ímkézett bejegyzés

Nem termett babér az ifik között serdülőinknek Kecskeméten

Címlapképünkön Zimbran Milán veszi tűz alá a kaput, aki mindkét mérkőzésen eredményes volt, nem rajta múlt, hogy pont nélkül tért haza a csapat Kecskemétről – fotó: Such Tamás

Kecskeméten folytatódott az ifjúsági korosztályúak Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnoksága. A serdülőkkel teletűzdelt csapatunk először egy fővárosi egylettel, majd a szegediekkel csapott össze. Míg az első fordulóban két győzelemmel hat pont gyűjtöttek fiataljaink, most vasárnap két vereség mellett nem szaporodott a pontok száma

Csabai Csirkefogók VK–Erzsébeti SMTK Budapest 6–12 (1–3, 1–4, 3–3, 1–2)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, ifjúsági korosztály, Kecskemét. V.: ifj. Kádár József, László Gábor. Békéscsaba: Gyuricza – Suhajda Z. 2, Bazsó 1, Zimbran 3, Nagy Á., Csüllög, Fölker. Cs.: Kabai (kapus), Földi, Szlúka, Laurinyecz, Tasnádi, Orosz B. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 9/2, ill. 6/4. Büntetők: 1/0, ill. 3/2. Kipontozódott: Fölker, ill. Szilágyi.

Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli 5–15 (3–2, 0–3, 0–5, 2–5)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, ifjúsági korosztály, Kecskemét. V.: Pásztor Antal, Obrácz-Nagy Anna. Békéscsaba: Gyuricza – Suhajda Z. 2 (1), Bazsó 1 (1), Zimbran 1 (1), Nagy Á., Csüllög, Fölker. Cs.: Kabai (kapus), Földi, Szlúka 1 (1), Laurinyecz, Tasnádi, Orosz B. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 6/2. Büntetők: 4/4, ill. 2/1.

Fodor Ádám összegzése a kecskeméti forduló után: – Az előző fordulótól eltérően, most azok a fiatalok kaptak szerepet, akik az országos bajnokságban ritkábban jutnak szóhoz. Ám most sem tudtunk teljes csapattal kiállni betegségek és sérülések miatt, csupán egyetlen ifjúsági korú játékossal, Tasnádi Tiborral számolhattam. Sőt, a serdülőink többsége is elsőéves a korosztályában, vagyis akár három évvel fiatalabbak voltak, mint ellenfeleink. Ráadásul ez a mezőny meglehetősen erős, de végül is itt tudnak igazán edződni és fejlődni ezek a fiatal játékosaink, s bizony, most erre van szükségük. Voltak szép és jó momentumaink, s ami ugyanolyan fontos: remekül küzdöttek, harcoltak a srácok.

További eredmények: Robbanó Rozmárok ÚVK Baja–Szegedi Vízipóló Suli 8–22. Erzsébeti SMTK Budapest–Clubul Sportiv Amefa Arad (román) 14–6. Kecskeméti Junior–Szolnoki Dózsa 12–5. Szolnoki Dózsa–Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 15–11. Clubul Sportiv Amefa Arad–Kecskeméti Junior 7–10.

Az állás a második kör (négy forduló) után: 1. Kecskeméti Junior 12, 2. Szegedi Vízipóló Suli 9, 3. Erzsébeti SMTK Budapest 6, 4. Csabai Csirkefogók VK 6, 5. Szolnoki Dózsa 6, 6. Clubul Sportiv Amefa Arad 3, 7. Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

A hétvégi hét meccsből öt hazai környezetben játszódik

Október utolsó hétvégéje ismét gazdag vízilabdás programot ígér. Három kategóriában, hét mérkőzést játszanak utánpótlás csapataink, amelyek közül ötöt hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben.

A Délkeleti nemzetközi területi ifjúsági bajnokságban a második fordulóra kerül sor, amelynek házigazdája Kecskemét lesz. Az ide sorolt hét csapat hét mérkőzést játszik szombaton. A serdülőkkel megerősített, eddig veretlen csapatunk egy fővárosi egylettel, az Erzsébeti SMTK gárdájával, majd némi pihenő után a Szegedi Vízipóló Suli együttesével veszi föl a küzdelmet.

A program. Október 26., szombat, 10.00 óra: Robbanó Rozmárok ÚVK Baja–Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Erzsébeti SMTK Budapest–Clubul Sportiv Amefa Arad (román). 12.00: Kecskeméti Junior–Szolnoki Dózsa. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Erzsébeti SMTK Budapest. 14.00: Szolnoki Dózsa–Robbanó Rozmárok ÚVK Baja. 15.00: Clubul Sportiv Amefa Arad–Kecskeméti Junior. 16.00: Szegedi Vízipóló Suli–Csabai Csirkefogók VK.

Innen folytatják (az állás az első kör után): 1. Kecskeméti Junior 6, 2. Csabai Csirkefogók VK 6, 3. Clubul Sportiv Amefa Arad 3, 4. Szegedi Vízipóló Suli 3, 5. Szolnoki Dózsa 3, 6. Erzsébeti SMTK Budapest 0, 7. Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

A baby korosztályosok is a második körhöz érkeztek a Délkeleti területi vidékbajnokságban. Ezt a fordulót Békéscsabán rendezik meg. A kilenc csapat kilenc találkozót vív egymással, vagyis szinte reggeltől estig pezseg majd a víz az Árpád fürdő sátortetős medencéjében. Fiataljaink a mórahalmiakkal és a szegedi egyik alakulattal méri össze tudását.

A program. Október 26., szombat, 10.00 óra: Mórahalmi VSK–Csabai Csirkefogók VK. 10.50: Kecskeméti Junior–Hódmezővásárhelyi VSC. 11.40: Csongrádi VVSE–Mórahalmi VSK. 12.30: Kecskeméti Junior–Szentesi VK Üdülőközpont. 13.20: Hódmezővásárhelyi VSC–Csongrádi VVSE. 14.10: Szegedi Vízipóló Suli I.–Szolnoki Dózsa. 15.00: Szegedi Vízipóló Suli II.–Szentesi VK Üdülőközpont. 15.50: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli I. 16.40: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli II.

Az országos utánpótlás-bajnokság ötödik fordulójára kerül sor vasárnap az A2 Keleti csoportban (a mieink a jövő év február 2-ára halasztott, első fordulóbeli, váciak elleni hazai mérkőzése miatt csak a negyedik meccseiket játsszák). Az ősz legnagyobb kihívása vár fiataljainkra, hiszen az egyik legnagyobb rivális, a szomszédvár Szentes alakulatai érkeznek Békéscsabára. A tabellákat böngészve rögtön kiderül, hogy a két fiatalabb korosztályban eddig százszázalékosak és az élen állnak a Kurca-partiak (serdülőink ugyancsak veretlenek idén). Az ifjúsági együttesük egy vereséget szenvedett a három győzelem mellett, amivel jelenleg a dobogós helyen állnak.

A program. Gyermek korosztály. Október 27., vasárnap, 10.00 óra: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 10.00: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Váci VSE. 10.00: Oázis Sport Club Budapest–Polo Academy Sport Club Budapest. 11.15: Ceglédi VSE–Csongrádi VVSE. 12.15: Békésút-Békéscsaba–MA-KA Szentesi VK (jv.: Weszelovszky László, Rapavi Bence). 14.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MA-KA Szentesi VK 12, 2. Angyalföldi Sportiskola Budapest 12, Csongrádi VVSE 9, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 6, 5. Békésút-Békéscsaba 6, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 7. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 6, 8. Sportliget Sport Egyesület Budapest 3, 9. Ceglédi VSE 3, 10. Váci VSE 3, 11. Oázis Sport Club Budapest 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Serdülő korosztály. Október 27., vasárnap, 10.00 óra: Ceglédi VSE–Csongrádi VVSE. 11.00: Békésút-Békéscsaba–Aeroprodukt Szentesi VK (jv.: Obrácz-Nagy Anna, Weszelovszky László). 11.15: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Váci VSE. 11.30: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 11.30: Oázis Sport Club Budapest–Polo Academy Sport Club Budapest. 16.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza.

Az állás. Serdülők: 1. Aeroprodukt Szentesi VK 12, 2. Angyalföldi Sportiskola Budapest 10, 3. Ceglédi VSE 9, 4. Békésút-Békéscsaba 9, 5. Sportliget Sport Egyesület Budapest 9, 6. Oázis Sport Club Budapest 6, 7. Váci VSE 3, 8. Csongrádi VVSE 3, 9. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 3, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 2, 11. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. Október 27., vasárnap, 12.30 óra: Ceglédi VSE–Csongrádi VVSE. 12.30: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Váci VSE. 13.00: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 13.00: Oázis Sport Club Budapest–Polo Academy Sport Club Budapest. 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 13.30: Békésút-Békéscsaba–MA-KA Szentesi VK (jv.: (jv.: Obrácz-Nagy Anna, Rapavi Bence).

Az állás. Ifjúságiak: 1. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 12, 2. Angyalföldi Sportiskola Budapest 12, 3. MA-KA Szentesi VK 9, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 9, 5. Békésút-Békéscsaba 6, 6. Ceglédi VSE 6, 7. Oázis Sport Club Budapest 6, 8. Sportliget Sport Egyesület Budapest 3, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 10. Váci VSE 0, 11. Polo Academy Sport Club Budapest 0, 12. Csongrádi VVSE 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Katona Péter: „Úgy gondoltam, ennél előrébb járunk”

Címlapképünkön: éppen a kapura tüzel Balogh Csanád, aki a két mérkőzésen összesen kilenc gólt ért el, de ez is kevés volt az üdvösséghez

Hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben mutatkozhatott be a szülőknek, nagyszülőknek testvéreknek, barátoknak a nyáron újjá alakult gyermek III. korosztályos együttesünk, amelyik az idén már az erősebb, Piros csoportba nyert besorolást. Fiatal gárdánk a szombati fordulóban nem járt sikerrel, bár szépen küzdöttek, mégis pont nélkül maradtak.

Csabai Csirkefogók VK–Szentesi VK Üdülőközpont 8–11 (1–4, 3–2, 3–3, 1–2)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Piros csoport, Békéscsaba. V.: Szabó Xénia. Békéscsaba: Lipták – Korcsok K. 2, Balogh Cs. 4 (1), Puha Lara 1, Csendes P., Orosz-Tóth 1, Tóth-Benedek. Cs.: Bereczky, Csapó, Geszner, Számfira. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 11/4, ill. 6/1. Büntetők: 3/1, ill. 5/3. Kipontozódott: Lángi, Sebők-Papp.

Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli 7–11 (0–4, 0–1, 4–4, 3–2)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Piros csoport, Békéscsaba. V.: Szabó Xénia. Békéscsaba: Lipták – Korcsok K., Balogh Cs. 5, Balogh B. 1, Csendes P. 1, Orosz-Tóth, Tóth-Benedek. Cs.: Bereczky, Puha Lara, Csapó, Geszner, Számfira, Popa. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 9/1, ill. 9/3. Büntetők: 0/0, ill. 2/0. Kipontozódott: Labbancz.

Katona Péter edző meglátásai a forduló kapcsán: – Ennek a hétvégének nagyobb reményekkel vágtam neki, úgy gondoltam, a szentesiekkel szemben lehet keresnivalónk. Bár az is tény, a héten sok gyerek betegséggel küszködött, mi több, akadt egy eltiltottunk is a kezdő csapatból. De nem is biztos, hogy ezen múltak a dolgok, sokkal inkább azon, hogy meglehetősen gyengén kezdtünk, hagytuk a szentesieket kibontakozni. Pedig a mérkőzés előtt felhívtam arra a figyelmet, hogy ne engedjék ellenfelünknek, hogy könnyű gólokat lőjenek. Erre elkerülhető találatokkal elhúzott a Kurca-parti gárda. A második negyedtől már jobban felvettük a mérkőzést, de a továbbra is a sok eladott labda miatt nem tudtuk utolérni ellenfelünket. A második találkozón tudtam, hogy egy, a korosztályában meghatározó Szegeddel kell megküzdenünk, amely nemcsak egy komplett csapat, hanem hosszú és jó cseresorral is rendelkezik. Hiányoltam most is, hogy a meccs elején nem állt bele a csapat, de az is igaz, hogy fizikálisan sem tudtuk felvenni a verseny a Tisza-partiakkal szemben. A félidőtől kezdve mindkét egylet sokat forgatta a csapatot, ekkor már láttam biztatóbb jeleket is, de a bajnoki rajtkor úgy gondoltam, ennél előrébb járunk. Nem beszélve arról, hogy a mai fordulóban hiányoltam a tüzet, és a küzdeni akarást a csapatból.

További eredmények: Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka (szerb)–Csongrádi VVSE 8–6. Szentesi VK Üdülőközpont–CSM Oradea, Nagyvárad (román) 7–13. Szolnoki Dózsa–Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka 3–20. Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli 6–15. CSM Oradea, Nagyvárad–Szolnoki Dózsa 18–4.

Az állás a második kör (négy mérkőzés) után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 12, 2. Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka 9, 3. CSM Oradea, Nagyvárad 9, 4. Szolnoki Dózsa 6, 5. Csongrádi VVSE 3, 6. Szentesi VK Üdülőközpont 3, 7. Csabai Csirkefogók VK 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Újabb csapataink kapcsolódnak be a 2024–2025. évi bajnokságokba

A békéscsabai Árpád fürdő kéthetes sátorállítása egybeesett az országos utánpótlás-bajnokság rajtjával, ezért az első fordulóra, szeptember 29-ére kiírt Békésút-Békéscsaba–Váci VSE találkozót későbbre halasztották. E hétvégén a második körben azonban már bekapcsolódnak együtteseink, miként megkezdi az idei szezont a gyermek IV. korcsoportos fiókcsapatunk, a Gyulai VK is.

A Gyulai SE gyermek IV. korosztályos fiókcsapatunk Katona Péter edző vezérletével Mórahalomra utazik szombaton, hogy a nyitányon két találkozó erejéig a medencébe ugorjon. Ebben a csoportban nyolc egylet küzd a végső helyezésekért hét fordulón át, a mezőnyt nemzetközivé emeli a romániai Partizán Marosvásárhely gárdája.

A program. Október 4., szombat, 10.00 óra: Partizán Marosvásárhely (romániai)–Mórahalmi VSK. 11.00: Szentesi VK Üdülőközpont–Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Szegedi Vízipóló Suli–Partizán Marosvásárhely. 13.00: Kecskeméti Junior–Szentesi VK Üdülőközpont. 14.00: Gyulai VK–Szolnoki Dózsa. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli. 16.00: Gyulai VK–Kecskeméti Junior. 17.00: Szolnoki Dózsa–Mórahalmi VSK.

Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három fiatal együttesünk az A2 osztály Keleti csoportja alapszakaszának második fordulójában Hódmezővásárhelyre látogat. Vasárnap a Gyarmati Dezső Sportuszodában először az ifjúságiak (10.30 óra) ugranak vízbe, majd következik a gyermek korosztályúak meccse (12.00), végül a serdülők küzdenek meg a házigazdákkal (13.30). Az A2 Keleti csoportjába 12 együttes nyert besorolás, miként a Nyugati csoportba is.

A program. Ifjúságiak. Október 6., vasárnap, 10.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Békésút-Békéscsaba (játékvezetők: Szabó Nándor, Obrácz-Nagy Anna). 11.30: Polo Academy Sport Club Budapest–Ceglédi VSE. 12.30: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Oázis Sport Club Budapest. 13.30: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–MA-KA Szentesi VK. 14.30: Váci Vízilabda Sport Egyesület–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 14.30: Csongrádi VVSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza.

Az első, szeptember 29-ei forduló eredményei. Ifjúságiak: Ceglédi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC 9–6. Angyalföldi Sportiskola Budapest–Sportliget Sport Egyesület Budapest 21–13. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Csongrádi VVSE 31–3. MA-KA Szentesi VK–Polo Academy Sport Club Budapest 21–3. A Békésút-Békéscsaba–Váci Vízilabda Sport Egyesület és az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzéseket későbbre halasztottak.

Serdülők. Október 6., vasárnap, 11.00 óra: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–MA-KA Szentesi VK. 11.15: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Oázis Sport Club Budapest. 13.00: Polo Academy Sport Club Budapest–Ceglédi VSE. 13.15: Váci Vízilabda Sport Egyesület–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 13.15: Csongrádi VVSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 13.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Békésút-Békéscsaba (játékvezetők: Monostori Péter, Szabó Nándor).

Az első, szeptember 29-ei forduló eredményei. Serdülők: Ceglédi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC 16–4. Angyalföldi Sportiskola Budapest–Sportliget Sport Egyesület Budapest 9–9, szétlövéssel 12–13. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Csongrádi VVSE 16–15. MA-KA Szentesi VK–Polo Academy Sport Club Budapest 45–0. A Békésút-Békéscsaba–Váci Vízilabda Sport Egyesület és az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzéseket későbbre halasztottak.

Gyermek korcsoport. Október 6., vasárnap, 10.00 óra: Polo Academy Sport Club Budapest–Ceglédi VSE. 10.00: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Oázis Sport Club Budapest. 12.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Békésút-Békéscsaba (játékvezetők: Obrácz-Nagy Anna, Monostori Péter). 12.00: Váci Vízilabda Sport Egyesület–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 12.00: Csongrádi VVSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 12.15: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–MA-KA Szentesi VK.

Az első, szeptember 29-ei forduló eredményei. Gyermek korcsoport: Ceglédi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC 8–10. Angyalföldi Sportiskola Budapest–Sportliget Sport Egyesület Budapest 14–6. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Csongrádi VVSE 7–25. MA-KA Szentesi VK–Polo Academy Sport Club Budapest 22–0. A Békésút-Békéscsaba–Váci Vízilabda Sport Egyesület és az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzéseket későbbre halasztottak.

A szabadkaiak nagy falatnak bizonyultak, ám az Invictus ellen nagy gólkülönbségű győzelmet arattak

Címlapképünkön Szeidler Márton, aki különösen a második mérkőzésen volt elemében, az Invictus SC ellen öt gólt dobott

Szolnokon a hatodik fordulóval folytatódott a Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság. A kilenccsapatos mezőny szombaton kilenc mérkőzésen igyekezett gyarapítani eddig megszerzett pontjait. A csabai fiatalok mérkőzéseire a délutáni órákban került sor, nevezetesen először a szerbiai Szabadkával, majd a hazai Invictussal találkoztak. A listavezetőtől kikaptak, ám a szolnokiak ellen könnyű győzelmet arattak.

Csabai Csirkefogók VK–Spartak-Patent Subotica (szerb) 6–12 (0–2, 1–4, 1–3, 4–3)

Nemzetközi vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Szolnok. V.: Orosz László. Békéscsaba: Veszeli – Balogh Cs. 3, Puha L., Szeidler, Uhrin B., Uhrin Zs. 2 (1), Tóth Z. Cs.: Szabó M., Balogh B. 1, Selypes, Csendes P., Orosz-Tóth. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 9/4, ill. 9/6. Büntetők: 1/1, ill. 2/1. Kipontozódott: Tóth Z.

Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC 17–2 (7–0, 8–2, 2–0, 0–0)

Nemzetközi vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Szolnok. V.: Szabó Nándor. Békéscsaba: Veszeli – Szabó M. 4, Balogh Cs. 1, Balogh B. 1, Puha L., Uhrin Zs. 1, Tóth Z. 4. Cs.: Selypes, Csendes P., Szeidler 5, Uhrin B. 1, Orosz-Tóth, Hegyesi. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 0/0, ill. 5/0. Büntetők: 1/0, ill. 0/0.

Katona Péter összefoglalója a szolnoki forduló után: – Az elmúlt hetekben másféle edzésekre álltunk át, aminek hosszú távon hozadéka lehet. Most viszont tartalékosan utaztunk, két meghatározó játékosunk közül az egyik beteg lett, a másik sítáborba utazott. Bár a szabadkaiak a listavezetők, mégsem számított ellenük papírforma találkozónak a hatodik forduló első meccse. Úgy küldtem a gyerekeket a medencébe: nincs mit tartalékolnunk, mindenki tegye oda magát, ha jó lesz a védekezésünk, lehet keresni valónk. Ám ellenfelünk centerét nem tudtuk semlegesíteni, általa sok lehetőséget alakítottak ki a kapunk előtt, miközben nekünk a túloldalon a támadójátékunk nem bírta el ezt a hátrányt. A második mérkőzésünk viszont már a papírformának megfelelt, két megközelítőleg egyforma sort alakítottam ki, ezeket cserélgettem. Így mindenki sok játéklehetőséget kapott a folytatásban.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa 6–11. Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti Sportiskola 9–6. Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli 4–12. Hódmezővásárhelyi VSC–Csongrádi VVSE 12–6. Legrand Szentesi VK–Kecskeméti Sportiskola 6–9. Invictus SC–Csongrádi VVSE 0–15. Spartak-Patent Subotica–Szolnoki Dózsa 11–5.

Az állás 12 forduló után: 1. Spartak-Patent Subotica 33, 2. Szolnoki Dózsa 30, 3. Szegedi Vízipóló Suli 24, 4. Csabai Csirkefogók VK 19, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 19, 6. Legrand Szentesi VK 15, 7. Csongrádi VVSE 12, 8. Kecskeméti Sportiskola 9, 9. Invictus SC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)