ímkézett bejegyzés

Fiataljaink visszavágtak a két romániai alakulatnak, s ezzel fölléptek a dobogóra a szabadkaiak mögé

Orosz-Tóth Olivér lövésre lendül, fiatal játékosunk eredményesnek bizonyult, az első mérkőzésen egy, a másodikon öt gólt ért el – fotó: Balázs Lajos

Két romániai ellenfél várt ma a gyermek II. korosztályos csapatunkra a Délkeleti területi nemzetközi vízilabda-bajnokság harmadik fordulójában, amelynek ezúttal Baja adott otthont. Az első körben mindkét ellenfelünk legyőzte csapatunkat, ám most fordult a kocka, és mindkétszer győztesen hagyták el a medencét Katona Péter tanítványai, vagyis visszavágtak a nagyváradiaknak és azt aradiaknak.

Csabai Csirkefogók VK–AMEFA Arad (román) 12–11 (3–4, 4–2, 2–2, 3–3)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek II. korosztály, Baja. V.: Orosz László. Békéscsaba: Lipták – Balogh Cs. 3, Balogh B. 5 (3), Puha Lara, Restye B. 1, Orosz-Tóth 1, Szabó M. Cs.: Bereczky 1, Csapó, Matei A., Számfira Z. 1. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 6/2, ill. 4/1. Büntetők: 4/3, ill. 4/3. Kipontozódott: Szabó M.

Csabai Csirkefogók VK–Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad (román) 14–8 (5–2, 3–1, 2–3, 4–2)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek II. korosztály, Baja. V.: László Gábor. Békéscsaba: Lipták – Korcsok K. 2, Balogh Cs., Balogh B. 5, Puha Lara, Orosz-Tóth 5, Szabó M. Cs.: Bereczky, Csapó, Popa 1, Matei A., Számfira Z. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 3/3, ill. 5/3. Büntetők: 5/4, ill. 1/0.

Katona Péter: – A forduló előtt hétközben mondtam a gyerekeknek, ezt a bajnokságot is vegyék komolyan, ne csak az országosat. Sérülések és betegségek miatt kissé tartalékosan utaztunk Bajára, de most jó szájízzel térhetünk haza, hiszen kettős győzelmet arattunk, és visszavágtunk az első fordulóbeli fiaskóért. Ami pedig a két találkozót illeti: az aradiak ellen a sípszó előtt volt bennem egy kis kérdőjel, hiszen a jobbik csapatukkal érkeztek a Duna-parti városba. Rámcáfoltak fiataljaink, a védekezés végig a helyén volt, és a támadásaink is jók voltak, így a végére nem maradt bennem hiányérzet. A második meccsen viszont az elején kissé félvállról vették az egyébként gyengébb kerettel érkező nagyváradiakat. Ekkor iramban nem tudtunk föléjük kerekedni, de a kulcs momentumokban jobbak voltunk. A külföldiek más stílust képviselnek, a múltkorihoz képest most viszont találtunk rajtuk fogást. Ami pedig szintén fontos, s erre előtte felhívtam a gyerekek figyelmét: játsszunk két jó derbit, ne legyen sérülés, piroslapos kiállítás, hiszen sokaknak holnap is helyt kell állni.

További eredmények: Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb)–Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ 35–0. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka–Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad 26–3. Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ–AMEFA Arad 4–21.

Az állás a harmadik kör, hat forduló után: 1. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka 18, 2. Csabai Csirkefogók VK 9, 3. Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad 9, 4. AMEFA Arad 9, 4. 5. Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ 0.

Egy könnyű és egy nehéz mérkőzés várt ma fiataljainkra

Vandlik Ádám kapus az első mérkőzésen kapott lehetőséget, és élt is az alkalommal – fotó: Balázs Lajos

A gyermek II. korosztályosok Délkeleti nemzetközi vidékbajnoksága második körének házigazdája klubunk volt, az erre a napra kisorsolt mérkőzéseket a békéscsabai Árpád fürdőben rendezték meg szombaton. Fiataljaink a bajaiakkal, majd a Szerbiából érkezett szabadkai csapattal mérte össze erejét.

Csabai Csirkefogók VK–Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ 26–2 (7–0, 5–0, 7–1, 7–1)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek II. korosztály, Békéscsaba. V.: László Gábor. Békéscsaba: Vandlik – Korcsok K. 2, Bereczky 5, Csendes P., Orosz-Tóth 2, Tóth-Benedek 2, Szabó M 3. Cs.: Lipták (kapus), Csapó 2, Szaszák 1, Restye B. 2, Matei A. 1, Számfira Z. 5, Popa 1 (1). Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 9/8, ill. 4/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/0. Kipontozódott: Kovács-Pintz.

Csabai Csirkefogók VK–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb) 8–17 (1–5, 3–2, 4–5, 0–5)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek II. korosztály, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Lipták – Korcsok K., Balogh Cs. 5, Balogh B., Puha Lara, Csendes P., Orosz-Tóth 3. Cs.: Restye B., Tóth-Benedek, Szabó M., Matei A., Számfira Z., Popa. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 10/2, ill. 6/3. Büntetők: 5/3, ill. 5/4. Kiállítás cserével: Korcsok K. Kipontozódott: Balogh B., Csendes P., ill. Nikolics.

Katona Péter: – A nap elején már tudtuk, hogy egy könnyű és egy nehéz mérkőzés vár ránk. Ennek tudatában állítottam össze a csapatot, a két találkozón nem teljesen ugyanazok jutottak szerephez. Olyannyira, hogy a bajaiak ellen nálunk gyermek harmadik és negyedik korosztályosok is lehetőséget kaptak. Ellenfelünk nem a mi súlycsoportunkba tartozott, ennek megfelelően papírforma győzelmet arattunk. A szabadkaiak elleni derbin viszont hamar kiderült, hogy fizikálisan egy nagyon erős egylettel állunk szemben, ránk is erőltették a saját játékukat. De az is tény, ilyen mérkőzésekre van szükség a fejlődésünk érdekében. Úgy vélem, ezek tudatában helyt álltunk, olykor működött a zónavédekezésünk is, de amikor bealudtunk, ellenfelünk azonnal büntetett. Összességében maximálisan kihoztuk ebből a mérkőzésből, amit lehetett, de azért az emberelőnyös és -hátrányos helyzetekben még van mit csiszolnunk, mert olykor figyelmetlen volt a csapat. Hosszú még a szezon, van hová fejlődnünk.

További eredmények: AMEFA Arad (román)–Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad (román) 3–26. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb)–AMEFA Arad 33–0. Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad–Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ 25–3.

Az állás a második kör, négy forduló után: 1. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka 12, 2. Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad 9, 3. AMEFA Arad 6, 3. 4. Csabai Csirkefogók VK 3, 5. Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ 0.

Komoly logisztikai feladat vár klubunkra

Október második hétvégéjére felpörögnek az események, nem kevesebb, mint hét mérkőzés vár csapatainkra, ami komoly logisztikai kihívás is, ugyanis több mint félszáz időst és fiatalt kell megmozgatni a két nap alatt. Az OB felnőtt bajnokságban, a gyermek II. korosztályban és az országos utánpótlásbajnokság A2 Keleti csoportjában egyaránt a második fordulókra kerül sor.

OB II-es egyletünk ezúttal Szentesre látogat, ahol a Szegedi VTK és a tavaly még OB I B-s Hódmezővásárhelyi VSC vár rájuk szombaton a Délkeleti csoport alapszakaszában.

A program. Október 11., szombat, 10.00 óra: Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Hódmezővásárhelyi VSC. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi VTK (jv.: Kollár György). 12.00: Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK. 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Kollár György). 14.00: Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK–Szegedi VTK.

Az állás az első forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 2. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 6, 3. Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK 3, 4. Csabai Csirkefogók VK 0, 5. Szegedi VTK 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

A gyermek II. korosztályosok nemzetközi területi vidékbajnoksága második fordulójának rendezője klubunk lesz szombaton. Az alapszakasz öt csapata öt mérkőzést vív a békéscsabai Árpád fürdőben.

A program. Október 11., szombat, 10.00 óra: AMEFA Arad (román)–Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad (román). 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ. 12.00: Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb)–AMEFA Arad. 13.00: Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad–Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka.

Az állás az első forduló után: 1. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka 6, 2. AMEFA Arad 6, 3. Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad 3, 4. Csabai Csirkefogók VK 0, 5. Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ 0. (Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény dönt, ha az nem meghatározó, akkor a gólkülönbség.)

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportjában az alapszakasz második körére kerül sor. Három csapatunk vasárnap a fővárosba, a BVSC Szőnyi úti uszodájához utazik, ahol a váci egylet vár rájuk, hogy megküzdjenek a pontokért.

A program. Gyermek korcsoport. Október 12, vasárnap, 11.30 óra: Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest–Civis Póló VSE Debrecen. 12.30: Oázis SC Budapest–Ceglédi VSE. 15.00: Váci VSE–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Fejős Róbert, Ádám Frank). 17.15: MATE Gödöllői EAC–AQUA SE Nyíregyháza.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. Ceglédi VSE 3, 2. MATE Gödöllői EAC 3, 3. Csabai Csirkefogók VK 3, 4. Civis Póló VSE Debrecen 3, 5. Oázis SC Budapest 0, 6. AQUA SE Nyíregyháza 0, 7. Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest 0, 8. Váci VSE 0.

Serdülők. Október 12, vasárnap, 14.00 óra: Oázis SC Budapest–Ceglédi VSE. 14.00: Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest–Civis Póló VSE Debrecen. 16.00: MATE Gödöllői EAC–AQUA SE Nyíregyháza. 16.15: Váci VSE–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Ádám Frank, Bors Dorottya).

Az állás. Serdülők: 1. MATE Gödöllői EAC 3, 2. Civis Póló VSE Debrecen 3, Csabai Csirkefogók VK 3, 4. Ceglédi VSE 2, 5. Váci VSE 1, 6. AQUA SE Nyíregyháza 0, 7. Oázis SC Budapest 0, 8. Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest 0.

Ifjúságiak. Október 12, vasárnap, 12.45 óra: Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest–Civis Póló VSE Debrecen. 15.30: Oázis SC Budapest–Ceglédi VSE. 17.30: Váci VSE–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Bors Dorottya, Fejős Róbert). 18.30: MATE Gödöllői EAC–AQUA SE Nyíregyháza.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest 3, 2. Civis Póló VSE Debrecen–Oázis SC Budapest 3, 3. Csabai Csirkefogók VK 3, 4. Ceglédi VSE 3, 5. Váci VSE 0, 6. Oázis SC Budapest 0, 7. AQUA SE Nyíregyháza 0, 8. MATE Gödöllői EAC 0.

Remekül mutatkoztak be gyermek „hármasaink”

Szaszák Milán (fehér sapkában) három góllal járult hozzá fiatal csapatunk győzelméhez az idei területi bajnoki nyitányon – fotó: Balázs Lajos

Gyermek III. korosztályos fiataljaink is megkezdték az idei bajnoki sorozatot. Az első fordulót Mórahalmon rendezték meg, ezúttal csak egy mérkőzést játszott mind a hat résztvevő. Csapatunk remek győzelemmel kezdte az új szezont, 15 gólos különbséggel győzték le ellenfelüket.

Csabai Csirkefogók VK–Újszilvás KSE 17–2 (6–1, 6–0, 4–0, 1–1)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Mórahalom. V.: Pölös Gábor. Békéscsaba: Lipták – Csapó 3, Puha Lara 2, Szabó M. 2, Szaszák 3, Restye B. 1, Számfira K. 3 (1). Cs.: Kolarovszki (kapus), Bátorfi, Geszner 3, Matei, Súr, Orosz B., Mórocz, Szilágyi. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 2/0. Büntetők: 1/1, ill. 3/2.

A mérkőzés érdekessége, hogy a ma érvényes szabályok szerint ebben a korosztályban a gólok hivatalos számolása megszűnik, amint 15 gól különbség van a csapatok között. Persze, attól még esnek további találatok, esetünkben a csabai gyerekek további 13 alkalommal betaláltak az ellenfél kapujában, azaz harminc gólt láthattak a kilátogatók, bár a jegyzőkönyvben hivatalosan csak 17 szerepel.

Ajtai Miklós: – Kezdetnek tökéletes, bár ehhez kellett egy gyengébb ellenfél is. Nyáron vettem át ezt a kis csoportot, amelyet egyébként 28 fiatal alkot, s úgy látom, a komoly munka meghozta a gyümölcsét, amit most learattunk. Bízom abban, hogy a következő immár dupla fordulóban az erősebb ellenfelekkel szemben is hasonlóan eredményesek leszünk. Az pedig külön öröm számomra, hogy a gyerekek kilencven százalékban betartották a megbeszélteket, így aztán mindenki sok játékpercet kapott. Egy fiatalunk kivételével mindenki dobott minimum egy gólt, aki pedig a kivétel volt, az legalább nyolc gólpasszt adott.

További eredmények: Csongrádi VVSE–Mórahalmi VK 5–13. Partizan Team–Szolnoki Dózsa 4–19.

Az állás: 1. Szolnoki Dózsa 3, 2. Csabai Csirkefogók VK 3, 3. Mórahalmi VK 3. 4. Csongrádi VVSE 0, 4. Partizan Team 0, 6. Újszilvás KSE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt, ha az egyenlő, akkor a több lőtt gól.)

Vasárnap a nyíregyháziak érkeznek Békéscsabára

A múlt hétvégi „csend” után most szombaton és vasárnap is érdekelt lesz klubunk valamelyik szintű bajnokságban. Mégpedig a gyermek „hármasok”, valamint az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk.

Gyermek III. korosztályosaink Mórahalomra utaznak szombaton, ahol megkezdődik az idei Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság alapszakasza. Fiataljaink az A csoportba nyertek besorolást, az első fordulóban viszont ezúttal mindössze egyetlen találkozó erejéig ugranak vízbe. Ebben a kategóriában a mieink mellett a Csongrádi VVSE, a Mórahalmi VK, a szerbiai Partizan Team, a Szolnoki Dózsa és az Újszilvás KSE igyekszik fordulóról fordulóra begyűjteni a legtöbb pontot. Az első körben Ajtai Miklós edző legényei az újszilvásiakkal mérik össze tudásukat.

A program. Október 4., szombat, 12.00 óra: Csongrádi VVSE–Mórahalmi VK. 13.15: Csabai Csirkefogók VK–Újszilvás KSE. 14.30: Partizan Team–Szolnoki Dózsa.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportjában a korábban megszokottnak megfelelően vasárnap rendezik a fordulókat. Az első körben a három korosztályos csapatunk pályaválasztóként hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben játszik, vendégeik a nyíregyháziak lesznek. Tavaly is egy osztályban szerepelt a két gárda, mi több, az alapszakasz után a rájátszásban is összetalálkoztak. Emlékeztetőül, az alapszakaszban: Békéscsaba–Nyíregyháza, gyermek 9–12, serdülő 13–10, ifjúsági: 4–11. A rájátszásban a visszavágók már jobban sikerültek, akkor a mi szempontunkból nézve Szabolcsban a következő eredmények születtek: Békéscsaba–Nyíregyháza, gyermek 9–8, serdülő 15–4, ifjúsági: 15–11.

A program. Gyermek korosztály. Október 5., vasárnap, 10.00 óra: Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest–MATE Gödöllői EAC. 11.15: Ceglédi VSE–Váci VSE. 12.15: Csabai Csirkefogók VK–AQUA SE Nyíregyháza (jv.: Szabó Xénia, Juhász Tibor). 12.30: Civis Póló VSE Debrecen–Oázis SC Budapest.

Serdülők. 10.00 óra: Ceglédi VSE–Váci VSE. 13.00: Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest–MATE Gödöllői EAC. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–AQUA SE Nyíregyháza (jv.: Juhász Tibor, Berki András). 13.45: Civis Póló VSE Debrecen–Oázis SC Budapest.

Ifjúságiak. 11.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–AQUA SE Nyíregyháza (jv.: Berki András, Szabó Xénia). 11.00: Civis Póló VSE Debrecen–Oázis SC Budapest. 11.30: Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest–MATE Gödöllői EAC. 12.30: Ceglédi VSE–Váci VSE.