ímkézett bejegyzés

A kettős hazai győzelemmel nagyot ugrott előre csapatunk a tabellán – a felsőházban folytathatjuk

A nagy visszatérő, Dávid Levente (sötét hatos sapkában) a két mérkőzésen öt alkalommal volt eredményes, a BEAC ellen kétszer, a Nyíregyházával szemben háromszor talált be a kapuba – fotó: Balázs Lajos

Az OB II-es felnőtt csapatok középszakaszbeli rájátszásnak negyedik, utolsó köréhez érkezett a 4. csoport mezőnye szombaton. Ennek a 1120. helyért zajló fordulónak klubunk volt a házigazdája, vagyis a záró kör mérkőzéseit a békéscsabai Árpád fürdőben rendezték meg. A pécsiek a héten jelezték, hogy a Medika Kupán való részvételük miatt nem kelnek útra a Viharsarokba, ezért az öt találkozó helyett csak háromra került sor a csabai sátortető alatt. Értelemszerűen ellenfeleik kapták meg a három pontot 5–0-ás gólkülönbséggel.

Csabai Csirkefogók VK–ELTE BEAC Budapest 16–13 (3–2, 2–6, 8–2, 3–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz a 11–20. helyért, Békéscsaba. V.: Szabó Xénia Anna, Mihály Máté. Békéscsaba: Korcsok P. – Lukácsi S. 1, Dávid 2, dr. Darabos 2, Zsilák 7 (2), Hajdu A. 1, Katona 2. Cs.: Csendes, Laczó P. 1, Gyebnár, Borsos, Zatykó, Nagy Á. Edző: Fodor Ádám. ELTE BEAC: Szakály – Lukácsi M. 2, Kormos 2 (1), Molnár Krisztián 5 (2), Bihari 1, Nádkúti 1 (1), Ollero. Cs.: Szegi 1, Radzik, Hárai, Hajnal 1, Biró. Edző: Buzás Gábor. Gól emberelőnyből: 6/4, ill. 7/3. Büntetők: 2/2, ill. 4/4. Kipontozódott: Lukácsi S., Gyebnár. Az eredmény alakulása: 0–2, 3–2, 3–6, 7–9, 15–10.

Az első és utolsó negyed szorosan alakult, a két közbeesőn viszont ellentétes előjelekkel zártak a csapatok. A mieink annyival voltak jobbak, hogy nagyobb lett a különbség a harmadik negyedben a két gárda között. Ismét láthattunk Lukácsi apa-fia párharcot (Sándor és Marcell).

Csabai Csirkefogók VK–Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza 21–9 (5–2, 3–3, 6–3, 7–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz a 11–20. helyért, Békéscsaba. V.: Szabó Xénia Anna, Mihály Máté. Békéscsaba: Korcsok P. – Dávid 3, dr. Darabos, Mucsi 5 (1), Zsilák 4 (1), Hajdu A., Katona 5. Cs.: Miklós, Csendes, Laczó P. 1, Gyebnár, Borsos 2, Zatykó 1.  Edző: Fodor Ádám. Nyíregyháza: Kerezsi – Tégel, Spák 2, Szanics 1 (1), Molnár Kristóf 2, Dorogi, Kedves 4 (1). Cs.: Haraszti, Horváth Z., Patikás. Edző: Hatvani Péter. Gól emberelőnyből: 8/4, ill. 10/5. Büntetők: 3/2, ill. 2/2. Az eredmény alakulása: 2–0, 5–2, 8–5, 12–5, 16–8.

Csapatunk egyenletes teljesítményt nyújtva könnyű győzelmet aratott a tartalékosan kiálló nyírségiek ellen. Régen látott gólzáporos találkozón hozták a kötelező győzelmet és az azzal járó három pontot.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – A korábbiakhoz képest kissé foghíjas csapattal érkezett a listavezető Békéscsabára, ám ez semmit sem von le csapatunk érdeméből. A vendégek amíg erővel bírták, partiban voltak velünk, de a finisre elfogyott az erejük. Jó teljesítményt nyújtott az egész csapat, a győzelem teljesen megérdemelt volt, pedig ilyen összetételben még sohasem ugrott vízbe egyletünk. A nyírségiek ellen a találkozó elején kissé fáradtnak tűnt a csapat, ekkor még döcögött a játék, ám aztán belelendült a gárda, eltűntek a hibák, és tetszetős vízilabdát mutatott be a társaság, amivel hozta a kötelező három pontot. Nemcsak tudásban, hanem fizikálisan is ellenfelünk fölé nőttünk, ennek volt köszönhető a nagy gólkülönbségű győzelem. Sokszor szép megoldásokat láthattunk csapatunktól a közönség szórakoztató mérkőzésen.

További eredmény: ELTE-BEAC Budapest–Csepeli Ifjúsági Sportközpont 12–9. A Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls–Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza és a Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls–Csepeli Ifjúsági Sportközpont mérkőzéseket 5–0-lal és 3 ponttal a Nyíregyháza és a Csepel javára írták.

A 11–20. helyért zajló középszakasz 4. csoportjának végeredménye négy kör (nyolc forduló) után: 1. ELTE-BEAC Budapest 21, 2. Csabai Csirkefogók VK 14, 3. Csepeli Ifjúsági Sportközpont 14, 4. Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza 8, 5. Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 3.

Az első három helyezett a végső rájátszásban a 11–15. helyért folytatja újabb három fordulóval, a mezőny hátulja pedig a 16–20. helyet dönti el a folytatásban.

 

Négypontos nyíregyházi kirándulás

Dobos Ferenc (képünkön) góljai is kellettek a négy pont begyűjtéséhez, fiatal játékosunk az első mérkőzésen kétszer, a pécsiek ellen háromszor is eredményesnek bizonyult – fotó: Such Tamás

Nyíregyháza volt a házigazdája az OB II-es felnőtt csapatok újabb bajnoki fordulójának. A 11–20. helyért folyó rájátszás középszakaszában ismét öt mérkőzésre került sor, az addig 4. helyen álló csabaiak a csepeliekkel, majd a pécsiekkel küzdöttek meg. Szép mérleggel zárt csapatunk, ugyanis a lehetséges hat pontból négyet behúzott.

Csabai Csirkefogók VK–Csepeli Ifjúsági Sportközpont 11–11 – szétlövés után 15–16 (4–3, 3–2, 1–4, 3–2, 5–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz a 11–20. helyért, Nyíregyháza. V.: Horváth József Gábor, Ádám Frank. Békéscsaba: Korcsok P. – Lukácsi S. 1, Puha Z., Laczó P. 1, Mucsi 1, Zsilák 4, Katona 2. Cs.: Dobos 2, Gyebnár, Latorcai 2, Borsos, Bencsik, dr. Darabos 2. Edző: Fodor Ádám, Zsilák László. Csepel: Kovács M. – Bodorovics 4, Bulya 2, Náfrádi 3, Dani 2, Iványi, Váczi 2. Cs.: Baranyai (kapus), Kari, Wikhardt, Turcsán, Szabó A. 3. Edző: Pásztor Balázs. Gól emberelőnyből: 15/4, ill. 17/6. Büntetők: 5/2, ill. 6/2. Kipontozódott: Mucsi. Az eredmény alakulása: 4–0, 4–4, 7–5, 7–7, 8–9, 11–9, 11–11.

Remek rajtot vett csapatunk, ám a csepeliek sem hagyták magukat. A folytatásban kissé hullámzó volt a két egylet teljesítménye, hol az egyik, hol a másik fél vezetett. A finisben kétgólos előnyünket lefaragta a csepeli alakulat, majd a szétlövésben jobbnak bizonyultak, övék lett két pont, de egy nekünk is jutott.

Csabai Csirkefogók VK–Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 13–12 (3–4, 4–4, 3–0, 3–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz a 11–20. helyért, Nyíregyháza. V.: Guth Daniella Julianna, Horváth József Gábor. Békéscsaba: Korcsok P. – Lukácsi S., Dobos 3, Latorcai, Laczó P. 2, Zsilák 6 (2), Katona 2. Cs.: Puha Z., Gyebnár, Borsos, Bencsik, dr. Darabos. Edző: Fodor Ádám, Zsilák László. Pécs: Buttinger – dr. Uzsák, Sáhó 1, Vida 1, Csapó 1, dr. Labossa, Pászti 2. Cs.: Major, Raffai 5, Kanizsay, Pásztor 1, Imre 1. Edző: Balatoni Sándor. Gól emberelőnyből: 10/4, ill. 12/5. Büntetők: 2/2, ill. 1/0. Kipontozódott: Csapó. Az eredmény alakulása: 2–0, 2–3, 4–6, 6–7, 8–8, 10–8, 12–11, 13–11.

Az első fordulóban Pécsen a házigazdák nyertek 15–13-ra, érthetően fűtötte a visszavágás vágya társulatunkat. Ennek szellemében kezdték a találkozót, ám volt egy időszak, amikor az ellenfélnél volt az előny. Zsilák László, Dobos Ferenc, Katona Péter és Laczó Péter hátára vette a csapatot, és sikerült a visszavágás.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – Nagyon jól indítottuk az első mérkőzést, aztán a négygólos előnyünk birtokában túlságosan is megnyugodott a csapat, amit az ellenfél időkérése is megfejelt. Határozott és szép játékot produkált a gárda, a folytatásban fej-fej mellett haladt a két egylet. Az utolsó három-négy percben bármelyik fél javára eldőlhetett volna a találkozó, ám kissé kaotikussá vált a játék, mindkét oldalon ziccerek maradtak ki. Az igazsághoz tartozik, hogy talán egyik csapat sem érdemelt volna három pontot, a büntető dobások pedig mindig lutri kategória, amiből most mi jöttünk ki hátrányosabban, de az egy pont is nagyon szép. A pécsiek ellen a meccs legnagyobb részében kézben tartottuk a találkozót, ekkor is remekül küzdött a társaság. A második negyed közepén azonban egy kis időre „elment a fókusz”, hullámvölgybe kerültünk, de a harmadik negyedre visszaállt a rend. Innen kezdve végig vezetve behúztuk a három pontot. Hozzátartozik, hogy nagyon sokat kivett a srácokból a két derbi, akadt olyan szakasza a mérkőzésnek, amikor egyszerre hárman-négyen – majd 150 évnyi csapategység – kikéredzkedtek a medencéből átmenetileg pihenni. Hogy aztán újult erővel vessék bele magukat a küzdelembe. Minden elismerésem a játékosoké a mai teljesítményért.

További eredmények: Csepeli Ifjúsági Sportközpont–Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza 12–9. Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls–ELTE-BEAC Budapest 7–24. ELTE-BEAC Budapest–Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza 13–8.

Az állás három kör (hat forduló) után: 1. ELTE-BEAC Budapest 18, 2. Csepeli Ifjúsági Sportközpont 11, 3. Csabai Csirkefogók VK 8, 4. Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza 5, 5. Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 3.

Kőkemény apa-fia párharc a „Hajósban”

Mucsi Zsolt az első mérkőzésen hétszer is eredményes volt, amivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csapatunk legyőzte a házigazda csepelieket – fotó: Such Tamás

A fővárosban, a Hajós Alfréd Sportuszoda fedett medencéjében rendezték meg az OB II-es csapatok újabb fordulóját. A középszakasz rájátszásának második körében, a 4. csoportban, a 11–20. helyért folytatták a csapatok a pontvadászatot. A csabai alakulat két Budapesten bejegyzett klubbal, a csepeliekkel és az ELTE-BEAC együttesével találkozott. Az első derbi sikert hozott, a másodikon fejet kellett hajtaniuk az ELTE-BEAC csapatával szemben.

Csabai Csirkefogók VK–Csepeli Ifjúsági Sportközpont 17–14 (8–4, 4–1, 1–4, 4–5)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz a 11–20. helyért, Budapest. V.: Csanádi Zsolt Dániel, Némethy Richárd. Békéscsaba: Korcsok P. – Lukácsi S. 1, Csendes Cs., Mucsi 7, Zsilák 5 (2), Hajdu A. 1, Dobos 3. Cs.: Bencsik, Laczó P., Puha Z., dr. Darabos, Csüllög. Játékos edző: Zsilák László. Csepel: Baranyai – Bodorovics 2, Takács, Náfrádi 4, Dani 2, Iványi 1, Váczi 2. Cs.: Kovács M. (kapus), Bulya, Kari 1, Wikhardt, Turcsán 2, Szabó A. Edző: Pásztor Balázs. Gól emberelőnyből: 17/7, ill. 17/5. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 2–0, 3–2, 6–2, 7–4, 12–4, 12–8, 15–12.

Az első félidőben eldőlt a mérkőzés sorsa, amikor csapatunk 12–5-ös előnyre tett szert. Mucsi Zsolt igazán elemében volt, egymaga hétszer zörgette meg az ellenfél hálóját, de az egész csapat dicséretet érdemel teljesítményéért.

Csabai Csirkefogók VK–ELTE-BEAC Budapest 12–19 (5–6, 2–4, 1–4, 4–5)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz a 11–20. helyért, Budapest. V.: Tordai Gábor, Csanádi Zsolt Dániel. Békéscsaba: Korcsok P. – Lukácsi S., Csendes Cs., Mucsi 2, Zsilák 3 (2), Hajdu A., Dobos 3. Cs.: Zatykó 1, Bencsik 1, Laczó P. 1, Puha Z., dr. Darabos, Csüllög 1. Játékos edző: Zsilák László. ELTEBEAC: Biró – Lukácsi M. 1, Kormos 3, Molnár 8 (3), Bihari, Nádkúti 2, Diaz 3. Cs.: Szakály (kapus), Kádár, Szegi 2, Ollero, Hári. Edző: Buzás Gábor. Gól emberelőnyből: 10/0, ill. 10/2. Büntetők: 2/2, ill. 4/3. Kipontozódott: Bihari. Az eredmény alakulása: 0–2, 3–2, 5–5, 5–8, 7–13, 10–16, 10–19.

A szoros első negyed még azt engedte sejteni: lehet keresnivalója csapatunknak az éllovassal szemben, ám a folytatásban a fővárosi egyetemi gárda alaposan belevágott, fokozatosan elhúzott, és a listavezetőhöz méltóan zárta le a 32 percet.

Mestermérleg. Zsilák László: – Kicsit megilletődtünk, amikor láttuk, hogy az első találkozón a csepeliek milyen nagy fölénnyel nyertek a pécsiek ellen (22–2). De aztán láttuk, hogy a mecsekaljaiak nagyon tartalékosan érkeztek a fővárosba, mi pedig hamar ráéreztünk a találkozó ízére, s mondhatni örömjátékot nyújtott a csapat. A BEAC viszont más kávéház, huszonéves fiatal egyetemistákból áll az együttes, akik jóval többet edzenek, mint mi. Ráadásul nálunk egy idő után érződött az első meccs fáradtsága. Amíg bírta a csapat, jól tartotta magát, de aztán nyílt az olló. Egy érdekességet is megemlítenék: kőkemény apa-fia párharcot láthattunk, amikor a két Lukácsi, Sanyi és Marcell a vízben volt, ám ezúttal nem egy csapatban. Összességében tisztességesen helyt álltunk, mindenki hozzátette, amit kellett, jó szájízzel utazunk haza.

További eredmények: Csepeli Ifjúsági Sportközpont–Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 22–2. Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza–ELTE-BEAC Budapest 8–14. Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza–ELTE-Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 17–3.

Az állás két kör (négy forduló) után: 1. ELTE-BEAC Budapest 12, 2. Csepeli Ifjúsági Sportközpont 6, 3. Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza 5, 4. Csabai Csirkefogók VK 4, 5. Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 3.

Hűha: egy hétvége – nyolc bajnoki

Régen látott mennyiségű mérkőzésdömpingen át figyelhetjük egy hétvégén fiataljainkat és idősebb sportolóinkat március első szombat-vasárnapján. Az OB II-es felnőtt csapatunk a főváros felé veszi az irányt, a gyermek „kettesek” hazai környezetben, a gyermek „négyesek” Szolnokon küzdenek szombaton két-két meccsen a pontokért, egy nappal később, vasárnap pedig az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk Budapesten igyekszik helyt állni. Összesen nyolc találkozó erejéig követhetjük nyomon csapataink szereplését.

Az OB II-es alakulatunk a középszakasz rájátszása második fordulójában, a 4. csoportban, a 11–20. helyért folytatják tovább a bajnokságot. Ezúttal a Budapestre látogatnak, mégpedig a Hajós Alfréd Sportuszodában lesz jelenésük, ahol a rendező Csepeli Ifjúsági Sportközpont lesz az első ellenfelük, majd egy ugyancsak fővárosi, mégpedig a listavezető ELTE-BEAC Budapest vár rájuk.

A program. Március 7., szombat, 11.30 óra: Csepeli Ifjúsági Sportközpont–Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls. 12.30: Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza–ELTE-BEAC Budapest. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Csepeli Ifjúsági Sportközpont (jv.: Csanádi Zsolt Dániel, Némethy Richárd). 14.30: Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza–ELTE-Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls. 15.30: Csabai Csirkefogók VK–ELTE-BEAC Budapest (jv.: Tordai Gábor, Csanádi Zsolt Dániel).

Az állás az első kör (két forduló) után: 1. ELTE-BEAC Budapest 6, 2. Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 3 (25–26), 3. Csepeli Ifjúsági Sportközpont 3 (24–31), 4. Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza 2, 5. Csabai Csirkefogók VK 1.

A gyermek II. korcsoportosok Békéscsabán találkoznak a Délkeleti nemzetközi területi bajnokság 6. fordulójában, aminek hivatalosan az AMEFA Arad a rendezője. Az Árpád fürdőben szombaton a tervezett öt találkozó helyett csupán három meccsen szurkolhatnak a kilátogatók. A szerb listavezető szabadkaiak halasztást kértek, két mérkőzésüket egy későbbi időpontban játsszák le. A mieink így csak egy alkalommal ugranak vízbe, mégpedig sereghajtó bajaiakkal szemben.

A program. Március 7., szombat, 11.00: Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad (román)–Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ. 12.30: Csabai Csirkefogók VK–Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ. 13.30: AMEFA Arad–Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad. A Csabai Csirkefogók VK–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb) és a Spartak Patent co. Subotica, Szabadka–AMEFA Arad mérkőzéseket elhalasztottak egy későbbi időpontra.

Az állás az ötödik kör (tíz forduló) után: 1. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka 24, 2. AMEFA Arad 21, 3. Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad 15, 4. Csabai Csirkefogók VK 15, 5. Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Gyermek IV. korosztályosaink buszra ülnek és Szolnokig meg sem állnak szombaton. A Délkeleti területi nemzetközi bajnokság alsóházában (Zöld csoport) is öt mérkőzést rendeznek, az első kört kettős győzelemmel záró csabaiak az Invictus gárdájával, majd a kecskemétiekkel mérik össze tudásukat.

A program. Március 7., szombat, 13.00 óra: Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb)–AMEFA Arad (román). 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC. 15.00: Kecskeméti Sportiskola–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka. 16.00: AMEFA Arad–Invictus SC. 17.00: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola.

Az állás után: 1. Csabai Csirkefogók VK 6 (34–3), 2. Invictus SC 6 (27–16), 3. Kecskeméti Sportiskola 3, 4. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka 0 (9–29), 5. AMEFA Arad 0 (12–38).

Az országos utánpótlás-bajnokság A1 csoportja rájátszásában, a negyedik fordulóban ismét utazás vár fiataljainkra vasárnap. Az alsóházi nyolc egylet – miként korábban is írtuk – a végső 13–20. helyért játszik nyárig, amely egyben osztályozónak is beillik. A három csapatunkat a jó erőkből álló Ybl Waterpolo Club Budapest triója várja, a küzdelmeknek a Komjádi Béla Sportuszoda ad otthont.

A program. Gyermek korcsoport. Március 8., vasárnap, 11.00 óra: PannErgy-MVLC-Miskolc–MATE Gödöllői EAC. 11.00: Kecskemét Junior Sport–Tatabányai VSE. 12.30: AVUS Szombathely–Kaposvári VK. 14.00: Ybl Waterpolo Club Budapest–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Csizmadia Zsolt, Homonnai Dániel.).

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 14 (6 mérkőzésből, 83–64), 2. Ybl Waterpolo Club Budapest 11 (6 mérkőzésből, 80–74), 3. MATE Gödöllői EAC 10 (4 mérkőzésből, 55–38), 4. Tatabányai VSE 8 (4 mérkőzésből, 51–53), 5. AVUS Szombathely 7 (6 mérkőzésből, 77–71), 6. Kaposvári VK 6 (3 mérkőzésből, 48–55), 7. Kecskemét Junior Sport 4 (6 mérkőzésből, 60–87), 8. Csabai Csirkefogók VK 3 (4 mérkőzésből, 45–58). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. Március 8., vasárnap, 11.00 óra: AVUS Szombathely–Kaposvári VK. 12.15: Kecskemét Junior Sport–Tatabányai VSE. 12.30: PannErgy-MVLC-Miskolc–MATE Gödöllői EAC. 15.15: Ybl Waterpolo Club Budapest–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Homonnai Dániel, Némethy Richárd.).

Az állás. Serdülők: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 18 (6 mérkőzésből, 99–49), 2. MATE Gödöllői EAC 12 (4 mérkőzésből, 56–32), 3. AVUS Szombathely 11 (6 mérkőzésből, 89–65), 4. Kaposvári VK 9 (4 mérkőzésből, 49–36), 5. Kecskemét Junior Sport 6 (6 mérkőzésből, 54–69), 6. Ybl Waterpolo Club Budapest (6 mérkőzésből, 53–73) 4, 7. Csabai Csirkefogók VK 0 (4 mérkőzésből, 35–72), 8. Tatabányai VSE 0 (4 mérkőzésből, 32–69). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. Március 8., vasárnap, 13.30 óra: Kecskemét Junior Sport–Tatabányai VSE. 14.00: PannErgy-MVLC-Miskolc–MATE Gödöllői EAC. 14.00: AVUS Szombathely–Kaposvári VK. 16.30: Ybl Waterpolo Club Budapest–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Némethy Richárad, Csizmadia Zsolt.).

Az állás. Ifjúságiak: 1. Kecskemét Junior Sport 17 (6 mérkőzésből, 11–62), 2. PannErgy-MVLC-Miskolc 13 (6 mérkőzésből, 89–75), 3. AVUS Szombathely 12 (6 mérkőzésből, 93–90), 4. Tatabányai VSE 9 (4 mérkőzésből, 51–51), 5. Csabai Csirkefogók VK 3 (4 mérkőzésből, 52–55), 6. Kaposvári VK 3 (6 mérkőzésből, 51–60), 7. Ybl Waterpolo Club Budapest 3 (6 mérkőzésből, 77–94), 8. MATE Gödöllői EAC 3 (4 mérkőzésből, 29–70). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Egy pontot ért a „szeniorok” pécsi kiruccanása

Zsilák László az első mérkőzésen háromszor, a Nyíregyháza ellen pedig hatszor volt eredményes, ám a csapatnak be kellett érnie az ponttal a rájátszás nyitányán – fotó: Such Tamás

A pécsi Abay Nemes Oszkár Sportuszoda adott otthon az OB II-es csapatok rájátszása első fordulójának a 4. csoportban, ahol a 11–20. helyért folynak tovább a küzdelmek a középszakaszban. A hosszú utazást követően a frissebb házigazdák szoros találkozó után bezsebelték a győzelmet. A folytatásban a szabolcsiak ellen már-már kezünkben volt a három pont, ám a hajrában ebből kettőt kiénekelt a nyíregyházi egylet.

Csabai Csirkefogók VK–Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 12–15 (3–4, 4–4, 2–4, 3–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz a 11–20. helyért, Pécs. V.: Veilandics Zoltán, Vargáné Gazdag Erika. Békéscsaba: Korcsok P. – Gyebnár, Mucsi, Zsilák 3 (2), Hajdu A., Szanyi 1, dr. Darabos 3. Cs.: Lukácsi S., Nagy Á., Román 1, Puha Z., Latorcai 4, Bencsik. Edző: Csabai Zoltán. Pécs: Storcz – dr. Labossa 2, Raffai 3, Szőnyi 2, Gergó 3 (1), Márkus 3, Lukács G. 1. Cs.: Csapó, dr. Uzsák, Szántó, Sáhó 1, dr. Lukács D., Korb. Edző: Balatoni Sándor. Gól emberelőnyből: 23/5, ill. 23/6. Büntetők: 2/2, ill. 1/1. Kipontozódott: Szántó. Az eredmény alakulása: 3–2, 3–4, 4–4, 4–7, 9–9, 9–12, 10–14.

Sok régi „harcosunk” visszatért a rájátszás középszakaszának nyitányára, de a korábbi években az utánpótlásból kiöregedő, még mindig fiatal játékosunk is elutazott Pécsre, ahol az első osztályú háttérrel rendelkező helyiek ellen tisztességesen helyt álltak.

Csabai Csirkefogók VK–Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza 12–12 – szétlövés után 14–16 (2–4, 3–3, 4–1, 3–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz a 11–20. helyért, Pécs. V.: Veilandics Zoltán, Vargáné Gazdag Erika. Békéscsaba: Korcsok P. – Latorcai 1, Mucsi 3 (1), Zsilák 6 (1), Hajdu A. 2, Szanyi, dr. Darabos 1. Cs.: Lukácsi S., Nagy Á. 1, Román, Gyebnár, Puha Z., Bencsik. Edző: Csabai Zoltán. Nyíregyháza: Pettendi – Spák 2 (1), Székely 2, Szanics 2 (1), Molnár 3 (2), Dorogi 2 (1), Kedves 3 (1). Cs.: Tilki, Éder-Pavolek 2, Tégel. Edző: Hatvani Péter. Gól emberelőnyből: 11/3, ill. 11/2. Büntetők: 4/2, ill. 7/4. Kipontozódott: Szanyi. Az eredmény alakulása: 0–2, 2–2, 2–6, 8–7, 9–10, 12–10.

Változatos, iramos mérkőzést hozott a nap második találkozója számunkra, három perccel a lefújás előtt kétgólos előnyre tett szert csapatunk, ám ezt nem tudta megőrizni a negyedik negyed végére. Így következtek az ötméteresek, amelyben a szabolcsiak négyszer, a mieink kétszer voltak eredményesek, ami egyben azt jelenti: egy ponttal gazdagodott csapatunk.

Mestermérleg. Csabai Zoltán: – Az ifjúsági és serdülő csapatainknak holnap, vasárnap Miskolcon lesz egy fontos jelenésük, ezért ők most nem tartottak velünk, viszont jó néhány „szenior” játékosunk bevállalta a mai két derbit. Olyannyira, hogy nagy örömmel jöttek és ugyanakkora örömmel játszottak. Két igazán remek találkozót vívtunk, a pécsiektől minimális vereséget szenvedtünk úgy, hogy három negyeden át egyenlő ellenfeleket láthattak a nézők. A második találkozó hajszál híján megvolt, ám jött egy kis rövidzárlat, ami miatt kiegyenlítettek a nyírségiek, s végül az ötös csatában övéké lett a két pont, nekünk egy jutott. Viszont mindenki sok játékpercet kapott, és kimondottan élvezte a csapat a két összecsapást.

További eredmények: Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza–Csepeli Ifjúsági Sportközpont 16–17. ELTE-BEAC Budapest–Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 14–10. Csepeli Ifjúsági Sportközpont–ELTE-BEAC Budapest 7–15.

Az állás az első köt után: 1. ELTE-BEAC Budapest 6, 2. Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 3 (25–26), 3. Csepeli Ifjúsági Sportközpont 3 (24–31), 4. Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza 2, 5. Csabai Csirkefogók VK 1.