ímkézett bejegyzés

Szépen zárta csapatunk az idei évet és az alapszakaszt

Zsilák László (lövés közben) mindkét mérkőzésen három-három gólig jutott, jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy a maximális hat ponttal zárja a napot csapatunk a mórahalmi fordulóban – fotó: Balázs Lajos

Öt mérkőzés erejéig ugrott vízbe a mórahalmi strandfürdő fedett medencéjében az az öt csapat, amely az idei OB II-es bajnokság Délkeleti csoportja alapszakaszában a maiakkal együtt nyolc fordulón keresztül gyűjtögette a pontokat. Kialakult az alapszakasz végső sorrendje, a jövő évi folytatásban a helyezéseknek megfelelően újabb csoportokba kerül mind az öt dél-alföldi alakulat. Ma viszont még két találkozót vívott minden csapat, a mieink az addigi listavezetővel és az utolsó helyezettel találkoztak. A csabai egylet szép bravúrt hajtott végre, ugyanis mindkét ellenfelét legyőzte.

Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC 9–7 (1–2, 1–1, 3–2, 4–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Mórahalom. V.: Homonnai Dániel. Békéscsaba: Krizsán – Budai, Szanyi, Suhajda Z. 2, Mucsi 1, Zsilák 3 (2), Katona P. Cs.: Korcsok P. (kapus), Such, Laczó P., Szatmári L. 3 (1), Hajdu A., Zimbran, Szalai. Edző: Fodor Ádám. Hódmezővásárhely: Bezzeg – Bárándi, Rébeli-Szabó, Szabó A., Major 3, Kormányos 1, Molnár 2. Cs.: Tóth M., Szabó G., Mikházi 1, dr. Horváth G., Holka, dr. Benkő, Boros. Edző: Barna Tamás, Király György. Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 9/3. Büntetők: 3/3, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 0–2, 4–3, 6–6, 9–6.

Listavezetőhöz méltóan alaposan belekezdtek a hódmezővásárhelyiek, ám egyáltalán nem volt megilletődött a békéscsabai alakulat, amit bizonyít, hogy 1–3 után 4–3-ra már vezettek. A folytatásban kiegyenlített küzdelem folyt a medencében (6–6), egészen a negyedik negyed ötödik percéig, amikor Zsilák László, Szatmári Levente és Suhajda Zoltán egymás után lőtt találataival háromgólos előnyre tett szert csapatunk (9–6), amire már csak egy válasz érkezett.

Csabai Csirkefogók VK–Szegedi VTK 13–8 (4–1, 3–3, 2–2, 4–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Mórahalom. V.: Sándor Balázs. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai 2 (1), Szatmári L. 1 (1), Suhajda Z. 1 (1), Mucsi 1, Zsilák 3, Katona P. 2. Cs.: Krizsán (kapus), Such, Laczó P., Szanyi 2 (1), Hajdu A. 1, Zimbran, Szalai. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Szeged: dr. Bolya – Török, Katona I., dr. Nádasdi G., Godó 2, dr. Török, Tanács 2. Cs.: dr. Szabó J., dr. Nádasdi Z., Zsarkó 3, Máté, Gyurákovics, Kürti 1. Edző: Árva Szilárd. Gól emberelőnyből: 7/4, ill. 3/1. Büntetők: 4/4, ill. 1/1. Kipontozódott: Budai, ill. Godó. Az eredmény alakulása: 3–0, 5–1, 6–4, 8–4, 11–6.

Öt perc játék után 3–0-át mutatott az eredményjelző, s innen kezdve a találkozó végéig stabilan tartotta előnyét csapatunk. A győzelem egy pillanatig sem volt veszélyben az alapszakaszt nulla ponttal az utolsó helyen záró szegediekkel szemben.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – A hódmezővásárhelyiek az első hat forduló után elérték céljukat, az első kettő közé kerülést, ezért egy merőben más csapattal, sok új arccal álltak ki a záró körre. Érdekesség náluk, hogy az első számú kapusuk, a most kétgólos Molnár Dávid például a mezőnyben játszott ma. Mondhatni, kicsit „lepihenték” a mai fordulót. Ez megadta az esélyt számunkra, és éltünk is vele, köszönhetően a jó és eredményes védekezésünknek. A második találkozón is egy új névsorral kiálló Szegeddel találtuk szemben magunkat, itt inkább egy régi, erősebb csapatuk köszönt vissza, ezért nem volt könnyű dolgunk. Ám szépen, dinamikusan játszottunk, így magabiztos lett a győzelmünk. Összességében örülök a ma megszerzett hat pontnak.

További eredmények: Szegedi VTK–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 5–15. Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK–Hódmezővásárhelyi VSC 10–5. Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 11–12.

Az alapszakasz végeredménye nyolc forduló után: 1. Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK 18, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 17, 3. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 16, 4. Csabai Csirkefogók VK 9, 5. Szegedi VTK 0.

Egy kis latolgatás a szombaton záruló OB II alapszakasza kapcsán

Meccsszámot tekintve nyugalmas, a konkrét találkozókat tekintve keményebb hétvége vár klubunk „felnőtt” csapatára. Pontosabban értelmezve: mindössze két derbi erejéig izgulhatunk és szurkolhatunk OB II-es egyletünkért, minden más gárdánkra pihenő vár.

OB II-es egységünk azonban szombaton Mórahalom felé veszi az irányt. A Délkeleti csoport alapszakaszának utolsó, negyedik körét (hetedik-nyolcadik forduló) rendezik meg a fürdőjéről méltán híres településen, ahol az erősen megfiatalított csapatunkra két erőpróba vár, először a listavezető hódmezővásárhelyiekkel találkoznak, majd némi pihenő után a sereghajtó Szegedi VTK lesz az ellenfelük.

Számunkra igazán nagy tétje már aligha lesz a két derbinek abból a szempontból, hogy följebb léphetünk-e a tabellán, ugyanis hét pont a hátrányunk az előttünk állóval szemben, és maximum hatot gyűjthetünk. Azonban a „kisebb” szegedi alakulatot illik legyőzni ahhoz, hogy biztosan ne cseréljünk helyet velük (persze, egy esetleg döntetlennel is mindkét gárda a jelenlegi helyén marad, feltéve, ha a két szegedi csapat összecsapásán az egyetemisták újra nyernek, mi pedig nem bírnánk a vásárhelyiekkel).

Az első körben a HVSC-től vereséget szenvedtünk (12–16), a Tisza-partiakat azonban legyőztük (17–8). Tehát a VTK ellen adott esetben már egy X is jó lehet, vereség esetén pedig olyan szorosan kell alakulnia a mérkőzésnek, hogy az első meccsen megszerzett kilenc gólos pozitív különbségünk ne menjen mínusz tíz alá (és itt vissza kell utalnunk a szegedi házirangadó számunkra elfogadható és a papírformának megfelelő eredményére is). Persze simábban is alakulhatnak a dolgok, ha a tavaly még OB I B-s Hódmezővásárhelyt legyőznénk. Ismerve a csabai egyletet, nem bízza a véletlenre a sorsát, vagyis inkább a győzelem lehet reális számunkra a szegediek ellen a mórahalmi fedettben, az pedig csak hab lenne a tortán, ha a vásárhelyieket is legyőznénk.

A program. November 22., szombat, 11.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Csabai Csirkefogók VK (jv: Homonnai Dániel). 12.00: Szegedi VTK–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli. 13.00: Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK–Hódmezővásárhelyi VSC. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi VTK (jv.: Sándor Balázs). 15.00: Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli.

Az állás a harmadik kör, hat forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 17, 2. Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK 15, 3. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 10, 4. Csabai Csirkefogók VK 3, 5. Szegedi VTK 0.

Bár az országos utánpótlás-bajnokságban szünet van a hétvégén, azonban a korábbról elmaradt Civis Póló VSE Debrecen–Ceglédi VSE találkozókat e napon, vasárnap mindhárom korosztályban pótolják.

Harcias meccseket vívtak az OB II-ben fiataljaink

Dobos Ferencet (középen fekete sapkában) egy csapatra való szegedi veszi körbe, ám így is eredményes volt a mai egyik találkozón – fotó: Such Tamás

OB II-es csapatunk a Délkeleti csoport alapszakaszának harmadik köréhez (5-6. forduló) érkezett, amelynek egyben házigazdája volt a hétvégén. A békéscsabai Árpád fürdőben szombaton összesen öt mérkőzésre került sor, a mieink az egyik szegedi, valamint a szentesi alakulattal mérték össze újfent tudásukat. Pontot nem sikerült szerezni, ám a szegediek elleni derbin nagyon közel volt ahhoz a csapat, hogy megcsípje a Tisza-parti együttest.

Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 12–13 (2–3, 2–3, 4–4, 4–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Békéscsaba. V.: Duray András. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Suhajda Z., Szatmári L. 3, Szanyi 2, Katona P. 3 (1), Zimbran 1. Cs.: Krizsán (kapus), Dobos, Such 1, Mucsi 1, Hajdu A., Pallag 1, Pónya O. Edző: Fodor Ádám. Szeged: Kazsimér – Mohos 1, Mekkel 1, Oszvald 2, Hilkó 2 (1), Egervölgyi 3, Füzesi 2 (1). Cs.: Szücs, dr. Kovács D., dr. Fazekas, Klinger 1, Oláh 1, Kozma. Edző: Dankó Zoltán. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 10/5. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Budai. Az eredmény alakulása: 2–4, 4–8, 6–8, 8–13.

A több rutinos játékossal kiálló szegediek egyenletes teljesítményt nyújtva fokozatosan elhúztak. Az utolsó negyed nagy áttörést hozott csapatunknak, még három perc sem kellett ahhoz, hogy 8–13 után új erőre kapjanak, ellenfelük után eredtek, de behozni már nem tudták őket.

Csabai Csirkefogók VK–Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK 10–17 (2–7, 2–3, 3–4, 3–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Békéscsaba. V.: Duray András. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Suhajda Z. 1, Szatmári L. 1, Szanyi, Pallag 1 (1), Zimbran 1. Cs.: Gyuricza (kapus), Dobos 1, Such 2, Mucsi 3, Katona P., Hajdu A., Orosz R., Zimbran 1. Edző: Fodor Ádám. Szentes: Boros – Molnár Barnabás 4, Csuka 2, Gut, Gundl 1, Papp 5 (1), Szécsi. Cs.: Tomcsik, Czanik 1, Kátai-Benedek 3, Csendes T. 1, Molnár Boldizsár Szabó J. Edző: Fekecs Ádám. Gól emberelőnyből: 9/3, ill. 5/4. Büntetők: 3/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Molnár Barnabás. Az eredmény alakulása: 0–2, 2–3, 2–8, 5–14.

Egy órányi szünet után ugrott újra az Árpád fürdő vizébe csapatunk, amely ezúttal már nem tudott akkora ellenállást kifejteni, mint a korábbi találkozón, de tisztességesen megküzdöttek a szentesiekkel szemben.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – A két találkozó után összefoglalva a napot, így fogalmaztam a csapat előtt: „férfias munka volt, elégedett lehet minden játékos a mai teljesítménnyel, miként én is”. Nálunk alapvetően csak két igazi felnőtt vízlabdázó játszott, a többiek vagy valóban még utánpótláskorúak, vagy éppen most öregedtek ki onnan. Az első mérkőzésen megszorongattuk a szegedieket, ám az is az igazsághoz tartozik, hogy ők akkor már túl voltak egy nagyon kemény, brusztolós meccsen. De ez semmit sem vesz el abból az érdemből, amit ma nyújtott a gárda. Kétszer is volt olyan lélektani pillanat, amikor előnybe kerülhettünk volna. A második találkozó elején kissé beragadtunk a nálunk jóval rutinosabb és izomzatban, súlyban jóval fejlettebb szentesiekkel szemben, ami egyrészt a nem működő zónánknak, a gyengébb védekezésnek volt köszönhető. Nem könnyű egy ilyen fiatal csapattal kiállni egy lendületes ellenféllel szemben, de dicséretére a csapatnak, hogy a második negyedtől már jobban állta a sarat. Azt a tanulságot is levonhatom a mai meccsek után, hogy ezzel az alaposan megfiatalított csapattal is egyre közelebb kerülünk a nagy hagyományokkal rendelkező csoport ellenfelekkel szemben.

További eredmények: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 8–8 – szétlövés után 15–14. Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK–Szegedi VTK 19–5. Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi VTK 16–5.

Az állás a harmadik kör, hat forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 17, 2. Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK 15, 3. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 10, 4. Csabai Csirkefogók VK 3, 5. Szegedi VTK 0.

Háromheti pauza után öt csapatunk hét meccse következik a hétvégén a bajnoki pontokért

Hosszú „kényszerpihenő” után ismét a habokba vetik magukat csapataink a hétvégén, hogy minél több bajnoki pontot megkaparintsanak. Nevezetesen felnőtt OB II-es egyletünk, a gyermek harmadik korosztályúak, valamint az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk várja már, hogy újra megmérkőzzön soros ellenfelükkel.

OB II-eseink az alapszakasz harmadik köréhez érkeztek a Délkeleti csoportban. Ennek a dupla fordulónak klubunk lesz a házigazdája, vagyis a szombati öt mérkőzést a békéscsabai Árpád fürdő sátortetős medencéjében rendezik meg. A fiatalokkal megtűzdelt gárdánk az egyik szegedi, majd a szentesi alakulattal méri össze tudását. Az idei sorozatban egyszer már találkoztak, akkor mindkétszer a Csongrád-Csanád vármegyeiek nyertek. Lehet visszavágni! A két csabai találkozó játékvezetője Duray András lesz.

A program. November 8., szombat, 10.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK–Szegedi VTK. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli. 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi VTK. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK.

Az állás a második kör, négy forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 2. Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK 9, 3. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 6, 4. Csabai Csirkefogók VK 3, 5. Szegedi VTK 0.

Gyermek III. korosztályosaink Újszilváson teszik tiszteletüket, ahol a Délkeleti területi bajnokság második és harmadik fordulójára kerül sor. Fiataljaink az A csoport első körében könnyű győzelmet arattak, most azonban fogósabb ellenfelek várnak rájuk, ugyanis az ugyancsak hárompontos szolnokiakkal és a mórahalmiakkal találkoznak.

A program. November 8., szombat, 10.00 óra: Újszilvás KSE–Partizan Team (román). 11.15: Szolnoki Dózsa–Csongrádi VVSE. 12.30: Csabai Csirkefogók VK–Mórahalmi VK. 13.45: Partizan Team–Csongrádi VVSE. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 16.15: Mórahalmi VK–Újszilvás KSE.

Az állás: 1. Szolnoki Dózsa 3, 2. Csabai Csirkefogók VK 3, 3. Mórahalmi VK 3. 4. Csongrádi VVSE 0, 4. Partizan Team 0, 6. Újszilvás KSE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt, ha az egyenlő, akkor a több lőtt gól.)

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportja alapszakaszának negyedik fordulójára kerül sor vasárnap. Az eddig mindhárom százszázalékos csapatunkra ezúttal kicsit nagyobb kihívás vár, ugyanis a fővárosba kell utazniuk: a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában az angyalföldiek várnak rájuk. Vendéglátóik mindhárom csapatának eddigi mérlege egy győzelem, két vereség. Edzőink és a srácok is bíznak abban, hogy ezen a hétvégén is megőrzik veretlenségüket.

A program. Gyermek korcsoport. November 9., vasárnap, 12.30 óra: Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Perédi Péter, Tátrai Bálint). 14.00: Oázis SC Budapest–AQUA SE Nyíregyháza. 14.15: MATE Gödöllői EAC–Váci VSE. A Civis Póló VSE Debrecen–Ceglédi VSE mérkőzéseket november 23-ára halasztották.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. Csabai Csirkefogók VK 9, 2. MATE Gödöllői EAC 9, 3. Ceglédi VSE 6, 4. Civis Póló VSE Debrecen 6, 5. AQUA SE Nyíregyháza 3, 6. Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest 3, 7. Oázis SC Budapest 0, 8. Váci VSE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. November 9., vasárnap, 13.00 óra: MATE Gödöllői EAC–Váci VSE. 15.15: Oázis SC Budapest–AQUA SE Nyíregyháza. 15.30: Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Győri Attila, Perédi Péter). A Civis Póló VSE Debrecen–Ceglédi VSE mérkőzéseket november 23-ára halasztották.

Az állás. Serdülők: 1. MATE Gödöllői EAC 9, 2. Csabai Csirkefogók VK 9, 3. Ceglédi VSE 8, 4. Váci VSE 4, 5. Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest 3, 6. Civis Póló VSE Debrecen 3, 7. Oázis SC Budapest 0, 8. AQUA SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. November 9., vasárnap, 14.00 óra: Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Tátrai Bálint, Győri Attila). 15.30: MATE Gödöllői EAC–Váci VSE. 16.30: Oázis SC Budapest–AQUA SE Nyíregyháza. A Civis Póló VSE Debrecen–Ceglédi VSE mérkőzéseket november 23-ára halasztották.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Civis Póló VSE Debrecen 9, 2. Csabai Csirkefogók VK 9, 3. Ceglédi VSE 9, 4. Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest 3, 5. AQUA SE Nyíregyháza 3, 6. MATE Gödöllői EAC 3, 7. Oázis SC Budapest 0, 8. Váci VSE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Az OB II-es mérleg: egy győzelem, egy vereség

Zsilák László (fekete sapkában) az első mérkőzésen hat gólig meg sem állt, mindez sokat jelentett abban, hogy a csapat könnyedén legyőzte a szegedieket – fotó: Such Tamás

A vízilabda OB II Délkeleti csoportjának alapszakaszában már a második fordulót rendezték meg szombaton. A sok fiatalt felvonultató csapatunk két találkozó erejéig ugrott vízbe Szentesen, előbb a Szegedi VTK, majd a tavaly még OB I B-s Hódmezővásárhely várt rájuk. A mérleg: egy győzelem, egy vereség.

Csabai Csirkefogók VK–Szegedi VTK 16–9 (3–1, 4–1, 3–4, 6–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Szentes. V.: Kollár György. Békéscsaba: Krizsán – Budai 1, Szatmári L. 2 (1), Szanyi 1, Mucsi, Ajtai 4 (2), Pónya 1 (1). Cs.: Korcsok P. (kapus), Dobos 1, Suhajda Z., Szathmáry Zs., Zsilák 6 (2), Pallag, Csendes Cs. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Szeged: Müller – Török 1, Árva, Máté 1, Bereczky 1, Godó 2, dr. Nádasdi 3. Cs.: Benkő, Gyurákovics, Kürti 1. Játékos edző: Török András, Árva Szilárd. Gól emberelőnyből: 10/5, ill. 1/1. Büntetők: 6/6, ill. 0/0. Kipontozódott: Budai, ill. Árva. Az eredmény alakulása: 0–1, 4–1, 7–2, 9–3, 9–6, 15–7.

Hét felnőtt és hét utánpótlás korú játékossal kiálló csapatunk egyenletes teljesítményt nyújtva magabiztos győzelmet aratott a szegediek ellen. Ez volt az idei szezon első nyert találkozója.

Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC 12–16 (3–4, 5–3, 2–5, 2–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Szentes. V.: Kollár György. Békéscsaba: Korcsok P. – Suhajda Z. 1, Szatmári L. 5 (1), Szanyi 1, Mucsi 1, Zsilák 1, Ajtai 1 (1). Cs.: Budai, Dobos 1, Szathmári Zs., Pallag 1, Pónya O. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Hódmezővásárhely: Bezzeg – Bárándi 1, Lévai, Palotás 7 (2), Major 2, Holka 1, dr. Vigh. Cs.: Avar, Varga P. 2, Rébeli-Szabó 1, dr. Simon 1, dr. Benkő, Kormányos 1, Boros. Edző: Barna Tamás. Gól emberelőnyből: 11/3, ill. 8/3. Büntetők: 2/2, ill. 2/2. Kiállítás cserével: Zsilák. Kipontozódott: Budai, ill. dr. Vigh. Az eredmény alakulása: 1–0, 2–3, 5–4, 5–6, 8–7, 8–12, 10–12, 11–15.

Sokáig nyílt volt a találkozó a tavaly még OB I B-s alakulat ellen, sőt, a félidőben még a csabaiaknak állt a zászló. Aztán jött a harmadik negyedben egy olyan periódus, amikor a vásárhelyiek zsinórban öt gólt dobtak, ami végleg eldöntötte a pontok sorsát.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – Első ellenfelünk, a Szegedi VTK bizonyos szinten hasonló összetételű volt, mint a mi csapatunk: öt-hat felnőtt mellett utánpótlás korúak kaptak lehetőséget. Sőt, náluk még gyermek korosztályos is szerepelt. Ezen a találkozón nem igazán tudott fölpörögni a gárda, s bőven akadtak hibáink is. Itt igazán csak a három pontnak örülhettünk. A második meccsen a hódmezővásárhelyiek ellen ritmust váltottak a mieink, briliáns játékot nyújtottak, a félidőben vezettünk is. Ekkor egyénileg és csapatként is csak dicsérni lehetett a társaság minden tagját. A nagyszünetben mondtam is a srácoknak: a tavaly még egy osztállyal följebb játszó ellenfelünk alighanem megrázza magát a második játékrészre. Így is történt, jött egy nulla-ötös széria, amit követően inkább a körülményekkel kezdett foglalkozni a csapat. Ezzel a néhány perces kihagyással nem voltam elégedett, ám a mérkőzés nagy részében nyújtott teljesítménnyel maximálisan. Ebből kell építkeznünk a jövőben.

További eredmények: Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Hódmezővásárhelyi VSC 4–7. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK 9–10. Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK–Szegedi VTK 8–17.

Az állás a második kör, négy forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 2. Szentesi Sport és Üdülőközpont-SZVK 9, 3. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 6, 4. Csabai Csirkefogók VK 3, 5. Szegedi VTK 0.