ímkézett bejegyzés

A Sopron visszavágott, de Miskolc nagy zakót kapott

Zsilák László mintha azt mondaná: arra van a kapu, arra kell célozni. Ez ma egészen jól sikerült, ugyanis a két találkozón kerek tízszer volt eredményes – fotó: Such Tamás

A pénteki félnapos utazás után ma, szombaton újabb két találkozó erejéig ugrott vízbe OB II-es csapatunk Sopronban, ezúttal a rájátszás 5. csoportjának második fordulójában. A 21–28. helyért folyó csatában

SMAFC 1860 Soproni Egyetem–Békésút-Békéscsaba 18–12 (5–2, 4–2, 6–4, 3–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, a 21–28. helyért, 5. csoport, Sopron. V.: Kiss Dániel, Lénárt György. Sopron: Bikali – Holpár 8, Berényi 1, dr. Váradi 1, Fent 2 (1), Horváth B., Ruszka 1. Cs.: Tóth Á. (kapus), Galambos, Mauczka 1, Kucselata, Pál, Tátrai 4. Edző: Barna Péter. Békéscsaba: Krizsán – Budai, Suhajda Z., Szatmári L. 2, Mucsi 3, Zsilák 3, Ajtai 2 (2). Cs.: Szathmáry Zs., Szanyi, Borsos, Such, Szalai 1, Katona 1. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 10/3. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: dr. Váradi, ill. Zsilák. Az eredmény alakulása: 3–1, 7–2, 9–5, 13–5.

Az első Békéscsabán rendezett körben csapatunk 12–9-re nyert, most a soproniak hazai környezetben visszavágtak. Különösen Holpár Roland semlegesítése adott fejtörést csapatunknak, ugyanis a házigazdák 17 esztendős fiatalja nyolcszor volt eredményes a mérkőzés folyamán.

Békésút-Békéscsaba–MEAFC Miskolc 30–6 (6–1, 7–2, 10–2, 7–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, a 21–28. helyért, 5. csoport, Sopron. V.: Lénárt György, Bereczki Miklós. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Szatmári L. 3, Szanyi 1, Mucsi 6, Zsilák 7 (1), Ajtai 3. Cs.: Krizsán (kapus), Bazsó 2, Hajdu A., Borsos 1, Pónya O. 1, Zimbran 1, Katona 5. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Miskolc: Barczi – Kiss K. 4, Székács 1, Csapó, Juhász, Bodnár, Szarka 1. Edző: Csapó Balázs, Gombár Csenge. Gól emberelőnyből: 4/4, ill. 5/2. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 5–0, 11–1, 24–5.

A mezőny leggyengébb csapata ellen nem volt kérdés a győzelem. Ilyen is ritkán adódik: a benevezett 12 mezőnyjátékos közül tízen gólt lőttek ellenfelüknek. Zsilák László, Mucsi Zsolt és Katona Péter külön harcot vívott a meccs legeredményesebb játékosa címért.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – Tudtuk, hogy ma az első mérkőzés lesz a legfontosabb és a legnehezebb. Ennek ellenére meglehetősen álmosan kezdtünk, elengedtük az ellenfelet. Sajnos, a mérkőzés elején fejben sem volt toppon a társaság, mintha még egy kicsit a buszon maradtunk volna. Hiába hajráztunk jól, már nem tudtuk befogni a házigazdákat, eleinte kellett volna élesebben játszani, így végül magabiztos soproni győzelem született. A második derbiről előre tudtuk, hogy könnyű lesz, annál is inkább, mert a miskolciak mindössze heten érkeztek Sopronba. Kicsit edzőmeccs jellegűvé vált az összecsapás, ám előnye, hogy mindenki sokat volt vízben és élvezte a játékot. Itt végül hoztuk a kötelező győzelmet.

További eredmények: MEAFC Miskolc–Erzsébeti SMTK Budapest 6–18. SMAFC 1860 Soproni Egyetem–Erzsébeti SMTK Budapest 13–10.

Az állás: 1. SMAFC 1860 Soproni Egyetem 9, 2. Békésút-Békéscsaba 9, 3. Erzsébeti SMTK Budapest 6, 4. MEAFC Miskolc 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzések döntenek, ha azok azonos pontszámúak, akkor az egymás elleni gólkülönbség.)

Szaporodnak a gólok, de a győzelem még várat magára

Fiatal kapusunk, Lipták Levente, amit csak lehetett hárított, nem csak rajta múlott, hogy a csapat első győzelme még várat magára – fotó: Balázs Lajos

Az eredeti kiírástól eltérően egy héttel korábban került sor a gyermek III. korosztályosok Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokságának 7. fordulójára a Piros csoportban. Fiataljaink két vereséggel zárták ezt a Szegeden megrendezett kört.

Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE 6–11 (0–3, 1–2, 3–3, 2–3)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Szeged. V.: Pölös Gábor. Békéscsaba: Lipták – Balogh Cs. 3, Balog B. 2, Bereczky, Puha Lara 1, Csendes P., Orosz-Tóth. Cs.: Kálmán, Restye B., Tóth-Benedek, Geszner, Számfira, Vandlik. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 10/4, ill. 5/2. Büntetők: 1/0, ill. 5/2. Kipontozódott: Csendes, ill. Buzder-Lantos.

Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa 5–12 (2–3, 2–4, 0–3, 1–2)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Szeged. V.: Pölös Gábor. Békéscsaba: Lipták – Balogh Cs. 1, Balog B. 2 (1), Bereczky, Puha Lara, Csendes P., Orosz-Tóth 2. Cs.: Kálmán, Restye B., Tóth-Benedek, Geszner, Számfira, Vandlik. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 12/4. Büntetők: 2/1, ill. 3/2. Kipontozódott: Bereczky, Puha Lara, Restye B.

Katona Péter: – Bizakodással utaztam Szegedre annak ellenére, hogy ezúttal is sok hiányzónk akadt. A végeredményeket látva viszont vegyes érzelmeim vannak. A múltkori fordulóban jobban muzsikált a csapat, a szezon vége felé haladva azt kellene stabilizálnunk a folytatásra. Most a Csongrád ellen az első negyedben alaposan beragadtunk, könnyű gólokat kaptunk, s ez rá is nyomta bélyegét az egész találkozóra, végig csak futottunk az eredmény után. Bár a fordulás után már egyenlő partnerek voltunk, de amiatt, hogy az elején fejben nem volt ott a pályán a gárda, egyenesen következett a vereség. A szolnokiak ellen pont fordítva volt: sokáig méltó partnerei voltunk a Tisza-partiaknak, ám itt a „váltás” a második félidőben következett be, amikor puháknak és fegyelmezetlennek bizonyultunk, hátul nem volt a csapat eléggé feszes, a fiatalok nem segítették eléggé egymást. Ahogy nyílt az olló a két csapat között, úgy kezdtek a mieink nem csapatként működni, hanem egyénieskedni, a jó és gyors döntések ekkortól már csak a Szolnok oldalán voltak.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli–Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka (szerb) 9–2. Szentesi VK Üdülőközpont–Szolnoki Dózsa 8–11. Csongrádi VVSE–Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad 11–8. Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka–Szentesi VK Üdülőközpont 12–13. Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad–Szegedi Vízipóló Suli 1–12.

Az állás a hetedik kör (14 forduló) után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 42, 2. Szolnoki Dózsa 27, 3. Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad 24, 4. Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka 21, 5. Csongrádi VVSE 18, 6. Szentesi VK Üdülőközpont 12, 7. Csabai Csirkefogók VK 0.

Egy nagyon könnyű győzelem, két szoros csata utáni vereség, no és egy pótolt vidékbajnoki találkozó gólzáporral

A gyermek korosztályúak mérkőzésén Suhajda Soma (kezén a labda) nagyot alkotott, hatszor vette be a nagykanizsaiak kapuját – fotó: Such Tamás

Ismét távolról érkezett vendég Békéscsabára, ezúttal a nagykanizsaiak látogattak el a Viharsarokba, hogy az országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportja rájátszásának harmadik fordulójában összemérjék erejüket a házigazdákkal. Nem volt könnyű feladat ez a nap a csabai három alakulat számára, hiszen egy határozottan erős trióval találták szemben magukat.

Békésút-Békéscsaba–Kanizsa VSE Nagykanizsa 18–6 (6–3, 4–0, 3–2, 5–1)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 csoport, rájátszás, gyermek korcsoport, Békéscsaba. V.: Weszelovszky László, Juhász Tibor. Békéscsaba: Lantos – Machlik 1, Bódi 3, Hajdu Á. 2 (1), Uhrin Zs. 1, Nánási 2, Suhajda S. 6. Cs.: Kálmán (kapus), Restye Zs., Balogh B. 1, Tóth Z. 1, Párzsa, Uhrin B. 1, Szeidler, Nyeste. Edző: Fodor Ádám. Nagykanizsa: Szabó Zs. – Szabó Á. 1, Kálovics, Barota 2, Király, Poszavecz, Kurucz 3 (1). Cs.: Simon (kapus), Tóth L., Horváth-Bodzai Sebő, Kovács Á., Fodor A., Bedő-Miháczi. Edző: Laposa Gábor, Darabos Gábor, Simonka Ferenc. Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 6/0. Büntetők: 1/1, ill. 2/1. Az eredmény alakulása: 1–1, 3–2, 6–3, 12–3, 16–5.

Csupán az első negyed közepéig tudott nagyobb ellenállást kifejteni a nagykanizsai alakulat, a folytatásban jószerivel az történt a vízben, amit Fodor Ádám legénysége akart. Végül nagyon sima győzelmet aratott csapatunk a Dunántúlról érkezett vendégek felett.

Fodor Ádám: – A csapat azért mindenképpen dicséretet érdemel, hogy itthon tartotta a három pontot, ennek ellenére maradt hiányérzetem. Mégpedig azért, mert a találkozó eleje nem úgy alakult, ahogy elképzeltem, ugyanis olyan gólokat kaptunk, amit nem szabadott volna. Ekkor még volt egy kis zavar, de aztán a második játékrészben kiegyenesedett a csapat, a folytatásban már fegyelmezetten játszottak a srácok, így volt lehetőségem mindenkinek sok játékpercet adni. Végül kilencen feliratkoztak csapatunkból a góllövő listára, ami szép dolog.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Ceglédi VSE–Tatabányai VSE 3–10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–III. Ker. TTVE Budapest 23–1. Soproni VSE–Csongrádi VVSE 5–29. A Váci VSE–Genesys OSC Újbuda11 mérkőzést elhalasztották.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 21, 2. Tatabányai VSE 21, 3. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 18, 4. Békésút-Békéscsaba 12, 5. Soproni VSE 9, 6. Genesys OSC Újbuda11 6, 7. Kanizsa VSE Nagykanizsa 3, 8. Váci VSE 3, 9. III. Ker. TTVE Budapest 3, 10. Ceglédi VSE 3.

Békésút-Békéscsaba–Kanizsa VSE Nagykanizsa 9–11 (0–3, 3–3, 1–2, 5–3)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 csoport, rájátszás, serdülők, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Weszelovszky László. Békéscsaba: Krizsán – Such 2, Szatmári L. 3 (1), Bazsó 1 (1), Szathmáry Zs., Zimbran 1, Pónya O. 2 (1). Cs.: Korcsok N., Orosz R., Csüllög, Fölker. Edző: Zsilák László. Nagykanizsa: Vajda – Zámbó, Veit 4 (1), Pávlicz, N. Horváth 5, Marton, Varga M. 2. Cs.: Szörcsök, Sneff, Dömötör, Szabó S. Edző: Laposa Gábor, Darabos Gábor, Simonka Ferenc. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 9/4. Büntetők: 3/3, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 0–3, 1–5, 4–6, 4–9, 7–9.

Az eddigiek során a százszázalékos vendégek nemcsak a hírnevüket hozták, hanem dinamizmusukat is. Akadt a csapatukban két olyan játékos is, aki a hátára vette a társaságot, és már az első félidőben tekintélyes előnyre tettek szert, amit csak lekövetni tudtak a tabellán ugyancsak jó pozícióban álló hazaiak.

Zsilák László: – Készültünk a mai találkozóra, tudtuk, hogy a Nyugati divízió legjobb csapata vár ránk. Vendégeink fizikálisan nagyon erős játékosokból állnak, ráadásul nagyon agresszív játékot nyújtanak, amire az első negyedben nem sikerült ráállnunk, kicsit megijedtünk ettől a helyzettől. Ekkor elléptek tőlünk, de a folytatásban negyedtől negyedre javult a helyzet és a játékunk, de az is tény, ekkortól futottunk az eredmény után. Végül is a vereségünk a gyengébb kezdésünknek köszönhető. Sajnos, az is az igazsághoz tartozik, hogy továbbra is sok a betegünk, sérültünk, volt a héten arra példa, hogy a huszonnyolcas keretből annyian sem voltak, hogy kétkapuzni tudjunk. Végül is ebben a helyzetben kihozta magából a csapat a maximumot, így dicséret illeti a srácokat.

További eredmények. Serdülők: Ceglédi VSE–Tatabányai VSE 9–7. Soproni VSE–Csongrádi VVSE 11–17. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–III. Ker. TTVE Budapest 9–11. A Váci VSE–Genesys OSC Újbuda11 mérkőzést elhalasztották.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Serdülők: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 21, 2. Békésút-Békéscsaba 15, 3. Genesys OSC Újbuda11 15, 4. Ceglédi VSE 14, 5. Soproni VSE 9, 6. Csongrádi VVSE 9, 7. Váci VSE 8, 8. III. Ker. TTVE Budapest 6, 9. Tatabányai VSE 1, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0.

Békésút-Békéscsaba–Kanizsa VSE Nagykanizsa 7–8 (2–3, 1–1, 3–2, 1–2)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 csoport, rájátszás, ifjúságiak, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, Pásztor Antal. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai 1, Suhajda Z. 1, Bazsó, Hajdu A., Szalai 1, Such. Cs.: Szathmáry Zs., Zimbran 2, Szatmári L. 2 (1), Pónya O., Fölker. Edző: Ajtai Miklós. Nagykanizsa: Horváth-Bodzai Soma – Zámbó 2, Veit 5 (2), Sneff, Marton, Molnár, Varga M. 1. Cs.: Mavolo, Szörcsök, Pávlicz, N. Horváth, Nagy A. Edző: Laposa Gábor, Darabos Gábor, Simonka Ferenc. Gól emberelőnyből: 11/3, ill. 9/2. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Szalai, ill. Molnár. Az eredmény alakulása: 1–1, 1–3, 3–6, 6–6, 6–8.

Nagyon szoros csatát hozott a nap harmadik összecsapása, amelyben benne volt, hogy pontot szerez csapatunk, ám a finisben két perccel a lefújás előtt két lehetőséget is elszalasztottak fiataljaink, így a vendégek elvitték mind a három pontot Békéscsabáról.

Ajtai Miklós: – Nehéz úgy összerakni egy csapatot, hogy hetek óta a betegségek és sérülések miatt sok a hiányzónk. Ráadásul sokan azok közül, akik alapemberek. Mindez meg is látszott a találkozó elején, ugyanis ilyen összetételben még nem nagyon játszottunk, de kénytelenek vagyunk ebből főzni. Aztán a fordulás után már jobban magára talált a gárda, igyekeztek fölzárkózni, sőt, kevés hiányzott ahhoz, hogy utolérjük ellenfelünket. Nem sikerült, de elmondható, hogy tisztességes vereséget szenvedtünk, ezért még a meccs után leszidni sem szabadott a gárdát.

További eredmények. Ifjúságiak: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–III. Ker. TTVE Budapest 7–6. Ceglédi VSE–Tatabányai VSE 9–12. Soproni VSE–Csongrádi VVSE 31–2. A Váci VSE–Genesys OSC Újbuda11 mérkőzést elhalasztották.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Ifjúságiak: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 18, 2. Tatabányai VSE 18, 3. Genesys OSC Újbuda11 15, 4. Ceglédi VSE 15, 5. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 12, 6. Békésút-Békéscsaba 6, 7. III. Ker. TTVE Budapest 6, 8. Váci VSE 3, 9. Soproni VSE 6, 10. Csongrádi VVSE 0.

x x x

S ezzel még nem volt vége a napnak, ugyanis klubunkra várt még a pótolandó ifjúsági vidékbajnoki találkozó, amely a legutóbbi fordulóban a bajaiak kérésére elmaradt. Most viszont tekintélyes különbségű győzelmet aratott egy nagyon új összetételben szereplő alakulatunk.

Csabai Csirkefogók VK–Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 22–13 (2–4, 8–3, 5–5, 7–1)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, ifjúsági korosztály, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Weszelovszky László. Békéscsaba: Gyuricza – Budai 4 (1), Kiss I. 2, Hajdu A. 2, Hajdu Á. 2, Szalai 3, Csüllög 2 (1). Cs.: Korcsok P. (kapus), Földi 2 (1), Szlúka 1, Csányi 2, Kovács G., Plavecz, Machlik 2. Edző: Ajtai Miklós, Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 3/3. Büntetők: 3/3, ill. 3/3.

Fodor Ádám: – Nem kezdtük jól a mérkőzést, mert nem vette komolyan a csapat az egyébként gyenge játékerőt képviselő bajaiak elleni találkozót. Nem véletlen, hogy az első negyedben 4–2-re, majd még 5–2-re is a vendégek vezettek. Pedig a meccs előtt kértem a játékosokat, hogy ne becsüljék le az ellenfelet. Persze a gyenge kezdéshez az is hozzájárult, hogy egy teljesen új felállású gárdával ugrottunk vízbe, aminek elsődleges oka: egy vízilabdázó egy nap alatt maximum két mérkőzésen szerepelhet, márpedig az országos bajnoki meccseken sokan ezt le is töltötték, így kicsi volt a merítési lehetőségünk. Olyannyira, hogy még gyermek korosztályú játékost is neveztünk a nap negyedik találkozójára, és center nélkül kellett végig küzdenünk a négy negyedet, ugyanis „ebből fogyott” a legtöbb vízilabdázónk. Eleinte nem voltunk feszesek, nem zárt vissza a csapat. Aztán taktikát váltottunk, ami jót tett a játékunknak, és végül magabiztos győzelmet arattunk.

Az állás: 1. Kecskeméti Junior 36, 2. Erzsébeti SMTK Budapest 21, 3. Szegedi Vízipóló Suli 18, 4. Clubul Sportiv Amefa Arad 18, 5. Csabai Csirkefogók VK 13, 6. Szolnoki Dózsa 12, 7. Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 4.

Gyászszünet előzte meg a mérkőzéseket

Kettős gyászszünet előzte meg a mai találkozókat, két egykori ismert sportemberre emlékeztek vízilabdázóink és a kilátogató szurkolók, szülők.

A 70 esztendős korában elhunyt dr. Dányi Józsefet (kis képünkön) aligha kell bemutatni a sportot szerető Békés vármegyeieknek: megannyi ismert labdarúgót, kézilabdázót, egyéni sportolót kezelt ki sérüléséből a hosszú évek folyamán a Réthy Pál Kórház volt traumatológus főorvosa. A vízilabdához kétszeresen is kötődött, nemcsak kezelte fiataljainkat, hanem nagyobbik fia, Máté hosszú éveken át, egészen az egyetemi tanulmányai megkezdéséig klubunk pólósa volt, végigjátszotta az összes korosztályos bajnokságot, sőt, bemutatkozott az egykori OB I B-s felnőtt csapatunkban is. Ekkoriban Dányi doktor gyakran megfordult az uszodában, hogy megnézze fia mérkőzéseit.

Éppen a mai mérkőzést megelőzően, szombat éjjel, néhány héttel 54. születésnapja után tragikus hirtelenséggel elhunyt Monostori Attila, 114-szeres válogatott, Eb-ezüstérmes, Világkupa-győztes vízilabdázó, az OSC utánpótlásedzője (a Váci VSE–Genesys OSC Újbuda11 mérkőzést éppen emiatt halasztották el.) Kvalitásainak hála 1993 és 1996 között kirobbanthatatlan volt a válogatottból, így lett Európa-bajnoki ezüstérmes 1993-ban és rá két évre is, utóbbi évben Világkupa-győztes is, és tagja volt az atlantai olimpiáról negyedikként hazatért magyar válogatottnak. Emellett évek óta edzősködött, az utóbbi szezonok során az OSC korosztályos együtteseinél (március 16-án csapatai éppen Békéscsabára látogatnak a bajnoki rájátszás negyedik fordulójában – immár nélküle).

Két jó mérkőzés, különböző taktikával

Fiatal csapatunk egyik kapusa, Pécsi Alex jól oldotta meg a dolgát, pedig akadt feladata bőven, különösen a második mérkőzésen, a szentesiek elleni összecsapáson – fotó: Balázs Lajos

Mórahalom volt a házigazdája ma, szombaton a baby korosztályos fiatalok Délkeleti területi vidékbajnoki ötödik fordulójának.

Újoncaink a kecskemétiek elleni mérkőzéssel nyitottak, majd némi pihenő után következett a szentesi alakulat. Miként a korábbi fordulókban, ma is kilenc találkozót rendeztek, vagyis több mint fél napon át pezsgett a víz a mórahalmi Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő versenymedencéjében.

A szombati történéseket így foglalta össze Csabai Zoltán, a fiatalok egyik edzője: – A legutóbbi fordulóhoz képest jócskán változott a névsor, ami továbbra is a betegségek miatt alakult így. Olyan fiatalok is jöttek velünk, akik eddig szinte semmilyen lehetőséget nem kaptak, ezekkel az előzményekkel keltünk útra Mórahalomra. Az első mérkőzésen a Kecskemét ellen nem a megszokott első negyedes erős sorral, majd a második etapos kispados sorral álltunk ki, hanem két egyforma erősségű gárdát küldtünk vízbe. Jól is jöttünk ki ebből, ugyanis valamennyi negyedben több gólt dobtunk, mint ellenfelünk. A második derbin, a Szentes ellen már visszaálltunk a régi módira, ugyanis a Kurca-partiaknak nagyon erős első soruk van. Az első negyedben alig tudtak ellépni tőlünk, a másodikban már jobban, de ekkor is láttunk sok pozitív dolgot. Végül is két jó mérkőzést játszottunk különböző taktikával, ami nagyban segítette a gyerekeket a fejlődésben.

Mórahalmon a következő fiataljaink kaptak bizonyítási lehetőséget: Kolarovszki Dénes, Pécsi Alex (kapusok), Kassai Péter, Kiszely Milán, Matei Olivér, Molnár Sándor, Mórocz Dávid, Restye Botond, Szabó Albert, Számfira Bálint, Számfira Kristóf, Szekera Balázs, Szirbuly Ádám.

A serdülők fölényesen győztek, a másik két csapatunk szoros mérkőzéseken maradt alul a Tatabányával szemben

Szatmári Levente a serdülők mérkőzésén négyszer, majd az ifjúságiak találkozóján háromszor volt eredményes a tatabányaiak ellen – fotó: Such Tamás

A rájátszás második fordulóját rendezték meg az országos utánpótlás-bajnokságban. Az A2 csoportban ezúttal a Tatabányai VSE három korosztályos csapatát fogadták a mieink. Az Árpád fürdőben lezajlott találkozókon a serdülő korosztályúak fölényesen nyertek, a gyermek korcsoportosok nem voltak messze a pontszerzéstől, míg az ifjúsági együttesünk a jó finis ellenére pont nélkül maradt.

Békésút-Békéscsaba–Tatabányai VSE 6–8 (3–0, 1–3, 2–3, 0–2)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 csoport, rájátszás, gyermek korcsoport, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József, Juhász Tibor. Békéscsaba: Veszeli – Machlik 2, Tóth Z., Bódi 1, Uhrin Zs. 1, Nánási, Suhajda S. 1. Cs.: Restye Zs., Balogh Cs. 1, Balogh B., Szeidler. Edző: Fodor Ádám. Tatabánya: Gutai – Gimes 1, Gürtler, Perlai, Rendes, Szilágyi 1, Márkus 5 (1). Cs.: Hriagyel, Rusai 1, Jakabos V. Edző: Galler Csaba, Cseh Attila. Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 7/4. Büntetők: 0/0, ill. 3/1. Az eredmény alakulása: 4–0, 4–4, 5–4, 5–5, 6–5.

Remekül kezdett fiatal csapatunk, a négygólos előny biztató volt, ám egy idő után felébredtek a tatabányaiak, és megkezdték a felzárkózást. A harmadik negyed végén is nyitott volt még a találkozó végkimenetele, ám az utolsó etap csabai gólnélkülisége eldöntötte a pontok sorsát.

Fodor Ádám: – Sajnos tovább fogy a csapat, ezúttal öten hiányoztak betegség, büntetés miatt. A három kapusunk közül is csak eggyel számolhattam, ezért a nagyon fiatal, mindössze 12 éves Lipták Levente került a kispadra. Mindezek ellenére álomszerűen kezdtük a mérkőzést, de a hiányzók miatt kevés variációs lehetőségem volt. Ez abban is visszaütött, hogy a meccs végére alaposan elfáradt a csapat. A kulcsemberek hiánya és a végére gyakoribbá váló hibák miatt vesztettünk, ennek ellenére csak dicsérhetem a csapatot, mindenki odatette magát, hajtott. Hiába a negatív végkimenetel, ma nem szidtam le a gyerekeket. Bízom abban, hogy Tatabányán egy komplett csapattal visszavágunk a mai vereségért.

További eredmények. Gyermek korcsoport: III. Ker. TTVE Budapest–Ceglédi VSE 9–8. Genesys OSC Újbuda11–Csongrádi VVSE 9–14. Soproni VSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 5–29. Kanizsa VSE Nagykanizsa–Váci VSE 12–21.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 18, 2. Tatabányai VSE 18, 3. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 15, 4. Békésút-Békéscsaba 9, 5. Soproni VSE 9, 6. Genesys OSC Újbuda11 6, 7. Kanizsa VSE Nagykanizsa 3, 8. Váci VSE 3, 9. III. Ker. TTVE Budapest 3, 10. Ceglédi VSE 3.

Békésút-Békéscsaba–Tatabányai VSE 13–6 (5–3, 6–1, 1–0, 1–2)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 csoport, rájátszás, serdülők, Békéscsaba. Jv.: Juhász Tibor, Weszelovszky László. Békéscsaba: Krizsán – Suhajda Z. 3, Szatmári L. 4 (1), Bazsó 3, Szathmáry Zs. 1, Orosz R., Pónya O. 1 (1). Cs.: Kabai (kapus), Földi, Korcsok N., Zimbran, Nánási, Csüllög 1, Suhajda S. Edző: Zsilák László. Tatabánya: Gutai – Nagy Bekény, Szabó V., Stolmár 5 (1), Nagy Bulcsú 1, Gaál, Kenéz. Cs.: Fodor (kapus), Márkus, Gürtler. Edző: Cseh Attila, Galler Csaba. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 8/0. Büntetők: 3/2, ill. 2/1. Kipontozódott: Bazsó. Az eredmény alakulása: 0–1, 4–1, 4–3, 9–3, 13–4.

Csak az első negyedben tudta viszonylag szorossá tenni a mérkőzést a tatabányai gárda, a második etapban keményen elhúzott a Békéscsaba, amivel magabiztossá tette a győzelmet.

Zsilák László: – Serdülő korú játékosaink közül nagyon sokan a nap első találkozóján, az ifjúságiak mérkőzésén is vízbe ugrottak. Abból az eredményből kiindulva elmondtam a gyerekeknek, hogy ez a meccs sem lesz könnyű, ezért kértem őket, nagyon koncentráltan, fegyelmezetten küzdjenek. Végül olyan derbit játszottunk, ami után büszke lehetek a csapatra. Ezen a meccsen kevés volt az emberelőnyös lehetőségünk, és a büntetőkből is kevés esett, helyette akcióból, illetve labdaszerzés utáni lefordulásokból értük el góljainkat. Még mindig sok hiányzónk akad a betegségek miatt, ám akik vasárnap vízbe ugrottak, s akik korábban kevesebb lehetőséget kaptak, ma mind remekeltek.

További eredmények. Serdülők: III. Ker. TTVE Budapest–Ceglédi VSE 5–6. Genesys OSC Újbuda11–Csongrádi VVSE 12–10. Soproni VSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 12–4. Kanizsa VSE Nagykanizsa–Váci VSE 18–8.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Serdülők: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 18, 2. Békésút-Békéscsaba 15, 3. Genesys OSC Újbuda11 15, 4. Ceglédi VSE 11, 5. Soproni VSE 9, 6. Váci VSE 8, 7. Csongrádi VVSE 6, 8. III. Ker. TTVE Budapest 3, 9. Tatabányai VSE 1, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0.

Békésút-Békéscsaba–Tatabányai VSE 7–12 (0–3, 1–4, 1–3, 5–2)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 csoport, rájátszás, ifjúságiak, Békéscsaba. V.: Weszelovszky László, ifj. Kádár József. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Suhajda Z., Szatmári L. 3, Szanyi, Hajdu A., Szalai 1. Cs.: Krizsán (kapus), Szathmáry Zs., Korcsok N. 2, Bazsó, Pónya O., Orosz R. 1, Tasnádi. Edző: Ajtai Miklós. Tatabánya: Tóth-Fazekas – Bodnár, Lichtenstein, Hataier 3 (1), Jakabos M. 1, Németh M., Várnagy 7 (3). Cs.: Kisteleki, Nagy B., Stolmár, Balogh M. 1 (1). Edző: Galler Csaba, Cseh Attila. Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 7/2. Büntetők: 0/0, ill. 5/5. Kipontozódott: Németh M. Az eredmény alakulása: 0–7, 1–7, 1–9, 4–10, 4–12.

Az első félidő katasztrofálisan sikerült, a csabai csapat ebben az időszakban csak kereste önmagát. Az ellenfél hétgólos előnye behozhatatlannak bizonyult, hiába volt az utolsó negyed a házigazdáké.

Ajtai Miklós: – Kicsit érthetetlen számomra, hogy miért kezdtünk megint olyan gyengén, mint a múlt héten a III. kerületiek ellen. Tény, egy kicsit tartottam a Tatabányától, de nem olyan jó csapat, mint a híre. Egész egyszerűen beragadtunk az öltözőben az elején, ráadásul nagyon sok hibával játszottunk. Úgy látom be vagyunk oltva gól ellen. Az utolsó negyedre „megérkezett” a csapat, de az eredményen már nem tudtunk változtatni. Az első három negyedben nagyon gyenge volt a támadójátékunk, ekkora előnyt pedig már nem lehetett ledolgozni.

További eredmények. Ifjúságiak: III. Ker. TTVE Budapest–Ceglédi VSE 9–14. Genesys OSC Újbuda11–Csongrádi VVSE 29–4. Soproni VSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 8–5. Kanizsa VSE Nagykanizsa–Váci VSE 15–11.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Ifjúságiak: 1. Ceglédi VSE 15, 2. Tatabányai VSE 15, 3. Genesys OSC Újbuda11 15, 4. Kanizsa VSE Nagykanizsa 15, 5. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 9, 6. Békésút-Békéscsaba 6, 7. III. Ker. TTVE Budapest 6, 8. Váci VSE 3, 9. Soproni VSE 3, 10. Csongrádi VVSE 0.