecskeméti Sportiskola I.–Kecskeméti Sportiskola II. 15.50: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli. 16.40: Kecskeméti Sportiskola I.– Legrand Szentesi VK.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportjában az ötödik fordulóhoz érkeztek a csapatok. Három együttesünk hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben fogadja vasárnap a nyíregyháziakat. Papírforma szerint ismét begyűjtheti három egyletünk a kilenc pontot, talán a serdülőknek lehet nehezebb dolga, hiszen a százszázalékos csabai gárda mellett a vendégek eddig ötvenszázalékos teljesítményt nyújtottak.

A program. Gyermek korcsoport. Október 29., vasárnap, 10.00 óra: Angyalföldi Sportiskola DSE–Legrand Szentesi VK. 11.00: Hódmezővásárhely VSC–Budafóka XXII. ker. SE. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE Nyíregyháza (jv.: Juhász Tibor, ifj. Kádár József). 11.15: Ceglédi VSE–Polo Academy SC Budapest. 14.00: Váci VSE–Szegedi Vízipóló Suli. 14.30: Oázis SC Budapest–PannErgy MVSC Miskolc.

Az állás négy forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Legrand Szentesi VK 12, 2. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 3. Swietelsky-Békéscsaba 12, 4. PannErgy MVSC Miskolc 9, 5. Hódmezővásárhely VSC 9, 6. Ceglédi VSE 6, 7. Váci VSE 3, 8. Budafóka XXII. ker. SE 3, 9. Oázis SC Budapest 3, 10. Aqua SE Nyíregyháza 3, 11. Szegedi Vízilabda Suli 0, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. Október 29., vasárnap, 10.00 óra: Ceglédi VSE–Polo Academy SC Budapest. 11.30: Angyalföldi Sportiskola DSE–Legrand Szentesi VK. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE Nyíregyháza (jv.: ifj. Kádár József, Berki András). 12.30: Hódmezővásárhely VSC–Budafóka XXII. ker. SE. 15.15: Váci VSE–Szegedi Vízipóló Suli. 16.00: Oázis SC Budapest–PannErgy MVSC Miskolc.

Az állás négy forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 12, 2. Swietelsky-Békéscsaba 12, 3. Váci VSE 9, 4. Ceglédi VSE 9, 5. Legrand Szentesi VK 6, 6. Aqua SE Nyíregyháza 6, 7. Oázis SC Budapest 6, 8. Szegedi Vízipóló Suli 6, 9. Angyalföldi Sportiskola DSE 3, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. Október 29., vasárnap, 12.30 óra: Ceglédi VSE–Polo Academy SC Budapest. 13.00: Angyalföldi Sportiskola DSE–Legrand Szentesi VK. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE Nyíregyháza (jv.: Berki András, Juhász Tibor). 14.00: Hódmezővásárhely VSC–Budafóka XXII. ker. SE. 16.30: Váci VSE–Szegedi Vízipóló Suli. 17.30: Oázis SC Budapest–PannErgy MVSC Miskolc.

Az állás négy forduló után. Ifjúságiak: 1. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 3. Ceglédi VSE 12, 3. Swietelsky-Békéscsaba 12, 4. Oázis SC Budapest 9, 5. Legrand Szentesi VK 9, 6. PannErgy MVSC Miskolc 6, 7. Polo Academy SC Budapest 6, 8. Szegedi Vízilabda Suli 3, 9. Váci VSE 3, 10. Hódmezővásárhely VSC 0, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Aqua SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Klubtörténeti rekord: három utánpótláscsapat, négy forduló, 36 pont – minden gárdánk százszázalékos

Orosz Regő (kezén a labda) a gyermek korosztályúak találkozóján négy góllal járult hozzá a csapat győzelméhez

Az országos utánpótlás-bajnokság negyedik fordulójában a fővárosba, a BVSC Szőnyi úti uszodájába látogatott három együttesünk. Vendéglátóik az eddig nem valami acélosan szereplő Budafóka triója volt, ennek megfelelően ismét hármas győzelmet arattak csapataink, amelyek mindegyike ezzel tovább őrzi százszázalékos teljesítményét.

Budafóka XXII. ker. SE–Swietelsky-Békéscsaba 7–16 (0–4, 1–4, 2–4, 4–4)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, gyermek korcsoport, Budapest. V.: dr. Szilágyi Kristóf, Madarasi Gyula. Budafóka: Pintér – Kuburczik, Bonci, Bernáth 1, Károlyi 3, Yazdani D. 1, Sauerwein 2. Cs.: Iffiu-Mousson (kapus), Csiszár, Széles M., Széles D., Szabó B., Nagy R., Mócz. Edző: Kimer Áron, Kimer-Rényi Luca. Békéscsaba: Kabai – Korcsok N. 5 (1), Suhajda Z. 3, Orosz R. 4, Such, Zimbran 3 (1), Nánási 1 (1). Cs.: Gyuricza (kapus), Párzsa, Laurinyecz, Orosz B., Machlik, Hajdu Á., Plavecz. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 12/3, ill. 7/3. Büntetők: 0/0, ill. 3/3. Kipontozódott: Bernáth, Yazdani D.

Fodor Ádám: – Ismét úgy kezdett a csapat, ahogy kell, hamar tekintélyes előnyre tettünk szert. Ekkor eleresztettem a gyeplőt, mindenkinek sok lehetőséget adtam, amivel éltek is a fiatalok. A Budafóka jobb csapat, mint akikkel a korábbi hetekben találkoztunk, ennek ellenére simán nyertünk, és sok játékelemet tudtunk elmélyíteni ellenük, és sok olyan elemet visszaláttam, amiket hétközben gyakoroltunk. Vendéglátóink nem álltak be védekezni, nyíltan játszottak, ezért végül egy jó kis meccs kerekedett belőle. Egyedül a negyedik negyed elejével nem lehettem elégedett, ekkor a koncentráció kissé alább esett, de végül magabiztos győzelmet arattunk, amiért dicséret jár az egész társaságnak. Azt hiszem, a klub története során még soha nem fordult elő olyan, hogy az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három gárdánk, négy forduló után 36 ponttal álljon a legjobbak között, és négy forduló után mindegyik százszázalékos.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Polo Academy SC Budapest–Váci VSE 11–17. Legrand Szentesi VK–Oázis SC Budapest 21–3. PannErgy MVSC Miskolc–Ceglédi VSE 10–5. Aqua SE Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola DSE 7–16. Szegedi Vízilabda Suli–Hódmezővásárhely VSC 6–12.

Az állás négy forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Legrand Szentesi VK 12, 2. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 3. Swietelsky-Békéscsaba 12, 4. PannErgy MVSC Miskolc 9, 5. Hódmezővásárhely VSC 9, 6. Ceglédi VSE 6, 7. Váci VSE 3, 8. Budafóka XXII. ker. SE 3, 9. Oázis SC Budapest 3, 10. Aqua SE Nyíregyháza 3, 11. Szegedi Vízilabda Suli 0, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Budafóka XXII. ker. SE–Swietelsky-Békéscsaba 7–15 (0–2, 5–6, 1–4, 1–3)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, serdülők, Budapest. V.: Madarasi Gyula, Sándor Péter. Budafóka: Rimely – Szabó T., Bernáth 5, Zsemberi, Kerekes 1, Halász, Yazdani D. Cs.: Egerszegi-Laborcz, Kuburczik, Károlyi 1, Sauerwein, Szabó B. Edző: Kirner Áron. Békéscsaba: Krizsán – Szatmári L. 3, Szathmáry Zs. 3, Pojendán 2, Pónya O. 2, Pallag 2, Csüllög. Cs.: Beregszászi (kapus), Zimbran 1, Korcsok N., Suhajda Z. 1, Bazsó, Nagy Á. 1, Fölker. Edző: Zsilák László. Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 4/2. Büntetők: 2/2, ill. 4/4. Kipontozódott: Zsemberi, ill. Szatmári L.

Zsilák László: – Nem volt eléggé magabiztos a kezdésünk, kissé bealudt a csapat, ennek ellenére mind a négy negyedet megnyertük, és végül fölényes lett a győzelmünk. Ez annak is köszönhető, hogy kirúgta magát a gárda, a meccs alatt lépésről lépésre javult a teljesítményünk. Biztos vezetésünk tudatában mindenki sok játékpercet kapott, és azok is éltek a lehetőséggel, akik máskor kevesebbet tettek hozzá.

További eredmények. Serdülők: Legrand Szentesi VK–Oázis SC Budapest 17–5. Aqua SE Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola DSE 13–3. Polo Academy SC Budapest–Váci VSE 8–19. PannErgy MVSC Miskolc–Ceglédi VSE 11–9. Szegedi Vízilabda Suli–Hódmezővásárhely VSC 16–7.

Az állás négy forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 12, 2. Swietelsky-Békéscsaba 12, 3. Váci VSE 9, 4. Ceglédi VSE 9, 5. Legrand Szentesi VK 6, 6. Aqua SE Nyíregyháza 6, 7. Oázis SC Budapest 6, 8. Szegedi Vízipóló Suli 6, 9. Angyalföldi Sportiskola DSE 3, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Budafóka XXII. ker. SE–Swietelsky-Békéscsaba 12–15 (2–3, 4–4, 2–2, 4–6)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, ifjúságiak, Budapest. V.: Sándor Péter, dr. Szilágyi Kristóf. Budafóka: Baranyai – Turcsán 2, Váczi 2, Yazdani A., Bulya 4, Negyedes 1, Náfrádi 2. Cs.: Egerszegi-Laborcz, Kerekes 1, Zsemberi. Edző: Kirner Áron, Pásztor Balázs. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai 4, Szatmári L. 4, Szanyi 1, Fodor Zs. 3, Hajdu A. 1, Tasnádi. Cs.: Beregszászi (kapus), Szathmáry Zs., Pónya O., Fölker, Pojendán, Pallag 2 (1). Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 13/7, ill. 9/4. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Váczi, ill. Szatmári L., Szanyi, Pojendán.

Ajtai Miklós: – Egész héten mondogattam a társaságnak, hogy eddig a könnyebb ellenfeleken átmentünk, mostantól a fogósabbak következnek. Így volt ez ma a Budafóka ellen, annál is inkább, mert sok „valós” ifjúsági pólósuk van, ezért erősebbek. Tény, az elején én is megizzadtam, ugyanis kissé bealudt a csapat, három negyeden át nagyon nyílt volt a találkozó. Mondtam is a negyedik negyed előtti szünetben, húzzunk bele, mert már nem lesz több játéknegyed. Megemberelte magát a gárda, itt már úgy muzsikált, ahogy korábban is megszokhattuk, jó volt a védekezés, a fórokat remekül használtuk ki, s végül megérdemelten nyertünk.

További eredmények. Ifjúságiak: Polo Academy SC Budapest–Váci VSE 10–6. Legrand Szentesi VK–Oázis SC Budapest 11–10. Aqua SE Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola DSE 8–24. PannErgy MVSC Miskolc–Ceglédi VSE 13–15. Szegedi Vízilabda Suli–Hódmezővásárhely VSC 17–8.

Az állás négy forduló után. Ifjúságiak: 1. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 3. Ceglédi VSE 12, 3. Swietelsky-Békéscsaba 12, 4. Oázis SC Budapest 9, 5. Legrand Szentesi VK 9, 6. PannErgy MVSC Miskolc 6, 7. Polo Academy SC Budapest 6, 8. Szegedi Vízilabda Suli 3, 9. Váci VSE 3, 10. Hódmezővásárhely VSC 0, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Aqua SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Ismét hétmeccses hétvége vár csapatainkra

Miként az előző héten, ezúttal is hét olyan találkozót követhetünk október 14-én és 15-én, ahol érdekeltek lesznek csapataink. Mégpedig a következő kategóriákban: felnőtt OB II, országos utánpótlás-bajnokság és gyermek IV. korosztályos vidékbajnokság.

Felnőtt OB II-es gárdánknak szombaton Szentesen lesz jelenése, ahol az A csoport alapszakaszának második fordulóját rendezik meg. Az egy győzelemmel és egy vereséggel álló alakulatunk ezúttal a csongrádiakkal és a Szegedi VTK egyesületével találkozik. A Csongrád hatpontos, a szegediek viszont még nem gyűjtöttek egyetlen egységet sem. Mindez azt jelenti, hogy nem lesz sétagalopp ez a hétvége sem „obé kettes” csapatunk számára.

A program. Október 14., szombat, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Szentesi Üdülőközpont. 11.10: MAFC-INFINITYN–Szegedi UVTE. 12.20: Swietelsky-Békéscsaba–Csongrádi VVSE. 13.30: Szegedi VTK–Szegedi UVTE. 14.40: MAFC-INFINITYN–Szentesi Üdülőközpont. 15.50: Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi VTK.

Az állás két forduló után: 1. Csongrádi VVSE 6, 2. Szentesi Üdülőközpont 3, 3. MAFC-INFINITYN 3, 4. Swietelsky-Békéscsaba 3, 5. Szegedi UVTE 3, 6. Szegedi VTK 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés rangsorol, majd a gólkülönbség.)

Gyermek IV. korcsoportosaink is Szentesen kísérlik meg a pontok begyűjtését szombaton. Míg az „öregek” a 33 1/3 méteres medencében viaskodnak, fiataljaink az új fedettben játszanak a Délkeleti területi bajnokság alapszakaszának második körében. Mégpedig a hódmezővásárhelyiekkel, majd három órával később a mórahalmiakkal.

A program. Október 14., szombat, 10.00 óra: Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli I. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Szegedi Vízipóló Suli I.–Szegedi Vízipóló Suli II. 13.00: Csongrádi VVSE–Szolnoki Dózsa. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Mórahalmi VSK. 15.00: Csongrádi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 16.00: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli II. 17.00: Mórahalmi VSK–Legrand Szentesi VK.

Az állás az első két forduló után: 1. Szolnoki Dózsa 6, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 3. Legrand Szentesi VK 3, 4. Mórahalmi VSK 3, 5. Szegedi Vízipóló Suli I. 3, 6. Csongrádi VVSE 3, 7. Csabai Csirkefogók VK 0., 8. Szegedi Vízipóló Suli II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés rangsorol, majd a gólkülönbség.)

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportjában a negyedik fordulóra kerül sor vasárnap. Ezúttal a három csapatunk a fővárosi BVSC Szőnyi úti uszodája felé veszi az irányt. Igencsak korán kell kelniük fiataljainknak, ugyanis az első találkozót délelőtt 10 órára írta ki a házigazda Budafóka XXII. ker. SE. A papírforma mindhárom kategóriában mellettünk szól, legalábbis az eddigi eredmények alapján, ugyanis a csabaiak veretlenek mindhárom korosztályban, míg a vendéglátóknál az ifjúsági és a serdülő gárda nyeretlen, a gyermek korcsoportosok pedig hárompontosak. Egy érdekesség: a forduló egyik játékvezetője az a dr. Szilágyi Kristóf lesz, aki néhány évvel ezelőtt még Békéscsabán volt vezetőedző.

A program. Ifjúságiak. Október 15., vasárnap, 11.30 óra: Polo Academy SC Budapest–Váci VSE. 12.30: Budafóka XXII. ker. SE–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: Sándor Péter, dr. Szilágyi Kristóf). 12.30: Legrand Szentesi VK–Oázis SC Budapest. 14.30: Aqua SE Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola DSE. 15.00: PannErgy MVSC Miskolc–Ceglédi VSE. 16.30: Szegedi Vízilabda Suli–Hódmezővásárhely VSC.

Az állás három forduló után. Ifjúságiak: 1. Oázis SC Budapest 9, 2. Angyalföldi Sportiskola DSE 9, 3. Ceglédi VSE 9, 4. Swietelsky-Békéscsaba 9, 5. PannErgy MVSC Miskolc 6, 6. Legrand Szentesi VK 6, 7. Váci VSE 3, 8. Polo Academy SC Budapest 3, 9. Hódmezővásárhely VSC 0, 10. Szegedi Vízilabda Suli 0, 11. Aqua SE Nyíregyháza 0, 12. Budafóka XXII. ker. SE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. Október 15., vasárnap, 10.00 óra: Legrand Szentesi VK–Oázis SC Budapest. 11.15: Budafóka XXII. ker. SE–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: Madarasi Gyula, Sándor Péter). 12.00: Aqua SE Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola DSE. 13.00: Polo Academy SC Budapest–Váci VSE. 13.15: PannErgy MVSC Miskolc–Ceglédi VSE. 14.00: Szegedi Vízilabda Suli–Hódmezővásárhely VSC.

Az állás három forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 9, 2. Ceglédi VSE 9, 3. Swietelsky-Békéscsaba 9, 4. Oázis SC Budapest 6, 5. Váci VSE 6, 6. Legrand Szentesi VK 3, 7. Aqua SE Nyíregyháza 3, 8. Angyalföldi Sportiskola DSE 3, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 10. Szegedi Vízipóló Suli 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Gyermek korcsoport. Október 15., vasárnap, 10.00 óra: Budafóka XXII. ker. SE–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: dr. Szilágyi Kristóf, Madarasi Gyula). 10.00 óra: Polo Academy SC Budapest–Váci VSE. 11.15: Legrand Szentesi VK–Oázis SC Budapest. 12.00: PannErgy MVSC Miskolc–Ceglédi VSE. 13.15: Aqua SE Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola DSE. 15.15: Szegedi Vízilabda Suli–Hódmezővásárhely VSC.

Az állás három forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Legrand Szentesi VK 9, 2. Angyalföldi Sportiskola DSE 9, 3. Swietelsky-Békéscsaba 9, 4. PannErgy MVSC Miskolc 6, 5. Ceglédi VSE 6, 6. Hódmezővásárhely VSC 6, 7. Oázis SC Budapest 3, 8. Budafóka XXII. ker. SE 3, 9. Aqua SE Nyíregyháza 3, 10. Váci VSE 0, 11. Szegedi Vízilabda Suli 0, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)