ímkézett bejegyzés

Ismét tíz mérkőzés vár csapatainkra november utolsó hét végéjén

Miként az előző, ez a hétvége is mozgalmas lesz csapataink számára, ugyanis az ob-s négy együttesünk mellett az ifjúságiakra dupla nap vár, az úgynevezett baby korcsoportos békéscsabaiak és gyulaiak pedig szombaton vitézkedhetnek a megyeszékhelyen, illetve Hódmezővásárhelyen. Csapataink az ország különböző pontjain „bukkannak” majd föl, így itthon, Békéscsabán, valamint Kaposvárott, Baján és Hódmezővásárhelyen.

OB I B-s felnőtt csapatunkra hosszú, oda-vissza mintegy 660 kilométeres út vár szombaton, amikor az idei bajnokság nyolcadik fordulójában Kaposvárra látogat. A papírforma szerint vendéglátóink hasonló játékerőt képviselnek, amit a tabellán elfoglalt helyezések, illetve mérleg is alátámaszt. A Somogy megyei alakult hét ponttal a hetedik helyen áll, két győzelem és egy döntetlen mellett négy vereséget jegyeznek. Legnagyobb fegyvertényük a listavezető BVSC-Zugló csapatával elért 12—12-es döntetlen volt, amelyet hazai pályán harcoltak ki még a harmadik fordulóban. A csabai mérleg pedig így fest: két győzelem és öt vereség, amivel éppen a rivális mögött a nyolcadik helyről várják a hét végi folytatást. Ebből is kitűnik, ki-kimérkőzésre van kilátás Kaposvárott.

A nyolcadik fordulót megelőzően klubunk vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf így latolgatta az esélyeket: — A múlt héten egy jó mérkőzést játszottunk a bajnokaspiráns Szegeddel, de ez már a múlt, itt van az újabb találkozó a nyakunkon, a szombati Kaposvár elleni mérkőzés. Idegenbeli ellenfelünk igazi kétarcú csapat, mert nem mindig ugyanabban a felállásban állnak ki, ami a hektikus eredményeikből is látszik. Képesek döntetlent játszani, miként ez sikerült nekik a BVSC-Zuglóval szemben, de viszonylag simán kikaptak Szegeden, a Komjádi uszodában, vagy éppen Cegléden. Biztos vagyok abban, hogy szombaton, hazai pályán a legerősebb összeállításban szállnak majd medencébe ellenünk. Munkahelyi elfoglaltság miatt ezúttal nem számíthatok Páll Bencére, valamint Mucsi Zsolt és Ajtai Miklós más utánpótlás csapataink mellett „teljesítenek majd szolgálatot” edzőként. Ezért ezúttal is több fiatal kap lehetőséget szombaton a felnőttek mezőnyében. De az ő szerepeltetésüket nagyon patikamérlegen kell majd adagolni, hiszen vasárnap az UVSE II. elleni országos bajnoki párharcokban is fontos feladataik lesznek. Éppen ezek — valamint a nem mellékes hosszú utazás miatt, — a Kaposvár számít a mérkőzés egyértelmű esélyesének, de bízom abban, hogy a múlt szombati játékunkból és lelkesedésünkből sok pozitív elemet sikerül „becsomagolnunk” szombaton a hosszú útra.

A program, November 24., szombat, 10.00 óra: BVSC-Zugló—Ceglédi VSE. 11.00: Szegedi FVCS—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 15.30: A HÍD OSC Újbuda—MAFC 113. 17.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Vasas. 17.00: Kaposvári VK—Swietelsky-Békéscsaba.

Az állás a hetedik forduló után: 1. BVSC-Zugló 19, 2. Szegedi FVCS 15, 3. Vasas SC 15, 4. Ceglédi VSE 13, 5. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12, 6. A HÍD OSC Újbuda 10, 7. Kaposvári VK 7, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 10. MAFC 113 0.

OB I B-s utánpótláscsapataink az újpestiek három alakulatát látják vendégül vasárnap a békéscsabai Árpád fürdőben. Az ifjúságiak esetében két hatpontos együttes csapa össze, a serdülőknél is két hasonszőrű gárda feszül egymásnak, a fővárosiak hat, a mieink három ponttal rendelkeznek hét forduló után. A papírforma az eddig veretlen gyermek csapatunk sikerét sugallja, ám fiataljainknak azért résen kell lenniük, hiszen a fővárosi lila-fehérek mérleg jobb mint ötvenszázalékos, ugyanis négy győzelmet jegyeznek a három vereség mellett.

A program. Ifjúságiak. November 25., vasárnap, 12.30: Hírös Sport, Kecskemét—Ybl Water Polo Club, Budapest. 12.30: Tatabányai VSE—Kaposvári VK. 12.30: Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Koelner-Csongrádi VVSE. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba—Újpesti VSE II. 16.30: Oázis SC, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 17.30: A HÍD OSC-Újbuda—Fehérvár VSE, Székesfehérvár.

Az állás hét forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 21, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 18, 3. Tatabányai VSE 18, 4. A HÍD OSC-Újbuda 15, 5. Ceglédi VSE 15, 6. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 15, 7. Oázis SC, Budapest 9, 8. Koelner-Csongrádi VVSE 9, 9. Újpesti VSE II. 6, 10. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 6, 11. Ybl Water Polo Club, Budapest 6, 12. Swietelsky-Békéscsaba 6, 13. Hírös Sport, Kecskemét 3, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 0.

A program. Serdülő korosztály. November 25., vasárnap, 10.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Koelner-Csongrádi VVSE. 11.15: Hírös Sport, Kecskemét—Ybl Water Polo Club, Budapest. 11.15: Tatabányai VSE—Kaposvári VK. 11.15: Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba—Újpesti VSE II. 14.30: A HÍD OSC-Újbuda—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 15.15: Oázis SC, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre.

Az állás hét forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 21, 2. Kaposvári VK 18, 3. Koelner-Csongrád VVSE 18, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 18, 5. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 18, 6. Ybl Water Polo Club, Budapest 12, 7. Tatabányai VSE 9, 8. Hírös Sport, Kecskemét 9, 9. Oázis SC, Budapest 6, 10. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 11. Újpesti VSE II. 6, 12. Ceglédi VSE 3, 13. Swietelsky-Békéscsaba 3, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Gyermek korosztály. November 25., vasárnap, 10.00: Hírös Sport, Kecskemét—Ybl Water Polo Club, Budapest. 10.00: Tatabányai VSE—Kaposvári VK. 10.00: Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Újpesti VSE II. 11.30: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Aeroprodukt-Csongrádi VVSE. 14.00: Oázis SC, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 16.00: A HÍD OSC-Újbuda—Fehérvár VSE, Székesfehérvár.

Az állás hét forduló után. Gyermek korosztály: 1. Hírös Sport, Kecskemét 21, 2. A HÍD OSC-Újbuda 21, 3. Swietelsky-Békéscsaba 21, 4. Tatabányai VSE 15, 5. Oázis SC, Budapest 15, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12, 7. Ceglédi VSE 12, 8. Újpesti VSE II. 12, 9. Ybl Water Polo Club, Budapest 6, 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 6, 11. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 3, 12. Kaposvári VK 3, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Ifjúsági gárdánk egy nappal korábban, szombaton is vízre száll, ezúttal a vidékbajnoki második körben, azaz a harmadik-negyedik fordulóban. A Baján rendezett eseményen két alkalommal veszik fel a versenyt ellenfeleikkel, az Újszilvással és a Kecskeméttel.

A program. November 24., szombat, 10.30: Szentesi VK—Szolnoki Dózsa. 11.45: Sugovica VS, Baja—Zempléni VK-MVLC, Sárospatak. 13.00: Újszilvás—Szolnoki Dózsa. 14.15: Kecskeméti JSN—Aqua SE, Nyíregyháza. 15.30: Zempléni VK-MVLC, Sárospatak—Szentesi VK. 16.45: Csabai Csirkefogók VK—Újszilvás. 17.30: Aqua SE, Nyíregyháza—Sugovica VS, Baja. 18.45: Csabai Csirkefogók VK—Kecskeméti JSN.

Az állás két forduló után: 1. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 2. Szentesi VK 6, 3. Szolnoki Dózsa 6, 4. Zempléni VK-MVLC, Sárospatak 4, 5. Kecskeméti JSN 1. 6. Sugovica VS, Baja 0, 7. Csabai Csirkefogók VK 0, 8. Újszilvás 0.

A legfiatalabbak, baby korosztályúak szombaton lesznek érdekeltek, mégpedig a békéscsabai gárda mellett a Gyulai VK fiataljai is vízbe ugranak két mérkőzés erejéig. A fürdővárosi csapatunk Békéscsabán, a megyeszékhelyi alakulat pedig Hódmezővásárhelyen bizonyíthatják rátermettségüket.

A program. Baby korosztály, Zöld csoport. November 24., szombat, 11.00: Gyulai VK—Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 11.50: Szentesi Leányok—Szolnoki Dózsa. 12.40: ZF Eger—Aqua SE, Nyíregyháza. 13.30: Crisul Oradea, Nagyvárad—Szentesi Leányok. 14.20: Aqua SE, Nyíregyháza—Szolnoki Dózsa. 15.10: Gyulai VK—ZF Eger.

Piros csoport. November24., szombat, 13.30: Szegedi Vízipóló Suli II.—Szegedi Vízipóló Suli I. 14.20: Vojvodina KV Novi Sad, Újvidék (szerb)—Koelner-Csongrádi VVSE. 15.10: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 16.00: Szentesi VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 16.50: Hódmezővásárhelyi VSC—Vojvodina KV Novi Sad, Újvidék. 17.40: Csabai Csirkefogók VK—Koelner-Csongrádi VVSE. 18.30: Szentesi VK—Szegedi Vízipóló Suli I.

Gyulai fiataljaink 22 gólig jutottak az első fordulóban

Két nap alatt négy mérkőzést játszott a gyermek III. korosztályos nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti csoportjában fiókcsapatunk, a Gyulai VK. Szépen harcoltak a fiatalok, de ebben a körben pont nélkül maradtak.

Gyulai VK—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen 3—12 (0—1, 2—2, 1—3, 0—6)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Piros csoport, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József. Gyula: Korcsok P. — Lisztes, Szanyi 1, Fodor, Kvasz 1, Komlódi 1, Hajdu. Cs.: Bujdosó, Kiss Z., Lele, Horváth Sz., Budai, Hanyecz, Bartyik, Jambrik. Edző: Béládi Csaba. Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 3/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Paulovich.

Gyulai VK—ZF Eger 2—17 (2—5, 0—4, 0—4, 0—4)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Piros csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal. Gyula: Korcsok P. — Lisztes, Szanyi, Fodor, Kvasz 1 (1), Komlódi 1, Hajdu. Cs.: Balogh T. (kapus), Bujdosó, Kiss Z., Lele, Horváth Sz., Budai, Hanyecz, Bartyik, Sajtos. Edző: Béládi Csaba. Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 2/2. Büntetők: 3/1, ill. 0/0.

Gyulai VK—Szolnoki Dózsa 8—14 (0—7, 2—2, 1—5, 5—0)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Piros csoport, Békéscsaba. V.: Ludvigh Ákos. Gyula: Korcsok P. — Lisztes, Szanyi 1, Fodor, Kvasz 1, Komlódi 5, Hajdu. Cs.: Jambrik, Kiss Z., Lele, Freiberger, Budai, Hanyecz, Bartyik, Sajtos. Edző: Béládi Csaba. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 8/4. Büntetők: 3/3, ill. 2/2. Kiállítás cserével: Kiss Z.

Gyulai VK—Szentesi VK 9—17 (1—3, 3—5, 2—5, 3—4)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Piros csoport, Békéscsaba. V.: Ludvigh Ákos. Gyula: Korcsok P. — Lisztes 2, Szanyi 1, Fodor, Kvasz 1, Komlódi 3 (1), Hajdu 2. Cs.: Balogh T. (kapus), Bujdosó, Kiss Z., Lele, Horváth Sz., Freiberger, Budai, Hanyecz, Bartyik, Sajtos. Edző: Béládi Csaba. Gól emberelőnyből: 5/3, ill. 4/2. Büntetők: 1/1, ill. 3/3.

További eredmények: CS Crisul Oradea, Nagyvárad (román)—Szegedi Vízipóló Suli 6—10. ZF Eger—Szolnoki Dózsa 9—6. Szegedi Vízipóló Suli—Szentesi VK 6—9. Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen—Szolnoki Dózsa 7—12. Szentesi VK—CS Crisul Oradea, Nagyvárad 5—11. Szentesi VK—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen 14—12. Szegedi Vízipóló Suli—ZF Eger 7—6. CS Crisul Oradea, Nagyvárad—Szolnoki Dózsa 9—9. Szegedi Vízipóló Suli—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen 14—5. CS Crisul Oradea, Nagyvárad—ZF Eger 7—12.

A Piros csoport állása négy forduló után: 1. ZF Eger 9, 2. Szegedi Vízipóló Suli 9, 3. Szentesi VK 9, 4. Szolnoki Dózsa 7, 5. CS Crisul Oradea, Nagyvárad 4, 6. Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen 3, 7. Gyulai VK 0.

Címlapképünkön a Gyulai VK fiataljai Béládi Csaba edzővel

Kettős győzelemmel nyitottak a Zöld csoportban fiataljaink

Csabai Zoltán edző vezetésével Bajára utazott a gyermek I. korosztályú békéscsabai csapatunk a nemzetközi vidékbajnokság első körére, ahol két mérkőzés erejéig csobbantak vízbe fiataljaink. Remekül kezdték a bajnoki szezont ugyanis a Zöld csoportban két győzelemmel zárták a napot.

Csabai Csirkefogók VK—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr 13—4 (5—0, 2—1, 3—1, 3—2)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek I. korosztály, Zöld csoport, Baja. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Bucsi — Szőke 1, Gémesi 4 (1), Kiss-Schusztek 3, Pálenkás, Pónya T. 4, Osgyán 1. Cs.: Demkó Emma, Szél D., Szél G. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 7/1. Büntetők: 1/1, ill. 0/0.

Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VSE, Baja 12—6 (5—1, 1—2, 2—0, 4—3)

Nemzetközi vidékbajnokság, gyermek I. korosztály, Zöld csoport, Baja. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Bucsi — Szőke 2, Gémesi 2, Kiss-Schusztek 5, Pálenkás, Pónya T. 2, Osgyán 1. Cs.: Demkó Emma, Schindler G., Szél D., Szél G. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 8/4, ill. 3/1. Büntetők: 0/0, ill. 1/0.

A Zöld csoport további eredményei: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—Szolnoki Dózsa 8—21. Szolnoki Dózsa—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr 18—5. Sugovica VSE, Baja—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza 21—10.

A Zöld csoport állása két forduló után: 1. Szolnoki Dózsa 6, 2. Csabai Csirkefogók VK 6, 3. Sugovica VSE, Baja 3, 4. Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr 0, 5. Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza 0.

Címlapképünkön Gémesi Ádám (fehér sapkában), aki a két mérkőzésen négy gólig jutott

Tíz mérkőzésen bizonyíthatnak csapataink a hét végén

Nem kevesebb, mint tíz mérkőzés vár ezen a hét végén csapatainkra. A felnőtt és utánpótlás OB I B-s gárdáink a soros fordulóban, a gyermek I. korcsoportos békéscsabai, valamint a gyermek III. korcsoportos gyulai egyleteink pedig a nemzetközi vidékbajnokságban igyekeznek pontokat gyűjteni.

OB I B-s felnőtt csapatunkra újabb kemény hétvége vár, hiszen azzal a Szegeddel veszik föl a harcot a hetedik fordulóban, amelyik tavaly még a legmagasabb osztályban szerepelt, és nem titkolt céljuk, hogy mihamarabb szeretnének ugyanoda visszakerülni. Jó úton járnak a Tisza-partiak, hiszen eddig öt alkalommal viaskodtak az idei bajnokságban, négyszer nyertek (MAFC 113, A HÍD OSC Újbuda, Kaposvári VK, Vasas), egy alkalommal vesztesen hagyták el a medencét (BVSC-Zugló), a Dunakanyar Waterpolo, Szentendre elleni találkozójukat pedig egy későbbi időpontban játsszák, és még így is az ezüstérmes helyen állnak a B csoportban. Miközben a mieink az eddigi hat fordulót követően két győzelemmel és négy vereséggel a nyolcadik helyről várják a szombati, hazai környezetben rendezendő folytatást.

— Nagyon nehéz dolgunk lesz a Tisza-partiak ellen — kezdte mondandóját klubunk vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf. — A héten “szagoltunk” egy kis Csongrád megyei levegőt, ugyanis Hódmezővásárhelyen játszottunk egy felkészülési mérkőzést, ám a tavaly még első osztályú Szeged teljesen más szintet képvisel. Mostani keretük erősebb, mint a tavalyi, jelentős anyagi háttérrel rendelkeznek, és tudjuk, hogy minden vágyuk visszajutni az OB I-be. Játékosainak nagy része profi státuszban van. Ha a múlt heti ellenfelünkről, a BVSC-ről elmondhattuk, hogy jól úszó, fiatal, képzett vízilabdázókból áll, akkor ez a szegediekre még inkább igaz, ráadásul fizikailag is nagyon erősek. Nagyon sűrű hét vége vár utánpótlás csapatainkra is, ezért most nem is nagyon tudok meríteni a fiatalok közül, akiknél egyébként az ilyenkor szokásos kisebb nagyobb betegség is előfordul. Mindezek ellenére elsődleges célunk, hogy minél jobban megnehezítsük vendégeink dolgát.

A hetedik forduló programja. OB I B, felnőtt. November 17., szombat, 10.00 óra: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—A HÍD OSC Újbuda. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Szegedi FVCS. 11.00: Ceglédi VSE—MAFC 113. 11.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—BVSC-Zugló. 12.00: Vasas SC—Kaposvári VK.

Az állás a hatodik forduló után: 1. BVSC-Zugló 16, 2. Szegedi FVCS 12, 3. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12, 4. Vasas SC 12, 5. Ceglédi VSE 10, 6. Kaposvári VK 7, 7. A HÍD OSC Újbuda 7, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 10. MAFC 113 0.

OB I B-s utánpótlás gárdáink a hetedik fordulóban Hódmezővásárhelyre utaznak. Ifjúsági együttesünkre vár a legnehezebb feladat, hiszen a vendéglátók eddig egy kivételével valamennyi meccsüket megnyerték. A serdülők esetében két nyeretlen alakulat méri össze tudását, a gyermek csapatok esetében a mieink vannak óriáso lépéseéőnyben, ugyanis a miein veretlenk, a hódmezővásárhelyiek nyeretlenek.

A program. Ifjúságiak. November 18., vasárnap, 11.00: Kaposvári VK—Oázis SC, Budapest. 12.30: Ceglédi VSE—Koelner-Csongrádi VVSE. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Swietelsky-Békéscsaba. 16.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Tatabányai VSE. 16.30: Ybl Water Polo Club, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 17.30: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Hírös Sport, Kecskemét. 17.30: Újpesti VSE II.—A HÍD OSC-Újbuda.

Az állás hat forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 18, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 15, 3. Tatabányai VSE 15, 4. A HÍD OSC-Újbuda 12, 5. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 6. Ceglédi VSE 12, 7. Koelner-Csongrádi VVSE 9, 8. Oázis SC, Budapest 9, 9. Újpesti VSE II. 6, 10. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 6, 11. Swietelsky-Békéscsaba 6, 12. Ybl Water Polo Club, Budapest 3, 13. Hírös Sport, Kecskemét 3, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 0.

A program. Serdülők. November 18., vasárnap, 11.15: Ceglédi VSE—Koelner-Csongrádi VVSE. 12.15: Kaposvári VK—Oázis SC, Budapest. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Swietelsky-Békéscsaba. 13.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Tatabányai VSE. 14.30: Újpesti VSE II.—A HÍD OSC-Újbuda. 15.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Hírös Sport, Kecskemét. 15.15: Ybl Water Polo Club, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre.

Az állás hat forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 18, 2. Koelner-Csongrád VVSE 15, 3. Kaposvári VK 15, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 15, 5. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 15, 6. Tatabányai VSE 9, 7. Ybl Water Polo Club 9, 8. Hírös Sport, Kecskemét 9, 9. Oázis SC, Budapest 6, 10. Újpesti VSE II. 6, 11. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 12. Ceglédi VSE 3, 13. Swietelsky-Békéscsaba 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Gyermek korcsoport. November 18., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE—Aeroprodukt-Csongrádi VVSE. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: Kaposvári VK—Oázis SC, Budapest. 14.00: Ybl Water Polo Club, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 14.30: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Tatabányai VSE. 16.00: Újpesti VSE II.—A HÍD OSC-Újbuda. 16.15: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Hírös Sport, Kecskemét.

Az állás hat forduló után. Gyermek korosztály: 1. Hírös Sport, Kecskemét 18, 2. A HÍD OSC-Újbuda 18, 3. Swietelsky-Békéscsaba 18, 4. Újpesti VSE II. 12, 5. Tatabányai VSE 12, 6. Oázis SC, Budapest 12, 7. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9, 8. Ceglédi VSE 9, 9. Ybl Water Polo Club 6, 9. 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 6, 11. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 3, Kaposvári VK 3, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A gyermek I. korcsoportos békéscsabai B csapatunk e hét végén mutatkozik be a nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjában. Fiataljaink két mérkőzést játszanak le egy nap alatt Baján.

A program. November 17., szombat, 12.30: Csabai Csirkefogók VK—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 13.30: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—Szolnoki Dózsa. 14.30: Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VSE, Baja. 15.30: Szolnoki Dózsa—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 16.30: Sugovica VSE, Baja—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza.

Gyermek III. korcsoportos gyulai fiókcsapatunk a békéscsabai Árpád fürdőben fogadja csopoprtbeli ellenfelit az első négy fordulóban szombaton és vasárnap a Dél-keleti nemzetközi vidékbajnokság Piros csoprtjában.

A program. November 17., szombat, 12.30: CS Crisul Oradea, Nagyvárad (román)—Szegedi Vízipóló Suli. 13.30: Gyulai VK—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen. 14.30: ZF Eger—Szolnoki Dózsa. 15.30: Szegedi Vízipóló Suli—Szentesi VK. 16.30: Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen—Szolnoki Dózsa. 17.30: Szentesi VK—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 18.30: Gyulai VK—ZF Eger. November 18., vasárnap, 9.00: Gyulai VK—Szolnoki Dózsa. 10.00: Szentesi VK—

Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli—ZF Eger. 12.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad—Szolnoki Dózsa. 13.00: Szegedi Vízipóló Suli—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen. 14.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad—ZF Eger. 15.00: Gyulai VK—Szentesi VK.

Bemutatkoztak a legkisebb pólósaink is, Egerben és Szentesen csobbantak nagy reményekkel vízbe

Az ifjúságiak mellett az úgynevezett baby korosztály, vagyis a legfiatalabbak is megkezdték a bajnokságot a nemzetközi vidékbajnokságban. Itt két csapatunk, a Csabai Csirkefogók VK (Piros csoport) és a Gyulai VK (Zöld csoport) is érdekelt volt.

Mielőtt a fiatalok teljesítményét elemznénk edzőik segítségével, fel kell eleveníteni egy újra érvénybe lépő régi-új szabályt. A baby csoportban (ez tavaly még gyermek V. korcsoport néven futott) szigorúan tiltja a szövetségi előírás, hogy a gólokat regisztrálják, a lényeg a játékon, a játékelemek gyakorlásán van. Így nincs végeredmény, csak azt jegyzik, hogy melyik csapatnak hány akciója, emberelőnyös helyzete, büntetődobása volt.
Egészen pontosan így fest a szabálykönyv ennek a korosztálynak: “Eredmény számolása, így annak jegyzőkönyvbe vezetése és eredményjelzőn való közlése szigorúan tilos. A mérkőzéseket minden esetben 0-0 eredménnyel kell igazolni. Ennek megfelelően a bajnokság végén helyezés sincs.” Sőt, további előírások a stövetség honlapján megtekinthetők. Ezekenek az előírásoknak megfelelően térünk vissza mi a tízévesek és fiatalabbak hét végi produktumára.
A Csabai Csirkefogók VK a Piros csoportban, az első fordulóban a sorsolás szeszéley folytán a szegediek két hasonló korú, őgynevezett I. és II. csapatával találkozott Szentesen. A Dobra Róbert, Túri Gergő edzőpáros közül az előbbi számolt be tapasztalatairól:
– Nálunk valamivel több volt a tízéves, és kevesebb a kilenc esztendős, ám akadtak olyanok, akik életük első komoly mérkőzésén bizonythatott. De többségük már tavaly is bemutathatta tudását. Az első sorunkon, a kezdőkön így némileg látszott a “rutin”, ők sokat segítettek azoknak, akik eddig kevesebbet játszhattak. Az első találkozón a Szeged I. csapata ellen kicsit bealudtak a gyerekek, de a folytatásban hasznosabban küzdöttek. Ellenfelünkön látszott, hogy dinamikus gárda, de játéktudsban nem maradtunk el tőlük. Viszont lassan kapcsoltak fiataljaink, lassabban indultak meg, ha labdát szereztek, és volt némi figyelmetlenség is. Így végül minimális külömbséggel a Tisza-partiak gyűjtöttek több gólt. A másdik összecsapáson viszont óriási fölényben játszottunk a Szeged II. ellen. Ez nagy sikerélményt hozott a mieinknak, akik közel húsz alkalommal voltak eredményesek, miközben mindössze hátom gólt kaptak. Pedig nálunk azok kaptak több játéklehetőséget azen a derbin, akik eddig kevesebb alkalommal ugrottak vízbe. Szeretném kiemelni Szatmári Levente meghatározó játékát, továbbá az első meccsesek közül Pallag Nándort, Rácz Domonkost és Puha Zalánt (utóbbi egykori játékosunk, Puha Zoltán fia), akik életük első meccsein megdobták első góljukat is.
A békéscsabai csapatban a következők jutottak szóhoz: Bazsó Máté, Gál László Barnabás, Korcsok Nándor, Nagy Ákos, Orosz Regő Sólyom, Pllag Nándor, Pónya Olivér, Puha Zalán, Rácz Domonkos, Such Bertold, Szabó Imre, Szatmári Levente, Szathmáry Zsombor, Szlúka Ádám, Zimbrán Milán.
A Gyulai VK fiókcsapatunkban nemcsak kilenc- és tízévesek szerepeltek, hanem már nyolc évesek is helyt kaptak. A Béládi Csaba és Tóth Szilárd által gardírozott gyerekek Egerben, a Zöld csoport küzdelmei során pottyantak vízbe, és mindenkiről elmondható, hogy élete első bajnokiján szerepelhetett. Ebben a fordulóban két meccset játszott a kilenc gyulai és három békéscsabai fiúból (köztük egy leány) álló alakulat.
Edzőink együntetűen állították, hogy az első találkozón, a nyíregyháziak ellen még meglehetősen lámpalázásan küzdöttek, olykor nem találták helyüket a medencében, felállásbeli problémák is adüdtak, és a szülői noszogatás is kevésnek bizonyult. A második félidőnen azonban már feljavult a játékuk. A szentesi leánycsapat ellen viszont már határozottan ügyeseknek bizonyultak, több gólt dobtak ellenfelüknél, és gyakran feltalálták magukat. Sokan közülük csupán három-négy hónappal ezelőtt ismerkedett meg a sportággal, így érthető, hogy bőven akad még csiszolni való játékukban. Erőnlétben már felvették a versenyt ellenfeleikkel, most már csak a kitartásunkon múlik, mire vihetik a jövőben.
A gyulai csapatban a következők kaptak helyet: Borbély Ferenc, Csukás Réka, Csüllög Csongor, Demkó Boldizsár Szabolcs, Földi Márk Maxim, Kováts Hunor, Laurinyecz Gergő, Lezsák Levente, Nagy Márton, Nánási Hunor, Roxin Olivér, Szakadáti Márk.